[Event] A kataklizma

by **ZexCeed** Vas. Szept. 17 2017, 18:45

Előzmény:
Alig egy hete történt csupán. Sokaknak elsőre fel sem tűnt a jelenség, ami a kezdete volt mindennek. Egy pillantás. Az npc-k szemeiben végigfutó furcsa fénytükör, csupán pár tapasztalt játékos figyelmét kelthette fel, ők viszont tudták: Változás következik. Hiszen, amikor megjelent, hogy az npc-k bizonyos szinteken vadásszanak a vörös játékosokra, akkor is végbement ez az alig észrevehető kis "jelzés", ami annyit jelent, hogy egy új program lett feltöltve.
Amit viszont már többen is észrevettek, hogy bizonyos épületekben kevesebb lett a kiszolgáló, a segéd és a felszolgáló. Alig egy maximum két picnér foglalkozott veletek, így a felszolgálás minősége romlott. A fogadókban is csak a fogadós volt szinte jelen. Így a vendéglátás meg is sínylette a következő jelenséget.
Építkezés. A legtöbb npc, akik eddig a ti kedveteket keresték, most megosztották a munkát. Akiket nem találtatok a helyén mindenki, minden egyes szinten, egy építkezést bonyolítottak le. Kisebb játékosoknak miniküldetést biztosítva ezzel. Hisz minimális expért és aranyért segíthettek akik gondolták, bár azt egyik npc sem árulta el, mit is készül kiépítésre.

Pár napja:
Egy hét telhetett el nagyjából, mire kiderült mi is készül. Minden szinten egy torony épült, benne két haranggal, és egy hangosbemondóval. Majd mindig egy npc őrködött. Minden éjszaka más.
Valamint több megvadult szörnyről és egyébként békés természetű állatról hallotok, támadásokat.

Napjainkban:
Hajnali háromkor hatalmas lárma veri fel álmukból a játékosokat. Félrevert harangok, és sziréna, ami ügyel arra, hogy figyelmetek a hang irányába terelődjön. Majd egy hang is megszólal. Egy férfi, viszonylag nyugodt, de katonás hanglejtéssel közli veletek a következőt, van aki még a hangot is felismeri, hisz az első szint fogadósa volt az.
- Bekövetkezett amitől tartottunk! Mindenki gyülekezzen az első szint főterén a karantén bejárata előtt! A részleteket majd ott közlik önökkel! Mindenki gyülekezzen az első szint főterén, a karantén előtt, részleteket majd a helyszínen! - Majd a "vonal" recsegve megszakad és ismét a sziréna hangja biztosít titeket arról, hogy ne tudjatok/akarjatok visszaaludni.

| Kezdőposztot ide szeretnék, attól aki jön. |
Határidő: Október 1 - Vasárnap.

by **Chancery** Hétf. Szept. 18 2017, 15:54

A Sword and Phoenix, nagy eséllyel a neve miatt, amúgy is egyike a kedvenc helyeimnek, ahol előszeretettel iszok meg egy kávét, miközben átolvasom az aktuális híreket. Ez volt az alapja annak, hogy miként figyeltem fel erre az egész furcsaságra; nevezetesen arra, hogy hova tűnhetett a kedvenc pincérem. Persze ő is NPC volt, mégis valamiért jobb kedvem lett, ha megláttam őt, ma mégis hiányzott, pedig az NPC-k nem szoktak betegek lenni, vagy szabadságot kérni. Furcsának tartottam, de nem kérdeztem semmit, nem láttam sok értelmét, és amúgy is túl nyuszi vagyok ahhoz, hogy kérdezzek. Inkább megittam a kávémat, szótlanul.
Teltek a napok, és figyeltem, hogy nem csak az én pincérkém tűnt el, hanem sok másik is. Vagyis, pontosítok, nem tűntek el, hanem mintha valamiféle feladatot teljesítenének; Koakuma legalábbis így fogalmazott. Mostanra már teljesen rábíztam a könyvtár vezetését, így nem sokat mozdult ki, de ő is szomorúan újságolta, amit tapasztalt.

***

Dust esetlenül toppant le a fű közé, fekete gombszemei gyorsan pásztázták át a mozdulatlan fűtengert. Az idő lassan kezdett lehűlni, meleg, bolyhos pulcsiban, karba tett kézzel figyeltem a vörös tollakat a fűtengerben. A szürke bundát már elveszítettem szem elől, és izgatottan kerestem, merre lehet.
Álomkelő semmi jelét nem mutatta annak, merre lehet, egészen az utolsó pillanatig. Dust valószínűleg velem egy időben észlelhette egy száraz fű hangját, ahogy rálépnek, és szárnyait kitárva máris próbált minél magasabbra emelkedni. Egy szürke-fekete villanás követte, de karmai csak meglegyintették a vörös-arany faroktollakat, mielőtt bosszúsan visszahuppant a támadó a földre.
-Egyforma Gyorsasággal már nem is olyan egyszerű, igaz? -nevettem fel. A macska csak prüsszentett egyett rosszallását kifejezőn, és lassan, ráérősen visszalépdelt mellém a dombtetőre. Dust egy lassú, széles kőrt írt le a levegőben, még mielőtt leszállt volna a vállamra, ahol Fiókaként még kényelmesen elfér. Útja során szemem elé vetült a távoli torony, a maga titokzatosságával emelkedve az ég felé.
Nem tudom, miért, de ha egy ilyen toronyra nézek, elfog a rettegés és végigszalad hátamon a hideg. Stephen King regényeinek címe jut eszembe róla, és ez sosem kecsegtet valami jó előjellel. Már tudjuk jól, hogy emiatt tűntek el az NPC-k a városokból, ezeknek a fura vacakoknak a megépítése miatt...
Nem is tudom... én szívem szerint menekülnék előlük, amilyen messze csak lehet. Egy darabig még elnézem a távolban baljós árnyékát, majd megfordulunk és hazatérünk. A mai gyakorlásnak ezzel vége szakad.

***

-Mi a **@*đf*fv? -káromkodja el magát Jay, én pedig magamban tökéletesen egyetértek vele, mikor tragikus hirtelenséggel pattanok ki, majdnem ki is esek a takarók alól. A kinti holdfény világos sávot fest még a padlóra, a sziréna pedig ismét egy elég horrorisztikus képet fest elém, egyben mégis nosztalgikusan hat rám. Még el is mosolyodom és kócos hajamat rendezve jegyzem meg.
-Na, nyugi. Nem emlékszel? Otthon is minden első hétfőn megszólalt a légvédelmi sziréna, nem? -majd robothang-szerűen folytatom, mély hangon. -"Figyelem, ez csak próba!"
-De az legalább reggelente volt, nem az éjszaka közepén!
-Jogos.
Mindketten elhallgatunk, mikor megszólal a hang, tisztán és érthetően, mintha csak a szobánkban lenne. Szemöldökráncolva hallgatom, kérdőn nézve Jay-re, de ő ugyanolyan tekintettel néz vissza rám. Álomkelő az ajtóban áll, izgatottan járó farokkal, hátán Dust ücsörög. Érdekesség: még sosem hagyta azelőtt, hogy Dust ráüljön.
~Mennünk kéne...~
-Szerintem is. -bólintok. Az az érzés, ami a tornyok láttán fogott el, most többszörös erővel tőr rám, már-már pánikszerűen. Felöltözök, kapkodva, sietve, egy gyors szemfutással ellenőrzöm a felszerelésem, és egy-két potionnal még Jay-t is felszerelem, a biztonság kedvéért. Ő kis szinten maradt, alacsony felszereléssel, mindig féltem, ha nagy ritkán ki is kell mozdulnunk, és a jelek szerint ez most sajnos pont egy ilyen alkalom.
-Maradjunk együtt. -közli tárgyilagosan, magára véve a rettenthetetlen férfi szerepét, én pedig boldogan hagyom. Gyors üzenetet írok a céh többi tagjának, miszerint a tér pontosan melyik részén találkozzunk, és megfogom Jay kezét.
-Induljunk.
És kilépünk az ajtón, hogy a főtérre siethessünk.

by **Danee** Kedd Szept. 19 2017, 14:05

Válogatott szitokszavakkal méltatom a korai zajolást, miközben a másik oldalamra fordulva, mindkét fülemre egy-egy kispárnát szorítok. Várok, hogy vége szakadjon. A türelmem elég rövid természetű, de az ilyesmi kevés, ahhoz, hogy kiverjenek az ágyból, pláne ilyen lehetetlen órában.
De hogy visszakapcsolják azt az átkos szirénát: hát ha nem hagyják abba levágom mindkét kezét az operátornak, aztán kilógatom a szint széléről, hogy kicsit átgondolja az életét, vagy a bitjeinek értelmét!
A csökkentettem személyes beállításoknál a rendszer szintű hangerőkön, egészen az elérhető minimumig, aztán hálásan durmoltam tovább.

Arra ébredtem újra, hogy a látóterem sarkában egyenletes ütemben villogott egy esemény jelző értesítő, apró boríték és előtte lévő vörös felkiáltó jel formájában.
Még eltartott egy ideig, míg eljutott a tudatomig, és sokadik szemlecsukódást követően jöttem rá, hogy ez nem csupán valósággal keveredő félálom, hanem maga a virtuális valóságom.
Ásítva nyújtóztam, karom a boríték ikonján átzuhanva esett vissza az ágyra, én meg álmos szemmel próbáltam felfogni a buta karakterek unalmasan nyújtózó sorát, s kihámozni belőlük az értelmet.
- Aha - fordultam a hasamra még egy utolsó kétségbeesett szundira.

Hajnal volt még, a város fényei pislákoltak, én a tetők gerincén ugrálva érkeztem idáig: alattam a főtér hömpölygő tömege az éjszakai világítás sárgás fénye alatt. Kicsit fáztam. Étlen, szomjan, forró fürdő nélkül, és álmosan, görcsölő vállakkal álltam most már a legközelebbi épületek egyikének tetején.
Nem tudtam miről van szó, és őszintén szólva, lövésem se volt, hogy össze kéne kötnöm a hajnali riasztást az utóbbi idők fura építkezésével és az ahhoz szorosan kapcsolódó jelenségekhez.

Itt vagyok, fent, a hátatok mögött, a tetőn. Mi a baj? A riasztás miatt kellett jönnöm? Mi ez az egész?

- szólt a Chancerynek címzett levél.

by **Kurokawa Yuuki** Szer. Szept. 20 2017, 22:05

Yuukira, ugyan rá lehetett fogni a tapasztalt jelzőt, ennek ellenére azonban nulla esélye volt arra, hogy észre vegye az első jeleket. Kevés küldetésen vett részt és az ideje egy részét is inkább az arénában töltötte hol résztvevőként, ám az esetek túlnyomó részében inkább nézőként. Nem foglalkoztatta a csökkenő npc-k száma sem pedig a kiszolgálás rossz minősége. Jó ideje nem evett rendesen hisz a rendszer nem is kötelezte erre. Épp csak akkor és annyit, hogy az éhség érzete elmúljon és ekkor sem épp a legjobb falatokat. Olcsó silány ételeket vett amiknek az íze sokszor köszönő viszonyban sem volt azokkal amiket még a valóságban ízlelhetett. Igyekezett minden egyes pénzérmét félre tenni a jártasságainak fejlesztésére. Néha persze, ha szerencséje volt és épp jókor volt a céhházban elcsíphette Hinari egyik vacsora estjét amikor a vezér személyesen ajándékozta meg saját, ínycsiklandó főztjével a tagokat. De több olyan eset volt amikor kihagyta és helyette inkább aranyat és expet igyekezett farmolni ahol épp tudott. A lényeg továbbra is, hogy vagy nem figyelt vagy nem érdekelte az npc-k mozgolódása viszont a mobok megszaporodására igen amit egy "újabb event amin nem veszek részt" gondolattal el is intézett.
A lárma lassan de egyre idegőrlőbben fúrta bele magát az álmaiba. Különös volt. Arról álmodott mikor az első napját töltötte a saoban, gyanútlanul és vidáman egészen addig még katasztrófát jelző harangok fel nem csendültek és el nem teleportálták őt főtérre. Sokak számára ez talán nem is annyira szokatlan. Nyilván nem ő lenne az egyetlen aki ezt álmodja. Yuuki esetében viszont azért hatott különösnek, mivel ő ezt nem élte át. Jóval az első nap után jelentkezett be a saoba így nem tudhatta milyen érzés lehetett hallani az admintól, hogy a játék gyilkos pokollá változik ami viszont most is rejtély maradt számára. A konokul zengő harangok, a sziréna becsatlakozásával végül felébresztették őt. Lassan ült fel az ágyában megdörzsölve a szemeit és csak némi késleltetéssel jött rá, hogy a zaj nem csupán a fejében búg.

by **Leonard** Hétf. Szept. 25 2017, 21:04

Ha volt egy közeg, ahol semmilyen információ nem maradhatott titokban, az a kocsma volt, a leginkább pedig az alvilági kocsmák, ahol koszos és hitvány alakok gyűlnek össze, hogy leöblítsék torkukat a játék pora után. Így aztán én, mint ilyen helyeken járatos személy, nagyon hamar értesülhettem a szóbeszédekről, miszerint a NJK-inkra bizony frissítés érkezett, habár bizonyos tagok azt beszélték, a világvége közeledik, néhányan pedig azt kezdték el terjeszteni, hogy ez egy bug, ami a kijutásunk előfutára, vagy talán a kintiek értek el végre valamit, kicsit megdöngetve a rendszert, és közel az egész vége. Én nem voltam ennyire bizakodó, mint ahogy az emberek többsége sem, akik egyszerűen tudták, mindenfajta belemesélés nélkül, hogy csupán a szokásosról van szó, ilyen már többször is történt, és lám, még egyikünk sem jutott ki. Azt viszont, csak igen kevesen tudták, hogy volt már példa olyan újításra is, amikor bizonyos ideig elérhető volt a Log out gomb is az invertoryban. Természetesen az első dolgaim közé tartozott lecsekkolni, de nem történt ilyesmi, így a hadjáratom, miszerint mindenkit ráveszek, hogy most, gyorsan, nyomás, újra csak elhalasztásra került.
Ezek után minden s éjszaka ugyanúgy folytatódott, és lassan a téma is lecsengett, elfelejtették az emberek, nem csámcsogott rajta többé a kocsma népe. Helyette új hírek kerültek előtérbe, új konfliktusok és érdekességek terhelték a dohánytól füstös levegőt.
Mivelhogy nekem a természetes élőhelyem többnyire nem boltokban és üzletekben volt, az egyetlen, ami feltűnt a következő időkben, hogy a kocsmárost eddig segítő csapos nem jött többet. Eleresztettem Szophie megjegyzéseit is a fülem mellett, mikor arról mormolt, micsoda szégyenteljes teljesítményt nyújtanak manapság a cukrászdák, és nem érdekelt Vezér morgása sem, miszerint bezárt a kedvenc helye, és nem kapott több vadast. Ilyenkor egész egyszerűen azt tanácsoltam neki, vegye rá a gazdáját, főzzön valamit, hát nem a semmiért van maximumon a főzés jártassága az istenverte asszonynak. Jó, tudom-tudom, a süteményekért, tudom, nem kell elmondani még egyszer, azt is értem, hogy nem rabszolga. Ne de a pénzkidobás, az pénzkidobás étteremre ilyen esetekben. És akkor még én hallgatom a pet morgását unalmas estéimen, mert nem képes róla megfelelően gondoskodni.
Ugyanakkor, ahogy teltek a hetek, képtelen voltam többé elmenni az NJK kérdés mellett, a szó legszorosabb értelmében, ugyanis egész egyszerűen az utamba építették az átkozott tornyukat. Értem én, meg lehet kerülni, ugyanakkor mégis bosszantó a dolog. Hangos kopácsolásuk, kiabálásuk, és az a különös látvány, hogy vékony, szorgalmas pincérlánykák húzzák-vonják az alapanyagot, a lehető legjobban idegesített minden egyes alkalommal, miközben megindultam mobokat gyakni, hisz valahogy mégis be kell hozni a lemaradást. Ez miatt is dúltam-fúltam, ugyanis az xp mutatóm még mindig nem jött helyre, és ugyanazokat az átkozott állatokat kellet vernem, akiken már réges-régen túljutottam szintben és erősségben. Olybá tűnt, az egész életem fenekestül felfordult, kisiklott, pokollá vált a maga módján, nekem pedig eszembe jutott, hogy fel kéne keresnem azt, aki ezt tette velem, és jól seggbe rúgni, hogy a szint talaját többé ne érje a lába. Ugyanakkor mégsem panaszkodhattam, végül is rendben voltam én, el lébecoltam a magam módján a bosszankodások mellett is, és hamar rászoktam arra, hogy másik útvonalat használjak, mert hogy kerülgetni nem fogok, az is biztos.
Ezzel megint csak napokra lecsitult minden bosszúságom, úgymond teljesen el is felejtettem az egész hülyeséget, és nem mondhatnám, hogy amikor az iszonyatos ricsajra ébredtem, képes voltam összefüggésbe hozni a dolgokat. Első gondolatom a farkas volt.
- Vezér! - keltem fel az ágyból kiabálva, velem egyidejűleg pedig Szoph hangját hallhattam:
- Leo! - hát igen, talán volt pár estém, amikor a kelleténél ricsajosabban értem haza, ugyanakkor ennyire irdatlan zajt még én sem vagyok képes csapni, a legrészegebb cintányérütős delíriumomban sem.
Vezér nem mondott semmit, nem gyanakodott senkire. Ő csupán morgással fejezte ki nem tetszését, és azonnal körberohant a házban, felkeltve mindenkit, ha eddig nem történt meg. Engem egészen egyszerűen gyomron ugrált, ami egy ekkora petnél még fájdalom hiányában sem volt kellemes élmény.
- Hallottátok! - kiáltotta, és már ment is az ajtó irányába, hogy gyülekezzen, mint a mérgezett bolha. Nekem sokkalta kevesebb kedvem volt mindehhez, de minek után nem csak ő, hanem Szoph is elkezdte rángatni a karomat, megelégeltem a dolgot, és dacból jól felöltöztem, és kitrappoltam a szabad ég alá.
- Ne higgyétek, hogy mindig ez lesz! Csak ma, csak most. Nem is miattatok. - dúltam magamban, miközben ők, mint mindig, szinte meg sem hallva engem meneteltek előre a cél irányába. Mintha kicsit sem lennének álmosak, nem úgy, mint én, aki még mindig dörgölöm a szemeimet. Tegnap sem aludtam, mert a srácokkal voltunk, és úgy tűnik, ma sem alszom.
- Csak el akarom állítani ezt az átkozott zajt! Visít itt a fülembe. - duhogtam tovább, egész uton, miközben a helyszínre tartottunk.

by **Silence** Kedd Szept. 26 2017, 21:51

Gondolom senki nem lepődik meg, hogy Fuwának nem tűnt fel az építkezés. Nem olyan jó a dolgok megfigyelésében, hogy észrevegye a változást, és nem él annyit az Aincardi szolgáltatóiparral, hogy ott észrevegye a személyzet foghíjasságát.

A tornyon néhány nappal ezelőtt elcsodálkozott az ötödik szinten. Percekig bámulta, és próbált rájönni, hogy honnan került oda, és miért? Még oda is ment, nem túl közel, hogy az őrködő NPC-nek szemet szúrjon, és megpróbálta lerajzolni az építményt. Ez egészen jól sikerült is neki, úgyhogy ez a rajz is bekerült a többi közé. Hallotta a pletykákat is, bár nem volt szándékában, úgyhogy nem merészkedett ki a városból, hanem várta, hogy úgy tűnjön, már biztonságos. Eddigre már nem is volt létkérdés neki, hogy vadászgasson, mert megtalálta azokat az apró munkákat, amiket meg tudott csinálni, ezzel biztostva egy-egy hétre, vagy talán többre is a megélhetését. Határozottan belejött az önellátásba, és egyre magabiztosabb is lett ezen a téren. Talán oda is eljut nemsokára, hogy Grimmet újra felkeresse.

Ma kicsit kimerítő napja volt, későn ért vissza a fogadóba, ahol éppen alszik. Éppen legmélyebb álmát alussza, amikor fülsiketítő harangzúgásra ébred. Halára rémül tőle, mert még soha nem hallott ilyen, és ennyire hangos zajt. Már kétségbeesetten keresne valami búvóhelyet, és a füléretapasztaná a kezét, amikor a férfihang, amit nem tud beazonosítani megszólal. Fogalma sincs miről beszél… Azt viszont nagyon is érti, hogy arra utasítja a játékosokat, hogy menjenek az első szintre, a főtérre… Oda is megy… Azazhogy nem pontosan oda, mert mire odaér hatalmas tömeg gyűlik össze a főtéren, ő pedig viszolyogva megáll tőlük kicsivel távolabb, és kíváncsian nézelődik, kcisit félve. Próbálja kitalálni, mi történhetett. És persze ismerős arcokat is keres.

by **Chakna** Kedd Szept. 26 2017, 22:13

Nem vagyok elég tapasztalt, így nem az első jelre figyeltem fel. Az lett feltűnő, hogy a szokott helyeimen, ahol ebédelni, és vagy csak egyszerűen teázni… Érezhetően lassabb lett a kiszolgálás, és esett a színvonal… Elkezdtem emiatt kutakodni, és hamar felfigyeltem az építkezésre. Na nem mentem túl közel… Nehogy úgy vegye a rendszer, hogy akadályozni akarom, amit csinálnak, és rám támadjanak az építkező NJK-k. Viszont nem hagyott nyugodni a dolog, úgyhogy elkezdtem kérdezősködni. Hiába, nem tudtam meg semmit.

Aztán néhány nappal ezelőtt befejeződött az építkezés, ami igazolta a már meglévő sejtésemet: Egy tornyot építettek. Hogy mire jó, vagy mi a célja.. Ez megint egy olyan kérdés, amit hiába próbáltam kideríteni. Még az egyik őrködő NJK-t is megkérdeztem… De csak elküldött, figyelmeztetve, hogy ne menjek túl közel. De nem adtam fel, minden nap igyekeztem máshol kérdezősködni.

És ez a mai nap is így lett volna… Ha nem a félrevert harangok, és a sziréna hangjára ébredtem volna a szobámban hajnali 3-kor (Igen, csekkoltam, mennyi lehet az idő…) Kellett néhány pillanat mire összeállt a fejemben, hogy a toronyból jön a zaj (Fáradt vagyok o.o), és addigra megszólalt a férfi hang. Áh, szóval az egyes szint. Igen igen, odamegyek, persze. Csak előbb teszek egy kitérőt, és megnézem, mi a helyzet a toronnyal a 10. szinten. Van esetleg látható jele annak a bizonyos bekövetkezett esetnek, amit a hangosbemondón emlegetnek? Bolond persze nem vagyok, hogy egyedül bármit is csináljak. Lopakodva, rejtőzködve, aktív észleléssel, látással és hallgatózással közelítem meg a tornyot, és akár látok/hallok/észlelek valamit, akár nem, le is teleportálok az első szintre. Mire megérkezem hatalmas a tömeg, úgyhogy… El sem kezdek ismerős arcokat keresni. Vagyis, azét szétnézek, hátha meglátok valakit, és igyekszem a tömeg széle felé húzódni. Nincs kedvem bennragadni a tumultusban ha kitör a pánik, vagy hasonló.

by **Tsujimoto Eiki** Csüt. Szept. 28 2017, 18:02

Viszonylag sokáig váratott magára a változás. Eléggé elhúzta az érkezését a dolgokat az egész virtuális világban. Szinte napok, heteken keresztül érezni lehetett, hogy érkezik, hamarosan történni fog valami. De nem történt. Egészen… máig. Mert ma végre elkezdődött… valami érdekes! A város néma csöndje, mely így hajnalokban megszokott kellemes légkört adott az alvóknak, és így én is elég kényelmesen ejtőztem, s bár meg-megkeltem, néha-néha, mint aki érzi a változást (vagy csak bökte valami az oldalát), mindaddig, míg el nem kezdődött az éktelen ricsaj, a riadót fújó tornyok zajongása. Elég lassan tudott csak felverni, igazából ha nem kaptam volna egy levelet Chantól tuti biztos, hogy figyelmen kívül hagytam volna, és párnát szorítva a fejemre aludtam volna tovább. De Chan üzenetét mégse hagyhatom figyelmen kívül nem-e? Így bármennyit is morogtam, végül azért ásítva megkelek, és felszerelkezés után ásítozva, viszonylag nyugodt tempóba, egyáltalán nem kapkodva teleportálok a Kezdetek Városába, hogy továbbra is halál nyugodtan (és csöppet fáradtan, álmosan) sétálok oda a lányhoz (és Danee, hogyha méltóztatik nem fentről lenézni ránk, és nem kell ledobni onnan valamivel… (hogy lőné le egy eltévedt nyílvessző >.>)). Adok egy baráti ölelést a lánynak, vagy egy kézfogást, attól függően melyikhez van épp kedve és kezet fogok a barátjával, miközben kissé ásítozva nézelődök körbe.
- Na mi helyzet? Jönnek az adóbehajtók, vagy csak szimplán újabb koboldinvázió várható? – kérdezek rá tök véletlen.
De most tényleg tök véletlen. Hé… én nem tudok semmiről. De eskü! Most komolyan…. miért nem hiszel már nekem? Ezt is csak azért csinálom, mert nincs elég szó a kerethez… vagyis már van, de a tököm se tudja, miről beszélek itt. Eh… mindegy…. hagyjuk…

by **Hinari** Csüt. Szept. 28 2017, 21:15

- Al! - ültem fel az ágyban, de olyan erővel, hogy valószínűleg sikerült lefejelnem páromat is, akinek vállán aludtam el előző éjszaka - Mi... - dörgöltem ki az álmot a szememből, és néztem ki az ablakon hunyorogva. Semmi. Körülnéztem. Semmi. Ásítottam, és ahogy pillantásom újra az ablak felé fordítottam, kis híján visszahőköltem az időközben odakerülő sárkányfejtől.
- Nestor... történt valami? - kérdeztem, először lassan, majd ahogy egyre jobban magamhoz tértem, úgy gyorsult fel a mondat sebességével együtt a szívverésem is. Létezik, hogy megint nem biztonságos a védett övezet!? Kipattantam az ágyból, és odaszaladtam a párkányhoz.
- Nestor nem tudja, miért szirénáznak.
- Ért... - kezdtem volna, amikor megszólalt a hangosbemondó. Csöndesen hallgattam, elkomorodva. Vajon milyen fenyegetés jöhet? Legalább az njk-k rendesen felkészültek, ha már jóideje nélkülöznünk kellett a szolgáltatásaikat - Al, kelj fel. A főtérre kell mennünk - léptem oda a fiúhoz kedvesen s ha valami csoda folytán a fejelésre vagy a kiáltásomra nem ébredt fel (s akkor is, ha igen), lágy csókot leheltem ajkaira reggeli ébresztő gyanánt. Illetve, hajnali ébresztő gyanánt.
- Nestor, ébressz fel mindenkit. Nemsokára én is körbemegyek - kértem a sárkányt, aki egy bólintás után eltűnt az ablakból. Nyújtóztam párat s egy mély sóhajjal felszerelkeztem. Úgy tűnik, harcolnunk kell. Számíthatok rád? - kérdeztem a Katanát, éppenhogy hozzáérve a markolatához.
- Természetesen.
Köszönöm.
Közben lenyitottam a menüt, és gyorsan írtam egy köremailt a céhtagjaimnak:

Valószínű sos. Gyülekező három perc múlva az előtérben.

S már indultam is volna el, kéz a kézben Allal...
... aki valószínű még ekkor sem volt teljesen éber.
- Az ellenségnek is biztosan tetszeni fog az oroszlános pizsid, de tudod, én kevésbé aggódnék érted, ha inkább a felszereléseidet vennéd fel, valami kényelmes öltözettel a páncél alatt :3
- Gyere le az előtérbe két perc múlva. Addig én körbefutok - mondtam neki még, majd otthagytam s maximális sebességre kapcsolva kopogtam be mindenkihez, aki addigra nem jött még elő a szobájából: ha az emailre és a szirénára esetleg nem reagáltak, talán a kopogásra már mindenki felfigyel majd.

*

Nestor érkezett meg utolsónak, karjai között Jeaniet tartva.
- Jeanie a farm felé futott - közölte és elengedte a lányt. Jeanie mindenáron a chocobokkal akart maradni, a vitára viszont egyáltalán nem volt időnk. Elhozni sem hozhatta el az egész csapatot; a főtéren kialakuló káoszt csak tovább fokozták volna, ha megijednek. Köztes megoldást kellett találnom.
- Jó, hozd a két kicsit. A többiek meg tudják védeni magukat vagy el tudnak futni - engedtem, s a kislány az utánaeredő Nessel együtt eltűnt az udvarra vezető kapun - Megvárjuk őket, utána pedig indulunk a főtérre. Mindenkinek jó így? - néztem körbe kérdőn a csapaton. Fogalmam sem volt, mennyi percünk van és egyáltalán mi fog történni utána, de azt tartottam most a legbiztosabbnak, ha együtt marad a céh és követjük az npc utasításait. Reméltem, hogy ezzel a többiek is egyetértenek.

Játékosi kontaktok a hsz-ben: RenAi, Yuuki, Ozirisz, Alex

by **Rikomono** Pént. Szept. 29 2017, 12:16

- A kibaszott, kurva életbe! - vágtam hozzá a párnámat az ablakhoz mérgesen, de a hangomat kábé el is nyomta az retkes sziréna. Kis híján leestem az ágyról, úgy felriadtam tőle. Hajnali három. Fasza. Az első néhány pillanat után elnehezült a szemhéjam, alig bírtam nyitva tartani, miközben felkászálódtam, és az ablakhoz támolyogtam, hogy megpróbáljam megnézni, mi a franc történt. Szerintem... soha a büdös életben nem keltem még fel ilyen korán. Lefeküdni igen, egy átbulizott éjszaka valamikor ekkortájt ért véget, de soha eszembe se jutna akkor magamtól felkelni, amikor még töksötét van kint Rolling Eyes

Álmosan pislogtam kifelé, igyekeztem kidörzsölni a szememből a csipát, ráadásul a ködben kicsit nehezen látszódott, mi az isten van kint, de nagyjából sikerült rájönnöm, hogy az a kurva torony a zaj forrása, amivel itt kopácsoltak napokig Rolling Eyes

- És mitől tartottatok, kicsi rigó? - dörmögtem az orrom alatt. Mert én aztán semmitől se tartottam. És úgy két percig úgy voltam vele, hogy letojom, mit akarnak, és kapják be. De mivel a hangzavar nem akart csillapodni, egyre jobban viszketett a tenyerem, hogy elmenjek ahhoz a karatéhoz, és jó alaposan lekaratézzam >.> Szóval zombiként tántorogva visszamentem az ágyhoz, és magamra húztam valami alkalmasabb ruhát, mert gondolom a hálóingem nem feltétlenül illik a kinti hideghez Rolling Eyes

Aztán levonszoltam magam az emeletről, végigbotladoztam a ködös utcákon, és mire a teleportkapuhoz értem, addigra nagyjából felébredtem annyira, hogy ne akarjak állva elaludni. Első szint főtere... Legalább a teleportálás után nem kellett sokat császkálni, mert azzal ott is voltam helyben. És mit ad isten, megpróbálhattam megkeresni a hang gazdáját, hogy behúzhassak neki. Vagy bárkit, akinek ehhez az egészhez köze van. Vagy bárkit, aki rosszkor van rossz helyen, mert valakin tuti elégtételt veszek azért, hogy nem aludhattam ki magam >.> Szóval nézegettem is körbe, kit látnak szemeim, ki lehetne az, akit földbe lehet döngölni, ha nem jelentkezik senki önként. Jé, ott van Ei-chan. Megvan, kit fogok megkínálni egy balegyenessel :3

by **Tachibana Makoto** Pént. Szept. 29 2017, 14:03

Ami engem illet, nagyjából minden jelet észrevettem, ami ehhez a pillanathoz végül elvezetett. Kezdve a furcsa, üveges csillanással, majd az NPC-k számának csökkenésével. Onnan már nem volt nehéz kitalálni, hová tűntek el és mit csinálnak, elvégre a tornyok a szemünk láttára épültek fel. Valamire készültek, ez nyilvánvaló volt. Nem kellett hozzá sok ész. Egyedül azzal nem számoltam, hogy ez a valami majd hajnali háromkor fog felverni az ágyamból. Alapjában véve nincs különösebb problémám a korán keléssel, feltéve, ha önmagamtól ébredek, vagy felkészülök rá előre. Ez most azonban egy kicsit váratlanul ért, így érthető módon nem szedtem össze magam túl könnyen. Idő kellett, amíg ki tudtam szállni az ágyamból, de addig is legalább végighallgattam és értelmeztem, amit a hangosan beszélő mondott: bekövetkezett az, amire készültek, és most tájékoztatnak minket, játékosokat is. Globális eventnek hangzott, csak kicsit szokatlan az időpontja.
Mindenesetre ha lassan is, de útnak indultam. Szerencsére sokat nem kellett mászkálni érte, mivel alapból a Kezdetek Városában tettem el magam ezekben a napokban éjszakára, úgyhogy csak végig kellett járni az utcákat. Természetesen szinte minden házban égett a villany, és sok hozzám hasonló, kissé álmoskás játékos próbált nem konfliktusba kerülni az olyan tereptárgyakkal, mint egy kint hagyott szekér kereke, egy virágláda, esetleg egy méretesebb kavics a kövezeten. Azért már elég hosszú ideje élünk itt mindannyian, hogy tudjuk, valami fontos készül, ha ekkora felhajtás jár mellé.
A helyszínen már bőven voltak játékosok, a legtöbben pedig azt próbálták találgatni, miért rántottak össze minket egy helyre. Ha Kayaba akarna mondani valamit, akkor kényszerített teleportot használna, így biztos nem az jön, hogy közli velünk a nagy, vörös, csuklyás alak, hogy vége a játéknak. Én ismerős arcok után kémleltem a tömeget, és ugyan felfedeztem szőke hajzuhatagokat és ismerős lovag kollégákat a tetőkön, de senki olyan, akihez kedvem lett volna odamenni. Hm, valahol itt kell lennie Chaknának is...

by **Lieselotte Sherlock** Szomb. Szept. 30 2017, 16:59

Hát hát hát, ha engem kérdeztek a torony építésre, hogy jöttem rá, hát úgy, hogy a kedvenc sütizőmben nem volt ott a kedvenc pincérem.... Vagyis úgy mondanám, hogy amikor azt a pici epertortát megettem, amit tegnap akartam megcsinálni, de akkor összeégett, és így ma pótoltam be itt... nos így kiábrándító volt...

A szelet elfogyasztása után hazafelé menet lettem figyelmes az én sármos pincéremre aki sietett valamerre.... én pedig követni kezdtem és így lettem figyelmes az épülő toronyra, de a kérdéseimre a szokásos válaszok helyett, nos kissé bunkó válaszokat kaptam... menjek innen meg hasonló...
-a fenéért vagytok ilyenek!-rántottam elő a fegyveremet és mikor mentem volna verekedni a rossz nap után döbbentem rá a butaságomra... Így gyorsan visszahőkölve mentem haza...
-vajon miért építenek most tornyokat?
gondoltam hazafelé menet.

Nem tudom mennyi napra rá talán kettő vagy három...

Hajnalban hatalmas hangzavarra riadtam fel az amúgy sem nyugodt alvásomból, ami igencsak frusztráltan hagyott engem, és visszacsapva a fejem a párnába nyugtáztam, hogy a mai rémálmom egy kinti rémálom váltotta fel
-ehh, megint egy szörnyű este mi?-takartam le szemeimet a kezemmel, majd pár perc pihenés után ültem fel és néztem ki az ablakomon, ahol sok rohangáló játékos volt, és figyelve az utasításra felvettem a szokásos ruhámat kezembe vettem minden cuccomat és elindultam a főtér irányába. Útközben néztem látok-e ismerősöket, de sajnos legjobb barátaimat nem láttam sehol...

Úgy fél óra után értem oda a térre, ami mint az első napon tömve volt játékosokkal... az emlékek megint elöntöttek és a legutóbbi középen jó lesz dolog helyett, az egyik oszlop tövében álltam meg a sötét árnyékos részen, keresztbe kulcsolt kézzel.
~nem tudom mi lehet ez a felhajtás, de ha nem érdekel majd, akkor ismét elbújok egy időre....~gondoltam a negatívan, végülis az eltelt pár napban nem voltam valami jól, újra és újra pár képet láttam magam előtt álmomban....

by **Saya** Szomb. Szept. 30 2017, 21:01

Én mostanában megint kezdek rosszul lenni.
~Tudom.~
Hugi, te is rosszul leszel ilyenkor?
~Nem. Én igazából... pont hogy jobban érzem magam olyankor.~
Akkor jó. Akkor kicsit most megnyugodtam.
~...~
Mármint, nem tudom, miért vagyok ilyen beteges, és nem vagyok hajlandó tudomást venni az állandó céltábláskodásaidról...
~Csak célozgatás. Úgy nevezik. Nincs benne tábla.~
...na szóval azokról, hogy erről te tehetsz. Nem te tehetsz róla és kész, mert én így döntöttem!
~Túl kedves vagy... ez fogja egyszer a veszted okozni. Pedig nem emlékszel arra a gonosz férfira már? Legutóbb még eszedbe jutott.~
Ja, igen, Ő... hát, igaz. Neki is csak segíteni akartam, aztán... de ő más, ő ő volt, én meg én vagyok, és amúgy is, annak már régen vége. Fuminori megmentett.
Amúgy, teszerinted mik lehetnek azok a tornyok, amikről mesélnek a többiek? Én kíváncsi lennék, megnéznék egyet, de áhh, jóformán mozdulni sincs kedvem, be is mászok jobban a takarók közé. Nem mondom, hogy fáj a fejem, mert nincs itt fájdalom, de iszonyúan nyomja valami belülről, meg kívülről is, olyan érdekes érzés, mintha a fejem úgy a háromszorosa lenne a megszokottnak, de nem akkora, maradt, tudom, mert megnéztem a tükörben. Csak így érzem, és szédülök, és téged is egyre többször látlak tükrön kívül. Most is ott ülsz a széken, öledbe ejtett kezekkel és nézel rám olyan szomorúan.
~... Sajnálom.~
És ismételgeted állandóan ezt a szót.
~Sajnálom. Sajnálom. Sajnálom.~
Hmm? Mi ez a zaj?
~Szirénának tűnik. Emlékeztet a játék legelejére.~
Jaj ne! Ugye nem fog véget érni a SAO? D:
~Az neked a megváltás lenne, ha most véget érne. Még talán nem lenne túl késő...~
De én itt akarok maradni. De várj, valamit mondanak. Jaj nekem, olyan, mintha túl messziről beszélnének. Mit mondanak?
Hugi elismétli, én meg elgondolkodok hümmögve, míg ő néz türelmesen, aztán megvonom a vállam és bebújok a paplan alá a jó melegbe.
-Bocsi. Ehhez túlságosan... "fáj" a fejem. Mert ugye odakint fájna... ugye?
~Annyira fájna, hogy üvöltenél. Megőrülnél. Belehalnál...~

by **Dr. Kayaba Natsuko "Nia"** Vas. Okt. 01 2017, 10:20

Sok olyan pillanat van az ember életében, amire nagyon várt, s mikor végre megtörténik, még a mennyei harangok és a harsonák is felszólalnak. Na ez pont ilyen volt.
A Kayabák Niája hajnali három után tizenöt perccel is filmvászonra-kész állapotában volt. Ehhez pedig mindössze egy három és fél perces üvöltést, (sfx) egy kilenc perces zuhanyzást és egy jó zenét igényelt.(z) Valójában ez utóbbi tette olyan elevenné, mintha most akarna belerobbanni az éjszakába. Felkattintgatta a ruházatát, aztán a kezébe vette a Hentest, majd mivel nem szabályozták pontok az ügyességét, hosszában felállítva megpörgette az ujja hegyén, mielőtt betolta a helyére a kis dögöt. Előadta a tükör előtt a Thriller-t, amiből egy hanyag mozdulattal, meg egy másodperc eltéréssel következett a Hammer Time. Innen pedig csak egy lépés volt, hogy a tükör előtt előadja a Cameron Diaztól ellesett riszálást.
A héten már bőségesen észrevette, hogy kizuhant saját magából Aincrad, mert az NPC-k mindenfele jártak, csak arra nem, amerre kellett volna nekik. Ebből pedig az következett, hogy valami nagy következik.
– Szóismétlés, kiestél.
Nia pedig ettől úgy érezte, végre történik is valami, annak ellenére, hogy pontosan tudta, hogy semmi nem fog következni sem a szirénázásból, sem a tornyokból, a nagy összecsődülésből meg pláne. Lehet, hogy valami ultra globális Event kezdődött meg most, – vagy legalábbis innen annak tűnt a gamer szemeknek, – de ugyanúgy a nagy semmi fog történni ezután is. De sebaj, ő azért meglesi, hogy mi a szitu, hátha csurran valami kis loot, vagy egy nagyobb mennyiségű xp. Mindegyik örömteli lett volna az üres zsebének, meg a fejlődésképtelen tempójának. Meg aztán rég rosszalkodott már egy jót a tömegben. Ideje volt tehát mindenki mást is értesíteni arról, hogy amúgy még életben van.

by **Ozirisz** Vas. Okt. 01 2017, 14:25

Így utólag belegondolva, akár már az elejétől kezdve tudhattam volna, hogy változások fognak beállni a világban. Csak akkor még nem tartottam túl jelentősnek a történéseket. Szimplán betudtam az előjeleket sima egyszerű furcsa dolgoknak, bár nem kötöttem őket egymáshoz.
Persze szokatlan volt, hogy jóval kevesebb NPC volt a városban. Bár így, most visszagondolva, mindenütt kevesebben voltak a megszokottnál. Mondjuk az utcán lődörgő gépi karakterek gyakorlatilag nem hiányoztak, de mégis furcsa volt, hogy nem kellett kerülgetni őket a piac környékén, ahogy egyik-másik a reumás csiga módjára csöszmörög.
A fogadóban már feltűnőbb volt a hiánya. Először csak a személyzet nagy része tűnt el, ami csak lassította a kiszolgálást, főleg ebéd- vagy vacsoraidő tájékán. Azonban amikor az utolsó főzni tudó NPC is lelépett, na az már betette a kaput. Persze, mehettem volna másik fogadóba, de ott is hasonló állapotok uralkodtak, volt ahol már az ajtóba is kirakták a táblát, hogy szakácsot felvesznek azonnali kezdéssel. Egy-egy fél napra kaptam is a lehetőségen, egy kis arany mindig jól jön, meg a jártasságomat sem ártana kicsit fejleszteni. Ha pedig ez a tendencia tovább folytatódik (és jelenleg minden erre utal) akkor ha finomat akar enni az ember, akkor muszáj saját magának gondoskodni róla.
A közeli kocsmákban is egyre rosszabb a helyzet, leszámítva talán a városkapu közelében levő itatóhelyet. Ott egy kisebb társaság vette kézbe a dolgokat, gondoskodnak a piáról és a hangulatról.
Az első ami beugrik az egy régi dal:

„Gyere, készítsünk bort három tabibul!
Okosan döntsed a kannát, mert kiborul!
Még egy sör és megtanulok latinul
És jó lesz a feeling.”

Avagy miközben Aincrad gazdasága az összeomlás közeli állapotba sodródik a szemünk láttára, akik időben léptek szép kis hasznot húznak belőle. A legtöbbeknek viszont fel sem tűnik az egész, vagy csak homokba dugják a fejüket. Esetleg sejtenek valamit, találgatnak, vagy csak kitalálnak ezt-azt...
Mint kiderült, mind a huszonakárhány szinten ez megy, a gépi karakterek nagy része eltűnt, és akit kérdeztem, nem tudott a miértjéről semmit. Elméletek viszont vannak szép számmal. Egyesek egy új, hamarosan induló eventről beszéltek. Van benne valami, hisz ha a Rendszer úgy érzékeli, akkor feldobja valamivel a megszokott rendet. Általában ez jókora káoszhoz vezet, és persze nem a veszélytelen fajtából. Mint például a koboldos téma. És még annak sincs vége. Most mi jöhet?
A másik népszerű elmélet, hogy az NPC-k programjai továbbfejlődtek az elmúlt évek alatt, és nagyjából mostanában érték (illetve érik) el a kritikus pontot, amikor öntudatra ébrednek. Bár ez esetben baromi nagy szerencsénk van, a filmekben ilyenkor szoktak az emberek ellen fordulni a gépek, vagy jelen esetben a gép által vezérelt karakterek. Ehelyett csak simán besokalltak, hogy reggeltől estig csak ugrálnak és teljesítik a játékosok kéréseit. Embereknél elég gyakran előfordul, időről időre. Mármint a kiégés.
Illetve még egy érdekes gondolatmenet maradt meg bennem, ami kevésbé valószínű, bár ugyanolyan aggasztó: a SAO szerverei kezdik szép lassan felmondani a szolgálatot, és ezt próbálja a rendszer többé-kevésbé korrigálni. Kidől egy masina, leállít pár száz NPC-t amivel jelentős számítási kapacitást spórol, de ez csak tüneti kezelése a problémának. Az utolsó szerverekkel együtt pedig mi fogunk ugyanígy hullani, szép sorban, egyik napról a másikra...
Tehát találgatásokból akad bőven, de semmi, amit biztosra tudnánk. De előbb-utóbb úgyis kiderül, szóval túl sokat nem is foglalkoztam a dologgal. Csak egyszerűen zavart, ahogy szép sorban zártak be a korábban még élettel teli helyek. És senki sem tud semmit...

Alig pár napja ért egy újabb kellemetlen meglepetés. Solvik fogadójából is eltűnt az utolsó NPC, azaz a fogadós. Nem sokan laktak itt mostanában, akik jöttek legfeljebb egy-két nap után továbbálltak. Így jóformán csak engem, és legfeljebb pár vándort érintett a fogadós lelépése.
Azt viszont továbbra sem tudtam, hová tűnt mindenki, csak azt, hogy valami egyértelműen nem stimmel. Szerencsémre annyira volt korrekt a rendszer, hogy felengedett a szobába összeszedni a cuccaim, aztán pár perc ücsörgés az épület előtti lépcsőn, majd eltűntem a teleportkapu fényében.
Kora délután lehetett, mikor beléptem a alotába, majd miután Hinarinak felvázoltam az elmúlt napokban tapasztaltakat, beköltöztem a céhház egyik idáig üres szobájába. Így legalább közel vagyok a céhtársaimhoz, akik ebben a világban gyakorlatilag a család. Azonban a Kezdetek Városáért egyáltalán nem rajongok. Nagy nyüzsgés, nagy tömeg, nagy ricsaj és zaj. Tömören összefoglalva ez jellemzi ezt a várost. Persze ez csak a „hivatalos” indok. A valóság azonban kicsit más. Az igazi démonaim azonban nem a zaj és ricsaj. Hanem az emlékek, amik rám törnek, ha a város utcáit járom. Azokból az időkből, amikor Judy még velem volt. Egy villanás, egy örömteli emlék, és mire feleszmélsz, tovaszáll, és csak a hideg üresség marad. Emiatt is kezdtem kerülni ezt a várost. Most viszont, hogy valami nagy dolog készül, ami hatással van Aincrad egészére, hozzásegített ennek a döntésnek a meghozatalához. Így kötöttem ki végül a Palota második emeletén.

Már rég túl voltunk a vacsorán. Fáradtan ledőltem az ágyra, hogy pihenjek. Hosszú, és eseményekben gazdag nap volt a mai. Hosszú órákig csak néztem a plafont. Tudtam, hogy itt biztonságban vagyok, de mégis nyugtalan voltam. Valami megmagyarázhatatlan rossz érzés fogott el. Nem tudtam mire vélni, sem megfogalmazni, csak egyszerűen mintha valami készülne.
Közben valamikor elbóbiskoltam, de alig éreztem többnek az alvást, mint egy pislogás. Mint egy kicsit hosszúra nyúlt pislogás. Aztán jött is a sziréna, amire ösztönösen összerezzentem. Hirtelen szólalt meg, csak úgy, váratlanul...
Majd megszólalt egy hang. Valahonnan ismerősnek tűnt, de így hirtelen nem tudtam hová tenni. Az túl nagy teljesítmény volna tőlem hajnali háromkor. Ilyenkor nálam még tölt a rendszer, és az alvás mennyiségéből és az ébredés milyenségéből ítélve egy darabig még tölteni is fog...
Valami gyülekezőt magyarázott, meg főtér, meg hogy jön ide a karantén? Olyan kaotikus az egész, majd amikor megismételte a szöveget, akkor kezdtem valamennyire felfogni.
Majd jött Hinaritól az üzenet, hogy gyülekező az előtérben. Gyors felszerelkezés, majd néztem ki a fejemből. Belassultam, de a fogaskerekek kattogtak a fejemben. Álmosnak álmos voltam ugyan, de a hirtelen történések aránylag felráztak. De ez, magamat ismerve csak átmeneti állapot, mihelyt lecsillapodnak a dolgok, újból be fognak támadni az álommanók. Amíg még futott a hajnali hármas bootszekvenciám, addig jött ébreszteni egy Nestor, majd Hinarival is összefutottam a folyosón, végül félkómásan leértem az előtérbe.
Előástam az inventory mélyéről az utolsó termosz kávét, majd ahogy materializálódott a kezemben úgy azzal a lendülettel rá is húztam. Talán túlságosan is erős volt a kávé (vagy inkább túlságosan is forró?) de lényeg az, hogy sikerült tőle felébrednem. Körbenéztem a céhtársaimon, akik szintén az embertelenül korai ébresztő hatásaitól szenvednek. Van akin jobban látszik, van akin kevésbé, de mind álmosak vagyunk.
- Kávét? - nyújtottam Alex felé a termoszt – Segít felébredni. Ha ittál, add körbe– mondtam a srácnak. Pár pillanat múlva beérkezett Nes és Jeanie, majd a lány elfutott a két chocobófiókáért, a sárkány pedig utána.
- Persze. Mindenképp bevárjuk őket, egy-két perc nem a világ vége – válaszoltam Hinarinak – Jobb, ha együtt megyünk, és lehetőleg maradjunk így együtt. Ha valakinek ki van kapcsolva a pontos helyzetjelzés funkció, legalább most kapcsolja vissza, hogy könnyebben megtalálhassuk egymást ha baj van – tettem hozzá.
Majd amikor mind megvoltunk, elindultunk a főtérre. Kis hajnali séta, más körülmények közt még ennek is meglenne a varázsa, de most valahogy nem az igazi. Mindenki feszült, mindenki ideges, és senki nem tud semmit. De van egy olyan érzésem, hogy ha a főtéren leszünk, nem sokáig váratnak minket. A baljós előérzet pedig minden perccel tovább erősödött bennem...

by **Quad** Vas. Okt. 01 2017, 19:30

Itt vagyok már pár napja Aincrad világában. Kezdem megszokni, kiismerni, megszokni az itteni létezést. Némileg másabb a valóságnál, főleg ami a létfenntartást illeti. Bár ha itt vagyok és élek, s nem csak a tudatom létezik, hanem valahol kint hústestem is megtalálható, akkor azt csak mesterségesen táplálhatják. Másképpen be sem tudtam volna lépni, hiszen meghaltam volna külső hatásra. Fura egy logika, de igaz. Ez is jól szemlélteti, hogy a valóságnak van köze a virtuális léthez. Mert ha már nem élnék, akkor itt sem léteznék. És a játék jelen szabályai szerint ez fordítva is igaz. Vajon meglehet kerülni a rendszert valahogy? Nem mintha értenék hozzá, de elgondolkodtató. Fene, inkább aludnom kéne mintsem ilyesmiken jártatnom az agyamat, de valahogy nem megy. Mint jó bekávéztam volna, képtelen vagyok álomra hajtani szemeimet mióta betudtam lépni. Fekvésen kívül pedig mást éjnek idején nem tudok csinálni. Kimerészkedni nem merek a mezőre. Állítólag sötétben sokkal erősebb és vadabb szörnyekkel lehet összefutni, amit egyenlőre nem szeretnék első szinten. Meg még a harcolás módját sem sajátítottam el, szóval csak nyugalom. Interakcióba lépni másokkal pedig szinten nem lehet. A játék karakterei is jól szimulálják az éjjeli pihenést, a többi játékos meg plusz pláne. Hát így történhet meg az, hogy csak fekszem az ágyon, lehunyt szemekkel, pörgő aggyal, s várom a hajnalt.
Eme idillikus helyzetet egyszer csak megtöri valami erőteljes hanghatás. Nem a kakas ébresztő hangja az. Voltaképp fogalmam sincs van-e a játékban baromfi, de ez nem is érdekes. Sokkal inkább az éles szirénahang, amely még a halottakat is felébresztené. Valami történés lehet. Részint örülök, hogy nem kell tovább tétlenül itt feküdnöm. Ugyanakkor félelem is elfog. A sziréna sosem a jó dolgokra figyelmeztet. Nekem pedig kis kezdőként egy halálos küldetés nem igazán hiányzik. De húzz a kíváncsiság, így felpattanok az ágyról. Öltözködnöm nem kell, hisz csak úgy levágtam magamat. Sose tudni ki ólálkodik errefelé az éj leple alatt. Bár állítólag itt nem lehet megölni egymást, azért ebben még nem vagyok teljesen meggyőződve. Lesietek a fogadón, ki az utcára, egyenes a hangzavar irányába, ahol már egyre növekvő tömeg tolong. Mintha minden játékos ide gyülekeznék. Akkor valami nagy horderejű dolog készülhet. Vonz a kíváncsiság, de egyben elfog a tömegiszony. Lassú léptekkel megyek a főtérre, csatlakozva az ott téblábolókhoz. Közben fülelek, hátha hallok valami csuklyám mélyén, hogy miért is ez az össznépi összeröffenés. Ahogy arra számítani lehet, semmi használhatott sem veszek ki a találgatásokból és a hangzavarból. Nem tehetek mást, egyenlőre meghúzom magamat és várom a fejleményeket.

by **Nanise** Vas. Okt. 01 2017, 20:04

Az első jelekre nem fordítottam nagyobb figyelmet. Egy furcsa tükröződés, vagy fénytörés nem jelenti mindig azt, hogy valami történni is fog. És nem ez lenne az első alkalom, amikor valami hiba ütné fel fejét a rendszerben. Ezért nem aggódtam és nem is foglalkoztam vele.
Az első gyanús dolog az volt, amikor megláttam, hogy a kedvenc fogadómban kevesebb a kiszolgáló, így többen dühösen távoztak, mert nem kapták meg időben a megrendelésüket. A csapos viszont nem foglalkozott vele. Ezt követően a küldetéseket vettem szemügyre és láthatóan megszaporodtak a miniküldetések, főleg az építkezősök. Én is kaptam az alkalmon és elvállaltam párat. Először nem tűnt érdekesnek. Aztán...
- Szerintem valamire készülnek. - Egy játékostársam mondta, aki ugyancsak a küldetésre jött. Szúrós pillantású cingár huszonéves volt, aki gyakran tekingetett körbe. Tipikus bizalmatlan típus.
- Hm-hm. - A hümmögésnek az az előnye, hogy a beszélőpartner maga döntheti el, hogyan is értelmezi: egyetértésnek, vagy tagadásnak. Egyébként sem volt sok esélyem - éppen kalapáltam, a szögek pedig a számban voltak.
- Komolyan. Nem csak itt folynak munkálatok. Minden szinten. Minden szinten. - újból körbepillantott, közben folytatta munkáját.
Megvontam a vállam, a szögeket markomba ejtettem. - Ha készülnek is, ártani nem árthatnak. Lehet, hogy egy globális eseményt akarnak szervezni, aminek mi is részesei leszünk. Talán már el is kezdődött, csak nem tudunk róla.
- És ha most valami nagyra készülnek? Tegyük fel... egy lázadásra ellenünk? - ennek az esélyét reflexből elvetettem volna, de mégse tettem. Egy pillanatig gondolkodtam rajta, majd megvontam vállamat és folytattam a munkát.
- Ha készülnek is, mi erősebbek vagyunk náluk. És vannak képességeink. Felsőbbrendűek vagyunk velük szemben. - Ha a valóságban lettünk volna, a játékosok amolyan szuperhősöknek számítottak volna. Néha én is elcsodálkoztam a képességek sokszínűségén és bámulatosságán.
A beszélgetését nem folytattuk, én viszont megjegyeztem és ezután nyitott szemmel kezdtem járni. Elmentem a többi szintre is, megtekinteni az építkezéseket. Először közelebbről, utána már csak távolról. Éjszaka őröket is állítottak. Kerülni kezdtem a fogadókat.
Amikor felépültek a tornyok, végleg visszaköltöztem a Kezdetek Erdejében található lyukamba. Nem volt kényelmes, de előtte is megfelelt, most is meg fog. Az éjszakákat álmatlanul töltöttem, napközben sem tudtam aludni. Inszomnia és folytonos kábaság gyötört. Mindez tovatűnt, amikor éjszaka közepén meghallottam a harangokat és a sziréna hangját. Hasonlított a légvédelmi riadókra, amiket filmekben hallottam. Rögtön elővettem a kilencosztatú ostorom, majd meghallottam a fogadós hangját. Eszembe jutott, mit mondott az a játékos.
Nem lázadást szerveznek. Be akarnak zárni minket. Vajon miért? Vagy mi elől? Átgondoltam, hogy miért szoktak karanténokat felállítani. Fertőzésveszélyről szó sem lehet. Talán visszatértek a koboldok? Vagy valami más?
Akármi is volt az oka, eszem ágában sem volt bezáratni magam. Inkább idekint átvészelem, bármi is várjon ránk. c:

by **ZexCeed** Vas. Okt. 01 2017, 20:36

Már tömeg volt mire megérkeztetek, ugye aki közvetlen portolt, esetleg a közelben is lakott/tartózkodott, ők hamarabb is oda értek. Aki gyalog esetleg hátason érkezett, feltűnhetett neki, hogy a környező szintek erdeje, szörny és állatvilága is felbolydult. Olyan mobok is agresszívan viselkedtek, akik eddig szelídségükről voltak híresek.

A főtéren a megszokottnál is jóval hatalmasabb volt a tömeg, hisz minden szintről ide érkeztek a játékosok. Az emberzuhatagot átfúrva, jókora fehér sátrakat láttatok kicsit távolabb felállítva, elkerítve, magasított stabil hatást keltő, kerítéssel.
A hangos morajt néhány perc gyülekező után a már ismert hang törte meg.
- Nem várunk tovább! Aki számít, feltételezem már megérkezett. - Nézett körbe rajtatok.
- Nektek is feltűnhetett már, hogy a mobok és az állatok körül nem stimmel valami. Négy napja regisztráltuk az első esetet, amely azóta jelentősen megszaporodott. Úgy tűnt a koboldok terjesztenek valamit, mivel ez a probléma nem jelentkezett azokon a szinteken amik már meg lettek tisztítva, egyészen tegnap délutánig. Még nekünk sem sikerült teljesen feltérképezni, mi is történik valójában. A mobok és az állatok megvadultak, kifejezetten agresszívan viselkednek nem csak a játékosokkal, de egymással is. Tehát az állományukat pár nap alatt megtizedelték, de... úgy tűnik nem respawnolnak újra sem. Valamint játékosok is képesek a megvadulásra. - Folytatta rekedtes hangon, de jól érthetően.
- Egyedül nem fogjuk tudni megszüntetni az eseményeket, így a ti segítségetekre is szükség lesz. - Tartott egy rövid szünetet, ameddig a kezében lévő lapra pillantott.
- Három csoportba tudtok jelentkezni:
A felderítők: A fertőzés eredetének kutatása lesz a feladatuk. Olyan embereket várunk, akik szívósak, kitartóak, és alkalmasak az egyéni és csoportos tevékenységekre is. - Hangsúlyozta ki az elvárásokat.
- Arendfenntartók:feladata a város védelme, a karantén őrzése, és a zavargások leverése. Valamint... felbukkant egy agresszív miniboss is. A jelek szerint ő is fertőzött, valamint képes a helyzetének elhagyására is, ami miatt különösen veszélyes ránk nézve. - Hagyott egy kis időt, hogy megemésszétek a hallottakat.
- Valamint... a harmadik csoport a kutatók: akiknek a feladata az ember és állatkísérletek lebonyolítása, az indikátor tesztek, valamint az immunitás keresése.
Azok akik nem jelennek meg egy fél órán belül, a kapukat bezárjuk, addig is megerősített őrséget kapott. Mindenki maga dönt, melyik frakciót választja, aki döntött azt várják a frakció sátrakban, további részleteket majd ott kapnak. - Majd megköszönte a figyelmet és elsétált.

A nyitott kapukon belépve három, akár száz férőhelyes sátrat is láttatok, egymástól elkülönítve, táblával jelezve melyik frakcióhoz tartozik. Előtte két őr, aki belép az "dögcédulát" kap. Ha elfogadod, le kell okéznod a frakciófelkérést. Jobban megnézve ez egy nyakba akasztható kártya, amin megjelennek az adataid (név, kaszt, egy személyi kép), és a választottfrakciójd, majd rákattintva látjátok, hogy saját menüvel is rendelkezik. Ami egyenlőre nem elérhető számodra.

Aki még csatlakozna, annak ez a kör és 500 szó, az utolsó esélye. Határidő: Október 15 - Vasárnap.

by **Leonard** Hétf. Okt. 02 2017, 08:42

A teleportálásnak köszönhetően kis csapatunk éppen a sűrűjében landolt a történetnek, s miközben próbáltam átvágni magam a tömegen, hátrafelé, ahol levegőt is kaphat az ember, sikerült rátaposnom egy hölgy lábára, fellöknöm egy védtelen srácot, meg felingerelnem egy gorillának kinéző nagyképű frátert.
Miközben "Hé" kiáltások társították utamat, végig fogtam Szophie kezét, aki Vezér grabancát ráncigálta, hogy el ne szakadjunk egymástól. Végül nagy megkönnyebbüléssel fogadta kis csapatunk, mikor kiértünk mind, és elhúzódhattunk egy sarokba. A börtön óta nem vagyok hozzászokva a tömeghez. Szoph meg szerintem sosem volt. Látszott a lányon, hogy lesápadt a sok érintéstől és ismeretlen embertől, és én is levegőért kapkodtam a magam módján.
Ugyanakkor nem sok időnk maradt a megnyugvással foglalkozni, volt nekünk annál nagyobb problémánk is, példának okáért a szűnni nem akaró hangosbemondós csávó, akit legszívesebben egy kővel hajítottam volna le, még se tettem, mert végre értelmes karattyolásba is kezdett.
Szavai hatására egyszerre pillantottunk Vezérre, de nem, egyáltalán semmi különöset nem vettünk észre rajta az elmúlt napokban sem, meg azelőtt sem, azon kívül, hogy alapvetően kifejezetten furcsa az állat. És magától is éppen elég vad, vagy éppen teljesen leszarja azt, mi veszi körül. Ez a kettő a jellemző. Ám koboldok, na azoknak közelébe sem mentünk jó ideje. Pedig egyébként nem zavartak, de mi dolgunk is lett volna velük? Talán ezért is történhetett, hogy kimaradtunk a pet megvadulós buliból, pedig bizton állíthatom, hogy mókás is lehetett volna a maga módján. Hovatovább, a tény, hogy a mobok is vadabbak, szinte még csábító is lett volna, ha nem csökken le az átkozott szintem. Sajnos amióta ez történt, nehezen vállalok be kockázatot, még jó, hogy a fenti világban nagyjából semmilyen veszély nem leselkedik ránk.
Mikor viszont a csoportokra terelődött a téma, már beszéd nélkül, csupán egymásra nézve is tudtuk, hogy itt most szétválnak az útjaink. Egyértelmű volt, hogy melyik az a részleg, amit én fogok választani, és hogy csapatmunka ide vagy oda, Szoph és Vezér nem fog megülni a seggükön, ha kimehetnek terepre. Jó nekik, legalább erősek maradtak. >.> Mondjuk engem hajnali háromkor az sem villanyozna fel, ha sztriptíztáncosok megfigyelésére késztetnének vagy ingyen piát osztanának. Még ha a program meg is engedi, hogy ne legyünk feltétlen fáradtak, nem jó érzés, ha a csipa még ott van a szemedben.
Végül tehát megöleltem Szophot, elköszöntünk egymástól, és én a KUTATÓK sátor felé vettem az irányt. Még valami érdeklődésféle is kopogott a tudatomban az ásítások között, miközben a sor legvégén álltam, és véletlenül sem siettem sehová.

by **Kiwi** Kedd Okt. 03 2017, 20:35

Felfigyeltem az építkezésekre, de túl zöldfülű voltam ahhoz, hogy különösebb jelentőséget tulajdonítsak neki. Valójában azt kell mondjam akkor még vártam mi sül ki belőle, hisz több pletyka is szárnyra kelt. Az első, még az építkezések elején, hogy egy új aréna épül, a másik, hogy a szórakoztatásunkra hoznak létre egy vidámparkot és még sok hasonló baromság. Utólag már látom.
Tökéletes nyugalomban teltek a napjaim, a kobold övezte szinteket kerültem, elég volt a legutóbbi. Ezen felül pedig szafari és küldetések sora, és ezzel együtt a kihívások és a komfortzóna részleges elhagyására került sor.

Majd ki ugrottam az ágyból, néhány szitok is elhagyta a számat, amikor tudatosult bennem, hogy nincs szó árvízről sem pedig katonai invázióról. Hisz a félrevert harangok könnyedén beleszivárogtak az álmokba, és furcsa látomásokat vetítettek a szemeink elé. Nehéz volna megfogalmazni, hogy örültem-e vagy sem az ébredésnek, hisz tudatosult bennem, hogy valós a probléma amivel szembe kell néznünk. Egy mozdulattal rántottam le a takarót magamról, az sem érdekelt, hogy fázni kezdtem, hisz amilyen gyorsan csak tudtam magamra kaptam a ruháimat, majd elindultam egyenest az ajtó irányába. Meglepődve vettem tudomásul a nem válaszoló jeleket, se Chakna se Saya nem volt már otthon. Egyedül Quentin szobájába tudtam érdemlegesen „berontani”, de pár morgásszerű szó után hagytam aludni. Őt nem érdekli. Hozzám pedig, ha akartak sem tudtak volna benyitni a lányok. Magamra maradtam, de eldöntöttem, hogy utolérem őket.

Felpakoltam, a táskám a hátamon a szobá ajtaja, valamint az épület ajtaja zárva, a kapu zárva. Elvileg senki se juthat be. Cear sem találtam és bevallom, paráztam.

Megjelentem a kihirdetett helyen. Hatalmasra nőtte ki magát a tömeg, és ha akaram volna se sikerült volna bentebb fúrnom magam. A mappott lenyitva látom a lányokat, bár a közelükbe nem fogok tudni jutni, pedig próbálkoztam, de felesleges erőfeszítés volt.

Még épp elcsíptem a lényeget. A frakcióválasztást. Nem mondanám, hogy nehéz döntés volt, bár az idegzetem miatt, meg kellett fontoljam. A miniboss is csábító volt, és ott sokan is tartózkodnak, de félek csak láb alatt lennék. Az őrködés sem nekem való. Hamar elkalandozok és szétszórtságom sem arra való, hogy ilyen felelősségteljes pozícióba mártsam magam. Nem. A legkényelmesebb és kézenfekvőbb választás a kutatók kerülete volt. Így megpróbáltam oda fúrni magam. Egy srác felém rontott, épp csak arra volt időm, hogy hátrálva utat engedjek neki, így én tapostam meg egy másik lányt magam mögött. A brémai muzsikusok sora eltáncolt előttem, hisz a srác magával rángatott egy lányt, aki pedig… egy kutyafiút? Láttam már furcsaságot így nem akadtam fenn. A küzdelmem tovább folytatódott. Akadt aki csak tévelygett így hol erre, hol arra rángatta a tömeget. Végül nehezen de megérkeztem. Meg én. Itt álltam a kapu előtt, ahol letisztult a sor és már nem volt lökdösődés, csupán a kígyózó fergeteg. Próbáltam beszélgetéseket elcsípni. Volt aki a csapta egy tagjáért aggódott, aki még nem volt itt. Olyan is volt, aki azt ecsetelte, hogy neki már jó ideje feltűnt a furcsa viselkedés amit manapság a szörnyek produkálnak. A szafari közelében lakok. Sőt, mondhatni a közepén…. Mégsem tűnt fel semmi! Valami humbuk van itt, vagy erős túlzás. Megérkeztem. Végre rám került a sor, és megkaptam én is a dögcédulámat. A nevem a kasztom és a frakcióm azon nyomban szerepelt is rajta, ahogy a nyakamba akasztottam. A sátor ajtaján beérve ismét követtem a tömeget, ami kissé szétszéledve állt meg viszonylag egy félkört kialakítva, így próbáltam szemügyre venni, kit is várunk és ki fog minket további feladatokkal ellátni.

by **Szophie** Csüt. Okt. 05 2017, 18:27

A hang lüktetve törte át a sötétséget, melyet az édes álom jelentett számára, és ragadta ki a valóság ébrenlétébe. Sikítva nyomta fülére tenyerét azonmód, és dühösen égő szemekkel kereste azt, aki így felverte az éjszaka közepén. Első gondolata lakótársa volt, és ennek hangot is adott.
- Leo! - dühös kiáltás szakadt ki torkán, ám úgy tűnt, nagyon egyszerre történik mindez a "Vezér" felkiáltással, s végül kiderült, hogy egyikük sem a másik álmát zavarta. A hang kintről tódult befelé kérlelhetetlenül.
Lassan körvonalazódott tudatában, mi is történik avagy mit jelentenek a szavak, ám öntudatlanul is a gombok után nyúlt, melyek felöltözését segítették. Szinte inkább csak ösztönből, mintsem valódi célból indult meg végül az útnak, melyről azt sem tudta hirtelen, hova szól, vagy mi invitálja.
Vezér, úgy tűnt, sokkal gyorsabban reagált a helyzetre - pont ahogy egy farkastól mindez várható volt -, és már örömködve ráncigálta maga után a láthatóan morcos Leot. A fiú arca tagadhatatlanul mutatta azokban a pillanatokban, hogy képes volna akár egyben lenyelni a tornyot, amelyből minden bizonnyal a hangok jöttek. Mint egy visítás, mi hadba hív az éjszaka közepén, mint a szirénaszó, mi háborúra invitál, fáradhatatlanul szólt a hang, és hívogatott a küldetés, ami várt rájuk, a kíváncsiság, amit felébresztett, a tudás, amit adhat. Nem volt hát megállj, még ha az éjszaka közepén is voltak, menni kellett. Vezér volt a sorvezető természetesen, az ő ösztönei gyorsan reagáltak, és éberségével sem volt probléma, nem úgy, mint a kis csapat többi résztvevőjének, akik még kómásan törölgették szemük csipáját. Lassan indultak meg, és hamarosan rá is jöttek, hogy fölöslegesen, ugyanis a hívószó nem is az ő szintjükre invitálja őket. Elővették hát a kristályukat, és a megfelelő helyre teleportáltak. Természetesen addigra álmos, nyűgös, és zavart emberarcok tömege várakozott a teleport környékén, megtöltve a teret csendes zsongással és beszédszóval, tovább növelve az amúgy is elviselhetetlen zajt a hajnali órákban.

Leo volt ekkor, ki magához ragadta az irányítást, és a kis csapatot átverekedte a tömegen. Ő volt az, aki félrelökött mindenkit az útból, miközben Szophie légszomjjal küzdött, Vezér pedig vad kaffantásokkal kergette el az útjába tévedteket. Pár pillanat őrület vette őket körbe, az emberi testrészek és színek végeláthatatlan keveréke, mígnem kiértek a tömegből, és végre fellélegezhettek.
Az idomár társaival együtt zavarodottan hallgatta a hangosbemondón át a férfit, és még mindig nem teljesen rakta össze a képet. Valami derengett neki ezekről a tornyokról, és hogy a napokban felfigyelt rájuk, de elméje még túlságosan álomtól zagyva volt ahhoz, hogy jelentős értelmet társítson neki. Lassan nyitogatta szirmait a gondolat és hasonló lassúsággal lett úrrá az értelem elméjén, minek végén Vezérre pillantott aggódva. Nem, nem volt semmi különös a farkasban, ahogy egy vad petben sem látott eleve semmi szokatlant. Ugyanakkor tudta, hogy az idefenti világban sokkal barátságosabbak a szörnyek, és a respawn a legátlagosabb jelenségnek számít, szóval roppant szokatlan lehet a helyzet. Lassan az eddigi kíváncsiságra lángra lobbanni készült, s mikor az osztályzást hallgatta, szinte egyszerre fordultak a fogaskerekek ő és farkasa fejében.
- Felderítők. - zengték közösen érdeklődve, s habár sem szívósak, sem csapatjátékosok nem voltak, kíváncsiságuk és kivételes harchelyzetek utáni vágyuk erre az útra terelte őket. Leo sajnos mióta elvesztette a szintjeit, nem az a fajta ember volt, aki csak úgy meggondolás nélkül vetné bele magát a kalandokba, hiába hinné róla ezt az ember. Most sajnos nem tarthatott velük, és ők ezt megértették. Annyira nem is sajnálták, most a társaságnál sokkal jobban lekötötte őket a rájuk váró kaland. Azonnal a saját sátrukhoz furakodtak, és követelték a résztvevői cetlit maguknak.

"..Ám nem törve meg
Számhoz emeltem, s fúttam kürtömet:
"Roland vitéz a Setét Toronyhoz ért..."

by **Hinari** Szomb. Okt. 07 2017, 17:40

- Jó ötlet - bólintottam Ozi kérésére, miközben Jeaniet és Nestort vártuk, s bár nekem nem szokott kikapcsolva lenni a helyzetjelzőm, azért volt olyan céhtársam, akinek sokszor jelzett ismeretlent a tartózkodási helye - rá is pillantottam Yuukira, hogy vajon ő hogyan vélekedik erről. A körbeadott kávéból személy szerint csak egy kortyot ittam, de mivel nem voltam hozzászokva az ízéhez, maximum az arcomon átsuhanó grimasz lehetett az, ami felébreszt. Oda is adtam Ai-nak, menjen tovább a kör... Közben megérkeztek a többiek is, így tehát pár perccel ugyan később, de együtt, egy csapatként tudtunk indulni a helyszínre. Ahogy azt egy ilyen céhnek illik.

A téren, csakúgy, mint azon a legelső napon, már gyülekezett a tömeg. Út közben írtam Hoorának egy levelet, hogy mi is itt vagyunk, bár a térképem alapján ő és a csapata a főtér majdnem az ellenkező pontján voltak most. Fölösleges lett volna átfurakodni az egész tömegen, csakhogy csatlakozhassunk hozzájuk. Abban a pillanatban, ahogy bezártam a mapot, szólalt meg újra a hangosbemondó. A feladat adott volt.
Csak nekem van rossz érzésem ezzel kapcsolatban?
- Ki melyik csapathoz szeretne csatlakozni? - kérdeztem azonnal, körbenézve a céhtársaimon. Én tudtam, hová szeretnék, azonban azt is tudtam, hogy ebben nem egyedül kell döntenem. Senki sem válaszolt azonnal, majd Yuuki volt, aki megtörte a csendet s ez volt az a pont is, amikor az eddig elfojtott feszültség felülkerekedhetett a csapaton. Csöndesen hallgattam Yuuki és Al szóváltását, és valahol mindkettejüknek igazat kellett adnom: jobb lenne, ha együtt maradnánk, de mégis, ha Yuukinak tényleg van ötlete, nem lenne érdemesebb két csapatra oszlani? Ai a rendfenntartók felé húzott, Ozi hezitált, Alex próbálta az egy csapatos megoldást támogatni, Yuuki pedig minderre fel közölte, hogy ígyis úgyis felderítő lesz.
Sóhajtottam:
- Akkor semmiképpen se maradunk együtt... - vontam le a következtetést, az ugyanis, hogy Yuukit eltántorítsuk a céljától, éppolyan felesleges erőfeszítés lett volna, mint korábban Jeaniet meggyőzni, hogy a chocobok nélkül induljunk útnak. Enyhén elmosolyodtam a gondolatra: kamaszkori makacsság, mi? - persze hangosan egy szót sem mondtam ki mindebből. RenAi persze azt szerette volna, ha valaki ettől függetlenül megy a harcművész lánnyal, s miközben Al nagyon a gondolataiba merült, én az eddig csöndben maradó Himéhez és Jeaniehez fordultam. Tudtam, hogy Hime nem szeret harcolni, így nem kérhettem őket, hogy szálljanak be.
- Hime, tudnál vigyázni Jeaniere? - kérdeztem őt - Illetve... sokaknak új lesz ez a káosz és félelem - néztem körbe a tömegen - Számíthatok rád, ha kitörne a pánik vagy valaki sokkot kapna a közelben? - mosolyogtam rá, ő pedig boldogan rábólintott a kérésre. Így fog tudni a legtöbbet segíteni s ezáltal engem is megnyugtatott, hogy lesz, aki vigyáz a kisebbekre.
- Köszönöm - bólintottam a lánynak hálásan, s velem egyszerre szólalt meg Alex is. Ránéztem, hosszan majd... egyszerűen csak rácsaptam a kezemmel a homlokomra. A fiú persze nem értette, így nem voltam rest megmagyarázni neki:
- Hát te mondtad, hogy együtt kéne maradnunk... - mondtam neki, majd Ai és Yuuki felé fordultam - Szerintem is kéne valaki Yuuki mellé, bár én igazság szerint a rendfenntartókhoz mennék. Ott van az a miniboss is, és ha tényleg fertőzhetők a játékosok... - szorítottam ökölbe a kezem, de nem fejeztem be a mondatot. Igen, nekem volt tapasztalatom játékosok elleni harcban. Több is, mint kellene. S amíg Yuuki megjegyezte, hogy tud vigyázni magára, Ozi a beállt csöndben rákérdezett, hogy Yuuki mire gyanakszik. Elgondolkodtató volt a válasz, s miközben egy kis töprengés után fel is jegyeztem magamnak mint információt, erősen elgondolkodtam rajta, hogy lehet mégis Yuukival kellene tartanom.
- Egyedül szerintem semmiképpen se menj... - mondtam végül a lánynak. Ozirisz is inkább rendfenntartó lett volna, az időnk pedig egyre csak fogyott: többen is elindultak már a kiválasztott sátruk felé. Yuuki feldobta a teleportáló képességét s Alex is folytatta az elméletét. A Kutatókhoz szeretett volna menni.
- Oké emberek, akkor a JL legyen ott mindenütt.... pm-ben viszont tartsuk a kommunikációt mondjuk, óránként írjuk meg mindig hogy mi van éppen velünk.
- De megfertőződhetsz ha fertőzöttekkel foglalkozol!
Hogy féltettem-e? Nagyonis. Mindennél jobban.
A vita két fronttá vált szét, s amíg Ai és Yuuki azon erősködtek, hogy Yuuki egyedül vagy Ai-val menjen-e, én Alt néztem miközben a fejét rázta és ellenkezett, azért próbálva a másik szóváltásba is beleszúrni egy-egy mondatot.
- Igaz, de kérlek vigyázz magadra és tényleg teleportálj el bármi van - reagáltam Yuukira aggódón, hisz tényleg volt ráció a teleportáló képességében - Ait viszont önmagában csak ez nem győzte meg. Ozival mondjuk egyet tudtam érteni: minden csoportnak megvolt a maga kockázata, mindegy, hogy ki melyiket választja végül. Közben Ai csúszós talajra futott Yuukival, én azonban nem szóltam közbe s Al feleletére se mondtam semmit: nem, nem akartam megúszni a problémát s a céhtársaimnak sem kívánhattam hasonlót; nem ezért voltunk itt - de legszívesebben azt akartam volna, ha Alnak semmi baja nem eshetne. Mégsem mondhattam ki ezt hangosan: csupán az általa kapott gyűrűt szorítottam meg, és reméltem, hogy jól döntünk majd.
Párom pedig ezennel lezártnak is tekintette a vitát, és újfent feldobta, hogy óránként írjunk egymásnak s mellé azt is, hogy Ai azonnal odateleportál ahhoz, aki ezt nem teszi meg. Nem értettem vele egyet. S nem én voltam az egyetlen.
- Nem biztos, hogy lesz lehetőségünk minden órában írni, és ha Ai odateleportál, lehet pl egy lopakodó hadműveletnél felkeltheti az ellenség figyelmét - érveltem - Így fix időt semmiképpen sem lenne jó ötlet megadni.
- De ha megtudtunk valami fontosat, ami befolyásolhatja a többi csapatot, akkor azonnal írjuk meg. És ez leginkább kettőtökre vonatkozik - néztem Alra és Yuukira.
- Akkor Ai menjen a felderítőkhöz Yuukival, Hina te pedig maradj itt a rendfenntartókkal, a másik két csoportban nincs mit megzavarnia egy megjelenéssel. Ha bármelyikünk veszélybe kerül - nézett Al rám és Yuukira - Ai tank, megvédheti.
- A hazatérés kristályt viszont érdemes mindenkinek a keze ügyében tartani, hogyha baj van akkor gyorsan lehessen teleportálni.
- Ez nyilvánvaló.
- Ne akkor tudjuk meg a bajt amikor lekerül a másik a tértképről. Óránként egy "ok" gyorsan megy... van gyorsüzenet funkció is - erősködött tovább Alex, nekem azonban más ötletem volt:
- Emlékeztek, hogy van a bankban egy Titkos Üzenet Kristály? Egy van a bankban és a párja nálam, így akinek kell, az egyszerűen csak kiveszi és amit mond azt hallom én is... persze ehhez azonos szinten kell lennünk, ami így veszít a hatékonyságából... - vetettem fel, de a végére magam is elbizonytalanodtam: ha más szinteken harcolunk, semmi értelme nem lesz; emellett pedig Ozinak is igaza volt: csak egyszer használható, így csak a legnagyobb vészhelyzetben alkalmazhatnánk. Yuuki sem támogatta Al felvetését, és a lopakodás mint érv teljesen helytálló volt: egy rossz pillanatban kapott üzenet az egész akciót veszélybe sodorhatja. Al azonban tovább vitázott s Ozi is beszállt végül, felhozva az egy party lehetőségét mint megoldást, az viszont nagy távolságban már nem működik, még céhtagoknál sem; ezt meg is mondtam a fiúnak.
- Maradjunk annyiban, hogy bármi infót tudunk, azt megosztjuk a többiekkel, rendben? - próbálkoztam, elég kevés sikerrel.
- De én pl. nem tudhatom a kutatóknál h a fontos üzenetem jókor megy e vagy sem...
- Te nem velem jössz?
- De nem én megyek veled?
- Azt hiszem a kutatók feladata épp olyan fontos mint a felderítőké. Valakinek ezt is el kell vállalnia - felelte Al Yuukinak, azonban mielőtt bárki bármi mást is tudott volna mondani, főleg a levelezéssel és a ki kivel legyen vitával kapcsolatban, meguntam a dolgot, és felemeltem a hangom. Most volt elég!
- Figyeljetek; eddig se üzengettünk egymásnak minden órában, pedig mindannyian vállaltunk már kockázatos küldetést. Bíznunk kell egymásban és abban, hogy a másik meg tudja oldani. Ha baj van vagy fontos infó, írunk egymásnak, de ott a teleportkristály, Yuuki teleportképessége és Ai képessége is - pillantottam körbe a csapaton, találkozva Yuuki bólogatásával és Al mosolyával is, ami már önmagában elég volt rá, hogy némi vidámságot csempésszen az egyre inkább kiéleződő légkörbe. Ai is a régi, vidám énjét adta, legalábbis egy pillanatig.
- Nosh, ki hova megy?
- Yuuki, akkor te a felderítőkkel mész ugye? Ai, Ozi és én védjük a kisebbeket és legyőzzük a minibosst, Al, te pedig... kérlek nagyon vigyázz magadra - hajoltam oda hozzá és csókoltam meg. Hosszan és forrón, tele féltéssel. Al pedig visszahúzott egy másodikra, s így azt sem vettük észre, Yuuki mikor lépett le: csak annyit láttam, hogy mire elváltunk egymástól, márcsak Jeanie, Hime és a csöndesen kávézgató Ozi pislogtak ránk, meg Nestor a két chocobo mögött - Nes, írok Himének, ha kellesz - ígértem a sárkánynak mosolyogva, majd intettem még egy utolsót Alnak, s Ozival együtt, útközben beérve RenAi-t, indultunk el a saját sátrunk felé.

by **Lieselotte Sherlock** Szomb. Okt. 07 2017, 20:28

A káosz és kétség ismerős volt még jópár évvel ezelőttről és ahogy ott álldogáltam a tér szélén akarva akaratlanul is hallottam pár pletykát, bár nem volt kedvem hozzászólni egyikhez sem.
Egyetlen egy keltette fel az érdeklődésem, mégpedig a játék végének a híre, de ezt elvetettem hamar egy önelégült mosollyal kísérve. Nem látták a nagy piros alakot anno nem úgy tűnt, hogy ennyi idő után adná be a derekát..

Szóval felvettem a morcos harcos modort és keresztbe kulcsolt kézzel dőltem a mellettem lévő oszlopnak és vártam mi lesz...
Nem telt bele pár percbe sem amíg a már ismerős hang megszólalt...
Felkaptam a fejemet a hírek hallatán és:
~ azt hiszem ez nagyon rossz dolgokat von maga után... ha a mobok megvadulnak és ha meghalnak nem térnek vissza... nos lassan kihal a szerver ez elég egyértelmű~ sajnos ezen meg is ált a gondolatom, mivel annak beláthatatlan következményei lesznek, pláne ha még játékosokkkal is megtörténhet
Majd ahogy hallgattam tovább tudatosult bennem, most nem maradhatok ki a buliból, most megyek és teszek valamit, amit csak tudok....
Így könnyű volt választanom is a csoportok közül... egyértelmű volt, hogy felderítő leszek, de előtte még van dolgom, vagy inkább úgy mondom kivárom a soromat..

Ahogy fogyott pár ember a környékemről úgy döntöttem, hogy felmászok egy magasabb helyre, így az egyik ház tetejére kerültem fel kis harc után a gravitációval

Hamar a tömeget kezdtem fürkészni és megláttam pár ismerőst, sajna nem volt szinte senki közel hozzám, így egy-egy pm-el jeleztem hol is vagyok:

PM Chakna, Tachi és Nia részére... Liese írta:Sziasztok a nyugati tetőn vagyok gyertek erre talizzunk!
Puszpusz:
Liese

Miután a PM elment és vártam, hogy összegyűljünk, közben integetve jeleztem ha a többiek észrevettek.
Bár tántoríthatatlan voltam merre is megyek, azért kíváncsi voltam a többiek merre is akarnak menni majd, hátha lehetünk egy csapatban...

Kis időre rá miután mindent megbeszéltünk mentem a felderítők sátra felé feliratkozni.

by **Quad** Vas. Okt. 08 2017, 22:09

Épp mikor már kezdet elfogni a nyugtalanság a körülöttem lévő tömeg véget, valami NJK vezérszónok végre feltárta előttünk a felfordulás okát.
- Tehát fertőző betegség... egy játékban... ami virtuális... program... - ez akkora nagy baromságnak hangzik, hogy már szinte el is hiszem. Jó, persze vannak számítógépes vírusok és lehet, hogy ez is az.
- De... akkor... viszont... minket is meg tudnak fertőzni? - na ez már nem hangzik jól. Ez már túlságosan is valósághű. Hogy megijedtem? Nem is kicsit! S még voltam oly botor, hogy kilestem a térre, megnézni a perpatvart. Hát, jól belenyúltam a mézes bödönbe, az tuti.
Míg magamban vívódok a többiek szépen lassan kezdik kiválasztani feladataikat. Ha már itt vagyok akkor nekem is kellene. Nem lehetek egész életemben gyáva. Hátha nem is annyira vészes az egész. Vagy csak egy küldetés és ez csak a keretmese, hogy jól ránk ijesszenek. Remélem így van.
Tehát akkor frakcióválasztás... Három opció van. Tisztára mint az Attack on titan-ban. Hát... felderítő... Na, ezeknek a feltételeknek nem felelek meg, szóval nem. Rendfenntartás... Ez még talán jól is hangzik... Na de egy miniboss! Nem, nem, elég bajom van a manókkal is. Akkor már csak a kutatók maradtak. Ez egész nyugisnak és biztonságosnak hangzik. Meg használhatom az eszemet is, az egyedüli dolgot ami nem szintfüggő a játékban. Asszem. Így ezt a sátrat és frakciót választom a megjelenő menüben. Kissé még szorongva lépdelek be, s közben óvatos pillantásokat vetek a többiek dögcéduláira. Én így ismerkedem.

by **Tsujimoto Eiki** Szomb. Okt. 14 2017, 16:33

Nem igazán tudtam mit, hol, miért, mennyiért. És szerintem ez teljesen érthető volt. A Kezdetek Városának főterén eluralkodott a káosz. Mindenki kiabált, mindenki zajongott, az emberek próbálták megkeresni a társaikat és egymást túlharsogva próbálták megérdeklődni a szintén semmit sem tudó másiktól, hogy mi a hétretkes büdös pokol történik itt. És hát szerintem valamilyen szinten, meg is lehet érteni ezeket a harsogásokat. Én egyelőre azonban nem kértem belőlük túl sokat. Annak ellenére, hogy kb senkiről nem is tudtam, hogy ki hol és mennyien vannak jelen, teljesmértékben fölöslegesnek tartottam, hogy ebbe a cirkuszba megkeressek bárkit. Bár való igaz, hogy Chanékra rátaláltam, egyéb ismerősök után valahogy nem füllött a fogam. Túl sok baj lett volna vele, ha most így random megindulva elkezdenék kutakodni, a végén még Chanékhoz se találnék vissza. Mindenesetre úgy tűnt nem is kell, mert a hangosbemondó… vagy valami olyasféle, hangfelerősítő dolog, mely mindenkit túlkiabál. Mindenesetre legalább erre a kis időre mindenki elhalkult, hogy jobban halják az eligazítást. Én csak fél füllel figyeltem, mert így is elég volt ahhoz, hogy többségében felfogjam a dolgokat. Viszont egyetlen dolog szinte magához vonzotta a figyelmem.
- Hm? Miniboss? – szinte csillan fel a szemem a szó hallatán.

Elég ritkák mostanra a PvE lehetőségek, ahol ténylegesen komolyabb harcokat kell vívni, a boss is elég belassult, gondolom, ezeken a szinteken elég nehezen lehet már megtalálni a boss termét. Ezért nem is hibáztatok senkit. Viszont egy ilyen jó kis lehetőséget nem fogok kihasználatlanul hagyni. Chanékra hagytam, hogy hova akarnak menni, senkit nem fogok erőltetni, de én azon nyomban megindultam a Rendfenntartók sátra felé, hogy minél hamarabb jelentkezhessek, az ezzel járó vacakolással, meg a dögcédulával pedig, szinte alig-alig foglalkozok… mert hát… miniboss. *-*

by Ajánlott tartalom

[Event] A kataklizma

[Event] A kataklizma

Re: [Event] A kataklizma

Re: [Event] A kataklizma

Re: [Event] A kataklizma

Re: [Event] A kataklizma

Re: [Event] A kataklizma

Re: [Event] A kataklizma

Re: [Event] A kataklizma

Re: [Event] A kataklizma

Re: [Event] A kataklizma

Re: [Event] A kataklizma

Re: [Event] A kataklizma

Re: [Event] A kataklizma

Re: [Event] A kataklizma

Re: [Event] A kataklizma

Re: [Event] A kataklizma

Re: [Event] A kataklizma

Re: [Event] A kataklizma

Re: [Event] A kataklizma

Re: [Event] A kataklizma

Re: [Event] A kataklizma

Re: [Event] A kataklizma

Re: [Event] A kataklizma

Re: [Event] A kataklizma

Re: [Event] A kataklizma

Re: [Event] A kataklizma