[Küldetés] Hogyan tovább?

Az előbb felállított stratégiám kártyavárként dölt össze, ahogy egy ismeretlen erő teljesítette Chan kérését. Végül is, nem sokkal rosszabb a dolog, hisz én is inkább ezt az oldalt választottam volna. Azonban az elöző közjáték rámutatott néhány dologra, amit meg is osztok a többiekkel.
-Itt nem jön össze a pajzsos technika, maradnál az AWP-nél, vagy inkább rusholnál? Persze ebben az esetben elöttünk kéne tisztitanod a terepet.
Kiwi, ahogy láttam nem vagy járatlan a témában, és ahogy érzem, még élvezted is. Csak egyet mondj meg. Miben rosszabbak a SAO küzdelmei szerinted?
Chan, te hoztad ránk ezt az oldalt, tehát most te vagy a fönök.
Majd felszerelkezek egy AK-val és a dupla kispisztollyal, és Chan utasításait követve bevettem magam a küzdelembe.
Azonban itt most valami nem stimmelt. Olyan dolog történt amire nem igazán számítottam. Az ellenfelek közt hirtelen több olyan emberbe is összetalálkoztam, akiket már nagyon rég óta nem találkoztam. Az első az Öntelt volt (alias Ryununji Ren), aki kapott tölem egy szép sorozatot, sőt, azután is belelöttem mêg egy tárat, hogy már csak a hült helye volt elöttem. Ha ő nincs, akkor valószinüleg még most is fasirtban lennék Asuval. Ennek ellenére szerintem ő volt az egyetlen ember a SAOban, akiben semmit nem tudtam tisztelni. Vele ellentétben még a Romlott és a Balfék is élvez tölem tiszteletet. Sőt, talán egy ember kivételével ők ketten érdemlik meg tölem a leginkább azt.
A következő sarokban azonban szembejött az említett alany.
Hirtelen Anattal futottam össze. Elöször csak a kezem kezdett remegni, ahogy felismertem a nevét. Az első generációs ismereteimből csak neki nem kellett becenevet adnom, annyira mély benyomást tett bennem ez a srác.
-Nem, az nem lehet. Te meghaltál. És jóval magasabb szintű voltál, mint én most. Ellened kéne megvédenem a többieket? Ez túl sok nekem.
Aztán majd kivert a veríték, és nem tudtam tovább uralkodni a végtagjaimon, és egyszerűen ráugrottam a srácra, és megpróbáltam átölelni.
-Gyere vissza. A céh minden tagja hiányol. És én is. Nem fogod elhinni mit müvelt Jun és Shu a te céheddel. Még a Szőke is elpártolt onnan. De Jun még mindig visszavár téged. Mondd el nekik, hogy csak egy rossz vicc volt az egész.
Megnedvesedett a szemem, majd összecsuklott a térdem, miközben elkeseredetten beleöklöztem kettőt az elöttem álló test mellkasába. Ez egy nagyon csúnya húzás volt, akárki is hozta össze a dolgot. Gyakorlatilag összetörtem, és másodszor is ugyanaz az ember miatt tört ki nálam a mécses pár hónapon belül. Innentől kezdve már nem érdekelt a küzdelem, és a végkimenetel, vagy az, hogy mások is látják a valódi könnyeimet, és esetleg hallották az egész kiborulásomat. Csak az Anat utáni űrt éreztem, és azt, hogy még mindig nem tudom a távozása okát.

Ugyan sikeresen vettük a kört, Cearso úgy ítélte meg, hogy a taktikai nem nagyon jött össze, úgyhogy váltsunk.
-Átállok rush-ra, szerintem - mondtam. Ezután kis összezördülés történt Cearso és az előző körben feltűnt lány között, hogy minek taktikázni, csak menjünk és kész, és végül ez is lett belőle. Összeszedtem gyorsan a gear-em rush-hoz, és ennyiből állt nagyrészt a taktikázás, meg abból, hogy azért láthatólag figyeltünk egymásra, amennyire lehetett, de semmi többől.
Elsőre azt vettem észre, hogy a többiek elég furán kezdenek viselkedni. Leeresztett fegyverek, döbbent tekintetek. Miután belegondoltam, mintha láttam volna egy-két ismerős nevet, de hát nagyon kevés embert ismerek még, úgyhogy nem voltam biztos hogy jól látom, de a többiek viselkedéséből ítélve más játékosok voltak a másik csapat. Ez mondjuk még nem adott volna okot ekkora döbbenetre, de mielőtt megkérdeztem volna, mi a helyzet, fél füllel elkaptam pár mondtad töredéket. Nem sokat értettem meg belőle, lévén játék közben elég sok egyéb hang van, ami elnyomta valamennyire a beszédet, de elkaptam olyamsiket mint "meghaltál", és ilyesmi. Egy pillanatra már csak ettől lefagytam. Halott, vagy legalábbis annak tartott játékosok is vannak itt? Az meg hogy a fenébe lehetséges? Ez a kérdés foglalkoztatott leginkább, mert voltam annyira új, hogy ne tudjak senki olyanra gondolni, betöltené ezeket a kritériákat, és ismerném is. Csak azt felejtettem el, hogy beleszámoljam ebbe azokat is, akiket a nyitó ceremónia előtt ismertem meg. Kb. Cearso kiborulásának kezdetével kb. egy időben pillantottam meg egy nevet, ami rádöbentett, hogy nem számoltam mindenkivel. Még Kayaba bejelentése előtt találkoztam össze két beta testerrel, akik voltak annyira kedvesek, hogy segítettek belerázódni kicsit a játékba, és később, az ébredésemet követően nekik köszönhetően tudtam báremerre is elindulni. Kerestem őket az ébredésemet követően, de természetesen eléggé le voltam limitálva, így nem találtam meg egyiküket sem. Azonban most megpillantottam egyiküket, és hála csak a félig elkapott mondatoknak, azt hittem, ha itt van, az azt jelenti, hogy meghalt. Ettől persze kissé ideges is lettem, és azon nyomban futni kezdtem.
-Hé! Hé! - próbáltam felhívni a figyelmét kiabálással és integetéssel, de vagy nem vett észre, vagy figyelmen kívül hagyott, mert minden reakció nélkül tűnt el egy épület mögött. Én meg persze rögtön utána, nem figyelve hogy ezzel elszeparálódtam a többiektől. Azonban megkerülve az akadályt, mintha kámforrá vált volna, sehol sem láttam. Ettől függetlenül nem tudtam megállni, hogy ne keressek utána legalább egy-két percig, ami természetesen teljesen felesleges volt.
Mire visszaértem a többiekhez, azzal szembesültem, hogy Cearso eléggé leharcoltan kinézve kapaszkodik valakibe, majd a barna hajú lány, akit nemrég láttam először, próbálja vigasztalni. Fogalmam sem volt mi történt, főként hogy kimaradtam a történtek feléből az elszaladásommal, úgyhogy egyszerűen csak melléjük áltam, se nem túl közel, se nem túl távol, és mélyen gondolataimba merültem.

-Most sincs meta, csak jó ha egy ember a kezében tartja a szálakat.
Majd a távozása után Kiwi kapott több figyelmet.
-Mintha mondtál volna valami ilyesmit, de most sem választ el semmi az ellenfeleidtől. Ez hiába egy régebbi játék hangulata, attól még ugyanúgy a SAO része. És bármikor felmerül benned ez az érzés, engem szinte biztos megtalálsz, ha szeretnéd levezetni egy kicsit a gőzt. Attól csak nem félsz, hogy én túl durva lennék, ugye? Ha meg valamelyikünk eltúlozza a dolgokat esetleg, akkor meg tudjuk beszélni utána a dolgokat. Mondjuk egy tea mellett. Attól meg ne félj, hogy én kalapácsot használnék, és nem csak azzal a kristállyal tudsz védekezni. Ráadásul, neked elvileg van egy társad, aki késöbb még segíthet.
Majd belevetettem magam a játékba, találkoztam Anat-tal, ami nem igazán volt rám jó hatással, végül Chan próbált megvigasztalni.
Chan szavai egyszerre hangzottak őrültségnek, és lehetőségnek.
-Szeretnék hinni neked, de nem vagyok benne biztos, hogy ez nem valami átverés akar lenni. Megtennéd, hogy a Vigo-nak nem szólsz, amig rá nem jövünk mi folyik itt? Emlékszel még a nyomozós küldire? És hogy azért vettem fel, hogy megtaláljak valakit? Az ő gyilkosát akartam megkeresni, és kideriteni, pontosan mi is történt, míg a többiek a viadallal voltak elfoglalva.
Talán, ha szerencsénk van, ebben a küldiben befejezhetem a nyomozást, de nem hiszem, hogy ez itt az az Anat lenne, akit a SAOban megismertünk. Amit a következő pillanat még inkább megerösített bennem.
Az utolsó pillanatban még megláttam Eldie-t a közelben, és úgy érzem magyarázattal tartozok neki. Azon meg se lepödök, hogy ezt a stage-t nem nyertük meg.

A következő játék már adta is a következő pofont.
-Ebben a játékban sincs all-chat.
Adtam tudtára a többieknek, ahogy felismertem a játékot, és most kaptam az alkalmon, hogy megmagyarázzam Eldrie-nek, és ezáltal sajnos Kiwinek is az igazságot.
-Anatole Saito, vagyis Anat az Artes Limen céhvezére volt. Egészen tavaly.... Nem is. Tavalyelőtt novemberig. Mikor én, Shu és Jun részt vettünk a viadalon, egyszerűen megszünt létezni. Az Iron Castle falán ki van húzva a neve, de ezt Jun nem hajlandó tudomásol venni. Neki meggyöződése, hogy Anat csak visszavonult, vagy eltűnt. Ezután átnevezték a céhet, és a legtöbb dolog maradt a régiben. Vagyis egyet kivéve. Ha új emberrel találkozom, én is csak annyit mondok neki, hogy azért léptem ki, mert eltűnt a céhvezér. Holott ez nem igaz. Csak nem akarok senkit se elriasztani a céhtől csak azért, mert én mentálisan gyenge voltam az ottmaradásra.
Elhallgatok egy pillanatra.
-Kell nekem egy bagó.
Osztom meg a monológ utáni csendet a szükségletemmel.
Ezután csendbe borultam, és tettem amit kértek tölem, minden további szó nélkül.

Szóval, az oldal váltás után meglehetősen fura helyzetek alakultak ki. Első sorba, egy kis dominanciaharc alakult ki a két tapasztaltabb játékos között, aminek a vége egy döntetlen "egyikünk-sem-a-főnök" lett. Kiwi és Cearso ezután a lány félelméről beszéltek a harcokkal kapcsolatban, legalábbis amennyit elkaptam a beszélgetésből erről szólt. Nem voltak messze, vagy suttogtak, csak éppen mással voltam elfoglalva, így nem hallottam mindent. Mielőtt a küldetésre jöttünk volna, Kiwi nekem is említette ezt a félelmet, bár inkább futólag semmint részletekbe menően, úgyhogy én nem tudtam volna belefolyni a beszélgetésbe. Cearso, ellenben velem, nagyon is tudta mit mondjon és hogyan. Én pedig, ha már belehallgattam mások beszélgetésébe, gondoltam megemberelem magam, és megpróbálom legalább egy kicsit jóra fordítani. Ezzel a gondolattal, még a kör kezdete előtt, egy biztató/megnyugtatónak szánt mosollyal a lány vállára próbáltam helyezni a kezem, és gyengéden megszorítani, hogy ha már szóban nem, legalább ezzel a gesztussal próbáljak egy kicsit segíteni. Őszintén szólva nem tudtam, hogy egyáltalán a jó megközelítést választottam-e vagy sem, és bár a szándékom jó volt, azért tudjuk hogy mi van kikövezve jó szándékkal.
Ettől függetlenül az igazi meglepetés csak ezután érkezett, még akkor is ha, az én élményemből a legfontosabb részlet az volt, hogy nem voltam ott Cearso kiborulásánál miatta. Összességében azonban engem is megérintett az egész, bár közel sem annyira, mint férfit, aki úgy tűnt teljesen összetört. A kiborulással egy időben történt üzenetváltással azonban megszűnt a fegyverszünet. A második menetet buktuk, ami persze nem volt meglepetés. A következő menetben egy tankban találtuk magunkat. Király. Valamennyire értettem a tankokhoz, így abból hogy ki hol ült, el tudtam helyezni ki milyen szerepbe került. Mindenki számára elérhető chat azonban nem volt itt sem, mint ahogy az Cearso gyorsan meg is jegyezte.
-Nem lehet hogy egy csapatba kerültünk? Valami csapat chat csak van, nem? - vettettem fel óvatosan. Nem nagyon ismertem a World of Tanks-ot, talán egy-kétszer játszottam vele. Majd ezután, úgy tűnt valami belső késztetés hatására, megosztotta velünk a kiborulása mögötti sztorit. Általában nem voltam a "meg-se-tud-szólalni" alkat, de most úgy tűnik szájzárat kaptam, nem tudtam mit mondani erre, de reakció nélkül se akartam hagyni, így kiegyeztem egy megértő hümmögés-szerű hanghatásánál. Mindenesetre úgy tűnt, az idomár lány, aki Counter Strike alatt csatlakozott be, nem igen szívleli ezt a játékot, és ki akart maradni ebből a körből, és ezt tiszteletben akartam tartani, de nem hagytam csak úgy annyiban. Nem azért mert én annyira játszani akartam volna, bár őszintén szólva nem lett volna rossz, inkább csak az, hogy ne maradjunk kint a semmi közepén. Ha a játék bármennyire szimulálja az igazi tankokat, akkor a becsapódó lövedékek hihetetlen hangosak lesznek, és jobb szeretném a süketülést megúszni.
-Azt meg tudnád tenni hogy beállsz abba a bokorba...., bocs nem tudom a neved. - kértem meg óvatosan, de minden negatív felhang nélkül, majd bemutatkoztam, lévén az ember nem kéri más nevét, amíg a sajátját nem adja meg. Ezután, a lány válaszától függően vagy ő vagy én megpróbáljuk beirányítani a monstrumot a bokorba. Cearso időközben elejtett megjegyzésére kissé keserűen elmosolyodtam. Vezető híján nem sokra mehetünk valószínűleg, és a töltőnk meglehetősen csendes maradt, de úgy tűnt hajlandó bedolgozni amennyire kell, én pedig úgy döntöttem, igazodom a többiekhez, úgyhogy igazából Kiwin múlt, hogy csak végigüljük-e a csatát egy helyben, vagy legalább az álló pozícióból lövöldözünk. Utóbbi esetben én megteszem amit a parancsnoknak kell, legalábbis vezető híján, azaz nézem, azonosítom és jelentem a célpontokat amiket lőhetünk.

-Of course. -a bokorba beállás nem is rossz ötlet. Kissé amúgy is szégyelltem magam, amiért kissé kilibbentem a mindig jókedvű, mosolygós szerepből. Nem gondoltam volna, hogy ennyi sok lövöldözős játék létezik, arra pláne nem számoltam, hogy ez a küldetés elsősorban ezekre fog operálni, avagy direkt próbálják az adminok ezzel kelteni a feszültséget, hogy folyamatos robbanásoknak vagyunk kitéve. Worg mindenesetre most nem lett volna büszke rám, és akkor még tegyük hozzá, hogy ez a kirohanásom nem is volt olyan nagy. Csak kicsit feljebb emeltem a hangom és nem mosolyogva mondtam, mint minden mást. Szóval ha valóban kiborulnék, kíváncsi lennék, mennyire ijednének meg, elvégre most szemmel láthatóan megint én vagyok a fekete bárány egy csapatban.
Miiint mindig.
Vezetés közben igyekszem kirekeszteni valahogy a depresszió lassan felébredő hangjait a fejemből, a kígyók elkezdték a méregfogaikat mutogatni, de remélhetőleg ez nem marad így sokáig. Kicsit lepihenünk, elbeszélgetünk, avagy elbeszélgetnek, attól függ, egyáltalán van-e bármi, amihez hozzá tudok szólni. Amint mindenki elégedett új helyzetünkkel a védelemben, hogy elkerüljük a többi löveget, már ülnék is félre, de érkezik az a bizonyos áldás. Befogom a füleimet, hogy minél többet rekesszek ki a bombából, majd kinyitom a szemem, és feldolgozom, hogy nem hogy már csend és nyugalom van, de végre egyáltalán nem is vagyunk sehol.
-Oh, végre... -mosolyodom el újra. A képzeletbeli kígyók még köröznek körülöttem, de igyekszem nem tudomást venni róluk.
Azt mondjuk nem értem, nekem miért nem jelent meg semmi, a többieknek, de talán pont azért, mert én vagyok az egyedüli idomár. Álom először az egyik oldalra billenti a fejét, majd a másikra, és kérdőn rám néz.
~Ez most komolyan azt képzeli, hogy a mancsommal képes leszek begépelni neki bármit is?~
-Látod :3
~Nem is tudom, mit kéne válaszolni...~
-Majd lesz valami. -simítom meg a fejét egy kissé, tudom, hogy nem kedveli társaságban a dögönyözést, és törökülésbe helyezkedem. Egyenlőre hallgatok.

-Sajnálom Kiwi. Nekem ez nem fog menni. Így nem
A kezem lassan a feladás gomb felé csúszott. Nem szokásom a feladás, és általában racionálisan gondolkodó embernek szeretem számon tartani magam, de most az érzelmeim győztek. Nagyon rossz érzés, mikor az ember szembesül a maga korlátjaival. Főleg mikor a szint sokkal lejjebb van, mint azt eredetileg az ember gondolta volna.
Miközben a kezem a feladás gomb fele közelített eljátszottam a gondolattal, hogy szépen kiválasztok egy open world játékot és beállítok egy free for all játékmódot, akár valami lövöldözősben, akár real-time strategy-ban, így közvetve a lány ellen is meg fogok küzdeni. Milyen egyszerű is lenne... Úgy tenni mintha semmi se történt volna, és elfelejteni az egész mizériát. De ez nem menne, most ezekben a játékokban nem jeleskednéd. Azonban egy dologban biztos vagyok, egyszer még el fogom érni, hogy Kiwi megküzdjön ellenem. Sőt, ha szerencsém van még ő is lesz az, aki kezdeményezni fog ezzel kapcsolatban.
Már majdnem megnyomtam a feladás gombot, amikor eszembe jutott egy harmadik játékstilus, ami most nem is volt lajstromon. Persze nem olyan izgalmas, mint a first/third person shooter vagy az RTS, de legalább elvonná a figyelmemet az érzéseimről. Legalábbis ebben reménykedem.
És elkezdtem begépelni az első TBS, azaz turn based strategy játékot, ami eszembe jutott, és még élvezhető is lett volna:
Might and Magic: Heroes VIII... A IX már annyira balul sült el, hogy a sorozat késöbbi játékaihoz már hozzá se nyúltam... Aztán egy egyszerű mozdulattal kitöröltem az egész sort. Most nincs kedvem ilyen bonyolúlt játékkal játszani, és nem feltétlen mindenki ismeri. Inkább egy olyat választok, amit én is csak hírből ismerek: 4-player chess, free for all version, time limit: none. Nem igazán volt kedvem most csapatokat alkotni, és a véletlen csapattárs még rosszabb lenne, és szeretném a lehető legjobban kihasználni az időmet. Általában nincs bajom az időkorláttal, de most nem szeretném, ha bárki kapkodna.
Miután meggyözödtem, hogy mindent úgy állítottam be, mint ami a mostani állapotomnak megfelel, elküldtem a választásomat abban reménykedve, hogy a többiek nem épp angolból a legjobbak, vagy nem fogja zavarni őket, hogy egy klasszikus játék modern változatát játszanánk.

Beálltunk tehát a bokorba, és mi lettünk a hírhedt "camper k****gök". Nem mintha igazából csináltunk volna is valamit, mert végül úgy alakult, hogy csöndben kivárjuk a végét, ami gyorsan el is érkezett, splash damage formájában. Gőzöm sincs honnan jött, főként hogy nem is próbáltam meghatároznia helyét. Miután megkaptuk hogy ennyi volt, köszönjük a részvételt, egy sötét szobában találtuk magunkat, egy kivétellel mindannyiunk előtt a "Mivel szeretnétek játszani?" kérdést tartalmazó menü, meg egy free field, ahová beírhattuk mit akarunk, illetve egy "elutasít", és "felad" mező. Előbbi valószínűleg arra szolgál, hogy akinek nincs preferenciája, ne írjon be valami hülyeséget, míg a második elég egyértelmű mit takar. Miután áttanulmányoztam és megértettem mi mit takar, a többiek felé fordultam. A korábban vezető pozícióba került idomárlánynak csak a feladás gomb jelent meg, míg petje érdekes módon a teljes funkcionalitását kapta meg a felbukkanó menünek, de úgy tűnt egyikük sem él a felkínált lehetőséggel. Cearso felé fordítottam a tekintetem, aki éppen a feladás gomb felé nyúlt, majd éppen amikor hozzáért volna, úgy tűnt meggondolta magát, és gépelni kezdett valamit. Ezt azonban gyorsan ki is törölte majd újabb gépelés következett, amiből elkaptam a "chess" kifejezést. Sakk. Már kicsit azon is meglepődtem, hogy az eddigiek után nem a feladás gombot választotta, hát még hogy valami olyat, amihez általában nagyon tiszta fej kell. Megráztam a fejem egy kicsit, koncentráljak arra hogy mi van előttem, ne másokat bámuljak, és főleg ne kérdőjelezzem meg a döntéseiket, ha már egyszer eldöntöttem hogy szolidarítani fogok. Amíg azon gondolkoztam, mit is csináljak, felmerült egy kérdés bennem... vajon mi lenne, ha SAO-t írnák be? Csak "visszadobna" az SAO-ba, vagy legenerálná az SAO-t az SAO-ban? Vagy egyszerűen csak visszautasítaná ezt a lehetőséget? Nesze neked Inception. De végül elvetettem, pont azért, mert ki tudja mi történhet. Ahogy gondolkoztam, eszembe jutott egy-két stratégiai játék, mint Civ széria, XCOM, C&C és hasonlók, de végül elvetettem, elég akcióban volt részünk eddig is, és belegondolva, nincs kedvem bekerülni mondjuk egy XCOM katona bőrébe és földönkívülieket lövöldözni (vagy inkább elhibázni őket 90%-os találati eséllyel). Egy gondolkozás után végül úgy döntöttem, hogy nekem semmi normális ötletem sincs, így a többiekre hagyom a döntést, legyen az sakk, vagy akármi.

Nagyszerű. Valahogy éreztem, hogy a rendszer nem fogja hagyni, hogy a többiek ellen játsszak. Annyira nem lepett meg a helyzet. Bár egy kicsit morogtam a bajszom alatt, annyira nem is tűnt rossznak a dolog. Mindig is ki akartam próbálni a varázslósakkot. Csak abban reménykedem, hogy ennek nem lesz olyan tragikus vége, mint a filmben. Bár, valójában a filmben végül nem is lesz tragikus vége az egésznek.
Bárcsak az élet is ilyen egyszerű lenne. Az egyik pillanatban még az ősi ellenségeddel nézel szembe, a másodikban elájulsz, végül arra ébredsz, hogy akiről azt hitted, hogy meghalt arra vár, hogy mikor épülsz fel.
Sajnos, az élet nem ilyen egyszerű. Nem mindenki lehet olyan szerencsés, hogy ősi ellensége legyen. Rendben, nem ez a legkritikusabb része a dolognak, de enélkül a kis apróság nélkül az egész dolognak nincs értelme. Ugyan, mi más lehetne az oka az ájulásodnak, hogy az ősi ellenséged meg próbál ölni? Ugye, hogy semmi?
Én nem ismerek senkit, aki az ősi ellenségem lehetne. Tehát nincs is olyanom. Ez is az ősi ellenségek sajátossága. Ha van, akkor az általában születésedtől kezdve van (ennél fogva általában olyan okok miatt az ősi ellenséged, amiről nem is te tehetsz) ráadásul bárkivel találkozol, az rögtön tudja, hogy ki is az ősi ellenséged. Szóval ha senki se mondja meg neked, hogy van olyanod, vagy hogy ki lenne az, akkor biztos lehetsz abban, hogy neked nincs olyanod.
Pedig olyan egyszerű lenne. Csak szembe kellene néznem vele, megvárnom hogy felülkerekedjen, ezáltal elbízza magát, majd kihúznom az ingujjamból egy olcsó trükköt, amiről még én magam se tudtam, ami az én oldalamra fordítja a kimenetelt, majd hosszú szenvedések után (aminek a többségére nem is emlékszem), arra ébrednék, hogy minden a legnagyobb rendben. (Maximum pár random ember élete miatt kéne aggódnom, akikkel soha az életben nem találkoztam.)
Szerintem ennyi elég lesz az álmodozásból, Anatot úgysem tudnám ezzel a módszerrel visszahozni.
Ideje pontosabban felmérni, hogy mivel is állok szemben. Persze, hogy a legunalmasabb bábut kaptam azért cserébe, hogy ezt a játékot választottam. Ráadásul ezek a küldetések folyton szórakoznak velem a rendszerükkel, vagy én látok túl sokat bele a dolgokba.
Szerintem az lenne a legjobb, ha védekező stratégiát használnánk a játék elején, és kiderítjük, hogy a többi "játékos" milyen lépésekkel áll elő.
-Chan, megkérnéd Álomkelőt, hogy előrébb lökje az előtettek álló bábut egy mezővel?
Biztos vagyok benne, hogy ha rájövök hogyan kell, akkor szóban is irányítani tudnám a bábukat, végül is én vagyok a királyuk, de most nem akarom azzal húzni az időt, hogy a mechanikára koncentráljak. Ráadásul nem hiszem, hogy olyan állapotba lennék, hogy a parancsaim parancsnak hallatszónádnak.

Miután Cearso összehozta a sakkos ötletet aminek senki nem ment ellen, az is következett. Ahelyett azonban, hogy valami (talán kissé kaotikus) négyszemélyes sakkcsatába kezdtünk volna, átalakultunk magukká a bábukká, és egy csapatként harcolhattunk a kreatívan elnevezett BOT_1, BOT_2 és BOT_3 triumvirátussal. Sakk terén nem voltam kimondottan rossz, még egy-két nyitányt is ismertem, de kimondottan jónak se állítanám be magam. Talán valamivel közepes szint felett. Úgy tűnik ez egy ilyen nap, a legtöbb dologban ilyen szinten voltam ma. Persze, egy szavam se lehet, lévén a választás lehetőségéről lemondtam az előbb.
Cearso lett a király, valószínűleg mert az ő ötlete alapján indult ez a kör, Kiwi az oldalán a királynő lett. Chancery és petje együtt alkottak egy huszárt, míg én a jó kilátást nyújtó bástya helyzetébe kerültem. Természetesen mindenki átesett kisebb-nagyobb mértékben valamilyen vizuális turbózáson, mint huszáröltözék, korona és palást, vagy helyzetemben lovagi páncél. Készen álltunk hát a játékra, és miénk volt az első lépés.
Mindenesetre úgy tűnt, Cearso enyhén el van merülve a gondolataiban, legyen azok sakkal vagy bármivel kapcsolatban, mert mintha egy kis fáziskéséssel indult volna az első lépése. Így vagy úgy, megérkezett az első lépés, a huszár előtti paraszt előremozgatásával. Mikor azonban a mechanikájára került sor, Cearso elég érdekes módszerrel akarta mozgattatni a bábut:
Chancery és Álomkelő segítségével, ami a korábbi figyelmeztetés fényében, hogy ha mozdulunk lépésnek számít, nem tűnt túl jó ötletnek. Azonban mielőtt bármit is mondhattam volna, a két érintett is kifejtette, hogy nem tartják túl jó ötletnek.
-Egyetértek. - tettem hozzá végül csak ennyit, miközben gondolataim elsodródtak az említett Harry Potteres varázslósakk irányába. Ha jól emlékszem, ott nem csak a stratégia számított, a bábuk tényleg harcoltak egymással, és nem mindig a "támadó" fél nyert. Eltöprengtem hogy vajon itt is lesz a valami ilyen irányú feladat is, vagy marad a normál sakk. Nem tudom melyik lett volna jobb igazából. Mindenesetre eldöntöttem, hogy miután (ha?) sikerült összhangba kerülnünk a bábuk mozgatásával kapcsolatban, megteszem a tőlem telhetőt hogy besegítsek a stratégiába, ha már egyszer ilyen jó kilátást nyújtó pozícióba kerültem.

Senki sem akarta követni az utasításaim. Melyikötöknek támadt egyáltalán bármilyen ötlete azon kivül, hogy az én ötletemet leszólja? Amúgy is, kinek a fején van az a korona?
Csak mosolyogtam, ahogy hallgattam az intelmeket, azonban továbbra sem állt szándékomban parancsokat osztogatni. Ráadásul per pillanat fogalmam sincs, hogy melyik mező milyen betű-szám kombinációval van jelölve. Sosem játszottam még négyes sakkot, de még simát se túl gyakran. Idebent nem sokan foglalkoznak az ilyen fajta kikapcsolódással. Talán nagyobb lenne az összhang, ha ezen a téren is jobban megismernék egymást az emberek.
Hát, ha azt a taktikát nem tudjuk követni, amelyiket eredetileg akartam, és közben azt is kiderítem, hogy mi szerint vannak jelölve a mezők.
Mi kezdünk ezért azt merem feltételezni, hogy miénk az alapvonal. Tehát mi négyen az 1es sorban vagyunk. Abban sem kételkedek, hogy a másik sor szintén az angol ábécé betűivel van jelölve. Balról jobbra, azonban honnan kezdve?
Végül úgy döntöttem, hogy egy biztonságos módot választok ennek a kideritésére.
-Gyalog az E4-re.
Legrosszabb esetben az elöttem álló bábu lép előre kettőt, ami a normális sakkban egy jó nyitásnak számít, de ha igazam van, akkor a Chanék előtt álló figurának kell előretörnie.
Előbb nézzük meg mi történik, aztán el tudjuk majd dönteni: hogyan tovább.
Ha esetleg nem mozdulna semmi (és csak akkor) fogom az Artemis, és meglövöm azt a parasztot, amelyik Álomkelő elött takarja az utat.
-Hékás, neked szóltam. Léphetnél....