[Event] A legendás küldetés!

Igen, ami azt illeti, hát, valóban nem olvastam ám el, de hát erről Kagu tehet, mert lefoglalt azzal, hogy elmesélje, hogy milyen pasival találkozott a múlt éjjel mobokat vadászni. >.> *.* Persze, persze, csúnya dolog lenne ám őt hibáztatni azért, mert én nem olvastam el a levelet, amit kaptam, de hát móóó, néha kell ám az ilyen is, ugyebár. *.*
Vigyorgó vadalmaként feszítek az NJK-k hada előtt, a quest giver pedig valahol jogosan van felháborodva, de azért nem kéne ám ekkora butaság miatt ekkora karnevált csapni! *.* Hiszen még csak elefántokat sem hozott nekünk, sem pedig körhintákat, de még velencei maszkokat sem látok semerre, így pedig semmi értelme az egésznek. :/ Mindegy, annyira nem érdekes. Csak vitessük el valakivel a balhét, aztán menjünk haza végre. *.*
Hárman már magyarázkodásba is kezdtek, én pedig szélesen mosolyogva forgatom a fejem azokra nézve, akiket éppen megvádoltak. Néha picit hunyorítanom kell a szememmel, mert nem ismerek ám mindenkit, csak keveseket, de őket nagyon, így állapítván meg a sok-sok nevet, akik mind ott voltak velem együtt ezen a küldetésen. Pedig én elhittem, én tényleg azt hittem, hogy minden remekül és jól ment. :/
Egy fickó azt mondja, hogy ráadásul Yui-chin tehet mindenről, pedig ez nem is igaz, bár ami azt illeti, egy ideig tényleg láttam őnála én is azt a bizonyos kardot. De nem engedhetem, hogy ő legyen a bűnös, csak azért, mert egy darabig nála volt a kard. :/
- Hát az úgy volt, hogy éppen szökdécseltem, szökdécs, szökdécs, amikor megkaptam a küldetésre a meghívást, amit el is fogadtam rögvest, mert imádom, amikor meghívnak valahová! *_* Ettől mindig olyan királynőnek érzem magam, meg olyan különlegesnek, és annyira, de ahannyira jól esik, hogy valaki pont rám gondolt. T^T Amúgy én láttam mindhárom személynél a kardot, valóban így történt, ahogy mondták, de utoljára emlékszem arra, hogy Joeynál volt, aki egy foszló zombi sebességével futott el a támadó mobok elől a karddal. Csak akkor torpant meg, amikor Judy utánaszólt, hogy ne legyen már ilyen anyámasszonykatonája. Igen, igen, ekkor történt az, hogy a kardot elvették és elpusztították a Joeyt utolérő mobok. Azt hiszem, az egész Judy hibája. Ha nem viselkedik ilyen csúnyán, akkor sosem érik el Joeyt, és sosem veszítjük el a kardot. ^.^ - minden teljesen természetesen igaz abból, amit mondok. Hisz miért ne lenne az? Hazudni bűn, és csúnya dolog. Ahogyan ilyen csúnyát is mondani a másiknak. :/

Kezd kissé feszengeni a helyzet miatt. Eleve nem szereti azt sem, ha ennyi ember van körülötte - legalábbis nem ilyen körülmények között. Ő nem bújik mindenféle kifogás mögé, valóban van közülök valaki, aki hibás a küldetés sikertelenségéért, azonban hogy ez ő volna, az teljes képtelenség. Mindig is a világ volt az, ami hibás volt minden sérelemért, amit az élet ellene elkövetett.
Kész káosz, ami történik. Még fel sem ocsúdott döbbenetéből, ahogyan a Kezdők Városának főterére kerül, ráadásul anélkül, számítana rá, hirtelenjében akkora hangzavar keletkezik, amit nehezen visel, ahogyan az emberek egymásra mutogatnak a quest givernek magyarázkodván. Sosem volt eléggé türelmes.
Követni az eseményeket és a sok vádaskodást gyakorlatilag képtelen. Konfliktuskezelő képességei nem elég kifinomultak hozzá, hogy minden egyes részletet megjegyezzen, holott ő tényleg figyelt mindegyikre. A következtetést viszont így is könnyedén levonja. Itt mindenki idióta, természetesen őt magát kivéve. Hiszen ez nem is lehetne másként.
Összeborzolja vastag szemöldökét, s vet sötét pillantást Kurokotora, aki valamiért őt vádolja azért, ami történt. Igazából mondandójának felét nem sikerül összeraknia, egyszerűen nem érti, miért éppen ő lenne a hibás, de egy bizonyos. Ezt nem hagyhatja szó nélkül.
- Cöhh. - horkan fel az íjász kijelentésére, s forgatja flegmán a szemeit. Egyébként is, utálja a halat. Még a sushit sem hajlandó megenni. S mi több, azt a legkevésbé. Nem hogy horgászni, amit ráadásul kint, a vidéken szokás. Aincradban érezte legelőször a fű szagát - s nem azét, amit az utcán árulnak drága pénzekért - , s már akkor gusztustalannak tartotta. Még szerencse, hogy ebben a virtuális csapdában is létezik civilizáció.
- Ez a srác már akkor nem tudott magáról, amikor a küldetésre betoppant. Hülyeségeket beszél. A küldetésre úgy érkezett, hogy egy dalt vonyított Baranról, a bika tábornokról. - csak nem adnak egy láthatóan illuminált gyerek szavára... A dal emlékére kicsit elborzad. Nem egy szép emlék.
- Tényleg volt nálam is a kard. Kurokoto ugyanis el akarta azt venni, hogy eladja aranyért, amiből majd még több szakét vehet. Aztán valaki átvette, de nem emlékszem rá, ki volt az. Azzal foglalkoztam, hogy Mr. Alkoholt ne falja fel néhány vaddisznó. Ő a hibás, miatta nem figyeltem. - fonja össze karjait, s mogorván vizslatja az őt vádoló személy arcát.

//24: zseniális, zokni, túlélő csarnok //

… Ez a helyzet mega-ciki. Kezdjük ott, hogy kaptam pár napja egy küldit, amit semmi kedvem nem volt megcsinálni, mert egyszerűen semmi értelmét nem láttam, hogy most elmenjek egy kazamatába, egy kardot felkutatni ami vagy ott van, vagy nincs. Egyszerűen semmi hangulatom és affinitásom nem volt az egészhez, tehát inkább lógattam a lábamat az elmúlt napokban. Teljesen más dolgokkal voltam elfoglalva, nem tehetek róla. Amikor viszont váratlanul, a saját fogadószobámból, egy szál hálóingben kiteleportáltak a Kezdetek városának közepére, majd felreptettek a levegőbe megijedtem kissé. Még összeszedni sem volt időm magam, a karjaimban pedig ott szorongattam Dai~chant – a párnámat. A hajam kócos, a ruhám sem megfelelő erre az alkalomra, ráadásul a fogadóban van minden cuccom amiből átöltözhetnék, mert kirakodtam egy ládába mindenemet, hogy éjszaka forgolódás közben ne kattintsak magamra véletlenül valamit. Ugyan így tényleg nem öltözhettem át álmomban, azonban most sem volt erre lehetőségem, elvégre a fogadószobámban, a ládában hagytam mindenemet. Rémült arccal magam elé kaptam a párnám, s a takarásában kattintgattam lázasan a táskám menüjében, de nem találtam mást, csak egy egyszerű rövidnadrágot, ami esetleg hasznomra lehetett volna. Nem voltam rest, és amíg a többiek az egymásra mutogatással voltak elfoglalva, és az ötfogú fésűkészletemmel – a jobb kezemmel – rendbe szedtem a frizurám, amennyire ez lehetséges volt, majd az egyik harcos fiú fegyverének tükrében kezdtem szépítkezni amilyen gyorsan csak lehetett. Sajnos esélyem sem volt sem sminkelni, sem rendesen fésülködni, sem felöltözni, azonban úgy döntöttem, magamra kattintom a pár napja talált olvasószemüveget – mely amúgy az érclátás képességemhez volt hasznos, plusz sokkal menőbb volt vele a Dandereség. Feltettem a fejemre, és amint egy kis szóhoz jutottam, megigazítottam a szemüvegem, ahogy azt az animékben láttam a gyengén látó karakterektől, s Dai~chant magamhoz ölelve előléptem, és én is magamhoz vettem a szót.
- Nahát, nahát. Micsoda árulkodós banda, ráadásul mindenki ujjal mutogat egymásra, ami nem szép dolog. Épen ezért nem is teszem, és nem mondom senkire, hogy az ő hibája, de... - Emelem meg kicsit a hangom, hogy a kellő hatást érjék el a szavaim. - A minap a túlélő csarnokban jártam, és későn értem haza. Éppen a reggeli készülődésemtől ragadott el a küldetés végét jelző teleportáció, s azt kell mondanom amit eddig elmondtak a többiek, mind egy szálig igaz. Azonban van egy komoly bökkenő a dologban. Az a küldetés, ami után és előtt ezek az események megtörténtek, nem a Kardért folytatott küldetésünk volt, hanem a zseniális zokni nevű varázstárgyért indult küldetés, amit a múlt héten igyekeztünk megoldani. Persze mivel Ren-t kivéve majdnem mindenki evett a gombás levesből - amitől mindenki hallucinált – ezért bizony teljesen rossz küldetést néztetek, amiből aztán az előbb hallott kaotikus kavarodás lett. A küldetés listámban is meg tudom mutatni, hogy az a küldetés, nem az a küldetés.
Tehát, mi is történt „Azon” a bizonyos küldetésen, amikor a Megváltó kardért indultunk? Semmi különleges. Elindultunk, és megközelítettük a kazamatát ahol a kardot megtalálhattuk volna, azonban egy-két törpesör után a party nagyja azt sem tudta melyik világban van, nemhogy azt, merre megyünk. - Ahogy a csapat élén magyarázok, fel alá sétálok, és a párnával megtelt jobbom a hátam mögé rakom, míg a másik kezemmel gesztikulálok a mondandómhoz. - Ezért amikor a kazamatához értünk, sikeresen belesétáltunk egy csapdába, ami súlyos láncokkal lebilincselte a csapatot, így egy darabig ott kellett maradnunk, hogy kiderítsük, hogyan szabadulhatunk ki a fogságból. Ahogy ezen tanakodtunk, megpillantottam, hogy Judy-t bizony nem ejtette foglyul a bilincs, azonban kár lett volna minden szóért, hogy a segítségét kérjem. Hogy mindezt miért? És miért kezdi úgy Miss Noxia a mondandóját, hogy idézem: „ Majd én megmondom, mi volt valójában, és én csak a tiszta igazat mondom, így esküdjek meg szívemből mindenki előtt.” ?
Nos ez a talány most megoldásra kerül. A történetünk ugyanis úgy folytatódott, hogy a lányt ugyan nem bilincselte le a csapda, azonban sokkal khm „fontosabb” - Itt az ujjaimmal is jelzem az idézőjelet. - dolga akadt. Történt ugyanis, hogy felbukkant egy egzotikus szépség – valószínűleg egy NJK – aki felajánlotta, hogy teljesíti a lány egy kívánságát aranyért cserébe. A mi drága csapattársunk azonban nemhogy azt kívánta volna azért a potom összegért, hogy mind kiszabaduljunk. Nem. Az túl ésszerű lett volna. Inkább azt kívánta, hogy az egzotikus szépséggel tölthessen egy „pár percet”. - Jelzem, s mély lélegzetet veszek, hogy folytathassam. - Ugyan nem láttam a jelenetet, mert inkább elfordítottam a fejem – elvégre nem vagyok én illetlen lány, hogy meglessem más intim pillanatát – de abban biztos vagyok, hogy a hangok alapján a kisasszony nagyon élvezte a dolgot. Ekkor pedig megláttunk egy hosszú palástba, köpenybe és vastag ruhákba bugyolált kis-fickót, aki az éppen „szórakozó” Judy mellett olyan sebességgel, és észrevétlenséggel suhant el messzire, amennyire ez csak lehetséges Aincrad-ban. A kezében pedig nem egyebet tartott, mint a legendás fegyvert: A bajnokok Megváltó Kardját.
Amint kiszabadultunk a csapdából utána iramodtunk, és ekkorra Miss Noxia is befejezte a hancúrozást, de már késő volt. Csak a nyomait tudtuk követni a tolvajnak. - Mondom végül teljes meggyőződéssel és magabiztossággal, majd visszább lépek, és várom, hogy a többiek is hozzászóljanak az eseményhez.