[Küldetés] Broken - Hegyes fülek

Én nem akartam volna észre venni. Mindenre jobban vágytam most, mint egy újabb eget-rengető küldetésre. Be kellett vallanom magamnak, hogy kimerültem testileg és lelkileg is. Persze, a napi vadászatot nem hagytam abba, de rávettem magam, hogy kicsit lazábban kezeljem a dolgokat, legalább egy ideig. Végül is nem engedhetem meg magamnak, hogy a kimerültségem okozta hiba értelmetlenül az életembe kerüljön.
De egyszerűen nem lehetett nem észre venni. Hiszen minden egyes NPC fölött villogott a felkiáltójel: küldetés. Egy darabig figyelmen kívül hagytam, mert ez most nem rám tartozik. De hogy tehettem volna meg, hogy elfordítom a fejem a 20.felkiáltójel láttán. Márpedig nem lehet, hogy ez véletlen legyen. Innen kezdve pedig már determinálva volt, hogy fel is vettem a küldetést. Egy vastag, piros sapkás npc-től. Furcsa fejű npc-től, de egyelőre nem akartam kombinálni, úgyhogy csak elkönyveltem az információt.


Maroméba érkeztünk. Ez részben megnyugtató volt, hiszen nem magas szint, másrészt kevésbé, mert nem volt eddig ajánlatos a szintre látogatni. De majd meglátjuk. Rengetegen érkeztünk ide, és bár nem erőltettem meg magam, egy-két ismerős arcot is felfedeztem a tömegben. Vagy csak a képzeletem játszott velem? Mindenesetre nem próbáltam meg megbizonyosodni a dologról. A küldetésre koncentráltam, és nem akartam, hogy plusz feszültséggel kelljen végig csinálnom.
És ha már a feszültségnél tartunk… Már út közben észrevettem, hogy Eiki nem sokkal előttem (úgy tűnik még nem vett észre) gyanúsan ugyan arra tart, mint én. Szuper. Nem mintha baj lenne, csak jobban örülnék, ha nem lenne ott, ha esetleg veszélyessé válik a helyzet….
Aztán úgy nézett ki, hogy észrevett valaki mást. Akit én is felismertem, de pár pillanatig, meg is torpanva elkerekedett szemmel néztem, hogy ezek ketten ismerik egymást. És az üdvözlést elnézve meglehetősen közelről.
Vártam egy kicsit. Egyrészt nem akartam megzavarni őket, másrészt nekem is kellett pár perc, hogy úgyszólván újra-tervezzek. Először felkaptam a vizet, mert Eiki nem említette nekem, hogy van valaki más…Pár perc viszont elég volt, hogy a harag elmúljon, és inkább örüljek, és ebből fakadó mosollyal az arcomon lépjek oda, látva hogy megtörtént az üdvözlés, és a közben morgolódó lányra kezdtek figyelni.
- Sziasztok. - köszöntem, és mindegyikükre rá is mosolyogtam. - Rég láttalak Ruby, örülök hogy jól vagy - mosolyogtam a vörös lányra - Eiki - húztam kicsit szélesebbre a mosolyomat a fiú felé fordulva. - Azt hiszem még nem ismerjük egymást, bár összekeveredtünk karácsonykor. Chakna vagyok - mutatkoztam be, és hajoltam meg az ezüsthajú lány felé, akivel a karácsonyi kazamatán már találkoztunk, bár tényleg eléggé futólag.
Majd végig nézek a többieken is. Elfek. Ezek szerint tényleg valami komoly készülhet, hiszen nem arról híresek, hogy keresnék a kapcsolatot a játékosokkal.

// Köszönöm a türelmet //

Melegebb, és őszintébb lett a mosolyom Ruby felé, ahogy kijavított. Valamiért örültem neki, hogy ezek szerint már nem zárkózik annyira el, mint amikor először találkoztunk, és a jelek arra mutatnak, hogy ebben Eikinek komoly szerepe van.
-Rendben, Marluna, örömmel hallom - biccentettem továbbra is mosolyogva.
Megértettem. És egyáltalán nem haragudtam... Talán jobb is így. Nem kell aggódnom Eiki miatt, hiszen van mellette, aki úgy tűnik komolyan ragaszkodik hozzá.
Nekem pedig ideje odébb állnom, és visszatérnem azok közé, akikkel közösséget vállaltam... Túl rég jártam már az Artes céhházában, és túl régóta csak annyit tudtam a megmaradt tagokról, hogy "életben vannak"... Mindenkinek jobb ez így.


Ennek a felismerésének a megkönnyebbülésében nevettem fel visszafogottan, ahogy Marluna felismerte, hogy elfekről van szó.
Amikor odaszaladt volna az elsőhöz, finoman, óvatosan megfogtam a karját, hogy egy pillanatra visszatartsam (és ha úgy tűnt, ezt nem állhatja, akkor el is engedtem rögtön, nehogy problémát okozzon a kéretlen érintésem)
- Óvatosan, meg ne ijeszd őket - mondtam neki barátságosan, de tovább nem tartottam vissza, ha mindenáron menni akart.
Elhagyva a mosolyt, komolyan hallgattam Riko helyzetleírását. Az első és második elf hercegnő... Macerás helyzetnek hangzik, meg kell hagyni. 
Összegezve a dolgot, egy puccs közepébe csökkenünk, ahol az a feladatunk, hogy a "lázadók" testőrei legyünk... Végülis, ameddig nekünk nem kell aktívan részt venni az elfek belső ügyeiben...
Kérdőn megemelkedett a szemöldököm, amikor az ezüsthajú lány Eikire mutatott. Ezt is meg kell majd kérdeznem a fiőtól, ha alkalom adódik... 
-Rabszolga? Ezt hogy érted? - kérdeztem meglepetten, hiszen nem tudom elképzelni, hogy a rendszer ilyet lehetővé tegyen...