[Küldetés] Broken - Drágán add az életed

by **Cardinal** Kedd Feb. 12 2019, 17:37

Résztvevők:
- Danee
- Hinari
- Ozirisz

Akár a pletykák jutnak el hozzátok, akár küldetést vesztek fel, akár egy céhtársatok kér tőletek segítséget, a lényeg, hogy a teleport titeket meglepő módon a szint fővárosának számító Urbus kapuján dob ki, az elfek területének kellős közepén. Aki eddig idedugta az orrát, azt elfogták és megölték, vagy jó esetben nagy nehezen el tudott menekülni, most viszont egyetlen hegyes fülű katona sem támad rátok. Ettől persze még nincs béke és nyugalom, csak a katonák nem törődnek veletek. Egy irányba tartanak mindannyian, valahová a város falain túlra. Ha jobban megnézitek őket, láthatjátok, hogy szemernyi intelligencia nem csillog a szemükben, gépiesen haladnak a számotokra egyelőre ismeretlen céljuk felé. Márpedig eddig nem így viselkedtek ezek a mobok. Nem csak ti hárman vagytok azonban itt, mindegyikőtök észlelése bejelez egy rejtőzködő alakot az egyik oszlop mögött.
Számos opciótok van: megnézhetitek, hová tartanak, esetleg honnan jönnek az elfek. Felkutathatjátok Arnel főhadiszállását, ami innen nem messze található. Esetleg meglephetitek azt az oszlop mögött bujkáló valakit.

by **Hinari** Csüt. Feb. 21 2019, 20:48

Persze nem tudtam nem észrevenni a küldetéseket: az npc-k ezerszámra dobálták, ki ilyet, ki olyat... én mégis úgy éreztem, hogy egy efféle kaland most még túl sok lenne. Nem is a múlt... mármint az Arnellel történő múlt miatt, inkább csak... nem álltam rá készen. Nem. Még egyáltalán nem.
Ezt meg is beszéltük Allal, ahogy azt kell és egyet is értettünk: mi most itthon maradunk inkább. Még Nestornak sem szóltam róla, hiszen nem tudhattam biztosra, lesznek-e sárkánylovasok, mint múltkor és nem akartam fölöslegesen fellelkesíteni a fiatal tűzsárkányt. Lefőztem egy adag teát és bevettem magam a csokiszobába, abban a nyugodt és boldog tudatban, hogy ma nem lesz rá alkalmuk... senkinek nem lesz, hogy fogást találjon rajtam. Nem fognak holmi globális mobellenes hadjáratot kihasználni, különválasztani a céhemtől, az otthonomtól, körülvenni és...
Kopogtattak.
Megrezzentem a hangra, de idebent nem kellett semmitől sem tartanom. Silence volt az, kért, hogy menjek el, nem akartam, de de de mindenki megy, hát jó. Nem akartam cserben hagyni őket. Nem akartam, hogy közülük bárki is ne térjen vissza. Hogy bárki úgy járjon, mint korábban én.
Így most kéz a kézben Allal vettük fel végül a küldetést, közösen, együtt, mindenki. Szívem a torkomban dobogott és aki ismerte az előzményeket, láthatta rajtam, hogy nem vagyok jól. De értük megtettem. Értük mindent... csak legyen már vége. Csak érjünk már haza! Megszorítottam Alex karját. Erősen és remegve, de mégis mosollyal, amint a kék fény körbevett minket. Mert tudtam, hogy ezúttal nem osztanak külön csapatba. Ezúttal itt lesznek velem, és én is ővelük.
Ezúttal...
Reflexből kapaszkodtam Ozirisz karjába, amint rájöttem, hogy senki sincs itt a céhből őrajta kívül. Behunytam szemeim és homlokom hozzányomtam a fiú vállához, az övemen lévő Katana hozzácsapódott térdünkhöz, nem érdekeltek az elfek, őket sem érdekeltük mi.
- Ne hagyj itt... kérlek - suttogtam céhtársamnak; és akinek nem volt hallgatózása, meg sem hallhatta szavaim őrajta kívül. Amint Danee megérkezett, kicsit jobban fel tudtam oldódni, a lovagsrác kapott is egy felszabadultabb mosolyt és így már képes voltam azzal is foglalkozni, amiért idehoztak minket. A küldetés. Mivel vettem fel questet, meg is néztem gyorsan a leírását, pontosan mit kellene tennünk az ügy érdekében, közben pedig mindvégig figyelemmel kísértem az alak mozgását is, akinek nem lehetett olyan magas Rejtőzése, hogy ne szúrjam ki azonnal. Ha eltelt egy kis idő és még így sem fedte fel magát, úgy kihúztam a Katanát a tokjából és szembefordultam az oszloppal:
- Ki vagy és miért leskelődsz utánunk? - kérdeztem fennhangon, de most... valahogy mégsem éreztem félelmet. Ez itt bujkál, nem támad. Már rég megtette volna, ha támadni akarna, ráadásul csak egyedül van és ha rájön, hogy észrevettem, vagy elteleportál, vagy előjön végre. Előbbi esetben három vs egy, utóbbi esetben pedig mozgunk. Legalábbis úgy lenne a megfelelő. Mert ő csak bujkál, nem támad. Nem akarhat rosszat. Nem akarhat rosszat. Nem akarhat rosszat.
Bízok benne, hogy azóta mindet elkaptátok. Hoora... Yui...

by **Danee** Vas. Feb. 24 2019, 12:35

Néha igazán jól esik, hogy csak annyi gondom van, hogy melyik szinten milyen szörnyeken növeljem a szintem, vagy, hogy melyik küldetést érdemes végigvinnem. Nincsenek befizetendő számlák, adóbevallás, takarítás, mosogatás, ad-hoc jellegű rendszergazdai munkák, és hasonló rendkívül vonzó kötelezettségek.

Persze voltak problémák szerver-szerte, de ezek többsége vajmi kevéssé érintett.
Ilyen volt az elfekkel és koboldokkal vívott legutóbbi háború is, mely semmiben nem változtatta meg az életünket,
a boldog semmittevést biztosító Kezdetek Városában mit sem lehetett érezni a fenti területekért dúló harcokból.

Mégis, a szerver valamiért nagyon szerette volna, ha ez a mi problémánk is lenne, mert akármerre fordultam, lépten-nyomon
mindenfelé ezzel kezdte az összes npc a mondandóját, hogy a második szinten, így Urbus, meg úgy az elfek...
Remek pszichés hadjárat az elmék ellen, mondhatom, ha csak nem zárkózol be hetekre és húzod a kobakod fölé a takarót,
akkor egy idő után feladod.
Már amúgy is minden gondolatod ide kanyarodik vissza, bármit is csináltál egy pár perccel korábban.

Nem tudom miért éppen ezt választottam a sok felajánlott küldetés közül, mert nem szenteltem túl nagy jelentőséget az egésznek,
épp csak látni akartam, mi ez az egész, ami miatt már napok óta lázban ég a város.
De ha kicsit ezoterikus akarok lenni, akkor lehet, hogy a küldetés választott engem.

Mindenesetre Urbusban tett le a teleport nagy meglepetésemre, mert ez tudtommal tiltott kijáratnak számított, ahol jószerivel azonnali halál vár minden szerencsét próbálónak, úgyhogy első dolgom volt magam elé rántanom a pajzsom és behátrálnom egy fal mellé, hogy legalább a hátam védve legyen a rám zúduló csapások és nyílvesszőkkel szemben, amíg kitalálom pontosan miért is vagyok itt. Mert azt biztosra vettem, hogy rossz helyen vagyok.

De senki sem támadott rám, sőt, simán elmentek mellettem, annyira nem foglalkoztak velem, mintha ott se lennék. Így hát maradt bőven időm jobban megnézni magamnak az Urbusi elfeket. Ez valami új event lehetett, mert csöppet sem voltak önmaguk.

Aztán megpillantottam Hinarit is, meg a felém küldött mosolyt, ahogy találkozott a tekintetünk
- Héj, Hina! Küldetés nálad is?
- Ezek nagyon nem foglalkoznak velünk, nem értem mi ütött beléjük! Ezért lennénk itt? Mert történt valami velük? - kiabáltam át a köztünk császkáló elfeken keresztül, majd oda is lavíroztam a lány mellé
De mivel kiszúrt magának valaki mást is, és kedvesen megpróbálta kideríteni az illető személyazonosságát és szabadidős tevékenységének jellegét, jobbnak láttam a további kérdéseimmel megvárni, hogy a beszélgetés lejátszódjon, ugyanakkor én is kíváncsi volt, ahogy mit keresnek itt rajtunk kívül mások, ezen a szigorúan csak elfek lakta területen

by **Ozirisz** Hétf. Feb. 25 2019, 13:15

Az egész ott kezdődött, hogy Himétől tartottam visszafelé a céhházba, amikor összefutottam Fuwával. Látszott rajta, hogy valamiért izgatott, esetleg ideges. Nem tudtam megállapítani pontosan, csak annyit tudtam, hogy valami történt. Természetesen azonnal rákérdeztem a dologra, és a lány újságolta is azt a bizonyos küldetést, és az elfeket. Először megpróbáltam lebeszélni róla a Silt, mondván, hogy ez túl veszélyes. Bármelyikünknek túl veszélyes arra a szintre merészkedni, bár Marome környéke emberi fennhatóság alatt van, kérdéses, hogy mikor kattan be Arnel. Azonban hiába próbáltam lebeszélni róla, a lány hajthatatlan volt, és mindenáron segíteni akart. Majd megkértem Fuwát, hogy amikor ráér kicsit, mutassa meg, hol vette fel a küldetést pontosan. Amit kicsit furcsálltam, hogy enyhén szólva tele volt a város hasonló küldetéseket adó NPC-kkel, amiből találomra egyet-egyet megnéztem, mijük van. Elkélne egy AdBlock az biztos, amilyen agresszívan tolják ezt a témát, az már zavaró. És aggasztott a gondolat, hogy ezzel nagyjából ugyanúgy felhasznál minket a rendszer, mint ahogy odalent tette. Bár tudtam róla, hogy valami van a háttérben, amiről nem tudok, mégis nyugtalanított a tudat, hogy önként és dalolva sétálunk bele az esetleges csapdába...

Mielőtt útnak indultunk, szóltam Himének is, hogy merre járok, illetve járunk. Próbáltam nyugodtnak látszani, de ha valaki, akkor ő biztos átlát rajtam. Ideges voltam, és nem tudtam figyelmen kívül hagyni a tényt, hogy Arnel nem a mi súlycsoportunk, pláne nem a hadseregével együtt. Ellenséges területre készültünk, ahol a hegyesfülűek elég durván létszámbeli fölényben vannak.
Aztán teleportáltunk, és enyhén szólva a feje tetejére állt a világ. Meglepődve vettem tudomásul, hogy valami okból Marome helyett Urbus főterén köpött ki a kapu, ahogy enyhén szólva megfogyatkoztunk. A céhből csak Hinari volt itt, akit szintén váratlanul ért a dolog. - Ne félj, nem megyek sehova nélküled - válaszoltam a lánynak, szintén a lehető leghalkabban suttogva. Nem értem, miért feltételezne belőlem ilyet, hogy csak fogom magam és őt itthagyom. Rosszul esett a feltételezés, de valahol értettem is: túl sokáig tartott akkor is, amíg megtaláltuk. Illetve Hooráék nyomára akadtak.. és akkor is kis híján tragédia lett amiatt, hogy nem bírtam tartani a számat amikor kellett volna.. - Együtt érkeztünk ide, együtt is fogunk hazatérni - igyekeztem eloszlatni a lány kételyeit. Aztán a furcsaságok tovább halmozódtak: az észlelés, ami már az ideérkezésünk óta folyamatosan jelzett, egy darab célpontot. Először egy elfnek tudtam be, de volt még egy dolog ami nem illett a képbe: az elfek. Nem a jelenlétük, hanem a viselkedésük. Merőben mások, mint legutóbb láttuk őket. Valahova igyekeznek, és bármi is a "feladatuk", jobban érdekli őket, mint mi. Normál esetben már támadtak volna, ahogy kiestünk a teleportból. A bújkáló alak viszont engem is aggasztott, főleg hogy nem tudtam a kilétét. Hinarit akarják? Vagy én vagyok a célpont? Elf? Ember? Kanami? Sunyi dög kezdő felszerelésben mérgezett pengével? Vagy Roganék egyik cimborája? A szavak cséplését meghagytam Hinarinak, én csak szép csendben előhúztam a Nodachit, és próbáltam kivenni azt az alakot. Vártam, hogy céhtársam sszavaira az illető felfedje a kilétét. Félelem és nyugtalanság keveréke járt át. Leginkább az ismeretlentől való rettegés és a pesszimista beállítódásom öltött formát. Szinte azonnal a legrosszabb eshetőségeket pörgette végig az agyam, avagy beindult a sokmillió év evolúció eredményeképp beégetett program: "Fuss vagy harcolj!". A közben felbukkanó Danee csak egy bólintást kapott. Majd ha normalizálódik a helyzet a sunnyogóval, utána valszeg váltunk pár szót egymás hogylétével kapcsolatban. Most viszont nem engedhetem meg magamnak, hogy tompuljon a figyelmem. Nem hagyhatom, hogy Hinarinak baja essen. Ezúttal meg kell védenem, bármi áron!

by **Cardinal** Hétf. Feb. 25 2019, 14:18

Szőke kobak kukucskál ki az oszlop mögül, lövésre kész íjjal. Első pillantásra azt is hihetnétek, hogy egy elf rejtőzött el, és támadásra készen robbant elő a rejteke mögül, de miután megbotlik a saját lábában, eldől, mint egy sózsák, és a nyílvessző ártalmatlanul hullik a földre méterekkel elkerülve titeket, azt hiszem nem muszáj támadásba lendülnötök. Még csak hegyes fülei sincsenek. Ismeritek, találkoztatok már vele, méghozzá legutóbb, amikor erre jártatok. Arisu is megnyugszik, hogy ti álltok vele szemben, és egy nagyot sóhajt, mielőtt feltápászkodik a földről.
- Micsoda méltatlan belépő~desu - porolja le magát. Úgy emlékezhettek rá, mint egy magabiztos, nagyszájú és arrogáns libára, aki viszont most előttetek áll, az egy ártalmatlan tinilány, aki remeg, mint a nyárfalevél. És aki előtt felcsillant a remény.
- Segítsetek visszajutnom Marome-ba~desu, szólnom kell Fubuki nee-channak, és a többieknek~desu! Nem jöhetnek ide! - szalad oda hozzátok, és ragadja meg Danee karját. Húzni kezdi, de nincs erő benne.

Határidő : március 8.

by **Hinari** Vas. Márc. 10 2019, 18:31

Ozirisz szavaira csak bólintottam: ahogy az idő telt, kicsit kezdtem megnyugodni. A mobokon átkiabáló Danee pedig egy elnéző mosolyt csalt az arcomra - ellenséges területen belül érdekes volt a választása, de végülis igaza volt; senki sem törődött velünk. Egyelőre.
- Igen, az - bólintottam a lovag kérdésére - Bár valószínű a teleporttal van valami bug, mert a quest Marome faluról szól. A leírás szerint is csak egy npc-t kellett volna lekísérnünk...
Elhúztam a szám szélét: nem kezdődött túl jól, de talán... talán nem is annyira volt véletlen, hogy éppen hármunkat portolt ide. Illetve négyünket: a takarásból előkerülő játékos ugyanis ismerős volt, habár annyi játékossal futottam össze összesen egy-egy küldetés erejéig, hogy már nem tudtam volna megmondani, ő éppen mikor volt ugyanott, mint én. És hogy hol volt az az ugyanott.
- Fubuki... te ugye az egyik sárkányos lány vagy? Arról az elfes diplomáciai megbeszélésről - tettem fel az addigra már nyilvánvalóan költői kérdést - Ami azt illeti, nekünk is vissza kéne jutnunk Maromeba - fűztem tovább a szót. A küldetés ugyebár nem teljesíti önmagát... Silence kérésén kívül pedig nemigen volt más, ami itt tarthatott engem jelen pillanatban. Eleve csak azért nem teleportáltam el rögtön újra Maromeba, mert valószínű a kristály akkor is csak ide dobna vissza. Újra és újra.
- Próbáltál egyszerűen csak visszateleportálni? - kérdeztem aztán, hangosan folytatva a gondolatmenetet - Sikerült valamit kideríteni? Miért és hova mennek a mobok és mi van itt, ami miatt nem kéne itt lennünk?
Meg kell hagyni, semmi kedvem nem volt Arnelhez és a nagyképűségéhez. Én csak ki akartam volna pipálni a kísérgetős küldetést Sillel és a többiekkel és hazamenni. Kár, hogy a rendszer megint nem úgy gondolta ezt, ahogy én... de legalább biztonságban voltunk és együtt. Még...

by **Ozirisz** Vas. Márc. 10 2019, 20:40

Valószínűleg ismét túlparáztam a lopakodót, és az ördögöt láttam bele reflexből. Az ismeretlentől való félelem. Talán ez az ami leginkább kifejezhette volna, amit éreztem. A tudatom pörgette végig a megtestesíthető, arccal rendelkező félelmeket, próbálván nevet adni az ismeretlennek, ezáltal valamiféle jelképes kontroll alá vonni a szituációt. Azonban szerencsére felfedte a kilétét, igaz, nem pont így akarta volna. Elsőre beugrott, hogy hol láttam korábban. Az a Dragontailes lány, akinek a sárkányán utaztunk anno... Ari.. Arisu? Igen, Arisunak hívták. Bár az emlékezetem már megkopott azóta, de mintha akkor egy kicsit nagyobb lett volna... az arca? Bár, Arnel mögött akkor is simán elbújhatott volna vagy tízszer.
Kíváncsian figyeltem a kialakuló párbeszédet, merre halad. Na igen, Marome. Valószínűleg ott lehetnek a többiek is. Legalábbis nagyon remélem, hogy őket nem egy totál más helyre dobta ki ez a teleport. Valahogy mintha semmi sem stimmelne ezen az átkozott helyen. Nem mintha nagyon vágynék rá, hogy az itteni elfek hirtelen visszaváltsanak a szokásos "kill 'em all" üzemmódba. Az kéne csak. Teljesen jó nekem ez a furcsaság, Isten őrizz, különben már minimum sündisznók lennénk a nyílzápor után...
- Üdv, Arisu – szólaltam meg végül én is – Megnyugtató a tudat, hogy nem egy elf állt lesben... de ahogy Hinari is mondta, Maroméban van dolgunk nekünk is, szóval természetesen, segítünk – tettem hozzá, biztatón rámosolyogva a lányra. - Apropó, a sárkányod hogyhogy nem jött el? Ugye minden rendben vele is? - dobtam fel egy témát, puszta kíváncsiságból, és oldva egy kicsit a hangulatot. Tiszta idilli kép, ahogy az elfek össze-vissza masíroznak, mi meg mintha Rejtőzés V hatása alatt lennénk. Akár neki is állhatnánk piknikezni, Danee meg mint a gyerek Disneylandban, csak úgy ropogtatná a Fotó Kristályokat a hegyesfülűek felé. Egész jó sztori lenne, de sajnos más feladatunk van, és felelőtlenség lenne. Ez a látszólagos biztonság is csak múló állapot, sosem tudhatjuk, mikor leszünk mi a célpontjai az elfeknek. Szóval jobb lenne még addig elhagyni a várost, amíg tudjuk. Fuwának és a többieknek is lehet elkél a segítség. Nyakamat rá, hogy nem csak egy sima kísérgetős küldetésről szól a fáma... És attól tartok, gyalogolnunk kell, mert a teleportkapuk gonoszak. Időnként kiszámíthatatlanul viselkednek. Egyszer csak szimplán másutt dobnak ki, más alkalommal meg olyan oda nem illő dolgok potyognak ki belőle, mint egy ifaplatónyi kobold.. ez utóbbi meg köztudottan káros az egészségre.

by **Danee** Hétf. Márc. 11 2019, 16:05

Kezdtem biztonságban érezni magam, ahogy az elfek zombi módjára meneteltek mellettünk, mit sem törődve a jelenlétünkkel.
Kaján mosollyal néztem az eltökélt, megdelejezett arcokat, mintha csak egy mesébe csöppentem volna bele, láthatatlanul.
- Talán csak helyreállta az régi rend, elvégre Urbus volt a fővárosa a másodiknak - utaltam a téves teleportra
- De ha Maroma helyett itt kötöttünk ki, akkor nyilván előbb itt lesz dolgunk, csak kérdés, hogy mi
Válaszkép én is csak biccentettem Ozirisz felé, mivel továbbra is úgy tűnt, hogy neheztel rám, hát nem piszkálom az alvó parazsat.
Ráadásul ugy éreztem, hogy egyáltalán nem lényeges a szerepem a küldetésben, és ez messzemenő nyugalommal és elégedettséggel töltött el, de miután ránk lőtt az oszlop mögül az a bizonyos leányzó, valamiért az én karomba csimpaszkodott bele.
A lovag külső tényleg ennyit dobna rajtam? A fene se érti.
- Neked is szép napot! - tettem rá a kezem a karomat ölelő kacsóira, és egy tapodtat se mozdultam - Szerintem nem volt rossz belépő - bár lövésem sem volt mégis melyikünkére gondolhatott
- És egyébként is ... - már épp kérdeztem volna, hogy mi a becses neve, de elhangzott a Fubuki név, mint ismerőse, a múltkori átütő sikerű küldöttségünk sárkánylovasai, és az Arisu név is. Nekem pedig éppenséggel az is nehezemre esett, hogy a Fubuki nevet összekapcsoljam a sárkánylovasokkal.
- Áh, mindegy, szóval, miért nem jöhetnek ide? Amint látod, senki se támadt eddig ránk! Szerintem teljességgel biztonságban vagyunk!
- Inkább azt mond meg, te mit keresel itt?
- És azt is kideríthetnénk - néztem szét a zombi elfeken - hogy honnan hová mennek, és ki vagy mi van ilyen hatással rájuk
- Bár ha mindenáron Marome az úticél, én nem leszek semmi jó elrontója

by **Cardinal** Kedd Márc. 19 2019, 16:30

A lány talán máskor másképpen reagálna, most azonban csak szimplán hálásnak tűnik, hogy itt vagytok, és már nincs egyedül. Ugyanakkor az is látszik rajta, hogy nagyon nyugtalan, feszült és fél. Elnagyoltak a mozdulatai, a fejét is hevesen rázza Hinari kérdésére.
- A teleport nem működik rendesen a szinten belül, itt dob ki - jelenti ki, majd Ozirisz felé kapja a fejét és rámered. Az arcára düh és keserűség költözik, szóval úgy néz ki nem sikerült feldobnod a hangulatot, épp ellenkezőleg. Arisu beharapja az alsó ajkát, a szabad keze, amivel épp nem Daneet fogja, pedig ökölbe szorul. Végül elengedi a lovagot, hátat fordít nektek és tesz néhány lépést a teleportkapu felé.
- Biztonságban vagyunk, mi? Hát akkor menj ki a városból, nézd meg milyen biztonságos! - csattan fel ingerülten, remegő hanggal, és bár háttal áll, de nyilvánvaló, hogy törölgetni kezdi a szemét. Egy darabig nem szólal meg újra, de aztán összeszedi magát egy kicsit, bár szembe még nem néz veletek.
- Csak körül akartunk nézni… Aztán ahogy közelebb értünk, megvadultak a sárkányaink, és ledobtak minket. Csak nekem volt szerencsém… - mondja halkan, ezúttal mellőzve a szokásos cukiskodó hangnemet - Az elfek a szörnyeket próbálják visszatartani, amik ide tartanak - folytatja, igyekezve válaszolni a felmerült kérdésekre, majd lassan újra szembefordul veletek - Segítetek visszajutnom, ugye? Egyedül nem tudok, túl sok szörny van odakint.

Határidő: március 31.

by **Hinari** Szer. Márc. 20 2019, 20:24

- Én is ettől tartok... - reagáltam Danee szavaira kelletlenül: igen, nyilván a rendszer nem véletlenül tett ki minket pont itt. Én viszont... egyáltalán nem kívántam partner lenni ebben, így utólag belegondolva még jól is jött Arisu kérése. Csöndesen hallgattam a kialakult párbeszédet, még azelőtt olvasva a lány mimikájából, hogy maga megszólalt volna. Önkéntelenül is közelebb húzódtam Ozihoz. Szerencse, hogy Nest nem hoztam - jutott eszembe, de nem akartam rontani a hangulatot, így még véletlenül se mondtam ki ezt hangosan: csak magam elé bámultam, összeszorított ajkakkal, majd... szó nélkül átöleltem a lányt. Nem is igazán gondolkodtam rajta, egyszerűen még belegondolni is szörnyű volt... kezeim ökölbe szorultak hátán. Erősen vontam magamhoz, szívdobogásom fokozódott.
Mitől is féltem magam tulajdonképpen?
- Segítünk - toltam el magamtól és néztem a szemébe komolyan, higgadtan, de kemény elhatározással. Pillantásom csak ezután kereste céhtársamat, szavak nélkül kérlelve őt megerősítésért.

Elnéztem a körülöttünk menetelő elfek felé: ha vissza is jutunk Maromeba, valahogy... valamit... ezzel is kellene tenni, nem? Megvaduló petek... remélem Szophieék jól vannak.
De mindent a maga idejében: előbb jussunk vissza Maromeba és csatlakozzunk Fubukiékhoz és a többiekhez.
- Az elfektől tehát nem kell tartanunk most... egyelőre - szólaltam meg, de a mondat végén inkább felfele vittem a hangsúlyt, Arisu felé nézve, hátha kijavít vagy egyetért. Előhívtam a térképet és megnéztem a helyzetünket Maromehoz és a menetelési irányhoz képest is: az érdekelt, vajon utunk mennyiben keresztezi a szörny-elf háborút, van-e kerülőút és melyik lenne a helyes irány ebben a szituációban. Arisut is megkérdeztem, hol próbálkozott eddig és mit tapasztalt, majd ha lehetett, olyan utat próbáltam javasolni, ahol a legkevesebb kockázata van egy szörnyhorda feltűnésének, bár... ha mindenhol vannak, ezt úgyse fogjuk tudni kikerülni sajnos.
- Ugye írtál már üzenetet Fubukinak? - tettem fel a sokadik kérdést - A sárkányokat minél hamarabb haza kell küldeniük. Ez most az elsődleges információ... a helyzetedet pedig látják és valószínű azt is, hogy... egyedül vagy - mondtam ki végül, bár csak nehézkesen. Ha nemmel felelt, bátorítottam rá, hogy minél hamarabb tegye meg, ellenkező esetben én magam írtam a céhvezérnek; valószínű emlékezhet a nevemre még.
- Jut eszembe... - néztem Ozira zavartan - Írnunk kéne a többieknek - mondtam és le is hívtam az üzenetküldő panelt, hogy pár szót elküldjek a céhtagoknak és Szophienak körüzenetben arról, hogy jól vagyunk és indulunk Marome felé, de az állatok megvadulnak a környéken, így erre - különösen a petek miatt - figyeljenek oda. Ki tudja, ha errefele vezet a kísérgetős quest, talán még találkozhatunk is útközben... annak nagyon tudtam volna örülni.

by **Ozirisz** Vas. Márc. 31 2019, 14:07

Valahogy egyre gyakoribb, hogy szándék ide vagy oda, de totál más hatást érnek el a tetteim, mint amit szeretnék. Csak kicsit oldani próbáltam a hangulatot, de sikerült a lehető legrosszabb kérdést feltennem, legalábbis ahogy Arisu reakcióját láttam, nem tudtam következtetni semmi jóra. Majd hamarosan ki is derült, mennyire is rossz volt a megszólalásom. Mindössze az szól a mentségemre, hogy nem tudtam. Nem tudhattam... - Sajnálom – szólaltam meg végül halkan. Többet nem tudtam mondani, de belegondolva... hát nem lennék Arisu helyében. Megvadultak a sárkányaik, ledobták őket a jó ég se tudja milyen magasból... még belegondolni is rossz, nem hogy átélni és tehetetlenül végignézni mindezt. - Persze, segítünk – erősítettem meg Hinarit és Arisut.
Az azután kialakult beszélgetéshez nem tudtam érdemben hozzászólni. Inkább ráhagytam a taktikázást a hozzáértőknek. Legalább ők nem kotyogják ki a tervet az ellenségnek, mint ahogy én figyelmetlenségőbl anno odalent tettem. Inkább az észlelés által közvetített jelekre fókuszáltam, hogy az esetleges veszélyforrásokat időben észrevegyem, és tudjak szólni. Bár jelen pillanatban, itt a városban erre nem sok esélyt látok, hisz már rég bejelzett volna, ha még valaki bújkál...
- Igen, az nem ártana – értettem egyet Hinarival – lehet aggódnak Fuwáék hogy mi van velünk... - közben Hinari már az üzenetküldő panelt lenyitotta, és elkezdte az üzenet írását, így én csak a térképet nyitottam meg, hogy lássam, hol vannak a többiek. Egy kicsit megnyugodtam, ahogy megláttam, hogy Fuwa helyzetjelzője nem egymagában figyelget a térképen. Legkevésbé sem szeretném, ha szegény lány egyedül lenne ezen a veszélyes, feje tetejére állt környéken – Nézd, szerencsére ők is együtt vannak – mutattam céhtársamnak a térképet, hogy legalább valami jó hírt is tudjak mondani. Na igen, ez a mai nap senkinek sem úgy indult, ahogy eltervezte. Valószínűleg ha nem futok össze Fuwával, akkor Himét boldogítanám a társaságommal. De ez, hogy egy látszólag sima, egyszerű küldetés során így elkeveredünk, még mindig csak apró kellemetlenség ahhoz képest, amin Arisu keresztülment. A Dragontail-es lányoknak ez a mai az összes közül a legsötétebb nap lett. Elég egy rossz lépés, és minden rosszra fordul, és mire rájönne az ember, hogy mi is történt, már késő... Pedig csak rosszkor voltak rossz helyen, amikor a baj megtörtént. Aggasztó, hogy a rendszer kénye-kedve szerint milyen könnyedén játszik istent felettünk, és nemtörődöm módjára futtatja tovább a programot, nem érdekelve, hogy hányan vesznek oda, vagy kiken, miken gázol keresztül a célja érdekében. Nem válogat az eszközökben, legyen szó spontán a petek megzavarásától vagy éppenséggel az emberek megvezetéséről, mint akkor, karácsony előtt abban a furcsa kazamatában. Ha vissza lehetne menni az időben, bizonyára sokminden máshogy alakult volna. Arisu és a társai valószínűleg szabadnapot vettek volna ki sárkányeregetés helyett. Magamat ismerve én pedig akkor, a forraltboros bódénál nem érdekelve holmi NPC, csak tovább kortyolgattam volna, esetleg még az ital hatására le is trollkodtam volna. De csak egy kicsit. Tudja ám a rendszer kit vegyen palira...

by **Danee** Hétf. Ápr. 01 2019, 00:08

- Ezzel a teleporttal kapcsolatban vitatkozhatnánk - utaltam az iménti felvetésemre
- De nyugodtan karolj csak belém továbbra is - mosolyogtam rá - nekem is igazán jó esett
Igen ez volt a legfontosabb dolog számomra az egészben.
Talán valami gond van vele?
Nem mindennap csimpaszkodnak látszólag erős nők elesett kislányként a karomba, meg aztán...
Ki tudja, talán biztonságérzeten kívül mást is tudnánk egymásnak nyújtani
- Megvadultak? Érdekes...
- Oh, sajnálom - tette hozzá sietve, ahogy a társai sorsára is fényt derített - Fogadd részvétem!
Persze első gondolatom lett volna gesztusértékűen a vállára tenni a kezem, vagy hasonlók, de Hinari megelőzött azzal az öleléssel, és ezután már nem furán vette volna ki magát a dolog ha én még ... szóval:
- Hányan voltatok, ha szabad kérdeznem?
- És mennyien maradtak még hátra Fubukival? Ha szükség lenne rájuk...
Bár elképzelésem sem volt, miként kéne megállítanunk ezt a fura jelenséget
- És igen, mindjárt megnézem magamnak mi folyik odakint - feleltem annak ellenére, hogy a válasza inkább elrettenteni kívánt volna ha jól vettem ki a hangsúlyából
- Elvégre úgyis lekopunk innen, nem igaz?
Igazán büszke voltam magamra, még meg is paskoltam képzeletben a vállam érte.
- Írni? - pillantottam Hinarira, bár nem úgy tűnt, hogy nekem címezte volna
- Írni mit?
- Oh, hogy aggódnak - néztem Oziriszra
- Akkor semmi gond. Értem senki sem aggódik! - jelentettem ki büszkén
De aztán eszembe jutott a lány beszámolója a saját sárkányaikról, és felötlött bennem egy kósza gondolat...
- Persze attól még lehet írni - sietve értesítettem pár sorban a veszélyről Chanceryt és Simeont, nehogy kitegyék magukat és a petjeiket ennek a veszélynek.

by **Cardinal** Szomb. Ápr. 13 2019, 11:23

Lássuk, merre vagytok. Nem a főkaput keresitek, hiába az köp ki titeket a legközelebb Marome faluhoz képest, a káosz és felfordulás ugyanis pont útba esik. Ezen kívül még két kijárata van a városnak, az egyik az elf tábor felé nyílik, a másik pedig a kanyonhoz vezető ösvényre tesz ki titeket. Ez utóbbi még számotokra is rejthet veszélyeket, elég instabil az út, bármikor jöhet egy kőomlás vagy földcsuszamlás. Tulajdonképpen akárhogy sakkoztok, nincs kényelmes és biztonságos kiút, mindegyik irányban van valami kockázat. Azonban ez nem az a küldetés, ahol efféle választásokra kárhoztatlak titeket.

Arisu egy picikét nyugodtabbnak tűnik, jót tett neki Hinari ölelése és a biztató szavak. Bevallja, hogy egyáltalán nem tud írni. Szánja-bánja a dolgot, de csak beszéli a nyelvet, azt is kissé furcsán, mondhatni animésen. Így a levélírás feladata is Hinarira hárul. Közben Danee is megkapja a maga válaszait, Arisu kettesben volt egy céhtársával, és kettejükön kívül még heten vannak most a céhben.
Ám miután végeztetek az írogatással, és esetleg elindulnátok, véget ér a küldetés bevezető szakasza. Egyszerre jelez be mindegyikőtök észlelése, az egyik földszintes ház tetején ugyanis megjelenik egy alak, az oldalán egy különös egyszemű denevérrel.
- Attól tartok nem engedhetlek el titeket. Nem azért rángattalak ide, hogy aztán kámforrá váljatok - szólal meg, hangja pedig az egész főteret betölti körülöttetek. Arnel azonban jól láthatóan egyedül van, mint az ujjam. Se testőrök, se katonák, se senki más nincs vele. Így még soha nem láthattátok ezt a hegyes fülű, arrogáns libát. Ami azt illeti, a tekintetéből se a szokásos fölényesség és magabiztosság sütött. Ehelyett inkább komoly volt és komor. És így egészen törékenynek tűnt.
- Ti vagytok az egyetlenek, akik megmenthetik az életem. Cserébe megígérem, hogy visszaadom a szintet, neked pedig visszaszerzem a sárkányodat - pillant Arisura, aki eközben ráfogta az íját az elf vezérre.
- Semmi szükség erre. Cardinal kivette a kezemből a seregem irányítását, egyedül nincs esélyem négy ellen. Én is csak egy játékos vagyok, mint ti - mondja picit rosszkedvűen, majd egy elegáns ugrással leszökken a tetőről, és közelebb sétál hozzátok. Közben mindegyikőtök felfigyelhet a képességhasználatot tiltó ikonra a szemetek sarkában.

Határidő: április 27.

by **Danee** Szomb. Ápr. 13 2019, 15:29

Hm. Heten. Az népesebb mint a legtöbb céh, amit ismerek. És heten maradtak a légi katasztrófa után. Mennyien lehettek eredetileg?
De miért vagyok ilyen cinikus ezzel kapcsolatban? Hiszen valódi emberekről, jószerivel gyerekekről van szó! Ennyire kiégtem volna?
Az a baj, hogy ez a változás egy cseppet sem nyugtalanít. Szimplán érdekes.
- Amondó vagyok, menjünk a legrövidebb úton! Ki tart velem? - csapom össze a mancsaimat, hogy aztán teátrális vigyorra a magasba tárjam a karjaim. Ez kétség kívül az egyik legvidámabb és legizgalmasabb utazásaim egyikének ígérkezik!
- Utánam! - indulok el magas lábemeléssel, kivont karddal
- Mi az, hogy nem engedhetsz el minket? - förmedek rá a hang tulajdonosára
- És egyébként is ki a fészekes ...
- Arrrrrrrrneeeel - köpöm ki a nevét összehúzott szemeket meresztve felefele
- A fene se akarja a te hitvány kis életedet megmenteni. Te mocskos áruló, te diktátor, elfek megrontója, te ember-mocsadék!
- Mit akarsz visszaadni? Hiszen láthatóan már rég nincs hatalmad itt! - lóbáltam meg felé fenyegetően a kardom
- Jaaa, kenyerezd csak le Arisut, mindjárt minden meg lesz oldva tőle, és rögtön megbocsájtunk neked mindent! Mindent IS!
- Erről van szó! - én viszont egészen közel lépek hozzá, hogy a pengém vége szinte a torkát karistolja
- Nagyon megható, igazán!
- "Én is csak egy játékos vagyok, mint ti!" - mímeltem magas nőies hangon
- Magadra maradtál, elfek EX-királynője, de nincs rád időnk, nekünk kell utánad takarítanunk, ahogy látom, mert biztosra veszem, hogy ez a te kis felforgatásodnak az eredménye
Közben feltűnt az oda nem illő ikon is, és mit nem mondjak, első pillantásra nagyon meglepett, de aztán betudtam ezt is a helyi anomáliák egyikének. Hiszen ettől még nem lettünk harcképtelenek.

by **Hinari** Vas. Ápr. 28 2019, 22:44

Megértően és egy kicsit nyugodtabban bólintottam Arisura és a céhtársaim után megírtam Fubukinak is a levelet. Tájékoztattam Arisu és társa sorsáról, a sárkányok megvadulásáról, a teleport hibájáról és az itteni helyzetről, valamint megkértem, hogy lehetőleg az állataik nélkül follyanak bele bármibe is a második szinten - mindezt pedig tömören és gyorsan, amíg a többiekkel megnéztük, merre tovább és a lovag is írt a sajátjainak.
- Hát persze... - reagáltam csöndesen Danee lelkes felszólalására és követtem őt: bevallom jólesett, hogy volt valaki, aki kezébe vette az irányítást, így bár nem voltam teljesen meggyőzve róla, hogy pont a káosz felé kellene indulnunk, de ha azt megússzuk, onnantól valószínű könnyebb utunk lesz, mintha a másik két irány közül választottunk volna.
- Esetleg a védelmedbe vehetnéd Arisut, biztos ami biztos alapon - tettem hozzá összeszorított fogakkal és közelebb húzódtam Oziriszhez, két kézre fogva a Katanát. Feszült és ideges voltam; a koboldok elűzése óta ugyanis nem voltam részese a frontvonalnak. Szívem a torkomban dobogott és ahogy megszólalt a hang, szinte egyszerre az Észlelésemmel, a kelleténél hirtelenebbül fordultam hátra és meredtem rá az ismerős alakra. Danee pedig ki is mondta a nevét. Hűvösen figyeltem őt, támadásra vagy védekezésre készen és hallgattam a lovaggal kialakult párbeszédet. Még egy kissé el is mosolyodtam Danee válogatott jelzőire, de egyelőre tartottam a távolságot.
- Egyetértek Daneeval, láthatóan semmi befolyásod nincs már rájuk - sóhajtottam aztán és böktem az elfek és mobok felé - Mondd csak mennyi játékost ölettél is meg? Ne gondold, hogy ezek után személy szerint ne hagynálak meghalni, hiszen ha leült a por, ugyanúgy átveherheted őket megint. A képességeid megvannak rá - sandítottam az újonnan megjelenő ikon irányába, majd az övemen lévő tarisznyából megittam egy címkézetlen üvegbe áttöltött potiont - Szóval ha nem vagy a segítségünkre, sőt egyenesen hátráltatni akarsz... - léptem közelebb - Sok választást nem hagysz nekünk.
- Persze ha elkezdesz beszélni, a túra végén pedig feladod magad a Rend főnökénél, úgy talán nem lökünk oda az ellenségeidnek vagy öllek meg már most - fogtam rá a Katanát megvető hűvösséggel, de mélyen belül rettegve a harctól. Szophienak igaza lett volna? Talán igen. Gyűlölet... félelem... egyszerre éreztem most mindkettőt. És ez a kettősség felőrölt. Utáltam. Meg akartam szabadulni tőle. Én csak... otthon akartam lenni megint. Elszigetelni magam, elmenekülni a problémák elől. Tudomást sem venni róluk.
Elkezdtem szaporábban venni a levegőt. A sötét alak ráérősen lépkedett felém.
Ha pedig... ha pedig ehhez a látszólagos békéhez gyilkolni kell? Azon pár hónap alatt minden naivitás és gyermeteg álom kifakult belőlem.
Göcsörtös kezét rátette vállaimra, tébolytól csillogó szeme egyenesen az enyémbe fúródott.
Megszorítottam a Katanát. Ha megmozdul, megölöm.
Okold az admint.

1x Rövid Ellenméreg elhasználva

by **Ozirisz** Kedd Ápr. 30 2019, 10:55

Amíg Hinari és Danee az üzeneteket intézték, én figyeltem a terepet, nehogy valami váratlan meglepetésben legyen részünk. Ugyan egyelőre nem történt semmi ilyesmi, akkor legalábbis. Azonban ahogy elindultunk, rövidesen felbukkant a falra festett ördög, egy elfnek tűnő romlott valami formájában. Danee szinte egyből le is osztotta "őnagyságát", és Hinarinak is megvolt a maga mondandója Arnelhez.
- Nem hinném, hogy beszélni fog és önként börtönbe vonul - jegyeztem meg céhtársam szavaira reagálva - Legfeljebb elhiteti hogy együttműködik, aztán a megfelelő alkalomra vár, hogy ránk támadhasson vagy lelépjen. - állapítottam meg a nyilvánvalót. Majd Arnel felé intéztem a továbbiakat - Szánalmas a próbálkozásod. Nem tudsz segíteni. - majd ingerültebben folytattam - Ha már Arisu "lekenyerezésénél" tartunk - a lovag szóhasználatával élve - a társait is vissza tudod hozni? Vagy esetleg Rent? Vagy a többieket akiket megöltél vagy megölettél az évek folyamán? - fakadtam ki - Erősen kétlem...
A megvadult peteket és Arisu társának halálát igaz, nem személyesen Arnel okozta, hanem a rendszer, de amíg a rendszert nem lehet megfogni és bezúzni a képét, addig Arnel nagyon is itt van. És csak az igazán naívak gondolják úgy, hogy ez akkor is megtörtént volna, ha őnagysága nem kavargatja itt a guanót.
- Mondj egyetlen jó okot, hogy ne csináljak belőled darálthúst! - förmedtem rá az elfre, kezemben a lángoló karddal. Persze szavaimat inkább a düh és indulat vezérelte, mint a logika, de legbelül tudtam azt a jó okot, ami miatt most nem áll ki a hátából a nodachi. Ha megölném, nem lennék semmivel sem jobb, mint ő. Sőt, ebből a szempontból ő csak nyerne a dolgon, mivel nem szenvedne, nem sínylődne börtönben. Ezzel szemben én viszont elvesztenék mindent. Az otthonom, a családom, és ezt soha, semmilyen körülmények között nem szeretném. Nem akarom megérni azt, hogy elforduljanak tőlem a céhtársaim, és nem akarom elveszíteni Himét, sem fájdalmat okozni neki. Különben is, megígértem neki, hogy nem hagyom magára többé, és egy Arnel miatti vörös indikátor az pont ezt eredményezné...
Úgyhogy az a nagy szerencséje, hogy ezek az érzések erősebbek bennem, mint a düh és harag amit Arnel iránt érzek. A legkevésbé sem hiányzott számomra a mai napból ez a liba. Valószínűleg a többiek is Arnel felbukkanására úgy reagáltak, mintha véletlenül a WC mellé ültek volna. Felment bennük a pumpa...
- Szerintem elővigyázatosságból nem ártana a mancsait összekötni - mondtam Hinarinak, miközben előástam az inventory mélyéről egy kötelet, átnyújtva neki - a nyakamat rá, hogy készül valamire... - húztam el a számat. Kár, hogy Szophie nincs itt velünk, vagy Hoora, vagy valaki aki ismeri azt a bizonyos kovácsot aki ért azokhoz a bilincsekhez. A kötél csak ideiglenes megoldás, nem a tartósságáról híres, de a bilincs... még csak börtönbe sem kéne küldeni Arnelt, hirtelen egy sokkal jobb alternatíva ugrott be. A Kezdetek Városának a sikátorában egy Immortal Objectes lámpaoszlophoz hozzábilincselni őnagyságát, és sorsára hagyni. A kocsmából kitámolygó züllött alakoknak meg egy kis ajándék, akin kiélhetik a vágyaikat. Na ez méltó büntetés lenne számára, az egyszer biztos, és még az egykori ivóscimboráknak is feldobná a napjait.
De sajna az még odább lesz, ha lesz. Nagyon előreszaladtam gondolatban. Amennyiben Hinari támogatta a kötözés ötletét, addig én fedeztem, illetve Daneenak is jeleztem, hogy legyen készenlétben. - Ideje elintéznem a másik zavaró tényezőt Ozzy Osbourne módra - sunyi vigyorral a képemen a denevér felé sandítottam. Nem tudom, kinek esik le az utalás, kinek nem, de remélhetőleg a gazdájának nem áll össze a kép. Bennem viszont erősödött a késztetés elfogyasztani egy egész denevérfejet. - Arisu, lehet szükség lesz a segítségedre, kérlek állj készen - mondtam a lánynak biztatón rámosolyogva. Elvégre íjász, a távolsági harcosok pedig igazán jó ellenszerük a repkedő, idegesítő, gonosz denevéreknek - Ideje harapni valamit - tettem hozzá, majd minden gyorsaságpontot beleadva próbáltam elkapni azt az idegesítő denevért...

by **Cardinal** Kedd Ápr. 30 2019, 18:41

Úgy tűnik, Arnel nem számított ennyire ellenséges fogadtatásra. Egy penge a torkánál, miközben előkerül egy kötél is, és úgy beszéltek a likvidálásáról, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne. A higgadtsága nyomban tovaszáll, egyet-kettőt hátralép és hitetlenkedve pillant rátok. A szemében némi ijedtség tükröződik, a keze pedig ökölbe szorul.
- Egy lovag és az igazság harcosai... fenyegetnek egy 13 éves kislányt. Gratulálok - szólal meg, miközben próbálja összeszedni minden bátorságát. Beharapja az ajkát, tekintete folyamatosan pattog köztetek - Mire is számítottam? A felnőttek mindig csak bántanak - motyogja, majd még egyet lép hátra, behunyja egy pillanatra a szemét, és vesz egy nagy levegőt...
...aztán úgy hasba vágja a támadásba lendülő Oziriszt, hogy a fiú elterül a földön. Az ütéstől az összes páncélját elveszti, és egy picit az életcsíkjába is belekarcol a támadás. Mielőtt reagálhatnátok, előkap a háta mögül egy kristályt is, és elétek dobva összetöri. A kristálytól a talajon egy vékony nyálkaréteg képződik, amibe beleragad a lábatok. Ez egyedül Arisunak nem probléma, ő azonban értetlenül figyeli az egész jelenetet, és esze ágában sincs használni az íját.
- Ha megpróbáltok megölni, garantálom, hogy az egyikőtöket magammal rántom! - fenyegetőzik idegesen és feszülten, és félreérthetetlenül ránéz az ütéstől még mindig mozgásképtelen Oziriszre - Azt ott odakint csak én tudom megállítani, de csak akkor, ha elég közel kerülök! Az pedig egyedül képtelenség! Ha pedig én meghalok, akkor azok ellen fog fordulni, akik engem megöltek... - mondja, miközben a város határa felé kémlel, ahonnan most először szörnyek üvöltését lehet hallani.
- Heh, Cardinal nem tudja visszatartani - szűri a fogai között a szavakat, majd újra rátok néz. Persze ha továbbra is ellenségesek maradtok, akkor kihasználja, hogy nem tudtok utánamenni, és inkább elbújik.

Határidő: május 12.

by **Danee** Csüt. Május 23 2019, 00:33

Jobbról, balról jöttek az ötletek, és őszintén szólva Arnel lett volna az utolsó akivel egy oldalon tudtam volna magam elképzelni.
- Ja, mindenkinek jobb lenne, ha inkább bilincsben tudhatnánk a kedvenc királynőnket
- Kislány, mi? Hallottad már azt, hogy a gyerekek nagyon kegyetlenek tudnak lenni egymással? Bár, ha 13 vagy, akkor nem vagy már gyerek, de éppenséggel még tini se igazán. Sajnálom, hogy az lettél, ami vagy ... és a összetörted az elfekről alkotott hülye kis ideálomat is, de ez már jelentéktelenül utolsó ok arra, hogy gyűlöljelek
A kard, bár rövid kard volt, mégis kényelmetlen volt kinyújtva tartani, kezdett kellemetlenné válni a tartás, de épp csak annyira vettem le a szemem róla, hogy a Hinarira és Oziriszra pillantsak.
Ezért aztán, hiába a szinte osztatlan figyelem, váratlanul ér a vakmerő eltökéltség, amivel Oziriszt leteremti, és azzal a ragaccsal lépéselőnyt nyer magának
- A fene egyen meg Arnel, pont ezért nem bízok benned. Nem akarsz meghalni? Akkor húzz el, vagy ha mindenáron kell a segítségünk, akkor vedd fel a karperceket, mert nem fogom megvárni, hogy hátba döfd bármelyikünket!
Oziriszt úgy tűnt nem érte kritikus találat, de azért jól elbánt vele így is, és lábam egy merő ragacsban ...
Megfordult a fejemben, hogy körbenyiszálom a lábam körül, de lehet azt provokációnak venni, és nem szeretném, ha ebből bajunk származva, most ezzel a hátránnyal
- Én hajlandó vagyok együtt működni, amíg leállítod ezt az anomáliát, már ha tényleg letudod. De csak ha aláveted magad az őrizetünknek, akár megkötözve, akár megbilincselve - engedtem le végre a kardom

by **Hinari** Szomb. Május 25 2019, 20:34

Egyet kellett értenem céhtársammal: valószínűleg ha segít is csak önző érdekekből tenné és ahogy lehetősége van rá, hátba támadna minket. Igazából csak a reakciójára voltam kíváncsi, hogy vajon meddig képes elmenni, mennyit kockáztat?
Úgy tűnt a kötözést már nemigen.
Aztán Ozi kiejtette azt a nevet, amire önkéntelenül is megerősítettem a fogást a fegyverem markolatán. Ren. Nem, nem fogom elfelejteni, ami ott történt. Az idegességem immáron kézzelfogható méreteket öltött és teljes készenlétben figyeltem a kislányt, szinte beleremegtem a feszültségbe. Ozirisz azonban kizökkentett és ahogy rápillantott a denevérre, én is odaemeltem pillantásom - és itt hibáztam el. Arnel közben elkezdett beszélni, de egy lesújtó pillantáson és pár, halk szón kívül nagyon nem kapott több választ tőlem.
- Úgy bánunk veled, ahogy a gyilkosokkal kell - préseltem ki a szavakat. Céhtársam közben ellépett mellőlem és így már közelebb volt Arnelhez. Elkéstem. Ahogy a lány elindította a támadást, már mozdultam is, teljes sebességgel, de mire kettejük közé léptem volna, ő már kristályt is aktivált, ami megakasztott a mozgásban és újragondolásra késztetett. Felszisszenve vettem bal kézbe a Katanát, hogy a jobb kezemmel elő tudjak szedni én is egy kristályt, amíg Arnel beszél. Ekkorra már nem érdekeltek a szavai. Csupa hazugság mind. Odavágtam a földhöz az itemet, az út felszabadult, én pedig nem várva semmire lendítettem a fegyvert és céloztam vele pontosan és teljes sebességgel Arnel mellkasát.
- Csak próbáld meg - léptem aztán Ozirisz és Arnel közé elsötétült pillantással - Ha mégegyszer akárcsak egy mozdulatot is teszel a céhtársam irányába, én garantálom, hogy nem éred meg még azt se, hogy megkötözzünk - mondtam és felkészültem a támadásra. Ha rámtámad, a sebzését elnézve legalább három alkalmam lesz még megsebezni, de Ozirisz és Danee is itt van velem. Egyedül semmi esélye ellenünk. Ha pedig megöl, hát semmi sem történik. De én nem fogok mégegy halált végignézni. Bármi is legyen az ára.

Gyors futás kristály aktiválva.

by **Ozirisz** Hétf. Május 27 2019, 13:19

Majdnem elkapott a röhögés, ahogy Arnel próbálta sajnáltatni magát, hogy "hát ő csak egy 13 éves kislány". - Ahhoz a 13-hoz adjál még hozzá szépen hatot. Ennyire azért nem vagyunk hülyék – jegyeztem meg. Egyértelműen nem hétéves külsejű avatárja van, az éek pedig idebent is telnek... Mást nem is mondtam, hisz azt már Hinari és Danee megtették helyettem. Azonban valahogy éreztem, hogy valami hiányzik, csak nem tudtam, mi...
Aztán egyik pillanatban még azt az idióta denevér felé mozdultam, a következő pillanatban meg elterültem, mint az ólajtó. És ha ez még nem lenne elég, valami undorító ragacsos trutyival lett tele körülöttem a föld. - A k***a anyád! - szaladt ki a számon. Dühös voltam, Arnelre és úgy egyáltalán erre az egész helyzetre. Megint magatehetetlenül fekszek a földön, és ugyanúgy egy gyilkos jelenlétében. Nem túl bíztató kilátások... Mindössze az az egy szerencsém van, hogy nem egyedül vagyok. Ha nem lennének itt velem Hinariék, valószínűleg nem a trutyiban feküdnék most, hanem szállingóznék felfele a harmadik szint alja felé, fényes, apró pixelek formájában...
Lettek volna még szép, válogatott jelzőim, amik kikívánkoztak volna belőlem, de vissza kellett fognom magam. Egyfelől nem akartam, hogy emiatt Hinarinak, vagy a többieknek essen baja. Arnel egy pszichopata állat. Egy hidegvérű gyilkos, és nem tudhatom, nem-e valamelyik megszólalásom annyira beteszi neki a kaput, hogy Hinarit éri a következő ütés... Másrészt pedig így is eléggé szánalmasan nézhetek ki, ahogy fetrengek ebben a ragadós sz*rban, és hiába próbálok mocorogni, nem tudok belőle szabadulni... az pedig egyszerre vicces és szánalmas látvány lenne, ahogy szentségelek ezerrel meg csak a pofám jár, de arra is képtelen vagyok, hogy megmozdítsam a karom.
Nos, ebből a szempontból jobb lenne, ha egyedül keveredtem volna ebbe a helyzetbe. A többiek legalább nem lennének veszélyben. Így is esélyes, hogy elpatkolunk. Az, hogy olyan gyorsan kiütött, hogy reagálni se tudtam rá, az egy dolog. De az, hogy Hinari sem... az már komoly aggodalomra ad okot. - Meneküljetek, amíg még tudtok... különben mindenkit megöl... - mondtam Hinarinak, aki élőpajzsként beállt közém és Arnel közé. Persze, ahogy kimondtam, tudtam, hogy hiábavaló. Céhtársam szavai eltökéltséget és határozottságot sugallt, meg persze mérhetetlen dühöt. Ez utóbbi érthető, hisz rengeteg mindent megélt, szörnyűségeket, és rengeteg düh, harag, elfojtott feszültség lehetett benne legbelül, amihez Arnel csak a gyújtószikra volt.
Bennem vegyes érzések kavarogtak. Dühöt éreztem leginkább, és haragot, de legbelül rettegtem. Ezúttal nem attól, hogy itt van a dal vége. Hanem attól, hogy ez a pszichopata szép sorban kivégzi a többieket, amíg én magatehetetlenül fekszek a mocsokban... nem, ezt semmiképp sem akarom...
Logikusan végiggondolva a helyzetet, nem sok lehetőségünk van. Arnelt nem sikerült "lefegyverezni", és ha sikerül kimászni ebből a trutyiból, semmi sem gátolja meg, hogy ránk támadjon. Csak legfeljebb az emlegetett együttműködés végén. Ha elmenekül, szintén nála minden előny, hogy lesből támadjon. Oké, ott van az észlelés, ami semlegesíti a lopakodását, de körülbelül annyit is ér, mint Pilóta keksz a repülőgépen. Ha ennyire gyorsabb mindannyiunknál, szépen egyesével kivégez minket, főleg ha ezt a ragacsos trükkjét is beveti. Az egyetlen megoldás, hogyha ezt megússzuk, szépen lelépni a francba, a szintet pedig lezárni. A teleportkaput szétverni vagy ha nem megy, a közvetlen környezetét telerakni nehéz kőtömbökkel, Maromét evakuálni, majd Illfang termét és a csigás kazamata bejáratát is eltorlaszolni Súlyemelés III nehézségű kövekkel. Arnel meg oldja meg ahogy tudja...

by **Cardinal** Hétf. Május 27 2019, 16:20

Úgy tűnik hiába próbál veletek Arnel szót érteni, minden próbálkozása kudarcot vall. Danee ugyan tárgyalna, de a többiek fejében csak az jár, hány darabra kéne felszeletelni egy kislányt. Hinari támadása eredménytelen, az elf egy látványos mozdulattal szökken a levegőbe, és egy hátraszaltó közben hajít a talajra egy újabb kristályt. Mire Arnel földet ér néhány méterrel hátrébb, Danee kivételével már semmit sem láttok a tömény füsttől, ami beborít titeket. A lány nem támad rátok, hiszen nem konfliktust keres, hanem segítségért jött hozzátok. Hiába. A nyálka gyorsan felszárad, és a füst is eloszlik egy-két percen belül, de addigra Arnel már sehol. Csak Danee tudja, merre ment, rajta múlik, hogy felkajtatjátok-e.

Egyébként a fejetek felett megjelentek az első szörnyek, néhány groteszk repülő lény tör be a városba, és csap le a vonuló elfekre. A csata elég rövid, a mezei hegyes fülűek nem jelentenek nagy kihívást a teremtményeknek. Pillanatok alatt pixelfelhőként végzik, a bestiák pedig máris keresik a következő áldozatukat. Talán pont rátok fenik a fogukat. Az indikátoruk alapján nagyjából a ti szinteteken vannak, kivéve egy repülő dinoszauruszra emlékeztető madarat, aminek a feje felett lila kurzor éktelenkedik. Ha meg kicsivel lejjebb is megfigyelitek őket, láthatjátok a felemás színű, piros és sárga szemeiket, ami minimum szokatlan, de legalább kettőtöknek biztosan ismerős.

Határidő: június 9.

by **Hinari** Vas. Jún. 16 2019, 02:37

Nem igazán figyeltem Oziriszra, annál sokkal feszültebb voltam most. Tekintetem végig a lányon nyugodott és igaz a támadásom nem sikerült, de csak idő kérdése, hogy a penge élén megjelenjen a biztonságot sugárzó, halványkék fénysáv. Arnel viszont, természetesen, megint itemet használt.
És tök véletlenül újfent olyat, ami akadályozott a támadásban.
- Jó kis kutatómunkát végeztél - léptem hátrébb Oziriszhoz ingerülten és hunytam be a szemeim, amiknek ekkora füstben nem láttam sok hasznát - De lassan elfogynak a trükkjeid - folytattam és innentől az Észlelésemre hagyatkoztam, amit rendszerszinten nem lehet följebb emelni még, azaz ha közelebb jön, tudni fogom, hogy itt van - még akkor is, ha látni nem látok egyelőre semmit. A lány azonban elpárolgott. Legalábbis úgy tűnt, de amíg ott volt a képességet blokkoló ikon a látóteremben, egy pillanatra sem engedtem le a fegyvert. Végül aztán, amikor szétoszlott a füst is és a többiek is képesek voltak újra mozogni, egy feszültebb sóhajjal nyújtottam a kezem céhtársam felé, hogy felsegítsem.
- Jól vagy? - kérdeztem és elkezdtem a menümben kotorászni - Idd meg, ez kicsit tölt vissza a páncélodból - nyomtam a kezébe egy Vasbőr Potiont, de közben végig a környéket kémleltem. Arnel továbbra sem mutatkozott, de a jelenlétén kívül érkezett egy... sajnos nálánál sokkalta veszélyesebb fejlemény - Tűnjünk el innen - reagáltam szinte azonnal, ahogy megláttam a szörnyeket, indikátorszíntől függetlenül. Régen találkoztam már a jelenséggel és nem is volt hosszú az a találkozás, de annál mélyebb nyomokat hagyott bennem. Akkor, az ametiszt völgyben nem kutattam utána... és hamar arra a határozásra jutottam, hogy ma sem fogom ezt megtenni.
- Ezeknek a felemás színű szörnyeknek nagyjából reggelire sem leszünk elegek, így együtt sem - mutattam felfelé a repülő bestiákra - És van egy sejtésem, ki áll mögötte, sőt meg kell mondjam, hogy amúgy ez pont Arnelnek való - fejtettem ki egy kicsit, ha a többiek esetleg nem értették volna az előző kifakadásomat - Úgyhogy hagyjuk is meg neki a feladatot. Mit szólnátok az erdei úthoz? - vontam magammal Arisut sürgetően, ha engedte és néztem kérőn Oziriszra - De addigis maradjunk az épületek fedezékében - fűztem tovább a szót és aki egy kicsit is megfigyelte szavaim élét és mozgásomat, jól láthatta a mély félelmet, amit valami furcsa határozottság ölelt körbe mégis. Itt nem voltunk biztonságban. Mostmár feleannyira se, mint Arnellel a közelünkben és bár elég jó elosztásban hozott össze minket a sors - egy tank, egy dps, egy support-dps és egy távolsági harcos -, mégsem mentem volna bele egy harcba, senki ellen sem, aki nem kényszeríti ki. Ha pedig a teleportkristály nem működött (meg is kértem Oziriszt, hogy próbálja ki a Kezdetek Városát), kénytelenek voltunk gyalog eljutni előbb egy nyugalmasabb helyre, hogy onnan tervezzünk újra és végül vegyük célba Maromeot. Ehhez pedig jelenleg az erdei ösvény tűnt a legjobb megoldásnak.

Ozinak átadva egy Vasbőr Poti.

by **Danee** Vas. Jún. 16 2019, 21:46

Előbb a nyálka, most meg ez a füstbomba. Remek...
Erre már nincsenek szavak, csak nézem, ahogy Arnel a füstfüggönyben alig kivehetően elszelel az egyik irányba,
miközben a lábamon érezhetően oldódik a massza.
- Arnel inkább az életét választotta és lelépett - tájékoztattam a többieket, a lábam kiszabadítása közben
Igazából csak csalódottan csóváltam a fejem. Botrányos volt, ami itt ment:
Arnel nem tudom miben bízott: hogy felejtünk, hogy megadjuk magunkat a kislányos ártatlanság hazugságának?
Feltétel nélkül megbízunk benne, csak mert kijelenti, hogy ő a megoldás kulcsa?
Tény hogy a antihősök rendszerint fel- és kihasználják a hősök jóhiszeműségét, hogy aztán, amikor megkapták,
amit akartak, akkor egyszerűen elárulják a naiv marhákat.
De igazából azt se tudtam feldolgozni amit a JL tagoktól láttam. Tényleg azt gondolták,
hogy konszenzus nélkül megkötözhetik Arnelt. Azok után, amit már tudtunk róla?
- Arra ment - mutattam az elf-királynő utolsó tartózkodási helye felé, amit még a ködön át láthattam
Igazából örülnöm kellett volna, hogy senkinek nem esett bántódása: se Ozirisznek,
se a tőlünk valószínűleg alacsonyabb szintű Arisunka sem.
De aztán jöttek a szörnyek, és épp mint annál a fura barlangnál, aminél lefagyott a játék, ezek is túlon-túl nagy falatnak tűntek nekem.
- Miért, ki áll ezek mögött a szörnyek mögött? Lemaradtam volna valamiről? - ahogy kiszabadultak a lábaim rögtön a legközelebbi házhalnak vetettem a hátam, hogy ne kaphasson fel az a pteroszaurusz-szerű gyík, mert nem akartam tudni, hogy mit csinálna velem.
- De egyet értek: húzzunk el innen, ha kell, menjünk azon az erdei úton, bármelyik legyen is az
- Arisu, te velem jössz! - rohantam ki érte az utcára - Maradj mellettem, a pajzsom takarásában! - igyekeztem visszavonszolni a ház falához

by **Ozirisz** Vas. Jún. 16 2019, 23:09

Először dobattak velem egy hátast a trutyiba, most meg ez a füst. A hátam közepére se hiányzott ez az egész. Nem elég, hogy tiszta ragacs vagyok, most még a sűrű füst is kaparja a torkom. És ráadásul nem láttam semmit. Rettegtem az elkövetkezendő eseményektől, hogy mi fog történni. A kontrollt teljes mértékben elvesztettem az események irányítása felett. Bármi is történik, bárki is készül rám támadni, még csak meg sem látom. Az ismeretlentől való félelem. Ez volt amitől kutyául rettegtem...
Míg elkezdett oszlani a füst, és szerencsére a nyálka is úgy tűnt, felszárad. Kicsit megkönnyebbültem, ahogy már meg tudtam mozdulni, és ahogy Hinari felsegített. - Köszönöm – szólaltam meg – Fogjuk rá... - majd ahogy felhajtottam az italt, baljós árnyakat láttam meg az égen. A pillanatnyi megkönnyebbülés szinte azonnal szertefoszlott, ahogy láttam, milyen könnyen kapkodják szét az elfeket – Csak idő kérdése amíg mi leszünk a célpont... - jegyeztem meg, kicsit elhúzva a számat.
Az ezután kialakuló beszélgetéshez nem tudtam érdemben hozzászólni, így inkább csak figyeltem és raktároztam el az infókat. - Egyetértek... itt olyanok vagyunk, mint kacsák a céllövöldében – állapítottam meg a nyilvánvalót, miközben elindultam a csapattal az említett erdei ösvény felé, az épületek mögött maradva amíg csak lehet.
Ahogy céhtársam megemlítette a teleportkristályt, rögtön meg is próbáltam, hátha. Bár az igazat megvallva Horunka számomra vonzóbb uticél lett volna, hisz ott a részeg madár se jár, de gondolom Hinarinak megvolt az oka, hogy miért a főváros mellett döntött. Bizonyára tud valami jó helyet a főtér közelében, ahol át lehet tárgyalni. Amennyiben működött, úgy kiléptem a teleport oszlopai közül, és bevártam a többieket, majd követtem őket.
Amennyiben nem úsztuk meg ilyen könnyen, úgy az erdei ösvényen követtem a csapatot. - Szerintem csak szimplán evakuálni és lezárni kellene a szintet. Ha a rendszer akarja, megoldja nélkülünk is. Egy kényszerített teleporttal simán kivághatná a szintről ha akarná... - jegyeztem meg – A rendszer csak felhasznál minket, mint holmi tárgyakat, majd utána félredob minket... - húztam el a számat. Az utóbbi időben nagyon rászokott a rendszer a játékosok egyre durvább szintű kihasználására. Nem tudom nem észrevenni a hasonlóságot a karácsony előtti eset és a mai nap eseményei közt. Valahonnan előkerül egy NPC, vagy felkeres, vagy tesz róla hogy észrevedd, olyan mértékű küldetésáradattal, hogy AdBlock legyen a talpán aki mind kiszűri...

// vasbőr poti elfogyasztva

by **Cardinal** Hétf. Jún. 17 2019, 00:01

Arisu egész eddig bizonytalanul téblábolt mellettetek. Belecsöppent valamibe, ami túlmutatott rajta, és az egész roppantul bosszantotta. Nem értette, mi történik körülötte, márpedig ő szerette, ha a kezében van a gyeplő. Úgyhogy amíg kitisztult a levegő, addig becsukta a szemét, és igyekezett lehiggadni, átgondolni, hogy mit akar tenni. Danee pedig ebben segített neki.
- Segítségre van szüksége... Ha ti nem, akkor majd én~desu! - jelenti ki újonnan talált határozottsággal, és a Danee által mutatott irányba indul. Mit indul, futásnak ered! Kérdés, hogy meddig tart az újonnan talált eltökéltsége. Talán nem kéne egyedül hagynotok.
Azonban ez csak az egyik probléma, amivel szembe kell néznetek. Az egyik túl nagyra nőtt madár ugyanis még azelőtt odareppen hozzátok, hogy döntésre juthatnátok. Viszont nem támad, akkor se, ha ti fegyvert rántotok. Csupán megnéz titeket, aztán repül tovább, máshová. Hasonlóképp viselkedik a többi lény is, láthatóan keresnek valamit. Vagy valakit. És azok nem ti vagytok. A fenyegettség azonban ettől függetlenül nem múlik el, különösen mivel a főkapu felől lassan elkezdenek szivárogni a gyalogosan közlekedő szörnyek is.
Ha továbbra is érdekel titeket a teleport, Ozirisz probléma nélkül eljut a Kezdetek Városába a kristályával, szóval akár ott is folytathatjátok. Ha így tesztek, akkor addig nem szólok bele, amíg el nem döntitek, mit akartok tenni. Annyi biztos, hogy ha visszatértek a második szintre, akkor ugyanitt, Urbusban köttök ki mindannyian.
Ami az erdei utat illeti, az átvezet az elfek táborán, ami messze nem üres. Folyamatosan ömlenek elő az alacsony szintű elfek, és mennek a város felé, mint valami zombi horda, és semmi mással nem törődnek, csak az ide nem való lényekkel. Van azonban a sátorhalomnak egy olyan sarka, amit egy díszesen kiöltözött hegyes fülű nemes vigyáz, néhány tucat jól felszerelt, nyilvánvalóan erős elf katonával. Értelmesnek tűnnek és önállónak, nem a rendszer által irányított ösztönlényeknek.

Tehát mehettek Arisu után, vagy kibújhattok ebből a szorult helyzetből a Kezdetek Városába menekülve, vagy meglátogathatjátok az elf tábort. Nagyjából ezek az opciók állnak rendelkezésre, a városból kivezető másik két utat már elzárják a szörnyek, akik vagy rátok támadnak, vagy nem.

by Ajánlott tartalom

[Küldetés] Broken - Drágán add az életed

[Küldetés] Broken - Drágán add az életed

Re: [Küldetés] Broken - Drágán add az életed

Re: [Küldetés] Broken - Drágán add az életed

Re: [Küldetés] Broken - Drágán add az életed

Re: [Küldetés] Broken - Drágán add az életed

Re: [Küldetés] Broken - Drágán add az életed

Re: [Küldetés] Broken - Drágán add az életed

Re: [Küldetés] Broken - Drágán add az életed

Re: [Küldetés] Broken - Drágán add az életed

Re: [Küldetés] Broken - Drágán add az életed

Re: [Küldetés] Broken - Drágán add az életed

Re: [Küldetés] Broken - Drágán add az életed

Re: [Küldetés] Broken - Drágán add az életed

Re: [Küldetés] Broken - Drágán add az életed

Re: [Küldetés] Broken - Drágán add az életed

Re: [Küldetés] Broken - Drágán add az életed

Re: [Küldetés] Broken - Drágán add az életed

Re: [Küldetés] Broken - Drágán add az életed

Re: [Küldetés] Broken - Drágán add az életed

Re: [Küldetés] Broken - Drágán add az életed

Re: [Küldetés] Broken - Drágán add az életed

Re: [Küldetés] Broken - Drágán add az életed

Re: [Küldetés] Broken - Drágán add az életed

Re: [Küldetés] Broken - Drágán add az életed

Re: [Küldetés] Broken - Drágán add az életed

Re: [Küldetés] Broken - Drágán add az életed