Re: Ophelia - A bajkeverő

by **Kirigaya Suguha** Vas. Feb. 11 2018, 23:35

Ugye mindenki rájött már arra, mi is történt? Ugye ti is úgy gondoljátok, hogy abban az álomban történt valami probléma? Ugye ti magatok is rájöttetek, hogy a zöld csíkok mind-mind információhalmazok voltak egy számítógépben. Minden, amit ti magatok tettetek és gondoltatok, a teljes alakotok, minden egyes aprócska pixeletek bonyolult folyamatok leírásaként létezik valahol az odakinti világban. És vajon mi történhetett? Egyszerű a megoldás.
Abban a pillanatban, amikor összeért a kezetek, az adataitok között kavarodás lépett fel. A rendszerben hiba lépett fel. Sajnálatos történés.
Hisz ti is értitek, nem? Hogy a lelketek az, ami a valós testetekben van odakint egy ágyban. A lelketek az, ami ti magatok vagytok, a saját kis fejetekben. A többi, a testetek, a fizikai érzékelésetek, a környezetetek, mind-mind a játék által generált kép, amelyet közvetlen a fejetekbe sugároz a Nerve Gear. Namármost, ez teljesen egyértelmű, hogy a fejetekbe sugárzott kép lehet akármi is. Szerintem már bőven tapasztaltátok ezt Aincrad világában. A kérdés tehát nem létezik, hogy mi történt veletek. A válasz adott: Csupán a játék által hozzátok kapcsolt világ és kép változott meg, ahogy a testi kinézetetek is. Összekeveredtek egy számítógépes rendszerben az adataitok. Rájöttetek már erre?
És vajon mi okból történt is ez? Ohh, hisz azt mondták, az az Ophelia.. Az a jósnő, az tud olvasni a rendszeradatok között. Csak nem ő piszkál bele különleges képességével az összetett rendszerbe? Valamit elronthatott nálatok?
Azt hiszem, sürgősen meg kell keresnetek, és kérdőre vonnotok. No de, ehhez az kell, hogy egyáltalán eljussatok eddig a következtetésig. Ahhoz pedig az kell, hogy találkozzatok.
Sikerül lerázni Alexet is, meg a Zöldhajút is, és úgy tűnik, szabad az út a találkozásotokig, a másik testében vándorolva.
Szóval, végül kis késéssel, de csak összejön. Hinari ér végül előbb a helyszínre, így kérem, először ő írjon, Chakna sajnos kicsit több ideig ragadt le Alex társaságában. Annál is inkább, mert a fiú a reggeli hangulatában végül nem kérdőjelezte meg, az ő Hinarija, az, aki annyira jól tud vigyázni magára, miért akar ilyen sietősen távozni. Megkérdőjelezni nem tette, viszont még egy búcsúcsókot lehelt a lány ajkaira, ahogyan azt szokták. Még kómás, reggeli, ivás előtti szájízzel búcsúzott kedvesétől, akiről egy percig sem sejthette szegény, hogy nem is az volt, akinek gondolta.
Szóval, megtörténik a találkozás. Bizonyára rengeteg kérdésetek van a másikhoz, ledöbbentek - vagy sem - annak ruhaválasztásán és hajviseletén, amit esetleg kapkodva csináltatok meg reggel, és nagyokat és merészeket pislogva méregetitek egymást a hajnali napsugarak között. A játékosok és NPC-k most kezdenek ébredezni csupán. Néhányan éppen a bódáikat állítgatják fel körülöttetek. A hajnali napfény a kövezetet körülöttetek aranysárgára festi, és olyan erősen tűz, hogy látásotokat elhomályosítja. Reggeli hűvös pára leng körbe mindent körülöttetek.
Nektek pedig le kell vonnotok a konklúziókat. Egy találkozás nem elég hozzá, hogy visszakerüljön a lelketek a saját testetekbe. Meg kell alkotnotok a saját elképzeléseteket róla, mi is történhetett, és hogyan tovább. El kell jutnotok addig, hogy valahogy, de mindenképpen Opheliát kell megtalálnotok az ügy felgöngyölítésének érdekében. Ha kell, két kört is szánjatok rá, hogy megértekezzétek ezt a dolgot, lereagáljátok egymást, és kényelmetlenül feszengjetek a másik előtt amannak testében. Na meg, csapjatok rá a másik kezére: Hé, az én testemben ne túrd az orrod! Razz

by **Hinari** Kedd Feb. 13 2018, 12:58

Nem volt ott. Halkan sóhajtottam és először nem is vettem észre, mennyire erősen szorítom az ólomszürke lépcsőkorlát hideg, dértől csillogó tetejét: nem akartam elesni, a lány hiánya pedig önkéntelenül is feszültté tett. A vészjósló gondolatok azonban nem vezettek sehová, így végül vágtam egy enyhe grimaszt és lesétáltam a vöröslő fokokon, elnézve kicsit a narancsfényű égitest egyre emelkedő alakját. Vártam. Vártam s közben Chaknán töprengtem, hogy vajon milyen lány lehet... hogy mennyire akar vagy fog visszaélni az általa szerzett információkkal, kinek miket mondott és vajon ugyanolyan rosszindulatú-e, mint az a másik kékhajú lány a Vigorból, vagy éppen fordítva? Mióta Anat nem volt többé és Alex is kilépett, egyre jobban kezdtem elveszteni a bizalmamat a nyuszis céhjelet viselőkben. Még jó, hogy egy ideje legalább Shukaku nem zaklat minket.

Ekkor tűnt fel a tükörben már sokat látott, lenszőke lány a téren s ha azonnal meglátott, még éppen elcsíphette a homlokomon átfutó halovány redőket, amint szelíd víztükörként simulnak el, miközben felnézek a felettünk úszó, bíborban játszó felhőkre. Már rég egy cserszínű padon ültem, őt meglátva viszont ellöktem magam annak mozgó fagerendáiról és saját magam elé siettem. Lehet mégse vett észre azonnal, vagy éppen elterelte figyelmét a dohánybarna bódék körül munkálkodó embercsoport, mindenesetre nekem elég volt egyetlen pillantás, hogy megtorpanjak. Merőn néztem a lányt, és azonnal eszembe jutott egy gondolat, ami makacsul törtetett egyre feljebb és feljebb az elmémben.
- Így néz ki a hajam hátulról!? - bukott ki belőlem, szerencsére bőven hallótávolságon kívül, hiszen habár a jelenlegi testemről nem tudtam semmit, de abban biztos voltam, hogy a felém igyekvő lánynak nincsen Hallgatózása. Elnevettem magam a gondolaton, de ahogy közelebb ért, elfogott az a furcsa érzés, amikor tudod, hogy eltörted a nagymamád kedvenc ezüstvázáját, és hiába az elhatározás, végül mégis inkább megállsz a küszöbön, és nem tudod, hogyan menj oda a fotelban szunyókáló mamádhoz. Énis megálltam, és rám nem jellemző bizonytalansággal néztem szembe a meglehetősen egyedi helyzettel. Talán nem kéne nevetve fogadnom őt.
Ám amikor szemtől szemben álltunk, minden kétségem elpárolgott.
- Szia - köszöntem derűsen, belenézve azúrkékben játszó íriszeibe, tekintetem pedig immáron többedszerre siklott végig a ruháin: bodzafehér blúzt viselt encián szalaggal, hozzá egy általam kevésszer viselt jácintkék szoknyát vastag, selyemszín harisnyával és éjkék-fekete cipővel. Valahogy úgy, ahogy messziről láthattak engem a játékosok s így talán ő is: általában kék-fehérben, kiengedett hajjal.
Az eleddig csupán bizarr farmeröltözet kezdett kifejezetten kényelmetlenné válni.
- Ezek voltak a lista elején - szabadkoztam bocsánatkérő mosollyal, lenézve az általam választott összeállításra, s ha kiakadt vagy meg is kért, hogy vegyem át, itt, ennyi ember előtt egyelőre elhalasztottam a dolgot: fontosabb dolgok élveztek most prioritást.
- Szerinted miért történhetett ez velünk? - tettem fel végül a nyilvánvaló kérdést, ha ő nem tette előttem, és széttártam karjaim, ha véletlenül nem lett volna nyilvánvaló a kérdésem mögött húzódó ok. Eközben végig őt figyeltem. Nem feltűnően, de éppen annyira, hogy meg tudjam tippelni, mennyire keltett benne mély benyomást a helycsere s hogy meg van-e ijedve vagy esetleg mérges. Semmit sem tudtam róla, s ez a tény minden perccel egyre nyomasztóbbá vált.

by **Chakna** Szer. Feb. 14 2018, 15:08

Mondanám, hogy valóban nehezemre esett elválni a sráctól, de az az igazság, hogy majdnem annyira kellemetlenül érzem magam a helyzet miatt, mint egy évvel ezelőtt bármelyik férfi társaságában.
Igazából… azt hiszem nagyon nehezemre esik egy ember érdekében egy másikat átverni, emiatt kissé feszült is leszek, és más vágyam sincs, mint azonnal kimászni ebból a helyzetből.

Amint a fiú elenged, én már sietnék is el… ha nem tartana vissza még hogy egy búcsúcsókot adjon, amit nem viszonozhatok, pedig valószínűleg Hinari megtenné

Francba már, mihez kezdjek ezzel?
Ezek után nagyon kellemetlen lesz belenézni… tulajdonképpen a saját szemembe…
Nem, nincs idő ezen pörögni, amikor minnél előbb ki kell derítenünk, hogy mi a fene történt!
Egyenesen a megbeszélt helyre sietek Hinarit keresve, láthatóan zavartan, és szégyellve magam a történtek miatt.

Teljesen képtelen vagyok a szemébe nézni, miután helyette én kaptam csókot a hercegétől…
-Örülök, hogy végre személyesen is találkozunk - köszönök én is, halványan mosolyogva, a szememet lesütve.
Remekül sikerült ami azt illeti ruhát választania, annak ellenére, hogy nem a megszokott Miko-s öltözetemet viseli.
-Tökéletes választás, remélem én sem választottam a lehető legrosszabb darabokat a lista elejéről… - válaszolok a szabadkozására, hozzátéve a magamét is.
Én is éppen azon gondolkodom, amit ő meg is kérdez, az én hangomon… o.o
-Nem tudom, csak sejtem hogy ahhoz a pénzhajhász csaló… Opheliának köze lehet hozzá - fakadok ki a kérdésre, a kelleténél talán kicsit ingerültebben.
Ideges vagyok a helyzet miatt, nem is kicsit, és ez a feszültség most kicsit kirobbant belőlem.
Kevésbé zaklatottan nem hiszem, hogy Opheliához kötném a dolgokat…

Végül is attól, hogy nekem nem tetszik amit csinál, nem lesz egy utolsó gazember…
Ellenben jobb ötletem se nagyon lenne, hogy akkor meg mi a jó ég történt velünk…
Le kell nyugodnom, így nem tudok közelebb kerülni a megoldáshoz!
Ügyes lányok vagyunk mi, meg tudjuk oldani, de csak higgadtan, szóval chill, Chakna, nyugi!
-Neked mi a véleményed? - dobom vissza a kérdést, hátha ő hideg fejjel tudja végiggondolni, és olyan megoldása van, ami nekem is segít máshonnan nézni a helyzetet.
Közben keresek egy szabad padot, ahol kényelmesen leülhetünk átbeszélni a dolgokat, és intek neki is, hogy ha ő is úgy gondolja, kövessen.

by **Hinari** Szer. Feb. 14 2018, 22:06

Ami elsőre feltűnt, hogy nem nagyon néz a szemembe - sok oka lehetett, időm azonban nemigen volt ilyesmivel foglalkozni, meghát, igazából nem is akartam túlzottan. Biztatón mosolyogtam rá és fogadtam az üdvözlését:
- Szintúgy.
Ha már a formaságoknál tartottunk. Ezek után meglepően könnyedén túljutottunk a ruházat kérdéskörén is, és egy kicsit bosszankodtam miatta, hogy jól választottam és mégsem kellett átvennem valami hozzám közelebb állót. Összébb húztam magamon a kabátot, és úgy döntöttem, hogy semmi sem lehet rosszabb Homér öltözékénél. De komolyan. Semmi. Ezzel a tudattal pedig már nem is volt olyan kényelmetlen a nadrág és így Chakna kérdésére is jókedvűen tudtam reagálni:
- Nem, jó ez így - ráztam meg a fejem - Köszönöm - tettem hozzá, mert most jöttem rá, hogy a lány tulajdonképpen odafigyelt rá, hogy milyen színben tüntessen fel. Az idegessége persze ennek ellenére is kézzel fogható volt, a kifakadásán pedig őszintén elcsodálkoztam, és nem is próbáltam leplezni - Te is találkoztál vele? - kérdeztem rögtön, majd összeráncolt homlokkal próbáltam visszaemlékezni a tegnap történtekre. Lássuk csak... elmentem a piacra, és vettem egy sálat, ami tetszett Alnak. Tetszett Alnak. Tetszett neki és...
Bólintottam és miközben utána sétáltam a legközelebbi pad felé, próbáltam kiverni a fejemből a hálával kevert boldogság érzését, amely elöntött, rögtön, ha az Allal töltött délutánra és estére gondoltam. Mélyet sóhajtottam, újra felpillantva az eddigre rózsaszínbe forduló égre, és megszokásból érintettem ujjamon a gyűrűt... ami nem volt ott. Zavartan kaptam tekintetem a kezem felé majd kerestem saját testem ujjain is, megnyugodva, ha megtaláltam rajta. Talán túl sokáig is nézhettem, de ezúttal nem engedtem, hogy elterelődjenek a gondolataim: próbáltam a kék szemek tulajára összpontosítani és segíteni neki valahogy, hisz jól láttam rajta, mennyire feszült.
- Semmi gond - bólintottam - Megoldjuk.
- Lehet igazad van, mert én is találkoztam vele, habár... nekem nem jósolt vagy ilyesmi - fűztem tovább a gondolatot - Csak kért egy autogramot és már ott se volt - vontam meg a vállam azzal a hanyagsággal, mintha velem nap mint előfordulna ilyesmi és mégcsak eszembe sem jutna, hogy ez mások számára furcsa lehet. Ami azt illeti, nem is jutott - Vagyis... - ráncoltam a homlokom - Valamit mondott Nestorról; emlékszem, utána haza is siettem, hogy megnézzem, minden rendben van-e vele. Ha ez annak számít - néztem rá várakozón, hogy ő vajon mit gondol a helyzetről - Ezen felül semmi furcsa nem történt aznap, leszámítva talán azt a különös álmot - doboltam a pad egyik kiálló fagerendáján és törtem a fejem, mit tudnék még elmesélni, ami talán fontos lehet. De más nem jutott eszembe.
- Veled mi történt tegnap, amit furcsának találtál? - tettem fel neki a kérdést, hátha a két történetet meghallgatva össze tudunk rakni valami használhatót, ami segíthet. Bár az már ennyiből biztosnak látszott, hogy fel kell keresnünk Ophéliát, ha másért nem is, valamiféle tanácsért ezt a helycserét illetően. Feltéve, ha "dolgozik" ma, ugyanis arról, hogy hol lakik, fogalmam sem volt...

by **Chakna** Csüt. Feb. 15 2018, 23:42

Tényleg képtelen vagyok a szemébe nézni… Nagyon bánt, hogy olyan csókot kaptam, amit nem nekem szántak… És nem tudok mit kezdeni vele… A nagyon lelkiismeretes énem azt mondja, hogy el kellene mondanom neki, már most! Mert így lenne tisztességes… A másik oldalam, amelyik racionális meg azt súgja, hogy nem, ha ezt mondom az csak felesleges feszültséget, és esetleg konfliktust okoz, amit a jelen helyzetben el KELL kerülni!
Szerencsére kizökkent, hogy meglátok rajta valamit. Egek! Életemben nem figyeltem még a testbeszédemet… de valami egész hihetetlen, hogy mennyire… Mennyire könnyen olvasható…Legalábbis, nekem biztosan. Tehát látom… feszeng.. És abból ítélve, hogy ez erősödött mikor próbáltam megnyugtatni a ruhával kapcsolatban, a ruha miatt.
-Nyugodtan kereshetsz valami kényelmesebbet, ha ebben nem érzed jól magad… - Ez nem az az alkalom, amikor azzal fogok szórakozni, hogy óvatos legyek a testbeszédolvasással… Elég egyértelmű a következtetés. Minden ruhám olyan a ruhatárban, amit szívesen hordok és… látok magamon. Úgyhogy nyugodt szívvel teszem meg ezt a felajánlást.
És én is megnyugszom, hogy ő is rábólint az én választásomra. Akkor rendben. Nem mondom, hogy a kedvencem, és a legkényelmesebb amit el tudok képzelni, de azt hiszem gond nélkül el fogom tudni viselni ameddig valahogy visszaszerzem magamat…
-Igen… találkoztam - sóhajtok, és egy ideig csendben maradok, hogy rendezzem a gondolataimat. Észreveszem, hogy figyel. Önkéntelenül is követem a tekintetét, és észreveszem a gyűrűt Hinari ujján… Eddig annyira el voltam foglalva a történésekkel, hogy észre se vettem… Lesápadok egy pillanatra… Nem csak hogy a hercege az a fiú… A jegyese!
-Sajnálom - mondom halkan, és szaggatottan, mielőtt még a racionális énem reagálni tudna…
A rövid közjáték után visszaterelődik a téma a problémánkra, amire én nem tudok megoldást.
Figyelmesen hallgatom, mi történt vele tegnap… Valahogy…hasonlít ahhoz, ami velem történt…
- Nekem sem jósolt. - felem a kérdésére. - Én a róla szóló pletykák miatt voltam az első szinten.Tudod, hogy… képes lehetőséget teremteni hogy… kiesett játékosokkal beszélgessünk… Nem, nem hittem el - tagadom még mielőtt azt hinné, ilyen naív vagyok - csak a csalást akartam leleplezni… Csendben meghúzódtam a tömeg szélén, aztán annyi történt, hogy rámnézett, zavarba ejtően sokáig, és szinte transzban…aztán egy név pár betűjét motyogta, és mintha mi sem történt volna folytatta a műsort, leszámítva, hogy innentől szinte folyamatosan szemmel tartott… Mikor odamentem hogy megkérdezzem mi volt ez, nem kaptam választ… Este pedig az álomban találtam magam - fejezem be a történetet. Részletesen mondtam el a dolgokat, hátha észrevesz valamit, ami nekem nem tűnt fel…
Ezután gondolkodóba esek… Mostmár egy két racionális érv is alátámasztja, hogy Opheliának igenis van köze ehhez az egészhez…
- Más kiindulópontunk azt hiszem nincs… Keressük meg Opheliát, ha te is egyetértesz - nézek… Hinarira - Először is menjünk oda ahol tegnap láttuk… legalábbis nekem nincs jobb ötletem… - folytatom és fel is állok, hogy elinduljunk, egyenesen a tegnapi "előadás" helyszínére. Persze természetesen ha Hinari is egyetért.

by **Kirigaya Suguha** Szomb. Feb. 17 2018, 17:14

A lényeg nem más, mint hogy kilyukadtatok a pontra, hogy Ophelia lehet a bajkeverő. Nincsen tehát más hátra, mint hogy megkeressétek. Na és ezt hol a legésszerűbb megtenni? A standjánál, ahol tegnap is jártatok, hátha ma is nyitvatart az álnok nőszemély, és gyanútlan játékosokat húz le éppen pénzzel.
Így tehát, végül elindultok felkeresni a bódét, amelynél nem is oly rég jártatok. Ott viszont nem találtok mást, csupán az üres és leharcolt terepet, meg egy férfit. Azaz fiút. Vagy mégis éppen egy férfit. Nézőpont kérdése. Valahol éppen abban a korban járhatott, amikor mindezt nehézkes eldönteni. Haja ezüstkék volt, bizonyára a rendszer által lett megváltoztatva, szeme türkizkéken ragyogott komor fekete keretes szemüvege mögött. Mondjuk úgy, csak köztünk szólva, roppant jóképű, magas, szemrevaló, férfias alakról beszélünk. Érkezésetekkor éppen egy hatalmasat ütött a roskatag fadeszkák közé dühében, melyek még így is állták a sarat, lévén Immortal Objeckt volt a bódé. A férfi viszont, a rendszer által programozott buktatóknak hála, hátraesett, egyenesen a lábatok elé.
Ha megkérdezitek róla, vagy szóbaelegyedtek vele, elmeséli nektek mély, zengő hangján, hogy TAKuminak hívják, és valami gond történt vele. Kora hajnal óta furcsa minden számára, időközönként kimaradnak neki percek, vagy akár órák is, amikor azt hiszi, hogy elalszik, és olyankor mindig azt álmodja, hogy egy sárkány testében van valami ismeretlen helyen. Mindig fáj, kapar és éget a torka, a bőre irritálóan rossz érzésű, és egyszerűen ki nem állhatja ezeket az álmokat- Nem érti, mi történik vele, de szinte biztos benne, hogy az eseményeknek köze van az álnok boszorka Opheliához, akinél tegnap járt. Arra is emlékszik, hogy ránézett, kiválasztotta őt a tömegből, és valamit hablatyolt valamiféle Csákról, vagy Csakról az a luvnya, azután lelécelt. Nagyon ismerősnek tűnhet a helyzet számotokra, talán túlságosan is.
Ha nem kérdezitek, akkor viszont mindezen információkat magában tartja, és csak bosszankodik tovább a történteken, és a bódé körül kutakodik, nézelődik, keresgél, hátha bármilyen nyomra bukkanhat.

Kérlek titeket, reagáljátok le a helyzetet, és vonjátok le a saját következtetéseiteket, ahogyan ti jónak látjátok. Határidőt nem adok, úgyis mostanában fogtok írni, tudom, mert ismerlek benneteket :p

by **Hinari** Szomb. Feb. 17 2018, 23:11

Lassan eltelik az az idő, ami után már nem lehet csupán a véletlen műve, hogy feszeng, ha a szemembe kell néznie. Ott álltunk egymással szemben a tér majdnem közepén, körülöttünk az egyre elevenebb várossal, és Chakna kerülte a szemkontaktust. Egy mély sóhaj hagyta el a számat: ez nehezebb lesz, mint gondoltam. Végül azonban nem tettem szóvá; talán csak a furcsálló pillantásomból következtethetett, ha éppen elkapta, később pedig már jelentőségét is vesztette a tény, ahogy elkezdtünk az öltözékünkről váltani pár szót.
Elmosolyodtam.
- Rendben, alkalomadtán lehet megnézem, mik vannak még – bólintottam, sietősen hozzátéve, hogy ő is nyugodtan megteheti ugyanezt. Az nyilvánvaló volt, hogy nem Aincrad legsűrűbben lakott településének főterén fogok ruhát váltani, és ha Chaknának nem célja porig rombolni a rólam kialakított képet, valószínű az ő fejében sem fordul meg ilyesmi. Valami azonban zavart, és miközben gondolataimat próbáltam elhessegetni Alexről és a közös délutánunkról, már a számat is szóra nyitottam, éppenhogy azelőtt eszmélve rá, mit készülök kérdezni, hogy az első szó kicsusszanjon rajta. Nem, ezt nem most. Majd később.
Tekintetem cikázását azonban korántsem tudtam ennyire szabályozni, és ahogy elsápadt, én úgy jöttem én is zavarba tőle. Tehát Al ébren volt. A gondolat rohamos tempóban növelte meg a vérnyomásom és miután kimondta, hogy sajnálja, azonnal elkezdett legalább tízféle forgatókönyv pörögni a fejemben az előző fél óráról a palotában. Nem kérdeztem rá. Lehet, hogy csak a helycserét sajnálja. Igen, biztosan azt! Mi mást sajnálhatna még?
Egy kényszeredett mosolyra voltam csak képes, nem többre. Próbáltam lecsillapítani az agyamban tomboló háborút.

Chakna elmesélte, mi történt vele, én pedig – erőszakkal elszakítva elmém az azóta már több filmnyire feldagadó eseményhipotézistől – figyeltem őt és mostmár rendesen is odakoncentrálva a problémára, próbáltam kitalálni, hogy hogyan történhetett meg ez velünk. Ophélia személyével mindketten egyetértettünk; ő fog kelleni nekünk, legalábbis első lépésként. Azt azonban nem tudtam nem észrevenni, ahogyan azt a pár szót kimondja… együttérzőn pillantottam rá, egyfajta „tudom, mit érzel” nézéssel, a gyors tagadás viszont hirtelen jött árvízként mosta el a pillanatot, nem hagyva mást az érzésből, mint amennyit kettőnk aktuális kapcsolata megengedett. Idegenek voltunk, és nem ismertük egymást. Egyelőre.
- Azt hiszem a transzbaesés az stimmel… és utána nekem se mondott semmit. Talán titkolózni akart, vagy megijedt vagy… - vontam meg a vállam – egyszerűen csak jó színésznő.
Ami azt illeti, én inkább az utóbbira tippeltem volna.
Végül aztán mindketten felálltunk és elindultunk a piac felé, a csöndesnek induló séta viszont végre alkalmat adott rá, hogy megkérdezzem, ami eddig az oldalamat fúrta. Idegesen végigsimítottam a nadrágon, majd hátradobtam egy előrecsúszó, fekete tincset. Hogyan is kéne ezt jól megfogalmazni?
- Amúgy… te ilyen ruhában szoktál randira menni? – böktem ki, egyszersmind kíváncsian nézve rá. Hát nem így. Két kezemet összekulcsoltam a hátam mögött, és nyugtalan mosollyal pásztáztam őt, ezzel próbálva (hozzáteszem elég bénán) leplezni a nyersségemmel kapcsolatos zavaromat – Csakmert találkoztam egy zöldhajú lánnyal a céhházban és azt kérdezte, hogy randira megyek-e – próbáltam menteni, ami még menthető, bocsánatkérőn húzva félmosolyra ínyem és azonnal találva valami nagyon érdekeset az egyik közeli kirakatban, hogy félrepillantva nyerjek magamnak némi időt, mielőtt válaszol. Bevallom, feszélyezett a szituáció. Eddig még soha nem kellett egy vadidegentől ilyesmiket kérdeztem, és soha nem is tettem volna, de… egymás testében az sem épp jó, ha némán ballagunk és nem tudunk meg semmit a jelenlegi testünkről, nem?
Önkéntelenül is meggyorsítottam a lépteim, hogy minél hamarabb célhoz érjünk.

*

A srácot már távolról kiszúrtam. A lerombolt környezetét vele egyszerre, de ezzel együtt mégis valahogy utána; egy az évek során kialakult reflex szerint, amely észlelte a káoszt, de annak forrását, a veszélyforrást mindig előbbre helyezte. Tűnődőn néztem végig a törött fadarabokon; mindenen, ami kellően kicsiny volt ahhoz, hogy a játék ne vegye immortal objectnek – ezek után pillantásom megállapodott a férfiún, akit az újabb dührohama után éppen felénk repített el a rendszer. Összeráncolt homlokkal figyeltem, óvatosságom pedig kinyújtott kezem jelezte, ha Chakna esetleg oda akart volna lépni hozzá: nem tudtunk róla semmit, a helyzetünk pedig nem engedte meg, hogy bárki más is tudomást szerezzen róla.
Illetve… elé akartam nyújtani a kezem. Hogyha felém néz, hangtalanul formáljam meg neki a szavakat, hogy ennél legyünk óvatosabbak; ne rohanjunk csak úgy oda mindenkihez. Ám Chakna most az én avatarommal, az én pontjaimmal rendelkezett, és rá kellett döbbennem, hogy nem kicsit gyorsabb, mint amire számítottam. Legalább tízszer annyira, mint én. Még az alakját is csak elmosódva láttam, arcomra pedig kiült a csodálkozás, majd a döbbenettel és elkeseredettséggel vegyes, leplezetlen feszültség. Elfordítottam a pillantásom; kezem ökölbe szorult. Minden, amiért eddig olyan keményen dolgoztam… Dühös lettem, dühösebb, mint amennyit a szituáció megkövetelt volna. Ott, abban a pillanatban nem érdekelt sem a srác, sem a törött faszékek. Oda akartam menni és addig ütni azt a bódét, amíg meg nem adja magát a rendszer! Behunytam szemeim és erősen az ajkaimba haraptam, hátha ez segít visszaszerezni a higgadtságom. Nem ment. Nem is figyeltem rájuk. Egyszerűen nem tudott foglalkoztatni. Sem az, hogy Chakna mennyire lepődött meg a számára bizonyára emberfeletti gyorsaság érzésén, hogy szólt-e valamit hozzám azóta, hogy az ezüsthajú éppen mit hablatyol neki… Elmentem mellettük. Oda sem néztem, egyikőjükre sem. Szó nélkül lenyitottam a menüm, és elkezdtem egy üzenetet pötyögni, mélyen beletemetkezve a panelba, hogy ne láthassák könnytől gyöngyöző szempilláim. A bódé falának dőltem, tőlük félig háttal, amíg kész nem lettem a levéllel. Küldés.
Adtam tíz percet ennek a nőnek, hogy feltűnjön a színen.

Chakna írta:
Kedves Ophélia,
Kérlek minél hamarabb gyere a bódéhoz, ahol jósolni szoktál. Fontos.
Hinari

by **Chakna** Vas. Feb. 18 2018, 02:19

Igyekszem kedvesen rámosolyogni, amikor azt mondja, meg fogja nézni mi van még a ruhatáramban, de önkéntelenül is lecsukom arra a pillanatra a szemem…
- Nekem ez egyelőre tökéletesen megteszi, ha neked sem okoz ez a megjelenés gondot… - reagálok a felajánlására.
Elkezdenénk a történteket megbeszélni, amikor elkapom a pillantását a gyűrűre. És összeomlik az eddig is nehezen tartott önkontrollom… Joga van tudni, tudnia kell! És… látva azt a kényszeredett mosolyt, mostmár a racionális énem is azt sugallja, hogy szépen el kell mondanom mi történt, mert feszült lesz, és olyan történetet kreálhat a fantáziája, ami rosszabb a valóságnál.
- A vőlegényed ölelésében ébredtem hajnalban - kezdek neki mindenféle kérés nélkül, a magyarázkodást és szépítgetést mellőzve - Félig felébredt, amikor kimásztam az ágyból, és a pokrócát maga után húzva elindult valamerre, viszont a pléd beakadt az ajtóba. Kiakasztottam, nehogy baja essen, mire felkapott, és magával cipelt a nagy, fehér ajtóig, ahol végre sikerült rávegyem, hogy letegyen, de mielőtt elsiethettem volna még… -akadok meg kicsit a mondandómban, aztán egy közepesen-nagy levegőt véve befejezem a mondatot - szóval búcsúzóul megcsókolt. - Tessék, kimondtam. Kicsit félve pislogok oldalra, hogy lássam a reakcióját…Az... én reakcióimat... o.o Ez valami elképesztően bizarr élmény... o.o Csak remélem, hogy nem bizonyul ez az egész olyan gondnak, amit nem lehet megoldani….

Így, hogy kimondtam amin eddig rágtam magam, már kicsit könnyebben názek rá mikozben röviden összefoglalom mit tapasztaltam én tegnap. Hálás mosollyal, kissé búskomoran "köszönöm" meg neki a látatlan együttérzést... Már nem tép fel olyan mély sebet ez az egész… de még mindig fáj kissé, ha eszembe jut hogy elvesztettem…. Emiatt akartam lerántani a leplet Ophelia csalásáról... Hogy a feltépett sebet visszatapasszam, és megnyugtassam a lelkemet.
És én ezekkel a gondolatokkal itt látom magamat az orrom előtt... ráadásul a metakommunikációja Hinarinak még tükrözi is valamennyire az érzéseimet.

Hallgatva a kiegészítését a saját történetéhez, egyre erősödik bennem, hogy így, vagy úgy, de Ophelia az egyetlen közös pont, amin elindulhatunk, úgyhogy éppen itt az ideje, hogy felkeressük. És mivel nincs jobb ötlete egyikünknek sem, a tegnapi bódénál kezdjük. Tehát nincs több megbeszélnivaló ezen! Érdekesnek éppen elég érdekes kívülről figyelni magamat, de részemről köszöntem szépen, ennyi elég is volt belőle, úgyhogy kapkodósabb vagyok a tőlem megszokottnál... Egyrészt borzalmasan feszélyez, hogy tulajdonképpen 1000%-ban felelős vagyok érte, hogy egy másik emberről mit gondolnak az utcán... Másrészt pedig hihetetlen megterhelő szellemileg annak a feldolgozása, hogy beszélgetek valakivel mintha a tükörben nézném magam, és a tükörképemhez beszélnék... Aki teljesen önálló, autonóm, és tőlem különböző szemályiség, saját gondolatokkal, problémákkal, érzésekkel... Úgyhogy csak csináljuk ezt a cserét vissza amilyen gyorsan csak lehet.

El is indulunk a tegnapi nagy show helyszínére, és séta közben kiderül, hogy neki is volt valami, ami fúrta az oldalát. A kérdésre először elkerekedett szemmel nézek rá, aztán végig az öltözéken.
- Attól függ hol van az a randi, de… miért? - kérdezek vissza, még mindig kissé értetlenül, és kíváncsian pislogva. Mi történhetett otthon? O.o
A magyarázaton felkuncogok, aztán a nevetést leküzdve vidáman válaszolok.
- Szóval összefutottál Kiwivel. Mire készülhetett vajon ilyen korán… - gondolkodom el picit - Ne aggódj, még ha úgy is vette, hogy igen, randim van, akkor sem lesz furcsa, hogy így jöttem el - fejezem be a gondolatot megnyugtató, barátságos mosollyal.
Te jó ég… Randim… Very Happy

Hova gondolt Kiwi amikor ez jutott eszébe? Very Happy

Még Tachival sem voltam így előretervezett randin, nemhogy mással elmenjek, ráadásul ilyen korán o.o Very Happy

Csak akkor veszem észre, hogy tudat alatt, reflexszerűen alkalmazkodtam eddig az ő tempójához a séta során, mikor kicsit meggyorsítj a lépteit. Meg sem kell erőltetnem magam, hogy az új tempót könnyedén felvegyem… Hát persze.. Hinari híresen gyors… Én pedig... Még mindig nagyon kezdő vagyok ebben az egészben... Ha túl vagyunk ezen, lehet majd kérek tőle néhány tanácsot, hogy hol tudok fejlődni, mind exp-ben, mind játékostapasztalatban. Komolyan szeretném felvenni a lépést a fronttal, de az eddigi próbálkozásaim nem hoztak elég nagy... vagyis lehet inkább az a helyes megfogalmazást, hogy elég gyors sikert. A különbség pedig, mint a jelen pillanatban mellékelt ábra gyönyörűen mutatja, óriási...

***

Odaérve az első amit észreveszek a bódé falát megütő srác, aki aztán majdnem a lábunk előtt landol, alig két-három lépésre tőlünk. Az agyam azonnal kapcsol át: Gondolkodás nélkül, és szó szerint a másodperc törtrésze alatt (O.O Ez a lány tényleg veszett gyors… majdnem beleszédülök a pár lépés alatt ebbe a sebességbe o.o) termek mellette, és nyújtom a kezemet, hogy felsegítsem, ha elfogadja.
- Minden rendben? Mi történt? - kérdezem azonnal… Hinari hangján, remélve ettől, hogy esetleg tudok segíteni, ha engedi. És a hátrébb maradt helyzetadta társamról kicsit meg is feledkezem.
Már csak azért is, mert a srác bizony beszélni kezd… Én pedig mint akibe villám csapott hallgatom. Takumi… mit is motyogott Ophelia nekem tegnap… Tak… és neki pedig az én nicknevemet kezdte ugyanígy motyogni. Kissé hisztérikus felhanggal felnevetek.
- Én… - kezdenék neki a mondatba, de időben észbekapok. Észnél kell lenni mit mondunk, elég ha mi tudjuk hogy jártunk, iszonyat veszélyes lenne világgá kürtölni jobban belegondolva… Főleg, mivel fogalmunk sincs, hogy mi történe, ha ebben a helyzetben nulláznának le valamelyikünket… Bele sem akarok gondolni…. - szeretném neked bemutatni CHAKnát, Takumi - mutatok… Izé… magamra… Közben pedig próbálom összerakni a dolgokat… Szóval, Ophelia valamiért összekötött engem a sráccal? És egyáltalán nem Takashira utalt… És ha jól értelmezem, lehetséges hogy ő is úgy járt, mint mi, Nestorral? Jól emlékszem, hogy Nestor egy sárkány?
Ha Hinari közelebb jön, akkor simán a fülébe súgok, ha nem, akkor oda is megyek, minthacsak hívni akarnám, hogy tényleg bemutassam a srácnak, ás úgy kérdezősködök hallkan.
- A srác szintén találkozott Opheliával, Chakról hadovált neki a nő, miután kinézte a tömegből transzbaesve, és azóta néha kiesnek percek, mintha álmodna, arról, hogy egy sárkány testében van. Nestor találkozhatott Opheliával? - Nem láttam a sárkányt a palotában, de ez nem jelent semmit… Viszont egy nyom lehet, hogy még valaki hasonlóan járt, mint mi.
Ezután visszasétálunk/fordulunk a fiúhoz.
- Mondott esetleg még valamit Ophelia ezen kívül? -kérdezem a srácot, hátha így valamivel több információhoz jutunk. Sose lehet tudni, milyen apróság válik lényegessé.

by **Kirigaya Suguha** Hétf. Feb. 19 2018, 13:38

- Nem, nincs rendben. - sóhajtott mélyet a fiú, mert viselkedéséből következtetni lehet rá, hogy ő még sokkal inkább gyermek, mintsem már felnőtt férfi, mint azt külseje lassan sugallni kezdi.
- Az egész olyan zavaros. Először csak azt mondják, hogy öt teljes évig aludtam, és nem tudtam magamról semmit, mások meg már hatalmas szintelőnyben vannak, most meg még ez is. - bosszankodott. - Azt hittem, a nő küldetésadó, vagy valami, mint ezekben a játékokban, de amikor odamentem hozzá, csak zagyvaságokat beszélt, aztán ez történt. - fakadt ki, és arcán látni lehetett a teljes elkeseredettséget.
- Komolyan nem tudom, mi történik velem. Kétségbe vagyok esve. - szavai közben felkelt eddigi helyzetéből, és idegesen járkálni kezdett. Arca kipirult az indulattól, és ártatlan külsőt kölcsönzött neki. Mondandója közben végtagjait katonásan lóbálta maga mellett. Az egész fiú az esetlenség teljes mintaképe volt. Amilyen sármos volt külseje, éppen annyira volt elkeserítő hisztis, gyermekies jelleme. Ha bárkinek még kétsége lenne a szándékai felől, elég csak lassan könnyező szemébe néznie, hogy lássa, igazán elveszett lélekről beszélünk, aki úgy tűnik, a játékba való beilleszkedés teljesen kezdeti szakaszában van még. Habár ugye, egy Hinarit, még egy Chakna testében is, nehéz meggyőzni csak úgy bárki ártatlanságáról, így személy szerint meg se próbálom. Razz

Végül is, a férfi lehetett csupán nagyon jó színész is, sőt, akár maga Ophelia egyik embere. Ki tudja egy ennyire romlott világban?
Mindenesetre, a kis közjáték után, Chakna kérdésére válaszolva, mármint az igaziéra, Hinari testében, a következőket meséli el:
- Szóval.. Azt hittem, hogy küldetésadó, ezért elkezdtem nyomkodni, amire bosszús lett. El akart küldeni, meg kiabált velem, de én kitartóan folytattam az ő és a menüm nyomkodását, hátha sikerül felvennem a küldetését. Mármint, úgy gondoltam, hogy talán nem jelzi itt se kérdőjel, se felkiáltójel a küldetésadókat, mert még egyet sem láttam, viszont ő nekem nagyon gyanús volt, és ha jól értelmeztem, akkor NPC is. Szóval gondoltam, csak nem a semmiért ül a tér közepén. Aztán miközben veszekedett velem, egyszer csak csendben maradt. A szemei fennakadtak, és elkezdett hörögni. Kajak megijedtem, azt hittem, valami nagy baj történt vele, de nem mertem hozzáérni többet. Aztán azt mondta, hogy Chak, és végül visszatért a régibe minden. Ezek után ijedten rám nézett, és elkezdett összepakolni, amire én megfogtam a vállánál fogva, és válaszokat követeltem. Akkor dulakodni kezdtünk, aztán megint elkapta az inger, és akkor elkezdett megint hörögni, de nem mondott ezúttal semmit. Erre én persze megint meglepődtem, ő meg amint visszatért önmagába, kitépte magát a kezeim közül, és eliszkolt. Azóta nem láttam, és nem sikerült a nyomába erednem.
- A mondatai végén megállt, és mélyet sóhajtott ,majd lemondóan a földet kezdte el szemlélni. Mindeközben Chakna - az igazi, Hinari testű Razz

- türkizkék szemeinek feltűnhet az út túloldalán egy hölgy, aki a távolság ellenére is, mintha hasonlítana Opheliára. A nő különösen tétován mozgott, és amint észrevette, hogy figyeled, el is rohant a másik irányba. Lehet, hogy tényleg ő az? Gyanúsan hasonló volt haja árnyalata, bár formáját ma másképp hordta, s ruhái is teljesen mást tükröztek, mint amivel előző nap találkoztatok. Viselkedése is meglehetősen gyanúra ad okot. Mit teszel?
Pkusz információ: Hinari üzenete nem ért célba, az üzenetküldő panel jelzi, hogy nem talált címzettet, és nem lehet megnyitni, habár az elküldött üzenetek listába tette a többi mellé.

Szóval reagáljatok egymásra és a férfira, majd pedig az eseményekre. Igyekezzetek kicsit behozni magatokat térben és időben :3 Ha kell, kaptok rá két kört is.

by **Hinari** Kedd Feb. 20 2018, 13:26

Csupán a fejem ráztam meg: nem, egyáltalán nem okoz gondot a megjelenése, hisz korábban mondtam is. Ekkor még tudtam rá őszintén mosolyogni, és a derűs hangulat is úgy ahogy kitartott. Egészen addig a pillantásig. Megmerevedtem, ahogyan elkezdett beszélni. A két combom közötti helyet bámultam, a szálkákat, amik kiálltak a fadeszkákból. Ujjaim görcsösen markolták a cserszínű pad széleit. Nem. Nem nem nem! Mély levegőt vettem. Nem tehetnek róla, egyikük sem. Ezt ismételgettem magamban és mire feleszméltem, hogy reakciót vár, már több másodperce beállhatott közénk a csend. Szájízem keserű lett a gondolattól, de tudtam, hogy ő valószínű nálamnál sokkal roszabbul érzi magát.
- Köszönöm – feleltem halkan – Hogy elmondtad.
Ekkor tudtam csak felemelni pillantásom, először őrá, majd ahogy végre kiszakadt belőlem a sóhaj, úgy ejtettem hátra a fejemet, és kezdtem el mustrálni az eget. Nem is… annyira vészes ez. Eszembe jutott egy gondolat, ami azonnal mosolyra késztetett:
- Biztos ki lesz akadva, amikor elmondom neki – kuncogtam. Tekintetem összekapcsolódott a sajátommal – Lehet, hogy innentől jelszót fogunk bevezetni. Minden csók előtt egy kérdés, amit csak a másik tud – vicceltem el a dolgot, de azért azt ő is láthatta, hogy nem teljesen őszinték a szavaim. De talán ennyi elég rá, hogy megnyugtassam: végtére is, igaz, hogy mélyen érint, de legalább megpróbálom az ellenkezőjét mutatni, nem? Valószínű helyre fog jönni ez is, ha mindketten visszakapjuk az eredeti testünket. Akkor már nem fognak körülöttem olyan és ahhoz hasonló rémképek röpködni, ahogy Alex az ő szőke kékszemű Chaknáját ölelgeti… Újra megráztam a fejem a gondolatra. Ideje a jelenlegi problémával foglalkozni.

Végül egészen hamar sikerült közös nevezőt találni a minket érintő furcsaságokban, így elindultunk az egyetlen személy felé, aki segítséget jelenthet: Ophéliához. Az Alexet érintő incidens okozta fájdalom eközben folyamatosan halványodott bennem és ahogy egyre többet voltunk egymás társaságában, Chakna lassacskán kezdte elnyerni a szimpátiámat: őszinte volt, felelősségteljes (már ami az idegen testet és környezetet illeti) és nem reagálta túl a szituációt – valamint a legtöbb emberrel ellentétben képes volt racionálisan hozzáállni a tényekhez és együtt megoldást keresni. Nem is tudom, hogy például egy dühében össze-vissza futkosó és káromkodó lánnyal mit kezdtem volna.
Ezek és a Chaknával történtek tudatában úgy számoltam, az én kérdésemnek már semmi éle nem lesz, akárhogy is teszem fel azt neki. Elnézve a derűjét, nem is nagyon volt.
- Éppen egy kávét iszogatott – mondtam megkönnyebbülten, hátha ebből többet ki tud következtetni, mint én – Lesz itt magyarázkodás, ha ennek vége és mindketten hazajutunk – tettem hozzá nevetve és most először éreztem úgy, hogy talán egy kicsit leengedek.
Az út további részét jelentéktelen csevegéssel és néma sétával töltöttük, a köztünk lévő tempóbeli különbség pedig ekkor még fel sem tűnt.

*

Nem is figyeltem a mögöttem kialakult párbeszédre. Az üzenetjelző panelt böngésztem, forrongó dühvel, amit a visszaérkezett rendszerüzenet csak fokozott. Hogyhogy nincs ilyen címzett!? Jó, persze, biztosan nem a felhasználónevét használja. De akkor miért van az elküldöttekben mégis? Nekidőltem a bódénak. Alig hallható, reccsenő hangot hallatott, de ellenállt a nyomásnak. Gondolataim teljesen máshol jártak, így amikor felnéztem, Chakna már jócskán benne volt az intim szférámban és éppen nekem súgott valamit. Zavartan kitöröltem a gyülekező könnyeket a szememből és próbáltam a szavaira koncentrálni.
- Nem hinném – feleltem egy kevés gondolkozás után – Nemigen repül emberek közé, ha egyedül van.
Chakna válla… vagyis az enyém… mellett elnézve mostmár tüzetesen is szemügyre vettem a srácot: eddig nem tulajdonítottam nagy jelentőséget neki, de így, hogy szerepe lehet a történetben, már egészen más volt a helyzet. Az előbb ütött vágott, most pedig kétségbeesetten, szinte hisztisen követeli magának a magyarázatot. Sóhajtottam: mit is gondoltam korábban az össze-vissza futkosó lánnyal való együttműködésről?
Ezeket máskor inkább le kéne kopognom...

by **Chakna** Pént. Feb. 23 2018, 02:19

Igen… számítottam valami ilyesmi reakcióra… Ettől sajnos nem lesz könnyebb, sem neki, sem nekem. Nem szólalok meg, hagyom, hogy lassan feldolgozza az információkat, amiket megosztottam vele, közben győzködve magam, hogy jó döntést hoztam azzal, hogy ezt elmondtam. Én… Valahol tudom, hogy nem tudtam volna tenni semmit, hogy ne ez történjen, de… kitalálhattam volna valamit. Vagy… vagy akármi… És bevillan egy kép odakintről… amit soha nem fogok elfelejteni… Nem szabad elfelejtenem!
-Nincs mit megköszönni… Ez a legkevesebb ebben a helyzetben… - Nem mintha máskor nem mondtam volna el gondolkodás nélkül… De most azt hiszem, legalábbis látva a testbeszéd..emet, hogy így a legjobb. Ha nem mondom el , ott maradtna a feszültség hosszútávon közöttünk, ami nagyon megnehezítené, hogy összedolgozzunk. Nagyon remélem, hogy így hamarabb sikerül feloldani a feszültséget…
- Szegény nem igazán volt magánál… - mosolyodom el kicsit kényszeredetten a tervére. Valahogy így próbálnám én is… oké… ebbe meg fogok bolondulni… szóval hasonlóan próbálnám én is meggyőzni magamat, és a másikat, hogy nem érintett valami érzékenyen. Ezt persze nem kell feltétlenül az orrára kötnöm… Nem vagyunk olyan kapcsolatban, hogy éppen velem beszélje ezt meg mélyebben, megértem… Tulajdonképpen betolakodó vagyok a testében, így az életében… Azon se csodálkoznék, ha többet nem akarna látni, ha sikerült ezt megoldani…. Nekem meg remélhetőleg eltűnik mostmár életem egyik legborzalmasabb emlékének a képe…Nem, azóta sem bocsátottam meg magamnak, amit akkor tettem, most pedig… ijesztően hasonló helyzetbe keveredtem…

Kisebb kő esik le a szívemről tapasztalva, hogy egészen gördülékenyen teszünk, ha nem is nagyokat, de lépéseket a megoldás felé. A legnagyobb hiba amit elkövethettem volna ebben a helyzetben, az a pánik lett volna. Soha, semmit nem lehet úgy megoldani, hogy eszétveszte kiabál, rohangál és szitkozódik az ember. Márpedig ezt a problémát a lehető legrövidebb úton szeretném megoldani, mielőtt az idegeim felmondják a szolgálatot a felelősség súlya alatt. Mert semmi, de semmi mást nem érzek ebből az egészből, csak a felelősség engem összeroppantani készülő felelősség súlyát… Igen, a cél érdekében meg tudom őrizni a hidegvéremet, de iszonyúan feszélyez a helyzet.
Kávé… Szóval a reggeli kávé.
- Áhá… azt hiszem mindent értek - bólintok még mindig mosolyogva. Igen, néhányszor futottam már össze Kiwivel reggel a céhházban, olyankor mindig valami küldetés, vagy feladat miatt hagytam el korán a céhházat. Minden egyes alkalommal a Miko öltözetben. Kezdem kapisgálni miért a randi jutott eszébe a "szokatlan" öltözködésem láttán… Nos, így sem lesz galiba azt hiszem vagy ha lesz is valamennyi, majd megoldom.

***

Igen, a fiú szerencsére úgy reagál, ahogy szeretném, és szépen elmondja, hogy mi történt. Külön csavar a történetben, hogy Opheliának ehhez is köze van… Nagyon nagyon megsajnálom szegény fiút…Ezekszerint nem rég ébredt, és még nem dolgozta fel az információt, hogy öt évet "kihagyott" az életéből… ráadásul szokatlan is még neki a játék működése… Egyetlen dolog tart vissza tőle, hogy megöleljem: nem tudom milyen fényt vetne ez Hinarira…
A fiú hallgatása közben lépek oda… magam-Hinarihoz, és adom át az információkat, mintha csak a bemutatást készíteném elő,miközben nem vettem le a szemem a fiúról.
Hinari válaszára sóhajtok egyet… ez így kicsit bonyolultabbá teszi a dolgot… Miért hittem, hogy ilyen egyszerű?
Ezek után nagyon gyorsan bemutatom kényszerű partneremet, mint magamat, és aztán elhallgatok… Az ott… Neeem, az nem lehet… Oh, már hogy ne lehetne… Kifejezetten logikus lenne, ha szemmel tartana minket azután, amit művelt… Ráadásul amint észleli magán a tekintetemet, meglehetősen gyorsan odébbáll…
Mi a fenét kellene most csinálni? Utána rohanhatnék, hogy megbizonyosodjak a kilétéről, és visszarángassam ide ha Ophelia… de ezt a szerencsétlen fiút rossz ötlet lenne ilyen állapotban egyedülhagyni…
- Azt hiszem, szemmel tart minket valaki.- jegyzem meg Hinarinak.

by **Hinari** Pént. Feb. 23 2018, 12:51

Csupán egy enyhe bólintással reagáltam szavaira, tovább formálva magamban a róla kialakult képet, a következő mondata viszont előcsalt belőlem egy újabb kuncogást:
- Talán alvajárt - tűnődtem félhangosan, igazság szerint inkább magamnak mondva ki a gondolatot, nem a mellettem ülő lánynak. Emlékszem én ilyesmire Altól? Meg kellett erőltetnem hozzá az agyamat, hogy beugorjon, vajon ébredtem-e már arra, hogy félálomban járkál... de végülis ez nem volt lényeges most.
A kissé kínos párbeszéd után átváltottunk a megoldásra törekvőre, tényleges eredménnyel, séta közben pedig én is meséltem - illetve kérdeztem - a velem történtekről. Igaz Chakna válaszától, hogy így már mindent ért, sokkal nem lettem okosabb, de megnyugtató volt a tudat, hogy ha én nem is, de legalább ő tudja már a miérteket s így talán nem is lesz belőle nagy kavarodás, ha újra a saját testében tér vissza a céhházba. Mivel viszont elég sok idő a rendelkezésünkre állt - lévén hajnalodott még csak, így nem kellett rohanni -, elgondolkoztam azon, hogy amíg oda nem érünk a piachoz, fel kéne világosítanunk a másikat a jelenlegi testünk használatáról harcban, ha netán erre kerülne sor. Végül azonban elvetettem az ötletet: amíg nem volt létszükség, nem szívesen árultam el semmit - feltéve, ha Chakna nem böngészett át mindent eleddig, mert akkor úgyis mindegy lenne már. Egy barátfelkérést viszont elküldtem neki, mondván hogy nem árt, ha tudjuk, hogy merre van a másik.
Ám azt nem tettem hozzá, hogy nem teljesen bízom abban, hogy ez egy egyszerű odamegyünk-beszélünk a jóssal-visszacserél minket menet lesz: nem akartam ennél is jobban rontani a kialakult helyzeten...

*

- Üdv - hajoltam meg kissé a srác előtt, ahogy azt a japánok szokták köszönéskor. Talán így, hogy itt voltunk vele, kezdett megnyugodni a fiú, s habár továbbra sem voltam túl jó véleménnyel róla, a vele történteket számba véve igazán nem okolhattam őt a viselkedéséért. Ha tényleg igaz, ami félszavakat elcsíptem a levélírás és a lassacskán elpárolgó dühöm közben, neki sem kezdődött épp szerencsésen ez a játék.
Felkaptam a fejem a hangomra: Chakna előbb észrevette volna, mint én? Egyáltalán, be vannak neki kapcsolva a jártasságaim? Kicsit összezavarodtam, de aztán hamar körüljárattam én is a tekintetem, így még éppen elcsíptem, ahogyan az alak továbbáll. Szinte reflexszerűen löktem el magam a bódétól és már indultam is volna utána... amikor egy elém libbenő fekete tincs emlékeztetett, hogy ez ebben a testben meglehetősen merész ötlet volna. Megtorpantam, majd a másodperc törtrésze alatt döntöttem. Mélyen beszívtam a levegőt, majd a tőlem telhető legnagyobb gyorsasággal léptem a karakterem mellé:
- Ha megengeded... - nyúltam a jobb kezéért, és ha nem állt ellen, villámgyorsan lehívtam ujjával a menüm, gyors és praktikus mozdulatokkal aktiváltam a jártasságaim és húztam végig ujjam a felszereléslista felső részén, a Katanát szándékosan hagyva ki - Figyelj rám, talán ez az egyetlen lehetőségünk - néztem az azúrkék szemembe keményen - Valószínűleg többszörösen gyorsabb leszel nála, érd utol de ne kelts feltűnést, ha nincs negyvenes szintű, nem fog észrevenni ha nem egyenesen futsz utána. Hozd vissza ide vagy írj egy pm-et, hova menjünk utánad. Ha többen vannak, azonnal teleportálj el, érted? Siess; én vigyázok addig a srácra - hadartam, majd arrébb léptem, megnyitva neki az utat. Igen, kockázatos volt, nem is kicsit. A saját karakterem, a saját életem adtam más kezébe, és nem esett jól a gondolat. De ha nem csapda, ha tényleg Ophélia volt az, végzetes hiba lenne futni hagyni. Akkor talán az utolsó szalmaszál is eltűnne, amibe kapaszkodhatnánk...

by **Chakna** Szomb. Feb. 24 2018, 21:19

Elmosolyodom a felvetésre. Alvajárt, he~ Igen, pontosan úgy nézett ki.
- Nekem nagyon úgy tűnt - bólintok majdnem kuncogva, már kicsivel kevésbbé feszülten.

Hála az égnek probléma nélkül, gördülékenyen eljutottunk a közös megállapításra, nekem pedig a hangulatom is valamivel jobb lett. Gondolkodom rajta, hogy bővebben kifejtsem neki, hogy mire jutottam a kávéval, de végül úgy döntöttem, hogy nem szükséges, esetleg ha kérdez, akkor természetesen más a helyzet, és elmondom neki, de most inkább szorítkozzunk a lényeges információkra.
A barátfelkérést egy rövid pillantásváltás után elfogadom a nevében. Valóban nem árt, ha szemmel tudjuk tartani egymást. Felmerül bennem a gondolat, hogy nem ártana tisztában lennem a "képességeimmel", vagyis Hinari képességeivel, hogy adott esetben azonnal a legoptimálisabban tudjak reagálni, de... egyértelműen nem tehetem meg a tudta, és beleegyezése nélkül, hogy átnézem a menüjét. Tisztességtelen, és undorító lenne, mert olyan információkat tudhatnék meg róla, amivel igencsak komoly fegyver kerülne a kezembe ellene. Hogy ő megteheti ugyanezt? Ugyanmár... Nem vagyok előrébb sem azzal, ha tudja az adataimat, sem pedig azzal, ha nem. Így is, úgy is seperc alatt fölém kerkedne ha éppen azt akarná, hiába tudnám esetleg meglepni egy-két húzással.
De mégis...
- Figyelj csak-állok meg mielőtt a főtérre érnénk - Azt hiszem ez a helyzet elég komoly, hogy mielőtt belekezdünk, a legfontosabb tudnivalókat megosszuk magunkról a másikkal, ami a felszerelést, és a képességeket illeti - vetem fel az ötletet, aztán ha nem utasítja el, kezdem is az információmegosztást - Én íjász vagyok, nagyjából a 15. szintnek megfelelő pontozással. Észlelés-Látás-Nyomkövetés-Hallgatózás - Rejtőzés - Lopakodás-Akkrobatika és Ugrás jártasságokat tudok egyes szinten használni. 2 képességem van, azokat talán jobb ha megnézed, mit tudnak. - sorolom az információkat, amik esetleg hasznosak lehetnek a továbbiakban.

Ha ezt megbezéltük végül továbbindulhatunk, és a főtérre érve szembetalálom magam a fiúval, aki teljesen kétségbeesett... Igyekszem néhány szóval megnyugtatni, többek között azzal, hogy elterelem a figyelmét a társam bemutatásával.
Hinari szerencsére veszi a lapot, és teljesen gördülékenyen fogadja a bemutatást. Úgyhogy fellélegezve kicsit, magamat is nyugodt szívvel bemutatom.
- Én pedig Hinari vagyok - - mosolygok remélhetőleg megnyugtatóan a fiúra -Ha velünk tartasz szívesen segítünk, mi is Opheliát keressük - teszem hozzá a bemutatkozáshoz, lopva pillanta magamra ( @.@

), abban a reményben hogy Hinari nem haragszik meg, amiért ennyi információt a beleegyezése nélkül megosztottam a fiúval.
Aztán visszafordulok a fiúhoz, és közben észreveszem a minket figyelő alakkal. Természetesen azonnal figyelmeztetem Hinarit is. Ő is ugyanúgy rögtön utánarohanna, de megtorpan, és helyette mellém lép. Jóformán nincs időm reagálni, de ehhez hozzátesz az is, hogy meglepett amit csinál. Igen, nagyon ironikus kimondani hogy úgy nyúlt a kezem után, és hívta le a menüt, mintha csak a saját teste lenne o.o Igen, azért, mert az övé, de...
Pár pillanatig pislogva, aztán figyelmesen hallgatom mit szeretne. Elsőre rávágnám, hogy szó sem lehet róla... Nem nem nem! Nem jó ötlet ebben a helyzetben szétválni, hiszen úgy nme lesz aki segítsen akármelyikünknek is, ha beüt a ménkű... Csak az a baj, hogy igaza van... Ezt a lehetőséget nem szabad elszalasztani a kockázat miatt, mert ki tudja megtaláljuk-e még Opheliát, ha most elszalad...Még mindig kicsit a meglepettség sokkjában sóhajtok egy nagyon, aztán bólintok
-Rendben, legyen így. De ha gond van, írj! És igyekszem titeket figyelni a térképen - mondom, és elszaladok, amilyen gyorsan tudok, abba az irányba, amerre az előbb eltűnt az a nő, vagy istentudja kicsoda. Hinari tanácsát követve nem egyenesen, és nagyjából 5 percenként (ennél több idő nem telik el nélküle) ránézek a minimapra, hogy ellenőrizzem merre van Hinari a testemmel, és a fiúval.

by **Kirigaya Suguha** Szer. Márc. 07 2018, 14:06

Nos, a történet ott, és pontosan ott ér véget, hogy Hinari testében Chakna elszalad a nő után, aki időközben egészen nagy távot tett meg, minden bizonnyal a helyszínről menekülve, és mire a lány utoléri, már a védett területen kívül van. Láthatóan zaklatott, jobbra-balra tekintget, és fél tőled, mikor megközelíted. Ajkai remegnek. Nem mond semmit, de miután utolérted, már nem is menekül. Észrevette, hogy esélye sincs eltűnni előled. A teleportkristálya valamiért nem jut eszébe, talán túlontúl össze van zavarodva hozzá. Itt a lehetőség, hogy feltedd neki a kérdéseidet, hogy írj a saját testedben lévő Hinarinak üzenetet a fejleményekről, vagy akármit kezdj vele.

Hinari: Te ott maradtál a sráccal, aki még egy ideig folytatja az aggodalmaskodást. Mikor észrevette, hogy Chakna eltűnt valahová, kérdőn emeli rád a tekintetét, és láthatóan kérdezni akar tőled valamit. Csakhogy abban a pillanatban az arca megmerevedik, és a következő pillanatban a tekintete és az egész mozgása teljesen megváltozik. Igen, Nestor pislog rád, a Chakna testre, láthatóan igencsak zavartan az elmúlt nap eseményeitől. Már aznap többedik alkalommal történt, hogy ebben az emberi testben ébredt, aztán újra vissza a sárkány testébe, teljesen normálisan, aztán megint vissza ebbe az emberbe. Érzelmei az eseményekhez mérten alakulnak, és a következő cselekedetei is. Azt viszont én nem tudhatom, azok milyenek. A te feladatod őt irányítani, és leírni, mégis hogyan reagál egy Nestor egy ilyen helyzetre. Meg az is, hogy lereagáld az eseményeket te a Chakna testben. Mit teszel, hogy lenyugtathasd kedvenc sárkányodat és bármilyen módon a segítségére siess? Mit tesz ő? Megbízik benned?

by **Hinari** Csüt. Márc. 08 2018, 17:38

Úgy gondoltam, a barátfelkérés egyelőre bőven elég. Hogy szemmel tudjam tartani a testem? Talán. Vagy őt, ha netán nem tudnánk ezt rövid időn belül megoldani? Csöndesen sétáltam mellette, megpróbálva valami fesztelenebb témával foglalkozni, amíg meg nem állt.
Elkomorodva pillantottam rá.
- Nem szeretném - feleltem azonnal, majd egy kis szünet után folytattam - Mármint, gondolom úgyse tudnám megakadályozni, hogy megnézd, csak... - hirtelen keserű lett a szám íze - Én ezért vagyok még életben - suttogtam magam elé bámulva. Vajon hogyan tudnám anélkül megmagyarázni neki, hogy túl sokat mondanék? A lány viszont szinte rögtön válaszolt is, biztosítva felőle, hogy nem fog visszaélni a helyzettel. És nem kérdezett.
Jó lett volna hinni neki.
- Köszönöm - néztem rá szomorú mosollyal - Én is így vagyok vele - tettem aztán hozzá, pillantásom pedig önkéntelenül is a céhlogóján állapodott meg. Igen. Nagyon jó lenne...
De végül nem szóltam semmit.
- Gondolom tudod, hogy kardforgató vagyok, éshogy elég magas szintű - kezdtem bele végül, egy kevés hezitálás után - Magas szintű az Észlelésem is, úgyhogy azt hiszem, mielőtt folytatjuk, kérlek aktiváld, hogy biztosak legyünk benne, senki sem hallgatózik. Elég... gyakran szoktak figyelni – mondtam és igaz először meglepődött, de aztán, ahogy néztem, elég hamar eszébe jutottak a miértek. Kíváncsi lettem volna, mégis mennyit tud rólam, de ennek nem most volt itt az ideje. Kérdő pillantására bólintottam, és csak azután nyitottam szóra ajkaim újra, hogy meggyőződtünk a terep biztonságáról - Ami a felszereléseimet illeti, nagyjából a legjobbak, amik csak fellelhetőek a piacon. Magam is T5-ös kovács vagyok, úgyhogy ez azt hiszem nem meglepő - küldtem felé egy félmosolyt - Van még Látásom, ez esetleg hasznos lehet a mai nap folyamán... A képességeimre pedig, nos, remélem nem lesz szükség - fejeztem be, elég rövidre zárva az informálásnak ezt a részét: nem akartam, hogy bárki is ismerje a skilljeimet, pláne nem a hátrányokat, amikre nem lehet csak úgy, egy-két arénaharcból következtetni. Azt is csak a céhtagok tudták, hogy tudok itemképességeket más itemekkel kombinálni, és ez így volt jó.
Viszonoztam a bólintását és a mosolyt, majd meghallgattam a tudnivalókat az ő... vagyis most az én karakteremről. Tizenötödik szint… nem is emlékszem, mikor jártam én annál és hogy mennyit engedhettem meg magamnak akkoriban. De azóta sokan fejlődtek. Körülnéztem, mellkasomba pedig beleköltözött a hideg bizonytalanság; az érzés, ami régóta elkerült már. Gyenge voltam. Gyenge ehhez a világhoz, az emberekhez, akik ártani akarnak nekem. Vagyis most Chaknának.
Teljesen összekuszálódott minden.
- Rendben - sóhajtottam - Remélem nem fog sor kerülni harcra. Fogalmam sincs, hogyan kell lőni - húztam el kissé a szám szélét. Nem éreztem biztonságban magam: itt voltam Aincrad legnépesebb városának majdnem közepén, egy fegyverrel amit nem tudok jól használni és olyan pontokkal, amiktől rég elszoktam már. Hiába próbált Chakna biztatni.
Talán nem lett volna gond, ha a szerepcserével együtt eltűnik a félelem is, hogy bármikor megtámadhatnak. De az ott maradt. Az nem ment sehová.
Egyre kényelmetlenebb lett ez a várakozás…
- Viszont mostmár induljunk tovább szerintem - ajánlottam - Lassan végeznek a kipakolással.
Figyeltem lépteinket, ahogyan a tegnapi helyszín felé igyekeztünk. Nem túl gyorsan, nehogy feltűnést keltsünk, de nem is olyan lassan, hogy ne elsőnek érjünk oda.

*

Valaki azonban mégis megelőzött minket, pár perc elteltével pedig már jóval többet tudtunk a fiú életéről, mint amennyit egy bölcsebb férfi elmondott volna magáról.
Szerencséje volt, hogy velünk találkozott.
- Majd megyünk utánad – biztosítottam a lányt, miután felfedeztük a minket figyelőt, és összeszorított fogakkal figyeltem, ahogyan elszalad. Megnyitottam a térképet, és egy kisebb sóhajtással tartottam rajta szemeimet a Hinarit jelző ikonon, miközben rá-ránéztem a srácra is, aki azóta reméltem feltápászkodott már a földről. Tekintetében felfedeztem a kérdést és még azelőtt akartam válaszolni rá, hogy feltehetné azt:
- Ne agg... - kezdtem, de szinte azonnal észleltem én is a változást. Arckifejezésének hirtelen változását, mozdulatai esetlenségét... Pár másodpercig mindketten csak bámultunk egymásra.

Nestort újra az a furcsa érzés kerítette hatalmába. Nem repült, ma többet nem! Egyik pillanatban álmatagon fekszik a palota tetejének cserepein, furcsát álmodik, a következő pillanatban pedig kis híján lezuhan az épületről. Nestor okos sárkány volt. Nestor tudta, hogy valami gond van.
Annabell viszont már hajnalban elment. Nestor nem tudott így szólni neki. Nestor tehát várt. Annabellt várta. Addig nem repült sehová. Mellső lábaira tette fejét Annabell és Alex lakrészének erkélyén és várt. Mintha ugyanaz az álom folytatódna. Többször is. Vajon a programok tudnak álmodni?
Nestor törte a fejét, álmodott-e már korábban.
Új epizód következett. Ezúttal pedig társasága is akadt: egy idegen lány. Nestor az idegen lányt fürkészte. Volt benne valami ismerős. Nestor azonban nem tudta megmondani, hogy mi. Körülnézett. Nehezére esett két lábon egyensúlyozni, így bizonyosan elesik, ha a feketehajú lány nem fogja meg. A feketehajú lány nem bírta el Nestort. Megkapaszkodtak egy bódé falában. Nestor nem értette. Mit mond neki a lány, és honnan ismeri?

- Nestor, te vagy az, ugye? - suttogtam megrökönyödve s abban a pillanatban meg is feledkeztem a nyitott minimapról. Még mindig alig tudtam felfogni, de ha a fiú igazat mondott... éspedig ő nem lehetett ő most, nem igaz? Összezavarodtam, és amikor a srác lábai összegabalyodtak, reflexszerűen léptem oda, hogy segítsek neki. Hiszen éppen az előbb "vettem fel" a súlyemelést, nem? - legalábbis ösztönszerűen úgy éltem meg. Mondanom se kell, hogy majdnem vele együtt vágódtam el én is, és amikor végre megállapodtunk, nem győztem bosszankodni a hibámon. Ilyesmit nem engedhetek meg magamnak! Próbáltam szoktatni magam az új körülményekhez.
- A feketehajú lány ismeri Alexet? - jött a kérdés, én pedig úgy bambultam rá, mintha nem is japánul szólt volna hozzám.
- Hát hogyne ism... vagyis... igazából... nem tudom - húztam el a szám kiábrándultan - Figyelj Nes, ahogy te is, úgy én is más testbe kerültem - tettem hozzá gyorsan, majd odahajoltam hozzá, egészen közel, titkon remélve, hogy nem pont most váltanak vissza - Annabell vagyok - súgtam s mosolyogtam rá, várva a felismerést a fiú arcán - Tegnap rajtakaptalak, hogy megint a frissen lerakott tojások körül nézelődsz. Még mondtam is, hogy Jeanie számolja őket, és tudni fogja, ha egy-egy eltűnik. Emlékszel? - meséltem, az emlékek pedig lágy derűt csaltak megkeményedett arcvonásaim közé. Egy pillanatra szétrebbentek a problémáim, ahogy felidéztem a közelmúltat. De csak egy pillanatra.

Nestor ki akarta találni, honnan ismerős neki a feketehajú lány. Nézte jobbról. Nézte balról. Nestor tudta, hogy nem emlékszik mindenkire. Túl sok volt neki az ember ezen a helyen. És túl kevés a sárkány. Nestor viszont egyszerre csak rájött! A jelzés. Amíg Alex nem élt velük, ugyanilyen jelzés volt a feje felett. Így Nestor kérdezett. A feketehajú lány ismeri Alexet?
A válaszra viszont nem volt felkészülve. Rázta is a fejét.
- Nestor nem érti - mondta. Nestor tényleg nem értette. Ilyen létezik? Nestor nem hallott még erről. A feketehajú lány viszont tudta Annabell igazi nevét. Tudta azt is, mi történt tegnap. Nestornak nehezére esett elhinnie.
- Ez nem álom?
Eddig azt hitte, álmodik. Várakozón nézte a feketehajú lányt. A feketehajú lány viszont a térképén nézett valamit. Nem tetszett neki, amit lát. Nestor eközben mindinkább elbizonytalanodott. Ha Annabell áll előtte, mindennek igaznak kell lennie. Annabell ugyanis sohasem mond Nestornak valótlant. De a feketehajú lány mondhat valótlant, ha ő mégsem Annabell.
Nestor úgy érezte, forog és akadozik vele a világ. Elindultak.

Egészen hihetetlennek hangzott, igen, így nem hibáztattam érte, hogy elsőre nem akarta elfogadni a mondottakat. A helyében valószínű én is össze lettem volna zavarodva, azt pedig egyáltalán nem tudtam, hogy a programozók felkészítették-e a peteket ilyen szélsőséges helyzetekre: ha nem, úgy hiába győzködöm Nest, nem fogja tudni összerakni a bejövő információkat. Éppen azon törtem tehát a fejem, hogy amíg várunk, hogyan másképp tudnám ezt elmagyarázni neki, amikor észrevettem, hogy a térképen mozgó ikon teljesen eltűnt a látóteremből. Mi a...? Gyorsan kinagyítottam a mapot, hogy nagyobb területet láthassak be, és még levegőt is elfelejtettem venni a felismeréstől: Chakna kifelé tart a védett övezetből!
- Sietnünk kell, gyere! - nyúltam a srác kezéért és ahogy csak tudtam, elkezdtem vele szaladni a kitartóan villogó ikon irányába. Valamit kérdezett közben, de nem figyeltem rá; agyamban egymást kergették a baljósabbnál baljósabb feltételezések: mi van, ha csapda? Ha nem érek oda időben? Mi lesz, ha fogságba esik ő vagy én? Vagy ha nem tudja, hogyan kell közelharcot vívni a mobokkal? A kisebb szintűek automatán elkerülik, de mi lesz, ha feltűnik valami erősebb? Egyáltalán... van-e értelme annak, ha most odamegyünk?
Idegtépően lassan haladtunk és a kétségbeesésem minden lépésnél egyre inkább kezdett úrrá lenni rajtam: gyűlöltem a tehetetlenséget; elszoktam a gyengeségtől, a lassúságtól és utáltam, hogy nem tudom úgy használni a testem, ahogyan azt reflexből tenném. De mindezek hátterében egyvalami állt csak: a bizonytalanság. Egy rég nem látott ismerős, ami még visszatértével is egyetlen szempillantás alatt képes volt maga alá gyűrni engem.
Csak remélni tudtam, hogy nem lesz semmi baj. Tenni ellene valószínűleg már nem lettem volna képes.

by **Chakna** Pént. Márc. 09 2018, 13:36

Valahol… Számítottam rá, hogy így reagál a felvetésemre. Tisztában vagyok vele, hogy mekkora kockázat, ahogy azzal is, hogy neki sokkal nagyobb, mint nekem… De jó esélyjel mindkettpnk élete múlhat rajta legrosszabb esetben, hogy tisztában legyünk azzal, jelenleg mit tudunk, és mit nem tudunk megtenni, ami egyénként teljesen természetes.
- Ha nem adsz rá engedélyt, nem fogom megnézni - vágom rá gyorsan a megjegyzésére, hogy nem tudná megakadályozni. - Annyit fogok tudni -vészhelyzetben is, amihez nem füllik a fogam, de elfogadom, ha így dönt. - amennyit elmondasz, vagy amit magamtól tapasztalok ameddig így vagyunk-
Hasonlóan gondolkodunk ebben, ez megnyugtató, és remélhetőleg megkönnyíti a dolgunkat.
Bólintok. Igen, ennyit azt hiszem mindenki tud Hinariról aki nyitott füllel jár. Először meglepődök. Már kibukna belőlem hogy miért hallgatózna bárki. Aztán rájövök, hogy Hinari esetében ez egyáltalán nem meglepő...
- Igazad van - bólintok, és egy engedélykérő pillantást vetek rá. Ő mondta, hogy aktiváljam, de akkor is... kell nekem hogy megerősítse, hogy megengedi. Ha megtette, akkor aktiválom Hinari észlelését, és a magas szint okozta új érzést figyelmen kívül hagyva pásztázom végig a környéket.
Ha nem figyel minket senki, ezt jelzem neki. Az elmondottakra bólintok. Őszintén... nem is várnék kevesebbet Hinaritól...pláne belegondolva, hogy valószínűleg állandóan veszélyben van az élete... - Köszönöm - mosolygok rá. Én is remélem, hogy a képességekre nem lesz szükség, és elfogadom, ha ezt nem osztja meg velem.
- Én íjász vagyok, nagyjából a 15. szintnek megfelelő pontozással. Ennek megfelelően a rendelkezésemre álló készletből igyekeztem a legjobb felszerelést összeválogatni T2-n. A jártasságok közül észlelés, látás, rejtőzés, lopakodás, hallgatózás, akkrobatika és ugrás áll rendelkezésemre, egyes szinten mindegyik. A képességeket pedig azt hiszen az a legjobb, ha szükség esetén megnézed... hosszú lenne elmagyarázni…-
Kicsit szélesebbre húzom a mosolyom.
- Emiatt ne aggódj. A rendszer segít. Nem a legtökéletesebb, de remélhetőleg elég lesz. - Na igen... én sem igen forgattam még kardot, de valamennyire bízom a rendszerven, és a "test" emlékeiben... Akkora bajba meg csak nem kerülünk, hogy ez kevés legyen... ugye?
- Induljunk - bólintok. Nagyon remélem, hogy Ophelia ott lesz, vagy találunk valami nyomot, ami elvezet hozzá... És már el is indulok tovább a főtérre.
A korai óra ellenére nem mi voltunk az elsők a főtéren. Szembe találtunk magunkat egy kétségbeesett fiúval, aki a jelek szerint pontosan abban a helyzetben van, mint mi, csak… Valami máshogy sikerülhetett náluk, mert csak időnként cserélődnek meg. Enyhe borzongás fut végig a hátamon, ahogy belegondolok, mi történhetne, ha egyszercsak visszakerülnénk a saját testünkbe, aztán hirtelen megint a másikéba… Ha rossz pillanatban történik ez, nagyon nagy gondba kerülhetünk…
Hinari elküldött… Nem akaródzott szétválni, nagyon nagyon nem… De kénytelen voltam fogszívva, és kelletlenül belátni, hogy igaza van… Ez a legoptimálisabb lépés a jelen helyzetben.
A nő egyénként meglepően gyors… A saját paramétereimmel valószínűleg esélyem sem lett volna utolérni… Így viszont lassanként csökken a távolság. Reménykedem, hogy gond nélkül utolérem, és ráveszem, hogy azonnal jöjjön vissza velem Hinarihoz, és magyarázza el, mi történt, és ha már ott van csinálja vissza, a fiúval együtt.
Menet közben megnyugodva látom, hogy Hinari nem mozdult el a főtérről. És nem úgy néz ki a kis mozgás alapján, hogy valami gubanc adódott volna ott. Csak maradjon is így... Ha itt valami gond adódik, azt megoldom... Csak ott legyen minden rendben!
Pár pillanatra megtorpanok, amikor rájövök, hogy a város határán belül már nem fogom utolérni… A franc… Nem tehetem meg, hogy akárcsak ennyire kockáztassak más testében… Ez nem helyes… Ugyanakkor… ha most eltűnik, akkor lehet hogy soha többé nem találjuk meg… A fenébe… Egy PM-et írok… magamnak, miközben indulok tovább.

Muszáj kimennem a városon kívülre. Egyelőre ne aggódj, amilyen gyorsan csak lehet megyek vissza. Figyelj a minitérképen, és ha gond van, hívj segítséget!

Miután elküldtem, összeszorítom… Hinari ajkait, enyhén meg is harapom, aztán határozott elképzeléssel lépek ki a védett övezetből.
Amilyen gyorsan csak tudok, utána megyek, és utolérem, és nemes egyszerűséggel, megint amilyen gyorsan csak Hinari képességei engedik, visszaviszem a városba.
És ez az elképzelés egészen addig működik is, ameddig a szemébe nem nézek, és nem látom az arcán a félelmet.
- Most, kérlek, gyere velem, és szépen menjünk vissza a városba. Van hozzád néhány kérdésünk. Ne félj, nem akarunk bántani, de szükségünk van a segítségedre. - mondom, sokkal kevésbé határozottan, mint szeretném, és mint a helyzet megkívánná, valamennyire igyekezve megnyugtatni.
Ha úgy látom nincs hatása a próbálkozásnak, akkor az ajka… Hinari ajkába harapva sóhajtok egy nagyot, a súlyemelés segítségével, ha tudom, felkapom a nőt, és amilyen gyorsan csak tudok, futok is vissza a város felé.
Ha volt hatása a szavaimnak, akkor mielőtt felkapnám ,engedélyt kérek tőle, és úgy teszem ugyanezt.
A minitérképem pedig még mindig nyitva van, így ha közben Hinari elindult felém, azt látom, és ennek megfelelően úgy veszem az irányt, hogy a lehető legrövidebb úton találkozzunk. Nem tetszik ez a helyzet... Túl sok a kérdőjel, túl sok a kockázat, és túl nagy a felelősség, hogy más testére kell vigyáznom...
És egészen amíg vissza nem érünk a városba valami megmagyarázhatatlan rossz előérzet is kísér... Mert mindig ilyenkor történik valami... Mindig ilyenkor bonyolódik össze a helyzet, és válik a megoldás még távolibbá... Chakna.. ne legyén paranoiás... Egek, csak legyek már a védett területen belül...

by **Kirigaya Suguha** Pént. Márc. 09 2018, 17:10

- Ne.. Mit akarsz tőlem? - kérdezte elhaló hangon, ajkai láthatóan elkékültek és remegtek.
- Miért követtél végig? Hagyj békén. - toppantott egyet maga előtt, majd miután észrevette, hogy a mozdulattal közelebb került hozzád, ijedt kisegérként hátrálni kezdett.
- Én nem. Nem akarom. - hirtelen behunyta a szemét, a fejéhez kapott, átfutott rajta egy villanás.
- Nem tudom, mi.. történik. - suttogta aztán maga elé, amit csak akkor hallhatsz, ha odakoncentrálsz rá. Ezek után elveszi a kezét a fejéről, és újra félős kisnyúlként tekint rád. Hátrál egy lépést, de egyelőre nem fogja menekülőre. A céhjeledet vizslatja, és vár a cselekedeteidre.

Hinari, veletek mindeközben nem történik semmi. A kör végére eléritek Opheliát és Chaknát a saját kis tempótokban.

Egyéb infók: Igen, Ophelia tényleg nagyon gyors. Sokáig képes volt tartani Hinarival a tempót.
Hinari panelja az egyik pillanatban felvillan, és kijelzi, hogy az üzenetet Ophelia részére sikerült elküldeni. Jobb későn, mint soha.
Ha megpróbálhatjátok, egyes szintű súlyemeléssel simán bevonszolhatjátok a félős kisegeret a védett övezeten belülre. Kérdés, megteszitek-e. Mennyi időt vagytok képes tétován bevállalni? Ketyeg az óra. Megéri leállni vele vitatkozni?

by **Hinari** Hétf. Márc. 12 2018, 21:29

Nestor nem értette. A feketehajú lány nem magyarázta el neki. Csak futottak. Nestornak nehezére esett. Nestor ezelőtt még nem próbált meg két lábon futni. Igazából futni sem. Nestor általában repült.
A feketehajú lány azonban nem volt gyors. Nestor a feketehajú lány kezét fogta. Úgy futottak. Nestor így képes volt tartani a lépést. Nem tudta, hogyan szólítsa a lányt. Annabell volt, vagy nem? Nestor inkább nem kérdezett. Azon kapta magát, hogy a földön fekszik. Elestek volna? Nestor nem értette, mi történt. Elszégyellte magát: Nestort nem futásra tervezték. Nestor csak repülni tudott jól.

A házak a kelleténél lassabban haladtak el mellettünk és a kitartásom sem volt elegendő, de nem, nem állhattam meg! Minden ötödik lépésnél rápillantottam a megnyitott térképre, abban reménykedve, hogy a pötty egyszerrecsak megáll, még mielőtt átléphetné a védett övezet határát. Ennyi gyorsaságnak csak elégnek kellene lennie, nem? Furcsálltam, hogy az a nő hogyan lehet ilyen gyors... amikor szöget ütött a fejembe a gondolat, hogy talán mégsem véletlen mindez. Hiszen egy jóslással foglalkozó személynek, nos... elég sokszor fel kell szívódnia, és lehetőleg minél gyorsabban. Nem csoda hát, ha gyorsaságra pakolja a pontjait. Más körülmények között talán viccesnek tartottam volna a feltételezést, most viszont inkább bosszúsággal töltött el - csak érjük utol őket időben!
Elég volt csupán egyetlen momentum, ez az egyetlen pillanat, hogy nem a futásra összepontosítottam, és máris elveszítettem az irányítást. Egyszerre történt minden. Teljesen egyszerre.
A Hinari karakterét jelző ikon megállt. Pont, amikor észrevettem, üzenet csippant a látóteremben. Közben érkezett egy második is egy sikeres küldésről. Megtorpantam, de akrobatika híján nem elég finoman. Nestor belém jött hátulról. Az ütéstől elengedtem a kezét. A fiú hasra vágódott, én pedig döbbentem álltam meg felette.
És mindezt nagyjából két másodperc leforgása alatt.
- Elnézést - guggoltam le zavartan, hogy fölsegítsem a sárkánybőrbe bújt fi... vagyis, a fiúbőrbe bújt sárkányt - Pillanat - intettem neki, majd gyorsan átfutottam a saját magamtól jött üzenetet. Sóhajtottam: vajon mennyi időt pazarolt el, amíg megírta a levelet?

A feketehajú lány a kezét nyújtotta Nestornak. Nestor feltápászkodott. Meg kellett kapaszkodnia a feketehajú lány vállában, hogy ne essen el újra. Nestor így közel került a feketehajú lányhoz.
Nestor nem volt kíváncsi sárkány. Legalábbis amióta megmentette Annabellt a zuhanástól és nagyobb lett. Azóta Nestor jobban szeretett repülni és az erkélyen sütkérezni. Vagy a tetőn. Ahol volt éppen nap. Nestor szeretett vadászni is. Kisebb-nagyobb állatokra, Annabellel. De most más volt a helyzet. Nestor érteni akarta! Annabell-e az, vagy nem? Nestor így belenézett a levélbe. A feketehajú lány a fejét ingatta. A szája szeglete egészen elvékonyodott. Nestor rosszat sejtett. Nestor a levelet nézte. Természetesen nem tudott olvasni. De felismerte Annabell nevét a játékban. Nestor Hoora és Alex nevét ismerte még. Tudta, hogy Annabell mindig elmegy, ha Hoora ír neki. És mosolyog, ha Alex. A feketehajú lány viszont nem mosolygott. Válasz nélkül zárta be az ablakot. Megfogta Nestor kezét, és folytatták az utat. Nestor azon gondolkodott, vajon miért küld Annabell üzenetet a feketehajú lánynak. ...Vagy magának küldte?
Nestor csak remélni tudta, hogy hamar odaérnek. Bárhová is kell odaérniük.
Nestor kezdett rosszul lenni a futástól.

Éreztem, hogy Nes egyre nehezebben jön utánam, de a térkép alapján már nem volt sok hátra. Az ikon szerencsére végleg megállt: a védett területen kívül ugyan, de nem túl messze a város határától. Kicsit pihentünk, amíg Chakna és a srác kitartása nem töltődött fel teljesen, majd felvéve egy lassabb tempót mentünk tovább, hiszen - legnagyobb megkönnyebbülésemre - az ikon helybenmaradás helyett inkább felénk kezdett el közeledni. Nemsokára pedig meg is pillantottam őket: az én testemben lévő Chaknát és a nőt, akit a bódé mellől csak elcsípve tudtam megnézni magamnak, most azonban már teljes valójában volt benne a látóteremben.
- Nes, maradj itt, jó? - kértem a sárkányt, aki látszólag szíves örömest teljesítette a feladatot és mire két lépést eltávolodtam tőle, már az utolsó ház falának árnyékában pihegett a földön. Megálltam, és egy nagy levegővétel kíséretében kinyújtottam a lábam: a védett övezet határa. Chakna testében meglehetősen kényelmetlen volt a mozdulat; sokkal inkább, mint ezelőtt, de eddigre már talán nem voltak olyan messze, hogy probléma lehessen a kommunikációval. És ha a jelenlegi jártasságaimban nem is, de a sajátjaimban bíztam, a lány pedig bizonyosan szólna, ha bármit jelezne neki az Észlelésem. Nem fogom nyusziként várni őt a biztonságban - jelentettem ki, majd felgyorsítottam a lépteim, és odasiettem a pároshoz.
Az első, amit megállapítottam, hogy kétségkívül Ophéliát sikerült elkapnunk.
A második, hogy nem olyan biztos, hogy a valódi Ophéliát sikerült elkapnunk.
- Sziasztok - köszöntem nekik és igyekeztem bekapcsolódni a beszélgetésbe, ha volt valamilyen, ám ahogy innen hallottam, Chakna egyelőre csak nyugtatgatni próbálta a nőt. Elhúztam a szám szélét, és alaposan végignéztem Ophélián: az arckifejezése és mozdulatai - minden igyekzetem ellenére is - alátámasztották az elképzelésem.
- Te nem az igazi Ophélia vagy, ugye? - szóltam közbe, egyszersmind megadva neki a lehetőséget, hogy vagy igazat adjon nekem úgy, hogy igazam is volt, vagy játssza tovább a megkezdett szerepét és igazat adjon nekem úgy, hogy voltaképpen nem volt igazam. Ezt akartam tehát legelőször megtudni. Hogy eközben már becipelte-e őt Chakna az épületek biztonságos körébe, vagy sem... nos, az már igazán nem rajtam múlott.

by **Chakna** Csüt. Márc. 15 2018, 21:29

Ideges lettem. Baromira ideges. Nem nem nem! Nem akarom ezt az egészet, nem akarok Hinari testében kint mászkálni a városon kívül! Nem akarom vállalni ezt a felelősséget az életéésrt! Nem!
Sajnos az sem nyugtat meg, hogy látom mennyire rémült Ophelia (?). Elsőre sikerül annyira uralkodnom magamon, hogy szép hangon, nyugodtan megkérjem, hogy jöjjön velem. Teljesen hiába. Csak még jobban bepánikolt. Nagyot sóhajtok, határozottan mellé lépek, egy pillantással ellenőrizve a súlyemelést, aztán újabb sóhajjal megragadom a karját.
- Ne haragudj, kérlek - mondom, miközben felkapom, és nem futva, hogy spóroljak a kitartásommal, de sietős léptekkel indulok vissza a város felé.
Így kicsit megnyugszom, és szép lassan feljutnak a tudatomig az előbbi mondatai
- Segítséget kérni szeretnék, de nem egyedül, a részleteket jobb, ha közösen mondjuk el.-válaszolok a kérdésére, aztán gondolkodom a többin. Furcsa, és nagyon rémítő ötlet kezdi piszkálni a gondolataimat.
"Miért követtél?" "Nem akarom" "Nem értem mi történik." … Majdnem ugyan ezeket a szavakat mondta a fiú a főtéren… És hasonló gondolatok forognak qaz én fejemben is… Nem nem nem! Az ugye nem lehet…
Amíg újra védett területre érünk, ezen pörög az agyam, és csak néhány mondatot tudok kipréselni Hinari ajkain…
- Nyugodj meg, tőlünk nem kell félned. Láttam, hogy felismerted a fejem felett a céhjelet. Tudod mit jelent?-próbálkozom egyrészt megnyugtatni, másrészt a gondolatait másfele terelni. Ha igaz ami eszembe jutott, épp olyan tanácstalan, mint mi… De, természetesen, azt sincs kizárva, hogy csak egy újabb műsorszámot látunk, mint amit tegnap délelőtt a tömegnek mutatott be… Vagy… bár ezt nekem kifejezetten fájdalmas elismerni… Hogy Ophelia az, és ő van így megrémülve, mert nem számított rá, hogy ilyesmi történik… Mi is? Ebben az esetben biztos vagyok benne, hogy ő tudja, csak nem szándékosan, vagy nem ő csinálta.
Közben talán kicsit lassulnak a lépteim. A fene egye meg… Akárhogy is, de kezdem megsajnálni… Senki nem érdemli meg, hogy ilyen helyzetbe kerüljön.
- Figyelj, megígérem, hogy elmondjuk mit szeretnénk, és ha tudsz segíteni, akkor kérünk szépen, hogy segíts, utána teljesen békén hagyunk, és elfelejtjük ezt az egészet!-ha ismerne ez biztos elég lenne, hogy megnyugodjon, ha jószándékú… Soha nem szegtem meg egy ígértemet sem, csak azt amit magamnak tettem… és azóta is ott a bűntudat miatta, ha már nem is feszít úgy, mint régebben.
De nem ismer, úgyhogy nem lepődnék meg, ha továbbra is ugyanolyan feszült maradna…
Közben lassan megérkezünk a védett területre. Az utolsó néhány lépést szinte futva teszem meg, és amint felvillan a jelzés, hogy védett területre léptem, leteszem a lányt az ölemből de finoman megfogva a csuklóját. Még elszalad nekem ><
Eddigre muszáj megállnom pihegni… A fenébe is… Magas szinten sem könnyű ennyit cipelni valakit…
- Sziasztok - üdvözlöm az épp mellénk érő magamat, és a szememmel megkeresem a srácot. Mindketten jól vannak. Hála az égnek!
Közben Hinari már neki is szegezi a kérdést amin én már lassan 10 perce pörgetem az agyamat.
Nem vagyok meggyőződve, hogy jó ötlet, de már nincs mit tenni. A kérdés elhangzott, én pedig egyelőre bíztató tekintettel és mosollyal igyekszem megnyugtató jelenség lenni. Nem, egy pillanatra le nem veszem mostmár a szememet a nőről, és csak akkor engedem el a csuklóját, ha nagyon muszáj.
- Itt eléggé feltűnő helyen vagyunk…-jegyzem meg, és ha Hinari egyetértésével találkozom, akkor indulok is el az épületek felé, hogy kevésbé nyújtsunk bámulni-valót a nemkívánatos bámészkodóknak.

by **Kirigaya Suguha** Csüt. Márc. 15 2018, 22:52

A nő továbbra is bizalmatlanul tekintett Hinari testére, nagyokat pislogott hatalmasra tágult szemeivel. Amikor Chakna a segítségkérésről beszélt neki, egy lépést hátrált, és tanácstalanul körbenézett. Aztán amint a céhjelre terelődött a szó, megtorpant egy kicsit, mozdulatai teljesen megálltak. Még az arckifejezése is megváltozott. Igen, valóban felismerte, és tudta, hogy mit jelent. Lehajtotta a fejét, és olyan arckifejezést vágott, mint aki nem tudja, mit tegyen, miben bízzon vagy mit mondjon.
- Békén hagytok? - harapott rá a szóra. - Biztosan? Nem küldtök.. Börtönbe? - érdeklődte félősen, és még mindig bizonytalanság áradt teljes lényéből, de mindezek után teljesen nyugodtan tűrte mégis, hogy Chakna elkezdje cipelni. Az egyetlen, ami kapálózást váltott ki a nőből, a védett övezet határa volt. Idegesen elkezdte kezeit és lábait lóbálni, és azt sikította, hogy "Nem! Ne ölj meg!". Recés hangját átjárta a pánik.
Természetesen, nem tudott mit tenni. Mire észrevette, már túl közel voltatok, Chakna egy lépéssel átugrotta a határvonalat, és már bent is voltatok; probléma nélkül.
Chakna: A csuklójánál fogva visszatarthattad, de lehet, hogy inkább szükséges a derekánál fogva magadnál tartani, mert a nő elkezdett kapálózni a kezeid között. Mindenáron vissza akart térni a védett övezeten kívülre, ki tudja, miért.
- Engedj el! Bántani akarsz! Engedj vissza. - sipította. - Meg akarsz ölni. Nem is a börtönbe küldesz, hanem meg akarsz ölni. - jajjgatott, és szinte alig hallotta meg Hinari kérdését, amire persze nem válaszolt még egy darabig a nagy kapálózások között. Aztán egyik pillanatról a másikra rázkódás futott végig a testén. A fejéhez kapott, megpróbálta megkönyökölni Chaknát, utána pedig a fejét beleverni valami közeli tárgyba.
- Astrid! A nevem Astrid! - kiáltotta akkor hevesen. - Segíts! - folytatta, aztán pedig: - Engedj el! Vigyél ki innen kérlek, meghalok, ha itt történik meg! Kérlek, ne bánts! - fogait összezárta, szeme résnyire szűkült, és nem állt le a folyamatos kapálózással. Sajnos vagy sem, ha csak Chakna figyelme nem enyhült, nem sikerült megszöknie. Túlságosan gyenge volt hozzá.

by **Hinari** Pént. Márc. 16 2018, 00:35

Más talán megtorpant volna az alábbi jelenetet látva, de én ösztönösen felgyorsítottam a lépteim: már messziről láttam, hogy Chakna felém igyekezik, és azt is, hogy nincs épp egyszerű dolga. Végül megálltam, felvettem a befelé igyekvők tempóját, és kérdő pillantással illettem a karakterem mögött bújó lányt: mit tettél te vele, hogy ilyeneket ordibál? Persze mindezt inkább tanácstalanul közvetítettem, mintsem vádlón, de azért egy kissé mégiscsak kínos volt a szituáció, főleg, mivel csak a vak nem látta, hogy zöld indikátoros játékos sipítozik segítségért és kántálja, hogy ne öljük meg. Lehet, ha a saját testemben vagyok, fogok egy rongyot, és a legközelebbi fogadószobáig egyszerűen betömöm a száját Neutral

Végül aztán csak elértünk valahogy a védett övezet határára, azt átlépni pedig kisebb-nagyobb megerőltetésbe kerülhetett - legalábbis Chaknának biztosan. Ami engem illet, figyelmesen tanulmányozva a helyzetet ballagtam mellettük, néha el-elhajolva egy-egy felém lendülő kéz- vagy láb elől, de ezen és az egy kérdésen felül egyelőre nem tettem semmi egyebet: a nő reakciója újabb darabkát jelentett a kirakósban, ez pedig kellően elterelte a figyelmemet ahhoz, hogy a helycserén agyaljak. Hisz a helyzetet elnézve mostmár egyre inkább világosabbá vált, hogy...

Nestor figyelte, amint a feketehajú lány kilép a mezőre. Figyelte őt egészen addig, amíg vissza nem indult. Nestor innen is látta a három alakot. A feketehajú lányt, az idegen nőt és Annabellt is. Nestor felpattant. Nestor elesett. Nestor a falhoz támaszkodva felállt újra. Odabillegett a védett övezet határáig. Nestor nem lépte át azt. A feketehajú lány azt mondta neki, maradjon itt. Ha a feketehajú lány most Annabell volt, Nestor engedelmeskedett neki.
Nestor azonban nem értette, miért látja Annabellt is, ha Annabell most nem Annabell. Karba fonta kezeit. Ahogy kissárkánykorában tette azt sokszor. Nestor így várta a triót. Az idegen lány hangos volt. Nestornak nem volt szimpatikus. Ám Nestort jobban érdekelte Annabell és a feketehajú lány. Végignézett mindkettőjükön.
- Nestor még mindig nem érti - jegyezte meg. Úgy érezte, összeakadtak az információk valahol... őbenne. Annabellre nézett segítségkérőn. Az igazira. De egyik lány sem vele foglalkozott. Nestor meg tudta érteni. A nő nehéz eset volt. Nestor közelebb lépett hozzájuk. Nestor tudta, mit kell tennie. Átvetette lábait a nő derekán és ráült annak mellkasára.

Van az a pillanat, amikor minden gondolatfoszlány elrohan a bejövő információ elől: mintha megbotránkozásukban nem tudnák, hogy mihez kezdjenek, így inkább egyszerűen csak felszívódnak mind. Ugye ismerős? Nos, én is valahogy így álltam most előttük: hirtelen kiüresedett aggyal, amíg felfogtam a történteket, egyet pislogva is hozzá, csakhogy életszerűbb legyen a dolog. Majd elnevettem magam. Hangosan és jóízűen, hogy akik eddig nem figyeltek fel ránk, azok most már egészen biztosan megtegyék. Nem, nem lepődtem meg Nestor reakcióján, hiszen több mint elégszer megtörtént már, ha őt is vittem egy-egy repülést igénylő küldetésre és a delikvens, akivel foglalkoznunk kellett, éppen nehezen kezelhető volt. Ilyenkor Nes csak ráült a játékosra, amíg az le nem nyugodott annyira, hogy értelmesen lehessen vele beszélgetni.
A probléma ott kezdődött, hogy Nestor jelenleg nem nyomott annyi kilót, mint sárkány alakjában, és ez nem tudatosult benne azonnal. Nevetésemet látva viszont hirtelen sápadt el és jött zavarba, majd nézett rögtön az én testemben lévő Chaknára, valószínűleg azt várva tőle, hogy a lány mondjon neki valamit, amit most csinálnia kellene. Az, hogy egy a férfikorának küszöbén álló srác éppen egy nőn üldögél lovaglóülésben, az látszólag nem keltett a sárkányban semmiféle külön érzelmet.
- Jól vagy úgy, Nes - törölgettem szemeimből a könnyeket, még mindig elég jókedvűen - Habár lehet, hogy le fog rúgni magáról. A mostani tested elég vézna ehhez a feladathoz - mosolyogtam, majd mintegy emlékeztetve magam a helyzet súlyosságára szívtam be mélyen a levegőt, és engedtem ki azt lassan; egészen addig, amíg vissza nem nyertem a higgadtságom. Hol is tartottam?

- Várj, egyelőre ne - feleltem végül Chaknának is, ha az épületek felé akarta venni az irányt - Valami zavar... - kommentáltam s próbáltam visszafogdosni a szétrebbenő gondolatokat. Igen. Megvan.
Tekintetem ráemeltem Ophéliára - illetve Astridra - és ha az iménti incidens nem volt elég rá, hogy legalább egy pillanatra kizökkentse, leguggoltam mellé, és megszorítottam a csuklóját.
- Figyelj. Figyelj rám - néztem a szemeibe - Senki sem fog bántani, ha együttműködsz. Megtesszük, amit kérsz, de cserébe segíts nekünk te is, rendben? - vártam, hogy alábbhagyjon benne a pánik és felfogja, amit mondok - Mi történik meg? - kérdeztem aztán türelmesen - Segítünk, ha engeded, hogy segítsünk. Most védett övezetben vagyunk. Látod az épületeket? Idebent senki sem tud megölni téged. Miért akarsz visszamenni a veszélyes területre? Nem fogunk bántani, ígérem - mondtam, végig higgadtan és megtartva a szemkontaktust. Csak ezek után pillantottam fel Chaknára s egészen addig, amíg nem megint saját magamat láttam magam előtt, eszembe sem jutott, hogy az előzőeket nem Hinariként mondtam el Astridnak. Arcomon újfent végigfutott a zavar: ez megnehezítheti a meggyőzési folyamatot. De nem számított: az, hogy minél hamarabb megtudjuk, amit ő, és akképpen tudjunk reagálni a helyzetére, abszolút prioritást élvezett. Hiába volt ez már a harmadik féle helycsere, amit az előző fél órában tapasztaltunk, azt, hogy esetleg valami furcsa rendszerhiba következtében előttünk pixeleződjön el, nem kockáztathattuk meg. Reméltem, Chakna is hasonlóképpen gondolkodik és ha az kell, hát a határ két oldalán fogunk törökülésben beszélgetni. Vesztenivalónk ígyis meg úgyis ugyanannyi volt.

by **Chakna** Pént. Márc. 16 2018, 14:22

A fene ebbe a lányba… Kitáncol előlem. Annyira meg nem vagyok ideges, hogy hajkurásszam… Beszélni kezdek.
És kiderül, hogy tulajdonképpen jól teszem, mert… Igazolódik a gyanúm, amitől egyáltalán nem leszek boldog. Ez a lány itt biztosan nem abban a testben van, amit megszokott. Hiszen egyenesen retteg…Tőlem… Pontosabban a céhjeltől a fejem felet… márpedig félelmet csak a vörös játékosok és a sárgák egy részében kelt a Justice League jele. Ellenben az ő feje felett zöld az indikátor így nincs oka félelemre…
- Igen! Békén hagyunk! Nem küldünk börtönbe megígérem!-bólintok határozottan. Ez magamnak is egy ígéret. Lehet rossz ötlet.. Lehet nem tisztességes… De ha kell szembe fogok menni Hinarival, hogy most hagyja békén a lányt, már csak azért is, mert segített! Lehet, hogy Hinari a vöröseket kordában (és börtönben) tudni kívánó rendfenntartó céh vezetője.. de ettől függetlenül azt hiszem jelen helyzetben neki is elsőbbséget élvez, hogy megoldjuk a testcserét, még annak az árán is, hogy egy feltételezett vörös játékost egy másik alkalommal küld börtönbe... Amikor én nem vagyok ott. És talán most először kicsit úgy érzem, hogy jobb lenne ha s lány még azelőtt menne útjára, hogy visszacserélnénk a helyeünket Hinarival.
Ez után úgy néz ki, hogy megnyugodott, és engedte, hogy visszasiessek a városba.
Na…. Azt hittem nem lesz gond? Pfff… Amint látszott a város körvonala, elkezdett kapálózni, és kifejezetten sok energiába került tartani.
- Nyugodj meg kérlek, odabent senki nem fog bántani, ellenben idekint bármikor nekünk ugorhatnak!- próbálom csitítani, sikertelenül. Közben csak biccentek Hinarinak, és átlépve a városhatárt vasmarokkal fogom meg a lány csuklóját, hogy kicsit kifújjam magam. Nem hiszem el, hogy amúgy is kimerített volna, hogy visszacipeljem, a kapálózásával meg lehet veszélyesen levitte Hinari kitartását is... És nem... nem hagyja abba, kapálózik, és ráncigálja magát.
Valószínűleg nagyban köszönhetem a Hinari testébe égett reflexeknek, hogy viszonylag könnyed mozdulattal kitérek a könyökölés elől. Egek... Ez már azért nekem is sok!
- Hé, elég legyen már -ripakodok rá, lefogva a másik kezét is, és a szemébe nézve, legalábbis szándékom szerint megnyugató tekintettel.- Figyelj rám. Nézz körül. Látod milyen sokan járkálnak itt NJK-k is? Látod, hogy figyelnek is téged? És hogy utána mennek tovább, mintha misem történt volna? Nyugodj meg, nem fognak bántani sem ők, sem mi! - próbálkozom, talán még épp időben, hogy megnyugodjon, mielőtt a fiú (?? O.o ??) odaér. Ha mégsem, akkor kicsit fellélegezve engedtem el a kezét.
- Tehát, Astrid! -mosoygok rá kedvesen, barátságosan.- Kérlek hallgass meg, és segíts, hogy minél előbb elengedhessünk dolgodra. - csatlakozom Hinari nyugtatásához, azért nagyon figyelve. Való igaz, a fiú lehet nem elég erős, hogy ott tartsa a lányt, úgyhogy ha szükséges, azonnal utána ugrok, és elkapom, mielőtt elszaladna.
Nes.. Mint Nestor… Tehát igazam volt. A fiú sárkány testbe szokta álmodni magát, Nestor meg a fiúéba... És úgy néz ki, megint helyet cseréltek... Vajon hány ember lehet érinett ebben az egész agyrémben? Ráadásul értetlen, de várakozó szemekkel néz rám, mintha tőlem várná az utasítást, hogy mit tegyen.
- Ne haragudj, Nestor, most ő a fönök - intek a fejemmel a saját testem felé. Nem, nem kockáztatom meg, hogy hangosan kimondjam, hogy nem én vagyok Hinari. Egyrészt mert Isten tudja ki hallgatózik, vagy a lány hogy reagál... Jó, ami azt illeti az észlelés miatt én pontosan tudom hogy ki hallgatózik, csak Hinarival ellentétben azt nem, hogy ki az akinek nem kellene tudni semmilyen információt róla...
Elegem van! De ha a test Opheliáé…
- Mond csak, Astrid… Történt veled a napokban rajtunk kívül valami furcsa? - teszem fel az első kérdést. Az eddigi reakcióiból kiindulva Opheliáról feleslegesen kérdezném… Nem csilingelt neki a név, és nem kezdett el sopánkodni miatta. Tehát vagy rossz nyomon járok, vagy a lány nem tudta, hogy Opheliának hívják, akivel találkozott. Abból kiindulva, hogy így fél tőlünk egyelőre arra sem kérdezhetek rá, hogy hol lakik, hogy előkeríthessük az igazi testét, és vele Opheliát, ha igazam van. Tehát ez a leglogikusabb út az induláshoz. Na meg…
- Tudod, velünk tegnap és ma sok furcsaság történt, és mindnek köze van Opheliához, aki nagyon hasonlít rád. Úgyhogy szeretnénk megtalálni, hogy kiderüljön mi folyik itt. Szerintem tudsz segíteni, hogy megtaláljuk, úgyhogy kérlek, válaszolj! - Gugolok le, és ha eddigre megnyugodott mosolyogva felsegítem.

by **Kirigaya Suguha** Pént. Márc. 16 2018, 23:31

Ophelia nem hagy fel az őrülettel és a kapálózással, de Chakna hihette azt, hogy mégis. Ugyanis elérkezett az ideje, hogy a nő kifáradjon. Kénytelen volt tehát nyugton maradni. Ezt az alkalmat használta ki Nestor, és ült rá a nőre, aki igencsak meglepődött a műveleten, és ellenkezni se maradt ereje. Az események csöndesedni látszanak, de csak egy ideig.
Az idő viszont ketyegett. És míg ti azzal ügyködtetek, hogy információkat húzzatok ki a nőből, míg Nes azzal bohóckodott, hogy rajta ült, és ő mindvégig küzdött az utolsó erejével is, hogy kiszabaduljon fogságotokból, sajnos ti nem engedtetek a kérésének. Hiába mondta, hogy meg fog halni.
A teste hirtelen felfénylett. Remegés járta át teljes egészében. Aztán hirtelen a védett övezet kilökte magából, olyan erővel és sebességgel lökve neki egy közeli fának, hogy nagyot nyikkant a nő. Az esés hatására láthattátok, miként megy le életének egy nagy szeletkéje rögvest.
Ha a közelben áltatok, a lökéshullám ti magatokat is érintett, és arrébb taszított, de titeket nem oly nagy erővel, inkább mintsem egy szimpla ütés ért volna titeket.
Ekkor a nő ikonja megváltozott, és hirtelen az indikátora minibosséhoz hasonlatossá vált. A feje felett megjelent az OpheliaBéta elnevezés. Mindeközben a testén további rángatózás futott végig, majd egy ködös, szürke alak vált ki belőle, mintha csupán egy sötét árnyék, egy felhő lett volna a levegőben. A különös miniboss teste csupán porból és hamuból tevődött össze. Ahogy elhagyta a nő testét, amannak neve és kiléte is tisztává vált mindenki előtt. Astrid, egy hétköznapi zöld játékos. A testének elhagyásával egy időben a miniboss még utolsó életpontjait is magával ragadta. A nő az orrotok előtt pixeleződött el. Mindez természetesen a pillanat tört része alatt történt, és mire felfoghattátok volna, mi is zajlott le a szemetek előtt, a minibosst elfújta a hűs reggeli szellő.
Astrid pedig szépen lassan pixeleire hullott szét. Tekintetében még mindig a legutolsó zavart félelem, a kérlelés ült. Úgy pislogott a semmibe, miközben haja, bőre és szemei, mind-mind vörös pixeleket kezdtek hullatni, majd végül elszállt az égbe.

A küldetésetek ezzel véget ért. Amint a szörny elhagyta a testet, a képessége aktiválódása megszűnt, és visszatért minden a régi kerékvágásba, illetve mindenki a régi testébe.
Új minibosst fedeztetek fel! Örvendjetek. Habár még mindig szabadlábon van. Ki tudja, mikor fog még visszatérni, kit és hol fog megtámadni? Ez lehet, hogy kicsit aggasztó. Neutral

Mi a tanulság drágáim? Tanuljatok meg odafigyelni az idegenek érzéseire, ne csak a saját kis fejetekben lévő kérdésekkel szöszmötéljetek. Néha a történések egy pillanat alatt bekövetkeznek, amikor nem számítotok rá. Néha nincs idő rá, hogy megbeszéljetek mindent,
amit akartok. Mi történt volna, ha a védett övezeten kívül van azokban a pillanatokban?
Nos, mivel ezt általatok nem tudhattuk meg, sajnos már egy másik küldetés témája marad.

by **Chakna** Vas. Márc. 18 2018, 10:53

Ahogy az idő telt, kezdett furcsa lenni, hogy hiába próbálkozunk, Astrid kétségbeesetten próbált szabadulni... De mi a fenéért fél ennyire a védett területen? Eddig azt hittem olyan hely közelében lakik, ahova nem mehetnek vörösök, de... Már észre kellett volba vegye, hogy nem támadtak neki az njk-k... De ez a viselkedés inkább olyan, mintha mob lenne... Mi a fene?
Akárhogy pörgten az agyamat, nem akar összeállni a kép...
Nézem, nézem... És egyszer csak világítani kezd a teste... Ez meg hogy?
Másfél év alatt nem láttam még ilyet, de... Nem tetszik. Nagyon nem!
-Nestor, félre!-kiálltok rá ijedten a fiútestbe ragadt sárkányra, és részben a saját megérzésemtől, részben Hinari reflexeitől és gyorsaságától hajtva felkapom a lányt, és kiugrok a védett övezetből... A nap folyamán először feledkezem meg róla, hogy nem a saját testemben vagyok, és először cselekszem szinte gondolkodás nélkül. Nem elég gyorsan érek ki a város határán kívülre, érzem a lökést, ami engem is levesz a lábamról. Azonnal keresem a szememmel Astridot, és ha meg tudom akadályozni, hogy a megjelenő...valami... Azt hiszem miniboss az utolsó életpontjait elvegye, hát meg is teszem. Kezdve azzal, hogy a menüből az első kezembe akadó fegyvert felszerelve, ha tudok, közéjük állok. Meg se nézem közelebbről, mi az, a lényeg, hogy valamiféle fegyver legyen a kezemben!
NEM! Nem viselném el, ha miattam... Ha azért, mert nem fugyeltem eléggé a részletekre... Mert kapkodtam... Ha a butaságom miatt megint meghalna valaki... Csinálnom kell valamit... Bármit...
Ha sikerült megakadályozni, akkor enyhén sokkos álapotban lépek oda a lányhoz, hogy felsegítsem, vagy visszavigyem a védett területre, ahol gyorsabban visszanyeri az életpontjait...

Ha nem sikerül a tragédiát megakadályoznom, akkor Ophelia távozása után, immár a saját testemből bámulok a lány pixeleire totális sokkban... Hogy lehettem ennyire buta? Miért nem vettem észre? Miért nem jutott eszembe ez a lehetőség? Miért kellett már megint tehetetlenül végignéznem...amit én okoztam?
Fogalmam sincs, hogy Hinari mondott-e még valamit a következő 10 percben... Ahogy arról sem, feleltem-e valamit automatikusan... Csak ezután tudtam felállni, és leporolni a ruhámat, hogy tovább indulhassak... Valamerre...

by **Kirigaya Suguha** Vas. Márc. 18 2018, 11:31

Idézek:
A testének elhagyásával egy időben a miniboss még utolsó életpontjait is magával ragadta.

Nincs eltelt idő a kettő között, amikor megmenthetted volna. S habár Hinari gyorsasága elég kellett volna legyen rá, hogy még időben kividd a védett övezetből, és ne történjen meg a két test különválása, sajnos úgy tűnik, a reakcióidőd még az ő testében is kevésnek bizonyult hozzá, hogy sikerre vidd az akciódat, és időben kipattanjatok. Te írtad így:

Nem elég gyorsan érek ki a város határán kívülre, érzem a lökést, ami engem is levesz a lábamról.

Márpedig minden, amit leírsz, annak következménye van.
Sajnálom. Az események így változatlanok maradnak.

by Ajánlott tartalom