[Event] Évforduló

by **Silica** Pént. Nov. 06 2015, 21:01

November hatodika. Három év telt el a belépés óta.

Azt hiszem nem kell többet írnom. Nincs konkrét esemény, ha csak valaki nem szervez valamit. Mindössze az a feladat, hogy leírd ötszáz szóban, hogyan emlékszik meg erről a karid. A jutalom majd a végén derül ki. Smile

by **Shukaku** Szomb. Nov. 14 2015, 07:44

Senkinek nem kell potya arany? Na jó, akkor kezdem én. Az előkészületek már az előző napon megkezdődtek. Olyan nyüzsgés volt Shu szobájában, mintha csak egy zsidó család a Sabbathra készülődne. Kitakarított mindent. Télnyleg mindent. A legeldugottabb rejtett fiók legeldugottabb sarkát is letörölgette, kifényesítette a cipőjét, új ruhát szerzett be az eseményre, rengeteg füstölőt, mindenféle finomságot, egyszóval mindent. Ez volt számára az összes ünnep egyszerre. Elővette a jól őrzött Egyedi Csillag Kristályát, amelyet Kayaba Bácsitól kapott karácsonyra, és egy kis asztalkára helyezte, egy puha párnára. Ezután következett a díszítés, hosszú színes papírcsíkokkal, amikre mindenféle romantikus andalgást kerekített fel, a lehető legszebb betűivel. A csillag valóban elvezette őt szerelméhez, és ő hálát is adott ezért. Az új, csodálatos életét ünnepelte, így nem maradhattak el ezen kellékek sem. Az ajtó fölé kikerült a simenava, ám a papírcsíkok innen már hiányoztak. Túlságosan személyes üzenetek lettek volna, amiket a lány nem mert közszemlére állítani. A kis házi oltár sem az ajtóhoz került, hanem sokkal de sokkal fontosabb helyre. Sajnos a céhházban nem volt lehetőség arra, hogy legyen kis rejtett szobája csak az Adminnak szentelve, ám Kayaba Akihiko képe, amit a sajtótájékoztatós eventről szerzett, a hatalmas plakát mindig ott lógott a falán, ilyenkor azonban különlegesebb szerepet kapott. Ez a kép szolgált oltárképként, az imádat és a hála alanyaként, hogy az idomárnak legyen kihez imádkoznia. Persze tudta jól, hogy az ő Kayabája ott van vele majdnem minden este, ám ez nem Aratának vagy Akira-sannak, mint társnak szólt, hanem isteni személyének, mint Kayaba Akihikonak, Az Adminnak, Aincrad Teremtőjének és minden benne élő Urának, ahogy a levél is, aminek egyik kézzel írott változata füstként szállt fel finom illatokkal vegyítve az oltárról, a másik fele viszont digitális formában röppent az Adminhoz.

Shukaku írta:
Kedves Kayaba Akihiko!

Pont három éve vagyunk itt, és ebben az évben is megköszönöm neked azt a rengeteg mindent, amivel az idén megajándékoztál minket. Köszönöm a Halloween eventet, és üdvözlöm a Játékmesteredet, aki egyedül ennyi mindent megszervezett. Remélem nem baj, hogy megírom, hogy ő is küldött nekem levelet, nem csak te. Köszönöm az Állatos eventet, nagyon szép volt, és még a mufurcoknak is biztosan tetszett. Láttam Alexet is egy kutyussal játszani. Olyan volt, mintha tényleg képes lenne szeretni egy itteni élőlényt. Köszönöm, hogy rendeződött a kapcsolatom Enhivel, és sok sikert kívánok a céhének... még akkor is, ha a végén nem fog velünk közösen játszani. Köszönöm az Obon Fesztivált is. Kedves tőled, hogy gondolsz azoknak a békéjére is, akik gyászolják a kiesett barátaikat. Köszönöm a koboldos eventet is! Remélem egy picit legalább összeszervezi a játékosokat, és megtanulják, hogy nem uralkodhatnak ilyen romboló módon minden felett, mert a világ képes megvédeni magát. Köszönöm neked a céhet, Junt, aki mindig képes pozitívan látni a világot. Köszönöm Sayát és Húgit, és remélem nemsokára ők is vidámabbak lesznek, és gyakrabban elődugják majd az orrukat. Kérlek adj nekik olyan küldiket, amit élvezni tudnak, és ahol új barátokra lelnek. Nagyon hiányzik nekik Anat, és ez biztosan segítene. Köszönöm Kanamit is. Nagyon lelkes, és ő is szereti ezt a helyet. nagyon morci volt, amikor elmondtam neki, hogy mennyi mindenből maradt ki a sztázis miatt. Köszönöm Cearsot és Asukát, akkor is, ha nem teljesen céhtagok, de a céh után ők vannak hozzám a legközelebb. Még Hinarit és Alexet is köszönöm, és azt, hogy segítettél nekik megtalálni egymást. Nem tudom, hogy ők miért hasznosak ennek a világnak, de biztos célod van velük, ha beengedted őket. Köszönöm Chizut és az Angyalkákat, akikkel jól érezhetem magam, mert nem veszik túlságosan komolyan a dolgokat. Köszönöm Mirikát, aki rengeteget segít, és akkor is kedves, ha tudja, hogy nagyon ellentétesek az érdekeink. Köszönöm Chant, akivel most újra egyre többet talizom, és kérlek adj neki erőt vezetni a céhét. Köszönöm Yuukit, aki a legjobb szövetséges Atoru mellett, és kérlek adj nekik erőt, hogy a másik céhekben is el tudják hinteni a boldogságot, hogy a többiek is tudjanak örülni, és ne csak mindig a kijutáson agyaljanak. Köszönöm neked Marlunát, és azt, hogy megmutattad, hogy egy kis játékkal mindenki összehozható, még akkor is, ha egy vöri vezeti a játékokat. Köszönöm neked a Sayonarat, akik által a lelket tartod a frontosokban. Kérlek segíts nekik is, vezesd őket, hogy el tudják viselni azt a hálátlanságot, amit kapnak szegények. Köszönöm RenAit is, aki Yuuki után talán a legkedvesebb JL-es, és segíts neki most is, hogy Jin már nincs mellette. Köszönöm Atorut, és azt, hogy segítesz neki megtalálni önmagát, meg az Angelic Voicet is, hogy olyan sok jó embert vezettél egy ügyes céhvezér kezei alá. Köszönöm neked a szafarit, és azt, hogy ebben tényleg ügyes lehetek. És természetesen köszönöm, hogy Timidus és Arata mellettem vannak. Mindketten egy kicsi te, akikért örökre hálás leszek neked. Még rengeteg ilyen csodás évet kívánok Aincradban, és remélem nem nagyon keserítünk el azzal, hogy nem tudjuk teljesen kihasználni azt a világot, amit adtál nekünk.

Boldog évfordulót kíván: Shukaku és Timidus

by **Cearso** Vas. Nov. 15 2015, 09:19

Három év, rengeteg idő. És hol tart a front? Még csak a szintek negyedénél se. És én hova fejlödtem az elmúlt időszakban?
Ez egy nagyon jó kérdés. Az biztos, hogy egy fokkal magabiztosabb lettem. És már nem félek teljesen a küzdelmektől, sőt, a harcokban találtam meg azt, ami segít elviselni az itteni lét szokatlanságait és frusztrációit. Miket értem el ezekben az években? Utolértem a front szintjét. Bár rendesen hajtani kell, hogy ez meg is maradjon. Vagy legalább kéne, ha már amúgy is, félig meddig a front ellenesek részét is képezem. Attól még nem kéne azzal bojkotálnom a dolgot, hogy nem jelenek meg a fontos küzdelmeknél. Arénában elértem a második helyezést. Na jó. Nagyrészt ez sem igazán rajtam múlt. Csak volt néhány nagyon jó ellenfelem, akikkel könnyen lehetett egyezkedni. Akkor talán az, hogy megszereztem az Artemist? Ez sem igazán jó példa, mert azt sem én szereztem meg magamnak, hanem Asunak kellett kikönyörögnie, hogy szánjam el végre magam, és ő majd támogatni fog. Aztán megismerkedtem Árnyékkal. És ez sem történt volna meg, ha Shu nem támogat egy ilyen örültségben. Bár szerintem ez számára nem is őrültség, hanem csak egy kis segítség egy ismerősnek.
De akkor is... Ez a három dolog, amire a legbüszkébb vagyok. Ha nem lett volna se Atoru, se Asuka, se Shu akkor talán nem is az az ember lennék, aki most vagyok. Talán még mindig az az önmagát okoló semmit se tevő szomorú kesergő lennék, aki mást se csinál, hogy várja, mások oldják meg az ő problémáit. Vajon mi kellett, hogy ne maradjak az?Egyetlen apró lökés, talán senki se tudná megmagyarázni. Talán az az apró hír, hogy egy újabb szint nyílt meg? Vagy az az apró hiány, ami üressé tette a létezésem értelmét? Vagy a találkozás egy teljesen arrogáns, vagy éppen egy nagyon kedves ismeretlennel? Azóta persze sok emberrel találkoztam, és sok ismeretséget kötöttem, de valószinüleg az első kettő találkozás nagyon sokat befolyásolt. Igaz, pont velük nem találkoztam azóta túl sűrűn.
Akivel a legtöbbször találkoztam az talán Asuka leher. Ez is egy furcsa kapcsolat. A kezdeti nehézségek után egy fura pillanat volt, ami megváltoztatta a véleményünket egymásról. Amikor megláttam, hogy ő is esendő ember, akkor eljött az az idő, hogy megmutassam: én is tudok együttérző lenni. Még akkor is, ha a másik nem teljesen tökéletes. Kezdetekben nem voltunk túlságosan jó viszonyban, már azt se tudom miért, azóta meg már ott tartunk, hogy lassan a boltjához viszem az én kis boltomat. A sok találkozás azonban nem hiszem, hogy ő lett volna, akivel a legtöbb időt töltöttem. Hisz az határozottan Shu és Timi, és a rengeteg éjszakába nyuló szafarik okozták. Nem is csodálkozok azon, hogy néha már szinte sajnálom a kislányt az ostoba nézetei miatt. Meg a makacssága miatt. Mondjuk az is igaz, hogy pont ez a makacsság teszi őt szerethetővé és különbözteti meg a többiektől, akik csak őrült módjára próbálnak meg harcolni a kijutásért. Gondolkozás nélkül. Mondjuk lehet, hogy néhányan úgy tesznek, mintha gondolkoznának a dolgokon, de csak néhányan. A többiek csak robotok, akik egy értelmes utasítás nélkül semmit se tudnának csinálni.
Na tessék, leültem filozofálni magammal és elég hamar ott kötöttem ki, hogy a többiek mennyire eszetlenek. Nem való ez nekem, inkább folytatom a dolgokat úgy ahogy eddig: azt csinálom, ami jólesik^^".

by **Chancery** Szer. Dec. 02 2015, 19:51

Már három év lenne? Ilyen gyorsan eltelt? Hihetetlen, hogy mennyire szalad az idő, ha az ember csak egy kicsit nem figyel oda.
Kíváncsi vagyok, mi folyhat odakint, törődnek-e velünk egyáltalán, mik történhettek a nagyvilágban, és eleve, vajon hogy lehet a családom? Ők az egyedüliek, na meg egy új család létrehozása, ami miatt ki szeretnék lépni még mindig, de egyébként... nem is tudom. Egyébként biztos visszajönnék, valószínűleg napi szinten. Ez a világ már ugyanúgy az életem része. Sem Álmot, sem Dustot, se senkit nem akarok elveszíteni, akik itt vannak nekem.

Egyszerre üres is a fejem és egyszerre teli van gondolatokkal. Képtelen lennék kategorizálni, hogy mik járnak a fejemben. Összesűrűsödik az idő, képek úsznak a szemem elé, és lassan már nem is látom a betűket, jobb is, ha inkább becsukom a könyvet és hagyom, hogy magával ragadjon az áradat. Ez most nem olyasmi, amit valaha is átéltem volna, az érzések egyszeriben megrohannak és képtelen vagyok eldönteni, melyik is domináljon. Félek, amiért 24 évesen a valóságban még nem érhettem el semmit? Félek, hogy addig ragadunk itt, amíg kifutok az időből? Vagy hogy miként fognak fogadni minket, mikor legyőzzük a 100. bosst? Persze abban sem hiszek 100%-osan, hogy a játék megmarad a végén... ebben az esetben Shukakutól fogok a legjobban félni, és miatta fogom a leginkább szégyellni magam. Nincs nap, hogy ne gondoljak arra, Kayaba, tartsd meg nekik ezt a világot is, had maradhassanak a szeretteikkel.
Ezen kívül örülök és büszke vagyok magamra, ez utóbbi főleg igen ritka. Örülök annak, hogy rátaláltam a játékra, és alkalmam nyílt belépni. Nélküle talán még mindig egy depressziós, önbizalom nélküli, félénk kisegér lennék, aki csak arra vár a sarokban, hogy megegye a macska. Aki mindig összerezzen, ha megszólítják, és aki csakis a legrosszabbra tud gondolni. Hogy őt mindenki utálja és a halálát kívánja. Hogy csak és kizárólag rosszat és szerencsétlenséget hoz a világra. Hogy bármi történik, arról ő tehet, kivéve, ha pozitív végkimenetelről van szó. És akit mindezek ellenére észre se vesznek.
Ha nincs a SAO, akkor nem fejlődtem volna ennyit mentálisan, és ez büszkeséggel tölt el. Büszke vagyok arra, hogy negatív jellegű gondolataim már alig-alig akadnak, s ha mégis felébrednek, képes vagyok legyőzni őket. Egyre jobban uralom önmagam. Kayaba és csapata nélkül ez sosem történhetett volna meg. Meg szeretném köszönni nekik.
Lehunyom a szemem.

Köszönöm.

Mindezek után már nem is bánom annyira, hogy nem tudunk ennyi sok idő után kijutni.
Haladunk majd, ahogy haladunk, nem számít. Ha pedig az A terv nem jön be, még mindig rengeteg betű van az ábécé-ben. Nem igaz?
Már-már észre se vettem, hogy egyik kezem a macskát, a másik a főnixet simogatja, akik felmásztak közbe a két oldalamra. S hogy mind a ketten elégedetten dorombolnak. Főleg Álomtól ez igen szokatlan, ilyen jellegű érzelmi kinyilvánítást nem mutatott még.
Ő is ugyanúgy fejlődik, mint én.
Tulajdonképpen mindenki fejlődik, és mindenki másképp. Sorra szállnak elém az arcok régről, amik már elhalványultak, és a mostaniak, élesebben. Már meg se tudom számolni, hány embert ismertem meg itt bent, és bár fájón gondolok arra, hogy jópárral közülük már nem fogok találkozni, hacsak nem derül ki, hogy hazugság volt az egész és élnek-virulnak a kinti világban ránk várva, a szívem mégis elégedett. Néha visszaforgatnám az idő kerekét, hogy megmenthessek valakit vagy változtathassak dolgokon, de mindig meggondolom magam. Mi értelme lenne? Ami történt, megtörtént, és a mi dolgunk az, hogy feldolgozzuk, tovább lépjünk. Milyen sok ember lehet méltán büszke magára, hozzám hasonlóan, akiknek ez sikerült. Bár megmondhatnám nekik anélkül, hogy hülyének néznének facepalm

Omedetou, minna-sama. Csak így tovább.

by **Atoru** Csüt. Dec. 03 2015, 16:00

Három év! Így utólag belegondolva, nem is olyan sok idő. Pedig mennyi minden történt azóta! Jók és rosszak egyaránt. Tarthatnék egy nagyszerű összefoglalást, de… Arra most nem alkalmas az idő. Már bejártam az összes szintet, ahova elmehettem és nem szállták meg a koboldok. Kerestem a… Mit is kerestem pontosan? Magam sem tudom. Talán egy célt, egy motiváló tényezőt, hogy, hogy… Mégis mihez?

Hogy küzdjek. Igen, erre kerestem a választ. Persze nem három év alatt. Csak… Úgy mostanában. É milyen bolond is voltam, hogy nem vettem észre egyből.
Nem kell különösebb okot találni, hogy küzdjünk. Elég hozzá egy barát védelme, vagy a cél, hogy erősebbek legyünk. Még ha az utóbbi nem is található meg bennem, de a barátaimat megvédeném.

Természetesen ez csak közvetve kapcsolódik az évfordulóhoz. Ilyenkor mindenki melankóliázni szokott, visszaemlékezni a szép időkre, hogy milyen is volt akkor… És milyen most. Én nem szívesen emlékszem vissza a rossz időkre, pedig ilyenkor mindenen számot kéne vennünk. Ha elhallgatjuk, az olyan… Mintha magunkat hallgatnánk el. Ezért fogok rajtuk is átesni. Majd. Egyszer biztosan.
A jó élmények viszont annál jobbak! Emlékszem, egyik első ilyen volt a Vakrandi, ahova egyik pillanatról a másikra csöppentem. Ott találkoztam Szophie-val, akivel a találkozás egyáltalán nem úgy sült el, mint egy randi. Talán ez állt a legtávolabb tőle. Akkor nagyon rosszul éreztem magam, de így utólag visszaemlékezve csak mosolyogni tudok rajta.
Ezután következett a téglás játék. Bizton állítom, hogy az egy sorsfordító esemény volt. Sok személlyel találkoztam, talán többel, mint reméltem. Jól éreztem magam – annak ellenére, hogy fogva tartottak minket. Börtön a börtönben, mondhatni. De ez nem járt igazi halállal. Sőt, még arra is emlékszem, hogy Anatole ajánlotta fel a tégla kifejezést a gyilkos helyett. Attól sokkal erőszak mentesebbnek tűnt az egész. Sajnálom, hogy ő már nem érte meg a harmadik évfordulót. És hogy nem látja azt sem, amikor kijutunk a játékból.
De elhunytát talán Miri szenvedte meg a legjobban. Mirika, aki mindig életvidám volt és pozitív hozzáállásával felvirágoztatott egy céhet. És most az egész céhházat elfoglalták a koboldok… Úgy érzem a rossz emlékek elkerülésére tett kísérletem csúfos kudarcot vallott.
Ezért kellenek még szép emlékek! Vajon mi lehetett még az? Hm. Talán a Shuval való találkozások. Főleg a téli volt maradandó azzal a bizonyos hócsatával. Máig elmosolyodom, ahányszor rágondolok. És ennek is már egy éve lassan. Fogadni mernék, hogy mostanra már a negyvenedik szint felett járnak Timidus-szal. Kíváncsi vagyok, hogy mit csinálhatnak éppen most.
Azonban nem csak rájuk voltam kíváncsi, Kokorora is. Nem tudom, hogy mit fog szólni, amikor majd újra találkozunk. Viszont magammal nem vihettem erre az útra, mert még magam sem tudtam, hogy mivel, vagy kivel fogok találkozni. Nem lett volna biztonságos. Még a védelméről sem tudtam volna rendesen gondoskodni. És milyen vicces. A saját kedvemért nem, de érte erősebbé válnék. Hogy soha senki ne bánthassa.
És nem csak ők hiányoznak, hanem mindenki más is. Eddig mégis hogy bírtam ki nélkülük?
Hirtelen mindenki hiányozni kezdett abban a pillanatban. Fogalmam sem volt, hogy mennyire állok a helyzet magaslatán, de vissza fogok térni. Értük vissza kell térnem.
Persze még néhány kérdés nyitva áll előttem. Többek között a fronté is. Mert ugyan édes álom, hogy egyszer elmegyek egy harcra, de egyelőre nem is marad több, mint egy álom. Ugyanilyen kérdés, hogy mit fognak szólni? Ezt feszegettem a legtöbbször, de rendes választ nem találtam. Talán mert nem is lehet találni. Erről majd ők döntenek.
Szóval végeztem. Itt állok – azaz ülök – a Kezdetek Városában, és nem tudom merre tovább.
Jobban mondva, pontosan tudom. Csak egy irány maradt:
Előre, egy eseménydús jövő felé.

by **Silica** Hétf. Dec. 07 2015, 08:34

Az eventet lezárom.
Minden résztvevő 500 arannyal lett gazdagabb.
Köszönöm szépen a részvételt!

by Ajánlott tartalom

[Event] Évforduló

[Event] Évforduló

Re: [Event] Évforduló

Re: [Event] Évforduló

Re: [Event] Évforduló

Re: [Event] Évforduló

Re: [Event] Évforduló

Re: [Event] Évforduló