[Event] Obon fesztivál

Szokásomhoz híven ma sem keltem korán. De ennek ellenére még délelőtt sikerült felébrednem. Emlékeztem, hogy Shushuék kitettek egy aranyos programötletet a táblácskánkra, valami fesztivál lesz. Egyértelmű, hogy ott a helyem! Ki nem hagynám, és micsoda szerencse, hogy egyéb programom sincs mára, így az egész napot a drágáimnak szentelhetem. Sokan nem hisznek a szellemekben, viszont én pontosan tudom, hogy léteznek és itt vannak körülöttünk. Vigyáznak ránk, megóvnak a gonosztól. Ugye nagypapi? Viszont... sajnos nekünk élőknek rengeteg elfoglaltságunk van ami miatt nincs időnk mindig megköszönni a szolgáltatásaikat, viszont itt van egy nap amit arra szánhatunk, hogy köszönetet mondjunk azért, hogy itt vannak, hogy velünk voltak, és hogy továbbra is mellettünk maradnak majd. Rengeteg mindenkinek szeretnék köszönetet mondani, viszont ha sütit sütnék elmenne vele az egész nap, bolti édességekkel pedig nem szeretnék eléjük állni. Lehet, hogy finomabb, de a saját kézzel gyúrt onigiri legalább annyira jó lehet mint egy piskóta, tejszínhabbal és  csokiöntettel a tetején. Illetve én telerakom szeretettel is! Szépen, gyorsan elkészülök mindegyikkel, majd becsomagolom őket, és elrakom mindet.

Jun írta:Hamarosan ott leszek! Már elindultam!
Jun

Biztosan várnak már rám, elvégre eltelt 1-2 óra azóta, hogy megkaptam Shu-nyanék üzenetét, de van egy olyan érzésem, hogy nem mentek sehova sem. Ezúttal nem megyek boltba nem veszek ételt magunknak, ez a nap a megemlékezésről szól, a tiszteletről.
Rövidesen megérkeztem a falucskába, kezemben egy papírlegyezővel legyezgetem magam, miközben a tömeget szemlélem. Milyen sokan eljöttek megemlékezni. Boldoggá tesz. Néhányan már az ajándékokat is kipakolták, én még egy picikét váratom az ősöket, a barátok pedig úgyis mindig türelmetlenkednek ha ételről van szó.
Addig-addig sétálgatom mígnem rá nem bukkanok Shu-tanékra. Biztos integetni fognak! Én is integetek majd nekik :3

Koborlásaim közepette akadt meg a szemem a különös jelenségen. Tudjátok, az aktiv pihenés nevű, fedezzük fel a tájat program keretében időről időre megvalósított rövid kis kirándulásaimról beszélek. Amellett, hogy gyönyörű tájakat csodálhatok meg, számtalanszor megesett már, hogy egy új küldetésbe botlottam bele, amit a kis kézikönyv nem is említ.
Így eshetett most meg velem az is, hogy poroszkálás közben hosszú menetoszlopot pillantottam meg. Nem valami harci partit, felfegyverkezve, vagy ilyesmi, hanem több kis társaság sokaságát egymást követve kisebb, nagyobb távolságokban, japcsi ruhákban, olyan kimono izékben. Na jó, tudom, tudom: yukatta. Vagy mi.

Úgy döntöttem, hogy kiderítem merre tartanak, de minthogy sosem voltam egy közvetlen ember, inkább csendben beálltam a levegős kis menetoszlopukba, s erősen füleltem, hátha elkapok pár információ morzsát, arról, hogy mi a dolgok fenforgása

Végül, hosszúranyúlt gyalogást követően eljutattunk valami falucskába, ahol egy mélyhangú ipse előadta magát és végül, úgy, ahogy összeállt a kép, arról, hogy miről is van szó.

A tömeg hamar nekikezdett az ételáldozat bemutatásoknak, de igy is rengetegen voltak, s maradt bőven időm átgondolni, mit is akarok tenni. Néztem az embereket, az arcokat, megpróbáltam ráhangolodni az eseményre, s közben felidézni az itt elvesztett ismerőseim sorát. Azért egy kissé meg kellett erőltetnem az agyamat, mire Lanceren és Anaton kivül eszembe jutott még valaki. Mostanában hála az égnek nem voltak halottaim, régebbi emlékeim között kellett kutatnom utánuk.
Zakuro, igen. Nohát, Miu ennyire elfeledtette velem. Talán mégsem a többségnek van igazuk, és tényleg kijutottak a játékból éppségben. Ám, ha mégsem...
Vot még nálam két szelet süti, amit még indulás elött vettem a cukrászdába nasinak, azokat vettem elő, most hogy végre az egyik áldozó kő elé sodort a sor.
Mindketten nagyon fontosak voltatok a számomra, Zaku-chan mosolyt csalt az arcomra, Lancer-san nélkül pedig most nem létezne a céh... bár csak még itt lennének velem...
Egy sohaj keretében tettem le a sütiket a kőre, majd némi időzés után átadtam a helyem a mögöttem állónak.
Az éj leszáltával pedig rájuk emlékezve útjára engedtem egy-egy lámpiont.

Shu
Végre sikerült megtalálnom Shu-nyanékat, erre mire felugrok hozzájuk ők már tova is repülnek. Először nem értettem igazán, hogy mire fel ez a nagy sietség, de biztos közbejött valami. Vagy észrevettek egy-két régi ismerőt a tömegben és mentek köszöngetni. Ej ezek a mai fiatalok, hova ez a nagy sietség... Vállat vonok és mosolygok, hiszen én is éppen annyira szoktam sietni, mint amennyire most ők is. Közben szépen elrendezkedem az ideglenes kis bázisunkon, elrendezem a párnákat, rakok ki egy-két plédet is, hátha hideg lesz este, illetve van egy tök jó hangulata ha a csillagos égboltot bámulva egy takarón osztozkodva csodálhatjuk a tűzijátékot a szeretteinkkel. Büszke voltam magamra, és mire elkészültem már vissza is tértek az angyalkáim. Széles, barátságos vigyorral az arcomon üdvözlöm őket, ezúttal szavakkal is.
- Halihó! Azt hittem sosem jöttök vissza. - öltök nyelvet, majd kissé csalódottan körbepillantok ismét - Úgy tűnik a többiek még nem értek ide. Remélem, hogy nem felejtették el, hogy ma lesz tűzijáték is. Jó lenne közösen végignézni. - remélem nem vesztek el a tömegben, megfordult a fejemben, hogy írok nekik egy üzenetet, de inkább hagytam a fenébe, hiszen nem akarok belezavarni a nagy megemlékezésbe sem.
- Arra gondoltam, hogy ehetnénk almát mondjuk, meg vattacukrot, és szeretnék lőni olyan táblákra is, és a nyereményeket odavihessük majd a templomnak, ha jól emlékszem adományokat gyűjtenek, szerintem örülnének neki ha nem csak pénzt adnánk. Ma úgy keltem fel, hogy valamit jót kell csinálnom, szóval az adakozás jól hangzik nem? - vetettem fel az ötleteim, majd vártam egy kicsit, hogy válaszoljanak.
- Hümmm... egyébként kipróbálhatunk mindent... apropó! Én még nem adományoztam ételt a megemlékezéses izére sem. Hoztam néhány rizsgombócot, majd oda kellene adnom, szerintem jól fog esni a szellemeknek, a sok édesség után egy kicsit klasszikusabb étel.

Az Éhes lelkek fesztiválja. Hátborzongató egy neve van annyi szent. Már vagy élet eltelt azóta, hogy Horunkában jártam, de a fesztivál elég nagy visszhangot vert. Ahhoz mindenképpen elég nagyot, hogy eljöjjek rá, még ha éppenséggel valami hasznosabban is eltölthetném a szabadidőm. Na igen, azt hiszem tényleg eléggé "világi" ember vagyok. Mostanában egyik ünnepségről a másikra járok. Nem tagadhatom tovább, iszonyatosan ellustultam. Nem mintha nem szeretnék már valami izgalmasabbat csinálni, de az a helyzet, hogy éppen egy felszerelés csere kellős közepén tartok ami minden erőforrásomat felemészti sőt még a limitet is átlépi és nem tehetek mást mint, hogy bámulom a még el nem költött megspórolt pénzem. Még ugyan semmit sem költöttem el belőle, de a tudat, hogy nemsokára pillanatok alatt eltűnik mind az összes kemény munkával megkeresett fillérem és akkor még legalább ennyit össze kell kaparnom valahonnan... Aztán meg nem is beszélve arról, hogy aztán fel is kell készülnöm kristályokkal meg potikkal, ehhez még hozzá tesszük, hogy van egy csomó képességem amit fejleszteni kéne... Tényleg kéne valami jól kereső meló, de mindez most mellékes. A mai nap mondhatni a hallottak napja. Ez most a holtakról szól és semmi másról, hogy megemlékezzünk a halott barátokról. Na nem mintha olyan sok lenne, de azért akad.
Hallgatom a tömegben a beszédet majd a végén veszem a lapot, hogy szabad a pálya. Úgy tűnik erre felé az a szokás, hogy étellel kedveskednek a szellemeknek. Akár az egyiptomiak, bár ott is végül a papok ették meg az összegyűlt elemózsiát. Hát igen, az emberi butaság határtalan. Mindenesetre úgy vélem nekem se kéne kilógni a sorból, bár nem készültem semmivel, de szerencsére ezen segít a környező rengeteg ételbódé. Az egyiknél vettem egy adag kalácsot. Ez nyilván elég jó lesz.
Ahogy elérek az áldozó helyre leteszem a friss kalácsot. Lichtre gondolok. Emlékszem egyszer csak a neve már nem szerepelt a barátlistámon. Valószínűleg meghalt, bár nem tudom, hol vagy miben. Összetettem a két kezem és egy perces néma csenddel tisztelegtem a régi barát előtt.
Miután végeztem, kicsit megkönnyebbültebben éreztem magam és elindultam még egyszer szétnézni a boltok során...