Ophelia - A bajkeverő

Első pillantásra semmi rendkívüli nincs a nőben, leszámítva az öltözékét. Akkor lett érdekesebb a dolog, amikor  vibrálni, fényleni kezdett a a szeme, a bőre… Jó lenne tudni, miben is áll az a képesség… Ácsi ácsi… Biztos a szemem káprázik… De mintha engem bámulna…  Nem mond semmit, csak néz… Biztosan zavarja, hogy nem álltam be a naív, kétségbeesett tömegbe a segítsgét kérni… Próbálok nem odanézni, hanem mást figyelni… De még mindig néz… Mi ütött belé?  Azután még "transzba is esik", rám bámulva… Oh nem, ez a trükk nem fog bevállni. Valószínűleg kiszúrta, hogy nem hiszek a szellemidézősdiben, és így próbál meggyőzni, és elérni hogy én is beálljak a sorba… Ta..k… Ahha.. 3 betű, ami millió és egy dolgot jelenthet, kezdve azzal, hogy a kis szünet is rejt variációkat. Ősi trükk… mindenki talál valamit amiben számára értelmet nyer, miközben teljesen általános dolog, minden konkrétum nélkül.
De akkor miért néz ki úgy, mint aki maga is tudni szeretné mi történt? Miért zavarodott? Miért sápadt el?
És miért néz újra, és újra rám? Először nem zavar… másodszor sem. Harmadszorra viszont elindul bennem a pumpa felfelé. A negyediknél elindulok a tömegen keresztül, és mire odaérek, már nehezemre esik eltűntetni a hangomból az indulatot. Nem, nem állok be a sorba, hiszen nem akarom a szolgáltatásait igénybe venni.
- Mi történt, hogy így felkeltettem a figyelmedet? - kérdezem tőle, nyugodt hangon, de a tekintetemen észrevehető az indulat, bár csak alig. Még az sem zavar, ha éppen ült valaki Ophelia előtt… Dühös vagyok, mert úgy érzem manipulálni akar, de méginkább azért, mert nem értem mi történik itt…

Persze hogy nem stimmel valami. Ezért is megyek végül oda. Igazából fogalmam sincs miért reméltem, hogy választ kapok… De nem tudtam megmagyarázni mi folyik itt, és ez frusztrált. Főleg azért, mert látom, hogy valamit ő sem ért. De ahelyett, hogy esetleg kölcsönösen segítenénk egymásnak, Ophelia elmenekül.  Nem, vissza nem tartom, értelmetlen lenne, ráadásul a tömeg ha jól sejtem még nekem is ugrana, erőszakoskodásnak véve, hogy nem hagyom békén.
Így is kissé feszült lett a hangulat, úgyhogy sóhajtva, és elnézést is kérve tőle inkább odébb állok.
És sokáig keringek még a városban, céltalanul.  Nem hagy nyugodni a dolog… Végül csak a sötétedés vesz rá, hogy hazainduljak a céhházba. De hiába fekszem le fáradtan… Sokáig nem tudok elaludni, mert az agyam még mindig Ophélián és a történteken pörög.
Amikor végre álom jön a szememre bizarr helyen találom magam… A mátrix jut róla eszembe… Felfedezem a kis ablakot, és hamar rájövök mit mutat. Például azt is, hogy ezen gondolkodom… Meg azt, hogy vállmagasságig (kézemelés, 130 cm) Aztán elindulok, először csak egy lépést téve (lépés előre, 80 cm) aztán pedig sétálok, és csak félszemmel figyelem tovább a kis ablakot. Ki szeretném deríteni, mekkora ez a tér, és van-e itt még valami. De a másik alakra csak akkor figyelek fel, amikor kiáltást hallok. Kicsit sietősebbre vettem a lépteim (Gyaloglás, 3,5 km/h) és ha tudok, odamegyek. Ha sikerül akkor normál beszédhangerővel, ha nem, akkor messzebbről kiabálva kérdezek, elfelejtve (egyelőre) az olyan apróságokat mint a köszönés…
Ki vagy? a részemről nem tartom szükségesnek bemutatkozni, mert végülis az álmomban vagyunk, és mint ilyen aki megjelenik benne, az szinte biztos, hogy tudja ki vagyok. Rengeteg kérdésem van, de előbb meg kell győződni róla, hogy tudunk kommunikálni.

Furcsa válasz, a ki vagy kérdésre, hogy nem tudom, de elfogadom, mert hát… Én sem csak a nevére vagyok kíváncsi. Játékos? NPC? Esetleg valami furcsa mob? Miatta nézek ki én is így?  Azt szeretném tudni végsősoron, hogy mi ez az álom. Van egy furcsa megérzésem, hogy összefügg Opheliával... de olyan butaságnak tűnik, hogy elkönyvelem annak, hogy túlságosan rápörgött az agyam arra a lányra, és most mindent összefüggésbe hoznék vele.
És kapok is választ: Álmodó játékos. Na ácsi. Álmodó. - Én is álmodom, és játékos vagyok... - mondom ki megrökönyödve. Egy álombeli szereplő nem igazán szokta azt mondani, hogy álmodik… Főleg nem olyan, akit még egész biztosan nem láttam. Igen, én szinte rögtön laposan végigmértem, de így a zöld vonalakból nehéz lenne ráismerni valakire, akit egyébként még nem láttam, esetleg halottam róla.
- Iigen, én is pont erre gondoltam. - reagálok kicsit nehezen találva a hangomat.- Álmainkban azok szoktak megjelenni, akiket ismerünk, vagy legalább többször láttunk. De biztos vagyok benne, hogy mi nem találkoztunk. Tegnap előtt ki sem mozdultam a céhházból. Apropó… - akadok meg, és pillantok fel előbb az ő, majd az én fejem fölé. Mi a helyzet az indikátorral, meg a céhjelzéssel? Kimentettem... és ezt úgy mondta, mintha minden nap ezt csinálná, úgyhogy van egy sejtésem, hogy melyik céhhez tartozik, amit vagy igazol a céhjelzés, vagy rákérdezek.
Közben a mellettem lévő kis ablakról teljesen meg is feledkeztem.
- Egyébként van ötleted, hogy mi lehet ez a hely? A mátrixot juttatta eszembe de… mégsem teljesen olyan. - kérdezem, hátha töbet tud nálam. Rossz érzés. Nagyon rossz érzés hogy fogalmam sincs mibe kerültem.

Nem vagyok biztos benne, hogy jól értelmezem a zöld vonalakból összeálló arckifejezést, de szerintem meglepődött. Kezd biztos lenni, hogy nem egyszerű álomba csöppentünk… Az utolsó ilyen kalandom Channal volt… Nagyon nem szeretném azt megismételni…
Egy rugóra jár az agyunk. Bólogatni kezdek. Valóban, valami küldetés lehet, ha ketten is belekerültünk…
Hinari. Valószínűleg hamar rájöttem volna, kivel futottam össze, ha látom a szőke fürtjeit… Sokan sokfélét beszélnek a Justice League vezéréről. A kéznyújtásra kezet fogok vele, de, legalábbis így lenne ha nem zöld vonalakból állnánk, érezhető, hogy nem megszokott nekem a gesztus.
- Én Chakna vagyok, örvendek - mutatkozom be, a tőlem megszokottnál picit mélyebb japános, meghajlással kísérve.
Nem, a céhjelzés, HP csík és indikátor nincs a helyén. Így, hogy kiderült kivel kerültem össze, már nincs is rá szükség.
A pillantásai, amiket a mellette lévő ablakra vetett eszembe juttatják, hogy ilyen ablak mellettem is van, és nem sikerült még az apró részletekig kiismernem hogy működik.
Meglepve látom, hogy nem csak amit csinálok (- fej elfordítása 45 fokban jobbra) hanem a gondolataim is megjelennek… Nem tudok mindent elkapni, de ott a kíváncsi kérdés, hogy vajon hogy működik, ott a meglepődés, hogy ezt viszont látom az ablakban, megjelenik némi ijedtség, hogy nem tudom kontroll alatt tartani, hogy mennyit mutatok meg magamból az előttem lévő lánynak, és a beletörődés is, hiszen úgysem tudok mit csinálni vele. És végül a felismerés, hogy… ez valószínűleg rá is ugyan úgy igaz, vonatkozik, mint rám.
Azt hiszem, logikus a döntés, hogy megpróbálom kizárni mindkét ablakot, ami mindent kiír, amik mi vagyunk…
Aztán felteszem a kérdést… De úgy tűnik, neki sincs ötlete. Pár pillanatig nézem, mit próbál, aztán ráismerek a mozdulatra, és mostmár kíváncsian várom az eredményét a kísérletnek… Hamar megoldhatnánk ezt a problémát a teleportkristályt használva… feltéve, hogy elő tudjuk hívni, és működik is. 
- Veled történt valami ma, ami… indokolhatja, hogy ide kerültél? - teszek fel egy újabb kérdést, mert a ondolataim nekem is a probléma megoldásán kezdtek forogni… Talán ha rájövünk miért vagyunk itt. Megtudjuk azt is, hogy mit kell csinálni, hogy kijussunk.

Őszintén szólva el is feledkeztem a szőke fiúról az üzenetváltás miatt. Az üzenetem átment, és kaptam is egyet: Hinaritól.
Ezekszerint egyszerűen helyet cseréltünk. Ez egyszerűbbé teszi a dolgokat. Az üzenetre néhány szóban válaszolok, jelezve hogy rendben, ott találkozunk. 
Nagyjából ekkor szólal meg a hátam mögött a fiú, mire kissé ijedten, de főleg meglepetten fordulok hátra.
És, talán feltűnően is, lefagyok egy pillanatra... Mert hirtelen nem tudom, hogy mit kellene erre mondanom.
Se azt, mit szeretne hallani, se azt Hinari mit mondna, de még csak azt sem hogy én magam hogy reagálnék... Korán van még nekem ehhez... Végül csak mosolyogva hallgatok.
Amikor a takaró beakad, gondolkodás nélkül lépek oda, és akasztom ki, mielőtt elszakad.
- Nem lenne jobb itthagyni azt a takarót?-kérdezem kissé aggódó mosollyal. A végén még elesik, és komolyan megsérül... Felelősségemnek érzem hogy vigyázzak rá Hinari helyerr is. 
Ha a takaró ittmarad végül, akkor szépen elrendezem az ágyat: kisimítom a lepedőt, elrendezem a párnákat és összehajtom a takarót.
Aztán, tekintve, hogy mégse mászkálhatok csak így, pizsamában, megint lenyitom Hinari menüjét. És kiválasztok egy egyszerű, semleges összeállítást. És elindulok a találkahelyre.
Ha a srác magával vitte a takarót, akkor sietve magamra kapok valamit az első darabok közül, és utána megyek, ameddig megbizonyosodom róla, hogy nem lesz baja. Ha ez megtörtént, indulok Hinarival találkozni. 
Odaérve ha még nem látom... Ehm... magamat, akkor keresek egy jól látható helyet, és ott várom hogy megérkezzen. 
Minden épeszű ember írna valakinek, és jelezné a helyzetet. Pl Kiwinek... Én előbb szeretnék Hinarival beszélni, nehogy feleslegesen ijesztgessem a többieket. Ha meg lehet oldani, akkor ketten megoldjuk. 

Így jár az ember ha egyszerre akar felszívódni, és segíteni.  Sikerül kiszabadítanom a takarót, így az megússza szakadás nélkül, a srác pedig esés nélkül.
Aztán mire felocsúdok (A francba már.. Még mindig nagyon korán van… )a szőke herceg már fel is kapott az ölébe…  Én meg még mindig azon aggódom, hogy a takaró emiatt megint leesett a földre, úgyhogy megpróbálom legalább az ölembe húzni, hogy ne essünk el benne mindketten.
Gyerünk Chakna… minnél tovább maradsz itt, annál nagyobb lesz a zűr… Okos lány vagy te, találj ki valamit, és gyorsan tűnj el.
De vajon hogyan kérné Hinari, hogy elengedje, ha sűrgős dolga akad? Mit kellene mondanom, hogy ne keltsek felesleges aggodalmat, és feszültséget az idegen céhben?
Az biztosnak látszik, hogy nem igazán van tisztában vele hogy már jócskán elmúlt a vacsoraidő… Afféle alvajárás lenne, hogy így nekiindult?
- Sajnálom, úgy maradnék még így, de tényleg halaszthatatlan dolgom van… -próbálom az arcát végigsimítva a valóságba zökkenteni, és rábírni, hogy elengedjen. Nagyon remélem, hogy sikerül ><  Közben már látom a nagy, fehér ajtót, és ha nem sikerül a kísérlet, akkot ameddig a könyökével próbálja kinyitni azt, én megpróbálok valahogy kimászni az öléből, még azt is kockáztatva, hogy leesek, és megütöm magam.
Fél füllel hallom közben amit motyog, de nem igazán értem… az viszont elég biztosnak néz ki, hogy valahol vagy a mai, vagy a tegnapi vacsora körül jár álmában… Ha az előbbi, akkor nagyon remélem, hogy sikerül egy nap alatt végére járnunk a dolognak, és Hinarival közösen vacsorázhatnak este...