[Csapataréna] ...and make it double!

Nem szabadott, hogy a csapattársam és Yuuki között történtek elvonják a figyelmem. Ugyan fél szemmel még láttam, ahogyan Ozirisz megingott a lány ütésére, és egy pillanatra el is vesztette a fegyverét, ám nekem most más dolgom volt: bevinni a csapásokat szépen és pontosan, mielőtt Yuuki teljes figyelmét énrám fordítaná. Ez úgy ahogy sikerült is, attól függetlenül, hogy ellenfelem fegyvere is megkarcolt, illetve hogy, nos… még mindig nem voltam kibékülve a kezemben tartott fegyverrel. Itt tényleg minden a statokon múlik. Bár odakint amúgy hozzá sem érnék egy ekkora nagy darabhoz, meg a kezemben sem igen változhatna át, de most, hogy a sword skillek úgy tűntek ezen is működnek, már magabiztosabban támasztottam ki, és vártam a lány következő lépését. Eddig engem támadott, tehát nem volt kétségem afelől, hogy ezután is ezt fogja tenni. Úgy helyezkedtem, hogy Ozirisz szabadon tudja támadni, és a fiú egy szép csapással le is vitte Yuuki életét, miközben én védekező állásban vártam ki az eseményeket. A lány szinte azonnal támadott is vissza. Igaz, miután felülről indította azt, valamiféle egyenesen lefelé vágott csapásra számítottam, ahol az erő és a határozottság fog dominálni, ezzel szemben céhtársam inkább átlósan vágott, kellő erővel de talán nem elég gyorsan ahhoz, hogy ne tudjam időben lereagálni a változást: bal lábra helyeztem a testsúlyom és a jobb vállamat előrébb vittem kettőnk közé úgy, hogy teljes hosszában védje azt az új fegyver, melynek „markolata” így a csuklómnál, vége pedig jóval a vállam fölött állt. Majd amikor jött a vágás, enyhén Yuuki felé emeltem a péniszt, két lábbal a talajon, hogy még véletlenül se tudjon kibillenteni az egyensúlyomból. A hárítás és ellenfelünk aktuális élete pedig már-már elkezdte a fejembe fészkelni a gondolatot, hogy egy, max két támadás fog kelleni már csak, illetve hogy majdnem behozhatatlan előnyre tettünk így szert. Feltéve, ha Yuuki nem használja a gyűrűjét.
A hirtelen megjelenő, szivárványszínű foltok pedig biztosítottak felőle, hogy, ezúttal, nem használta.
- Ozi, be kell fejeznünk – szóltam oda csapattársamnak magam elé emelt fegyverrel, majd felvettem a sebességet, és úgy támadtam, Ozi pozíciójától függően, hogy Yuuki lehetőleg ne lásson mindkettőnket egyszerre. Mondjuk én sem láttam őt teljesen. Most azonban egyedül maradtam, ellenben bíztam benne, hogy a gyorsaságkülönbségünk elég lesz rá, hogy képes legyek váratlan helyről és helyzetből elindítani felé a csapásaimat. Amikor már elég közel éreztem őt magamhoz, a védekezést teljes mértékben hátrahagyva lendítettem előre a fegyvert, aminek egyenes íve csak elterelés volt: az utolsó pillanatban könyökkel fordítottam rajta, így enyhén felfele suhant tovább a célja felé – és ha ez nem volna elég, léptem egy újabbat a mozdulat közben, és egy gyors váltással alulról csaptam felfelé, remélve, hogy ennyi már a látásviszonyaimmal együtt is meghozza a kívánt hatást. De ha mindkétszer elhibáztam volna? Akkor elhúzott szájjal egyenesedtem ki, majd szívtam be a levegőt, hogy aztán egy kiáltással – és a maradék cselekvéspontjaimmal – megidézzem a fénysárkányt, lecsípve egy kevés gyorsaságot Yuukitól, meg azzal együtt az életpontjaimból is. Egy pillanatra azonban én is megdöbbentem azon, ami a sárkány helyett valójában kijött a „fegyverem” végéből. Mert rendben, azt tudtam, hogy a Freya elleni harcban sárkány helyett egy sárkányszerű, de inkább kígyó furakodott elő a Szabdalóból, de hogy az alak, éshát az… állag a fegyver milyenségétől ténylegesen függ, arra eddig még nem gondoltam. S miközben Yuukit beterítette a sárgásfehér trutyi, nekem még jutott erőm egy utolsó szúrásra. Egy lélegzetvételnyi pihenő után, arra az egy pontja koncentrálva, ahol a harcművész lányt sejtettem.

2 támadás, 75 sebzéssel darabonként; majd ha ennyi nem elég, jön a fénysárkány: Yuuki -18 gyorsi, Hina -18 hp, Yuuki -1 hp. Ezzel (208/51=4,x) lesz mégegy többletköröm, így a harmadikban pihi, a negyedikben meg mégegy támadás, amire a legi spec miatt 4-es helyett elég a 2őt megdobni, a permanensem meg biztossá is teszi abban az esetben, ha az előző támadásból akárcsak egy is kimaradt.