[Küldetés] Don Ravioli pincéje

A napok, melyeket bent töltöttem, volt, hogy gyorsan teltek, de volt, hogy lassan. Egészen kezdtem már megszokni a játékbeli életet, szemben a kintivel: megtanultam, hogy miként szedhetek össze aranyat, tapasztalati pontot, és tárgyakat. Habár még különösebb dolgokat nem sikerült összeszednem, azért próbálkoztam. Sikerélményem is volt: íjász kasztot választva sokkal egyszerűbb volt tüzelnem a kiszemelt célpontra, mint odakint: a játék kisegítő rendszerének köszönhetően majdhogynem mindig találtam. Na persze tudom, hogy ez csak azért van, mert még gyengék itt a mobok, de akkor is jó érzés volt látni, hogy minden egyes nyilam belefúródik az ellenbe. Kikapcsolt teljesen, néha még arról is megfeletkeztem, hogy ez biza csak egy játék, és ki kellene kerülni innen mihamarabb, hogy Jack megkaphassa a fejére a jól megérdemelt barackot.
Valamelyik nap, már nem emlékszem, hogy mikor, de felvettem a városban egy küldetést, életem első SAO küldetését, melyet egy Haszeki Hürrem nevű alak adott fel, éles szemű kalandort várva.
Habár kazamatában még nem jártam, és úgy hallottam, oda csak meghalni járnak az egyes szintű játékosok, azért megpróbálom, mert nem egyedül leszünk.
Ahogy a leírásban benne volt, meg is kaptam a koordinátákat, mely egy pöppedt kocsmához vezetett. Láttam már ennél nagyobbat is, de sebaj: idebent nem volt se nívós nevem, se temérdek pénzem, így nem panaszkodhatok.
Körbenézvén gyorsan csak a csapost, egy-két iszogatót, no meg egy igen csak dekoratív hölgyet tekintettem meg. Haj több volt rajta szerintem mint ruha, és bár nem volt valami hideg kint, de ezt a fehér ruhát inkább nevezném strandruhának vagy plusz tizennyolcas munkaruhának, mint sima egyberuhának, de sebaj: mindenkinek megvan a maga ízlése. Nekem most a sör az ízlésem, így miután visszaköszöntem a hölgynek, felajánlottam neki egy hasonló korsó italt, már ha szereti. Ha nem, az se gond, mert szomjas vagyok és megiszom azt is
Ránézek az órára, szerencsére nem késtem el, még van 10 perc bőven este tízig.
-Elnézést hölgyem, nem Ön adta fel véletlenül a kazamatakitakarító küldetést? -kérdem korsómat felhajtva, melyet úgy intézek, hogy észrevétlenül sasolhassam a domborulatokat. Odakint úgy sem volt senkim a családomon kívül, idebent meg úgy flörtölhet az ember, ahogy akar. Asszem.

Még látom Tachit befordulni a helységbe, ahova a küldetés koordinátái vezettek. Ez egy pillanatra elveszi a lelkesedésem, de gyorsan túl is lépek a dolgon. Voltam már rosszabb emberrel is egy kalandon. Meglepő módon az volt az indító szeme egy közel másfél évig tartó láncreakciónak, aminek a végén egymásra találtunk egy másik emberrel. Még ha az véget is ért. Ezért úgy döntök, hogy egy kellemetlen alak még nem elég, hogy lemondjak egy kazamatáról.
Belépek a fogadóba, és hallom, Tachi miként intézi a szavait egy nőhöz. Ami meg is lep egy kicsit. Majd elgondolkoztat.
Ha a Romlott így beszél egy nővel, akkor nagy eséllyel ismeri is. Ha valakit elcsábított egyszer nem hiszem, hogy így beszélne vele. A bossharcokon (már amelyiken én is ott voltam) nem láttam őt. Így maradt a céh, aminek létezéséről Asu által tudok.
Újabb mély lélegzet. Még mindig nem tudom feldolgozni, amit Asu csinált.
Vajon mennyi lenne az esélye, hogy meg akarjanak ölni, ha véletlenül megemlítem a titkos céh létezését?
Tachi talán. Ha nem mondok konkrétumokat, akkor még azt is hihetné, hogy csak vaktában tippelgetek, és volt egy szerencsés találatom.
Arról viszont fogalmam sincs, hogy a másik kettő mennyire érdekelt a dologban.
A srác? Nem hiszem. Túl szelebúrdin viselkedik, hogy azt mondja az ember róla, hogy hidegvérű gyilkos. A lányról sokkal inkább. Bár rá nem épp a hidegvérűt mondanám. Volt már bajom nőkkel, és eddig a legtöbbször én húztam a rövidebbet.
Túl sokat fantáziálsz. Csak menj oda, és köszönj nekik.
Így is tettem. Csak egyetlen szót mondtam, határozottan, hogy mèg véletlenül se érzödjék a határozottlanságom.
-Cear.
Aztán a többiek reakciójára vártam.

Ezek után már semmilyen kétségem nem volt afelől, hogy ezek ketten ismerik egymást. Viszont nem ez volt a legfurcsább a találkozásunkban.
Fura a hozzáállásom a Romlotthoz. Nem az a fajta ember, akivel szívesen tölteném a szabadidőmet. Egyáltalán nem bizok benne, miközben írigy vagyok rá. Ő az esetek többségében levegőnek szokott nézni, így én is tavolsagtartón tudtam viselkedni. Jól meg is voltam ezzel.
Most pedig úgy köszönt, mintha nem 8s lenne közöttünk feszültség. Lényegében nem is szoktuk zavarni egymás köreit. Amíg engem nem érint, felőlem csinálhat, amit akar. Ha ő így köszön nekem a minimum, hogy illendően válaszoljak neki. A bizalmam ennek ellenére sem nyerte még el.
-Úgy néz ki. Mindkettőnket vonz a kihívás.
A következő mondata meg ennél is nagyobbat szólt.
Egy pillanatra meg a lélegzetem is elállt a döbbenettől. Ez most fenyegetés akart lenni? Nem hinném, nem ilyennek ismertem meg. Ha valaki útban van neki, nem hiszem, hogy foglalkozna fenyegetéssel, egyszerűen csak eltenné az útból. Meg aztán mivel fenyegetném? A másik srác jobban rámászott Hürremre, ami kevesebb reakciót váltott ki belőle. Mikor tisztaztam magamban, hogy ez nem lehet fenyegetés, vettem néhány nyugodt lélegzetet.
Akkor is marad a kérdés: mi akar lenni?
Figyelmeztetés? De mire?
Ha nekem szól, akkor nagy eséllyel én lennek a célpont, de ki lenne a vadász?
Kizárásos alapon a lany maradt. Rendben de ez nem elég. Egy metafora ennyi kínt okoz, akkor mit fogok odalent csinálni?
Gondoljuk át még egyszer a dolgot.
(Tachi és a srác inkább a lányra pályáznának), és akkor, mint a villám vágott belém a felismerés. Tachi úgy értette a dolgot. A lányra néztem. Én nem látom ennek semmi jelét, bár ez nem jelenti azt, hogy a Romlottnak ne lehetne igaza. Mondjuk tud arról, hogy nincs érzékem a nőkhöz, és csak szórakozni akar. Fifty-fifty alapon egyik esélyt se vetettem el teljesen.
-Köszönöm. Vigyázni fogok.
Remek, akkor szórakoztassuk Tachit. A csapat kérdésben már nem vagyok olyan gondtalan, mint a Romlott.
-Erre feltétlen szükség van? Ha jól értettem, ha együtt megyünk, akkor egy helyre kerülünk. Odalent meg csak három szoba van. Mennyi az esélye, hogy bármelyikünk annyira eltéved, hogy erre szükség lesz?
Persze nem utasítom el azonnal a felkérést, meghagyom az esélyt arra, hogy meggyözzenek, amíg felveszem a csapostól a küldetést.

Ahogy a lány bemutatkozik, megvakarom magamban a fejemet, hajjaj, buta voltam, nem mutatkoztam be. Bizony, ezt már elbaltáztam, nem is kicsit, hanem nagyon. Ilyen böszmeséget
ifjú nem csinált mint mi. Ezt elronthattam volna reggel, délben és este is. Hát, most este volt. Sebaj, úgyse vagyok a kalibere a lánynak, az is tuti.
-Ne haragudjon meg hölgyem a modortalanságomért, a nevem Bruce. Bruce Jefferson. Kérdésére válaszolva igen, a gyomrom bírja a nehéz munkát ~ habár ha a való világban lennénk, biztos más lenne a véleményem.~
Izgatottan várom hát a fejleményeket, amelyekre úgy tűnik, nem kell sokáig várnom. Maximum pár perc telhetett el, és megérkezett a többi társam is, bár ahogy látom, egyikük, akit Adonisnak nevezett a Hürrem, nagyon is ismeri a hölgyeményt. Talán még jobban is, mint kéne. Sőt, itt mindenki ismer mindenkit, csak én vagyok egyedül kihagyva a szentháromságból. Láthatatlan vagyok a számukra. No, ez mondjuk nem esik rosszul, mert ilyen baki után legalább elbújhatok idézőjelben a háttérben és segíthetem őket a kazamatában. Ami a lány elmondása szerint három szobából áll. Szabadulószoba. Na, azokat szeretem!
Viszont nem tévesztem szem elől a feszültséget a három társam, főleg a két hímnemű egyed között. Na, én innen kilépek, nem veszek részt a hölgyért futtatott csatában. Szemeimet már inkább nemhogy az idomain, már magán a hölgyön sem futtatom meg. Nem hiányzik, hogy odalent ne védjenek mondjuk meg egy ilyen dolog miatt.
Miután mindenkinek bemutatkoztam tisztességesen, felveszem a küldetést a csapostól ~ asszem 10-15 percet dumálhatott, persze, hogy nem lehetett elnyomni az NPC monológot -.- ~, válaszolok:
-Ha szabadulószoba rejtvényekkel, akkor nem lesz semmi problémánk. Imádom az ilyesmit, oldottam is már meg párat. Habár nem vagyok valami erős, de logikával segíthetek!- teszem meg utolsó szavaimat.

Induljon akkor a móka, követem a többieket!

Értem, tehát akkor nem engedi be egyedül. Hát, látszik, hogy nem figyelek eléggé, jobb lenne, ha a részletekre emelném a tekintetemet, többször, mint most. Igen-igen. Nem ártana. Vagy én voltam az, aki valójában figyelt, és más volt az, aki nem? Ööö..ja, meglehet. Mindenképp!
Hamarosan csapatfelkérést kapok Hürremtől, amit habozás nélkül elfogadok. Szeretném mihamarabb elkezdeni ezt a küldetést, mert ténylegesen szeretem a szabadulószoba-rejtvény-elrejtettünkittegyolyandolgotamitcsaktöbbentaláltokmeg-féleségeket. Ezt leírhattam volna több szóban is, nem egy levegővételre. Hm. Sebaj.
Séta-séta semerre, ugyanis egy kis csapóajtó kattant fel Hürrem kezében, és már indulhat is a móka és a kacagás! Mármint a hosszú lépcsőzés alulra, hála az égnek, hogy nem létra. Nem vagyok annyira oda a létrákért, de megmászom én ha kell. Pont úgy, mint ahogy most a lépcsőket mászom szép fokozatosan.
Nagy szemekkel pislogok, mert a fényviszonyok eléggé negatívba fordultak át, de azért még nincs kukksötét, mert látok. Csak még nehezen, hozzá kell szoknia a két golyónak a szemüregemben. Vagy a receptoroknak. Vagy miknek, mittomén, Jefferson vagyok, nem orvos-biológus.
Amint leértünk, no kilincs, no plusz fény, viszont kapunk üzit a rendszertől! Yay, sosem jutunk ki innen élve! Ja, de, ha lejár a határidő
A többieket megelőzve, már egyből alaposan körbenézem a szobát, hála a jól látó szemeimnek, mert hozzászoktak a sölágossághoz, de hozzá bizony!
Szóval körbenézek, van egy asztalunk, meg papírok, meg notesz meg toll, meg lakat, meg fiókok, meg még lakatok, meg egy lezárt ajtó pacikobakkal, pofikájában egy nyílászáró kulcslyukába illeszkedő kulccsal. Majd meglátjuk, melyikbe.
-Hát valóban nincs itt sok minden, de az biztos, hogy én megnézem azokat a papírosokat.- mondom, majd el is kezdem őket turkálni, hátha találok valami érdekeset közöttük. Hátha. Addig remélem, hogy a többiek is elkezdik hasznosítani magukat, bár nem én vagyok a főnök, de körbekutakodhatnának ők is.
-Azzal a lakattal egyébként meggyűlhet a bajunk. 8 számjegyes, ami azt jelenti, hogy 8 alatt a 9 lehetőségunk van rá, ha nem találjuk meg a számokat, ami több, mint 300000 lehetőség..nem érdemes próbálkozni vele, kell a kód.- fejtegetem.

Elfeledkeztem erről a küldiről, elnézést a késésért :]

Tachi nagyon szemét volt a húzásával. Remélem tényleg csak az érzéseimmel akar játszani, és nincs semmi komoly a szavai mögött.
Végül csak sikerült meggyözniük, hogy fogadjam el a csapatkérést, de azonnal ki is lépek a csapatból, amint belépünk a szobába és a rendszer engedi, és senki se figyel. A többiek úgyis a szobával vannak biztos elfoglalva.
Csak csapatban enged be, és sehogy se juthatunk ki. Nem látom mi veszély fenyegetne, ha magányos farkasként vennék részt a fejtörésben. Legrosszabb esetben nem kapom meg azokat az információkat, amit a csapat többi tagja megkapna.

Nem cáfoltam meg Tachi szavait. Teljesen igaza van abban, hogy nincsen érzékem a nőkhöz. Eddig kettőből kettő volt kudarc. Nincs is szándékom a közeljövőben újabb kapcsolathoz.

-Te is sokat érthetsz a kombinatorikához. Ismétléses permutáció, tehát inkább 8 a tizediken, ami kereken százmillió kombináció.
Odalépek a lakathoz és kipróbalom az előre beállított kódot, bár nem hiszem, hogy ilyen egyszerű dolgot adtak volna a kezünkbe.
-Mármint most már csak kilencvenkilencmillió-kiliencszázkilencvenkilencezer-kilencszázkilencvenkilenc.
Azonban ennél többet én sem próbálkozok a dologgal, egy óra alatt erre a célra szolgáló felszerelés nélkül én sem tudok vele mit kezdeni, és ha valami csoda folytan esetleg sikerülne még mindig nem tudjuk mit takar a másik két szoba.
-A négybetűs szóval is nagyobb esélyünk lenne. Bár az is majdnem félmillió lehetőség. Feltételezve, hogy csak angol betűket használunk.
Mondjuk az nem a legjobb érzés, hogy itt van elöttünk a kulcs és nem tudjuk használni. Ennél biztos jobb lenne, ha legalább a kulcs el volna rejtve.
Ha a falak és a papirosok mar le vannak csekkolva, akkor számomra mar csak egy dolog maradt a szobában.
Mért kaptunk egy tollat is a sok papír mellé? Nem mintha barmit is le kéne írnunk. Az első gondolatom az volt, hogy egy kiltépett lap alatti részt kell kisatiroznunk, hogy rájöjjünk a kódra...
Aztán az, hátha írtak valamit a tollra.
A másik dolog amit mindenképpen megnézek, hogy nem esett le/lett elrejtve valami az asztal alá.