Folone-Hegység

by **The Gleam Eyes** Kedd Nov. 23 2021, 17:55

A Folone hegység, az angol "Forever Alone" "Örökké Egyedül" szóból kapta a nevét. Ez leginkább a szintet uraló hegységre utal. A hegy híres ezen felül az akár napokig tartó viharairól is, mi megnehezíti csúcsra vágyók haladását, ám rengeteg kisebb-nagyobb barlang ad fedezéket a megszállni vágyóknak.

by **Miko** Kedd Nov. 23 2021, 17:56

Csak néhány nap telt el, mióta beszéltem Rikoval. Az elhatározásom azóta ismét ingadozni vélt, leginkább, ami annak is köszönhető volt, hogy nem sikerült azonnal találkozót szerveznünk a fiúval. Beszélni akartam vele… kettőnkről… bár tudom, hogy ez nem egészen jó megfogalmazás, hisz nincs kettőnk közt semmi se (sajnos), de úgy éreztem muszáj valamit kezdenem magammal, és ehhez mindenképp kellett egyet beszélgetnünk. Végül le üzengettük egymás közt az egészet, melynek az lett a vége, hogy nagyjából olyan délután 4-5 fele, alkonyuló időben egy rohadt magas hegység csúcsa felé mászunk a 40+-os szintek hidegégében… hát igen… így utólag én se tudom, hogy sikerült a piknikből, hegymászást produkálnom, de ahogy caplattunk némán felfelé a hegységen, elismertem, hogy az én hibám volt, mert minden magyarázatot kérő kérdésére csak lódítottam valamit, mely nyomán Leo nagy eséllyel abban a tudatban él, hogy egy küldetés materiál megszerzésében kértem fel a segítségét. Olyan… szerencsétlen vagyok! Nagy eséllyel pont emiatt a bénázásom miatt is voltam olyan feszült egész úton és az alatt a három órányi mászogatás idején alig-alig szóltam meg. Már nagyjából fél úton lehettünk a tető felé, mikor végül megálltunk szusszanni és egy-egy bögre forró csoki társaságában (melyet én készítettem elő indulás előtt). Üldögéltünk az egyik kiszögellésen. A forró csokit szürcsölgetve végül érzem, hogy a belsőm végül megolvad… remélem mondjuk nem szó szerint.
- Jól esik ez a kis meleg az ilyen hidegbe nem? – kezdek bele ügyetlenül valami téma indítóba, reménykedve, hogy a fiú vevő lesz a beszélgetésre – Bár lehetett volna kicsit jobb is a csoki… sajnos nincs túl sok pontom a készítgetéseken…
Gyenge téma volt, de úgy éreztem, ha nem így kezdek bele… talán sohase tudom majd elmondani neki azt… amit valójában akarok.

by **Leonard** Kedd Nov. 23 2021, 18:54

- Nem is tudtam, hogy szereted a hegymászást - mosolygott ragyogóan Mikora, miközben jólesően szürcsölgette a forrócsokiját. Kifejezetten örült neki, hogy a lány magával ráncigálta egy ilyen eszeveszett küldetésre, ahova senki másnak nem jutott volna eszébe eljönni. Épp ide, a híresen szeszélyes hegy ormára. Tökéletes lehetőség egy kis kalandra és kikapcsolódásra.
Leo imádta a havat, ahogyan visszaverte a szikrázó napsugarakat, amik ellen még így télvíz idején is stílusosan napszemüveggel védekezett, és különösképpen szerette a hegymászás okozta nehézségeket, amik kellemesen fárasztó izommunkára sarkallták. Jól is jött neki, a természetben töltött idő megmagyarázhatatlan módon felvidította azok után, hogy hosszú ideje nem találta a helyét a világban. Hálás volt Mikonak az ötletért, még ha nem is volt benne biztos, hogy a lány ezt valójában csak miatta találta ki, vagy valóban valamilyen küldetése van errefelé.
Hiába próbálta meg célirányos kérdésekkel faggatni, a lány magyarázata a mai napi feladatról teljes homályba veszett. Volt benne némi kertelés, meg valami piknik is, de hogy itt hogyan is tervezett klasszikus értelemben vett pikniket szervezni, arra Leo egyszerűen nem tudott rájönni. Hacsak nem a forrócsokizást nevezi annak, és hát miért is ne nevezné. Hiszen ülnek egymás mellett, bámulják a tájat és táplálékot juttatnak a szervezetükbe.
- Ne szórakozz, szerintem finom lett, bár én nem rajongok az édes dolgokért - nyugtatta meg a lányt, hogy az italkészítési képességei elegendőek, bár tény, hogy csak a jómodor szólt belőle, amikor megitta a forrócsokit, amire nem volt példa úgy... öt éves kora óta. Még ha talán lett volna benne valami alkohol, például egy csipetnyi rum. Ám akkor is inkább valami szárazabb, kevésbé torokösszeragasztó mellett tette volna le a voksát. Le is gurított néhány korty vizet rá, hátha azzal kimoshatja torkából a túlságosan édes ízt, aztán kezébe fogott egy adag havat és vigyorogva Miko arcára kente azt.
- Azt mondják, ha az idei első hóval bekened az arcod, jövőre te leszel a legszebb - magyarázta meg a tettét, bár így is egyértelmű volt, hogy sokkal inkább a mókázás vezérelte, amikor összepiszkolta a lány csinos kis orrát. Valahogy zavarta, hogy Miko olyan csöndes ezen a napon, nem ilyen szokott lenni. Na nem mintha bármilyen okot tulajdonított volna neki, de azért remélte, hogy nem történt valami baj.
- Gyere, messze még a csúcs - kapta el aztán a kezét és felsegítette őt, hogy folytathassák útjukat a hágón át. Csakhogy abban a pillanatban hangos dörej hangzott fel, mintha valaki elsütött volna egy ágyút a közelben, aztán megmozdult lábuk alatt a talaj. Leo megcsúszott, de még épp időben sikerült megtámaszkodnia egy kiálló kövön, mielőtt lepottyant volna, csakhogy az igazi problémájukat még ez sem oldotta meg. Kikerekedett szemekkel kapta fel Mikot és minden gyorsaságát beleadva futott be a barlangba, aminek a szélénél egészen eddig ücsörögtek.
- Lavina - magyarázta ijedten, mikor már elég mélyre értek hozzá, hogy megnyugodhasson, szavait alátámasztva pedig a hangzavar közelebb ért hozzájuk és egyik pillanatról a másikra elvágta előlük a lemenő nap utolsó szikrázó sugarait. Teljes sötétség borult rájuk, ahogy a hó több méter vastagon zárta el előlük az utat.
- Hát ez pech - jelentette ki szárazon és Mikora pillantott. - Van értelme így folytatni a küldetést, vagy inkább teleportáljunk haza?

by **Miko** Kedd Nov. 23 2021, 19:45

Leo olyan lelkesen vigyorgott és szinte sugárzott a jó kedv, hogy egyszerűen attól is bűnösnek éreztem magam, hogy képtelen voltam megmondani neki, hogy ez az egész csak azért volt, hogy együtt lehessek vele, hogy talán képesek legyünk beszélgetni egymással. Azonban képtelen voltam megszólalni, mikor láttam mennyire élvezi az velem való hegymászást.
Bókja pedig jól esett és akaratlanul is félénken elmosolyodok rövid időre. Hiába… egyszerűen olyan jól esik, ha a fiú valamiért megdicsért… egyszerűen megdobogtatta a szívem. Igazából nem tűnt fel nekem, hogy nem igazán kedveli eme sűrű, édes folyadékot. De nagy eséllyel az is jól esett volna, hogy csak miattam képes volt meginni azt. Mindenesetre a bizonytalan beszélgetési kísértetemet Leo maga húzta keresztbe, mikor is váratlanul az arcomba nyomódik egy nagy adag hó és én felfújt pofazacskóval nézek rá morcosan, de szavai nyomán egy pillanatra ledermedek és félrekapva a tekintetemet, finoman elpirulok, melyet talán nem tudhat be többnek, mint a hideg hó „marását”.
Ekkor szóra nyitottam végül a számat és már-már sikerült kinyögnöm amit akarok, de ahogy visszanézek a fiúra, hirtelen megint elnyelte a hangomat a lámpaláz, mire csupán gépiesen csak elfogadtam a kezét, mi felsegített végül. Olyannyira ostoroztam magam amiatt, hogy megint képtelen voltam belekezdeni a fiúnak szánt szavaimba, hogy egyszerűen teljesen elfeledkeztem magamról és észre se vettem, hogy felálltam.
Ekkor jött a baj, és ha Leo nem kap fel gyorsan, nagy eséllyel nem is észleltem volna semmi a bajból, csak azt, hogy maga alá temet a fehérség. Azonban, ahogy a fiú karjaiba emelt, egyszerűen szívem váratlanul vad dörömbölésbe kezd. Érzem, ahogy testem finoman ráng a karjaiban, ahogy magával visz, majd miután megálltunk fejem finoman mellkasának dőlt, ahogy egész testemmel a fiúhoz simultam óvó karjai közt. Szinte fel se fogtam szavait, annak ellenére, hogy eljutotta tudatalattimig a fiú magyarázata. Egyszerűen csak magával ragadott a pillanat. Akaratlanul lehunytam a szemem, magamba szívva Leo kellemes, férfias illatát, testének melege pedig kellemesen felhevítette mindkettőnk ruházatát. Jobb kezem finoman bal karjának kézfejére simult, mik erősen és óvón tartott.
Nagy eséllyel ekkor tűnhetett fel neki első számban, hogy még mindig nem tett le, azonban, ha ekkor nem rakott le hirtelen és rám tekint, hirtelen nagy eséllyel egy kissé teljesen el fogom bizonytalanítani. Arcomon kellemes, lágy mosoly pihent, mi egyáltalán nem hasonlított gyermeteg, életvidám mosolyomra. Vonásaim sokkal nőiesebbnek tűntek, ahogy finoman neki döntve a férfi mellkasának homlokon hagyom magam a pillanatba ringatni magam. Szívem hangosan, de ritmusosan dörömbölt a mellkasomban.
Végül kinyitom szemeimet, mik egészen másugy csillogtak most, mint eddig. Tekintetem lágy volt, de határozott és végül, ahogy a fiúra emelem szemem, ha még mindig tart, úgy elengedem kézfejét, majd jobb kezemmel finoman felnyúlok arcához és jobb arcéléhez simítom puha, meleg tenyerem. Hangom bár halk volt, de mintha visszhangokat vert volna a barlangokban.
- Nem akarok a legszebbé válni. – utalok az előző viccelődésére halkan – Nekem bőven elég lenne, ha elég szép lennék ahhoz, hogy észre vegyél… te buta. – mosolyodok el gyengéden.
A férfi közelsége és karjainak ölelése egyszerűen magával ragadt… de úgy tűnt megadja az a kezdőlökést, mi kellett az egészhez. Szívem mélyén reménykedtem benne, hogy a fiú nem rak le, vagy nem húzódik el… hogy előre hajol és ha csak a pillanat hevébe is… de megcsókol. De amennyi elutasításon átestünk már… úgy tűnt… nem kellene, hogy ilyen illúzióim legyenek.
Ha végül esetleg lerak, vagy eltolt magától, úgy, ha engedi finoman hozzábújva mondanám neki halkan.
- Leo… én… szeretnék beszélni veled… Azt szeretném, hogy haljad, hogy érzek felé… és szeretném, ha elmondanád te hogyan érzel irántam. Megtennéd ezt értem? – ha egy ideig nem jut válasz el hozzám, úgy a fejem kérlelően a mellkasába nyomva suttognám csupán – Kérlek…

by **Leonard** Csüt. Nov. 25 2021, 19:04

Egyáltalán nem esett kétségbe. Ismerte annyira a helyi szóbeszédeket, hogy tudja, a barlangokat időként eltorlaszolja a hó, de a játék mechanizmusaiból adódóan rövid időn belül feloldásra is kerül a probléma. A nagyobb bajt az jelenthette, ha az ember eltévedt a barlangjáratokban, így tehát esze ágában sem volt mélyebbre merészkedni, ahol ki tudja, miféle fenevadak aludták téliálmukat. Tűnődve meredt az előttük feltorlódó hómennyiségre, aztán megrántotta a vállát. Végső esetben legalább nyolc féle ötlete van rá, hogyan szabaduljanak ki innen, élelmiszerrel és gyújtóanyaggal pedig felszerelkezett, mint minden nagyobb kaland előtt, amikor új környékeket fedez fel a természetben.
- A végén még lehet, hogy tényleg piknikezni fogunk - jegyezte meg egy félmosollyal és csak akkor vette észre, hogy Mikot még mindig féltőn a kezében szorongatja. Épp elnézést akart kérni tőle, amikor rápillantott az arcára és az belé fojtotta a szót.
- Mi... ko? - ejtette ki a nevet rá nem jellemző halk bizonytalansággal. Tekintetük találkozott, a lány szemeiben csillogó köd ismerős volt Leo számára. Ettől egészen... összezavarodott. Lehunyta a szemét, arcát a lány tenyerébe simította és egy puszit nyomott rá.
- Hát persze, hogy gyönyörű vagy, te buta - mondta neki, majd lerakta őt a földre és hozzá látott, hogy kényelmessé varázsolja a barlangot kettejük számára. Úgy tűnt, sokat fognak itt időzni, ha... beszélgetni szeretnének. Előszedett két vastag pokrócot, de ahelyett, hogy egymás mellé terítette volna őket, inkább egymás tetejére igazította, hogy biztosan ne szűrődjön át rajtuk a kőből áradó hideg. Ezután kerített néhány fadarabot is és a rendszer adta lehetőségeknek hála rövid időn belül már ropogott is mellettük a kellemes meleget árasztó tűz.
- Gyere, helyezd magad kényelembe - lapogatta meg maga mellett Leo a plédet, miután helyet foglalt rajta. Ha Miko egészen közel bújt hozzá, akkor sem húzódott el.
- Mondd el, amit szeretnél, aztán majd... - bizonytalanul elhallgatott, mint aki nem tudja, vagy sokkal inkább nem is akarja folytatni. Végül azonban beadta a derekát. - Aztán majd én is elárulom, hogy érzek.

by **Miko** Csüt. Nov. 25 2021, 20:45

Ahogy a férfi a kezébe tartott, éreztem, hogy tudatom kissé elnehezül és gondolataimat valami rejtélyes köd lengi be. Mintha nem lennék uram magamnak és a szavaimnak. Éreztem, hogy ajkaim magától mozognak és a számat akaratlanul is elhagyják azok a bizonyos szavak. Szinte meg se hallottam, amit Leo elsőként mondott nekem, jószerével csak akkor figyeltem fel szavainak hullámaira, mikor elsuttogta a nevem.
Mintha csak most tűnt volna fel, hogy engem néz, lágyan rámosolyodtam, és érzem, hogy testem mélyen belül megbizsergett, ahogy a fiú belebújt a simításomba. Mikor ajkai a bőrömhöz értek, érzem, hogy egész testembe megrezdülök. Mintha a gerincemen végigfutott volna valami kellemes érzés.
- Ha olyan gyönyörű lennék, nem lenne olyan nehéz dolgom veled. – mondom továbbra is mosolyogva, miközben lehunyt szemmel finoman megrázom fejemet.
Észre se vettem, hogy mosolyom mennyivel megváltozott ebben a pár pillanatban, mint általában. Az esetek túlnyomó részében arcomon gyermeteg „ránc” jelent meg minden alkalommal, mikor vigyorogtam, de jelenleg olyan volt… mintha… tényleg felnőttem volna. Szokatlan érzés járta át a mellkasomat. Eddig minden alkalommal átjárt a gyermeteg energia, de ebben a szent pillanatban valahogy sokkal gyengédebbnek éreztem belső hullámaimat. Mintha nem lennék önmagam, de még is most adnám ki magamból az igazi valómat.
Türelmesen, szó nélkül követtem a férfit, aki leterítette magunknak a vastag plédet és meggyújtotta az előkészített tüzet. A hirtelen felrobbanó lángok okozta enyhe bizsergés emlékeztetett rá, hogy mennyire is fáztam ez idáig, de furcsa mód… egészen eddig szinte semmit nem éreztem ebből. Megvártam, míg Leo leül, és mikor hellyel kínál, tudatom reakciója nélkül, odalépek mellé, és egyszerűen ölébe ülve, finoman hozzábújok. Oldalasan foglaltam helyet fejemet finoman vállának döntöttem, és kezeimmel jobb karja felé nyúlok, puha tenyereim közé zárva az enyéimnél nagyobb kézfejet.
Torkomból egy gyengéd sóhaj tör fel, ahogy érzem, hogy a férfi teste teljesen átmelegít. Nem csak kívül, ahogy a tűz, hirtelen megszűnt hidegnek lenni. Mintha a világ hirtelen kora télből, nyár közepére váltott volna. Egy ideig némán élveztem a fiú közelségét, ha nem taszított el magától, majd végül kinyitom szemeimet. Tekintetem a hipnotikusan lengő, groteszk árnyékunkra ragadt, mi táncolt járt a falon és mire feleszméltem volna, már belekezdtem.
- Emlékszel, amikor azt mondtam bármeddig képes lennék várni rád? – kérdezem, bár nem vártam választ – Mikor együtt voltunk abba a barlangba… felismertem, hogy mit érzek mélyen belül. Hogy szeretlek, és akkor olyan dolgokat mondtam, melyeknek nem tudtam az igazi valóját. – mosolyom látszik, hogy mintha fáradt lennék – Alig telt el pár hónap… sőt… azt sem tudom megmondani őszintén mennyi idő telt el… az idő… kezd összefolyni számomra. Pontosan emlékszem minden egyes pillanatra, amit veled töltöttem azóta, de minden egyéb pillanat, mintha egyfajta köret lenne a tányéron, mit a gyomrom már nem visel el, ezért kirekeszti azt. Azt hittem bármeddig képes lennék várni rád… de rájöttem, hogy naiv voltam… naiv… és önző. Tudod… nemrégiben beszéltem Riko-neechannal… próbáltam meggyőzni, hogy adjon tippeket, hogyan csábíthassalak el. Tudod, mit mondott? Hogy nem éred meg azt a vesződést, keressek inkább egy másik pasit magamnak. – itt elhallgattam picit, mielőtt folytattam volna – Aznap elgondolkodtam mindazon, amit Riko mondott… és azon is mit csináltam én eddig. Riko azt mondta, hogy nem kéne hagynom, hogy egy csinos pofi és néhány bók a mosolyomra hagyja elcsavartatni magam, szerinte nem vagy jó ember, hogy nem érdemled meg, hogy veled foglalkozzak. De valamire rájöttem aznap.
Itt végül eltoltam magam a fiútól, és egyszerűen átfordulva lábaimmal körbe öleltem derekát és karjaimat a vállára raktam finoman és szemeim mélyen a fiúéba meredtek, de nem mintha a fiút néztem volna, hanem mintha valami távoli dolgot néznék a szemébe. A tűz fénye a hátam mögött kísérteties foszlányokkal árnyékolt körbe. Ez a pozíció már-már kissé erotikusan is hathat, lévén milyen közel kerültünk egymáshoz, de nem gondoltam ebbe bele.
- Leo. – mondom szinte sóhajtva a nevét gyengéden - Én szeretlek téged. Szeretlek, mindennél jobban. Nem azért, mert sármos vagy. Nem azért, mert bókolsz nekem. Nem azért, mert menő vagy. Hanem azért, amiért te te vagy. A lovagiasságodért szeretlek. A vidámságodért szeretlek. A haragodért szeretlek. A dacodért szeretlek. Szeretlek, mert ott vagy velem, ha magányos vagyok. Amiért leszidsz, ha rosszat csinálok. Amikor megpaskolod a fejem, ha megdicsérsz. Amikor némán sétálunk együtt a városba… Leo… akkor rájöttem, hogy én nem azért szeretlek, ami vagy… hanem azért, AKI! – finoman előre dőlve tekintetem finoman remegni kezdek, ahogy arcom egyre közelebb kerül a fiúéhez, majd homlokom az övéjének döntöm, mikor folytatom hangom már-már suttogássá halkult – És rájöttem arra is… hogy nem bírom tovább. A szívem… szinte megszakad… Érzem, hogy szúr… hogy minden pillanatban meghasad… De mindaddig, míg nem beszéltem Rikoval tudat alatt figyelmen kívül hagytam. De azután végül rájöttem, hogy mi a baj. Nem azért fáj a szívem, mert mással látlak… nem… azért fáj, mert képtelen vagyok tovább tagadni. Nem tudok tovább élni nélküled Leo. Minden éjszaka, mikor nyugovóra térek magányosnak érzem magam… úgy érzem majdnem megfagyok. Minden este azzal a tudattal alszom el, hogy egyedül vagyok, és az álmok vidám hullámai után az egyetlen dolog amire felkelek, csak egy magányos ágy. Azt mondtam örökké várok rád… de még se tudtam felfogni, hogy minden alkalommal próbáltam a szívedhez közel kerülni. Azt mondtam türelmes leszek, még is megpróbáltam beleerőszakolni magam az életedbe… én… nem bírom ezt tovább. Nem akarlak kínozni a szerelmemmel… de… egyszerűen nem tudok ellene mit tenni. – érzem, hogy ajkaim megremegnek, és akaratlanul is magamhoz húzva átölelem a fiút, ahogy ajkaink már-már szinte egymáshoz értek, ha nem húzódik el - Kérlek bocsáss meg nekem… de… képtelen vagyok elengedni téged… de… képtelen vagyok továbbra is ezt tenni veled… de most is… csak egy dolgon jár az eszem, amit szívem legbelső zugaiban vágyik…
Végül nem folytattam, hanem csak lehunytam a szemeimet. Nem kellett folytatnom, hogy tisztán érezze… meg akarom őt csókolni. Szinte már ajkain érezhette a leheletem érintését. Már majdnem hozzá is tapadtak saját ajkam az övéihez, ahogy szám finoman szét nyílt, készen állva a gyengéd csókra. De végül megálltam. Szívem mintha darabokra törne. Egész testemben remegek a késztetés ellen, hogy megcsókoljam a fiút, aki, ha nem húzódik el, továbbra is ezen a csók közeli állapotba marad. Gyűlöltem magam, hogy megint megpróbáltam ráerőltetni magam Leora, mintha az én szerelmem felülírná az ő érzéseit… de elnyomni magamban a mélyen rejtőző érzésem… mintha… megöltem volna magam eközben. De… képtelen voltam befejezni, amit elkezdtem, melynek tudata, mintha végleg összetörte volna szívem

by **Leonard** Szer. Dec. 01 2021, 16:34

Tudta, hogy rosszat tesz, amikor Miko derekára csúsztatta a tenyerét és egy határozott mozdulattal közelebb húzta magához. Tudta, hogy ezzel később fájó darabokra fogja törni a lány szívét, mégis a szájára tapasztotta az övét és hosszan, gyengéden csókolta.
Egyszerűen képtelen volt elutasítóan reagálni, miközben ennyire szüksége volt szeretetre, törődésre és gondoskodásra. Mikotól alig két perc lefolyása alatt megkapott mindent, amire vágyott, még annál többet is. Megszakította a csókot, körbefonta sajátjával a lány tenyerét és finoman a pulóvere nyakához vezette azt. Miko érezhette a szövet alatt az átmelegedett fém érintését, kivehette belőle a kard és a pajzs alakját. Azét a nyakláncét, amit még ő ajándékozott Leonak, ki tudja, mennyi idővel ezelőtt.
- Mindig hordom - mondta melegen. Lehelete a lány arcát simogatta, hiszen még mindig közel voltak egymáshoz. Pedig... nem volt szerelmes. Még képtelen volt rá. A szíve nem pusztán darabokba törve feküdt a porban, hanem maga volt a por. Hiába kenegette Miko saját maga készített gyógyszerrel, Leo kételkedett benne, hogy valaha is képes lesz újra megdobbanni.
Mirika volt az utolsó.
Ujjbegyeivel elgondolkodva, finoman végigsimított a lány arcélén, hátratűrve egy hajtincset az arcából. Arra gondolt, hogy Rikonak voltaképp igaza van. Meg arra, hogy mióta utálhatja vajon ennyire az árnyharcos lány is. Pedig ha valakiről nem feltételezte, hogy félreértették egymást, az éppen Riko volt. És mégis, a baráti háló, amiről régen azt hitte, stabilan építette maga köré, egyetlen tollvonással darabokra hullott. Lyukas fokaiból újabb és újabb elemek esnek ki. Vajon a végére marad belőle bármi?
Miko olyan közel volt, hogy érezhette a Leoból áradó szomorúságot. A felgyorsult, zaklatott lélegzetét, kezének finom, alig látható remegését, megfeszülő állkapcsát. Ujjaival mégis gyengéden cirógatta tovább a lányt, tenyerét rásimította a vállára, végigfuttatta a bordáin, majd újra a derekán állapodott meg. Nem tudta, hogyan fogjon bele a mondandójába. Nem akarta kimondani a valóságot. Csak ült ott sután, bámulta a lány szemeinek csillogását és szar alaknak érezte magát, amiért ennyire félrevezeti őt.
Lehunyta a szemét és homlokát Mikoénak döntötte, ahogy a lány is tette azt korábban. Nem nézett rá, amikor végre belefogott...
- Nekem nem volt olyan régen a nap, amikor a medált adtad nekem. Emlékszel még rá? Én... még mindig nem épültem fel abból és... azt hiszem, soha nem is fogok. Nem kérem, nem is kérhetem, hogy várj rám, hiszen nem ígérhetem, hogy valaha is eljön a megfelelő pillanat. Köszönöm, hogy elmondtad az érzéseidet, Miko. Nekem ez most a világot jelenti, de... - megcsóválta a fejét. - Nem viszonozhatom.

by **Miko** Szer. Dec. 01 2021, 18:46

Mikor minden reményem elhagyott érzem, hogy a fiú a derekamra csúsztatja a kezét és finoman közelebb von magához. Látom, ahogy a férfi arca egyre közelebb és közelebb húzódik az enyémhez, majd tekintetem remegni kezdett, ahogy a lélegzetem is eláll. Majd akaratlanul lehunyom szemeim és érzem, hogy a fiú ajkai az enyémhez tapadtak. Egy pillanatra még visszacsókolni is elfelejtettem, de végül egy könnycsepp bújik ki a szememből és szorosan átkarolva a férfit végül ajkaim az övéjéhez nyomódnak és csókjába révülök.
Mikor a fiú halk cuppanás kíséretében elvált ajkaimtól, érzem, hogy fejemet teljesen átjárta a köd. Finoman, alig észrevehetően pihegek és érzem, hogy mellkasomba mintha díszlövöldét tartanának. Leo a kezével az enyémhez ért és lassan a medáljához vezette tenyerem. Nem kellett semennyi idő se, hogy felismerjem a tőlem kapott kis medáliont a férfi nyakába, melynek tudata, hogy még mindig hordja, melegséggel járt át. A férfi szavai pedig mézzel borították be ezt a kellemes érzést és lágyan elmosolyodva, szerelmes pillantásokat vetett Leora. Tapintásának melege, egyszerűen megnyugtatott. Azonban… nem tudta elrejteni előlem belső viszájait se.
Talán nem is akarta, talán szándékosan hagyta, hogy azok külső jegyei megmutatkozzanak. Hogy tudjam, lássam, érezzem őket. A fiú minden érintése nyomán éreztem, hogy testem megbizsereg, mintha tűz égetné bőrömet, ám nem fájdalom volt ez, hanem annál sokkal kellemesebb, lágyabb, gyengédebb érzés. Ahogy ő is lehunyta a szemét, úgy én is hasonlóképp tettem. Végül, már azelőtt sejtettem miről lesz szó, mielőtt bármibe is kezdett volna. Túl sok volt benne a fájdalom… és túl sokáig tartott, hozzá, hogy belekezdjen. Egyszerűen… számítottam rá. Végül engem is meglepett, hogy szavai egyáltalán nem értek hidegzuhanyként. Nagy eséllyel, ha ez lett volna az első visszautasításom, talán másképp ért volna. De ahhoz, már túl jól ismerem Leot. Talán arra számított, hogy sírva fakadok. Hogy könyörgők neki, hogy gondolja át. De, amit ekkor csinálok, nagy eséllyel nem csak őt, engem is meglep. Nem néz rám, így váratlanul érheti, mikor ajkaim ismét csók formájában az övéire tapadnak, de egyfajta rövid csók volt csupán, nem várt semmiféle viszonzást, de pont annyi idő volt, hogy a fiú felfogja, hogy mi történik épp.
- Szóval azt mondod semmit se érzel, mikor megcsókollak? – kérdeztem enyhe mosollyal – Ez fáj tudod. De nem haragszom rád. – mondom, ahogy mellkasának bújik – Érzem belőled sugárzó fájdalmat, mióta megcsókoltál. Nem tudom mi történt veled, és nem kell elmesélned. Ha el akarnád, mondani, már megtetted volna. Leo... – szorosan átölelem, hogy érezze, tényleg nem haragszok rá és semmit se követelek tőle – Én úgy érzem… te félsz. Fél szeretni. Tőlem félsz? Vagy magadat félted? Vagy magadtól félsz? A csókod… ó istenem, nagyon jó volt! Mintha egész testemet végig bizsergette volna. – mondom nevetve, majd úgy helyezkedek, hogy a szemébe tudjak nézni – Azt mondod, nem tudnád viszonozni. Még is úgy éreztem, nagyon közelről éreztem szíved csókját és nem csak a szádét. Leo… te nem az a típus, vagy aki így csókolna valakit hálából, kötelességből vagy szánalomból. Nem azt mondom, hogy szeretsz engem… de Leo… én látom benned a szeretetet. – mondom komolyan arckifejezéssel, de akaratlanul is felkuncogok utána – Bár ez kicsit úgy hangzik, mintha próbálnálak meggyőzni arról, hogy de bizony szeretsz engem. Bocsi, ha így tűnik, de egy szerelmes lánynál nincs veszélyesebb ragadozó, és te a prédám vagy és nem engedlek el, akár szeretsz, akár nem! – mondom vigyorogva, majd mintha csak elmismásolnám a helyzet komolyságát, egyszerűen földre nyomom és alkaromra nehezedve, gyakorlatilag magam alá szorítom a férfit – Sajnálom Leo, de innen nem engedhetlek el, míg nem beszélgetünk egy picit. Úgy érzem kell neked egy kiadós lelkizés, szóval beszélgessünk. – mondtam neki kedves mosollyal az arcomon, de ha látom rajta tétovázását, kiegészítem – Vagy jobban szeretnéd, ha én beszélgetnék, te meg hallgatsz? – kérdezem tőle, hozzábújva, hogy ismét érezzem testének melegét, mely olyan jólesett számomra.
Azonban bármit is mondtam az előbb, tisztán érezhette rajtam, hogy mindössze egyetlen mozdulatába kerüljön, magáról lefejteni, vagy magától eltolni. Szememben nem fog látni haragot, megbánást, szomorúságot, csakis a tisztelettel vegyes szerelmet, mi mintha törhetetlenül betonozódott volna be tekintetembe. Hisz nem akarok tőle semmit se… csupán azt, hogy boldoggá tehessem. Hogy ismét lássam rajta azt a felhőtlen mosolyát, mi egyszerűen elvarázsolja szívemet.

by **Leonard** Szer. Dec. 01 2021, 20:29

Nem felelt. Érzelmeit és gondolatait kifürkészhetetlen álarc mögé rejtette még akkor is, amikor Miko váratlanul lenyomta a földre és teljes testével hozzá simult. Lejjebb csúsztatta tenyerét a lány fenekére, finoman belemarkolt és percek óta most először vigyorodott el hamisan.
- Nem akarok beszélgetni, Miko - jelentette ki, habár enélkül is pontosan érezhető volt mozdulatain az elfojtott ingerültség, tettein pedig, hogy a figyelemelterelést szolgálják. Méghozzá valószínűleg egész jól, hiszen Miko óvatlan volt. Újra és újra játszott a tűzzel, Leo hiába intette óvatosságra. Hiába utasította többször is el, ő még mindig nem volt hajlandó meghátrálni, ez pedig felébresztette az alvó oroszlánt.
Miko túl messzire ment.
A pozíciót kihasználva elkapta a lány derekát és szorosan tartotta. Ha ő hagyott is kiutat Leonak, fordítva ez már nem történt meg. Kéretlenül tapasztotta ajkait a lányéra, de csókja nem volt többé óvatos és főleg nem visszafogott. Játszott vele, nyelvével csábította, de nyilvánvalóvá tette azt is, hogy itt ki irányít. Még hogy egy ilyen kölyök az érzelmeiben vájkáljon! Nevetséges. Miko nem kérdőjelezhet meg semmit, amit tesz vagy mond. Az istenért, el kellett volna fogadnia már az első alkalommal az elutasítást.
Félretűrte a lány haját az útból, aztán a fülcimpájába harapott, majd csókjaival beborította a nyakát.
Végül is ha Miko boldoggá akarja tenni, hát tegye. Ha tényleg ennyire nem érdekli semmi, ami vele történik, akkor neki sem kell többé azon aggodalmaskodnia, hogy megbántja-e az érzelmeit. Még hogy ő a préda! Hülyeség.
- Mondd, Miko, tudod, mi következik? Hogy mi lesz akkor, amikor beváltok mindent, amit Riko mondott rólam? - kérdezte gonoszkásan, ezzel egy időben ujjai utat találtak a póló széle alatt és tenyerét a lány csupasz bőrére simította.

by **Miko** Szer. Dec. 01 2021, 21:14

16+ Felnőtt utalások

Leo látszólag próbálta nem kimutatni érzelmeit és nem szólt semmit egész idő alatt. Nagy eséllyel, ha jobban rásimulok, teste előbb árulkodott volna Leo szándékáról, de mivel nem így történt, váratlanul ért az erős ujjak lágy érintése fenekemen. És látszott is, hogy egy pillanatra meglepetten „ugrok” egyet. Éreztem benne a feszültséget, valami elfojtott érzelmet, de fejemben dulakodó gondolatok egyszerűen nem hagyták rendbe rakni a dolgokat.
Leo szorosan magához húzott és talán nem is lepi meg, hogy egyáltalán nem ellenkezek. Amit ő kéretlen csóknak szánt, én boldogan fogadtam. Éreztem, hogy dolgozik a fiúban a dac, de az agyam már nem volt hajlandó zavartatni magam ilyen aprósággal. Ahogy Leo áttörte a védelmezési szándékának kapuit, úgy az én gátlásaim kapuja is összetört. Leo játszott vele, és ő pedig készségesen játszotta a játékát. Teste a fiúéhoz simul, és karjaival átnyúlva a háta mögött, ő is szorosan átöleli. Almácskái finoman a fiú mellkasának nyomódnak. Mikor végül elváltak ajkaink egymástól, már jól érezhetően sóhajtoztam a testemet uraló vágytól, mi már az első csók óta bennem lappang. Megkérdőjelezni? Miért tenné. Ebben a pillanatban, ahogy így Leo neki támadt… elfelejtett, mindent, amit eddig mondott vagy tett. Már neki se volt kedve beszélgetni. Már csak egy dolgot akart igazán. Egy dolgot, ami ott feküdt alatta. Leot.
Sóhajtozva hagyta, hogy a fiú a nyakát csókolgassa és jól hallhatóan nyöszörgött, ahogy a fülébe talált harapni. Testem nem ellenkezett, sőt itta a fiú minden közelségét, érintését és tisztán éreztem, ahogy a bőröm lángokba kap, ahogy csupasz bőrömhöz érnek azok a csodás ujjak. A szavaira, csupán egy rövid csókot nyomok rá, majd ha tetszik neki, ha nem eltolom magamtól csöppet, ha kell, akkor súlyemelésemet is elhasználva. De nem volt szándékomba menekülni. Innen még Riko se tudott volna, már elráncigálni, melyet a szememben égő vágy is megmutatott. Végül, ha sikerül eltolnom magam tőle, nagyjából, fél ülő távolságra nyomom el magam tőle, és mielőtt bármit tennék, egyszerűen megfogom felsőm tetejét és a vastag kabáttól elkezdve, a pulcsin át, a pólommal egyetemben mindent egyetlen mozdulattal lekapva, könnyedén a fal felé dobtam mind. A tűz fénye játszott már csak csupán csupasz bőrömön és egyedül melltartóm volt csak helyén, mi utolsó „védelemként szolgált” egyáltalán nem éreztem hidegnek a környezetet, sőt, mintha forrt volna minden. A kezeim határozottan csattannak a kövön, ahogy a fiú feje két oldalára nehezedve nézek rá olyan mosollyal, mit még nem látott tőlem. Vággyal teli mosoly volt, mi izgalmakat ígért. Így mikor megszólaltam nem volt meglepő, hogy hangon nehéz volt a testem örömujjongásaitól.
- Az következik, amire már rohadt régóta esélyed lett volna „Bátyus”! – lihegtem fölötte, most már szándékosan csak húzva a fiút a megszólítással – És tudod mit? Ha valóban így történik, az azt jelenti, hogy én egy rosszfiúba szerettem bele, de ez nem azt jelenti, hogy rossz fiúba is…
Tisztán éreztem, hogy bár minden porcikám akarta, hogy a fiú játsszon velem, hogy játsszon rajtam! De ennek ellenére én is ugyanúgy éreztem magamban a dominanciát, ami elvárta, hogy néha szorongassa meg a fiún kicsit a gyeplőt. Végül, mindenféle tudatosság nélkül csípőm lassú utamban kezdett előre-hátra mozogni, nadrágon keresztül ingerelve a fiú ágyékát, majd előre dőlve forró csókba zárom le a beszélgetés bármely felesleges kezdeményezését.

by **Leonard** Hétf. Dec. 06 2021, 18:32

- Hű - szakadt fel belőle az elismerés hangja Miko vehemenciájának nyomán. Tekintete rátapadt a karcsú testre, követte annak minden mozdulatát és közben még dühösnek lenni is elfelejtett. Annyira... váratlan volt ez a reakció, ingerlő, játékra hívó. Képtelen volt ellenállni neki és talán már nem is akart. Lélegzete elmélyült a lány ütemes mozgásától, bőre felforrósodott. Tenyerét előbb a derekára simította, hogy még szorosabban magához húzza és a megfelelő helyre igazítsa, majd felcsúsztatta a lapockájáig, hogy kioldja a melltartó kapcsát.
Mélyen legbelül teljesen össze volt zavarodva. Mintha egy matrjoska babát nyitogatna, Miko minden alkalommal egyre újabb és váratlanabb fordulatokat tartogatott számára, ő pedig sem a tetteinek, sem az érzéseinek nem volt ura többé. Az elveszettség nem volt újkeletű dolog számára, a gyomra tájékán felébredő bizsergés azonban megleptésként érte, habár gyorsan a korábban megivott forrócsoki számlájára írta a dolgot.
Hiszen az nem lehet, hogy...
Finom, de határozott mozdulattal maga mellé lökte Mikot, majd fölébe kerekedett. Akármennyire is volt vehemens a lány, Leo tudta, hogy ez az első alkalma, így pedig nem engedhette meg, hogy innen-onnan tanult ostobaságokat műveljen. Levette a pulóverét és a pólóját - már egyébként is majdnem megfulladt a melegtől -, aztán lágy csókot lehelt Miko kézfejére, mielőtt odahúzta azt a mellkasához. Gyengéden végigvezette az ujjait egészen a nadrág széléig, majd lejjebb, a benne életrekelt vágy egyértelmű bizonyítékára.
- Vigyázni fogok rád - ígérte szeliden és csókokkal borította be a lány száját, a nyakát, a melleit, lejjebb a hasát és végül az egész testét is. A tűz fényköre arany és narancsszín lángokat festett bőrükre és hajukra, a magányos barlang szájában csak az árnyékok látták, mi történt. Odakint hóvihar tombolt, de idebent lassan vízcseppekké olvadt a jég.

/Az ismerkedésért kikért jutalom: Hajlékony Cipő (+5 kitartás +10 gyorsaság)/

by **Miko** Hétf. Dec. 06 2021, 20:15

Fél évnyi várakozás. Fél évnyi türelmes játék. Ez jellemezte a kapcsolatunkat Leoval. Ő ellenállt én pedig napról-napra, óráról-órára, percről-percre próbáltam puhítani, csábítgatni a fiút. Szerettem őt, és hiába utasított el több ízben is, mégis úgy éreztem, hogy képtelen vagyok őt csak úgy elengedni.
Azonban mindazonáltal, az egész idő alatt végig visszafogtam magam, mert nem akartam megbántani Leo érzéseit, hisz bár szerettem volna őt, nem akartram az érzéseibe gázolni. De a visszafogott érzelmeimnek megvan a maximális gátja. Türelmes és visszafogott voltam, legalábbis a magam kitekert módján. De pontosan ez volt a baj. A testemben gyülemlő vágy és feszültség percről-percre, óráról-órára, napról-napra növekedett, mígnem végül a hegyen felfelé haladva végül éreztem, hogy betelt a gát tűrőképessége, és eleinte bár csak fokozatosan, de végül, mint egy szökőár, úgy szakított át minden visszafogott érzelmet az elfojtott kívánságom… hogy a fiúval lehessek most… és örökké.
Tudtam, hogy az a Miko, aki a barlangban van én vagyok, ám mégse. Hogy, aki a fiúhoz dörgölőzik, az nem lehetek én, mégis minden valójából a lényem sugárzik. Talán nem voltam ura önmagamnak, de abban a jelenkori pillanatban, mégis ebben a tudattalan, tudatos állapotban éreztem magamat a világ legboldogabb emberének. A fiú karjai finoman átkaroltak és magához húztak. Nem volt benne semmi erő, de úgy éreztem, mintha képtelen lettem volna másképp tenni, mint követni, gyengéd hívását. A fiú kezének forró bizsergése végig kísérte hátam minden pontját. Érzem, hogy nehezen veszem a levegőt, mintha megfulladnék, mintha képtelen lennék lélegezni. Majd ekkor a melltartó lehullt és mintha újult levegőre kapnék.
Agyamat ellepte a köd, és már semmi se maradt a fejemben, mint a fiú felé érzett szerelmem, a vágy, hogy övé legyek. A pillanat, mi hamarosan eljő. Érzem, hogy mintha gyomorszájam egyre jobban megfeszülne, ahogy a vágy egyre jobban erőt nyer rajtam. Érzem, hogy lassan megszerzem magamnak Leot. Hogy hozzábújva, végre megtörténik az, mire oly sokáig vágytam. Érzem, hogy az agyam szinte eldurran és ekkor…
Ekkor mintha, egy dugós üvegből robbant volna ki minden vágytól nehéz gondolatom. Leo finoman maga alá gyűrt, ám mintha vágytól merész gondolataim, a csúcson rekedtek volna. Egy pillanat alatt ledermedek és nehéz sóhajoktól félig kábán, pislogok párat nehezen, mikor realizálom mi történik is épp. Leo gyengéd volt velem. Ismét olyan gyengéd, mint mikor megismerkedtünk. Szemeiből eltűnt a vad Leo tekintete, és ahogy lehúzta felsőjét és kezemre nyomta csókját érzem, ahogy arcomon szétoszlik a pír. Ritkán lehetett látni engem, ily szűziesen elpirulni, azon kevés személyek közé tartozom, kik nagyon nehezen jönnek zavarba. Most mégis finom piros pozsgás melegíti orcám.
Kezem, melyet a fiú vezetett, mintha idegen, mégis mintha ismerős helyen jártak. Mintha a fiú mellkasában érzett dobbanó szívverés az enyém mintájára szólna. S ahogy az ujjaim elérték a nadrágja szélét érzem, hogy szerelmes ígéretekkel teli szemeim, finoman remegve először, mintha kissé rémülten pillantanák a kezemre, mintha attól félnék, megint csak a vágy irányít. Ami azonnal szertefoszlik a fiú szavaira, mintha varázsütésre megszűnt volna minden kétségem. Igen. Ez nem a vágy munkája… vagy… legalábbis nem csak azé. Ez a szívem és az agyam rejtélyes kavalkádjának a szüleménye. És érzem, hogy Leo ugyanúgy érez, mint én, bár egyelőre ez, mintha csupán ábránd lett volna csupán. Végül ajkaim, mosolyra húzódnak, ahogy a fiú elvált ajkaimtól, majd mintha egy másik ember suttogná szelíd, mégis kihívó szavait a fiúnak.
- Szavadon foglak. Hős lovagom…
Végül lehunyva a szemem átadom magam a fiú közelségnek, és számomra megszűnt minden létezni, csupán Leo létezett nekem, a testének bizsergése, a hajának finom érintése, és a két test gyümölcsének forró és nehéz termése.

by Ajánlott tartalom

Folone-Hegység

Folone-Hegység

Re: Folone-Hegység

Re: Folone-Hegység

Re: Folone-Hegység

Re: Folone-Hegység

Re: Folone-Hegység

Re: Folone-Hegység

Re: Folone-Hegység

Re: Folone-Hegység

Re: Folone-Hegység

Re: Folone-Hegység

Re: Folone-Hegység

Re: Folone-Hegység