DenDenTsuku kicsi útja

by **DenDenTsuku** Pént. Jún. 04 2021, 20:14

Egy fogadóban igyekeztem meghúzni magam és kipihenni az aznap történtek különös eseményei. Becsuktam magam mögé az ajtót, majd felhuppantam az ágyra. Még csak nem is rugózott, kemény volt mint a kő. Kellemetlenül ért ez a tény, meg a szoba dohos szaga. Ezért fizetni... Szinte fáj.
Törökülésbe helyezkedve, könyökölve a térdemen, undorral vegyített tanakodással figyeltem miként a béka felfedezi a környezetét. Legszívesebben ajtón kívülre zárnám, ha nem félnék attól, hogy elkószál. Felsóhajtottam és kerestem mindennek a jobbik oldalát, tudtam most csak a fáradság miatt nem tudok derűlátó lenni. Így eltettem magam holnapra.

Másnap reggel az ablakon beszűrődő langyos és kellemes fény ébresztett. Még szemeim csukva, így élveztem ki miként melegíti fel testem porcikáit a napfény.
~ Jóreggelt nekem. ~ Jelent meg arcomon egy halávány mosoly. Élveztem miként tölt fel energiával a reggel. Lassan futott végig rajtam ez a kellemes érzés, ahogy először a lábujjam, majd lassan a lábam, a combom, a derekam, mellkasom végül a karjaim és arcom nyalogatta végig a fényár.
~ Mit jó? Csodálatos reggelt nekem!~ Fordultam a másik oldalamra, és ez a delírium hamar elmúlt, ahogy kezem valami hideg, nedves anyaghoz ért. Kinyitottam a szemeim.
- Eru. - Majd pislogtam párat, el is feledkeztem róla, hogy létezik. A kezeim rögtön elrántva, rákjárásban hagytam el az ágyam egy pillanat alatt.
- Eru. Eru. - Mozgott a zöld rémség tokája, miközben a hangját hallatta.
- Ehhhh! Soha többé nem mehetsz fel az ágyba! Gyere le azonnal, a szőnyegen van a helyed!-
- Eru? - Nézett bután gazdájára. Látszott rajta, hogy nem fog megmoccanni egyhamar. DenDen némi tanakodás után, úgy döntött maga szedi ki a petet az ágyból. Csak állt felette, azt sem tudta, hogy fogja meg, úgy hogy ne érjen hozzá. Próbálkozott a lába felé, majd a derekánál, a tarkójánál, mint ahogy a macskáknál, a lábai felé, de hozzá egyszer sem ért.
- Ez így nem mehet tovább! - Leült a szőnyegre vele szembe. Tudta, fel kell oldania a gátlásait. De undorodott a nyálkás izétől. Szemlélet váltásra van szüksége. Huzamosabb ideig tanakodott és próbálta átírni önön undorát és félelmét valamivé, ami boldogsággal és büszkeséggel töltheti el. Végül a legegyszerűbb megoldásra jutott.
- Tudod mit! Nekem van a legundorítóbb petem a világon és erre büszke leszek! Fontos, hogy összebarátkozzunk. -
- Eru. - Felé fordultam, és elcsodálkoztam, hogy lehet valaminek ennyire ostoba pillantása. Huzamosabb ideig néztük egymás szemébe.
- Na jó! Kezdem. - Álltam fel, majd kis lépésként mutatóujjam a béka háta felé közelítettem. Ahogy csökkent a kettőnk közötti tér, úgy éreztem hogy a vér elhagyja az arcom. ~Nyeltem egyet, ez akkor sem maradhat így. ~ Majd a találkozás megtörtént. A hideg is kirázott a nedves, hűvös tapintástól. Kezeimet lassan a béka dereka köré fontam, és felemeltem azt, egyenesen a fejem fölé, majd tekintetünk ismét találkozott.
- Eru. - Öltötte ki, nedves meleg nyelvét, és a legrosszabb dolgot tette velem, amit megtehetett. Képennyalt. Gyorsan megszabadultam a szörnytől, majd hátráltam pár lápést.
- Oké! Ez túl sok! Egyszerre túl sok! Csak lassú léptekben, oké? - Mutogattam felé hevesen. Majd nagyot sóhajtottam és ismét leültem törökülésbe.
- Kéne neked valami név mi? - Tanakodtam. ~ Valami menő név kéne. ~ A breki bőre csillogott a reggeli napfényben, a nyálkától amit termel. Lehajtottam a fejem, majd a megérzéseimre hagyatkozva, az első szót adtam neki, ami az eszembe jutott.
- Diamond! - Csaptam össze a tenyerem.
- Ez lesz a neved! Diamond. Lehet undorító vagy, de így legalább egy kis szépséget csempészek rád. Na, hogy tetszik, Diamond? -
- Eru. - Vetett közönyös pillantást idomárjára, miközben már rég nem vele foglalkozott, jobban érdekelte az ágy alatti sötétség.