[Küldetés] Hogyan tovább?

Ahogy azt Kiwivel és (eddig) egy számomra ismeretlen emberrel megbeszéltük, elkisérem őket egy küldetésre. Nagyjából egy időben is érkezhettünk meg a megbeszélt helyre, és annak rendje és módja szerint fel is vettük a küldetést. Azonban...
Miután átfutottam a szöveget, rá kellett jönnöm, hogy Aincradban is vannak olyan dolgok, amikre nemet kell mondanom.
A vallás nem egy olyan dolog, amin bármikor is elgondolkoznék. Ez olyan dolog, amiről mindenkinek saját magának kell döntenie. Ebben benne van az is, hogy nem érdekel, hogy egy másik embernek milyen a vallása, úgy is nagyon jól ki tudunk jönni, hogy ezt megtudnánk a másikról. A fordítottja azonban már szörnyű következményekkel járhat, ha valamelyik akár csak egy kicsit is komolyan veszi a dolgokat. Ilyen vitába inkább nem is szeretnék belekeveredni. Ehhez hozzájárul az is, hogy nem paródizálok ki egyetlen vallást sem. Ennek a véleményemnek hangomat is adtam, majd elindultam egy véletlen irányba, akármennyire is nem akartam magukra hagyni a többieket. A küldit nem adom le, és még csak nem is kristállyal megyek el, hátha vissta tudnak tartani valamivel.
Ami meg is történik, amunt Kiwi megpróbál meggyözni, megállok a lendületben, és figyelmesen hallgatom, hogy mit is mond, és mivel próbál meggyözni.
Egyre jobban tetszik nekem ez a lány, olyan szépen kiismert, bár nem tudom ki nem örülne, ha testőrnek kérnék.
Próbálok minél kisebb mozdulatokkal megfordulni, miután befejezte a dolgot.
-Rendben, ha ennyire szeretnéd akkor félretehetem egy küldetés erejéig az előitéleteim.

Mikor Kiwivel megérkeztünk a hirdetőtáblához, ő úgy tűnt máris észrevette a korábban említett barátját, aki úgy tűnik körülbelül velünk egy időben érkezett. A lány bemutatott egymásnak minket, én pedig egy barátságos arckifejezéssel megszólaltam.
-Örvendek! - mondtam az európainak látszó, barna hajú férfinak. Ezután mindannyian szemügyre vettük a táblára tett szöveget, ami a teremtéssztorinak valamilyen IT-s átirata volt. Fura, de láttam már furábbat, igazából, engem nem igazából érintett meg se pozitív, se negatív módon. Ellenben két társamat láthatólag nem nyűgözte le túlságosan....
-Szerintem valami poén akar lenni... - mondtam, félig hozzáfűzve a megjegyzést Kiwi költői kérdésére, és újra az átiratra pillantottam. Az időszakhoz képest eléggé elavult technológiákat említett, mint floppy disc-et és compact disc-et, vagyis CD-t. Leírta a kettes számrendszert is, meg hasonlók, persze "bibliásítva". De bármennyire is néztem, nem értettem hogy mindez alapján miért állnak ennyire negatívan hozzá a többiek. Persze lehet ez csak azért volt, mert eddigi tapasztalataik többet le tudnak vonni ebből a kis szövegből, mint én. Mindenestre én már egyszer a lányra bíztam magam, legalábbis ami a küldetést illeti, úgyhogy csak egy "én-már-belementem-most-már-csak-rajtatok-múlik" vállvonással adtam tudtukra, hogy felőlem ez is mehet. Nem így gondolta a Cearsonak bemutatott férfi, aki hangot is adott ezzel a kiírással kapcsolatos véleményének, (ami miután elmondta, be kell látnom, valahol érthető volt), és rögtön meg is fordult és sétálni kezdett. Kiwi gyorsan reagált, mintha számított volna erre a reakcióra, és próbálta meggyőzni a férfit hogy maradjon, felhozva olyanokat, hogy lehet hogy a küldetés nem is az, aminek a táblán lévő írás alapján látszik, meg hogy amúgy is rajtunk múlik mit hoznuk ki belőle, és hasonlók. Végül, ami úgy tűnt meggyőzte, az a kis egósimogatással egybekötött kérlelés volt. Persze, nem ítélek el senkit, főként hogy az ő helyében valószínűleg engem is meggyőzött volna egy ilyen kísérlet. Persze, úgy, hogy én lennék az egyik őrizendő, nem tett jót a kissé nagyra nőtt önbizalmanak. Ha nem tudnám, hogy jelenleg valahol a bolha fölött vagyok egy szinttel, ami erőszinteket illeti, valószínűleg azt, hogy testőrre lenne szükségem, nem tudnám lenyelni egykönnyen, de ebben a helyzetben visszafogom az egómat, hiszen tényleg nem árt ha van valaki közöttünk, aki esetleg meg is tudja védeni nem csak magát, hanem minket, többieket is, ha szükségessé válik. Mindeddig én csöndben maradtam, hiszen nem nagyon volt mit hozzátennem, de amikor én is meg lettem említve, úgy gondoltam egy mondatot én is beszúrhatok.
-Nagyon leköteleznél, ha maradnál - tettem hozzá, bár nem tudom hogy ennek volt-e bármi haszna, vagy sem, talán éppen ellenkezőleg. De ettől függetlenül Cearso megfordult, és beleegyezett, hogy marad.

Szóval, sikeres lett a meggyőzési kísérlet, Kiwi pedig meglehetősen elégedettnek tűnt a helyzettel. Mindenesetre meglettünk mind a hárman, testőröstül, mindenestül. Kis erőfeszítésbe került ugyan, de lenyeltem az egész testőrösdit, végiggondolva mindent. Majd ráérek felvágni, ha lesz mire.... ezután nem volt más hátra, mint felhozni a menüt, és elfogadni a küldetést.
Miután elfogadtuk a küldetést, teleportáltunk egyet. Ez úgy önmagában még nem volt érdekes, de az már annál inkább, hogy 8 bit-es környezetbe kerültünk. Ami még meglepőbb volt, az az, hogy mi magunk is 8-bitesedtünk. Kicsit jobban tanulmányozva a környezetet, rájöttem, hogy egy Mario játékba kerültünk, méghozzá valamelyik koraiba, ezért lett ilyen retro-s a környezetünk is. Nem semmi, hogy valaki vette a fáradtságot átportolni egy Mario játékot. Oldalra pillantva láttam hogy Kiwi kikerült egy tűzgolyót, és örömmel konstatálta a 80-as évek grafikáját.
-De még mennyire hogy ismerem - válaszoltam vigyorogva. Vannak olyan játékok, amik kultikusak, bármikor is nézi az ember, és nehezebb olyan embert találni, aki nem játszott velük, mint olyat aki igen. A Mario játékok például ebbe a kategóriába sorolódnak. Persze, nem egy "eredeti" játékkal játszottam egy korszakbeli konzolon, hanem egy átirattal. Bár porosodott otthon egy Famicom egy vitrinben, nem volt mire rákötni, így sose próbáltam ki, hogy működik-e egyáltalán. És amúgy se volt hozzá egyetlen játéklemezem sem.
A felállás az lett, hogy Kiwi lemaradt egy kicsit, előre engedve Cearso-t és engem. Az első akadályt a Goomba (illetve Kuribo) néven ismert ellenségek jelentették, amik legyőzése ugyan nem volt nagy kihívás, de az első elintézése után mégis kiszaladt egy "Háháhá", ünneplésképpen. Próbálva minél több pontot összegyűjteni haladok tehát előre, hol kerülgetve, hol semlegesítve az ellenséges gombaszerű lényeket, húsevő virágokat, a teknősszerű dolgokat, és persze figyelek arra is, két társam hogy áll. Hamarosan pedig el is érünk a pálya végére, mire én társaim felé fordulok.
-Úgy tűnik befejeztük az első pályát. Jöhet a következő?

Na jól van. De csak azért fogadom el, mert tényleg nem szeretém, ha bármi bajuk esne. Hisz ha történne velük valami, azért mert nem vagyok ott, az is az én hibám lesz. De egy biztos
-Valamit szögezzünk le most az elején: az egész küldetés alatt csak akkor fogok bármit is csinálni, ha feltétlenül szükséges lesz a beleszólásom. Végül is, arról lenne szó, hogy ti fejlödjetek. Addig csak kisérni foglak titeket. Ez az egy feltételem van, és akkor veletek tartok.
Ezek után én is elfogadom a küldetést, majd közösen elteleportálunk.
Pár pillanatig eltart míg felismeres a játékteret. Egy klasszikus... és így végiggondolva, a üldetés elején kapott szöveg egészen más értelet nyer. Szerencsére nem valami fanatikusan van dolgunk. Se vallási se programmozási szinten. Csak egy kicsit kétes volt az a szövegezés...
Ha az játékmesterünk tényleg egy programozó lenne, akkor nem egy klasszikussal kezdte volna a játék evolúciójának bemutatását.
Rendben, klasszikus meg minden, de ha egyszer tényleg be akarta volna mutatni a fejlödést, akkor egy retró lett volna az első szint. Mint példálul az Adventure, vagy a Pac-man. Rendben, ezt mindenki ismeri... Ki ne ismerné a Marió világát? Egy kicsit fellélegeztem, mikor nem azt kaptuk, mint amire számítottam.
Miután a lány előreenged, és ki is használom az alkalmat, de egyik ellenfelet se bántom. Mindig is élveztem zen a szinten úgy végigmenni, hogy csak kikerülöm az ellenfeleket. Az első pályán ez még nem is egy lehetetlen küldetés. Mivel nem láttam, hogy a többieknek szüksége lenne a segítségemre ebben a kétdimenziós platform játékban, így jóformán nem is kell túl sokat tennem a továbbjutásért.

Szóval elértük a zászlót, majd mikor beléptünk a kastély kapuján, újabb teleport következett. Azonban ahelyett hogy 1-2-re érkeztünk volna, ahogy az első pálya, 1-1 teljesítése után kellett volna, egy teljesen új játékban találtuk magunkat, méghozzá nem is máshol, mint a Space Invaders-ben. Erről a játékról már kevesebbet tudtam, mint a Mario-ról, körülbelül annyit, hogy egy korai shooter volt.
-Úgy tűnik Pichi-hime megmentéséről áttérünk a földönkívüli invázió kivédésre - kommentáltam is le a játékváltozást. Kezdtem megérteni mi volt a koncepció emögött a küldetés mögött, legalábbis az eddigi két játék alapján. Mindenesetre úgy tűnt Kiwi és Cearso is felengedett kissé időközben, valószínűleg másra számítottak a leírás alapján, nem erre. Mondjuk arra én se számítottam hogy különböző 70-es, 80-as évek játékaiba fogunk ellátogatni. De vissza a Space Invaders-hez. Pixelesített egyenruhákat kaptunk, és fel is csendült a 8-bites, négy hangjegyes, folyamatosan ismétlődő kompozíció is. Körbenézve fel is fedeztem a lézerágyúnak szánt védelmi fegyvert irányító vezérlőfelület, ami úgy nézett ki, mintha egy játékgépből szedték ki volna ki az egyik játékteremben. Legalábbis megközelítőleg úgy nézett ki. De így legalább az irányítás ismerős lesz. Ekkor felhangoztak a légvédelmi szirénák: változó hangmagasságú, háromszor ismétlődő sziréna hang, majd szünet, és ez ismétlődött. Felnézve a pixelesített égre a pixeles csillagok között feltűnt egy-két újabb pixeles "valami", amik valószínűleg az űrhajók lesznek, ha közelebb érve is meg látjuk őket.
-Úgy tűnik kezdődik. - bár nem hiszem hogy bármi szükség lett volna verbalizálni. Gondolkoztam még valami béna, 80-as évek akcióhős dumán, ami illene a helyzetre, de sajnos egy sem jutott eszembe. Kár érte. Mindenesetre elfoglalva a helyem még gyorsan leellenőriztem, hogy tényleg úgy működik-e az irányítás, mint ahogy az elsőre tűnt, de ezzel szerencsére nem volt probléma, így bele is tudtam vetni magam a Föld megvédésébe.

Bár én se voltam ezúttal annyira tisztában ezzel a játékkal mint az előzővel, úgy tűnt Kiwi még kevésbé volt ismerős a Space Invaders világában, ezt ki is jelentette.
-Elég egyszerű igazából, ne aggódj - mondtam, hiszen a feladat mindössze annyi volt, hogy le kellet lőni mindent, mielőtt túl közel érne. A korai játékok ritkán adtak komplex feladatokat, háttérsztorival és satöbbivel, inkább az egyszerű és gyors kikapcsolódás felé mentek, leginkább a reflexeket vették igénybe. Persze voltak játékok amik ennek az ellenkezői voltak, csak nem voltak annyira elterjedtek. Miközben ezen gondolkodtam, Kiwi közelebb jött, hogy megjegyezze, ez nem a szokásos felépítés.
-Ahha... akkor jól belenyúltam, már elsőre a speckó dolgokat kapom - mosolyogtam. De ha nem ez a szokásos, akkor vajon mi lehet a szokásos? Na mindegy, ez a kérdés más napra marad, most koncentráljunk a jelenre. Az irányítás a szokásos volt, egy joystickkal lehetett mozgatni a csövet, meg egy célzórendszer célkereszttel, ami mutatta az ellenség helyzetét. És persze ne felejtsük el az elsütő gombot sem, amely finom szimbolikával megalkotottan nagy, és piros volt. Közben Kiwi is megismerkedett az irányítással, és egy-két kérdés képében végigkérdezte az irányítást, meg hogy mi a cél.
-Igen, még mielőtt túl közel kerülnének - erősítettem meg, és nem sokra rá jött is a támadás. Egyik kezemmel a joystickot fogva, másikat a piros gomb fölött tartva el is kezdtem célpontot keresni. Gyorsan bele is éltem magam a játékba, és szerencsére az irányítás is kézre esett. Be is fogtam az egyik célpontot, ezt pedig pittyegés is megerősítette, majd pedig piros gombot megnyomásával lőttem is.
-Hasta la vista, baby! - végül csak eszembe jutott egy one-liner, még akkor is, ha az csak az egyik legegyértelműbb volt. De nem rágódtam ezen, inkább próbáltam bemérni a következő célpontomat. Élveztem a lövöldözést, meg az előző játékot is, és mintha a nosztalgikus környezet miatt kicsit visszakerültem volna egy gyerekesebb én-állapotomba... De nem gondolkoztam tovább ezen, inkább a játékra koncentráltam. Mikor úgy tűnt, ezzel a szekcióval végeztünk, Kiwi érdekes kérdést vetett fel.
-Hm... nem tudom..., talán ez? - gondolkoztam el, de egyik játékról se tudtam pontosan mikor jelent meg, csak úgy nagyjából tudtam elhelyezni. Majd talán a következő helyszín fényt vet a haladásunk logikájára.

A mariot-n átjutottunk, és egy újabb játék résztvevői lettünk. Pár másodpercig eltartott, ebb mig nagyjából fel tudtam ismerni a játékot. Ezt a játékot ugyanis még egyszer sem láttam ebből a szemszögből. Egy igazi arcade játék részesei lettünk, méghozzá egy másik játéknak a játékán belül. Kezd ez a dolog egyre érdekes lenni. Azonban ez még mindig nem egy olyan játék, ami komolyabb tudást igényelne. 
-Szerintem ez még menni fog nélkülem is, ha nem történik semmi érdekes, akkor ennek a játéknak az első pár szintje elég egyszerű. Meg amúgy is, eredetileg egy személyre van szabva, azzal csak a ti szórakozásotokat rontom el, ha most beleronitok a játékotokba.
Meg amúgy is, ez a fajta szimuláció nincs igazán a kedvemre. Az erőszak nem a kenyerem. Persze az is igaz, hogy annak idején játszottam ehhez hasonló játékokkal, de ez itt most a SAO, és bármi megtörténhet. Még a végén az is kiderül, hogy Aincradban élnek földönkivüliek is. Akkor meg nem igazán lenne szép dolog, ha azelött elpusztitanánk őket, hogy megtették volna az első kapcsolatfelvételt, vagy rosszabb esetben az első agressziv viselkedési formát. Mint például egy frontális támadás.
Így fogtam magam, és leheveredtem az egyik ágyú tövébe, és onnan néztem, min ügyeskednek a többiek. Ahogy nézem én nem is igazán kellek ide, az a srác Kiwi mellett elég ügyesen kezeli a dolgokat. Végül is, ha kitapasztalod a játékot, akkor már nem is olyan nehéz, és jól időzitve még a fegyverek segitő célzását sem kell igénybe venned.
Egy pillanatig elgondolkozok azon, hogy égis csak lelépek innen, hisz nincs itt semmi keresnivalóm. Azonban máshol sem lennék most szivessebben. És sokkal fontosabb dolgom sincs most igazán.
Majd egy dolog ragadja meg a figyelmemet. Ahogy az írva vagyon a hajók többsége az eredeti programm szerint futott. Követve a szokásos unalmas pályájukat. Azonban volt egy ami eltért a többitől, és kitért a lövedék elöl. Ez nem kicsit furcsa, és a játék ebben a korai szakaszában csak erre csak egy magyarázatot tudok találni.
Felkászálodok, és odamegyek a sráchoz, aki eddig a legtöbb hajót elintézte.
-Látod azt a hajót, amelyik kitért a lövedék elöl? Nem hiszem, hogy ugyanaz a programm irányítaná, mint a többit. Ha igazam van, akkor azt ember irányítja nem pedig gép. Megtennéd, hogy azt az egyet nem lövöd le? Meg amúgy is, honnan tudod, hogy az a cél, hogy mindegyik ellenfelet le kell győzni? Nem hiszem, hogy Kayaba tervezett volna bármit, aminek a végén csak az egyik oldal jár jól. Meg amúgy is, hátha elég lesz, ha mindenkit lelösz mellete, és akkor feladja a küzdelmet.

//Palik nem jó. Én tudok jobbat :3 //

-Pew, pew, pew.... tiszta Star Wars! Pew, pew...
~Ilyenkor de örülök neki, hogy én nem vagyok ember...  ~
Naja, míg én élvezem a dolgot felhőtlenül, szegény Álom csak ül mellettem, félig lehunyt, "ez tiszta hülye" tekintettel, és szerintem alig várja a játék végét. Mikor ez eljön és kiadja, hogy nyertünk - amit kicsit nem értem ugyan, mert láttam, hogy maradt még ágyú -, egy jipííí felkiáltással a levegőbe lököm mind a két kezem és még a macska is kap egy jó nagy puszit :3
-És még elsők is vagyunk? Hát mi a fene? -nevetek egy nagyot, miközben átfutom a listát. Eleinte azt hiszem, mindegyik generált név, de Cearso már nagyon is ismerős. Vajon ő is itt lenne akkor?
Ééés már megyünk is tovább. Még mielőtt realizálnám egyáltalán a helyszínt, a macska felé fordulok.
-Te, szerintem mi is bekerültünk egy ilyen teszt-küldetésbe. Tudod, mikor játékról játékra dobálja a rendszer az embereket. Hmm, vajon én is bekerülök a Witcherbe? :3 Vagy mondjuk egy Fallout... :3
Aztán realizálom a játékot.
-Áááá, letojom, ez sokkal jobb náluk!
~Én már haza akarok menni D:~
Megragadom a kormányt, és lélekben már el is repültem, abba az időbe, mikor ez volt anyámék kedvenc időtöltése. Én is szerettem, bár az autós játékokért azóta sem vagyok oda. És persze alkalmam nyílik ökörködni egy kicsit egy másik régi kedvencet idézgetve.
-Kööszöntjük önöket az ötödik SAO nagy diéroon, sokak szerint ez egy nagyon veszélyes pálya, hölgyeim és uraim, reggel nyolc óta itt vagyok, cigi, kávé, kábelezés, úújsáág, itt ülök ebben a meleg, szűk kis lyukban, higgyék el, olyan kicsi itt a hely, hogy az előbb is levertem egy poharat és tiszta boros lett a bocskorom...
~Beléd meg mi ütött?~
-Visszatérve a versenypályára, ez egy hosszú, egyenes betonút kanyarokkal megszakítva. Képzeljék el, ha nem lenne benne kanyar, akkor csak egyszer láthatnánk a versenyzőket, hihihi. El is indult a felvezető kör, a fiúk már melegítik is a gumikat! Miután megtették a kört, szépen elfoglalják a rajtpozíciókat. A verseny várható időtartama egy óra, maximum körülbelül hatvan perc.
~Az nem egy óra alapból...?~
-Az első rajtkockából indul... hát, az a gütyüge Chancery, aki a Ferrari-Violettával áll a rajthoz. Mellette... őt hagyjuk ki, mert nem ismerem, ismeretlenekről meg nem mondok semmit. A második sorból indul a két nagy öreg, Alain Prost Jean-Renault-al és Nelson Piquet, aki Harrison-Ford-dal jár. Mögöttük Derek Warwick, a Megacápa vezetője, akinek percekkel az indulás előtt még polírozták a váltóbotját. Jól látszik, hogy nincs rajta egy Por-she....
~Elég volt már, inkább a vezetésre figyelj >.>~
-Izzik a levegő...  

Cearso, a korábban mondottakhoz hűen, nem vett részt a játékban, és ennek újra hangot is adott. Nekem személy szerint ezzel sem volt problémám, és végül is nem egyezett bele semmi másba, mint hogy velünk jön. Mindenesetre Kiwi és én belemerültünk a játékba. A hajók módszeres pusztításából azonban kicsit később kiszakított, hogy a barna hajú íjászsrác odajött hozzám, majd rámutatott az egyik hajó eltérő mozgására. A játék közben nem vettem észre, de így rámutatva elég egyértelmű volt ez az anomália, így rábólintottam a kérdésre, miközben Cearso kifejtette a teóriáját, miszerint ember is irányíthatja, és jobb lenne kerülni.
-Igazad van, jobb nem megkockáztatni hogy lelőjek egy hajót, amit egy játékos is irányíthat.... ki tudja mi történhet. Ha nem lesz elég a többit kilőni, akkor így jártunk, majd bukjuk ezt a kört - értettem egyet vele. Kirázódva kissé a korábbi "happy-go-lucky" állapotból felpillantottam a most már láthatóan máshogy mozgó hajóra. Nem szeretem érzés lenne valakit eliminálni valakit véletlenül egy ilyen, összeségében hülyéskedés miatt (meg úgy amúgy is az lenne, de így még inkább), és ez a gondolat valószínűleg meglátszódott.
-Kösz hogy szóltál, elkerülöm - erősítettem meg még egyszer egy biccentéssel társítva, és a szemem sárkából láttam, hogy Kiwi is bólint. A továbbiakban pedig nem csak a furán mozgó hajót, de még a közelét is kerültem, biztos ami biztos.
Hamarosan a játék elsötétült, és úgy tűnik nem volt szükséges kilőni minden hajót, mert a nyertesnek lettünk hirdetve. Megjelent ezután egy táblázat is. A tetején számomra egy ismeretlen név volt, ami lehetett akár játékos név is. Utána Kiwi és én jöttünk holtversenyben, majd néhány bot, végül pedig a Cearso neve állt. Talán kicsit túl sokáig tanulmányoztam a táblázatot, mert mire megszólaltam volna, megjelent a "Prepare to race" felirat, és nem sokra rá egy versenyautó kormánya mögött találom magam, a már-már megszokott pixeles megvalósításban. Az autókról nem tudom eldönteni ki melyikben ül, de a rajtsorrendből ítélve úgy tűnt, hogy talán a korábban látott toplista alapján lettünk elhelyezve, legalábbis az én helyemről nézve. Nem volt időm azonban ezen tovább gondolkodni, mert felgyulladtak az indulást jelző fények, először a pirosak. Megragadtam a kormányt, és erősen koncentráltam, hogy a zöld fény felillanásánál induljak is, amint lehet. A verseny alatt próbáltam a kanyarokat kis gázzal, lehető legkevesebb fékezéssel, a belső íven bevenni, majd kigyorsítani. Az autó 8-bites brummogása mellett pedig mintha hallotam volna a kommentátort...:
-A pilóták már a helyükön vannak, kedves nézőink és hallgatóink! Úgy tűnik, néhányan még túráztatják a motort egy keveset az utolsó pillanatokban.... Felvillan az első piros jelzés, a második, ....éééés elrajtoltak! Az élbolyban rögtön nagy harc alakul ki a legkedvezőbb pozíciók megszerzése érdekében, míg a középmezőny szépen komótosan rendezkedik el. Kiesésre nem nagyon számíthatunk, hiszen sérüléseket és technikai jellegű hibákat, mint motorhibák és hasonlók, legjobb tudomásunk szerint nem támogat a rendszer. De térjünk vissza a versenyre, hiszen a középmezőnyben előzési kísérlet zajlik....., Eddie Cheever külső íven próbál Andrea de Cesaris elé vágni egy kanyarban, azonban az Arrows-Megatron pilótája egy pillanattal később gyorsít ki mint kellett volna, és így nem sikerült az előzés. Már ezen korai kísérlet alapján látható, hogy nagy versenyre számíthatunk, hölgyeim és uraim!