[Küldetés] The floor is lava

Telihold! Tavacska! Virágok! Nekem tutira itt a helyem! >.< Ismerek ugyanis valakit, aki ismer valakit, aki ismer valakit, aki aztán nagyon ismer valakit, aki azt mondta, hogy igazi virágkitörésre lehet itten számítani. Hallottam ugyan, hogy a 20. szint népszerű lett, de biztosan csak azután, hogy a 19. boss legyőzése után Én felfedeztem, hogy mennyi növény van itt. Nem véletlenül időztem annyit a szinten, miután megnyitottuk.
Na de, ez most mindegy is. Az ismerősöm ismerősének az ismerősének az ismerőse azt mondta, hogy most mindenképpen érdemes ide eljönni, úgyhogy jöttem is. Virágos ruciban persze, és tündéri kis kosárkákkal, hogy legyen hova befogni a szállingó növényeket. A terv ugyanis az, hogy annyit gyűjtök össze, amennyit csak tudok. Igazi virágparadicsom ez a hely, mindenképpen megéri majd eltöltenem itt egy kis időt! *-* Ha elég virágot sikerül szereznem, akkor még ruhát is varrok magamnak belőle. Biztosan jó lesz valami különleges alkalomra, amikor nagyon fel akarok vágni.
Szokásos felszerelésem helyett egy könnyed, nyárias ruhát veszek fel, kezemben pedig egy közepes méretű kosár, amiben benne van egy másik, ami kisebb nála. Meg akarom tölteni mindet, mert van belőle hasznom elég. A telihold éjszakája ma lesz, úgyhogy már naplementekor megérkezem a szintre, s ide-oda sétálgatva próbálom megtalálni a tavacskát, amiről az ismerősöm ismerősének sokadik ágú ismerőse is beszélt. Fuhh, remélem, nem akar átverni, mert akkor biztosan kikap. o.o
A tavacskához így elsőként érkezem. Talán nem ijesztek el senkit a vörös indikátorommal. De hiszen nem is lehetek rossz ember, hiszen a virágokat szeretem. :3

Eleinte nagyon úgy néz ki, egyedül vagyok, és ennek igazából egy picit örülök is, meg nem is. Egyrészt az lesz a királyság, ha minden virág az enyém lehet, másrészt viszont nem is tuti, hogy szükségem lesz ennyire, harmadrészt pedig, hát na igen. Azért jó, ha van velem valaki, aki szintén virágokért jött, és akkor nem érzem majd olyan hülyén magamat, amiért egy kitörni készülő vulkánban bányászok majd növényekért. Na jó, a második pont, az csak vicc volt. Mindenki tudja jól, hogy a legjobb potion és méregkeverő vagyok Aincradban. Aki meg nem ezt mondja, az hazudik. Bőven lenne mire elhasználnom körülbelül végtelen mennyiségű tier négyes növényt, hiszen már jó ideje kísérletezem az új alkímia felszerelésemmel, ami arra jó, hogy tier négyes potikat és mérgeket gyártsak vele. Még csak egy sorvasztó mérget sikerült kotyvasztanom, egy egész éjszakámba került megcsinálni, és rengeteg nyersanyag ment tönkre, mert nem jól csináltam. De legalább már ott van a Guide Bookban, ottan-e, hogy azt a receptet van már, aki el tudja készíteni.
Aztán meglepetésemre, de jött ám valaki, akit egy kicsit, nagyon kicsit ugyan, de ismerek is. Láttam őt aaa… igen, az a félmeztelen pasas abból a fura épületből, akivel nyomozósdit játszottunk. Perfect team voltunk. Fura, mert amikor ránéztem először, nem hittem volna, hogy ilyen okos. Sőt, semennyire se néztem ki belőle, hogy rafinált. Mert mindig az italkáival volt elfoglalva. Meg azzal, hogy csinálja a flame war-t. Amire szükség is volt ám. *-*
- Mr. Watson! – biccentek Bacchusnak, és sétálok oda hozzá. Kis kosárkák a kézben, meg minden. Lehet, nagyobb kosarakat kellett volna hoznom? Vagy többet. Már bánom, hogy nem vittem el azt a nagyot, de az nem volt kidíszítve ilyen helyes kis masnikkal, meg minden.
Bacchus felől árad a bor szag. Borocska! *-* Az még finom is. Legalábbis, az édes. A céhemben a legmenőbb, hogy borospincénk van a templom alatt. A legjobb, komolyan imádom.
- Ismételten gratulálok a sikeres nyomozásunkhoz. Elképesztőek voltunk! *-* Nahát, ismételten szenvedélyének él, Mr. Watson? *-* – aki olvasta a regényeket, nem pedig buta animékből informálódik, az tudja jól, hogy Watson két dolognak nem áll ellen. A nőknek, és az italnak. Sherlock pedig az ópiumnak és a heroinnak. Benedict Cumberbatch pedig istenkirály megszemélyesítője volt. Aki mást mond, az nem tudja, mit szalasztott el. Gyerekkorom egyik kedvenc brit filmsorozata volt. Sokkal jobbak, mint ami amúgy a tévében szokott menni. Éljen az illegális letöltés! \o/
- Jól vagy? Fogsz tudni így menni? Nehogy aztán belezuhanj nekem a lávába. o.o Ekkora égést nem viselnél el. – fejemmel a lávafolyam felé biccentek. Kicsit nagy itt a forróság is. Nem para annyira, lehetne rosszabb… De lerí Watsonról, hogy picit be van csiccsentve. Olyankor meg inkább hullámosan jár az ember, nem egyenesen. Bár ki tudja. Lehet, ha azt mondjuk neki, járjon cikk-cakkosan, akkor meg majd egyenesen fog tudni járni.
Aztán még többen érkeznek. Még szerencse, legalább elhessegethetem a bűntudatomat, amiért egy pillanatra az összes virágot önmagamnak akartam. Nem, így sokkal jobb lesz. Különben is, miről tudnék több, mint ezer szót rizsázni, ha nem erről?
- Jéééé… szia! – látásom elég jó a sötétben, és a láva is világít pont eléggé. Így aztán azonnal felismerem a kék hajút, akivel bosson találkoztam. Ő volt az egyetlen, aki nem akarta hagyni, hogy Anthony egyedül nézzen szembe a bossal. Persze, igazából nem volt probléma, jóval erősebb Malcolm annál, mint amit említett. Erről már rég sikerült megbizonyosodnom. De ugye ezt a frontosok nem tudják, és ez így is van jól. Még mindig bosszant Szophie hozzáállása. Undorító, amit művelt, még az én ízlésemnek is. Ha az én kezembe lenne bízva egy kis kezdő sorsa, akkor nem ilyen véget adnék neki. A felszabadítás pedig más dolog, az nemes és dicső tett. Vannak olyanok, akik nem képesek Aincradban boldogak lenni.
- Igen, én. Asuka vagyok. – ugyan ott mindenkinek bemutatkoztam, én csak nagyon kevesek nevét tudtam megjegyezni. Közös party ide vagy oda, akkor is rengeteg volt ott az ismeretlen arc. A Mirikát megjegyzetem, meg nála vettem is már páncélt, meg Hinarit, és Szophiet. De azt hiszem, körülbelül csak ennyi.
- Igen, a piros hajú. Shu megtalálta, és tőle tudom, hogy nagyon kiborult. Azóta senki sem látta, pedig én is kerestem... – ez mondjuk nem hazugság, legalábbis nem annyira. Kétszer láttam utána, de csak percekre. Majd eltűnt, felszívódott, és a céhből is kilépett. Ezért pedig bosszús vagyok. Nagyon-nagyon bosszús. Már próbálok nem gondolni rá, és egyszerűen csak elfelejteni az egészet. Ezért is költöztem Taftba. Az egész olyan, mint egy nagy újrakezdés. Új város, meg minden. Különben is, túl könnyen irányított. Minden szavát lestem, és bármire rá tudott venni. Ez pedig izgalmas volt. Nagyon kevesen képesek csak erre.
- Segíteni akartam neki a boss után, de nem találtam nyomát. Ha tudsz róla valamit, akkor kérlek, majd keress fel. Taftban, az Aphrodité szépségszalonban dolgozom, ott megtalálsz. – meghajolok előtte, a szokások szerint, hiszen mégis csak egy kérésről van szó. Egyáltalán nem zavartatom magam azért, mert nekem vörös az indikátorom. Ő pedig egy bűnüldöző céh tagja, mégis az egyedüli volt, aki egy vörös játékost próbált megmenteni abból a csürhéből. Nagyon mérges vagyok ám Szophiera azért, ami ott történt.
- Azért történt, mert vörös az indikátora. Csak tudod, én küldtem egy üzenetet Hinarinak, amikor először mentem bossra, nem akartam, hogy baj legyen velem. De többet nem megyek… nagyon sok a veszekedés, és én azt nem bírom. – ez tényleg így van. Hinarinak is, és Yuichinak is küldtem egy-egy üzenetet, amiben leírtam mindent, amire képes vagyok. Yuichi még a pontozásomat is megkapta. Bízom benne, és azzal, hogy nem él vissza vele. Nem hiszem, hogy képes lenne rá, különben is.
- Noooo, madárka! T.T – szegény madár. Pedig cuki volt. Idő közben egy harmadik, velem együtt negyedik emberke is megérkezik. Nem tűnik veszélyesnek, sőt, nagyon is jó dolgokat mond. A problémamegoldási kísérletére fellelkesülök. Négyen vagyunk, négyen kell átjutunk.
- Sziaszia! Asuka vagyok. És igen, a gyógyítás jó. Nekem magas súlyemelésem van, és magas akrobatikám is. Simán átdobok bárkit szikláról sziklára. – ha a terv így maradhat, akkor neki is kezdek. Aki jelentkezik, hogy kicsi az akrobatikája, azt én átdobom, mert megtehetem, és mert spenótot ettem reggelire, mint Popeye (nem!). Nem nagy cucc. A csini cipőm pedig még abban is segít, hogy kiválóan tudjak átakrobatikázni. Na de hogy Bacchust sikerül-e problémamentesen átrugdalni, az majd rajta múlik.
- Úúúúúwh! Mennyi virág!*w* - és már készítem is a kosárkákat, amint megkezdődik a virágkitörés. Nem csak gyönyörű, de még hasznos is. Áh! Nem a masnis kosarat kellett volna hoznom, hanem a nagyot! T.T Én meg azt hittem, ez majd tutira elég lesz, de nem.
Szóval, a visszaszámláló elindul, én pedig nekikezdek a gyűjtögetésnek. Kiszedegetem az összes olyat, amiről tudom, hogy már négyes tierű. Sajnos a legtöbbet még nem láttam élőben, csak képek alapján, de azért az is valami. A kisebb tierűekkel most nem foglalkozom, sem a nagyobbakkal, nekem azokra most nincs szükségem. Még néhány díszítő növényt is elteszek, amikkel picit feldobhatom a boltomat. Szeretem, hogy annyi virágot tehetek oda, mert egyszerűen nagyon chill az egész így. Mint a Netflix, vagy mi.
- Hogy haladtok? – kész. Két kiskosár, tele T4 növényekkel. Nekem ez így tökéletes. Azt hiszem, ennyi elég lesz, lévén alig néhány percünk maradt.
- Öt perccel a számláló lejárta után induljunk vissza. – javaslom a többieknek. Ha ez megfelel nekik, akkor ugyanazzal a módszerrel dobálom át szikláról sziklára azokat, akik nem rendelkeznek akrobatikával, mint amivel idehoztam őket. Persze, ha igénylik ezt. Mégis mi baj történhetne abból, hogy egy vörös indikátoros, tűsarkú cicababa dobálgat át egy lávató fölött?