Re: [Event] Obon fesztivál

by **Halász Alex** Pént. Okt. 16 2015, 22:50

Egy hosszú "ó" morajlott végig a kis egybegyűltek között, mikor Al hozzájutott a jutalmához, amit tegyünk hozzá, nem titkon várt is. x) Azt a halat szemelte ki, amit Hinari kért. Ebből a szempontból nem lett volna könnyebb egy másik, vagy nehezebb, egyszerűen ez kellett, mert Hinari ezt kérte. Mikor az már a vödörben úszkált tovább, megszeppenve a környezetváltozástól, ami teszem azt egy embernek azt mondják jót tesz, Al a lán felé fordította... volna, de Hinari megelőzte ebben. Játékosan állt arrébb, míg a kedvese kicsodálta magát, és végül feltette a nagyérdeműnek tetszetős kérdést. Többen kuncogtak a kérdésen, de a legfontosabb az volt, hogy őneki essen úgy, ahogy eltervezte, vagy legalább is viccesnek találja. Habár azt nem tudhatjuk biztosra, hogy Hinari tényleg poénnak vette e vagy komolyan, ettől eltekintve nevetett. Ami határozottan jó jel volt. Al is mosolygott, egészen addig, amíg ki nem billent az egyensúlyából kardforgatónk. Alex közel volt, érte tudott nyúlni, és ezt tudta is, de ha nem tudta volna, akkor is végig viszi a mozdulatot valószínűleg. A hal Hina karjaiban, Hina pedig Alex karjaiban volt, és ez így jó is. Nem szalasztott volna el egy ilyen alkalmat semmi pénzért. Nem is kellett nagyon gondolkoznia a következő mozdulatán. Egyértelmű volt. Reflexnek még nem mondható, de szinte már-már ... Hinari épp valahol ott tarthatott, hogy " jobb lesz..." , amikor Al a legtermészetesebb módon hajolt le ellopni egy csókot. Semmi sem akadályozhatta meg. A közönség pedig még fokozta is tettrekészségét. Nem is volt egy szimpla szájra puszi, hanem egy igazi, belevaló, átélős nyelves. Annak minden hosszúságával együtt.
Mögöttük pedig taps.
- Hüü~üüm, nem, meggondoltam magam Razz

Egy ilyen belevaló halacska nem végezheti nyárson.

- Mosolygott. A csók után, aztán a szavai előtt, meg végülis közben is.

by **Yuuki Asuna** Hétf. Okt. 26 2015, 11:54

S ím, elérkeztünk a nap fő eseményéhez. Hosszas óráitok voltak arra, hogy kiszórakozzátok magatokat, táncoljatok, egyetek, igyatok, játszatok, a szellemek jelenlétével. Nincs is szebb annál, ha eltávozottaitokra örömmel és vidámsággal gondoltok vissza.
A hivatásos táncosok kifáradtan távoznak a színpadról az este közeledtével, az ünnep lezáró eseményét azonban az jelzi, amikor már a zenészek is abbahagyják a műsort. Hangszereiket leteszik, a rendezvény szervezője, és segédei pedig mindenkit a folyó partjához hívnak, a falutól nem messze.

Mire mindenki odaér, az égbolt már felöltötte fátylaként az apró, gyémántként pislákoló csillagokat. Ha van valami, amit lehet szeretni ebben a világban, azok a káprázatos tájak. Legtöbben, akik Japánból érkeztetek, de még a nyugati országokban is, nem sokszor élvezhettétek a csillagokat, a környezetszennyezés miatt. Itt viszont olyan egyszerű, de fontos élményeket szerezhettek, amit odakint még az unokáitok sem. A kabócák zümmögését teljesen elnyomja a halkan morajló tömeg zaja. A folyópart mentén pedig több tucat, talán több száz, egyforma lampiont láttok előkészítve. Akik ismerik ezt az ünnepet, azok jól tudják, mi a lezárása az Obon fesztiválnak, ahogyan azt is, hogy mi a jelentősége.

- Köszönöm mindenkinek, hogy eljöttetek! – a folyópart egyetlen kiemelkedő pontjára, egy kis híd közepére állva kezdi meg beszédét a férfi, akit a megnyitónál is láthattatok. A folyó mindkét oldalán emberek tömege, így ugyanis könnyebben elférnek. Holott a hátsó sorokban, a rossz akusztika miatt már nem biztos, hogy nagyon érteni lehet, mit is beszél. Gesztusaival, mozgásával próbál mindkét partra figyelni, hol erre, hol arra fordulva.
- Az élet nem más, mint a lélek megvalósulása. Az emberi lélek pedig nem más, mint három vágy megvalósulása. – eleveníti fel a régi bölcsek tanításait szavaival. Aki esetleg ismeri a buddhista tanokat, akkor biztosan ismerősek lehetnek ezek az életről és halálról szóló mondatok.
- Az érzés vágya az érzésre. A gondolat vágya a gondolkodásra. A cselekvés vágya a cselekvésre. – körbenéz az arcokon, habár valószínű, nem sokat lát belőlük.
- Az élet nem más, mint amikor ez a három vágy találkozik, és testre talál. Amikor a test elpusztul, nem történik viszont más, mint hogy a lélek vágyai szétválnak, és beolvad az érzés, a szellem és az erő világába. A test pusztulása nem a lélek halála. A lelkedet nem tudod tönkretenni. – hatásszünetet tart, a kezében lévő gyertyát pedig felemeli, és meggyújtja, hogy azután az egyik lampionba tegye azt.
- Arra kérek mindenkit, hogy gyújtson lángot a szellemeinek, és eresszék a lehetőségek útjára a lelkeket. Köszönjük meg nekik, hogy itt voltak velünk! – azzal áthajol az alacsony hídon, és lerakja a lámpást a vízre, amit a sodrás majd ki tudja, milyen messze visz.

Itt a ti időtök hát, hogy búcsút vegyetek szellemeitektől.

//Utolsó mese! Köszönöm mindenkinek a részvételt. :3
Határidő: legyen december 14, tehát mindenkinek körülbelül másfél hónapja van zárót írni. :3 Ismételten annyi postot írhattok, amit akarok.
Ha valaki hamarabb befejezi, jutalmazás miatt lezárhatja hamarabb. Minden postot elolvasok, de érdemes pü-t küldeni nekem, ha végeztél. :3//

by **Shukaku** Szomb. Nov. 14 2015, 08:12

-Azért... jó lenne, ha mégsem kellene Obon fesztivált tartani. Ha soha senkit nem veszítenénk el.
-Ha nem veszítesz el valamit, hiányolni sem tudod, nem fogod ismerni az értékét.
-Szia Mesterke! Vártuk, hogy mikor jelensz meg. Szeretnél te is gyertyát gyújtani? Tudom, hogy az előző társad...
-A halál utáni világgal való foglalkozás egyértelmű jele annak, hogy valaki nem képes rendesen megbirkózni a jelenlegivel.
-Hát... akkor meg miért dugtad elő az orrodat? Egyébként meg... még el sem tudtam rendesen köszönni Anattól. A Viadalon voltunk amikor... mondjuk ha nem lettünk volna ott, akkor talán el sem engedtük volna egyedül.
-Nem követhetted mindenhová.
-Te is követsz engem mindenhová. De... most legalább tényleg elköszönhetek. Nem is tudom mit mondtam neki utoljára... de legalább biztosan nem veszekedtünk.
-Nem számít, miről beszéltetek utoljára. Csak az, hogy mit mondtatok egymásnak hónapokon keresztül.
-Hmm... te tényleg bölcs vagy. Örülök, hogy ti ketten megtaláltátok egymást. Tudjátok... akkor sem akarom, hogy még többen hiányozzanak. Elég nekem Hisame, Peter, Anatole, Utahime. Amikor nem barátkoztam ennyi emberrel, akkor nem kellett félnem attól, hogy mi lesz, ha elveszítem őket.
-Szerencsés vagy, ha hiányzik valaki. Azt jelenti, hogy voltak fontos emberek az életedben, akik megérdemlik, hogy hiányozzanak.
-A szeretet tragédiája, hogy semmit se szerethetsz jobban annál, ami hiányzik.
-Nehogy elkezdjetek most nekem vitázni! És főleg ne így! Elképesztő, hogy mit le nem tudtok rendezni néha!
És Mesterke eltűnt, Shu pedig úgy érezte, hogy bár a majmócának több érzéke van a lélek rezdüléseihez, mint Timinek, a tapasztalat és a vele töltött idő mégis a sárkányt hozta hozzá közelebb. Akkor is, ha még mindig nyers. Együtt gyújtották meg a mécsest, és ezúttal Timi is gyászolt. Gyászolta azokat az embereket, akik azért hiányoztak Shunak, mert ő nem tudta őket megvédeni.
-Furcsa, hogy külön napokat jelöltök ki arra, hogy szomorúak legyetek.
-Szomorúnak látszom?
-Sírsz.
-Hát... igen...
Szipogott, majd lehajoltak, és a vízre tették közös kis lámpásukat.
-Apu... anyu... mondanom kell valamit. Azt hiszem... megtaláltam...
Botladozó léptekkel lépdelt hátra a tömegben barátja támogatásával, a saját helyét pedig átadta a következőnek, azaz hát Junnak szánta, de már nem volt biztos abban, hogy valóban ő került oda. Lassan beleolvadtak a tömegbe, és részeseivé váltak a nagy közös emlékezésnek.

by **Yuuki Asuna** Pént. Nov. 20 2015, 14:57

Ne feledjétek, december 14-ig van időtök záró postot írni!

by **Hinari** Vas. Nov. 22 2015, 18:48

Menekült a kihorgászott halacska, de nem sokáig. Könnyedén kaptam el, s szinte magától értetődő volt, hogy Alex majdnem ugyanebben a pillanatban tette velem ugyanezt. Valahol számítottam rá, hiszen ennek ez volt a rendje, mégis megnyugtató melegség járt át, ahogyan megéreztem őt magam mellett, s pillantottam fel rá lágyan – még épphogy ráeszmélve, mi következik. Csók. Örömmel viszonoztam, élvezve a pillanatot, még akkor is ezen mosolyogva, amikor Al úgy döntött, megtartjuk a halat. Nevetve bólintottam rá, noha valószínű nemigen tehettem volna mást. A közönség pedig tapsolt.
- Hmm, és mi legyen a neve? – emeltem szemmagasságba, majd eresztettem vissza a vízbe óvatosan – Valami neki illő kellene – hümmögtem, persze egyáltalán nem véve ezt olyan nagy és nehéz feladatnak, mint azt az alig pár másodpercig tartó, tettetett elgondolkozásom sejtette – Mit szólsz mondjuk aaaa… Pajkos-hoz? – vetettem fel aztán, kérdőn nézve fel Alexre, a vödör mellett guggolva. Innen lentről úgy tűnt, mintha csak neki világítanának a megannyi meleg színben pompázó lámpások: csak azért, hogy arcát s mosolyát szelíd fénnyel vonják be. Rajta felejtettem a pillantásom. Hosszú másodpercekig talán, s amikor észrevettem magam, halkan nevettem fel, s álltam fel végül, kezemben a vödörrel.
Továbbindultunk. Kéz a kézben, beleveszve a standok között hullámzó tömegbe.

S így telt az egész nap is: vidáman, tele mosollyal és jókívánságokkal, s ha ismerőssel találkoztunk, büszkén számoltam be nekik a zseniális horgászról, aki kifogta nekem a legcsintalanabb és legszebb halat mindközül. A zene pedig mindvégig szólt, távoli zajként egyesülve a játékosok csevegésével, s csak amikor mindkettő elhallgatott, indultunk mi is a többiekkel, ki a folyó felé. Nem igazán tudtam a helyi szokásokat, így érdeklődve hallgattam a szervező szavait, tekintetem hol rá, hol az előttünk sorakozó lampionokra emelve. Szóval engedjük el őket? Valamiért szomorúsággal töltött el az érzés: újra eszembe juttatta, miért is voltunk itt. Újra felelevenítette azokat, akiket egyszer már elvesztettünk, de talán sosem engedtünk el úgy igazán. Csöndesen pillantottam Alexra, s hangtalanul tettem fel neki is a bennem feszengő kérdést: biztosan jó ez így?

by **Mirika** Csüt. Dec. 03 2015, 19:19

Az első között kerültem oda a folyóparthoz. Nem volt jobb dolgom. Nagyon-nagyon rossz ötlet volt eljönni erre a fesztiválra, és a legrosszabb az volt, hogy nem szabadulhattam meg tőle idejekorán, pedig már órák óta tudtam, hogy full magányosan, a plüsst szorongatva fogok bódéról-bódéra járni, itt eszek valamit, ott kipróbálok valami játékot, amit villámgyorsan meg is unok, mert ezek úgy nem szórakoztatnak, hogy nincs kivel csipkelődni, meg összemérni a tudásunkat. Viszont meg kellett adnom a tiszteletet a holtaknak azzal, hogy ha már elkezdtem, akkor be is fejezem a búcsúztatásuk. Még akkor is, ha emiatt én szenvedtem a legtöbbet talán azok közül, akik ide eljöttek. Az volt a fő baj, hogy így egyedül nem volt ki megállítsa az önsajnáló gondolataimat, ami ugye pont amiatt volt, hogy nekem nem volt kivel itt lennem, mert... hát mindenkinek, akit ismertem, volt valakije, akivel szívesebben volt együtt. Én nem voltam senkinek sem a legfontosabb, csak második, esetleg harmadik, vagy sokadik. Igazság szerint láttam is pár emberkét, akit ismerek, de persze nem voltam ahhoz elég pofátlan, hogy megzavarjam őket, meg amúgy is, nekem az nem kellett, hogy gyertyát tartsak, vagy sajnálatból vegyenek maguk mellé. Akkor még hülyébben éreztem volna magam.
Áh, nem volt ez jó. Túl akartam lenni rajta, toporogva vártam, hogy odaegye a vízhez az embereket a fene, és lezárjuk az fesztivált. Leültem a partra, és a puha macit szorongatva meredtem magam elé, figyeltem a víz fodrozódását, a rajtuk úszó lampionokat, a fények tükröződését, hallgattam a morajlást, a szófoszlányokat, amik eljutottak hozzám, és halálra idegesítettem magam a nevetgélésen, amiben nekem végül nem volt részem ma. Igazából nem is nagyon hallgattam a záróbeszédet, amúgy is hallottam már egy tucat hasonlót. Csak akkor váltam kicsit komolyabbá, amikor felszólítottak minket, hogy engedjük útjára a szellemeket. Sokáig tartottam a lampiont, ami a kezembe került, bámultam, és simogattam is kicsit, ténylegesen elbúcsúztam tőle, hogy aztán meggyújtsam a gyertyát benne, és egy finom mozdulattal ellökjem és útjára engedjem a vízen. Bámultam egy darabig, amíg bele nem veszett a másik több tucat ugyanolyan lampionból álló világító masszába, majd felkeltem a part mellől, és átküzdöttem magam a tömegen. Rettentő rosszul éreztem magam, ha valamire jó volt ez az event, hát arra mindenképp, hogy teljesen elrontsa a kedvemet. Legalább a sebeket nem tépte fel.

by **Halász Alex** Vas. Dec. 13 2015, 13:09

- Legyen ficánka! o/ - Mutatott rá a halra elnagyolt mozdulatokkal és mosolyogva tette hozzá a magyarázatot is. - Kék Ficánka lesz, tod! Van egy húgom és még abban a korban jár, hogy hercegnősdit játszik. xD - Nevette el magát. - Neki köszönhetően már százszor láttam az Arielt. Az a hal meg szerintem nagyon nagy arc. xP - Jelentette ki kisfiús bohóckodással. - Pa-pajkos? o.O Chou ecchi hentai

- Ehhez olyan fejet vágott, ami illő példaképpé válhatna egy kezdő molesztálónak.

Mindennek a vége felén már kézen fogva érkeztek meg a vízparthoz, ahol már mindenki a megígért mécsessel várakozott. Alék is kaptak, azonban a fiú teljesen komolyan végig hallgatva a szent beszédet, ezután nem tett semmit. Hinari pedig őrá várt. Egy darabig néztek egymásra, majd a fiú zökkent ki a bambulásából. - Jah! A lényeg, hogy a budhista szertartás hagyományai szerint, most itt velünk voltak a szeretteink lelkei, és ezekkel a mécsesekkel útjukra bocsáthatjuk őket a vízen, hogy ne ragadjanak a földi környezetben, és ne kísértsenek hanem békében nyugodjanak a szellemei síkon, bár xP .. - Kis szünetet tartott. Hirtelen nem tudta hogyan elmondani. Nem is emlékezett arra, hogy mondta is valaha Hinarinak, hogy keresztény. Majd ellágyultak arcán a vonások. Döntésre jutott. - Nekem ez egy megemlékezés volt. Számomra a lelkek ott vannak, ahol kell lenniük és nem vándorolnak vissza. Ezért nem is tartom fontosnak elbocsátani a mécsest- Nem bír jelentéssel, de szép! Ha akarod, ettől még vízre bocsáthatjuk a miénket. ^^ - Látszott a magatartásán, hogy ő aztán nem zen budhista tanokat vall, viszont nem zárkózott el a cselekvéstől magától úgy minden szellemi sallang nélkül. A sok mécses a vízen márpedig szép!

by **Hinari** Vas. Dec. 13 2015, 22:56

- Ficánka? – kérdeztem vissza – Nem lenne az túl… - el kellett gondolkoznom a helyes kifejezésen. Én is ismertem a mesét, és onnan nevet adni valahogy… furcsának tűnt. Újra a szemem elé emeltem a halacskát – Ő nem olyan félős, mint amaz. És sokkal aranyosabb is – szögeztem le végül, majd el kellett nevetnem magam a fiú mimikáján.
- És egyébként is, én választottam – húztam fel az orrom tettetett sértődöttséggel – Legyen csak Pajkos. ^^
Még bólintottam is hozzá. Persze volt egy olyan sejtésem, hogy Al nem fogja annyiban hagyni, de szerettem a kettőnk közt fel-feljövő, komolytalan heccelődéseket, és már alig vártam, hogy később újra eszébe jusson: az ilyen derűs vitatkozások jókedvet csempésztek a hétköznapokba, elterelve a figyelmem a jelen komorabb eseményeiről.

Később pedig ott álltunk mi is a folyóparton, s én várakozón néztem Alra, a hang nélkül feltett kérdésre várva a tettekkel vagy szavakkal kimondott választ. Észrevehette, ugyanis elkezdett magyarázni, és azokból, amiket a hídon álló szervező és Alex mondott, össze tudtam rakni, hogyan is képzeljem el ezt az egészet azok szemszögéből, akik hisznek benne. Al nem hitt. S ami azt illeti, engem is másra neveltek, dehát mi nem voltunk japánok. Többen megelőztek minket, a folyó nemsokára világító lámpások sokaságával lett teli. Lewis. Összerezzentem, a hullámokat néztem, ahogy egyik-másik mécsest verdesik. Vajon ők miben hittek? Szinte öntudatlanul tettem meg az első lépést. Végig fogva kedvesem kezét, a másikban Pajkos-Ficánkát tartva.
- Én… azt hiszem, beleengedem őket. Így helyes.
Elmosolyodtam. Most nem rólam volt szó. Leguggoltam, és a halacskát óvatosan letéve a fűbe, két kezembe egy-egy lámpást vettem fel, tenyeremben tartva azokat, elnézve a pislákoló lángot pár pillanatig, ahogy a szél ide-oda hajtja őket. Majd előrehajoltam, és beletettem a lámpásokat a folyóba; s e hűvös estén sem esett rosszul a kezemet simogató, jéghideg víz. Öt-hat másodpercig is maradhattam így. Végül felegyenesedtem; a fiúhoz dőlve, kerestem kezemmel az övét. Az úszó csodát néztem csöndesen.
- Tényleg szép – suttogtam, majd ahogy kezdtek fogyni előttünk a mécsesek, úgy indultunk el mi is hazafelé.

by **Yuuki Asuna** Szer. Jan. 06 2016, 00:03

Shuu, Hinari, Alex, Mirika: a fesztiválon a különböző játékok és egyebek által a szellemek fejenként 500 arannyal jutalmaznak meg.

Többiek: egy darabig még nyitva tartom a topicot, hogy tudjatok zárót írni. :3

by **Yuuki Asuna** Szomb. Feb. 27 2016, 10:18

Ayse, Jun, Chan, Kemabat, Danee, Aidor, Saya: 250 arany

Az eventet lezárom, köszönöm a részvételt. :3

by Ajánlott tartalom