Álomkelő vs Timidus (visszavágó)

by **Shukaku** Csüt. Jan. 09 2014, 22:19

Két nap múlva Timidus ismét kora reggel felkelt, és elmélyülten gondolkodott a tegnapelőtti nap történésein.
~A képességével ötöt képes támadni, de még mindig nem tudom, hogy miként működik pontosan. Viszont az nem lenne fair, hogy neki kettő képessége van, nekem meg csak egy. Ő használhatja a tollpajzsos védelmet és az automatikus visszacsapást is, nekem viszont csak ez az egy képességem van, és ezt is csak egyszer használhatom egy harc alatt. Még hogy a szint nem számít. Még így is előnyben van. Ki kell dolgoznom valami tervet. Valami nagyon jó tervet. Ha ezúttal sokkal könnyebben győzne le, az csak azt bizonyítaná, hogy legutóbb tényleg engedett nyerni. Ezt nem hagyhatom.~
Belepillant Shu jegyzeteibe, és sorra veszi a lehetőségeit. Persze neki nem lenne szüksége a papírokra, hiszen minden a fejében van, de mivel a lánytól is így látta, és a nagy hadvezérek is a térképek fölé hajolva voltak ábrázolva a képeken, ő is megtartotta ezt a hagyományt.
~A Mini Potion és a Kis Potion. Ötöt, vagy húszat gyógyít, de nem tudom előre, hogy melyiket fogom kapni. Ha túl korán vetem be, és a jobbat kapom, akkor az rengeteg elpocsékolt plusz életpont. Ha túl sokat várok, és véletlenül a kisebbet kapom, akkor viszont már nem fog segíteni rajtam az az öt élet. Persze nem szabad lebecsülni azt sem, de kockázatos…~
Sóhajt egyet, majd végignéz a többi lehetőségen.
~A Rövid és a hosszú Pontosság Potion hasznos lenne, hiszen akkor valamennyi támadás biztosan találna, de ez sajnos csak íjászoknak van fenntartva. Ezeken felesleges gondolkodni.~
Újra behunyja a szemét, és nagyon reméli, hogy ha fejlődik, akkor sokkal hasznosabbá válik a képessége.
~Béna Adrenalin Potion. Plusz egy sebzés és gyorsaság két körig. Nem tudom, hogy Álomkelő milyen gyors, hiszen ezt nem láthattam a harcunk során. És az az egy sebzés… elég magas a sebzésem így is.~
A következő tételre nézve elvigyorodik.
~Milyen ironikus. Rövid Specialitás Potion. Milyen jó, hogy ezt is használhatom. Na haladjunk!~
Szemét forgatva pislant a következőre.
~Béna Frissítő Potion, ami két gyorsaságot ad egy körig és tíz HP-t. Nyolc pont a gyorsaságom, így tízes lenne. Még így sem hiszem, hogy gyorsabb lehetnék Álomkelőnél, és úgyis felváltva támadunk. Remélem. Ha másképpen dönt, akkor még használhatom. Mindenesetre elgondolkodtató, mert a tíz élet viszont biztos. Kétszerese a mininek, viszont csak fele a kis potionnak. A következő a Vörös Bika Potion, amitől 6 körön át nem fáradok el. Legutóbb csak minden negyedik körben kellett pihennem, tehát ez nem jelentene túl nagy előnyt. Ha pont a pihenő előtt aktiválom, és Álomkelő még egyenlő is lenne velem… amit kétlek, akkor is csak két plusz kört szereznék.~
Újra megcsóválja a fejét. Lassan kezdi érezni, hogy élete egyik legnehezebb harcára készül. Legalább is akkor, ha célja lenyűgözni a macskát.
~A Rövid Akarat Potion. Plusz egy élet két körig és tíz HP-t gyógyít. Talán ez lenne a legcélravezetőbb. Ha olyankor aktiválom, amikor az a tíz HP pont… Shukakunak ha ezt bekapcsolom, akkor tíz pontja lenne, azaz ötven életpont. Ez azt jelenti, hogy nekem huszonöt, tehát akkor kell vele próbálkoznom, amikor tizenöt életpont körül járok. Remélem nem fogunk odáig eljutni.~
Ismét végignéz a jegyzeten, és lassan ingatja a fejét.
~Vagy a sima életet adó potionokat választom, és vállalom a kockázatot, hogy a kisebbet kapom, vagy megelégszem a tíz biztos életponttal. A többi most használhatatlan. Most pedig következzen a stratégia. Ehhez már nem kell a jegyzet.~
Ennek megállapítása után nyugodtan röppen be a kosarába, a párnabunker védelmébe, ahol nyugodtan, és kényelmesebb körülmények között szövögetheti tovább a terveit.
~Az biztos, hogy a pajzsos bigyó alatt nem fogok támadni. Ezt már megtanultam. Most végre azt is megtudom, hogy mennyi a kitartása és az igazi ereje. Azt mondta, hogy harmincegy. Igyekeztem figyelni, hogy miket vett le Chan. Nem nagyon rejtegette előlünk. Nem is értem, hogy Álomkelő miért nem hívta fel erre a figyelmét. Ha jól számoltam, akkor így még kevesebbet is sebez nálam.~
Elvigyorodik, és kicsit jobban érzi magát.
~Chan azt mondta, hogy a cica is kifáradt, csak nem mutatja. Ez még nem jelentene semmit, de Álomkelő is úgy fogalmazott, hogy ő már éhes is. Ha is, akkor más is. Tehát fáradt is. Azaz sikerült megszorongatnom.~
Lassan Shu is felkelt, és Timidus már tűkön ülve várta, hogy végre megkaphassa a várva várt visszavágóját. Azonban nem keltette fel a lányt emiatt. Mivel tegnap nagyon korán indultak el a páncél ügyben, ezúttal hagyta aludni. Nem tudta, hogy ez jó-e így, de abban biztos volt, hogy kedves gesztus. Shu megsimogatta a kosárban fekvő sárkányt, majd öltözködni kezdett.
-A páncélt Shu!
-Neked is jó reggelt. Ma szeretnéd?
-Igen.
-Ahogy gondolod. Végül is nyugodtan lehet ez a reggeli edzés, de akkor csak reggeli után. És a reggeliző asztalhoz meg nem ülünk le páncélban. Az illetlenség… azt hiszem.
Lementek az ebédlőbe, majd a reggeli, és Timidus félórás sziesztája után, ami most a győzelemről való álmodozással telt, felkeresték a lányt.
-Szép reggelt Chan!
Hajoltak meg mindketten, és ha a cica a közelben volt, akkor őt is köszöntötték.
-Remélem nem zavarunk… csak tegnap előtt beszéltél a felszerelés ügyről. És azt tanácsoltad, hogy szerezzünk páncélt. Meg azt, hogy írjunk listát.
Egy mozdulattal átváltotta a ruháját az új Kidolgozott Bőrruhára, és kihúzta magát.
-Megfogadtuk a tanácsodat. Igaz volt egy másik is, de az fém volt…
-Bronz.
-… és az nem volt annyira szép… de ez csak egy ponttal kisebb.
Próbált szabadkozni, és remélte, hogy a lány legalább megérti, hogy nem hordhat olyan csörgő-zörgő lábosokat magán.
-És a házi feladatot is elkészítettük, amit kértél. Peter is mondta már, így a T2-eseket írtam le.
Elővett egy lapot, és átadta Channak.

Lista írta:
Fegyver: A Kapcsolat Pálcája, mert abból Timidus is kaphat egyet, mint a gyűrűből.
Sisak: A Sólyomgondozók Sisakját néztem ki a bankból… ha nem kell addig senkinek.
Köpeny: Vastag vagy csigamintás, ha elég pénzem lesz…
Páncél: Az erős bőrpáncél… lehet… Timidus nem ért egyet.
Cípő: Ezt még nem tudom… :/
Gyűrű: A Kapcsolat Gyűrűt nem szeretném levenni. A másik, jelenlegi Aranygyűrű helyére talán egy Fémgyűrű. Nem szeretnék teljesen használhatatlanná válni, és csak Timidusra bízni magam.
Rúna: Még nem láttam idomárosat…

-És… még az is, hogy nemsokára elérem a nyolcas szintet. Azt hiszem, hogy pont azután, hogy a visszavágónknak vége. Nagyon sokat tudunk tanulni a veletek való harcból. Szóval megkérhetlek, hogy segíts elosztani a pontokat? Illetve, hogy adj tanácsot, hogy hova kellene. Mint a páncélnál.
-És a visszavágó.
-Igen… és Timidus szeretné ma megtartani a visszavágót. Ha ráértek. És szeretnétek.
Kicsit hátrébb lépett és elpirult. Tudta, hogy a lány felajánlotta a segítségét, és Timidus úgy sem hagyta volna békén, amíg nem fogad el egy ilyen remek ajánlatot, de mégis úgy érezte, hogy túl sokat kér a lánytól, és a terhére van.

by **Chancery** Csüt. Jan. 09 2014, 23:15

Rákaptam a zenevadászatra. Egyszerűen csak azért, mert hiányzott a dallam, a ritmus a mindennapjaimból. Odahaza valahányszor, ha írtam, bekapcsoltam a zenemasinát vagy valamelyik fájlt a gépen és hallgattam. Vagy volt egy randa szokásom, hogy egyszerűen csak elmerültem az álomvilágomban, fülemben a fülessel, és ezer meg millió történetet szőttem a dalszövegek vagy egyszerűen csak a hangok köré.
Nemrég elővettem egy régi küldetésem jutalmát, amit Meseország királyától kaptam; a Könyvet. Gondolkoztam már rengeteget, hogy mit kéne bele írni, de semmi nem jutott eszembe. Valami újat akartam, nem a kisgyerekes álmodozásaimat, hanem olyasmit, aminek értéke is van. Ám ahhoz, hogy az ihlet megszálljon, elsősorban zenére volt szükségem.
Bár annyi gondom maradt, hogy a Hangrögzítő Kristály pont hiányzott a receptjeim listájától, és odáig még nem jutottam el, hogy elmenjek vásárolni mástól.
Becsuktam a könyvet - lassan jó lenne már kiolvasni, mert kezdem unni. Illetve, nem unom, de az tény, hogy fenemód irigy vagyok erre a két galambra. Az Ötven Árnyalat trilógia első kötete még elment, de a második és a harmadik már inkább késszúrás a számomra. Még fiktív karakterek is sokkal jobban járnak az életben, mint én, és ez dühít. Inkább felpakolom a könyvet a felső polcra - a testvérei mellé, akiket már kiszedtem a nagy könyvtárból - és egy rövid időre visszatérek a hálóba.
Az én "Ötven Árnyalatom" legalább itt van, velem, és nem kell számolnom az órákat, hogy mikor induljak haza. A gondolat kissé kisöpri a könyv okozta irigységet, miközben leülök az ágy szélére és figyelem kicsit álmába.
Szerelmes merengésemből Álomkelő ébreszt, mikor felugrik mellém az ágyba.
~Hahóóó, Szájtát? Reggeli? Luxus?
-Oké-oké, adom már. -mosolygok. Álomkelőben azt szeretem, hogy legalább már szavakkal is meg tudja mondani, épp milyen hasfájása van, a kinti macskák csak nyávognak, és nem mindig egyértelmű, hogy mit akarnak.
Miután megette reggeli haladagját, és én is csillapítottam digitális éhségem, Jay számára is kikészítettem némi harapnivalót a mai napra. Bár ahogy ismerem, hamarosan úgyis fölébred, ám nekem ideje lenne ismét szétnéznem a könyvtárba... igazából titkon az új rajzra akarok ismét egy pillantást vetni a folyosón, de erről csitt >.>
Elindulni mégsem tudom, hisz kopogtatnak - vagy legalábbis érkezik a rendszerjelző, hogy valaki bebocsátást kér. Álomkelő ásít egy hatalmasat és farkát lengetve kifejti a véleményét:
~Miért van olyan érzésem, hogy Timi az?
-Timi?
~A sárkány.
Jót derülök a becézésen, majd indulok ajtót nyitni. És lám, a macskaösztönök nem hazudtak \o/
-Sziasztok. Dehogy zavartok, gyertek be. -állok félre az ajtóból, hogy beférhessenek. -Kértek valamit inni, enni? ^^
Elég ritkán fogadok vendégeket, és olyankor is általában ideges vagyok, ez az érzés most mégis elmarad. Nem tudom, miért, talán még a két napja tartó jókedvem hatására. Shukaku különleges helyet foglalt el a szívemben azóta, és hogy őszinte legyek, már vártam, mikor térnek vissza a folytatással. Mikor megmutatja a páncélt, kicsit meg is lepődöm - arra számítottam, majd a T2-es szériával foglalkozunk rögvest, de hogy máris jobban bevédje magát... jó ötlet, mindenesetre, valóban.
-Jó az, egy pont nem a világvége. -legyintek. -A lényeg, hogy több a semminél.
Igaz, mondom ezt úgy, hogy régen én is a Bronzvértet választottam. >.>
A lapot is átvettem és gyorsan átfutottam. Még én is meglepődtem magamon, hogy immár értem, ami rá is volt írva, és volt elképzelésem mindenről. Elégedetten bólogattam rá a pálcára és a sisakra, véleményem szerint is a két legjobb választás, a köpenynél kicsit elgondolkodtam.
-Mindkettő nagyon jó. -vakargatom az állam. -És a te döntésed. Majd nézd meg, lesz-e szükséged plusz fegyverkezelésre, és az alapján könnyű lesz dönteni. Cipőből pedig a magam részéről vagy a Surranót, vagy a Nyúlcipőt ajánlom, az egyik 5 fegyverkezelést és gyorsaságot ad, a másik 10 gyorsaságot és 2 kitartást. Nekem Nyúlcipőm van :3
A gyűrűk és a rúnák láttán már leülök a konyhaasztalhoz, és persze nekik is intek, hogy ahol szeretnének, nyugodtan foglaljanak helyet. -Gyűrűből sokféle van, a Kapcsolat egyébként valóban hasznos, nekem az első szintem óta kettő van. A képességedet mennyire szoktad kihasználni? -kérdezem Shukakutól. -Rúnából pedig egyenlőre ha jól tudom, csak kettő fajta van, az egyik az, ami nekem is van. -hívom elő a fegyverem a menüből és megmutatom neki a benne foglalt ékkövet. -Peter engedte, hogy kivegyek hozzá mindent, és Yurihime-sama szerint az enyém az első rúna, amit valaha készítettek.
Ritkán szoktam dicsekedni, de most kivételesen megengedtem magamnak... >.>
-Ha jól tudom, még van elég a céhraktárban ahhoz, hogy készítsünk másikat, ha meg nem, akkor szerzünk. Peter biztos megengedné, hogy a tiéd legyen, hisz ha neki szüksége lenne rá, már rég kivette volna. Vagy várhatunk is, hátha talál valaki egy számodra megfelelőbbet. -mosolygok. Igazából ebben picit azért kételkedem magamban, mert ő is az a típus, mint én; mindig megvár mindenkit, de ha más nem, majd megkérdezzük tőle. Azt mindig szabad.
Visszaadom a listát és felkuncogok, mikor elmondja, hogy hamarosan ismét szintet lép. -Gratulálok. -mondom szívből, de azt már nem, hogy ez ránk is igaz. Főleg, hogy Álomkelő sebzése továbbra sem változott, így a sárkánnyal való harcára nem lesz hatással, ám a macska már rám szólt, hogy lassan ideje lesz ismét figyelnünk arra az Irányítás menüpontra. A jelenlegi sebzése nem lesz örökké elég.
A visszavágó hallatán rá is nézek a macskára, aki továbbra is a kosarában ülve nyalogatja a mancsát. Mikor észleli, hogy tulajdonképpen enyhe csönd telepedett a szobára, felnéz ránk azzal a szigorú, sárga szemeivel.
~Felőlem... hol legyünk? Ahol legutóbb is, vagy itt?
-Itt biztos, hogy nem. Jay még alszik. -szólalok fel kissé szigorúbban, mire megrázza magát.
~Felőlem. Egyébként én mindig ráérek. Kivéve, amikor nem, de az most nem érvényes.

by **Shukaku** Pént. Jan. 10 2014, 00:39

Shu és Timidus természetesen elfogadják az invitálást, azonban mivel tudják, hogy ebben a lakrészben ketten laknak, és Jayt nem látják sehol, így ők is arra a következtetésre jutnak, hogy a fiú valószínűleg még alszik, tehát még Timidus is figyel arra, hogy a csipogása ne legyen hangosabb, mint Chan hangereje. Shukakunak persze emiatt nem kellett aggódnia.
-Köszönjük, nem kérünk semmit. Nemrég reggeliztünk, és Timidus evés után mindig szunyókálni szeretne…
-Shu!
-Oh… ez is titok? Senki nem fog rád támadni, hiszen már nem kell az erdőben aludnunk.
-Nem az... csak... na...
Timidus csak megcsóválja a fejét, és inkább a macskához fordul. Most kivételesen nem harci titkokat akart elrejtegetni, hanem mindössze személyes gyengeségének érezte azt, hogy nem bír ellenállni a kajakómának. Nem szerette volna, hogy Álomkelő ezen röhögcséljen a kandalló fölött.
-Látod? Ő is elárulja az én titkaimat. Most gondolj bele, hogy mi lesz, ha valaki ezt kihasználja… pedig most figyeltem is rá, és még a gyengébb páncélt is választottuk, mert neki a másik nem tetszett. Néha tényleg nagyon nem értem az emberi természetet. Viszont… legutóbb azt ígérted… szóval most már később van, és megnéztük a könyvekben is, és sehol nem találtunk pozitív jelentését a sajnálásnak. Elmondanád, hogy mire gondoltál?
Shu csak egy pillanatra figyelt a sárkányra, de mivel látta, hogy Timidus a cicával folytat beszélgetést, nem is igyekezett fordítani, még magának sem. Illetlenségnek gondolta, és ilyen hosszú szöveget amúgy sem értett volna meg, így inkább Channal foglalkozott.
-Fegyverkezelésem? Nem is tudom… általában eltaláljuk az ellenfeleket. Persze nem mindig. De lehet, hogy ez csak azért van, mert nem megyünk a lila színű mobok ellen. Timidus már rajtuk szeretne gyakorolni, de szerintem éppen elég a rózsaszín is… meg néha a piros, amikor magasabb szintekre megyek, hogy újabb állatokat lássak, vagy amikor Peterékkel vagyunk...
A cipős részre elmosolyodott, és azonnal felírta a füzetébe a lényeget.
-Akkor egy nyúlcipőt szerzek majd én is. A képességem pedig… igyekszem mindig használni, mert szerintem nagyon hasznos. És minél erősebb az ellenfél, annál erősebb…
Hirtelen a sárkányra nézett, és értetlenkedő nézéssel füttyentett neki, hogy figyeljen egy picit rá.
-Timidus… én tényleg elhiszem, hogy igazad van, de szerintem ez butaság. Rendben van, hogy Álomkelővel gyakorolsz, és emiatt nem szeretnéd, hogy a te képességedet még ismerje, de igazán elmondhatnánk Channak többet. Biztosan sokkal jobban tudnának segíteni…
A sárkány egy ideig csak pislogott, majd elgondolkodott egy picit, utána pedig bólintott.
-Persze. Ők a szövetségeseink. Úgy jobban tudunk együtt dolgozni.
A lány nyugodt maradt és nem fakadt ki azon, hogy ezt egy jó ideje igyekszik már elmagyarázni Timidusnak, aki mindig csak azzal hozakodott elő, hogy neki a meglepetés a fő ereje, hogy kicsinek hiszik, és azután majd meglátják, hogy milyen erős, és csak akkor lesz hiteles, ha az erejét a csapattagok elöl is rejtegeti… de azóta már Timidus elolvasott egy másik könyvet is, és abban meg más volt. Még a sárkány sem tudott végezni a könyvtárban található összes irodalom összevetésével. Ezt igazán nem róhatta fel neki senki hibának, így nem is nagyon érezte úgy, hogy ő hibázott volna. Bár a lány ezt nem tudta, de nem akart jelenetet rendezni más szobájában, és ez amúgy sem volt rá jellemző.
-Szóval az a képességem, hogy három körön keresztül az, aki rám támad az megkapja a támadása felét saját magára is. Ez azért jó, mert így sokan elmenekülnek, és nem kell őket…
Shu nem fejezte be a mondatot. Egyrészt nem szívesen beszélt arról, hogy rávette magát arra, hogy csak a fejlődés miatt vadásszon a mobokra, másrészt tudta, hogy sokan nem nézik jó szemmel, hogy mégis ennyire vigyáz még rájuk is. Alexel való találkozásuk óta nem nagyon emlegette a nézőpontját. Nem azért, mintha szégyellte volna, csak nem akart feleslegesen veszekedni, és a kutatásait is inkább úgy jellemezte, hogy az idomároknak és a játékosoknak szeretne segíteni, és ezért akar többet megtudni a mobokról. Valahol persze ez is igaz volt, de továbbra is inkább maguk a mobok érdekelték.
-Kettő?
Nézett fel hirtelen Timidus a beszélgetésből, és rápislantott a csuklóján lévő imádott karperecére.
-Nekünk is kettő kell Shu! Ez fontos!
A lány csak bólintott, és inkább továbbra is Chanra figyelt, hiszen éppen vele folytatta a beszélgetést, és már így is illetlenség volt Timidus részéről, hogy mindig megszakította őket.
-Szóval… a rúnával még nem tudtam foglalkozni, és még amúgy sem használhatom. Hátha addig kell valakinek. A sisakot is ezért nem vettem még ki a bankból. És köszönöm szépen a gratulációt… de ti is rengeteget segítettetek benne. És… nagyon köszönöm a segítséget.
Ezalatt Timidus egy picit csalódottan, picit megmosolyogva hallgatta Álomkelő reakcióját.
~Hiába próbálod adni a flegmát, tudom, hogy tetszett a küzdelmünk, és tudom, hogy te is szívesen harcolsz velem. Akárhányszor mondod, hogy felőlem, akkor is tudni fogom. És tudod mit? Még örömet is szerzek neked… lásd, hogy tényleg hálás vagyok.~
-Álomkelő. Mi lenne, ha most te választanád meg a helyszínt? Tudom, hogy a küzdőtér kiválasztása is nagyon fontos, és kíváncsi vagyok, hogy te hogyan csinálod.
~És ebből azt is megtudom, hogy mit tudsz rólam, vagy mit feltételezel. Most egy kis előnyt szerzel belőle, de hosszútávon ez nekem hasznos tapasztalat. Persze te rögtön itt bent kezdted volna, mert itt nem akkora előny a repülésem, hiszen felugrálva a bútorokra bárhol el tudsz érni. Nagyon cseles, de nem vált be.~

by **Chancery** Pént. Jan. 10 2014, 11:57

~Látom, még nem igazán érted az információk értékét. -sóhajt egyet a macska és felugrik a kandalló fölé, így kicsit olyan hatást keltve, mint egy igazi tanár. ~Az, hogy durmolsz egyet evés után nem olyan személyes információ, mint a bánat kisírása. Ha bánatod, problémád van, ami fáj a szívednek, és ezt valaki megtudja, aki nem méltó rá, az akár az életedbe is kerülhet, attól függően, mennyire vagy lélekben erős. Vegyük például azt, hogy ha most valaki kinevetve, mert alszol reggeli után, az mennyire esne rosszul neked? És az, ha valaki azt mondaná, hogy Sukaku-nak nincs is joga élni? Melyik fáj neked jobban?
Kissé félredönti a fejét. ~Mindezt csak példa gyanánt mondtam, de sajnos vannak, akik komolyan gondolják. Csan is már nem egyszer akart leugrani a Szint széléről, mert egy részeges állat indokolatlanul gonosznak nevezte őt a semmiért...
Nyelek egyet és próbálok nem odafigyelni Álomkelő magyarázatára, de amikor meghallom a nevem, önkéntelenül is fülelni kezdek. Elpirulok és az ajkamba harapok, majd megrázom a fejem, hogy kiverjem belőle az érzést. -Az már régen volt...
~Két hét nem volt olyan régen.
Elgondolkodva mosolygok egyet.
~A túlzott titkolózás csak hátrány. -folytatja. ~Ha nem árulsz el senkinek semmit magadról, gyanússá fogsz válni és vadászni fognak rád. Fel kell becsülnöd a tulajdonságaid értékét, hogy mit az, amit nyugodtan elmondhatsz, mert az sem ingat meg, ha felhasználják ellened, és mi az, ami nem.
Kicsit lehunyja a szemét, csak a füleivel figyel. ~Ezt pedig igazából nem lehet elmagyarázni, és megpróbálni is úgy szerettem volna, ha a gazdáink nincsenek a közelben. A sajnálat egy bonyolult érzés, a pozitív értelmét pedig inkább együttérzésnek lehet nevezni talán. Mikor átérzed, tudod, hogy mit érez a másik bánatában, vagy csak egyszerűen sejted. Csan és Sukaku nagyon hasonlóak, ezért mondtam, hogy sajnálom a gazdád.

Az volt a jó a lány társaságában, hogy amikor Shukaku beszélt, Álomkelő szavai a fejemben puszta háttérzajjá csendesültek, és nem figyeltem oda önkéntelenül is, hogy miről szól a csevej. Csupán örültem annak, hogy így egymásra talált a két pet, és nem acsarkodnak, hanem beszélgetnek - illetőleg ahogy kiveszem a félszavakból, Timidus kérdez, Álomkelő pedig válaszol. Afféle párhuzamként most mi is ilyenek vagyunk, a két ember, akik most a pontokról és felszerelésekről diskurálnak. Mikor ismét a gyűrűkre terelődik a téma, beleegyezően bólintok.
-Akkor az Acélgyűrűt ajánlom, csak egyel kevesebb erőt ad, de cserébe 4 speciális és 2 életpontot.
Persze a végső döntés úgyis a lányé lesz, nem vitás. Magamban mindenesetre annak örülök, hogy nem akar teljes mértékben Timidusra hagyatkozni, hisz régebben én is mindig pánikba estem, mikor Álomkelő kiesett a harcokból az alacsony életpontja miatt, és odaveszett vele a magas sebzésünk is. Szerencsére így is sikeresen túléltem a csatákat, mostanra pedig jómagam is többet ütök 1 HP-nál, de azért van még mit faragni azon, hogy jobban bírjuk a strapát.
-Ugyan. -legyintek. -A sisakot nyugodtan kiveheted szerintem már most. Én és Peter eléggé fel vagyunk szerelve, Jay számára pedig úgyis fölösleges, ő kardforgató, neki majd másra lesz szüksége. A rendeléseket pedig lassan úgyis ideje leadni, tapasztalatból tudom, a megfelelő szint jóval hamarabb fog eljönni, mint azt gondolnád. -kuncogok egy sort. Én sem felejtem el, mire észbe kaptam volna, Peter már kopogtatott nálam, hogy ha már elértem a T2-es szintet, nézzünk körbe felszerelésért. Úgy lökdösött előre a boltokba, mint egy tyúkanyó, és ugyanúgy tanácsokkal látott el, hogy mit érdemes, és mit nem. Olyan különös, hogy nem is telt el túl sok idő azóta, és már követem is a példáját. Különös dolog az idő folyama.

A kérdésre Álomkelő, szinte érzem, hogy felhúzná a szemöldökét meglepetésében, majd unott tekintettel körbenéz.
~Mintha olyan fenemód sok választásom lenne... -dünnyögi. ~Itt nem lehet, más szobájába illetlenség, a könyvtár kiesik, külön gyakorlóterem nincs, csak a folyosó meg a kert jöhet szóba. Normális esetben olyan helyet választanék, ahol legalább repülni nem tudsz, de olyan nincs.
-Legutóbb a folyosón harcoltál Jay ellen. -vetem fel az ötletet, kicsit ugyan közbeszólva, de ha már úgyis egyértelmű lett nekem, hogy a harctérről van szó, gondoltam, kisegítem kicsit a petem.

by **Shukaku** Pént. Jan. 10 2014, 12:50

A sárkány örül annak, hogy Álomkelő végre tényleges magyarázatba kezd sejtelmes félmondatok és utalgatások helyett, viszont ez csak azt eredményezi, hogy újabb és újabb kérdések fogalmazódnak meg benne, és már nagyon elege van abból a szerepből, hogy ő legyen az, aki semmit nem tud, a macska pedig a bölcs tanító képében tetszelegjen, amikor az ő szavai is sokszor ütik egymást. Ingatja picit a fejét, majd halkan megszólal.
-Van amiben igazad van… a részletekben. Minden igaz amit mondasz, de rosszul rakod össze. Shu sohasem ugrana le a szint széléről. Szeret itt lenni. Miért tenné? És a Bunkó már nevezte őt butának, meg a gondolatait és a véleményét hülyeségnek, és Shu még vitatkozott is vele. Ugyanúgy, ahogy a Kegyetlennel is. Lehet, hogy legtöbbször félénk, de sokkal erősebb, mint hiszed. Talán erősebb is, mint Chan.
Lassan behunyta a szemét, és elgondolkozott azon, hogy kockára tegye-e a cica barátságát azzal, hogy vitába száll vele… Álomkelő eléggé magabiztosnak tűnt, és nem olyannak, aki szereti, ha megmondják neki, hogy nincs igaza. Nem kioktatni akarta, de félt attól, hogy a macska annak venné.
-És… ha én nem mondhatom el, hogy Shu szokott sírni… akkor te miért adhatod ki, hogy Chan…
Ezután csak legyintett a farkával. Igazából nem is várt választ, csak fel szerette volna hívni erre Álomkelő figyelmét.
-Az együttérzés… Danee is ezt mondta. Érezzük egymás minden rezdülését, mintha egyek lennénk. Legtöbbször sikerül, és sokszor tudjuk, hogy mit szeretne a másik, anélkül is, hogy elmondanánk egymásnak. Shukaku sok mindent eltitkol mások elöl… még előlem is próbálja… azt hiszem. Szeretnék neki segíteni, de azt nem tudhatom, hogy mi történt vele azelőtt, hogy velem találkozott, csak abból, amit elmondott. Ezt viszont nem osztom meg veled… pont azért, amit mondtál.
Egy pillanatra a macska szemébe néz, és megvillantja a fogait.
-Onnan is tudom, hogy együtt érzek vele, hogy tudom, hogy fájna neki, hogy folyamatosan a gazdámnak nevezed. Kértelek már, hogy ne tedd, de te állandóan semmibe veszed a kérésemet. Nem a gazdám!
A lány ezalatt végig jegyzeteli Chan szavait, hogy semmit ne felejtsen el.
-Tehát akkor Acélgyűrű, és a sisakot kivenni…
Erre azért felpillant a papírból.
-Biztos? És ha mondjuk valaki olyannak kellene, aki nem céhtag, de segít a céhünknek? Vagy belépne egy olyan, aki tudná használni, és éppen nálam lenne, pedig én nem is…
Picit meghajtja a fejét, egyrészt köszönetképpen, másrészt picit rosszul érzi magát az ismételten rengeteg viszonzatlan segítségnyújtás miatt.
-És… most ugyan van száznyolcvanöt aranyam, de azt úgyis beteszem a bankba, mert még tartozom is háromszáznegyvennel. Remélem mire elérek oda, hogy használhassam ezeket a dolgokat, már mindet fogom tudni törleszteni. Persze kiveszem azokat a tárgyakat, amik másnak nem kellenek, hogy hasznosabb lehessek a céhnek…
Kicsit összébb húzta magát ültében, és szomorúan néz a lányra.
-Nem tudom, hogy mit tegyek. Nem fogadhatok el mindig mindent, mert akkor hálátlannak tűnök majd. És mindig magasabb szintűek lesztek, tehát mindig majd ti adtok nekem dolgokat. Ha viszont nem fogadom el, akkor lassabban fogok tudunk fejlődni, és még kevésbé fogok tudni nektek segíteni.
Timidus csak odasandított a párbeszédre, és egy halk, elégedett hangot hallatott.
~Na végre, hogy ide is eljutottunk. Ha én hozom fel a témát, akkor biztosan megharagudott volna. Remélem Chan végre elmagyarázza neki, hogy néha magunkra is gondolnunk kell, és azok a tárgyak, amik nekünk kellenek, nekik már amúgy sem hasznosak. És ha gyorsabban fejlődünk, akkor gyorsabban vissza is tehetjük őket.~
Picit meglepődve hallgatja a cica sopánkodását, és kicsit csalódott is, de ezt nem mutatja ki.
~Már hogy ne lenne? Shu már hetedik szintű. A hét szinten csak találsz már egy olyan helyet, ahol előnybe kerülnél. Örülök, hogy Shu ilyen kis felfedező, mert így én is megismerem a világ összes pontját, és kihasználhatom a területek adottságait, és minden környezetre más tervet dolgozhatok ki. Persze aki csak itthon ül, és egész nap ráér… macskák…~
-A folyosó? Nem szeretnénk semmit tönkretenni… még véletlenül sem…
-A folyosó megfelel. Majd vigyázok.
Szakítja félbe Timidus a lányt, és egyetértően bólint Chan felé, majd kérdőn néz a cicára.

by **Chancery** Pént. Jan. 10 2014, 14:33

~Sosem tudhatod... -ezúttal Álomkelő az, aki ingatja a fejét. ~Sosem tudhatod, prücsök. A gazdámról pedig ne merj rosszat szólni, mert felcincállak!
Ez utóbbit már olyan hévvel és dühvel mondja, hogy még én is megrezdülök tőle. Még rá is szólok, kicsit felemelve a hangom, megfeledkezve, hogy jobb szeretnék csöndben maradni, de nem figyel rám, a füle botját sem mozdítja, csak szigorú szemmel méregeti a sárkányt, aki csak csipog tovább szüntelen. Mikor mégis beáll némi szünet, folytatja, valószínűleg a kérdésre válaszolva.
~Mert Csan nem titkolja. A barátai elől nem.
Ismét csippantások sorozata. A macska először egyetértően bólint, mintha elégedett lenne, majd ahogy a sárkány villantja rá a fogát, úgy csapja ő is hátra a fülét és mutatja meg saját éles fegyvereit.
~A tény tény marad, de van erre egy igen jó megoldásom. Sukaku! -utolsó szava kicsit hangosabban kel életre a fejünkbe, egyértelműen jelezve, hogy ezúttal hozzánk szeretne szólni gondolatai útján. Mikor a lány rá figyel, folytatja. ~Zavar téged, ha Timidus gazdájaként utalok rád?

Ismét vissza közben a beszélgetéshez. Jókedvűen sóhajtok, mikor a lány ismét furcsa félelmeit tárja elém, és ismét szembesít azzal, hogy mit is jelent pontosan az, ha mindenkire figyelünk.
-Akkor összeszedjük az érceket és kovácsolunk egy újat valamelyikőtöknek. -mosolygok rá. -Mindent meg lehet oldani Smile

Ám folytatja azon a szívszorító, szomorú hangján. A mosoly bár lehervad kissé, de megmarad ereje és őszintesége, kinyújtom a kezem és bátorítón megsimogatom vele a vállát.
-Ne felejts el, mit mondtam legutóbb. Egy céh vagyunk, és elég kevesen, itt nem tartozol senkinek. De ha ragaszkodj hozzá, mikor legközelebb befejezel egy apróbb küldetést, figyeld meg, mit ír ki az ablak a részletekben. Meg fogja mondani, hogy mennyi aranyat kapott a céh. Szerintem már törlesztetted azt a háromszáznegyvenet is, csak nem tudsz róla.
Legalábbis picit remélem, hogy ezt a funkciót még nem igazán ismeri... főleg azért is, mert nekem is beletelt jó 10 szintbe, mire észrevettem :roll:Igaz, ebbe beletartozik az is, hogy rettentő mód figyelmetlen tudok lenni, ami nem kifejezetten előny, főleg ebben a játékban.
-Tudod, nagyon hasznos vagy a céhnek. -folytatom, ezúttal én veszek fel szomorúbb hangnemet... nem akarok, de így alakul. -Folyton rettegek attól, hogy feloszlunk, mert túl kevesen vagyunk... szóval az én szememben már csak azzal is, hogy itt vagy köztünk és tanulni szeretnél, gyakorolni, nem csak törlesztettél mindent, de még tartozunk is neked.

Álomkelő végül lehuppan a kandallóról, vissza a sárkány szintjére, és várakozásteljesen néz ránk.
~Na, akkor indulunk?
Elnézve a testtartását még mindig dühös amiatt, amit Timidus mondhatott rám. Nem tudom, mi lehetett az, de ahogy őt most elnézem, talán jobb nem is tudnom. Még mindig túl ingatag vagyok ahhoz, hogy akármilyen kisebb sértést el tudjak viselni, pedig én magam sem hiszem el, hogy volt képes így meggyalázni az-az íjász. Jobb is lenne már elfelejtenem, elvégre, eltelt azóta már fél év, és rengeteg idő óta nem láttam. A halottak listáján nincs, pedig jól emlékszem, ahogy abban a tóban pixelekre robbant... néha érdekes dolgokat kreál KayaBá az életünkkel.

by **Shukaku** Pént. Jan. 10 2014, 15:17

Ezúttal már Timidusnak kezd elege lenni a macska felsőbbrendűségi komplexusából, és abból, hogy minden szavát félreértelmezi, és olyanok miatt hordja le, amit nem is mondott. Lehet, hogy a harcokban ügyesebb. Még. Tapasztalatai miatt az emberekhez is jobban ért, mint a kis sárkány. De azt ne akarja már Timidusnak elmondani, hogy a sárkány mit gondol róla, vagy Chanról. Ne adjon szavakat a szájába! Felborzolja kissé tollait, de a szemében látszik, hogy ezúttal nem a támadás, hanem a sértettség jeleként, és úgy fakad ki, bár kicsit megszeppenve, a macska fenyegetésétől.
-De hát nem is mondtam semmi rosszat! A múltkor is megkértelek, hogy ha valamit félreértesz, akkor kérdezd meg. Semmi rosszat nem szóltam a gazdádról! Mindössze azt ismételtem el, amit te mondtál… sőt, még azt se. Nem tudom min vagy úgy kiakadva. És egyébként Shu sem titkolja, mert Peternek is elmondta már a titkát, csak ő azt mondta neki, hogy ne mondja el senkinek… mert bajba kerülne. És szerintem Peter okos, és igaza van és én egyetértek vele.
A mondatot már picit halkabban, hátracsapott fülekkel fejezi be. Nem hajlandó meghunyászkodni, de összeveszni sem akar.
-Kérlek! Szépen kérlek! Miért nem tudod elhinni, hogy nem akarok neked rosszat, és nem mondok rólatok rosszat? Miért nem tudod elhinni?
~Hát jó… akkor csináljuk így. Majd meglátod, hogy nekem van igazam.~
Shut meglepi a kérdés, de mosolyogva guggol le a cicához, és ha engedi, akkor megsimogatja, és kedvesen kezd el neki magyarázni.
-Tudod Álomkelő, én Timidust valóban nem olyannak tekintem, mint a kinti világban lenne egy kutya vagy egy… remélem nem sértődsz meg, de mondjuk egy cica. Ahogy te is sokkal okosabb vagy, mint a kinti cicák, úgy Timidus is sokkal okosabb, mint a kinti állatok bármelyike, igaz sárkányok nincsenek kint. A gazda valamiféle tulajdonost, birtokost jelölne, és nekem Timidus nincs a tulajdonomban, tehát nem vagyok a gazdája. Szabad akarata van, és mindent megbeszélünk egymással. Persze titkaink nekünk is vannak, de az nem is baj. Nincs közöttünk rangsor, mert egyenrangú felek vagyunk, így csak azért is zavarna, mert nem lenne igaz. És ugye butaságot gondolom te sem szeretnél beszélni, mert okos cica vagy. Ha rám szeretnél hivatkozni, akkor nyugodtan használhatod a barát vagy a társ szót. Mi is ezt szoktuk használni. De hívhatsz nyugodtan Shu-nak is, ahogy az előbb tetted. Izé… tudom picit hosszan magyaráztam… ugye ezt kérdezted?
A lány sárkánnyal való viszonyát már ketten is megkérdőjelezték, de Alex és Elysion is más-más oldalról támadta, így nem volt oka megváltoztatni. Főleg azután, hogy Timiduson látszott, hogy hajlandó kompromisszumot kötni, és nem fognak az események olyan dolgokhoz vezetni, mint ami Hisamével történt. Chan előtt pedig nem akarta titkolni, főleg azután nem, hogy a lány elárulta neki, hogy ő sem akar innen kijutni. Miután mindez elhangzott, Timidus csak egy félreértelmezhetetlen nézést intéz a macska felé, miszerint ő megmondta. Miután a lány végzett a magyarázással ismét Chan felé fordult, és picit értetlenkedve pislogott.
-Nagyon kedves vagy, de azért nem hiszem, hogy ti tartoznátok. De köszönöm szépen. És… szerintem nem kell a feloszlástól aggódni… remélem. Peter biztosan beszélt arról, hogy szeretné a kristályírásos… izé… boltokat egybe tenni. Nem… összevonni. Igen. Ez a helyes szó. Tehát akkor már csak amiatt is együtt lennénk, és azon gondolkodtam, hogy akkor lehet, hogy a többi kristályíró is csatlakozna hozzánk. És persze biztosan találhatunk még tagokat is.
A lány teljesen komolyan gondolja a szavait, és egyébként sem hiszi, hogy egy Peter által vezetett céh csak úgy felbomolhatna. Hisame amúgy sem engedné. Ezalatt Timidus csak Álomkelő válaszára vár, és látszik rajta, hogy megmakacsolta magát, és a válaszok most sokkal fontosabbak számára mint a harc, még a visszavágónál is fontosabbak. Senkinek sem fogja engedni, hogy megtépázza a becsületét, még akkor sem, ha egyébként felnéz a macskára, és okosnak tartja. A félreértéseket mindig jobbnak tartotta minél előbb tisztázni.

by **Chancery** Pént. Jan. 10 2014, 17:12

~Su is erős kislány, de sosem tudhatod, hol a határa. Ezen kívül, ahogy megfigyeltem, van, mikor az emberek elgyengülnek egy időre. Fél éve például Csan még nevetett volna azon, hogy gyengének nevezed, de most napokig tartó letargiába esne tőle.
-Miért? Gyengének nevezett?
~Mindig elfelejtem, hogy már hallasz is...
Felnevetek, még ha nem is őszintén. -És ha az vagyok? Egye kánya, nevezzen annak, te meg csillapodj le, vagy nem kapsz vacsit.
Álomkelő meg van lepődve, látszik a szemén. Pár másodpercig néz engem, olyan tekintettel, mintha egy földönkívüli életforma pottyant volna elé. A feszültség még mindig tapintható a levegőben, de legalább a karmait visszahúzza és ismét ülő helyzetbe húzza magát, csupán a farka mozgása árulja el, hogy az idegessége még nem hajlandó elmúlni. Pedig picit remélem, hogy örökölte tőlem a folyton hullámzó kedélyállapotom, és gyorsan visszatér a nyugodt vérmérséklethez.
Végül elterelődik a figyelme, behunyt szemmel tűri, hogy simogassák, majd ásít egy hatalmasat, annak jeleként, hogy igen, értette.
~Egy egyszerű igen is megtette volna. -pillant fel a kislányra és lassan pislog egyet. Kuncogok egyet a háttérben, hisz amennyire én tudom, ez általában azt jelzi, hogy az adott macska megbízik abban, akire éppen néz. Ezt egy újabb ásítás követi. ~Akkor majd szóljatok rám, ha megint rosszul mondom.

Miután ezzel kiérdemelte, hogy mégis járjon a vacsora számára - amit úgyse vettem volna el tőle -, folytatódik a csevej, remélhetőleg a két pet között is kedvesebb hangnemben. Kicsit izgulok, mert Álomkelő soha, még Isten kedvéért sem vallaná be, ha téved, én viszont nem bíráskodom, tekintve, hogy a két fél közül csak az egyiket értem meg kristálytisztán. Nem mondom, hogy nem esett rosszul, amit ezek szerint Timidus állított rólam, de keserű mosollyal veszem tudomásul. Végülis, igaza van. Hiába a tapasztalat, a pontok, a felszerelés, idegileg biztos vagyok benne, hogy én vagyok a leggyengébb játékos egész Aincradban. Miért is nem ugrottam még le, ha már lassan a második kezem is kell a számoláshoz, hogy hányszor jártam arra.
-Igen, beszélt. -bólintok halkan és összefonom a karjaimat magam előtt. Ha van ötlet, amibe nehezen megyek bele, az ez. A Főnixkönny, a közös boltunk Yuichival az egyedüli büszkeségem, amivel dicsekedhetek, és ha a szívemre hallgatok, akkor semmi pénzért nem válnék meg tőle soha. Persze érzem, hogy ezt úgysem fogom tudni elkerülni, elvégre, legyek akárhol, az én szavam és akaratom ér a legkevesebbet.
Lehunyom a szemem és mély levegőt veszek. Megint zuhanok, a mélységbe, pedig ezt most nem engedhetem meg magamnak. ÁK-nak igaza van, még az a kis szavacska is hatással van még rám. Erősnek kell lennem... az csak egy szó... nem letargiába kéne esnem tőle, inkább tettrekésznek, hogy bizonyítsam az ellenkezőjét... ami úgyse létezik...
-Csinálok egy kis teát. Kérsz? -terelem el végül a saját gondolataim és próbálok mosolyogni tovább. Ha az igazi testemben lennék, már reszketnék, ebben biztos vagyok, ennyire már ismerem magam. Shukaku válaszától csak annyi függ, hány csészét varázsolok elő a konyhai szekrényből, egyébiránt nekiállok elkészíteni egy jó, gyors és forró vanilliás teát. Nem rég bukkantam rá az egyik kisboltban, és meg kell hagyni, nagyon ügyesen digitalizálták le az ízét.
Miközben teákra gondolok, kissé megnyugszom és képes vagyok folytatni anélkül, hogy remegne a hangom.
-Mondta, csak nekem még kell rajta gondolkodnom egy kicsit... -kezdem elölről. -Nem szívesen hagyom magára a Főnixkönnyet ennyi munka után, még fel kell rá készüljek, de egyébként támogatom.

Álomkelő viszont éberen figyel, majd ismét a sárkányra veti sárga szemeit. Ezúttal nagyon odafigyel, hogy szavait én és Shukaku ne halljuk meg. Csak és kizárólag Timidus. Ehhez ugyan jobban kell figyelnie, hisz míg embereknél könnyű, addig hozzá hasonló digitális teremtményeknél jóval nehezebb algoritmust kíván a művelet.
~Látod? Jelen pillanatban valóban Sukaku erősebb elmében, de ezt eddig se cáfoltam. Tudom, hogy nem akartál rosszat, ezt most én rontottam el, hogy nem figyeltem oda.
Talán zavarában, hogy életében először bevallja, hogy tévedett, a mancsát és a fejét kezdi el mosdatni, mint mindig.
~Szerintem most picit csak beszélgessünk, hamar összeszedi magát. Utána jöhet az a visszavágó. És ezúttal félre fogok ugrani.

by **Shukaku** Pént. Jan. 10 2014, 18:41

~Napokig tartó letargiába? Mint Shu azután az eset után ami Hisamével történt? Nagyon rosszul érezte magát, és még hozzám se szólt nagyon sokáig… de biztosan nem ugrott volna le sehonnan. Ezt tudom.~
Amikor azonban a lány rákérdez, Timidus gyorsan csóválni kezdi a fejét, és hangosan ellenkezett.
-Nem neveztem gyengének! Ne mondj olyat, amit nem mondtam! Azt mondtam, hogy Shu lehet, hogy erősebb. Lehet, mert nem tudom. De… még az sem baj, mert ez nem azt jelenti, hogy Chan gyenge. Mindenkinél lesz erősebb. Mindig. Ezt te is biztosan tudod.
Kérlelően néz a lányra, és tovább csóválja a fejét.
-Nem mondtam! Mondd meg neki Shu…
-Chan… Timidus néha… szóval még szokott keverni szinonimákat. Ha emlékszel, hogy kértem szótárat, ez is amiatt volt. Ő azt mondja, hogy nem mondott ilyet, és szerintem ha ezt mondja, akkor biztosan nem is mondott. Vagy legalább is nem akart.
Egy pillantást vet a cicára, és kedvesen szól hozzá.
-Álomkelő. Először is köszönöm, hogy elfogadod amit kérünk, és biztos vagyok benne, hogy nem sokszor kell majd rád szólnunk, hogy kijavítsunk. Viszont… te tudsz beszélni velünk. Vissza tudnád idézni, hogy pontosan mit mondott Timi?
~Persze... Timidus értette félre, még véletlenül sem Álomkelő vont le ismét elhamarkodott és buta következtetéseket. Mindegy... csak oldják meg.~
Attól függetlenül, hogy a lány látszólag könnyen fogadta a dolgot, Shu ugyanúgy nem szerette a félreértéseket, ahogy a sárkány sem, hiszen ezt pont tőle tanulta. Most pedig a cica volt a legjobb esély az ügy gyors tisztázására, így nem lehetett belőle semmi gond. Miután ez remélhetőleg megoldódott, gyorsan a másik félreértést is igyekezett elsöpörni.
-A boltodról pedig természetesen nem kell lemondanod.
Mosolygott a lányra.
-Szerintem úgy is nagyon jó lenne Peternek, hogy a rendeléseket összetesszük, meg a készleteinket is, és két külön üzletben árulunk, és a bevételt is elosztjuk. Akkor legalább nem lesz olyan hosszú sor, mintha csak egy bolt lenne, és aki messzebb lakik, annak gyalogolnia sem kellene sokat, viszont segíthetnénk egymásnak. És én mindig oda mennék besegíteni, akitől éppen T1-es kristályokat kérnek… de szívesen segítek persze másban is, ha tudok. Ez az egész Timidus és az én ötletem volt, de eszünk ágában sincs emiatt bezáratni a boltodat, vagy ilyesmi. Csak arra gondoltunk, hogy ha jól meg lenne szervezve az együttműködés, akkor sokkal jobban segíthetnénk egymásnak.
-Igen. És teát is igen. Köszönjük!
-Oh… igen. Elfogadunk egy teát. Nagyon finom teákat készítesz mindig… de ezt már meséltem. Köszönjük szépen.
Mivel Shu az ajtóból figyeli a lány ténykedését, Timidus és Álomkelő teljesen magukra tudnak maradni. Azt a sárkány is érzi, hogy Chanban valami nagyon el van törve, de nem tudja értelmezni.
~ Shu sokszor viselkedett már így, hogy gondolataiba merülve szomorkodott, de ő sohasem roppant össze teljesen… csak elzárkózott egy picit… amikor nem lehetett hozzászólni… remélem ő nem fog odáig eljutni. Talán tényleg hasonlítanak, ahogy Álomkelő is mondta.~
-Nem tudom, hogy ez elrontás-e. Tudod… Shu félt mindenkitől, amikor az erdőben éltünk. Nem érdekel, hogy titkolja ezt, vagy sem, de te okosnak tűnsz, és Hisamének hiába beszélnék erről, és én is akarok neked segíteni. Shu gyenge. Talán a leggyengébb valaki, akit ismerek. Nem azért, mert ő félne, hanem mert fél bántani másokat. Bárki mást. És én sem tehetem meg mindig helyette. A Kegyetlen is ezért tudott elmenekülni. A te gazdád… ha már szereted így nevezni Chant… ő képes megvédeni magát, ahogy láttam, csak éppen ő a szavak ellen nem. Shunak van erre egy jó módszere. Nekem azt mesélte, hogy tudni kell nem foglalkozni a gonosz emberekkel. Azokkal, akik csúfolódnak. Tudni kell, hogy nem mondanak igazat. Ez olyan, mint amikor félsz a sötétben, és elmagyarázod magadnak, hogy nem lehet ott semmi. Ezt is Shu mesélte, amikor még azt hitte, hogy ezért nem alszom. Pedig csak őrködtem. Persze ezt ő sem tudja mindig betartani, de szerintem jól bevált. Mondjuk… néha pont az én szavaimat rekeszti ki, ami viszont már nem valami jó… Mindegy. Ha igaz az, hogy Chan ugyanolyan mint Shu, akkor a baja is ugyanaz. Amikor először találkoztunk Hisamével, akkor azt hitte, hogy bántani akar minket. Amikor a rajzot készítette a falra… a gazdádé mellé, akkor folyamatosan azt mondogatta, hogy tudja, hogy mit érezhet, és reméli, hogy ez segít. Mivel azt hittem, hogy nekem rajzol, ezért nem leskelődtem és nem is kérdeztem rá… és most sem tudom, hogy mit tudhat… de ha belegondolsz... Nem lett volna logikusabb a magasabb szintű és több tapasztalattal rendelkező Petertől harci ügyekben tanácsot kérni? Szerintem Shu tudja, hogy mit csinál, és segíteni akar. Én megbízom benned és én is segíteni szeretnék. Nem kell emiatt lekötelezve érezned magadat, de fújnod sem kell rám állandóan.
~Remélem tényleg van egy terved pici lány, mert nagy bajban leszek, ha mégis csak a mobok bántása elől menekültél Chanhoz…~

by **Chancery** Pént. Jan. 10 2014, 21:30

Rimánkodom magamban.
"Ne beszélj erről többet, ne beszélj, ne beszélj, hagyd abba, kérlek, hagyd abba, vagy mindjárt elsírom magam..."
Hangosan kimondani már bolond lennék. Shukaku rettentő aranyos, hogy szeretné tisztázni a helyzetet, de ha ezt így folytatja tovább, én rövid időn belül ismét össze fogok roppanni, sőt, talán ugyanolyan rohamom lesz, mint Nysterben Yuichi karjai között. Nem akarok még egy olyat, főleg nem egy kislány szeme láttára. Össze kell szednem magam amilyen gyorsan és amennyire csak tudom. Mosolygok folyamatosan, elvileg az segít.
-Nyugi, nem szükséges. -nevetek, bár a vége inkább csuklásba fullad. -Elvégre, igaza van.
És ez az, amit nem kellett volna mondjak. Már így is több ideje kavarom a teát, mint kéne, de még muszáj folytatnom pár másodpercig ahhoz, hogy uralkodni tudjak magamon. Szép lassan a kitörni készülő vulkán elcsendesedik.
~Nem kell visszaidéznem semmit. -néz a macska egykedvűen Shukakura. ~Hisz igazat mondott. Ő ugyan úgy fogalmazott, te talán erősebb vagy Csannál, de igazából a talánt le is lehet hagyni róla.
Majd fürge léptekkel vonul a konyhabútor mögé a lábaimhoz, és onnan néz fel rám, mintha csak a kajáját várná.
~Te meg szedd össze magad. Nem bántásból mondta. Vedd annak, hogy rávilágított valamidre, amin faragnod kéne, és kész.
-Össze vagyok én szedve, nincs semmi bajom. -hagyom végre abba a teakeverést és a két csészével visszatérek az asztalhoz. Hazudok, egyértelmű, hogy hazudok, de tény, hogy valóban nem esett ez annyira rosszul, mint Kurokoto szidalmai. -Kaptam már rosszabbat is.
Igazából... igazuk van. Miért akadok ki ennyire? Mitől vagyok ilyen túlérzékeny egyáltalán? Miután Timidusnak is kiraktam egy mélyebb tálkába teát, kicsit bátrabban és összeszedettebben mosolygok a társaságra.
-Bocsánat csak még... mindegy is. Már itt vagyok. -legyintgetek össze-vissza, mintha egy kósza légy repkedne körülöttem és gyorsan belekortyolok a teámba. Egész finomra sikeredett. Shukaku dicséretére még talán el is pirulok, és átfut az agyamon, hogy talán el is kéne higgyem, mert Jay is mindig dicséri a teámat. :3
-Köszönöm. A boltokról szólva meg... ez nem rossz ötlet. -motyogom magam elé. -Majd leülünk vele ezt megbeszélni.
Közben a kissárkány is heves és hosszas csivitelésbe kezdett. Remélve, hogy nem rólam fejt ki akár szándékos, akár véletlen negítv véleményeket, inkább nem figyelek oda, hanem Shukakura összpontosítok, és persze a még enyhén lelkemben tomboló háborúra. Míg én magamat próbálom megérteni, Álomkelő a sárkánnyal teszi ugyanezt, persze ezúttal is ügyelve arra, hogy mi ne halljuk.
~Akkor tényleg rengeteg a közös bennük. -néz fel ránk egy pillanatra. ~Csan is az erdőben élt azt hiszem, fél évig. Én később kerültem hozzá, miután az egyik játékmester felfogta, hogy egy olyannak, aki retteg a pókoktól, nem pont egy pókot kéne adni társnak, így kicseréltek. Ő is fél egyébként bántani másokat, hiába mondom neki, hogy az nem bűn, főleg, ha őt bárki bánthatja.
Elgondolkodva néz maga elé egy ideig. ~Csan is az a típus, aki folyton mindenkinek segíteni akar, bármi áron. Van egy íjász, Kuro-nemtudomkinek hívják, még kölyökkoromban találkoztunk vele. Rögvest elkezdte szidalmazni, mondhatott Csan bármilyen okos dolgot, az a pasas csak gorombaságokkal illette. Mégis ott maradtunk vele órákig és hallgattuk, mert neki nem volt szíve elmenni onnan. És azóta is folyton ezen töri a fejét, és csak emiatt megy ki néha a Szint szélére. És most kapaszkodj meg; az az íjász közölte vele, hogy egy nap majd meg fogja ölni, Csan pedig tárt karokkal állna elé, hogy akkor tegye meg. Csak azért, hogy az a rohadék utána hátha jobban érzi magát!
Kimereszti a karmait, hátracsapja a fülét, de nem fúj, és még csak nem is fordul a sárkány felé.
~Mindenki rengetegszer mondja neki, hogy ne figyeljen a gonosz emberekre, de ő erre képtelen. Üldözési mániás, önbizalomhiányos, és bolond. Remélem, hogy a gaz... bocs, Shukaku jó hatással lesz rá. Az már egy jó jel, hogy az imént nem omlott össze, és láthatólag tényleg jobban van már.

by **Shukaku** Pént. Jan. 10 2014, 22:55

A lány csak egy pillantást vet a sárkányra, aki lassan, de biztosan csóválja meg a fejét, éppen csak annyira, hogy a lány észrevehesse, és bólintani tudjon rá. Természetesen akár használhatnák a sárkány nyelvét is a kommunikálásra, és azt sem értené Chan, és ilyen egyszerű dolgokhoz még használható is lenne, de az túl nyíltan mutatná, hogy valamit terveznek közösen, amibe nem szeretnék beavatni.
~Akkor még nem. Nem feszegetem tovább a témát, de egyszer elő kell vele hozakodnia valakinek. Nem hiszem, hogy én lennék rá a legalkalmasabb. Biztosan vannak barátai, akik jobban ismerik, és tudnának rajta segíteni. De… ők csak őt ismerik. Én talán azt is, hogy mit érez. Én sem rajzoltam volna magamat a képre. Akkor még nem. Ha tegnap nem mondta volna, hogy senki nem várja kint, és azt, hogy nem akar visszamenni… ugyanúgy bezárkózik mint én az emeletre, csak ő a könyvtárszobába, vagy ide. Még karácsonykor sem láttam a téren, pedig akkor mindenkinek ott kellett volna lennie. Pedig neki is ott van Jay, ahogy nekem Timidus. Talán ő nem annyira képes itt tartani, mint engem a sárkány? Talán a fiúval kellene beszélnem…~
Nyelt egy nagyot, és megpróbált megszólalni, de helyette inkább belekortyolt a teájába.
~Kapott már rosszabbat is? Miért olyan nehéz a felnőtteknek beismerniük a gyengeségüket? Alex sem tudja elfogadni, hogy szerethet egy kajmánkát, aki szerinte nem is igazi. Az emberek olyan furák… Mit mondhatnék neki? Hogy ne foglalkozzon vele? Ez nekem sem vált be. A kis dolgoknál működik, és az olyan buta embereknél, akik csak hazugságokat mondanak. Amíg tudod, hogy nincs igazuk, addig megteheted, hogy nem figyelsz rájuk, de amint egy pici igazság is van a szavaikban… azt nem tudod elkergetni. Nem elég, ha a gonoszokat kergetjük el… kell egy Hisame is…~
Belepillant a teájába, majd elmosolyodik, és feláll ültéből, kezében a csészével, amit a magasba tart.
-Emelem poharamat Möraja Chanceryre...
~Természetesen első dolgom volt mindenkinek megtudni a nevét, akinek meg lehetett, hogy nehogy véletlenül megsértsek valakit.~
-…aki a csodálatos könyvtárat készítette nekünk, amiből rengeteget tanulhattunk, aki végtelenül kedves és segítőkész, aki a cicafüleivel mindig meg tud lepni, mert picit közelebb érzem magamhoz, mint a többi felnőttet…
~És igen, észrevettem, hogy van új hajpántod.~
-…aki gyönyörűen tud rajzolni, a világ legfinomabb teáit készíti, és főzni is nagyon finomakat tud, aki a legeslegügyesebb állatidomár és még a buta újoncokat is szívesen pesztrálja. Aki a legjobb kristályokat készíti egész Aincradban, és még az utód pótlásáról is gondoskodik, mielőtt szintet lépne. A Főnixkönny tulajdonosa, a Joung Yustice…
Ide hirtelen nem tudott elég hangzatos valamit találni, így egy pillanatra megakadt.
-A cicák és az összes pet legjobb barátja, Chan!
Igyekezett a Petertől és Anatoletól látott legnagyobb színpadiassággal előadni a tósztot, de úgy, hogy látszódott, hogy minden szavát teljesen komolyan gondolta. Hirtelen csak ezt tudta kitalálni. mosolyogva és kissé kipirulva hörpintette fel a teát.
Ezalatt Timidus fejét mancsain pihentetve figyelte az eseményeket, majd ő is egyetértően füttyögött egy párat, majd hirtelen felrepült, és megtett pár tiszteletkört Chan körül, majd visszaérkezett Álomkelő mellé.
-Shu egy kisgyerek. Ezt ne felejtsd el. Nagyon segítőkész, és mindent meg fog tenni… de ez nem az ő feladata lenne. Igyekszem én is segíteni, mert úgy látom hasonló a helyzetünk. Nem fogjuk tudni mindig mindentől megvédeni őket.
Ő nem dühösen, inkább szomorúan hajtja fejét vissza a mancsaira, és úgy néz a macskára, mintha tanácsot várna tőle, amit talán nem is kaphat meg soha. Ez azonban csak egy pár pillanatig tart, mert tudja, hogy nekik is jókedvet kellene sugározniuk.
-Egyébként a dorombolás állítólag nyugtató hatású. Próbáld ki néha rajta. Szerinted... eszükbe fog jutni még, hogy csatázni jöttünk?
Rámosolyog a cicára, jelezve, hogy ez már neki sem fontos, és kicsit ösztönözve a macskát arra, hogy csináljon úgy, mintha neki is jó kedve lenne.

by **Chancery** Szomb. Jan. 11 2014, 00:43

Az a bizonyos kínos csend. Számomra legalábbis az. Mindössze arra jó, hogy összeszedjem magam és ne vegyem komolyan, amit állítólag - ismétlem, állítólag - mondott a kissárkány. Elvégre, én a saját fülemmel nem hallottam, ami jelentheti azt is, hogy meg sem történt. Egyébként is igazából bolond dolog ilyesmin kiakadni, mint ahogy én csináltam.
Abból merítek erőt, amit Shukakunak mondtam röpke öt-tíz perce. Hogy ebben a céhben mindenki ér valamit, még én is. Lassan már arra sem emlékszem, milyen voltam azelőtt, hogy Peter megtalált volna a főtéren és míg elindultunk megkeresni a kószáló Normot, meghívott a céhébe. Tény, hogy akkor még a létszám is sokkal több volt, és a sok kilépőt is magamra vettem, mint okot, miszerint miattam mentek el... pedig ez nincs így. Egyszerűen csak elmentek.
Azon a rajzon ott úgyis megmaradnak számunkra örökre.
Mikor úgy érzem, immár ismét a régi vagyok, a fél órával ezelőtti énem, kortyolok egy utolsót a teából, és szólalnék meg, hogy rákérdezzek Shukakunál az ő rajzának hogyanjára, mikor a lány megmozdul. Felemeli a csészéjét. Első gondolatom az, hogy rám önti az egészet, de persze ezt is csak a pesszimista énem mondatta velem.
Nyitja a száját és szavalni kezd. De még hogy! Először tágra nyílik a szemem, majd az állam is úgy dönt, ő most kényelmesebbnek gondolja a padlót. Minden egyes felsorolt elemmel egyre jobban érzem, hogy mégsem vagyok jól, de immár más értelemben. Ezúttal vereséget szenvedek, és a forró könnyek, mint oly sokszor már, ellepik a szemem.
-Oh, Shu... -hebegem nyöszörögve a meghatottság súlya alatt. Azt hittem, egész életemben majd csak az esküvőmön talán kapok egy tósztot... de ez, amit most ez a kislány tett... felbecsülhetetlen.
Felállok a székből, megkerülöm az asztalt és a karjaim közép kapom őt. Úgy ölelem, ahogy csak Jay-t szoktam, szorosan és őszintén. Mire végre képes vagyok szavakat is mondani, csak ennyit tudok kinyögni valahogy a kis vállába:
-Köszönöm.
Végül, hogy lehetőleg ne szorítsam ki szegénykéből minden szuszt, elengedem, megsimogatom Timidus fejét, majd a könnyeimet törölgetve elfordulok az ablak felé. További szavakhoz még mindig nem jutok, de a vigyor letörölhetetlen az arcomról, ismét.
Valami ugyan még mindig mocorog az agyam mélyén, hogy úgyis csak átverés... csak a bizalmamba akarnak férkőzni és majd ők is ugyanúgy szétcincálnak... de azt az énemet a cirkuszban már legyőztem egyszer. És úgysincs igaza. Remélhetőleg.
Álomkelőt a fülét hegyezve hallgatja végig a szónoklatot, majd árgus szemekkel figyeli minden rezdülésem. Miután Timidus is lerótta a tiszteletkörét, feláll és ismét olyasmit tesz, amit még soha senkinek: Shukaku lábához dörgölőzik, majd visszatér a helyére az asztal mellé.
~Sukaku nem olyan kisgyerek már, de még sokat fog fejlődni. Addig kell neki elég önbizalmat adni, különben ugyanolyan folyamatos figyelem kell neki, mint Csannak. És amúgy igazad van.
A dorombolás említésére kicsit megváltozik a pofája - afféle tipikus macskamosoly jelenik meg rajta. ~Próbálom én. De ő szinte sosem hallgat azokra, akik régóta vele vannak. Ez még talán nagy hibája a feledékenységén kívül. -mintha nevetne gondolatban, olyan hangot hallat. Úgy tűnik, neki nem kell tettetnie a jókedvet, mert anélkül is felvidult. Kicsit még nézi a pityergő gazdit, majd meglibbenti a fülét.
~Ha gondolod, egyedül is kimehetünk a közelbe megvívni azt a visszavágót, ők pedig had barátkozzanak tovább.

by **Shukaku** Szomb. Jan. 11 2014, 08:38

Shu először megijed, amikor a lány sírva fakad, és kicsit meg is rezdül, amikor közelíteni kezd felé, de azután jobban megnézve már ő is észreveszi, hogy Chan ezúttal boldog.
~Ez nem lesz jó… ez nagyon nem lesz jó! Miért nekem kell a felnőttekben tartani a lelket? Én ezt nem tudom… nem akarom! Azt hittem, hogy a céhben majd segíteni fognak, de Petert is nekem kellett felvidítanom, most pedig Channal kell ugyanezt tennem. Azt hittem, hogy csak rossz kedve van, és pár kedves szó elég neki ahhoz, hogy érezze, hogy kedvelik… de nem gondoltam volna, hogy… ilyen rossz a helyzet.~
A lány igyekszik nem mocorogni az ölelésben, bár azért ekkora kiborulást nem várt volna egy kis felszólalás miatt. Neki csak az volt a célja, hogy megtörje a kínos csendet meg a szobára telepedő nyomott hangulatot.
~Csak az igazat mondtam el… sohasem hazudnék nekik. Talán még soha senki nem dicsérte meg? Még Jay sem? Álomkelő igazán odafigyelhetne rá egy picit…~
Igyekszik mosolyogni, és sikerül is neki, mert boldog a felvidítási kisérlet sikerétől, és a lány még el is fordul az ablak felé, így ha nem is sikerülne, azt se venné észre. Fejében azonban tovább cikáznak a gondolatok, miszerint most a segítőkészségével túl nagy fába vágta a fejszéjét.
~A felnőtteknek nem szabadna sírniuk előttem. De itt teljesen más szabályok vannak, mint a kinti világban. Itt Timidus mentette meg a sokkal nagyobbnak tűnő fiút… pedig ő csak egy kis sárkány… Hogyan segítsek Peteren is meg Chanon is? És ha ők ilyen rosszul vannak, akkor kinek fogom elmondani az én bajaimat? Ha nekem kell segítenem őket, akkor engem ki fog segíteni? Én is félek… nekem is kellene valaki… akárki… Miért nem tudnak a felnőttek végre felnőttekként viselkedni?~
Bár maga Shukaku sem értette teljesen az érzést ami egy pillanatra fellángolt benne, és ha értette volna, akkor se nevezte volna nevén, még önmaga előtt sem, de egy kicsit, tényleg csak egy kicsit dühös volt a lányra amiatt, hogy nem képes tartani magát, és egy csöppnyi szánalmat is érzett. Channak mindene megvolt. Lakás, állás és saját bolt, társak, céh, és még egy barátja is. Nem mintha Shu nagyon vágyott volna egy buta fiú állandó társaságára… de talán egy picit mégis irigykedett akkor is, ha önmaga előtt is elnyomta ezt az érzést, és szégyellte magát miatta. Ugyan ezt Timidus nem tudta, de éppen jókor fektette az állát a lány vállára ahhoz, hogy úgy tűnjön, megérzett valamit a fellépő bizonytalanságból.
-Mi megyünk.
Csipogta halkan a fülébe, mire a lány először megijedt, majd elgondolkodott egy picit és megrázta a fejét.
-Ha nincs párbaj, akkor nem állít meg a rendszer.
-Tudom. Ezért kellene…
Shu bólintott, de nem állt fel az ültéből.
-Nem hiszem, hogy most megfelelő az alkalom. Izé…
És itt gondolta úgy, hogy át kell váltania a sárkány nyelvére. Chan úgy sem fogja tudni, hogy miről beszélnek, és ezek után biztosan nem fog róluk rosszat feltételezni.
-Nem merem. Félek.
Bár ez a két jelentést is még ugyanaz a hang jelölte, Shu remélte, hogy a sárkány megérzi, hogy mit szeretne mondani. Timidus bólintott, visszafordult Álomkelő felé, és várta a véleményét, a tanácsát.

by **Chancery** Vas. Jan. 12 2014, 15:43

Magammal tett rövid párbajom végül egy erős szemdörzsöléssel zárom le. Kicsit örülök annak, hogy enyhe rohamomnak máris vége, azt viszont bánom, hogy a hangulat jóformán egy 180 fokos fordulatot vett közben. Hiába érzem ismét önmagam és vagyok tettrekész, ha ezzel egy időben sikeresen elszívtam minden energiát a környezetemből.
Végignézem, ahogy egy digi-madár száll az egyik közeli digi-fára és digi-csiviteléssel adja a világ tudtára a gondolatait, már ha vannak neki. Csupán a hátam mögötti halk csicsergésről tudom, hogy van értelmük, amit én nem érthetek, és talán soha nem is fogok, mégsem zavar. Démonjaim egy időre ismét magamra hagytak, és belső istennőm elégedettel mosollyal emeli fel a hüvelyujját, hogy "szép volt".
-Na, akkor... -csapom össze végül a tenyerem és ismét a régi arcommal fordulok a társaság felé. -Izé... bocsáss meg. Túl emocionális vagyok, ha nagyon örülök valaminek. Szóval, hol is tartottunk?
~Ti a boltoknál.
-És ti? O.o
~A harcnál, de Timidus berezelt.
Egy "ne mondj ilyet" pillantást vetek a macska felé, aki viszont kuncogással veszi el a mondat élét.
~Vicceltem.
Shukaku és Timidus közben apró eszemcserét folytatnak egymás közt, ami bevallom, meg is rémiszt. Talán túlzottan is engedtem az érzelmeimnek? Igaz, ez valójában nem is kérdés; a szüleim is mindig pofon vágtak, ha akár egy pillanatra is kimutattam, hogy szomorú vagy boldog vagyok. Ezért szerettem csak a szobámba zárkózni, vagy Jay mellett tölteni az időm, mert ő sosem bántott, akármit is tettem. Mellette lehetek olyan, amilyen akarok, de ez még nem változtat azon, hogy mások előtt is szeretném önmagam adni. Nem teljes mértékben tehetek róla, hogy túlérzékeny vagyok, de ha mindenki sutyorogni kezd a hátam mögött, valahányszor elveszítem az önuralmam, akkor ismét csak oda lyukadok ki, ahova minden alkalommal: hogy nem is kéne élnem.
Nem ülök vissza az asztalhoz, hisz hiába váltott a kislány is csicsergésre, nem akarom érteni, amit mondanak. Elrontottam, tisztán érzem, minden elrontottam, és kétségbeesetten keresem a módját, hogy kijavítsam. Az ajkamba harapva bámulom a padlót, amíg látszólag döntésre nem jutnak, majd ismét a visszafogott mosollyal köszöntöm őket a köreinkben.
-Nos...? -kérdezem félredöntött fejjel. Úgy érzem magam, mint a vádlott a bíróság előtt, aki összekulcsolt kézzel várja az ítéletet. Vajon most el akarnak menni? El akarnak menekülni előlem? Egy lúzernek gondolnak, akivel inkább nem érdemes barátkozni...? Szinte reszket a lelkem a gondolatra, hogy vétettem-e akkora hibát, hogy elkergessem magam mellől őket.

by **Shukaku** Vas. Jan. 12 2014, 16:07

Mivel Shu hallotta és érti, hogy mit mond a macska, és mivel Chan a tapsikolós tettrekészségéből valamiért újra egy pillanat alatt arra váltott, hogy elfordul tőlük, és inkább az ablakot bámulja, Shu érzi, hogy ez az egyetlen kis szó, amit Timidussal a saját nyelvén váltott már elég volt ahhoz, hogy bizalmatlanságot eredményezzen a lánynál. Semmi mást nem tett. Egyetlen szót szólt csak, illetve kettőt, és az máris elsöpört minden eredményt, amit azzal a jó pár mondatos tószttal elért. Bár nem akarta elmondani a lánynak, hogy ő is fél, hiszen akkor még azt a biztonságot sem tudja sugározni felé, amit talán eddig tudott, de így meg csak még rosszabb lett a helyzet.
~Ez nekem túl sok… én ezt nem tudom csinálni. Miért is gondoltam, hogy segíthetek?~
-Chan… Timidus nem ijedt meg. Én ijedtem meg, mert ha mi nem kezdeményezünk harcot, akkor a rendszer nem állítja meg őket az utolsó ütésnél. Mindössze azt szerették volna, hogy kettesben hagyhassanak minket beszélgetni, és ezért kérdezte Timidus, hogy elmehetnek-e. Én viszont nem akartalak ezzel megzavarni, miközben éppen örülsz valaminek, mert az illetlenség. Ne haragudj. Nem szerettelek volna megsérteni.
~Most mit csináljak? Hogyan tudnám felvidítani? Hogyan tehetnék ennél is többet? Talán… talán ez segíthetne.~
-Tudod Chan, Hisame nagyon sokat segített már nekem. Mindig vidám és mindig tettrekész. Timidus is ilyen, csak egy picit megfontoltabb. Szerintem ez az itteni sárkányok jellemvonása. Van egy nagyon jó eszközük arra, hogy felvidítsák az embereket.
Elővett az eszköztárjából egy kristályt, és az asztalra tette.
-Az öreg sárkány azt mondta, hogy a sárkányok dala az ő üzenete. Arra való, hogy reményt öntsön az emberek szívébe. Azok szívébe is, akik olyasvalakit vesztettek el, akik fontosak voltak a számukra. Azt is mondta, hogy minden sárkány ismeri ezt a dalt, mert az ő nyelvükön szól. Mégis hozzánk. Tervezem, hogy egyszer az összes sárkányt összegyűjtöm egy helyen, és elénekelhetnék együtt. Jay még kísérhetné is őket zongorán. Annyira gyönyörű lenne.
Bekapcsolta a hangrögzítőkristályt, amiből lassan megszólalt a jól ismert hang. Kisvártatva Timidus is halkan bekapcsolódott az énekbe, sokkal magasabb, vékonyabb hangon, és kevésbé magasztosan is, de egyáltalán nem hamisan, vagy élvezhetetlenül. A lány nem énekelt, hanem suttogva folytatta a mondandóját.
-Arra való, hogy reményt öntsön az emberek szívébe. Te azt mondtad, hogy itt szeretnél maradni. Ha itt szeretnél maradni, és ugyanúgy tetszik neked ez a világ, ahogy nekem is… ahol a cicáddal beszélgetni tudsz… ahol mindened megvan… Nem tudom, hogy miért vagy szomorú, hogy mi a baj, de ha szeretnéd és engeded, akkor megpróbálok segíteni. Akár egy rajzzal, akár egy tószttal, egy öleléssel, vagy ezzel a dallal is. Amivel csak szeretnéd. És nem azért, mert segítettél nekem, hanem azért, mert jól bánsz velem… sohasem volt nővérem, nem tudom, hogy milyen az…
Nem folytatta. Bár még nem érezte magához annyira közel Chant, mint mondjuk Timidust, de egyedül ő volt az ebben a világban, aki ugyanúgy érzett mint Shu. Nem tudta, hogy a céhet tudja-e majd valaha családjának érezni, de Peter és Chan nagyon jól haladtak afelé, hogy a lány igazán megbízzon bennük, és nem engedhette el őket. Nem engedhette, hogy szomorúak legyenek, mert akkor neki sem lesz kikbe kapaszkodnia.

by **Chancery** Hétf. Jan. 13 2014, 13:51

-Jaj, dehogy sértettél volna meg... -"inkább én téged", fejezem be magamban. Igen, bevallom, félek, rettegek, hogy megbántottam a kirohanásommal, ám az is eszembe jut, hogy ha valami megtörtént, akkor megtörtént. Nem tudom visszapörgetni az idő kerekét, hogy visszafoghassam önmagam. Olyan vagyok, amilyen, ezt másoknak, de legfőképp önmagamnak el kell fogadjam. Mondhatnám, hogy ez egy örökké tartó párbaj köztem és a lelkem között, hogy eldöntsük, ki az erősebb.
Folytatnám, tenyeremet összecsapva, hogy "akkor folytassuk a párbajjal", de nem jutok el idáig. Shukaku folytatja ehelyett, méghozzá úgy, hogy felébreszti a kíváncsiságom, aki fülét hegyezve néz a kislány felé. Egy Hangrögzítő kristály, felismerem, annak ellenére, hogy azon ritkák közé tartozik, amiket én nem tudok és valószínűleg nem is fogok tudni megírni. Visszalépek az asztalhoz és leülök a székre, hogy jobban odafigyelhessek a szavaira. Mi lehet az, amivel a sárkányok felvidíthatnák az embereket, ha nem a puszta megjelenésük az?
Csakhamar választ is kapok rá, először szavak, majd a kristály segítségével. Mosolyom szégyenlősen újból visszatér, miközben a hangok belevesznek a fülembe és az agyam igyekszik feldolgozni őket. Mintha angyalok kórusa zengene, olyan érzés, és rögvest millió és millió emléket, jót és rosszat hoznak a felszínre. Arról a napról, mikor végignéztem, ahogy leég a házunk még pici koromban. Mikor az oviban széttépték minden plüssömet, sosem játszottak velem, csak a szülinapomon. Mikor az udvaron olvasás közben hallgattam anyám és apám dühödt veszekedését olyasmiről, amire már nem emlékszem - talán mert nem igazán figyeltem oda. Mikor az első iskolaéveimben mindenki vagy került, vagy bokszzsáknak használt. Mikor kiverték a fogam és kétségbeesve kerestem az udvaron a porban, hogy legalább a tündérnek odaadhassam, de már nem találtam. Mikor meghallottam, hogy életem első szerelme, akinek ezt még el sem árulhattam, autóbalesetben elhunyt. És még millió-millió apró kép, vidám és szomorú, úgy követik egymást, mint egy táncoló pár.
Mégsem sírok. Mosolygok. Elmélyülten figyelem a zenélő kristályt és hallgatom a zenét, Shukaku ötletét, és a saját gondolataimat.
-Gyönyörű lenne. -motyogom végül. -Majd segítek megvalósítani. Én is szeretném látni...
Végül elszakítom a tekintetem az élettelen tárgyról, hogy az élő emberre nézhessek.
-Senkinek sincs meg mindene a világon. Én például... nem is tudom. Talán az a bajom, hogy túlzásba viszem mindig. Azért voltam szomorú, mert rettegek, hogy bármikor meghalhatok... Van egy ember, már régen találkoztam vele, egy szerencsétlen ürge, akinek segíteni akartam, de félreértett, és emiatt meg akar ölni. Amivel nem is lenne gond, de ő íjász, ha elhagyom a várost, mindig félek, hogy mikor lő rám az egyik bokorból. Vagy mikor célozza meg egy barátomat...
Elgondolkodva nyúlok fel a cicafüleimre. Ezek segítségével Kurokoto bárhol bármikor felismerne, de mégsem veszem le őket. Túlságosan is hozzám nőttek, és szeretem, hogy itt, a SAO-ban hordhatom őket. Nem érdekel, ha valaki emiatt hülyének titulál; tituláljon, ha akar. Én így érzem jól magam.
-És köszönöm. De első pár alkalommal számíts arra, hogy túlreagálom. Szokatlan nekem, hogy bárkitől is támogatást kapjak... odakint csak Jay állt mellettem mindig, és most furcsa, hogy mások is megteszik.
Elvigyorodom. -Ám ugyanerre te is számíthatsz tőlem. -majd utolsó mondata picikét meglep. Nővér? Én? Talán el is pirulok egy kissé. Sosem volt testvérem, sem kicsi, sem nagy...
-Te is egyke vagy?

Álomkelő közben ásít egy hatalmasat, majd a kissárkány felé fordul.
~Egyébként tényleg csak vicceltem, hogy felrázódjanak kicsit. -libbenti meg a fülét kissé. ~Ugye, nem haragszol?
Talán úgy gondolja, jobb ezt most tisztázni, nem tudom. Valójában most nem is figyelek oda rájuk, és a jelek szerint Álom is úgy gondolja, hogy már eléggé megvagyunk mi egymással is.

by **Shukaku** Hétf. Jan. 13 2014, 18:19

~Nem sértettelek volna meg? Szerintem pedig igen… te mondtad, hogy túlreagálod a dolgokat… igyekszem nagyon odafigyelni… megígérem.~
A lány mosolyogva figyeli, ahogy Hisame hangja betölti a termet, beszivárog Chan fejébe, a gondolatai közé, és talán kicsit betölti a lelkében tátongó űrt is. Chan újra mosolyog, és ez most mindennél fontosabb.
~Ezt majd meg kell köszönnöm Hisamének. Mindenkinek kellene egy ilyen kristály, és akkor sokkal boldogabbak lennének az emberek.~
-Majd… majd valami nagy teremben kellene, ahova sokan beférnek…
Igyekezne terelni a témát a pozitívabb dolgok felé, de Chan újra csak visszatér a negatív dolgokhoz, de legalább elárulja a szomorúságának az okát. Shu nem tudja, hogy erre mit mondhatna, mindössze ingatja a fejét.
-Shu! Mondd meg neki, hogy ez hülyeség!
~Hogyan létezhetnek ilyen emberek? Mit árthatott neki Chan? Nem hiszem, hogy ezzel foglalkoznának…~
-Talán ezt is túlzásba viszed…
Szólalt meg végül halkan, bátortalanul.
-Ha valakit meg akarnak ölni, akkor nem várják meg, hogy megerősödjön. Annak semmi értelme nem lenne.
Ekkor Timidus közel hajolt Álomkelőhöz, és halkan a fülébe suttogott, hogy ne zavarja meg a két beszélőt.
-Ezt én mondtam neki. Azután mondtam, ami után a pirosak kinevettek minket. Ránk találtak az erdőben, de mivel nem volt semmink, amit elvehettek volna, ezért nem bántottak. Shu ezután nem is akart fejlődni, mert azt mondta, hogy így akkor biztonságban van. Én mondtam neki, hogy ha akkor nem bántották, akkor később sem fogják.
-Ha valaki bántani akar, az bántani fog… mert szeret bántani. Ezt tudom… Nekem elmondták, hogy azért bántanak, mert szeretik, hogy félek tőlük. És amikor már nem féltem tőlük, és nem sírtam amikor megvertek, akkor már nem bántottak. Ez volt az egyetlen okosság abból, amit azok a doktorbácsik mondtak. Szerintem ennek az embernek is csak az volt a célja, hogy félj tőle, és most örül, mert mindig félsz, pedig ő ott sincsen. Csak a mesékben van olyan, hogy valaki éveket várjon a bosszúval… te is biztosan tudod, mert sokat olvasol.
-Ezt viszont nem én mondtam. De ettől még igaz…
-Már nem odakint vagy Chan. Itt sokkal jobb, mint odakint.
Lesütötte a szemét, és magában bocsánatot kért Petertől. Igaz a fiú nem oldotta fel a titoktartási kötelezettségek alól, de a boltban történtek után már úgy gondolta, hogy a céhben, így a céhtagokban is megbízhat ennyire. Főleg Chanban, aki ugyanúgy érez, mint őt.
-Nem csak te nem szeretnél visszamenni. De…
Felemelte a fejét, és huncut mosollyal a szemében ránézett a lányra.
-Ha te azt szeretnéd, hogy én elhiggyem, hogy segíteni akarsz, akkor te is hidd el nekem, hogy én is komolyan gondolom. Apu szerint a bizalom az ilyen kölcsönös dolog, és másképpen nem működik.
Az egykeséggel kapcsolatos kérdésre csak szótlanul bólintott, és örült annak, hogy a lány nem tudta, hogy mennyire is egyke ő valójában. Timidus ezalatt csak legyintett a farkával válaszképpen, és rávigyorgott a macskára.
-Jó terv volt. Bevált. Örülök, hogy a részese lehettem. Viszont… azt is meg tudod csinálni, hogy csak Shu értse amit mondasz? Az ő szájából lehet, hogy elhinné Chan, amit tőled esetleg nem.

by **Chancery** Hétf. Jan. 13 2014, 18:49

-Én inkább a természetbe képzelem... elvégre, sok sárkány kis helyen is nehezen fér el. -mosolygok, kuncogok, ismét a régi vagyok. Valóban látom magam előtt, ahogy egy hatalmas sziklán állunk, mellettünk Hisame és Timidus, előttünk a völgy pedig telis-tele van sárkányokkal. Erről még egy igen régi könyv is eszembe jut, de már nem is emlékszem, mi lehetett a címe vagy az írója. Valójában semmi köze a jelenethez, egyszerűen csak hasonlót képzeltem el, mikor a lény felébredt a hegy mélyén és kiszabadult. Ilyen réges-régi gyerekmese lehetett, talán egy nap majd megtalálom ismét.
Gondolataim ezután ismét Kurokoto-ra terelődnek. Bár a mosoly már nem olyan széles, de még tart, és lesütött szemmel hallgatom Shukaku szavait. Ismét tépelődöm, szeretnék hinni neki, de nem vagyok képes. Ha valóban igazat mond, hogy nem bántanak többé, ha azt látják, hogy nem zavar, akkor engem miért nem hagytak békén végül? Vagy ez valóban magyar sajátosság lenne odahaza, hogy minden áron ráakaszkodnak a gyengére és semmi pénzért nem engedik el?
Végül ismét Shura nézek.
-Talán igaz, talán nem. Sokszor mondták ezt nekem, de sosem vált be. Hiába tettem úgy, mint akit nem zavar, vagy észre se veszi, csak folytatták, amíg külön nem váltak az útjaink. A kamaszok tudnak lenni a leggonoszabb teremtmények a földön, az én országomban legalábbis.
Ám alá kell írjam, hogy az íjásszal kapcsolatban... talán igaza van. Ha Kuro annyira meg akarna ölni, már rég megtette volna. Megtette volna akkor, mikor a tóban úsztunk a nagy fényes gömb felé. Vagy amikor párbajoztunk... millió lehetősége volt már rá, de nem használta ki, sőt... sosem felejtem el, mikor a boltban elújságolta, már nem iszik annyit, mint azelőtt... bár úgy mondta, mintha egy koszos kutyának köpné oda a szavakat, attól nekem még jól estek.
-Igazad van. -mosolyodom el végül. -Itt sokkal jobb. Egyébként...
Ránézek a két, épp elmélyülten beszélgető rosszcsontra. -...nem egy visszavágó volt az eredeti célotok? Elindíthatjuk, és beszélünk tvább, de akkor nem szétverni a fél céhépületet Razz

~Pirosak? -kérdezett vissza Álomkelő némi félelemmel gondolatainak hangjában, mikor ismét Timidusra nézett. Ezúttal is ügyelt rá, hogy a két lány nem hallja, amit ők közben eldiskurálnak magukban. Eddig unott tekintete ezúttal érdeklődővé válik, és picit reméli, hogy csak félrehallotta, és nem az történhetett velük, amire gondol.
A sárkány kérdésére viszont büszkén felemeli a fejét és még meg is fújja a levegőt, hogy jelezze, mennyire elégedett magával. ~Hát persze. Most csak te hallasz, ők nem. Azt is meg tudom csinálni, hogy csak Csan halljon, ti ne. Az a jó ebben a fajta kommunikációban, hogy én dönthetem el, ki hallja meg. Ha tudnám, hogy működik pontosan, megtanítanám.

by **Shukaku** Hétf. Jan. 13 2014, 20:15

~A természetben? Amikor színházban voltunk, akkor a kis füzetkében az volt, hogy az épületnek sokkal jobb az akusztikája, és sokkal szebben lehet benne hallani a dalokat meg a színészek hangját. De… talán a sárkányokhoz tényleg jobban illene a természet. Mondjuk egy nagy mező, ahol szépen sorban elférnek… vagy nem is mező…~
És már meg is elevenedett a lány szeme előtt az a csoda, amit majd Chan segítségével biztosan el fog érni. A sárkányok, ahogy énekelve suhannak el a magasban, társaik kórusa fölött, mint azokon a bemutatókon a repülők. A jégsárkányok szépen készítenek maguknak jégből színpadot, meg rengeteg-rengeteg jégkristályt, amin tükröződik a holdfény, vagy talán egy egész palotát, ami előtt énekelhetnek, a tűzsárkányok hatalmas tábortűz körül táncolnak, és az éjszakában fel-felvillanó fények világítják meg a tollassárkányokat, akik a levegőben mutatják be csodálatos ügyességüket és mutatványaikat, és…
~Annyira gyönyörű lenne…~
A merengéséből ismételten Chan hangja rántotta ki, de ezúttal sem zavarta. Majd máskor eltervezi a sárkányok hatalmas ünnepségét.
-Nem ismerem az országodat…
~Igazából azt sem tudom, hogy honnan is származol…~
-De… talán nem csak úgy tenni kell. Talán tényleg nem kellene, hogy zavarjon… nem tudom… a kamaszokat… illetve…
Újra elpirult, és gyorsan előhívta a menüjét, hogy ne tartsa fel Timidusékat, és el is küldte a felkérést.
-Chan, szerinted én kamasz vagyok? Timidus szerint nem, de ő nem is tud semmit erről…
-De igenis tudok!
~Te mondtad el, hogy ti másképpen fejlődtök mint mi. Bár én mindjárt szintet fogok lépni, és nagyobb leszek, de Hisame azt mondta, hogy Peter mindig ilyen volt mint most, és nem is lesz nagyobb… akkor gondolom te sem. Nya mindegy, majd akkor nem én utazom a te válladon, hanem fordítva. Csak lennék már ott…~
-Izé… megígérjük! Ugye Álomkelő?
Bólogatott a sárkány és ha esetleg a cica nem figyelt volna rá, még picit meg is bökte, hogy ő is bólogasson.
-Egyébként én nem is szeretném megtanulni, mert Shu szerint nem szép dolog sugdolózni társaságban, és ahogy látom Chan sem szereti, és ez pedig teljesen olyan lenne, mintha sugdolóznék. Viszont… azt hiszem akár indulhatunk is. Akkor marad a folyosó?

by **Chancery** Hétf. Jan. 13 2014, 21:01

"Lehetőleg ne is ismerd meg", válaszolom magamban az országtörős megjegyzésre, de hangosan már nem mondom ki. Annyira azért vagyok hazafi tán, hogy ne gondoljak oly sok rosszat róla, de ez még nem változtat azon, hogy gyűlölöm. Sokkal jobb lenne, ha az emberek jobban odafigyelnének egymásra, avagy ha a szüleik rendesen nevelték volna őket. Az én országom olyan, mint egy elkényeztetett kisgyerek, aki sír mindenért, de imádja kitépkedni a védtelen bogarak szárnyát.
Shukakuhoz hasonlóan én is összekavarodtam kicsit, így csak bólogatva hallgattam és egyetértettem vele magamban. Végülis, nem látjuk, mi zajlik a másik fejében, én sem fogom soha megtudni, a kamaszlányok még kisebb koromban mit élveztek azon, hogy rendre megalázhattak, hogy otromba és hihetetlen pletykákat terjeszthettek rólam. Nos, ez a része legalább már elmúlt, a kérdés számomra az, leendő munkahelyemen is folytatódni fog-e ez a gyerekes viselkedés.
Előre nyúltam és beállítottam a párbaj teljes életes típusát, majd bátorítóan mosolyogtam a két petre. Miután megígértek, hogy nem okoznak kárt semmi másba egymáson kívül, hagytam, had tegyék, amit akarnak, majd rögvest éreztem is, hogy régen ismert belső ismerősöm, a felvilágosító-tanárnő már éledezik is Shukaku kérdése hallatán.
-Szervezetileg akkor leszel kamasz, mikor megjön az első menzeszed. -magyarázom, és remélem, nem túl privát már számára ez a téma... ha látom rajta, hogy mégis, természetesen rögvest abbahagyom. -A lányoknál legalábbis. Ezután kezdődik az a rengeteg bonyolult folyamat, amitől elkezdenek lázadni, azt hiszik, mindent jobban tudnak, felnőttnek képzelik magukat. Vannak kivételek, én például előbb vágtam volna le a karom, mint hogy lázadjak a szüleim vagy a tanáraim akarata ellen. Hogy a kamaszkor mikor ér véget, az azon múlik, mikor tanulja meg kontrollálni a gondolatait és érzelmeit.
Tehát jóformán még én is kamasznak számíthatok 22, lassan 23 éves fejjel. Nem meglepő, engem legalábbis nem libbent ki az egyensúlyomból a gondolat, hisz jól tudom magamról, hogy van még hova fejlődnöm, rengeteg tanulnivaló vár rám, mire kimondhatom, hogy felnőtt vagyok.

Miután megkapták az engedélyt, és ő maga is megígérte, hogy nem csinál bolondságot, Álomkelő türelmesen végighallgatja az újabb értelmes csivitelést.
~A sugdolózás akkor hasznos, ha olyasmit akarsz megosztani a társaddal, amit az ellenfélnek jobb nem hallania. -magyarázza. ~Te eseted mondjuk könnyű, hisz szerintem a petek többsége és egy-két ember képes csak megérteni, amit mondasz. Ez egy előnyöd, de óvatosan. És mehetünk. -bólint, és már indul is az ajtó felé. Onnan néz vissza rám és ereszt meg egy nyávogást, hogy ugyan legyek már kedves kinyitni nekik, mire felkelek, kinyitom, és így is hagyom, hogy bármi zűr esetén gyorsan odapattanhassunk Shukakuval - ezt követően ismét visszatérek az asztalhoz, míg Álomkelő kilépdel a folyosóra.
~Nos, tehát. Jelenleg nagyjából egyforma a sebzésünk, így végre nem kell visszafognom magam. -ezt némi büszkeséggel közli veled. ~Az életem maradt, mivel azt nem tudjuk leszedni, vagy legalábbis nem ismerünk rá módot. Ez így megfelel neked, vagy még szóljak Csannak, hogy alakítsunk a dolgokon?

Pontok:

by **Shukaku** Hétf. Jan. 13 2014, 22:33

Shu természetesen szokásához híven zavarba esik Chan szavai hallatán, de annyira azért nem mutatja ki, hogy a lánynak abba keljen hagyni a beszédet. Mivel az intézetben nem csak az egyforma korú gyerekek éltek együtt, így már mindent tudott ezekről a témákról, és ha esetleg magától nem vette volna észre a dolgokat, akkor az a rengeteg csúfolódás a kis termete és szerintük éretlen képe miatt amúgy is felhívta volna rá a figyelmét. Néha a lányok csúfolták, máskor pedig a fiúk különféle módokon. Az ő módszere szerencsére bevált… persze sokáig tartott. Amikor a csúfolódásra már nem reagált, nem szaladt el sírva, akkor a lányok megtépték a ruháját, mondván, hogy amúgy sem kell neki szép ruhákban járnia, ha már nincs mit mutatni, egy fiú pedig még úgy is tett, mint aki megvédi, mint aki kedveli… talán szerelmes is belé, csak azért, hogy utána mindenki előtt mondhassa el neki, hogy mennyire reménytelen, és mindenki kinevethesse. Ez esett neki a legeslegrosszabbul, mert reményt keltett benne. A fiú is egy egész hétig udvarolt neki, és csak utána járatta le. Egy idő után azonban már ezeket sem vette fel, és az ezután következő veréseket is lassan képes volt egy jajszó nélkül, kifejezéstelen arccal tűrni. Egy idő után már valóban nem volt érdekes őt bántani, és nem is tették tovább. Senki nem szólt hozzá, senki nem foglalkozott vele. Egyáltalán nem.
-Ezeket persze tudom!
Igyekezett gyorsan biztosítani a lányt arról, hogy ennyire azért nem kell belemennie.
-Én csak… ez itt is megtörténik? Timidus ugye nagyobb lesz, ha fejlődik… de velünk… velünk ez hogyan működik?
Kicsit elgondolkodott, és úgy döntött, hogy inkább olyat kérdez, amit a lány tudhat is.
-Akkor én is különleges vagyok? Mármint… honnan tudom, hogy különleges vagyok, vagy csak még nem… szóval az még nem… de itt sok más dolgot sem kell, ami odakint meg van. Az, hogy én sem akarok visszamenni az lázadás? Mármint… én nem tudok jobban mindent, de Timidus például igen, pedig ő még csak fióka… és… honnan tudom, hogy csak felnőttnek képzelem magam, vagy az is vagyok?
~Kontrollálni az érzelmeket? Az érzelmeket nem lehet irányítani… vagy nem is kell. Persze az nem jó, ha olyan mint… de ha elkezdek gondolkodni, akkor nem is akarom bezárni őket… akkor ez baj?~
Megrázta a fejét, és picit kuncogott, hogy pont azon kalandozott el, hogy el szabad-e kalandoznia.
-Izé… megint butaságokat kérdezek ugye?
Timidus egy picit elneveti magát, amikor Chan nyitja ki előttük az ajtót, de azért egy köszönöm-csipogást is intéz felé.
-Te Álomkelő, tényleg nem tudod kinyitni az ajtót, vagy csak szereted ugráltatni Chant? Egyébként nem hiszem, hogy Shukakun kívül bárki érthetné a szavaimat. Olyan vicces lesz, hogy amikor majd fogok tudni beszélni, akkor sokkal többet meg tudok majd tanítani neki a sárkánnyelvből, és mennyire meg fognak majd lepődni az ellenfeleink, ha egyszer csak átváltunk az én szavaimra. Persze Shu ezt is közkincsé szeretné tenni, meg betenni a könyvtárba a szótárát, de én nem fogom neki engedni. Túlságosan nagy előny ez nekünk.
Végignéz a macskán majd kicsit elgondolkodik.
~Nem kérhetek tőle túl sokat, mert akkor még tényleg azt fogja hinni, hogy félek ellene kiállni. Csak elmondom, mint tények, és akkor majd ő dönthet.~
-Az életed sokkal több, mint az enyém, és két képességed is van, míg nekem csak egy. Egyébként le lehetne faragni az életedből, ha beengedsz egy pár támadást, de ezt nem fogom kérni.
Legyintett a farkával, majd elvigyorodott.
-Nem mindig egyenrangú felekkel fogok küzdeni. Jó ha párszor harcolok erősebbel is, mert Shu úgysem fog magától magasabb szintekre menni, ha Peter éppen nem rángatja el. Te vagy a tapasztaltabb, döntsd el, hogy hogyan fair ellenem küzdened. Én a magam részéről mindent bele fogok adni.
Kicsit felborzolta a tollait, és körbeforgatta a nyakát, egy kicsit ki is nyújtózott, mintegy bemelegítésképpen.
-Azt hiszem te vagy az idősebb, persze csak ha nem veszed sértésnek.
Újabb vigyor, felvette a védekező testhelyzetét, majd felkészült Álomkelő támadásának fogadására.

by **Chancery** Hétf. Jan. 13 2014, 23:51

Meg kell zabálnom Shukakut, az már biztos, olyan édes cukorfalat. Mikor kérdez, még a saját szavaiba is belegabalyodik, elmélyülten figyelem és hallgatom. Mikor már nagyjából ő maga is érti, hogy mit szeretne kérdezni, kicsit félve, de előveszem porosodó tanárnő-énemet.
-Itt ez nem működik, mivel a testünk gyakorlatilag most csak egy adathalmaz. Mondhatni, ez a funkció teljesen ki van kapcsolva. Odakint a valóságban is ha minden igaz, most mindannyian kórházi ágyakhoz vagyunk kötve és úgy tartanak életben. Ha nincs elég mozgás és táplálék, a szervezet magától leállítja a folyamatot és amíg erőre nem kap, az ember lánya nem vérzik. Ugyanez a túlzott stresszre is igaz.
Ezen valójában már azóta gondolkodom, mióta egyszer pár percre kijutottam a SAO-ból, abba a gyanús gumiszobába, ahol ránk tetettek egy másik sisakot, hogy jelentkezzünk vissza. Érdekes élmény volt, és a mai napig nem tudom, mi lehetett az értelme vagy mire volt jó. Nem változott semmi a játék stílusában, az erőmben, a kinézetben, és miután teljesen elfelejtettem annak a sisaknak a nevét, továbbra is úgy gondolok rá, mint a NerveGear-re.
Miután egész kamaszkoromban, már ami a korom alapján az volt, szenvedtem a nők átkától, a szó szoros értelmében, szint ösztönszerűen ez volt akkor az első, ami eszembe jutott, és néha a mai napig gondolok rá. A játék első hónapjában izgatottan figyeltem, vajon KayaBá ezzel is sújtott minket vagy sem, de végül megúsztam. Amíg a játékban vagyok, addig nem kell vele törődjek, a szabadságról nem is beszélve... Rolling Eyes

Túlzottan is elkalandozom, de a jelek szerint nem csak én. Amíg pironkodva próbálom kiverni a fejemből az ide nem illő dolgokat, Shukaku is mintha elbambulna egy pillanatra. Így hát folytatom inkább.
-Te nem lázadsz. A lázadás alatt azt értettem, mikor tiszteletlenül beszélsz szinte mindenkivel, bebeszélsz magadnak dolgokat, hogy ezt és azt úgyis te tudod jobban, nem a tanáraid. Mikor úgy érzed, hogy az egész világ ellened fordult, hogy minden nálad idősebb ember egy bolond, és a többi. Olyan mértékben valóban különleges vagy, hogy még ismered az érték fogalmát, az illemet és a tiszteletet, a hálát, a köszönöm szót... és azt kívánom, bár mindenki ismerhetné ugyanezeket. Sokan rengeteget tanulhatnának tőled.
És az érdekes, hogy valóban ezt gondolom. Mikor szörnyülködve hallgatom, hogy az óvodában a gyerekek próbálják durva kifejezéssel kitalálni egymás anyjának ősi mesterségét, egy kis drágakőként csillognak az olyan egyéniségek, mint Shukaku.

~Nézz rám. -nevet fel Álomkelő. ~Úgy nézek én ki, mint aki ki tudja nyitni az ajtót?
Különös, hogy normális esetben teljesen más hangnemben válaszolna annak, aki ilyet mer tőle kérdezni. Sokkal durvább lenne és szemtelenebb, de a jelek szerint Timidussal nagyon is megbarátkozott, egész rövid idő alatt.
~És Peter sem érti a szavaidat? -kérdez vissza, ezúttal kicsit csipkelődőn, gondolatban vigyorogva. ~Hisz Hisame a fajtársad.
A sárkány érvelésén eltöpreng kicsit, majd bólint. ~A második képességem csak vészhelyzetben vetem be, fölöslegesen nem fogom. Azt meg, hogy mennyit engedek be, majd meglátjuk. A sebzésemet pedig lejjebb lehet még csökkenteni hat ponttal... véleményem szerint az talán még reálisabb is. -kidugja a nyelvét és nevet. Tekintve, hogy most nagyjából egy szinten állnak, szinte érezni, hogy ezúttal komolyabban fogja venni a harcot is - legalábbis szemei és testtartása erről árulkodik. Kicsit még vár, mintha gondolna valamire, ám én tudom, mire, hisz megkapom az üzenetét, és gyorsan a menüben szlalomozva megszabadulok a másik, hat sebzéspontot adó gyűrűtől is :3
~Bár így még mindig erősebb vagyok nálad. Ha minden igaz, úgyis egyidőben születtünk, mikor indult a játék, ám ha megbocsátasz...
Karmai felvillannak az egyértelmű támadás jeleként, és már rohan is, hogy elkapja a sárkányt velük.

Spoiler:

by **Kayaba Akihiko** Hétf. Jan. 13 2014, 23:51

The member 'Chancery' has done the following action : Kockadobás

'6-os dobókocka' :
Álomkelő vs Timidus (visszavágó) 4767250438_224285ea8b_s

by **Shukaku** Kedd Jan. 14 2014, 10:44

~De ezt is tudom. Hallottam a tömegben, hogy sokan teljesen kétségbe voltak esve, pedig nem is értem, hogy miért. Vigyáznak ránk odakint az orvosok. Ahogy Chan is mondta, életben tartanak minket, hogy itt lehessünk. Olyat is hallottam már, hogy valaki évtizedekig aludt, mi meg nem is vagyunk itt olyan régen. Persze tudom, hogy aki ki szeretne jutni, annak ez rossz, de nem hiszem, hogy akkor az lenne a legnagyobb problémája…~
Egy pillanatra szóra nyitja a száját, hogy rákérdezzen valamire, de mivel Chan is éppen valamin elgondolkodik, és még bele is pirul, inkább nem zavarja meg, és tovább hallgatja.
~Nem hiszem, hogy a világ ellenem fordult volna. Voltak gonosz emberek, kint persze több mint itt, de az az emberek hibája, nem a világé. Az idősek pedig általában okosak, meg bölcsebbek, kivéve akkor, amikor ők azt hiszik, hogy csak azért már rögtön okosabbak, mert idősebbek. Pedig pont olyankor szoktak mindenféle butaságot beszélni. A felnőttek tudnak nagyon okoskodni, de ettől még sokszor szokott igazuk lenni.~
-De… ha az nem működik, és lázadni sem szeretnék, akkor honnan fogom tudni?
Kicsit megrázta a fejét, majd az ablakon bámult ki egy ideig, majd újra Chan felé fordította a tekintetét.
-Szerintem ezeket mindenki ismeri Chan. Amikor felügyelő érkezett az intézetbe, akkor mindenki tudta, hogy hogyan kell viselkedni. Csak… nem hiszem, hogy emiatt annyira különleges lennék. Ezeket a dolgokat még az állatkák is ismerik.
Már észre sem veszi, hogy elmondta Channak az intézetet is. Bár a lány nem tudhatja, hogy mit is jelenthez ez pontosan, de már elérte Shukakunál, hogy ne figyeljen annyira görcsösen oda a saját szavaira, és ne féljen neki elmondani dolgokat.
~Apu vadászkutyái. Mindig megkérdezték ha valamit csinálni akartak, és figyeltek apura, hogy ad-e nekik engedélyt, tehát ismerték az illemet és a tiszteletet. És hálásak is voltak a simagatásért, és mindig meg is köszönték ha kaptak valamit, meg örültek neki. Ezek nem olyan nehéz dolgok…~
-Ezeket mindenki ismeri… csak nem szeretné valamiért úgy csinálni. Nem hiszem, hogy bárki is tanulhatna tőlem bármit is… persze kivéve az állatokról… róluk nagyon sokat tudok. Remélem valakit érdekelni is fog majd egyszer…
Timidus ezalatt még egyszer végigméri a macskát a támadás előtt.
-Szerintem úgy.
Bólogat a sárkány, és tudja, hogy ha Álomkelő eleget próbálkozna, és nem a könnyebb utat választaná, akkor biztosan neki is sikerülne.
~Persze… el is felejtettem, hogy macska vagy. Sok dologban nem vagy olyan, mint Garfield, de azért a lustaság megvan. Ezt talán én taníthatnám meg neked. Na majd a csata után! Remélem örülni fogsz.~
A pontok újbóli átosztására csak legyint a farkával, mintha számára mindegy lenne, hogy milyen erővel támad Álomkelő, de azért biccent felé köszönetképpen. Bevárja a támadást, ami betalál, majd megnyalja a száját, és a cica kérdésére is csak ezután válaszol, lassan megcsóválva a fejét.
-Nem, Peter sem érti. Ha megfigyelted, Peter már a húszas szint körül járhat. Nagyon régóta érti már Hisame beszédét, és szerintem túl gyorsan el is érte azt a szintet, hogy Hisame beszélni tudjon hozzá. Nem tudom, hogy foglalkozott-e ezzel. Tudod… mi rengeteg időt töltöttünk az egyes szinten az erdőben, és csak azóta fejlődtünk, amióta itt vagyunk.
Egy kis szünetet tart, hogy megfigyelhesse mit szól a cica ahhoz, hogy ilyen rövid idő alatt ilyen sokat tudtak fejlődni.
-Hisame pedig valóban a fajtársam, bár én tollas sárkány vagyok, ő meg jégsárkány. Szóval elég sok mindenben különbözünk. Te sem vagy olyan, mint a többi macska.
~Mint például a legnagyobb hódolód. Hihi! Aldóról mikor beszéljek majd neki? Talán kizökkenthetem vele? Zavarba hozhatom? Egy próbát végül is megér.~
-Például ismerek egy kandúrt, aki nagyon epekedik utánad, és egyáltalán nem hasonlítotok. Egyébként kedves macska, csak picit szeleburdi… mint Hisame.
Lassan felemelkedik, és a magasból néz le a cicára, kissé vigyorogva.
~Kilenc sebzés, és már az első be is talált. Még egy, és az utána következőnél már nyert is. Ha most bevetem az akarat potiont, akkor még lenne is értelme annak a plusz egy életpontnak. Azonban… ha máris ellövöm a képességemet, akkor utána védtelen maradok, mert nincs több lehetőségem. Ráadásul még azt is fogja hinni, hogy az első ütésnél beijedtem, ha máris elhasználom. Nem… jobb a kivárás, és utána meglátjuk. Mivel kilencet sebzett, így csak plusz egy életet nyernék, ami annyival nem több.~
-Egyébként már meg is van bocsájtva. Sőt… nem is! Nesze vissza!
Előre lendül a plafonhoz közel, azzal párhuzamosan, az esetleges rá aggasztott dolgokat kerülgetve addig, amíg nem kerül Álomkelő háta mögé, majd ott egy U alakot leírva, visszafele ezt az utat már pár centivel a padló fölött teszi meg, hátba támadva a macskát.

Találat. Timidusnak 14 élete maradt. A sárkány támad.

by **Kayaba Akihiko** Kedd Jan. 14 2014, 10:44

The member 'Shukaku' has done the following action : Kockadobás

'6-os dobókocka' :
Álomkelő vs Timidus (visszavágó) 4766612103_86ee832108_s

by Ajánlott tartalom

Álomkelő vs Timidus (visszavágó)

Álomkelő vs Timidus (visszavágó)

Re: Álomkelő vs Timidus (visszavágó)

Re: Álomkelő vs Timidus (visszavágó)

Re: Álomkelő vs Timidus (visszavágó)

Re: Álomkelő vs Timidus (visszavágó)

Re: Álomkelő vs Timidus (visszavágó)

Re: Álomkelő vs Timidus (visszavágó)

Re: Álomkelő vs Timidus (visszavágó)

Re: Álomkelő vs Timidus (visszavágó)

Re: Álomkelő vs Timidus (visszavágó)

Re: Álomkelő vs Timidus (visszavágó)

Re: Álomkelő vs Timidus (visszavágó)

Re: Álomkelő vs Timidus (visszavágó)

Re: Álomkelő vs Timidus (visszavágó)

Re: Álomkelő vs Timidus (visszavágó)

Re: Álomkelő vs Timidus (visszavágó)

Re: Álomkelő vs Timidus (visszavágó)

Re: Álomkelő vs Timidus (visszavágó)

Re: Álomkelő vs Timidus (visszavágó)

Re: Álomkelő vs Timidus (visszavágó)

Re: Álomkelő vs Timidus (visszavágó)

Re: Álomkelő vs Timidus (visszavágó)

Re: Álomkelő vs Timidus (visszavágó)

Re: Álomkelő vs Timidus (visszavágó)

Re: Álomkelő vs Timidus (visszavágó)

Re: Álomkelő vs Timidus (visszavágó)