Murakamo vs Szophie - A nagy szívás

by **Szophie** Csüt. Aug. 31 2017, 19:39

Kedves Nézőim!
/Felhívjuk figyelmüket, hogy egy csodálatos átvezetéssel ugrunk az eseményekből innen ide. Ezen kívül a történet a nyugalom megzavarására is alkalmas elemeket tartalmazhat./

A másnaposság két dologból tevődik össze, méghozzá szomjúságból és fáradtságból, lévén az ember egy egész éjszakát ébren tölt olyankor többnyire, vagy legalább is annak jó részét. Itt, a sao világában meg volt az előnye annak, hogy ezek közül egyikre sem volt szükségünk, és habár a rendszerbe volt programozva a rosszullét ezen fajtája is, hogy az ember mégis csak közelebbinek érezze a valóvilágot, mégis volt egy módszer, amellyel tökéletes módon ki lehetett játszani ezt az agyafúrt gépezetet. Méghozzá az, amit odakint is mennyiszer hajtogatnak, bár valóban csak itt működik, hogy másnaposságra még egy kör a gyógyír. Pontosan. Itt ugyanis a rendszer az újabb adag bevitelt ilyenkor nem sokszorozásnak, hanem épp ellenkezőleg, úgymond új körnek érzékeli. És az új kör elkezdődésével megint a régi hatásokat hozza vissza a gyanútlan játékosnak, és ezzel el is felejtődött, hogy alig pár pillanattal ezelőtt még a rosszullét kevert érzéseinek impulzusát küldte az agy felé. Ne kérdezzétek, mikor, elégedjen meg mindenki azzal, hogy volt alkalmam kitapasztalni. Habár többnyire ivási szokásaim nagyzolóak, fényűzőek voltak, és a keverés sem volt sosem ínyemre, úgy gondoltam, ez a módszer most is hatásos lehet. Így aztán, fű híján, előhúztam a bugyraimból, vagyis inkább a tartalékaimból két üveget. Az egyik egy potion volt, hát valahogy mégis kellett csillapítani a rosszullétet meg a szomjúságot itt fetrengve. Ez az itóka új erőt és frissességet adott hozzá, hogy mozgassam a végtagjaimat. Jól esett. Kitartásom ugyan nem csökkent, hisz a játék értelmében véve nem végeztem fizikai fáradtságot okozó semmilyen tényezőt, de agyi fáradtságom már volt bőven, zsongott mindenem. Kicsit hagytam, hogy a hajnali levegő kitisztítsa a fejemet. Növekvő rosszulléttel pillantottam a whiskeys üvegre a kezemben, de legyűrtem ellenszenvemet, meggyőzve magamat, hogy a hatás majd segít elodázni a rosszullét balhés játékosait a fejemből és gyomromból, később is ráér az még, hogy otthon fetrengjek, most a móka sokkal fontosabb volt. Így aztán fintorogtam egyet, majd gondosan és ügyesen ráhúztam, csak azt szem előtt tartva, hogy újra berúgjak. Nem, nem volt szokásom ilyen szintű tántorgásba keveredni, és véletlenül sem tudtam elképzelni, hogyan kerültem ebbe a helyzetbe, azt viszont tudtam, hogy most nincs szükségem rá, hogy kikerüljek belőle. Túlságosan sok probléma várt rám a tudatomban ahhoz, hogy vissza akarjam kapni. Valahol felderengett a gondolat, hogy ezért Leo-t meg fogom ölni, aztán mindent beborított újra a kellemes köd, mely a tárgyak széleit elhomályosította, összemosta, és a világot sokkal melegebbé tette.
Még egy pár pillanatig fetrengtem a földön, aztán úgy éreztem, visszatért az erőm, összeszedtem magam. Mehet elölről a menet, hogy úgy mondjam.
Ekkor kezdett tudatosodni bennem újra, hogy a társam, ez a csaj, még mindig itt van. Na persze, én soha senkit nem hagynék ki senkit a buliból. Orcámra széles mosoly költözött, ahogy elképzeltem, milyen jót tudnánk mi a kora hajnali városban randalírozni.
Az a helyzet, hogy a nevetéstől nem sokat tudtam kivenni abból, mit is akar mondani. Valami olyasmit következtettem ki a végére, hogy.. "Szólj már rá, hogy ne vedeljen." A kígyó? Az isten szerelmére, dehogynem. Pont hogy vedelnie kell. Ezzel a szájába nyomtam az üveget, és kedvesen néztem rá, amolyan ez majd segít arckifejezéssel.
- Na gyere. Van egy ötletem. - keltem fel, legjobb ismereteim szerint teljesen stabilan és ügyesen, kívülről nézve pedig bizton állítva, hogy mozgásom imbolygó, végtagjaim pedig esetlenek voltak. Valahogy felráncigáltam a földről Murát is, és ketten együtt indultunk útnak, hogy kivitelezhessem azt a csodás ötletemet.
- Nagyon fasza ötlet, baszkikám. - a börtön nyelv ragadós, főleg ha az embert nem éppen józan és etikus pillanatában kapja el a beszélőke, így tehát nem zavartattam magam, úgy mondtam mindent, ahogy elsőre eszembe jutott. Ami jelenthetett angolt, japánt, szépet és csúnyát is. Nem érdekelt most sem formaság, sem az, hogy nőként eszembe sem jutna ilyesmit kiejteni a számon, és alapvetően elítéltem a tolvajnyelvet. A fuck off még egy nemes kisasszony szájából is megtartja a jelentését, és angol lévén, természetesen ez a kisasszony is ismeri és használja. Ez már csak ilyen, ha egyszer ki lett találva az az őrdöngős szó.
Szóval annyi volt a tervem, hogy mindenféle vicces dolgokat csinálunk a városban, ablakokon nézünk be, ijesztgetünk, meg ilyesmik. Így tehát elindultam, hogy tervemet társnőmmel közösen kivitelezzem. Nem volt nagy dolog, csak egy kis móka és rengeteg kacagás. Tudtam, sőt, éreztem, hogy jó lesz, annak kell lennie. Ám a tervembe nem volt belekalkulálva, hogy hajnali 3 és 4 között senkinek az ég világon nem jut eszébe az ablakok mellett ülni, hogy meg tudjam őket ijeszteni. Nagyon kevés alakkal találkoztunk, azok is többnyire cserben hagytak, ha mókázni akartunk velük. Többség épp valami küldetésről vagy mobolásból siethetett hazafelé, vagy valamiféle leszámolásból akár.
Így jutottunk el mindenféle extra nagy érdekesség nélkül az arénáig. Na persze, már ha nem számítjuk érdekességnek, ahogy egyáltalán eljutottunk idáig dülöngélve, teli torokból énekelve egyszerre két különböző dalt két különböző szólamban, és nem mellesleg átesve pár kukán. Meg sokat nevetve. Rengeteget.

by **Murakumo** Pént. Szept. 01 2017, 22:40

Végül nem kellett a kígyóra szólni, hogy levesse bőrét. Feje ugyan nem maradt miatta, de kit izgatott? Ha tovább kopaszodott volna, úgy zsibbad vele a világ. Merészen pislogtam a lábatlan hüllőre és degenerált mosollyal az arcomon nevettem ki nyomorát. Nyeltem egyet, mire arra a következtetésre jutottam, hogy szomjaztam. Fülem sípolt, koponyámat pedig nem csak a hideg kövezet nyomta. Egyik kezemet lustán a hasamra ejtettem. Pupilláim pattanásig kitágultak, éreztem, hogy a szemeim ki akarnak esni, ahogyan azt néztem, a kígyó mikor fog továbbvedleni. Fel kellett készülnöm mindenre. Orrnyergemet renyhe mozdulattal masszíroztam meg, aztán rácsodálkoztam valamire. Valami bennszülött brigádnak a dobjait meg az ősi kiáltásait hallottam. Ajkaimat „ó” formájúra kerekítve, élvezett hallgatás közepette egyetértően bólogattam, mintha bármihez is az engedélyem kellett volna. Jó… nagyon jó volt ezt a sok dörömbölést, csilingelést, törzsbéli női-férfi hangok váltakozásával hallgatni. Olyan nagyszerű érzés, mint amikor a sarkokat kiporszívózod és eltűnik a por… vagy ha a védőfóliát pukkaszthatod, mert ahhoz van kedved, senki sem akadályozhat meg benne. Amikor a cucc felmegy az orrodon keresztül az agyadig és mindent beborít, amit még egy kis piával meg is toldasz…
A kénköves semmi!
Egyre sűrűbben biccentgettem, fel sem tűnt, hogy tarkómat egyre erősebben vertem a kövezethez. A maradék benntartott sárkányt még utoljára kiengedtem. A fenevad gomolygó füst formájában, valahol a köztem és a hídalj között szertefoszlott. Tátott szájjal meredtem a végtelenségbe és nagyot sóhajtottam. Az őserdő hőse talpalávaló nem maradt abba, de a kígyó sem vedlett tovább. Kimondottan furdalt a lelkiismeret, hogy a lábatlan szerzeményt lefejezték, bár közben szakadtam rajta. Most mi van mivel?
Valamiért nem vártam, hogy a csaj válaszoljon. Igazából arról is megfeledkeztem, hogy még ott volt és azóta sem ment el. Bár nem zavart, de azt hittem, azóta megfürdött a siklóban. Még az sem lepett meg, hogy előttünk egy kurva nagy, kékeszöld vízisikló tekergett, gonoszul sziszegve. Azt is kinevettem. Mire ezt is észrevételezhettem volna, jött a következő energiafröccs. Mézédes whiskey, virágillatú nektár, aromát árasztó éterikus csoda. Megfürödtem az univerzum ajándékában és gondolatban áldottam ezt a Szot, amiért neki is volt valami B terve.
- Öhtlet? El lehet azt szívni? – Lusta mosollyal néztem rá, végigsimítottam arcán, mintha szívem csücske lett volna. Hagytam, hogy magával hordjon, de egy kicsit sem könnyítettem meg a dolgát. Minden testsúlyomat ráhelyeztem, miközben fél karral átöleltem nyakát.
- Mutasd az utat, mehehesternőm... – adtam beleegyezésemet, nem túl nőies röhögés közepette.
Egy ponton megtaláltam a kellő energiát, amit a kozmosz nyújtott, hogy magamat vigyem a zsena helyett. Nem volt kint senki, hogy észrevegyenek bennünket. Max patkányokat lehetett látni. Túl fürgék voltak, képtelenség lett volna őket úgy elszívni, hogy már gyomrom részét képezte ez a mennyei energiaadag. Még várni kellett, de reggel 5-6 után nem lehetett patkánnyal alfába jutni. Hagyni kellett az egészet. Senki sem aludt kint, ami újabb csalódás volt. Pár csöves arcára mindig lehetett bajszot vagy zacskót rajzolni. A virtuális univerzum meg nem találta fel a kapucsengőt, hogy betyárkodást lehessen elkövetni. Aincrad nem is volt olyan jó hely. Disneyland jobban adta.
Kolosszeum. A csajnak még helyettem is vágott az esze, de erre én sem gondoltam. Átszellemülten bólogattam, majd áthatóan ránéztem.
- Te is vedleni akarsz? – Komoly, életbevágó kérdést tettem fel a bulának, ami nem várathatott magára. Ha már mindenki vedleni akart, ő miért ne? Úgy neki is jobb.

by **Szophie** Szomb. Szept. 09 2017, 19:48

Az alkohol hatása nálam többnyire csak több pohár után érződik. Akkor általában a "furcsa a látásom" - hoz hasonló mondattal kezdődik, ami után egyből következik az a része, amikor hirtelen beüt. Ez az állapot, edzettségemnek köszönhetően, csak több pohárka után jön el. Bizony szép is lenne, ha egy tárgyaláson ilyen mókásnak látnának. Ugyanis, ha beütött, akkor vége, nagyon elszáll az agyam. Persze érzem azt is, hol van a határ, meg tudom állapítani. Az a kérdés, van-e merszem átlépni. Ezen az éjszakán volt.
Azt hiszem, ez az a szabadság, amit annyira szeretnek az emberek benne, a feloldódás, amikor minden problémádat, régit és újat, minden illemedet és beléd nevelt nyavalyát hátra hagysz, és csak önmagad vagy, csak tombolsz, és kiadod magadból mindazt, ami bennragadt olyan hosszú időn át. Nem azt mondom, hogy normális dolog ennyire berúgni, vagy így keverni. Bizonyos alkalmakkor, sajnos, rám is azzal a nyomasztó, sírásra hangoló hatással van, ez elkerülhetetlen, már csak a lelkiállapotom miatt is. Ugyanakkor ez nem az az alkalom volt. Leonak köszönhetően egyre jobban tudtam élvezni az ilyen alkalmakat, egyre felszabadultabb voltam. Engedtem a gátlásaimból, jobban, mint valaha. Azt hiszem, úgy viselkedtem egész egyszerűen, mint valami idióta. Meg mint egy fiatal. Igazság szerint bizonyos körökben semmi kivetnivalót nem találtak volna a viselkedésemben. Csak ugye én nem ilyen körökben mozgolódtam sajnálatos módon. Nem volt kizárva a lehetőség, hogy ezen változtatni fogok.
Na már most, azért is van szükség rá, hogy mindezt leírjam, ugyanis a gondolataimat lehetetlen lett volna ezekben a pillanatokban. Az alkohol megtette a hatását. Annyira gyönyörű volt az első napsugarak által megvilágított macskakő az utcán, annyira kellemes a jéghideg levegő, ami még az éjszakát idézte, és annyira mókás az egész szituáció. Ezekben a pillanatokban egész egyszerűen szerettem élni, és nem érdekelt semmi más, csak ezek a boldog érzések.
- Szeretlek. - néztem rá egyszer csak a lányra, majd hirtelen felindulásból magamhoz öleltem. - Még.. nem.. nem régóta ismerjük a másik.. egymást. De tudom! - belemosolyogtam a vállába, miközben szorosan öleltem. - Boldog vagyok! - kiabáltam bele az utcába, majd előrefutottam. Szerencsére akrobatikám segített annyit, hogy még ebben a kellemesen szédülős, furcsa, homályos látásos részeg állapotban se bukjak fel a saját lábamban. Egyelőre ennyi elég volt, de éreztem, hogy az agyam olyannyira elzsibbadt, hogy nemsokára képtelen leszek rendesen koordinálni a mozgásomat. Az egész testem elöntötte a forróság, mindenemet éreztem, de közben mégsem, mintha csak leérzéstelenítettek volna.
Természetesen a vedleni szót jelenleg is sikerült félreértenem, de nem érdekelt ez a tény egy csöppet sem.
- Vedeljünk! - kiáltottam, majd még egyszer belehúztam a whiskeys üvegbe, ezek után pedig átnyújtottam Murának a tárgyat. Ismerős volt az épület, amibe tévedtünk. Körbenéztem, majd megint támadt egy csodálatos ötletem. Végül is, ha már itt vagyunk, miért ne próbálhatnánk ki mindazt, amire a hely tervezve lett? Úgyis régen voltam az arénában már. Igen, mert közben rájöttem, hogy az aréna nevezetű helyen lehetünk. Felkuncogtam, majd elküldtem a felkérést. Na persze, annyi eszem volt, hogy nem halálig menő küzdelemre hívtam ki. Annyi viszont már nem, hogy Vezér nélkül nem sokra megyek, mivelhogy a mi párosunkban ő volt a fegyver. Én utáltam a harcokat. Hát na mindegy, végül is, ha az embernek van egy pálcaszerűsége, amivel böködhet, az sem a világ vége. Valamire csak jó lesz. Elnevettem magam, ahogy erre gondoltam.
- Expecto patrooonuum ~ - kiáltottam a semmibe, majd hadonászni kezdtem a szerszámommal, várva a megmentő farkast, ám semmi sem érkezett. Leo erre mondaná, hogy szar ügy.