Flamberg vs Artemis

Nem terveztem ma küzdeni.
Mondjuk jó ideje nem tervezek már semmit. Egyre kevésbé érzem, hogy lenne bármi értelme is az egésznek. Vagy bárminek.
Egyszerűen már nem is igazán köt le a gondolat, hogy túl sok erőfeszítést tegyek a dolgok végrehajtásáért. Valahogy nincs semmi, ami arra ösztönözzön, hogy küzdjek. Nincs senki, aki miatt küzdeni akarok. Aki lenne az már elment. Nincsen semmilyen motivációm.

Viszont mikor megláttam a plakátot...

Na attól se jött meg igazán a motivációm. De az utóbbi időben eléggé elhanyagoltam szegény Artemist. Nem is lepödnék meg rajta, ha egyik pillanatról a másikra kikerülne az életemből.

Megválni nem akarok tőle. Ahhoz túl sok emlék fűz, egyaránt az emberhez, aki segített megszerezni, meg magához a fegyverrel való küzdelmekhez is. Egyiket sem tudnám önszántamból elengedni.

Inkább arra jutottam, hogy ha valaki annyira küzdeni akar, akkor mért is ne küzdhetnénk meg, legaább az Artemisnek is esz egy kis kalandban része oly sok idő után, meg én is megmozgathatom a berozsdásodott izületeimet.

Odamentem a plakáthoz, és az utasításnak engedelmeskedve le is téptem azt a helyéről. Majd a plakáton megnevezett időben meg is jelentem a megnevezett arénában.

Az hogy régen jártam erre nem is túlzás. Talán már a nevemet is elfelejtették, hisz sohasem vittem valami sokra. Na jó, egy röpke ideig ott voltam a ranglista legelső helyén, de szerintem ezt rajtam kivül senki se tartja számon. És az Artemis birtoklása se egy olyan dolog, amit nagydobra ver az ember. Az esetek többségében elég, ha csak a hozzám tényleg közel állók tudnak a fegyverem valódi mivoltjáról. Na meg azok, akik régebbről ismerték a fegyver korábbi gazdáit.

De most nem ezért vagyok itt.

Beléptem az arénába.

Nem rohantam sehova. Ha senki más nem látta elöttem a plakátot, akkor egyébként se nagyon valószínű, hogy más is eljönne erre a küzdelemre. Vagy ha látták is, akkor biztosan levették volna a plakátot, ha komolyan is gondolják, ha meg akarnak küzdeni az illetővel. Így hát bátran léptem be a helyszínre, és nem is volt nehéz kiszúrni az ellenfelet. Így persze neki se volt nehéz dolga, amikor megjelentem. Egy emberből nem nehéz kiválasztani egy lehetségs embert.
Végigmérem a srácot, mikor odalép hozzám. Soha nem láttam előtte ezelőtt. Vagy csak soha nem véstem a memóriámba az arcát. Nem mintha túl sok embert próbálnék megjegyezni.
A neve sem volt igazán ismerős. A fontosabb emberek neve hozzám is elszokott jutni néha azért, bár nem nézem le azért, mert nem vivott ki magának nagy hírnevet. Nem fofom többször elismételni azt a hibát.
-Cearso. Szintén örvendek.
Előkaparom a plakátot, amit levettem az oszlopról, és odatartottam a másiknak.
-Itt van, tessék.
Utólag belegondolva nem is tudom, mért is akartam levenni a plakátot. Simán hagyhattam volna ott a helyén. Persze akkor nem én lennék itt az egyetlen kihívó, de ez talán csak őt zavarná. Viszont most akkor több ellenféllel is megküzdhetnék. Még jobban belegondolva ez nem is olyan jó ötlet. Egy küzdelmet talán még végig tudnék csinálni, de ennél többhöz nem hiszem, hogy lenne elég energiám. Jó az ha csak a megbeszélt küzdelemben veszek részt - legalább nem fáradok ki feleslegesen.

/bocsi a hosszú kihagyásért/