[Hardcore] Sting vs Hina, visszavágó

A kis fogadóban voltam az aréna mellett, ahol általában meghúzom magam éjszakára. A szobát már gyakorlatilag a sajátomnak tekintettem, elvégre állandóan ki van bérelve. Mondjuk előbb utóbb talán meg kéne fontolnom, hogy egy valóban saját házat szerezzek, de az valószínűleg távolabb lenne innen, ráadásul onnantól nekem kéne főznöm, vagy legalábbis mindig el kéne sétálnom valahova. Itt legalább ez is járt a szobához, ha hajlandó voltam kifizetni. Így aztán éppen a szobámban sziesztáztam mikor megérkezett az üzenet. Ejnye. Nem volt elég legutóbb egyből lealáznod? Rögtön meg is írtam neki a választ.

Stingray írta:Egy óra múlva találkozunk.

Aztán kényelmesen vissza is dőltem egy kis pohár vöröslő itallal.
Hirtelen nyitottam ki a szemem. Az órára pillantottam és már csak pár percem volt a kezdésig. Már csak ezért sem lenne jobb máshol lakni. Végül még épp időben érkeztem, és meg is pillantottam a menüjében matató kardforgatót.
– Nem találtál más könnyű ellenfelet? - kérdeztem csipkelődve. - Vagy csak ennyire hiányoztam? Ha az utóbbi, akkor szólok, hogy még mindig nem teljesítettem a legutóbbi fogadásunk tárgyát sem. - kacsintottam a céhvezérre, a beígért meghívásra célozva, bár első ránézésre nem tűnt olyan lelkesnek, mint korábban. Talán valóban csak egy könnyű párbajt keres, amit gyorsan lezavarhat, és a jutalmat begyűjtve már mozdulhat is tovább. Bizonyára elfoglalt, de azért mégsem érzem magam teljesen motiváltnak ilyen körülmények között. Kell ide valami kis plusz.
– Egy feltételem viszont lenne, mielőtt elfogadom a kihívást. Ha nyersz, akkor kárpótlásként idővel kapok egy kis szívességet tőled, ha viszont én nyerek, akkor egy hónapig csak Hatalmas Stingray-samaként szólíthatsz. - kacsintottam szemtelenül. Elvégre most ő akar minden áron párbajozni, szóval fizessen csak meg érte.

– Remélem nem rozsdásodtál be nagyon az utolsó harcunk óta, mert csalódás lenne ismét egy olyan rövid harcot vívni. - forgattam a szemeimet olyan természetességgel, mintha nem én veszítettem volna már a harc kezdetén.
– Egy süti? Az élelmesebbek ilyenkor legalább egy svédasztalt kérnének, ha már a „meghívás bármire” volt a fogadásunk tárgya, na nem mintha panaszkodnék amiért több arany marad az inventorymban. - Nem valószínű, hogy sokkal tovább tartana a harc, még akkor sem, ha tényleg átengedi a kezdés lehetőségét. Egyszerűen nem tudtam elképzelni olyan taktikát amivel minimális esélyem lett volna ellene. Gyorsabb volt, erősebb, ügyesebb és kétlem, hogy a sebzéstűrése kisebb lenne, mint az enyém. Még ha taktikusabb is vagyok nála, és minden létező potiont, mérget, és kristályt felhasználok, akkor is képtelen vagyok ledolgozni ezt a hátrányt. Egy szóval ez tényleg csak egy „vajon meddig bírod” típusú párbaj. Természetesen az újabb „fogadás” feltételeit is ez alapján adtam meg, és nem bánta, hogy az olcsó győzelme drágul egy picit.
– Ha ennyire tetszenek a feltételek, akkor legközelebb is lehet valami hasonló. - jegyeztem meg a nevetésre. Úgy látszik kicsit élénkebb is lett. Legalább ha a párbajt letudtuk, akkor meglesz a mai programom. Végül a küzdőtérre sétálva megálltam előtte.
– Nos azt tudom, hogy gyors vagy, legalább olyan jól lopakodsz mint én, és minimum hármas szintű észlelésed is van, és az akrobatikád sem rossz. Hmm kétlem, hogy bármelyik statom is lenne olyan jó, mint a tied, de te nem így értetted, igaz? - mosolyodtam el, rányomva a felkérés elfogadására, így már csak egy kérdés maradt. Milyen terepet válasszak az ellen, aki minden téren felülmúl? Mirika ellen legalább volt egy-két kisebb előnyöm amit fel tudtam használni ellene. Egyetlen erősségem vele szemben, hogy nem kell közel kerülnöm hozzá. Végül egy ötletem lett amivel ezt kihasználhatnám, de kétlem, hogy nagy jelentősége lenne, a képességeit ismerve, ráadásul hamar hátrányossá is válna. Jobb ötlet híján viszont beértem ezzel is, így hamarosan egy „tengerré” változott az aréna, amiből talán egy fél tucat apró homokpad emelkedett ki. A lényege egyszerű volt. Távolsági harcosként nem nagyon kellett elmozdulnom a szigetemről, míg neki mindenképp át kellett valahogy hidalnia a távolságot, és a vízben nem egyszerűen csak könnyű célpont, de talán lassabb is.
Azt mondta meghagyja nekem a kezdeményezést, de ez nekem csak részben felelt meg.
– Nem kell ám visszafognod magad! - kiáltottam neki, miközben méregbe mártottam a nyílvesszőm hegyét, és a húrra illesztettem, azzal a szándékkal, hogy amint a vízbe (vagy esetleg fölé) ér, megpróbálom eltalálni.

//Ha elmozdulsz a kis szigetedről, akkor Sting lő. Találat esetén 60 sebzés +1 bénító méreg.//

– Ó! Az talán gondot jelent? - kérdeztem kicsit túljátszott meglepődéssel a randis megszólalásra. – Mit szólnának akkor a sütizéshez? - kérdeztem kíváncsi mosollyal. Hallottam a pletykákat, miszerint van valakije, de azt hiszem így már közel biztos lehetek benne. Sebaj egy süti miatt azért csak nem leszek elkapva. A jövő fogadásaira vonatkozó terveim persze már kevésbé tetszettek neki.
– Ne aggódj. Rám számíthatsz. - kacsintottam rá. - Ha viszont ilyen ütemben fejlődsz tovább, akkor attól tartok, hogy nem adhatok túl sok izgalmat a jövőben. - jegyeztem meg őszintén. Esélytelennek láttam, hogy versenyezzek vele. Ezek után a lopakodásomra tett megjegyzésére csak bólintottam.
A párbaj elkezdődött, és én készen is álltam a meglepetéssel. A probléma csak az volt, hogy nem találtam el. Úgy zúgott el mellette a mérgezett vessző, mintha sosem tervezte volna eltalálni a lányt, és Hinari nagyobb csobbanása után a nyílvessző is elmerült az aréna szélénél. Okosan, egyből mélyre merült, ahol már nem láthatom, de meglepetésemre éreztem a jelenlétét. Elfelejtette volna bekapcsolni a lopakodását? Elővettem egy páncéltörőt, és a húrra illesztettem, miközben a vízfelszínt pásztáztam magam előtt. Egyelőre nem bukkant fel, pedig már ideérhetett. Ha még egy kicsit lent marad, akkor hamarosan érezni fogja a víz sebzését is, bár túl sokra nem megyek vele. Vajon mire vár ennyi ideig? Azt várja, hogy mikor lankad a figyelmem? Ekkor egy pittyegő hang kíséretében felugrott az üzenetjelző ikon. Csak egy gyors pillantást vetettem rá, aztán nem törődve vele, ismét a vízre szegeztem a tekintetem. Nem tudom kinek hiányzom épp most, de jelenleg nem is érdekel. Majd megnézem, ha itt már végeztem. Enyhén feszítettem csak a húrt, hogy ne fárasszam túlzottan a karjaimat, de készen álltam rá, hogy amint mozgást látok a felszín közelében, egy gyors feszítés után meg is lőjem. Végső soron azt se bántam, ha lent marad.

//Ha Hina a víz alatt marad, akkor nem kell figyelembe venni a dobást, de ha feljön, akkor találat esetén 36 életet, és 36 páncélt veszít + paralízis méreg//

A vízfelszínt pásztáztam. Megvolt a tervem arra az esetre, ha előjön a vízből, de ahhoz el kell találnom, vagy legalább el kell kerülnöm a támadásait, ami nem lesz egyszerű. Nem nagyon voltak olyanok, akik pontosságban megelőztek, de Hinari igen. A terep több szempontból is nekem kedvezett jelenleg, de önmagában ennyivel nem sokat érek. Érzékeltem a jelenlétét, és továbbra is félig felhúzott íjjal figyeltem. Én egyelőre ráértem. Végül meghallottam a víz hangját, ahogy egy csobbanással kiugrik valaki a víz alól. Nem haboztam megfeszíteni a húrt, és a mondandóját félbeszakítva elereszteni a nyilat. Csupán egy-két centivel tévesztettem el, és már tudtam, hogy vége a harcnak.
– Miattam aztán nem kellett volna ennyire sietned. Nyugodtan maradhattál volna még pár percet. - jegyeztem meg a tegezemhez nyúlva. A reménykedése viszont felesleges volt.
– Nem. - válaszoltam vigyorogva, és bár ekkorra a kezemben volt a következő nyílvessző, de Hinarival nem versenyezhettem. Megpróbáltam félreugrani a csapás útjából, de a Katana hegye így is elért, majd fordított is rajta egyet, és én ismét csak egy hajszálnyival voltam lassabb a kelleténél. Ennyi pedig elégnek is bizonyult. Nem sikerült sokkal jobban, mint az előző, de picit tovább bírtam, és legalább ezúttal talpon maradtam a végén. Azt hiszem ezt már nevezhetjük fejlődésnek.
– Gratulálok! - mondtam szélesen vigyorogva. - Ideje, hogy behajtsd a nyereményed, és vegyél nekem egy kis sütit. - kacsintottam rá.
– A sweet dreams nekem mondjuk megfelelne. - vetettem fel a javaslatot, és hacsak nem volt ellenvetése, akkor az íjamat kis pihenőre küldtem az inventorymba, és elindultam vele az említett hely felé. Hát igen. Nincs is jobb annál, ha az ember a biztosra fogad.