[Küldetés] Szivárvány

Az ember, aki olyan, mint az amivel a növények veszik fel a táp anyagot többnyire, fel lökött és elszaladt. Na, tessék mekkora népművészeti agyag edény ez is! Legszívesebben utána kiabálok, húzod a barna csikót magad után, mint a csiga nyálát.
Még sem teszem, mert itt és most Chaknával kell foglalkoznom. Fegyverem vissza kerül az inventorimba és nővérkémhez lépve szorosan át ölelem őt. Olyan hevesen olyan érzelmesen, mintha soha többé nem akarnám elengedni. Talán nem is akarom, ha eddig nem is voltam biztos benne most már tudom. Tudom, mit szeretnék, vele kapcsolatban tudom hogyan álljak hozzá. Még mindig volt egy aprócska vékony és alacsony fal, ami elhatárolt a lánytól. Ez már porrá omlott teljesen eltörölte az elmúlt pár órában történt dolgok.
- Shhhh ez nem igaz.
Magam hoz ölelve nyugtatóm és simogatom a fejét.
- Nem a te hibád, nem miattad történt. Ne hibáztasd, magad kérlek a kedvemért...
Nem tudom, most mit kellene mondanom, van jó szó ilyenkor, amit mondani lehetne? Már átt éltem hasonlót, de el sem tudom, most képzelni mit érezhet szegény nővérem. Továbbra is csak ölelem magamhoz és az agyam sebesen jár közben.
- Nővérkém, én itt leszek neked mindig. Ölelni foglak és vigyázni rád, még ha nem is szeretnéd, akkor is. Ígérem még magadtól is meg foglak óvni.
Picit eltávolodtam Chaknátol majd oldalra billentettem a fejem és kezét fogva elkezdem lassan óvatosan vezetni a mi kis lakásunk felé.