Álomkelő vs Timidus (visszavágó)

Shukaku olyannyira érettebb a kortársainál, hogy rendre elfelejtem, hogy sokkal fiatalabb nálam. Talán ezért is gondolom, hogy egyszerűen nem tudom a válaszát a kérdésére. KayaBá, esetleg egy erre szakosodott orvos már bizonyára, de én, aki csak hobbiból tanulmányozta az emberi testet és annak minden működését, már nem biztos, hogy ilyesmire választ tudna adni. Maximum spekulációkat, gondolatokat, de tényleges és biztos választ semmiképp.
-Az a gond, hogy ezt nem tudom. -fintorgok végül kedvesen. -Talán majd megérzed magadtól is. Vannak dolgok, amikre egyszerűen csak ráérez az ember, és tudja magától, hogy mi is az pontosan. Mint mikor az újszülött róka is már ösztönösen tudja, hogy mitől kell félnie és mitől nem.
Már nem is tudom, hol vagy mikor olvastam ezt a rókákról, de emlékszem, hogy az is még kiskoromban volt, mikor minden érdekelt a világból.
Következő kijelentésére viszont muszáj elmosolyodnom. Szomorúan.
-14 évig jártam iskolába. Ez alatt a 14 év alatt egy kezemen meg tudom számolni, hányszor mondták nekem őszintén, hogy "kérem" vagy "köszönöm". Vagy egy tanárnak legalább. A diákok kevés kivétellel mind undorító, sunyi, mocskos dögök voltak, akiket semmi más nem érdekelt, csak a rombolás és mások megalázása. Többször is azért szakadt félbe az óra, mert az egyik osztálytársamnak nem tetszett a kapott egyes és megverte a tanárt. Ha jöttek ellenőrizni, vagy a szülők panaszkodni, akkor pedig adták a kisangyalt, hogy ők ártatlanok és nem csináltak semmit. És persze mindig mindenki nekik hitt...
Félig lesütött szemmel nézem az asztal lapját.
-Ha ismerik is, akkor rosszabbak az állatoknál. Te akkor jobb helyről származol, ahol még képesek magukat visszafogni a fiatalok.
Majd mosolyogva ismét ránézek, az asztalra könyökölök, két kezem összekulcsolom és rátámasztom az államat. Így kellőképp kényelmes pozitúrát vettem fel egy hosszabb hallgatáshoz.
-Engem érdekel. Szeretem az állatokat és őket is sokat tanulmányoztam, de az már régen volt.

Álomkelő ismét a különös hangot hallatja, mintha nevetne a tényen, hogy ő meg a kilincs valaha is köszönőviszonyba kerülnének egymással. Nem tagadható, hogy egyébként ki tudja nyitni az ajtót, ha nincs teljesen becsukva és nem akadályozza meg őt a rendszer ebben, de a kilincsig, hiába akkora már, mint a valóságban egy vadmacska, még nem jutna fel. Ha fel is jutna ugrással, nem tudná lenyomni , és tehetetlenül csúszna le róla. Tudja, mert már próbálta. Tehát a sárkánynak technikailag ismét igaza van, de egyrészt majd később válik ez valóra, másrészt semmi kedve ismét beismerni, hogy tévedett. Ez már túl sokszor esett meg az elmúlt két napban, és még hozzá kell szoknia az érzéshez.
~Hmm... -gondolkodik el, talán azon, hogy Timidusék mikor is lépték át pontosan a kaput mint tagok, majd biccent egyet. ~Egész szép.
Többet nem mond. Mondana, de nem érzi szükségét, másrészt nem is akarja, hogy a kissárkány a végén kinevesse, amiért mi bezzeg lelassultunk az utóbbi időben. Igazából még felénk is pillant, elgondolkodva, hogy ezek után, hogy én már egész szépen rendbe jöttem idegileg, vajon ismét kinézünk-e a közeljövőben az arénába harcolni vagy elvállalunk-e valamilyen küldetést. Álomkelőben még nagyon erősen él az elhatározás, hogy a frontharcosok oldalán nézzen szembe a bossokkal.
A kandúr említésére viszont kissé hátracsapja a fülét. Gondolkodik, hümmög, töpreng... majd így szól.
~Ha ez így is van, fogalmam sincs, kire gondolhatsz...
Aldo még csak picit sem jut eszébe. Olyan sok pettel találkozott, főleg azon az Ovis marhaságon, hogy nem tudja, egyáltalán látott-e még macskát itt önmagán kívül-e vagy sem.
Míg ő töpreng, addig Timidus támadásba lendül... ám elvéti a hibát, hogy megszólal. Ha nem tette volna, Álomkelő talán olyannyira elmélyül a visszaemlékezésre való próbálkozásba, hogy nem figyel fel a sárkány röptére. Így viszont félreugrik, és bár egyértelmű, hogy csak éppen hogy sikerült a csapást elkerülnie, erre nem szól semmit. Timidus karmai felkavarják a levegőt, amiből végül pár fekete toll válik és lassan a padlóra hullanak.
~Majdnem. -jelenti ki végül. ~És milyen kandúrról beszélsz? Nem emlékszem, hogy találkoztam volna akár egyel is   

Timidus nem talál. Álomkelő meg mintha elfeledkezett volna a támadásról. Vagy csak Timidus repült túl magasra

-Majd ráérzek? Talán?
~A talán az nagyon kevés. Nekem tudnom kellene… Anatole azt mondta, hogy majd beszélhetek még Sayával és Junnal is. És azt is, hogy ők ugyanannyi idősek, mint én. Majd akkor tőlük megkérdezem. Ők talán jobban tudják ezeket, mint Chan, aki már felnőttként került ide. Remélem nem szomorodik el azon, hogy nem tud segíteni. Gondolkodhattam volna előbb is ezen…~
A Chan által elmondottakat lehunyt szemmel és kissé hitetlenkedve hallgatja.
~Ennyiben különbözne az ő országa a miénktől? Hol élhetett Chan? Engem bántottak, mert én kisebb voltam, de soha eszük ágába nem volt, hogy egy felnőttet megverjenek. Gonoszak voltak… de ilyeneket, amit ő mond, én sohasem mondanék rájuk. A felnőttek előtt mindig jól viselkedtek.~
-Jobb helyről? Nem tudom… visszafogták magukat, mert féltek attól, hogy rosszabb helyre kerülnek. De azt mondtad, hogy nálatok is jól viselkedtek, ha ellenőrzés volt… de egy felnőttet megverni…
Lassan csóválta a fejét, és bár semmi oka nem volt nem hinnie Channak, valahogy annyira abszurd volt és idegen attól a tiszteletteljességtől, amit a szüleitől tanult, amit Japánban tanult, hogy nehéz volt elhinnie. Amikor a lány csak nézett rá, és úgy tűnt, hogy vár valamire, akkor Shu egy picit zavarba jött.
-Hát… izé… ez így nagyon nehéz. Annyira sok mindent tudok, hogy nem tudom, hogy mit szeretnél… mármint ne érts félre, nem nagyképűsködni szeretnék… meg kijavítani sem…
Gyorsan lesütötte a szemét, majd erőt vett magán, és mesélni kezdett, arról, ami legelőször eszébe jutott.
-Azért jó az újszülött rókának, mert neki vannak ösztönei. Illetve nem is ösztön, hanem öröklött mozgásminta. Ezt így hívják, de ezt te is biztosan tudod.
Bár az oktatásban sohasem jutott el addig, hogy biológiát tanuljon, a korosztályának való természettudományi könyveket hamar kivégezte, és áttért a magasabb szintekre, majd amikor már azzal is végzett, akkor a lexikonokat kezdte olvasgatni. Persze kizárólag csak az etológiai részeket, a többit gyorsan átlapozta. Azok nem voltak érdekesek. Rengeteg ideje volt, és imádott tanulni, mert úgy érezte, hogy így azzal foglalkozhat majd, amit szeret, és néha még a nevelőket is elkápráztathatta vele. A legkedvesebb állatainak azonnal megtanulta a latin nevét, és bár nem mindre emlékezett, és a kiejtéssel is bajlódott egy picit, pár név még mindig benne volt a fejében.
-Az embernek sajnos nincsenek ilyenjei, vagy csak nagyon kevés. Néhányan például sokszor körbenéznek, amikor esznek. Majd figyeld meg az egyik közös ebédnél. Ők sem veszik észre, de azt figyelik, hogy ki csenheti el a tányérjukról az ételt.
Halkan kuncogott egyet. Hosszú időt töltött el az emberek figyelésével is, ha éppen nem volt állatka a közelben, és amikor egy ehhez hasonló érdekességet fedezett fel a könyvekben, akkor jó pár napig lekötötte magát azzal, hogy ezeket keresse.
-Az emberek sajnos rosszabbak az állatoknál…
Dünnyögte inkább csak maga elé, majd eszébe jutott valami, és hirtelen felkapta a fejét.
-Azt mondtad, hogy őket is sokat tanulmányoztad. Mit tanulmányoztál rajtuk? Vannak esetleg jegyzeteid? És kiket tanulmányoztál még, ha őket is?
Ezúttal rajta volt a sor, hogy várakozóan pislogjon a lányra, bár ő nem könyökölt az asztalon, mert az illetlenség. Ezalatt Timidus továbbra is a lehető legmagasabbról figyeli a macskát, és biccent felé.
~Egész szép? Egész szép?! Ez Shukakuval kérlek kész csoda! De legalább már elismered, és ez tőled többet jelent, mint hinnéd. Legalább is ahhoz képest, amilyen tegnapelőtt voltál. Csak jó benyomást tettem rád.~
-Tudom, hogy szép. Köszönöm szépen az elismerést.
~Ennyire érdekli a kandúr, hogy támadni is elfelejt? Nem hittem volna, hogy ennyire magányos. Persze ha valóban én vagyok az első ellenfele, akit becsül is valamennyire, akkor vagy nem volt sok neki, vagy csak ilyen magasra tette a mércét… ha csak én tudtam elérni, akkor biztosan nagyon magasan volt. Hmm… hogyan kovácsolhatnék ebből előnyt? Talán csak úgy tesz, mint aki nem akar támadni? Beszéltessük még egy picit, és akkor kiderül. Meg kell tudnom, hogy milyen magasra tud ugrani, és hol a biztonságos. Ha nem tud elérni, akkor megnyertem a küzdelmet, hiszen most nem használhat kristályokat, ha Chan nincs mellette. Persze az is lehet, hogy csak erőt gyűjt valami nagy támadáshoz, és el akar altatni.~
-Ezt szomorúan hallom. Illetve… én annyira nem, de ő nagyon szomorú lenne, ha megtudná, hogy nem is emlékszel rá. Pedig te nagyon nagy hatást gyakoroltál ám őrá. Amikor ott voltunk akkor egész végig rólad áradozott meg kérdezgetett. Ne aggódj, nem mondtam el semmi fontosat, de ne lepjen meg, ha egyszer feltűnik a céhház körül.
~Hmm… ha mindkettőjüknél bebiztosítom magam, az nem árthat. Nem én fogok gátat vetni a szerelmüknek, és megígértem Aldonak, hogy szólok pár jó szót az érdekében, de mégsem az én dolgom, hogy összehozzam őket. Mindegy… majd ha nem tetszenek egymásnak, és Aldo túlságosan kitartó lesz, akkor felajánlom Álomkelőnek, hogy elmondom, hogy miként tudja leszerelni.~
-Szereted a kitalálós játékokat? A barkochbát? A küzdelem végéig válaszolgatok a kérdéseidre. Ha végzünk, onnantól kezdve magadtól kell rájönnöd a titkos hódolód kilétére, de ha elég közel érsz a csata alatt, akkor elárulom. Azt már tudod, hogy élőlény, hogy macska, és azt is, hogy kandúr, és azt is, hogy láttad már. Meg azt is, hogy Shukakuval találkoztunk vele, márpedig ez nagyon leszűkíti a kört, mert neki nem sok ismerőse van, és nem sok helyre szokott csatangolni. Ejnye… túl sokat segítettem neked már így is. No, benne vagy? Kezdhetjük? Ismered a szabályokat?
~Így talán két játékot is megnyerhetek egyszerre. Hogy én mekkora egy zseni vagyok! Ha tényleg érdekli a kandúr, akkor most érdekében áll húzni a viadalt, ami azt jelenti, hogy talán lesz még egy-két ilyen alkalom, hogy nem támad. Ezt csak neked köszönhetem Aldo. Meg persze magamnak... viszont eleget vártam már. Ha ennyi beszéd alatt nem unta el magát, akkor nem is akar már támadni. Oké... sportszerűség szerint most ő jönne, de ezt nyilvánvalóan ő is tudja, nekem meg ez előny. Remélem ez nem csak valami teszt... ha meg az, akkor ez a helyes válasz. Múltkor nem szerette, hogy csacsogtam, de úgy látszik ha kandúrokról van szó… még szerencse, hogy az én fejemet nem lehet ilyen könnyen elcsavarni. A tartás… az nagyon fontos.~
Elvigyorodik, és várakozó tekintettel néz a cicára, még kényelmesebb pózt is felvesz, mintha tényleg a játékkal akarná tölteni az idejét, majd hirtelen támadásba lendül, ezúttal a legrövidebb úton, szemből. A vigyor még a csapás alatt is ott van a pofiján, bár csak addig, amíg nem nyitja a száját harapásra.  

Timidus támad.

The member 'Shukaku' has done the following action : Kockadobás

'6-os dobókocka' :

The member 'Chancery' has done the following action : Kockadobás

'6-os dobókocka' :

-Igen… be kellett adniuk…
Hagyja rá inkább gyorsan Shu a lányra a véleményét. Látja, hogy nagyon rossz dolgok történhettek vele az iskola falain belül, és nem akar mély sebeket feltépni.
~Anyucinak és apucinak… mennyivel más lett volna minden… a világ legjobban viselkedő gyerekei lettünk volna mind, ha ők látogattak volna…~
Hátradől a székben, fejét is hátraveti és szemeivel a plafont kezdi bámulni, mintha valami nagyon érdekest talált volna ott, de csak a gombócot igyekszik eltüntetni a torkából és az előbuggyanni kívánó könnyeket kipislogni a szeméből.
~Én anélkül is jó voltam. Én jó…~
A lány következő mondata csak zümmögésként fut át a fején, mindössze az utolsó szavak jutnak el a tudatához, mire újra rászegezi a tekintetét, és szomorúan figyel.
~Sokan el sem hinnék, hogy néhol mik történnek a világban...~
Ekkor azonban Chan nevetni kezd, és ez erőt ad Shukakunak is, hogy legyűrje a feltörni kívánkozó emlékeket, és ő is mosolyra húzza a száját, bár eléggé erőltetettre sikeredik.
~…azon múlik, mikor tanulja meg kontrollálni a gondolatait és érzelmeit.~
Nyel egy utolsót, és a tanulmányozós részre már őszintén képes mosolyogni.
~Talán majd együtt is kereshetnénk ezeket a vicces dolgokat. Együtt biztosan többet találnánk. De miért hiszi, hogy felesleges jegyzetelni? Talán Chan olyan okos, hogy mindent a fejében tud tartani? Eddig is mindent fejből mondott, szóval biztosan. Olyan jó lenne, ha segítene nekem valaki, aki ilyen okos, és így szereti az állatokat.~
A sárkányok említésére is tovább mosolyog, és bőszen bólogatni kezd.
-Persze, hogy léteznek. És sajnos nem mindegyikük tudott olyan jól elbújni. Egyszer az állatkertben láttam egy párt, és nagyon szomorúnak tűntek. Ők igazából egy szigeten éltek, amit Komodónak hívnak, és nagyon nem örültek annak, hogy elhurcolták őket onnan. A sárkányok általában szigetekre rejtőztek el. Van például egy, akinek a neve is sárkány, mert latinul is Draconak hívják. Egyszer Timidus kérdezte, és megpróbáltam neki lerajzolni… biztosan meg van még valahol…
Kutatni kezdett a füzetében, és nemsokára meg is találta a rajzot és az emlékeiből visszaidézett nevet is.
-Meg is van. Ő például Szumátra szigetén él, ezért Draco Sumatramusnak nevezték el. Nagyon picike, de gondolom azért, mert így könnyebben el tud bújni az emberek elől. Nem lett valami szép rajz, te biztosan szebbet tudnál… de valahogy így nézett ki a könyvben…
Tartja a lány felé a nyitott lila könyvecskét, és megmutatja benne a rajzot.
~Felnőtt fejjel? A felnőttek általában okosabbnak hiszik magukat, meg azt gondolják, hogy mindent jobban tudnak… még az állatokról is… még a sárkányokról is. Chan ezek szerint nem ilyen… Miért is változna meg a világ csak azért, mert felnövök? Ez akkora butaság.~
-Te milyen sárkányt láttál? Elmeséled? Lerajzoltad esetleg te is?
Ő sohasem beszélt a sárkányokról a kinti világban, itt pedig már… nem voltak annyira érdekesek sokaknak. Számára persze egy megvalósult álmot jelentett a világ azon része is, hogy sárkányokkal tudott beszélgetni, és továbbra is bőszen jegyzetelt. Nem változott semmi. Hátradőlt a széken és türelmesen, mosolyogva várta a lány válaszát.
Timidus ezalatt kissé kedvetlenül ereszkedik le a földre a támadás után, ami elől ismét nem sikerült kitérnie, és farkával idegesen dobolni kezd a padlón.
-De. Ő az. És a dobálózást is említette. Egyébként nem olyan nagy bűn, ha egy kicsit kedves vagy másokkal. Nem hiszem, hogy csak Chan és mi érdemelnénk meg. Aldonak hívják. Biztosan örülni fog, ha legalább úgy tűnik, hogy megjegyezted a nevét.
Elmosolyodik és visszagondol a cicával folytatott beszélgetésükre, ahogy a fekete macska minduntalan csak kérdezősködött és még hozzá is közelebb mert jönni, sőt barátságot ajánlott annak érdekében, hogy összejöhessen Álomkelővel. Sőt, még ide is merészkedne annak ellenére, hogy nagyon-nagyon fél Hisamétől. A sárkánynak még eszébe ötlik Danee szerelmi bánata is a Halloweenes partin történekből, és két esetből már könnyen le tud vonni következtetéseket és meghozza a döntését is.
-A fiúk olyan esetlenek… meg kicsit lököttek is. Ne bántsd szegényt, ha nem muszáj. Úgy hallottam a Ficsúr az utcáról szedte össze valahol, szóval nem tudhatjuk, hogy milyen élete volt. És az se biztos, hogy annyira kiskirály, mint ahogy te azt hiszed…
~Na jó… a pár szép szó már megvolt, és Álomkelő amúgy is tönkreteszi mindkét játékomat.~
-Túl okos vagy te a barkochbához. És most a harcban is nagyobb szerencséd van.
~Igen… biztosan csak szerencse. Öt életem maradt. Még egyszer találhat be. Ha a képességgel sem lesz szerencsém, akkor ezt a csatát megnyerte. Ha a kisebb gyógyulást kapom, akkor még pont egy életem fog maradni a következő támadása után, ha a nagyobbat… azon még ráérek gondolkodni. Más esélyem úgy sincsen.~
-Ennek már úgy sincs sok értelme… tulajdonképpen már nyertél is. És ha nem hiszed el, hogy mindent beleadok…
Megvonja a vállát, majd sértődötten elfordítja a tekintetét, és még egy káromkodásnak tűnő hangot is elereszt. A bunkón kívül nem ismer több ilyen szót, de a hangsúlyt tudja utánozni, így Álomkelő értheti a jelentését akkor is, ha amúgy a szónak semmi értelme nem volt. Timidus elindul a másik irányba, miközben szemléli a körülötte lévő tereptárgyakat. Valami olyat keres, ami nem túlzottan törékeny, de még el tudja bírni, ha a fogai közé szorítja, de sajnos a folyosón semmi ilyesmit nem talál hirtelen, és nem akarja megszegni a lányoknak tett ígéretét, miszerint nem rombolja le a környéket. Emiatt még inkább elszontyolodik, és gyorsan átírja a tervét. Amikor még nem lépdelt túlságosan messze a macskától, de már eleget tett ahhoz, hogy Álomkelő tényleg elhiggye, hogy feladta, hirtelen megfordul, és nekiront a macskának. Igyekszik megragadni valahol, hogy esetleg még neki is vághassa valaminek. Akár sikeres volt a támadás, akár nem, utána még megpróbálja aktiválni a képességét is.  
~Van tétje a harcnak, de nem fogom csak úgy feladni. Tudom, hogy mikor kell meghátrálnom, és még nem jött el az ideje.~


Álomkelő ismét talál, Timidus élete a kör elején öt, kör végén képi sikerességétől függően növekszik. (3 vagy 4 mini potion, 5 vagy 6 kis potion.) A sárkány ismét támad.

The member 'Shukaku' has done the following action : Kockadobás

#1 '6-os dobókocka' :


--------------------------------

#2 'Római stílusos 6-os' :

Bevallom, hogy nem tudom. Vajon nem akartam észrevenni, hogy valami baj van? Vagy csak túl későn fogtam fel? Nem lenne meglepő, hisz az én felfogóképességem nem nevezhető a legjobbnak. Ha mondanak nekem valamit, gyakorta percekkel később jut eszembe a válasz. Ezért voltak a jegyeim elég rosszak; a tanárok azonnal kérték a választ, de az nem jutott eszembe, csak másodpercekkel később, mint ahogy ő már elfordult tőlem és mást kérdezett inkább. Nem tudom, miért alakulhatott ez ki nálam így... talán mert pici koromban rengetegszer ütöttem be a fejem az aszfaltba vagy a radiátorba. Esetleg ajtófélfába. Elég furcsa kisgyerek voltam, igaz, én már nem emlékszem rá, de anyám mesélései szerint műveltem furcsa dolgokat.
Talán ezért történt most is, hogy nem kérdeztem rá. Shukakut bántotta valami, én pedig akartam tudni, mi az, de mire felfogtam, hogy ezt meg is kéne kérdezni, már másról volt szó. Tipikus. Én kiadom a bajaimat neki, de ő ugyanerre a lassúságom miatt már nem képes. Olyan vagyok, mint a madárijesztő az Óz-ból. Nincs eszem, ha meg van is, nem működik rendesen.
Viszont legközelebb, ha picit is meglátom rajta, hogy bántja valami... rá fogok kérdezni. Meg fogom hallgatni. És meg fogom ölelni.
Még rengeteget kell fejlődjek.
Végül meglepetésemre egyik kedvenc hüllőfajtám kerül szóba, a Komodói Sárkány. Kicsit meglepődöm, hogy őket is sárkánynak nevezi, és hiszi is róluk, hogy azok, pedig ebben igazából pont, hogy kételkedem magamban. Talán azok, talán nem, de róluk pont nem mondanám teljes lelki bizonyossággal. Én azokra a sárkányokra gondoltam, amikről a mesék szólnak, akiknek szárnyuk van és értik, szólják az emberi beszédet, míg nekik is megvan a saját nyelvük. Amikről Ernest Drake doktor ír gyerekes könyveiben. Mosolyogva hallgatom, de ezúttal nem szólalok meg. Nem akarok.
Ám amiről ezután beszél, már hihetőbb. Mikor megmutatja a rajzot, engedelmével átveszem tőle, hogy jobban megnézhessem, és valóban. Ezt már inkább nevezném sárkánynak...
-Mintha egy tündérsárkány lenne, nagyon édes. -mondom kuncogva, majd visszaadom a könyvecskét. -Róluk még nem hallottam, de a komodóiról igen. Még simogattam is, szintén egy állatkertben, illetve vadasparkban, de ő vidámnak tűnt, legalábbis az én szememben.
Majd kérdése hallatán megrázom a fejem. -Nem. Sok sárkányt rajzoltam, de amit láttam, őt nem. Nem tudom, hogy nézhet ki pontosan. Iskolába mentem, és nagyon felhős-ködös volt az idő. Felnéztem az égre, és akkor suhant el felettünk, magasan, azt hittem, földbe gyökerezik a lábam. Azóta kutattam sárkányok után, de nem találtam róluk bizonyítható nyomot. Egyszer hittem azt egy ösvényről, hogy sárkányé, de sosem engedtek ki otthonról, hogy végigjárhassam, így nem tudom, tényleg az volt-e vagy sem.
Tényleg furcsa érzés ilyesmiről beszélni. Shukaku nem néz hülyének, látom. Nem nevetett ki, hogy már láttam sárkányt, vagy legalábbis látni véltem, vagy hogy hiszek bennük, és ebben a tekintetben ő a második. Bár ki tudja... ebben a játékban sok olyan ember van, mint én. Talán sokkal többen hinnének nekem... de inkább nem kockáztatok. Valaki már így is épp elég bolondnak tart a cicafüleim miatt.

Álomkelő ezalatt egy ásítással jelzi, hogy a téma egyenesen untatja már.
~Akkor ezek szerint meséjéből azt kihagyta, hogy ő sem volt valami kedves velünk. -jegyzi meg. ~Aki pedig velem nem kedves, azzal én sem leszek az.
Bár a nevet azért csak-csak megjegyzi. Valóban, Aldócska, a kiskirály, aki közölte, hogy az a terület az övé, no meg persze volt kedves a romantikát kajacsatával kifejezni. Ilyet csak a gyerekek csinálnak. Jay sem dobál engem kajamaradékkal, hogy így fejezze ki a szerelmét, inább mindenféle nyálas dolgot mond meg néha virágot vagy csokit hoz. A macskáknál, jól tudja, hogy ez máshogy működik, de Aldo már azon a napon elvesztette minden lehetőségét arra, hogy egyáltalán kedves legyen vele. Illetve ott volt a hiba, mikor dobálózni kezdett. Ha az kimaradt volna, talán...
~Ez nem az eszem győzelme volt. -mondja végül. ~Egyszerűen csak Aldo az egyedüli kandúr a játékban, aki egy céhhez tartozik. Nem volt nagy kunszt.
Ám ezek után derülhet ki, mennyire egy rugóra jár az agya a két petnek. Álomkelő számolgat. Hatalmas győzelemre áll, annak ellenére, hogy nem akart. Nem tehet róla, hogy ezek szerint ő az ügyesebb, hiába nem akar most az lenni. Mégsem átkozza az ötletét, hogy az egyik szintlépéskor minden pontunkat életre rakjuk. Az már biztos, hogy ezek után meg fogja kérdezni, le lehet-e ezeket utólag venni mondjuk egy harc erejére, és majd kiderül. Akkor majd egy harmadik meccsel eldöntik egymás között, ki az igazi jobb, hisz az előző Timidus nyerte, ezt pedig ő fogja, ha minden igaz.
A nagy gondolkodással csak egy gond van. Timidus támad, és ezúttal sikeresen. A tollak ismét megjelennek, de persze nem tesznek mást, csak kavarognak a levegőben, miközben Álomkelő megpróbálja összeszedni magát.
~Na, erről beszélek. Ez vagy te. -mintha mosolyogna. ~Na még egyszer! Ezúttal figyelni fogok

Timidus: 5 HP
ÁK: 25 HP

-Tündérsárkány?
Kérdez vissza a lány, de mivel nem akar tudatlannak tűnni, főleg ebben a témában nem, és közben még fel is dereng neki az említett mesealak, így gyorsan hozzá is teszi, miközben vizsgálgatja a képet.
-Hmm… valóban vagy egy kis hasonlóság.
Shu igazából kizárólag az igazi sárkányok világában mozgott otthonosan, hiszen a könyvtárban található róluk szóló meséket hamar kivégezte, így inkább olyan dolgokat keresett, amiben ő is tud kutatásokat végezni. Persze amikor kiderült, hogy részese lehet ennek a világnak, és itt még sárkányokat is láthat, akkor igyekezett gyorsan bepótolni a hiányosságait, de inkább továbbra is azzal folytatta, amit ismert.
-A vadasparkban tényleg sokkal jobb nekik, mint egy állatkertben, de még mindig nem ugyanolyan, mint ha szabadak lennének. A szüleid pedig lehet, hogy pont jól döntöttek. Nem okos dolog az állatok csapásain közlekedni, mert akkor lehet, hogy fenyegetve fogják érezni magukat, és mivel védeni szeretnék az odújukat, és nem tudják, hogy miért akarsz odamenni hozzájuk, véletlenül még meg is sebesülhetsz. Ha pedig pont egy sárkányt találtál volna, aki biztosan nem szeretné, hogy felfedezzék…
Egy kicsit elgondolkodott, majd mikor már teljesen biztos volt magában, még rá is bólintott.
-Nem tudom, hogy a valóságban hogyan barátkoznék meg egy sárkánnyal, de az biztos, hogy nem jó ötlet rájuk törni.
A sárkány ezalatt kicsit megkönnyebbül, hogy végre sikerült valamit elérnie. Legalább az egyik harctéren.
~Nem felejtette ki, csak másképpen emlékszik. De mindegy is, ha nem, hát nem. Ez nem az én dolgom, és én megtettem amit ígértem. Nem fogok én tolakodónak tűnni Aldó helyett. Te se voltál velem valami kedves az elején, de jobban megismertelek és megváltozott a véleményem. Te is adhatnák még egy esélyt annak a kandúrnak. Főleg, ha ő az egyedüli kandúr aki céhhez kötődik. A szabadokkal meg azokkal, akik nem kötődnek sehova, nehezen tudná tartani a kapcsolatot. Talán Álomkelő nem olyan mint Hisame, és nem vágyik fajtársakra. A macskák állítólag magányos vadászok… de akkor miért akar engem tanítgatni? Vagy nem tudom… mindegy.~
A találat után kicsit jobban érzi magát, legalább valamit ő is tett, de ez sajnos nem változtatott semmit, így nem kezd el örömködni.
~Neki csak egyszer kell találnia már, nekem pedig még kétszer, és a képesség sem aktiválódott. Semennyire sem. Amilyen peches napom van… és ráadásul várnom kell egy kört mire újra használhatom. De a találat akkor is találat… csak nem maradok szégyenben.~
-Még egyszer? Előnyben vagy Álomkelő, és a fél életes küzdelmet már rég megnyerted volna. Ha el szeretnéd nyújtani a küzdelmet, akkor remekül csinálod…
~Legalább ezt nem unja. Milyen hízelgő.~
-Nem tudom, hogy mi a célod. Illetve nem tudom, hogy melyik. Ha Shukakuéknak szeretnél időt adni a beszélgetésre, ahhoz nem kell lemondanod a támadásról. A csata után megmutatom, hogy hova szokta eldugdosni az eledelt. És ez a drágább fajta.
Elvigyorodik. Nem érzi lehetetlennek azt, hogy nyerjen, de esélyt se sokat lát a győzelemre.
-Ha azért nem támadsz, hogy lehetőséget adj, az szép dolog, mert gyakorolhatunk, de mintha azt mondtad volna legutóbb, hogy szeretnéd összemérni kettőnk tudását. Bár… tulajdonképpen megtörtént, és úgy látszik ezúttal te vagy a jobb.
~Képek, néhány virág, székek… minden használhatatlan. Soha többé nem akarok folyosón küzdeni.~
-Mivel volt annyi eszem, hogy megint felrepültem, a harmadik lehetőség, hogy nem érsz el a plafonig. Ez nekem előny…
~Bár ha beveti a visszacsapós támadását, ami ellen tehetetlen vagyok, már akkor is győzött. És tudom, hogy ez neked is eszedbe jutott.~
-Szóóóval… akkor azt hiszem innen fogok támadni.
Foglalja el az egyik lelógó lámpatestet, és még úgy is hintázik rajta, hogy a macskának egyszer a szemébe süssön a fény, majd ismételten láthasson. Mintha csak reflektort villogtatnának rá.  A sárkány nyugodtan hintázik, és vár, hogy biztos lehessen abban, hogy Álomkelő a kötekedés ellenére sem ugrik fel hozzá. Még vidáman fütyörészik is egy hintázós dalocskát hozzá.
~Ha azt hiszed, hogy támadni fogok, és ez megint csak a napocskás trükköm, akkor el kell, hogy szomorítsalak. Pihennem is kell sajnos. Bár legalább most még ha tudnám sem próbálhatnám bekapcsolni a képességet, mert a pihenés egybeesik a lehűlési idővel. Jól időzítettem.~


Negyedik kör, pihenés. X3
Timidus támadása pedig nem 17, hanem 18, így Álomkelőnek "csak" 24 élete van. :3

-De… de én csak arra gondoltam! Hogy abban az esetben! Hogy az erdőbe nem engedtek el a csapáson! Semmi másra nem gondoltam, mert a többit nem is ismerem. Semmit sem tudok a szüleidről, és nem akartalak megbántani. Félreértetted!
Kezd bele a gyors tiltakozásba, mielőtt Chan újra megsértődne, vagy rosszul érezné magát, de miközben hadar, rájön arra, hogy talán pont ez a nagy ellenkezés lesz az, ami kiboríthatja a lányt, mert észre fogja venni, hogy Shu mennyire figyel arra, hogy semmi rosszat ne mondjon, így inkább visszavesz, és halkan folytatja, valami pozitívval.
-Ne haragudj. És most, hogy itt vagy, és én is itt vagyok, nyugodtan elmehetünk kirándulni ketten. Igaz csak a hetedik szintig tudok elmenni, de ott még nem voltam, mert egyedül nem mertem oda menni… szóval ha szeretnéd… és hallottam valami szafariról is, ami érdekesnek hangzik. A szafarikon kint különleges állatokat lehetett látni a szabadban. Olyanokat, amiket általában nem láthatunk.
A mosolyra ő is mosollyal reagál, bár e mellé most kedvesen megcsóválja a fejét Chan naivitására.
-Szerintem a sárkányok észre tudnak venni akkor is, ha elrejtőzöl egy fa mögé. És ha nem ismered a sárkányokat, akkor nem tudod, hogy mi számít nekik zavarásnak. Vannak olyan vadállatok, akik hatalmas területek felett uralkodnak, és már akkor is zavarva vannak, amikor te még nem is tudod, hogy megzavartad őket, mert még nem is látod őket, annyira messze vannak.  
Timidus tovább hintázik a lámpán, és vár. Folyamatosan figyeli az eseményeket, és egyre szélesebb lesz a mosolya. Most nem nagyon lehet tudni, hogy a kérdésre legyint a farkával, vagy csak mozgásban szeretné tartani maga alatt a szerkezetet.
-Miért ne működne? A mi életünknek is van fele, tehát működik.
~Ez jó terv, bár elég nehéz. Én nem szeretem módosítgatni azt, amit előre elterveztem, erre Álomkelő a csata közben találja ki a terveit. Az biztos, hogy így sokkal kiszámíthatatlanabbá válik, de az is igaz, hogy ha hirtelen kell döntést hoznia, akkor talán előnybe kerülök.~
-Felszerelés nélkül… és ha nem vétettem volna el… azzal már nem sokra megyünk. Ne érts félre, tudok belőle tanulni, de a szerencsén sajnos nem változtathatok. Baj az nincsen, de ha nem haragszol, most itt maradok egy picit, ha már te is elismerted, hogy jó hely. Nekem is kifejezetten tetszik.
Halk, kuncogó csipogásokat hallatva néz le a macskára a hintázásból.
-Sajnálom ha untatlak. Valaki azt írta Chan egyik könyvében, hogy a legjobb védekezés a támadás, de szerintem ez az én esetemben nem válna most be. A képességemet két körönként tudom próbálgatni, és egyszer biztosan sikerülni fog, és mindkettőnk érdekében remélem, hogy nem szúrom el sokszor.
Ezúttal is kuncog, de most egy kicsi idegesség és szégyenérzet is van abban a csipogásban. Tudja, hogy jó a terv, és ha Álomkelő tényleg nem tud ide felugrani, akkor még be is válik, de akkor sem szeret elbujdosni, még akkor sem, ha taktikai visszavonulásnak nevezheti a meghátrálást.
-És persze gondolom azt is tudod, hogy nem fogok addig támadni, amíg a pajzsizéd fent van. Ne haragudj… biztos pörgős harcra vágytál, de most nem kockáztathatok.
Ekkor veszi észre a tollakat maga körül, amire kicsit elhúzza a száját.
~Nemááár… egy kis nyugtom sem lehet?~
Először csak a fejét mozdítja el, majd át is röppen a másik lámpára, figyelve, hogy a tollak követik-e. Ha igen, akkor óvatosan megpróbál beléjük karmolni, bár ő sem hiszi, hogy levakarhatja magáról.
-Gondoltam, hogy erre is van terved.    
Megvonja a vállát, majd újra hintázásba kezd, és a fütyülést is folytatja, majd megpróbálja újra aktiválni a képességet. Ha a képesség sikeres, akkor azonnal támadásba lendül. Ha nem, akkor a tollak miatt semmi értelmét nem látva annak, hogy fent maradjon, bár még mindig kevésbé tart a tollaktól mint magától Álomkelőtől, egy halk sóhaj után indítja meg a támadást. Ha a küzdelem végének jelzésén kívül bármi más történik, visszatér a lámpa biztonságába.


Timidus csak akkor támad, ha a képi sikeres.

The member 'Shukaku' has done the following action : Kockadobás

#1 '6-os dobókocka' :


--------------------------------

#2 'Római stílusos 6-os' :

-Nyugi-nyugi. -emelem meg a kezem és legyintek velük, mint általában akkor, mikor az emberek szeretnék, ha a másik fellendülő kedélyállapota kicsit lejjebb venne a lendületéből. Shukaku eléggé félreértett, és látom, hogy még bánja is, pedig nem mondott semmi rosszat. -A szüleim nem tudtam a csapásról. Sosem beszéltem nekik. Ők... hogy is mondjam... soha nem engedtek sehova. Csak az iskolába és vissza... Így már érted?
Talán valamit rosszul mondhattam, nem tudom. A lényeg, hogy most remélhetőleg tisztázódott, mit értettem az alatt, hogy Aranyhajként éltem eddig az életem. Igaz, hogy bezártságom már nem olyan szigorú, mint iskolás koromban, de van egy olyan érzésem, hogy ha kikerülünk a SAO-ból, szüleim első dolga lesz minden elektromos kütyüt kidobni a szobámból. Elvégre, ők régimódiak, nem hisznek a mai világ csodáiban, és ez az incidens csak az ő igazukat fogja alátámasztani, miszerint "a játékok csak bajt hoznak az emberre".
A sárkányokkal és zavarásukkal kapcsolatban nem tudom, mit fűzhetnék még hozzá. Azon kívül, hogy talán jobb is lett volna, ha felpörköl valamelyikük, de az gonosz mondat lenne, főleg azok után, amiket Shu már eddig is tett értem. Más viszont nem igazán jut az eszembe... illetve...
-Elszórakoztattam volna pár találós kérdéssel. Azt olvastam, hogy szeretik a rejtvényeket. -mosolygok. -Ti szoktatok ilyesmit játszani Timidussal?
Eszembe jut Ellen és a kilencfarkú rókája, Kyuubi, akinek egyenesen a mániája a találós-kérdés játék. Nem is beszélve rólam, az agyam ugyan suta és lassan fog, de szeretem polírozni, amikor épp elég energiám van rá. Csak Álomkelő nem pont a legalkalmasabb társ az ilyesmihez >.>

Álomkelő csodálkozva néz fel a sárkányra. ~Jóformán két korábbi hited is megtagadtad most. -dönti félre a fejét, de még mindig érezni belőle, hogy tulajdonképpen jókedvű és tetszik neki a helyzet. ~Avagy tanultál tőlem? Hisz ez most eléggé meglepett, hogy egy ilyen fontos információt árultál el magadról.
Gondol egész pontosan a képesség pihenőidejére. Farkát csóválva lesi tovább a sárkány szavait, majd lehajtott fejjel, fülét enyhén hátracsapva reagál rájuk.
~A pajzsom nincs fent. Ezek a tollak mindig követnek mindenhova, tulajdonképpen én irányítom őket. De az nálam is csak szerencse kérdése, tudok-e belőlük pajzsot alkotni. Néda...
Szemeivel követi végig, ahogy egyre több toll áll egybe, kavarognak-forognak a levegőben, mintha egy forgószél kapta volna fel őket a földről. Majd lassan a szél megállapodik, hogy egy sárkány alakját adják ki. Körülbelül akkora lehet, mint Hisame, talán még nagyobb is. A kavargó tollfelhő elképzelt száját tátva ugrik Timidus felé, majd ahogy keresztülhalad a sárkányon, úgy oszlik szét semmivé, hogy mindössze pár fekete maradvány hulljon ártalmatlanul a földre. Az igazi sárkány mindebből maximum a tollak csiklandozását érezhette.
~Támadni nem tudok velük, max ijesztgetni. -libbenti meg Álomkelő a farka végét, majd úgy dönt, ideje négy lábra állnia. Szemmel láthatólag Timidus készül valamire... és végül ki is derül, mire. A sárkány támad, ám olyan hirtelen, hogy Álomkelő hiába ugrik félre, oldalából vöröslő pixeldarabok járják meg rövid táncukat a levegőben. A macska mintha szitkozódna egy kicsit magában, majd a gyorsan eltűnő sebet megnyalva bosszúsan néz vissza a sárkányra.
~Mint valami kis hárpia. Támadsz, és már vissza is térsz a kiindulóhelyedre?
Bár ő maga hárpiát eddig még nem látott, én meséltem neki egy stratégiai játékról, ahol ezek a szörnyek támadás után mindig visszatértek arra a helyre, ahonnan indultak, ellentétben a többi szörnnyel. A macska nem késlekedik, és ő maga is megpróbál egy hatalmas ugrással a sárkány közelébe kerülni. A tollak közben ismét forgatagban kezdenek körülötte. Úgy tűnik, úgy érzi, itt az ideje neki is "csalnia" kicsikét.

ÁK: 6 HP
Timidus: 25 HP
Ezen kívül kidobom egy halál-koronával, hogy ÁK-nak sikerül-e felugrania Timidushoz. Ha Halál, akkor értelemszerűen ha sikeres is lenne a támadás, nem talál.
Plusz egy második képi aktiválásra kísérlet :3
Kockák \o/

U.i.: Tudom, hogy ez lenne a pihiköre, de végülis két támadása már kimaradt, egyszer várakozásból, egyszer Timidus ügyessége miatt  Remélem, elnézed >.>

The member 'Chancery' has done the following action : Kockadobás

#1 '6-os dobókocka' :


--------------------------------

#2 '2 oldal halál/korona' :


--------------------------------

#3 'Római stílusos 6-os' :

-Persze. Értem… és nagyon sajnálom. Pedig kirándulni nem is annyira veszélyes, ha óvatos az ember… és a házban is rengeteg rossz dolog érhet.
~Felejtsük el. Jobb ha nem folytatom tovább, mert még a végén baj lesz belőle…~
Már éppen találná ki, hogy mit kellene témaként felvetnie, amikor a Chan saját maga menti meg a helyzetet egy remek kérdéssel. Legalább is Shukaku számára ennél remekebb kérdést fel sem lehetett volna tenni. Hatalmas mosollyal az arcán szólal meg.
-Igen, nagyon szeretik. Legalább is Timidus imádja. Nem tudom, hogy minden sárkány ennyire szereti-e, mert Hisamével nem beszéltem még erről. Az is lehet, hogy Timidus is csak azért szereti, mert én valahogy tudat alatt a mesebeli sárkányokhoz igazítottam, és megszerettettem vele. Úgy kezdtük a nyelvének a megtanulását is, hogy egy csipogás volt az igen, és kettő a nem. Tulajdonképpen barkochbáztunk, és ezzel jutottunk mindig közelebb és közelebb ahhoz a szóhoz, amit mondani szeretett volna. Oh… ugye nem untatlak?
Nagyon reméli, hogy nem, mert Timidus beszédének tanulgatása még összefoglalva is hosszú percekig tartó kiselőadást eredményezne, ami jócskán elterelné a szót a rossz dolgokról. Ezalatt a sárkány már valóban kezd ünnepi hangulatba kerülni, de ezt kifele nem mutatja, de magában azért nagyon örömködik.
~Ez az! Na végre! Kétszeresen is na végre! És még az is bevált, amit gondoltam. Álomkelő nagyon jóban lesz velem. Már a múltkori kutyusos próbálkozásánál is gondoltam, hogy nem tud a tollakkal támadni.~
Bár nem volt biztos magában és össze is rezzent egy kicsit, amikor áthaladt körülötte a tollsárkány, de ennél többre nem jutott a rémületből, utána pedig nagy elégedettséggel töltötte el, hogy megint igaza volt.
-Azt nem tudom, hogy mi az a hárpia, de nem vagyok pici. Mindenesetre ha bók, akkor köszönöm. Egyébként csak annyira árultam el információkat, ahogy te elárultad azt, hogy nem tudsz idáig felugrani. Ne aggódj, nem hiszem, hogy hazudtál volna, szerintem megint csak szerencséd volt.
~Az én fejemben pedig meg sem fordult, hogy hazudjak. Végig igazat mondtam. Nem azt mondtam, hogy két körönként be tudom vetni a képességet, csak azt, hogy két körönként próbálkozhatok. Legalább is addig, amíg nem sikerül.~
-Egyébként természetesen tanultam tőled. Ellenben… te elárultad a tollaid hatását.
Továbbra is a lámpán hintázik, ezúttal azonban már sokkal jobb kedvűen, annak ellenére, hogy Álomkelő is talált.
-Eszembe jutott pár ötlet, és mivel ugye addig amúgy sem támadok, amíg pajzs van körülötted, ha nem haragszol, akkor meg is osztanám. Szóval… próbáltál már nem magad köré, hanem az ellenség köré pajzsot vonni? Ha támadni nem is tudsz, ezt azért megpróbálhatnád. Ha gondolod még leszek is a kísérleti nyúl. Te már kétszer is adtál előnyt, és erre most én is kíváncsi vagyok. A másik ötletem az, hogy ha esetleg valamikor együtt harcolnánk, akkor összehangolhatnánk a támadásainkat. A te tollfelhő izéd nem minősül támadásnak, tehát használhatnád akkor, amikor én támadok. Ha én elbújok a szörnyfelhődben, és úgy kapom el az ellenfelet, akkor azt fogja hinni, hogy veszélyesek a tollaid. Persze ez csapatmunka…  
A mondatot direkt nyitva hagyja, hogy a macska válaszolhasson arra, hogyan is áll ehhez a témához.


Timidus nem támad, és az élete sem 23. Egyrészt mert úgy tudom a poti nem tudja az életpontjai fölé tölteni (de ha igen, akkor annak örülök), másrészt ha jól értettem, akkor Álomkelő a képesség aktiválódása után támadott... tehát 5+20 eredményeképpen maximalizálódik az élete, majd a 23-9 miatt 14 élete maradt. Legalább is én így gondolom, de lehet, hogy elnéztem valamit. ^^"

Természetesen a pihikör most is kitolható, ahogy legutóbb. :3

Shukaku elmélkedését jóformán egy vállrándítással zárom le, afféle "ne engem kérdezz, mert én magam sem értem" arckifejezéssel. Hiába vagyok elméletileg felnőtt, sokszor a mai napig nem értek a gondolkodásmódjukat. A szüleimét a túlzott féltésükkel, a munkaadókét a nagy elvárásaikkal, vagy egész egyszerűen az ország irányítóinak furcsa elképzeléseit. Miért kell mindig mindent túlbonyolítaniuk? Emlékszem, még nem is voltam nagykorú, mikor egy pár órás, szórólapos munka után hónapokig bombáztak a hivatalos levelekkel, hogy immár van nyugdíjkasszámtól kezdve mindenem, ami senki másnak a korosztályomból, mindez egy puszta adminisztrációs félreértés miatt... na de ha az az adminisztráció nem lett volna olyan hosszú, talán nem is esett volna benne hiba.
Kusza gondolataim végül átterelődnek ismét hallgatásba, és mosolyogva szívom magamba a mesét kettejükről.
-Ez aranyos. És mennyire érted meg, amit mond? Már persze csak ha szeretnél még mesélni... -kérdezem kíváncsian. Figyeltem már őket, ahogy kommunikálnak, és érdekesnek találtam, főleg, hogy csak az egyik felet értem. Arra nem vágyom, hogy megtanuljam Timidus csivit-szótárát, nem akarom elvenni tőlük, hisz csak hozzájuk tartozik. Egyszerűen csak érdeklődöm, és remélem, a kislány nem is érti félre, hogy csak a szokásos, cicás kíváncsiságom ébredt fel bennem. -Egyébként nem untatsz. ^^ De remélem, én sem téged >.> -motyogom reménykedve.

~A hárpia félig madár, félig nő teremtmény. Csan szerint az emberek úgy képzelik el őket, hogy szeretnek támadni és rögvest vissza is vonulni, mint te az imént. -magyarázza Álom. ~Hazudni pedig nem kenyerem, max tévedni.
Miután visszahuppant már a földre, leül és mintha alaposan megütötte volna, úgy nyalogatja a mancsát ismét, füleinek állása viszont elárulja, hogy nagyon is figyel a sárkányra. Mikor Timidus az ötlete lényegére tér rá, abbahagyja a nyalakodást és furcsa tekintettel méregeti ismét a sárkányt, enyhén félredöntött fejjel.
~Nem igazán értem, mire akarsz kilyukadni. -jegyzi meg. ~Ha ellenfélen is tudnám használni, amit bevallom, még nem próbáltam, csak annyit érnék el vele, hogy semlegesítek egy rá érkező sebzést. Az mikor lenne hasznunkra, ha az a cél, hogy minél előbb legyőzzük?
Majd némi szünet után folytatja. ~A második ötleted viszont kifejezetten jó... sőt, príma. Látom, tanulsz egy-s-mást azért. -jegyzi meg elégedetten, sőt, mintha némi büszkeség is bujkálna a szavaiban. Az első ötlet kapcsán még várja a választ, hisz valóban nem érti, és igazából az is egy csoda, hogy érdeklődik a másik megoldást illetően. Normális esetben durván lehordta volna a társát, de a jelek szerint Timidussal már jobbnak látja, ha csínján bánik... amíg meg nem nő.
~Azt viszont el kell áruljam, hogy a pajzsom addig nem esik le, amíg te vagy más le nem üti  Így ez most egy elpocsékolt lehetőséged lett.
Azt már nem árulja el, hogy a képesség pihenőideje viszont csak akkor indul meg, amikor leütötték róla. Hisz azzal igen nagy taktikai információt árulna el, amihez egyenlőre, erre a csatára nincs szüksége az ellenfélnek, legalábbis az ő belátása szerint.
Azzal ismét megfeszíti digitális izmait, hogy elrugaszkodjon a földről a magasba és karmaival végigszánthasson a sárkányon. A tollak hűségesen követik mozdulatait, hogy akármelyik pillanatban, ha ellenfele odakapna, gyorsan tömörré állhassanak és kivédhessék a csapást.

//Ugyanaz, mint imént. Álomkelő egy bakkecske XD

ÁK: 6 HP + Dark Wing
Timidus: 7 vagy 5 HP    //

The member 'Chancery' has done the following action : Kockadobás

#1 '6-os dobókocka' :


--------------------------------

#2 '2 oldal halál/korona' :

-Aranyos? Hát… azt hiszem valóban.
Neveti el magát és bele is pirul.
-Bár elég nagy munka volt az elején, amikor még alig értettem meg valamit. Minél többet értek a szavaiból, annál könnyebben tudja körülírni az új szavakat. Sok különlegesség van a nyelvükben… illetve abban a nyelvben, amit Timidus a velem való beszélgetésre használ. Azt már észrevettem, hogy ha másokkal beszélget, mármint petekkel, akkor nem hagy akkora szünetet a szavak között, illetve gyorsabban csivitel. Akkor olyannak hangzik, mintha egy összefüggő egész ének lenne, de persze onnan is el tudok csípni néhány kifejezést. Azt általában lehet hallani, hogy milyen érzelem van a hang mögött, és így rögtön tudom, hogy pozitív vagy negatív dologról szeretne-e beszélni, de ezt te is biztosan észrevetted.
Igyekszik még beszéd közben is biztatóan mosolyogni, és végig tartja a szemkontaktust.
-Egyébként egyáltalán nem untatsz, és örülök, hogy én se téged. Nem hittem volna, hogy bárkit is ennyire érdekelhet a sárkányok nyelve rajtam kívül.
Egy újabb mosoly, majd tovább folytatja a mesélést ugyanolyan lendülettel és ábrándozó, visszaemlékező tekintettel.
-Szerintem Timidus nagyon jól tudja, hogy mi buták vagyunk a sárkányok nyelvéhez, ezért picit átalakítja amikor velem beszél. Sokkal másabb hangot használ azokra a szavakra is, amiknek a hangjai egyébként nagyon hasonlítanának, és összekeverném. Abban is biztos vagyok, hogy emiatt önmagának is alkotott már néhány szót a sajátjai helyett, hogy könnyebben érthessem. És persze azokra a dolgokra, amiket nem ismer, még együtt is szoktunk szavakat kitalálni. Például Timidus ugye szeret a természetben lenni, meg nagyon sokáig ott is voltunk, így nem nagyon használta a fal szót. Nem is igazán szereti a falakat… ezért lepődtem meg, hogy rábólintott arra, hogy a folyosón küzdjenek meg. Lehet, hogy az közelemben akar maradni, és azt gondolja, hogy nekünk itt kényelmesebb, vagy az is lehet, hogy Álomkelőnek szeretett volna kedveskedni. Nem tudom, mindenesetre elég furcsa…
Egy pillanatra elgondolkodik, de úgy dönt, hogy egyszerűbb ezt a sárkánytól megkérdeznie.
-Szóval erre egész sokáig ugyanazt a csivitelést használta, mint a házra vagy a céhre, egészen az egyik küldetésünkig. Ott találta ki, hogy ennek a kifejezésnek kell saját hang, és azóta amikor azt akarja mondani, hogy fal, akkor olyan hangot ad, mintha nekiütközne valaminek...
Ezalatt a sárkány a lámpán hintázva szövi tovább a terveit, és hallgatja az alant figyelő cicát.
-Félig madár és félig nő? Hát… nem lehet valami szép teremtmény. Akkor már miért nem lett inkább sárkány? Mindenesetre… a taktikája jó, bár az igaz, hogy a mi esetünkben sajnos túl ügyes vagy, és túl alacsonyan van a plafon.
~Na jó… az egy dolog, hogy Shu elintéz nekem egy harcot… hatalmas meglepi volt, és nagyon furcsa, de megértem. De az, hogy Álomkelő, egy macska ilyen nyíltan beismeri, hogy tévedett, azt, hogy nem tud valamit, és még meg is dicsér… ennyire ügyes még én sem lehetek. Vagy mégis? Néha még magamat is meglepem…~
-Elmagyarázom. Jelenleg én vagyok az ellenfeled, tehát rajtam tudnád kipróbálni. Egyrészt valószínűleg meglepné, hogy egy fekete burok veszi körül, talán meg is ijedne, és az is lehet, hogy elpocsékolná a támadását arra, hogy a tollakat támadja.Másrészt viszont ha az ellenfélen sikerül, akkor talán egy csapattársat is meg tudsz vele védeni, ami azért nagyon hasznos tud lenni. És… nem mindig az a cél, hogy minél előbb legyőzzük.
~Ha nekem akkor lett volna ilyenem, amikor Hisame megütötte azt a fiút… minden sokkal másképpen lett volna.~
A dicséretre kihúzta magát, majd biccentett, sőt, meg is hajolt a lámpatesten.
-Igyekszem tanulni, és ez a te érdemed is. Ha nem mondod el a működését, akkor nem tudtam volna kiokoskodni. Ahogy ugye a pajzsodat sem tudnám. Így, hogy már ezt is tudom, valóban csak elpocsékolt lehetőség volt nem támadni, de ha az előbb csak szerencséd volt, akkor lehet, hogy most nem fogsz tudni felugrani, és akkor nekem is szerencsém lesz.
Farkasszemet néz a macskával, és igyekszik követni annak minden mozdulatát, hogy kitérhessen, de túl későn ugrik, így Álomkelő újra talál. Timidus picit megrázza magát, majd kelletlenül elvigyorodik.
-Vagy nem lesz. Rizikós. Remek ellenfél vagy Álomkelő, és úgy látom, hogy kettőnk közötti verseny végeredményében a szerencsének is sok beleszólása lesz. Nekem még kétszer kell találnom, neked már csak egyszer. Elméletileg neked van több esélyed, de majd meglátjuk. Mindenesetre közelebb vagyok hozzád mint hittem, és ennek örülök.
Elrugaszkodik a lámpáról és gyorsan Álomkelő fölé repül, ahonnan teljes sebességgel igyekszik a padlónak szegezni a macskát. Kicsit abban reménykedik, hogy ha a ’fal adja a másikat’, vagy jelen esetben a padló, az is sebez egyet a cicán.


Timidus támad. Jelen esetben mindegy, hogy öt vagy hét élete van, mert ÁK úgyis kilencet sebez. :3

The member 'Shukaku' has done the following action : Kockadobás

'6-os dobókocka' :

Megnyugvásomra nem sértettem meg a lányt (ismét), sőt, lelkesen belefog a magyarázásba, én pedig hasonlómód lelkesen hallgatom. Előtör belőlem az az énem, aki jobban szeret másokra figyelni, mint önmagára, és egy pillanatra még fel is hangzik a fejemben Jay nevetése, mikor ilyen percekben megszólal, hogy "... és már megint csak én beszélek". Remélem, ő is és Shukaku is elhiszik, hogy nem azért hallgatok, mert haragszom, amiért beszélnek, hanem mert szeretem őket hallgatni.
-Igazából még nem figyeltem meg... -vallom be végül hümmögve a szavak mögötti érzelmeket feszegető témánál. Timidus beszéde számomra talán még akkor is nyugtató és aranyos lenne, ha épp szidná az összes felmenőmet vagy az egész családfámat. Elvégre, a madarak is egyesek számára igen meglepő dolgokról énekelhetnek a fa ágán olykor, mint ahogy azt a tudósok már kielemezték régebben, pedig a mi fülünknek még a káromkodásuk is édes dallamként csendül fel.
Kissé meglep, mikor kiderül, hogy Timidus nem szeret a négy fal közé bezárva lenni, mégis hajlandó volt pusztán a folyosóra kimerészkedni a csatájuk idejére. Elgondolkodva nézek az ajtó felé és töprengek, vajon hogy állhatnak, és mik folyhatnak odakint. Pusztán néha kapok el egy-egy szót Álomkelőtől, de nem igazán figyelek rájuk. Bolondságot úgysem csinálnának, tudom jól
-Hát, ha így van, remélem, a macska fel fogja fogni és meghálálni valamivel. Báár... -ingatom a fejem. -Álomkelőt nem olyannak ismerem, aki bármit is meghálálna. Mondjuk Timidussal teljesen másképp viselkedik, mint másokkal...
Elszakítom a tekintetem az ajtó felől, és a szám elé téve a kezem kuncogok az utolsó mondat hallatán. Ez nagyon jópofa. Mintha nekiütközne valaminek. Vicces, de annyira aranyos, hogy nem tudom mosoly nélkül hagyni; kivételesen majd fülelni fogok, mert kíváncsi vagyok, ezt vajon a gyakorlatban hogy is kell elképzelni. -Ötletes. -mondom végül, nehogy Shukaku félreértse a vidulásom tárgyát. -Egyébként, szerinted majd fog tudni ő is ugyanúgy beszélni, mint Hisame? Ő nem tudom, csivitelt-e kiskorában, mert már nagy volt, mikor találkoztam vele...

Álomkelő érdeklődve hallgatja tovább a sárkányt, bár füle állása elárulja, hogy még mindig nem érti igazán, mire lenne jó az ötlet, vagy hogy egyáltalán hogy működne. ~A mobok azért ennyire nem bolondok... -jegyzi meg végül. ~De egy játékos-párbaj során majd megpróbálom.
Utolsó mondatára már hiába akar, inkább nem reagál. Eszébe jut a Főpap, akinél pont a minél előbbi leütés volt a célunk, hisz azok a színes flaskák igencsak megnehezítették a harcot, és kétszer-háromszor is kerültünk életveszélyes helyzetbe. Csak az mentett meg, hogy előtte alaposan betáraztam két potion bolt segítségével is, bár a készletet még azóta sem töltöttem fel rendesen, mivel nem éreztem szükségét.
Unalmát végül a sárkány meglepő, de jóleső szavai űzik végül el, amivel végül már állíthatja, hogy a téma le van zárva. Talán valóban megpróbálja kivitelezni az ötletet egy másik párbajban, de az nem most lesz. A képességet most jobb szeretné magán tudni, és miután a sárkány leütötte, úgyis rengeteget kell várnia, hogy ismét használatba vehesse. Véleménye szerint addig már nem fog kitartani a párbaj, ha pedig mégis, akkor legyen meg Timidus öröme...
~Igaz, kétszer... ám most a rendszer ad neked egy kis haladékot. -vigyorodik el, majd elugrik onnan, ahol eddig tartózkodott. ~Hopp, mégse... -nézi félredöntött fejjel a sárkányt. ~Szép mozdulat. Ismered a jégmadarakat?

//Akkor most jelentem ki magamnak a pihikört :3//

-Majd érdemes lenne megfigyelned. Nagyon vicces. Szerintem egyébként ez az érzelmi… érzelmi töltet is befolyásolja a szavak jelentését, így nem is nagyon próbálja meg rejtegetni azt, ha például gúnyolódik. Talán ő is megtehetné, hogy szépen csivitelve szid valakit, de nem hiszem, hogy így tenne valaha is. Ugyanúgy nem fog hazudni, ahogy én sem, és még akkor is igazat mond, amikor jobb lenne hallgatnia… ilyenkor egy picit örülök annak, hogy mások nem értik amit mond. Hisame azt mondta, hogy ő is akkor kezdett el emberi nyelven beszélni, amikor elérte a fiatal szintet. Timidus még csak fióka, de ha ilyen jól haladunk, akkor hamarosan ő is fejlődni fog. Már nagyon várja, és én is kíváncsi leszek, hogy hogyan fog kinézni akkor. Remélem nem lesz olyan nagy, mint Hisame. Most még csak akkora, mint Álomkelő… plusz a hosszú sárkányfarok… remélem nálam még nem lesz magasabb a fejlődés után. Viszont remélem, hogy amire megtanul beszélni, addigra megkomolyodik annyira, hogy ne mondjon ki mindent.
Lehunyja a szemét, és elmosolyodik.
-Bár nem hiszem, hogy sokkal egyszerűbbé válnának a dolgok majd attól.  
Timidus morog valamit amiért megint elvétette a támadást, és már vissza sem ül a lámpára, mindössze elég magasan marad ahhoz, hogy a macska csak szerencsével tudja elérni… bár ebből lehet túl sok jutott neki mára.
-Én sem a mobokra gondoltam. Ők általában nem hoznak rossz döntéseket. Gondolom az ijesztegetős trükködet is inkább az emberekre tartogatod.  
Egy ideig figyel, de inkább csak válaszolgat. Nem akarja elvonni a figyelmét a csatáról.
-Jégmadár, jégmadár… mintha Shu mesélt volna valamit róluk, amikor horgásztunk. Oh… igen… azt, hogy olyan szép kékek, mint nekem a fehér tollaim végei. Meg igen, a horgászós technikájáról is beszélt. Sok-sok állatról mesélt, hogy melyikük hogyan támad, szóval volt honnan tanulnom… Legközelebb én választok helyszínt, és akkor majd a vízben harcolunk. Ott biztosan jobban fog sikerülni.
Újra nekilendül, és ezúttal nem felülről, hanem oldalról igyekszik elkapni a macskát, minden karmával belekapaszkodva, hogy ha a pajzs meg is állítja, esetleg fel tudja emelni, és onnan leejteni. Tudja, hogy ez nem sok valószínűséggel fog sebzést okozni, főleg mivel a macska a talpára fog esni, de azért szeretne valami olyat is mutatni, ami nem csak jól néz ki, hanem picit meg is érzi a cica.


Timidus támad, ha csak a pajzsot is...  
(Mivel ő sem támadott egy alkalommal, így én is kitolom egyel a pihikört, tehát ha lesz következő kör, úgy akorra, ha megengeded. )

The member 'Shukaku' has done the following action : Kockadobás

'6-os dobókocka' :

-Amennyire én tudom, Álomkelő már megpróbált vele beszélni arról, hogy néha bölcsebb hallgatni. -kezdem el ismét csavargatni a hajamat. Azt már nem árulom el, hogy Timidus igen nehezen értette meg a dolog lényegét, de ez talán nem is baj. Valóban, ő még fióka, egy kisgyerek, aki nem tudja, mi az, hogy hazudni vagy hallgatni. Ha már idősebb lesz, tapasztaltabb, akkor rájön, addig pedig csak azt kell elkerülni, hogy egy gonosz embernek mondjon nem odaillő dolgokat. Főleg, hogy ha már nagyobb lesz, sokan egyenesen el fogják tőle várni, hogy ismerje az alapvető illemszabályokat, bár ennek a megtanítása főleg Shukaku feladata marad.
-Valószínű. -bólintok mosolyogva. -Álomkelő is rögtön fejlődött, amint elértem a kellő szintet. Nem tudom, mi határozhatja meg, de mindig a remény hal meg utoljára. Akkor majd sok dolog fog változni. Legalábbis, nálunk így volt. Mikor Álom kölyök volt, nem értettem, mi az a fura hang a fejemben minden alkalommal, mikor már úrrá lett rajtam az adrenalin. Mikor megnőtt és már bármikor hallhattam őt, akkor jöttem rá, hogy az ő volt.
Így utólag belegondolva tényleg különösen érdekes elgondolás, hogy miért egy csónakban ringó tigrist képzeltem el akkoriban, valahányszor meghallottam a hangját. Richard Parker bár azóta sem hagyott el, csak némiképp átalakult. Ha ÁK túl messze van, vagy nem nézek rá, a mai napig a tigris jut eszembe, mikor beszélgetünk, és mostanában eszembe jutott, hogy ideje lenne ismét elolvasni a könyvet. Persze csak a harmadik Ötven árnyalat és a Mester és Margarita után... Hisz itt már rengeteg időm van olvasni.
Shukaku mondatára előrenyúlok, és ha engedi, megfogom a kezét. -Sosem tudhatod ^^

Álomkelő mintha bólintana, hogy "jól van, a Shukaku is szép munkát végez akkor", áma víz említésére dühösen hátralapítja a fülét és fújtat egyet.
~Miért jön folyton mindenki a vízzel? -háborodik fel, bundája az égnek áll, a fekete tollak dühösen kavarognak körülötte. ~Épp eleget harcoltam víz közelében, és fojtottak meg benne majdnem, semmi kedvem a közelébe menni...
Szinte érezni, ahogy visszaemlékszik arra, mikor egy ember a víz alá dugta a fejét és nevetett, vagy amikor egyszerűen csak, ugyanazzal a személlyel, beleestek és alig tudtak feljönni, az én segítségem kellett hozzá. A vizes bunda érzése bőven elég a számára, hogy úgy döntsön, soha többet nem vállal csatákat víz közelébe, csak ha feltétlenül szükséges.
Legszívesebben visszavágna egy hasonló érzéseket keltő felvetéssel, de semmi ilyesmi nem jut az eszébe. A sárkányokról nincs túl sok híres dolog, mint a macskák víziszonyáról, de eltökélte, hogy ezek után mindenképp keresni fog egyet. A düh keltése viszont arra jó volt, hogy a sárkánynak utat nyisson, a tollpáncél széthullik és Álomkelő a magasban találja magát.
~Hééé! -nyávog egyet felháborodottan, mikor elengedik, de persze Timidus jól gondolta, a talpára esett és semmi baja nem történt. A macska dühösen néz vissza rá, és nem szól semmit, csak felkészül, és ugrik, hogy megtorolja a dolgot a fiókán.

//Csak nyugodtan

Áh, picit reméltem, hogy most koponya jön ki, de nem. >.> Bossoknál szeressen ennyire a kocka >< XD//

The member 'Chancery' has done the following action : Kockadobás

#1 '6-os dobókocka' :


--------------------------------

#2 '2 oldal halál/korona' :