KezdőlapVio vs. Anat
3 posters
1 / 1 oldal
Vio vs. Anat
by Viola Vas. Nov. 25 2012, 14:43
Ideges léptekkel trappolok az utcán, aki csak rám néz, láthatja, hogy nem érdemes belém kötni, mert nagyon gyorsan a szigonyom végére tűzöm őket mérgemben. Szememmel jobbra-balra tekintve egy bárt keresek, ahol nagyon gyorsan magamhoz vehetek egy pohár italt, ami majd lehűti felforrósodott kedélyemet.
Nem ám azért vagyok mérges, mert az ördög eljött hozzám, hogy vissza kérje a villáját, s nem is azért, mert a kedvenc boltomban leárazás volt, de nincs pénzem, de még az se, hogy a mellen nem nő ebben a világban.... Nem, a dolog, ami felhúzott ennél sokkal egyszerűbb és ugyan akkor kellemetlenebb.
Éppen a egy kirakatban gyönyörködtem, mikor az erősebbik nem egy tagja nekem jött. Nem elég, hogy megzavart a leskelődésben, egyszerűen ignorált az eseményt követően, én meg ott álltam széttett karokkal, hogy "he?!". Igaz, hogy egy játékban vagyunk, de ez most az életünk, mert nem bírunk kilépni, hát akkor meg miért nem viselkedünk normálisan?
- Nem akarsz esetleg bocsánatot kérni..? - kiáltottam utána, mire az a suttyó a középső ujját mutatta! Nekem! Hát majdnem úgy voltam vele, hogy menten odamegyek, s kitépem neki az egész végtagjával együtt, aztán azzal adok neki egy pofont, de minden higgadtságpontomat összeszedve megálltam a dolgot, így csupán a fejem lett vörös a méregtől.
Az is eszembe jutott, hogy kihívom párbajra ezért az arcátlanságért, de az se illene az ilyen finom hölgyhöz, mint amilyen én vagyok, szóval még csak nem is kezdtem el hisztizni (igazán). Inkább elviharzottam a másik irányba, s most itt vagyok, keresve egy pubot, ahol ledönthetek valamit.
- Found ya... - nyögöm, mikor végre meglátok egy kocsmaszerűséget, melynek már az ajtajában gyanús külsejű alakok álldogálnak, lopva kacsintgatva rám. Nem számít, most elég mérges vagyok, simán nekik ugrok, ha beszólnak.
Belépek, s egyből a kiszolgáló felé megyek, nem törődve senkivel, s rácsapok a pultra, mikor odaérek. Véreres szemekkel nézek a csaposra, s mint egy fanatikus alkoholista, lassan, de határozottan préselem ki magamból a következő szavakat:
- Egy vodkát kérek..! - majd mint egy robot, leülök az előttem lévő három lábú székre és türelmetlen figyelemmel követek, ahogy a pultos kitölti nekem az italomat...
Nem ám azért vagyok mérges, mert az ördög eljött hozzám, hogy vissza kérje a villáját, s nem is azért, mert a kedvenc boltomban leárazás volt, de nincs pénzem, de még az se, hogy a mellen nem nő ebben a világban.... Nem, a dolog, ami felhúzott ennél sokkal egyszerűbb és ugyan akkor kellemetlenebb.
Éppen a egy kirakatban gyönyörködtem, mikor az erősebbik nem egy tagja nekem jött. Nem elég, hogy megzavart a leskelődésben, egyszerűen ignorált az eseményt követően, én meg ott álltam széttett karokkal, hogy "he?!". Igaz, hogy egy játékban vagyunk, de ez most az életünk, mert nem bírunk kilépni, hát akkor meg miért nem viselkedünk normálisan?
- Nem akarsz esetleg bocsánatot kérni..? - kiáltottam utána, mire az a suttyó a középső ujját mutatta! Nekem! Hát majdnem úgy voltam vele, hogy menten odamegyek, s kitépem neki az egész végtagjával együtt, aztán azzal adok neki egy pofont, de minden higgadtságpontomat összeszedve megálltam a dolgot, így csupán a fejem lett vörös a méregtől.
Az is eszembe jutott, hogy kihívom párbajra ezért az arcátlanságért, de az se illene az ilyen finom hölgyhöz, mint amilyen én vagyok, szóval még csak nem is kezdtem el hisztizni (igazán). Inkább elviharzottam a másik irányba, s most itt vagyok, keresve egy pubot, ahol ledönthetek valamit.
- Found ya... - nyögöm, mikor végre meglátok egy kocsmaszerűséget, melynek már az ajtajában gyanús külsejű alakok álldogálnak, lopva kacsintgatva rám. Nem számít, most elég mérges vagyok, simán nekik ugrok, ha beszólnak.
Belépek, s egyből a kiszolgáló felé megyek, nem törődve senkivel, s rácsapok a pultra, mikor odaérek. Véreres szemekkel nézek a csaposra, s mint egy fanatikus alkoholista, lassan, de határozottan préselem ki magamból a következő szavakat:
- Egy vodkát kérek..! - majd mint egy robot, leülök az előttem lévő három lábú székre és türelmetlen figyelemmel követek, ahogy a pultos kitölti nekem az italomat...
Viola- Harcművész
- Hozzászólások száma : 365
Join date : 2012. Sep. 24.
Karakterlap
Szint: 21
Indikátor: Zöld
Céh: -
Re: Vio vs. Anat
by Anatole Saito Vas. Nov. 25 2012, 16:10
Úgy döntöttem, ma délután lazulok egy kicsit. Mivel szerettem volna új helyeket is megismerni a Kezdetek városában, ezért úgy döntöttem, hogy a szálláshelyemtől távol eső bárok egyikét próbálom ki. Új elfoglaltságommá vált, amolyan unaloműzőként a "szabadnapjaimon", hogy beülök egy fogadóba és az embereket vizslatom. Rengeteget mindent lehet tanulni és leszűrni egy-egy játékostárs, vagy NJK viselkedéséből, s én azon voltam, hogy fejlesszem a személyiségem, illetve továbbgondoljam a felvett szerepköreimet is. A múltkori részeges harcművész igen balul sült el, szóval még jócskán van mit tanulnom. Persze foglalkoztatott a soron következő céhküldetésem, sőt mivel az a hír járta, hogy az első szint boss-ját kivégezték, még az is megfordult a fejembe, hogy a második szinten már én is harcba állok. De nem ma... ma aktív pihenést tartok. Persze nem iszappakolással és uborkákkal a szememen egy wellnesz fürdőben, s még csak kockulni sem tudok a net előtt, ezért maradnak a SAO nyújtotta lehetőségek: jelen pillanatban a csehó vendégeinek felmérése.
No, nézzük csak sorban őket: egy iszákos vén barom éppen azon munkálkodik, hogy válogatott pajzánságokkal az egyik felszolgálólány szoknyája alá nyúlhasson, persze minduntalan rácsapnak a kezére. Két fura alak a sarokban ülve éppen bájcsevejt folytathat a világuralomra törési szándékaikról, mindenesetre nem túl bizalomgerjesztő a sutyorgásuk. A bárpultnál egy fiatal suhanc képtelen levenni kocsányon lógó szemeit a pultos nő mély dekoltázsából kivillanó hatalmas kebleiről. Persze a nő kihasználja adottságait, amellyel vendégek sorait vonzza be a helyre, de csak semmi nyúlkálás. Mikor a fiú nem bír tovább magával, és kissé illuminált állapotában annyira felbiztatja magát, hogy a pultos mellei után nyúl, akkora pofon gazdája lesz, hogy ha nem egy virtuális világban lennénk, akkor tuti körmérkőzést játszanának a fogai a bentmaradásért. Így "csak" egy méretes, vörös, pixeles kéznyom marad az arcán. Kissé felszisszenek a pult elkanyarodó végénél ülve, aztán felpillantok, hogy a nekem szemben lévő ajtóban végigmérhessem az új érkezőt. Nem véletlenül választottam ezt a helyet, innen jól rálátok a bejáratra és az egész csehó belterületére is, ráadásul ha találok valaki érdekeset, hamar szóba tudok elegyedni vele a pultnál ülve. Szokásomhoz híven egy pohár limonádét szopogatok, amikor is egy hosszú fekete hajú lány szabály szerűen betrappol és ledobja magát 3 székkel arrébb tőlem. Igéző smaragdzöld szemei igencsak megkapóak, arányos, nőies alkata is szemrevaló, szóval első látásra minden férfiúi igényeimnek megfelelő lenne a hölgyemény. Na de a viselkedése, az valami rendkívüli! Nem elég, hogy majd szétveti a düh, s ettől mozgása nem éppen olyan kecses, mint ami egy ilyen szépségtől elvárható lenne, de úgy issza a vodkát, hogy azt a legtöbb férfi is megirigyelné. Én is... főleg, hogy szinte sosem iszom alkoholt.
~ Igencsak tűzrőlpattant menyecske, kedvemre való ~ motyogok magam elé olyan halkan, hogy csak hallgatózás jártassággal lehetne érteni. Ráadásul a lány teste tele van mindenféle hegekkel, s még csak nem is takargatja őket. Csak nem egy csiszolatlan gyémántra akadtam? Ma az első igazán érdekes emberke, akire nem csak pár percet óhajtok szánni. Úgy döntök, provokálom egy kicsit, meglátjuk mire megyek vele. Felállok, mintha csak a mosdóra igyekeznék, aztán amikor a lány háta mögé érek, úgy teszek, mintha a ruhám teljesen véletlenül beakadt volna a hátán függő szigonyába. Ettől a mozdulatsortól azt remélem, hogy sikerül pont annyira finoman meglöknöm, hogy az megzavarja.
- Upsz, igazán sajnálom! - kérek bocsánatot a lánytól, de hangomból és az arcomon elterülő vigyorból kiolvasható, hogy csöppet sem sajnálom.
No, nézzük csak sorban őket: egy iszákos vén barom éppen azon munkálkodik, hogy válogatott pajzánságokkal az egyik felszolgálólány szoknyája alá nyúlhasson, persze minduntalan rácsapnak a kezére. Két fura alak a sarokban ülve éppen bájcsevejt folytathat a világuralomra törési szándékaikról, mindenesetre nem túl bizalomgerjesztő a sutyorgásuk. A bárpultnál egy fiatal suhanc képtelen levenni kocsányon lógó szemeit a pultos nő mély dekoltázsából kivillanó hatalmas kebleiről. Persze a nő kihasználja adottságait, amellyel vendégek sorait vonzza be a helyre, de csak semmi nyúlkálás. Mikor a fiú nem bír tovább magával, és kissé illuminált állapotában annyira felbiztatja magát, hogy a pultos mellei után nyúl, akkora pofon gazdája lesz, hogy ha nem egy virtuális világban lennénk, akkor tuti körmérkőzést játszanának a fogai a bentmaradásért. Így "csak" egy méretes, vörös, pixeles kéznyom marad az arcán. Kissé felszisszenek a pult elkanyarodó végénél ülve, aztán felpillantok, hogy a nekem szemben lévő ajtóban végigmérhessem az új érkezőt. Nem véletlenül választottam ezt a helyet, innen jól rálátok a bejáratra és az egész csehó belterületére is, ráadásul ha találok valaki érdekeset, hamar szóba tudok elegyedni vele a pultnál ülve. Szokásomhoz híven egy pohár limonádét szopogatok, amikor is egy hosszú fekete hajú lány szabály szerűen betrappol és ledobja magát 3 székkel arrébb tőlem. Igéző smaragdzöld szemei igencsak megkapóak, arányos, nőies alkata is szemrevaló, szóval első látásra minden férfiúi igényeimnek megfelelő lenne a hölgyemény. Na de a viselkedése, az valami rendkívüli! Nem elég, hogy majd szétveti a düh, s ettől mozgása nem éppen olyan kecses, mint ami egy ilyen szépségtől elvárható lenne, de úgy issza a vodkát, hogy azt a legtöbb férfi is megirigyelné. Én is... főleg, hogy szinte sosem iszom alkoholt.
~ Igencsak tűzrőlpattant menyecske, kedvemre való ~ motyogok magam elé olyan halkan, hogy csak hallgatózás jártassággal lehetne érteni. Ráadásul a lány teste tele van mindenféle hegekkel, s még csak nem is takargatja őket. Csak nem egy csiszolatlan gyémántra akadtam? Ma az első igazán érdekes emberke, akire nem csak pár percet óhajtok szánni. Úgy döntök, provokálom egy kicsit, meglátjuk mire megyek vele. Felállok, mintha csak a mosdóra igyekeznék, aztán amikor a lány háta mögé érek, úgy teszek, mintha a ruhám teljesen véletlenül beakadt volna a hátán függő szigonyába. Ettől a mozdulatsortól azt remélem, hogy sikerül pont annyira finoman meglöknöm, hogy az megzavarja.
- Upsz, igazán sajnálom! - kérek bocsánatot a lánytól, de hangomból és az arcomon elterülő vigyorból kiolvasható, hogy csöppet sem sajnálom.
Anatole Saito- Harcos
- Hozzászólások száma : 2965
Join date : 2012. Sep. 10.
Tartózkodási hely : örök vadászmezők
Karakterlap
Szint: 35
Indikátor: Zöld
Céh: Artes Liberales, Sayonara
Re: Vio vs. Anat
by Viola Vas. Nov. 25 2012, 18:04
A szép íztelen-szagtalan italomat hihetetlen örömmel veszem a kezeim közé, majd egy gyorsa mozdulattal a másvilágra küldöm. Ennyire még sosem esett jól az alkohol okozta maró érzés, ami bejárta a számít az utolsó idegvégződésig, még akkor is, ha ezt mind csak a Nerve Gear vetíti ki az érzékszerveimre. Legalább sok mindenre gondolt Kayaba, mielőtt bezárt ide minket... Nahát, a végén még igazi humanistának állítom be a hapsit, haha..!
Visszatolom a pohárkámat a csaposhoz közelebbi oldalra, aztán kacsintok rá egyet, amivel azt kívánom közölni, hogy még egy kört fogyasztanék. Szerencsére ő is érti a testbeszédet, így seperc alatt teli tölti nekem a kis poharam a szokásos itókával, amit megint egy normális időintervallumban tüntetek el. Kábé fél percen belül...
Nos, a játék nem tudom, hogy hogyan számolja ki, hogy ki mikor lesz illuminált állapotban, de én már kezdem most érezni a hatását. Talán a kitartás és az élet pontokkal szorozgat vagy oszt valamit..? Ahh, nem érdekel... Ez majd csak akkor lesz gond, ha a túl sok pontom miatt majd meg se érzem az italt, akkor se ha hordószámra döntöm befelé...
Gyors döntést hozok: Iszok még egyet. Ezt a döntést megünnepelendő tolnám is a poharamat egy újabb kör reménye felé, de valami megránt hátulról, hogy majdnem leesek a székről. Nem nagy volt a löket, csak váratlanul ért és amúgy is bizonytalanul ülök ezen a vacak sámlin.
Hátrafordulok, erre mi van..? Egy férfi ruhája beakadt a szigonyom végébe, ez okozta a kizökkenésemet. A srác, amint megigazítja ruháját, szinte csak odaröffent nekem egy bocsánatkérésnek alig nevezhető szutykot és már lépne is tovább azzal a nevetséges vigyorral a képén.
Na ez az a pillanat, amikor az előző sérelmem a mostanival karöltve végül teljesen rányomta súlyát a nonverbális kommunikációm minden elemére. Kezeim ökölbe szorultak, s fogaimat kezdtem csikorgatni, miközben minden izmom megfeszült. A szememben láng lobbant és egy hatalmas angryshoujo pofont mértem a srác arcára, majd mérgesen hozzávágtam pár szót.
- Hogy lehetsz ennyire pofátlan, hogy még rendesen bocsánatot se bírsz kérni..?! - Jóllehet haragomért jórészt az előző férfi tehető felelőssé, s a mostaniban is inkább őt láttam, de a bennem motoszkáló alkohol programja is arra biztatott, hogy "Igen Vio, elégtételt kell venned!".
- Kihívlak egy küzdőtérre, kisapám..! - mondom vicsorogva, miközben felváltva csapkodom a pultot és mutogatok a poharamra, hogy bizony ma megizzasztom a virtuális májam.
Visszatolom a pohárkámat a csaposhoz közelebbi oldalra, aztán kacsintok rá egyet, amivel azt kívánom közölni, hogy még egy kört fogyasztanék. Szerencsére ő is érti a testbeszédet, így seperc alatt teli tölti nekem a kis poharam a szokásos itókával, amit megint egy normális időintervallumban tüntetek el. Kábé fél percen belül...
Nos, a játék nem tudom, hogy hogyan számolja ki, hogy ki mikor lesz illuminált állapotban, de én már kezdem most érezni a hatását. Talán a kitartás és az élet pontokkal szorozgat vagy oszt valamit..? Ahh, nem érdekel... Ez majd csak akkor lesz gond, ha a túl sok pontom miatt majd meg se érzem az italt, akkor se ha hordószámra döntöm befelé...
Gyors döntést hozok: Iszok még egyet. Ezt a döntést megünnepelendő tolnám is a poharamat egy újabb kör reménye felé, de valami megránt hátulról, hogy majdnem leesek a székről. Nem nagy volt a löket, csak váratlanul ért és amúgy is bizonytalanul ülök ezen a vacak sámlin.
Hátrafordulok, erre mi van..? Egy férfi ruhája beakadt a szigonyom végébe, ez okozta a kizökkenésemet. A srác, amint megigazítja ruháját, szinte csak odaröffent nekem egy bocsánatkérésnek alig nevezhető szutykot és már lépne is tovább azzal a nevetséges vigyorral a képén.
Na ez az a pillanat, amikor az előző sérelmem a mostanival karöltve végül teljesen rányomta súlyát a nonverbális kommunikációm minden elemére. Kezeim ökölbe szorultak, s fogaimat kezdtem csikorgatni, miközben minden izmom megfeszült. A szememben láng lobbant és egy hatalmas angryshoujo pofont mértem a srác arcára, majd mérgesen hozzávágtam pár szót.
- Hogy lehetsz ennyire pofátlan, hogy még rendesen bocsánatot se bírsz kérni..?! - Jóllehet haragomért jórészt az előző férfi tehető felelőssé, s a mostaniban is inkább őt láttam, de a bennem motoszkáló alkohol programja is arra biztatott, hogy "Igen Vio, elégtételt kell venned!".
- Kihívlak egy küzdőtérre, kisapám..! - mondom vicsorogva, miközben felváltva csapkodom a pultot és mutogatok a poharamra, hogy bizony ma megizzasztom a virtuális májam.
Viola- Harcművész
- Hozzászólások száma : 365
Join date : 2012. Sep. 24.
Karakterlap
Szint: 21
Indikátor: Zöld
Céh: -
Re: Vio vs. Anat
by Anatole Saito Vas. Nov. 25 2012, 18:51
Kicsit erősnek érzem a lány reakcióját, nem gondoltam volna, hogy ennyire felbőszítem. Úgy hittem, a bocsánatkérésem megteszi, és szóba elegyedünk, de azt nem vártam volna, hogy ökölbe szorítja a kezeit és visszakézből hasba akar vágni. Illetve nem is teszi! Mivel az ökleinek csöppet sem simogató érzésére számítottam a gyomorszájamban, ezért meglep a pofonnal. Hasonló vörös kéznyom marad az arcomon, mint a másik pultnál ülő srácnak. Persze a hozzám hasonlóan peches fickó felröhög, ahogy meglátja a képemet. A pultos nő felsóhajt, de mivel nőtársa tesz éppen helyre egy férfit, ezért nem avatkozik közbe.
Ám nem elég, hogy alaposan megszégyenített a lány azzal a taslival, még ordibálni is elkezd velem. Ajjaj, nagyon kihúzhattam a gyufát, de hiszen nem is voltam bunkó! Nagyon az az érzésem, hogy már eleve felpaprikázott állapotban érkezett, ezért a nagy ivászat is, ráadásul én még tettem egy lapáttal az egészre. Ezért részesülhetek abban a megtiszteltetésben, hogy el akar verni, mint egy taknyos kölyköt.
- Kihívlak egy küzdőtérre, kisapám..! - érkezik a párbajra hívás, ami aztán végkép meglep, de pár másodpercnyi habozás elegendő ahhoz, hogy átgondoljam a helyzetet.
- Elfogadom a kihívást, de csak két feltétellel: 1. Céhem szabályzata megkívánja, hogy maximum first strike küzdelmekben vehessek részt, tehát életpontjaink nem eshetnek 50% alá - ekkor galléromon függő céhjelvényemre, a szárnyas glóriára bökök - 2. Ha győzök, kegyed elfogadja egy engesztelő vacsorameghívásomat az iménti kis botlásomért - s egy ezer wattos vigyort villantok a hölgyre. Nem tenyérbemászó a beszédstílusom, de a lány jelenlegi állapotában valószínűleg nem érem el a kívánt lehengerlő hatást.
Amint a lány elfogadja a feltételeket, vagy sajátokat szab meg, a fogadó elé invitálom, hogy a benti berendezés ne akadályozza a két hosszú nyelű fegyver használatát. Ugyanis kimenet közben inventorymból megidézem gyönyörűséges, míves lándzsámat, így nyilvánvalóvá válik, hogy én is harcművész vagyok. Végül már csak várom a harcra hívás üzenetét a menümben. Elfogadás után viszont nem áll szándékomban támadni. Egyrészt nem én vagyok a kihívó fél, másrészt gyanítom, hogy az én páncélértékem jóval magasabb, mint az övé. Így nem kell attól tartanom, hogy hamar lever, habár nem tudhatom mekkora a sebzése. Mindegy, kockáztatok, az első bekapott szúrás után úgyis megtudom mire képes a kicsike. Kezdek extázisba kerülni az újabb próbatétel miatt, de eszem ágában sincs komolyan venni a küzdelmet. Eljátszadozom vele, bízva abban, hogy ha kiadja a fáradt gőzt és a dühét, akkor sokkal kezelhetőbb kiscicává válik ez a latinos temperamentumú vadmacska.
Ám nem elég, hogy alaposan megszégyenített a lány azzal a taslival, még ordibálni is elkezd velem. Ajjaj, nagyon kihúzhattam a gyufát, de hiszen nem is voltam bunkó! Nagyon az az érzésem, hogy már eleve felpaprikázott állapotban érkezett, ezért a nagy ivászat is, ráadásul én még tettem egy lapáttal az egészre. Ezért részesülhetek abban a megtiszteltetésben, hogy el akar verni, mint egy taknyos kölyköt.
- Kihívlak egy küzdőtérre, kisapám..! - érkezik a párbajra hívás, ami aztán végkép meglep, de pár másodpercnyi habozás elegendő ahhoz, hogy átgondoljam a helyzetet.
- Elfogadom a kihívást, de csak két feltétellel: 1. Céhem szabályzata megkívánja, hogy maximum first strike küzdelmekben vehessek részt, tehát életpontjaink nem eshetnek 50% alá - ekkor galléromon függő céhjelvényemre, a szárnyas glóriára bökök - 2. Ha győzök, kegyed elfogadja egy engesztelő vacsorameghívásomat az iménti kis botlásomért - s egy ezer wattos vigyort villantok a hölgyre. Nem tenyérbemászó a beszédstílusom, de a lány jelenlegi állapotában valószínűleg nem érem el a kívánt lehengerlő hatást.
Amint a lány elfogadja a feltételeket, vagy sajátokat szab meg, a fogadó elé invitálom, hogy a benti berendezés ne akadályozza a két hosszú nyelű fegyver használatát. Ugyanis kimenet közben inventorymból megidézem gyönyörűséges, míves lándzsámat, így nyilvánvalóvá válik, hogy én is harcművész vagyok. Végül már csak várom a harcra hívás üzenetét a menümben. Elfogadás után viszont nem áll szándékomban támadni. Egyrészt nem én vagyok a kihívó fél, másrészt gyanítom, hogy az én páncélértékem jóval magasabb, mint az övé. Így nem kell attól tartanom, hogy hamar lever, habár nem tudhatom mekkora a sebzése. Mindegy, kockáztatok, az első bekapott szúrás után úgyis megtudom mire képes a kicsike. Kezdek extázisba kerülni az újabb próbatétel miatt, de eszem ágában sincs komolyan venni a küzdelmet. Eljátszadozom vele, bízva abban, hogy ha kiadja a fáradt gőzt és a dühét, akkor sokkal kezelhetőbb kiscicává válik ez a latinos temperamentumú vadmacska.
Anatole Saito- Harcos
- Hozzászólások száma : 2965
Join date : 2012. Sep. 10.
Tartózkodási hely : örök vadászmezők
Karakterlap
Szint: 35
Indikátor: Zöld
Céh: Artes Liberales, Sayonara
Re: Vio vs. Anat
by Viola Vas. Nov. 25 2012, 20:39
Meglepődök. Semmi mentegetőzés, bocsánatkérés, esetleg hasonló modor felvétele, hogy visszaszóljon nekem. A férfi egyszerűen beleegyezik, habár hoz két szabályt, amiből egy nem is befolyásolja a harcunkat. Az első szerint csak az életünk feléig tart a harc, amint azt elérjük, biztos megszakad a küzdelem, s visszakerülünk a normál játékba.
A második feltételen azonban megrándult a fülem. Nem vagyok benne biztos, hogy jól hallottam, de ez a csávó, ha legyőz engem, el akar vinni vacsizni. Nem is tudok rá mit mondani, így csak egy bólintást kap válaszul, ami beleegyezésemet kívánja kifejezni.
Gyorsan megfordultam és lehajtottam a harmadik környi vodkámat. Hát igen, mit ne mondjak, legalább ennek a programnak gyors a lefutása, biztos hatványozódik, vagy nem tudom, matekból mindig rossz voltam, nem ment az egy meg kettő... :"P
Miközben kibaktatunk a kocsmából, eszembe jut a srác jelvénye, amire határozottan mutogatott az egyes számú feltétel magyarázatakor. Egy céh emblémája. Nahát, nekem eddig még meg se fordult a fejemben, hogy csatlakozzam egy céhhez. De miért nem? Biztos vannak előnyei, plusz kapok magam mellé társakat is, akikkel kihúzhatok sok ínséges időt. Nem lenne hülyeség egyszer csatlakozni egy tisztességes bandába, ahol megbecsülik a magam fajta nőket...
Az utcára kilépve máris villantottam elő a menümet, ami már határozottan háromdés volt a bennem lévő százaléktól, de ügyesen kiválasztottam a srácot, és egy gombnyomással elküldtem neki a meghívást.
- A nevem Viola, csak hogy tudd..! - mondom lezseren, majd megállapítom, hogy fél szemmel lassan jobban fogok látni, akármilyen távolra nézek. Gyorsan le kell tudnom a harcot, mielőtt még el kezdenék cseverészni a hapsival. Még mindig mérges vagyok rá, bár már magam se tudom, lehet az alkohol teszi, de véleményem kezd egyre képlékenyebb lenni.
Lassan, de határozottan leemelem a hátamról a szigonyomat, majd erősen megszorítom mindkét kezemmel. A ballal lent, míg a jobbal a villájához közelebb. Végigfuttatom tekintetemet az ellenfelemén is: Úgy tűnik neki is hasonló fegyvere van, vagyis harcművész lehet ő is, habár neki lándzsája van. Ebben a világban nem szabad senkit se lebecsülni, tehát az is lehet, hogy ez az alak gyorsabb, erősebb és jobb harcos, mint én, de ez nem jelenti azt, hogy nem tudnék neki jól kitalált ütéseket bevinni. Minden csak akarat kérdése, nem~?
A fegyver végén lévő madzagot gyorsan ráerősítem a jobbom csuklójára, így kapok egy durván másfél méteres plusz távot, amin belül támadhatok, de erre biztos a lándzsás is rájön. Igaz, alapjában véve tudom úgy használni, mintha egy lándzsa vagy bot lenne, de a hossza miatt erre nem a legalkalmasabb, viszont szigonyként tényleg frankón működik.
Veszek egy nagy levegőt, majd megiramodok, hogy én legyek a kezdeményező fél, ha már egyszer a küzdelmet is én indítványoztam. Egy gyors, pontos támadást akarok véghez vinni, de nem muszáj találnia, mert még csak "bemutatkozásnak" szánom. Mikor megfelelő közelségbe érek a fegyverrel, bal kezemet feltolom marmagasságba, szinte úgy szúrok előre, mintha egy puskára szerelt bajonettel tenném. Természetesen biztos vagyok benne, hogy a támadásomat hárítja, vagy egyszerűen kitér előle, ebben az esetben inkább hátrálok, majd várok, ha ő kíván támadni, ha nem, akkor kifundálok valami új támadást...
A második feltételen azonban megrándult a fülem. Nem vagyok benne biztos, hogy jól hallottam, de ez a csávó, ha legyőz engem, el akar vinni vacsizni. Nem is tudok rá mit mondani, így csak egy bólintást kap válaszul, ami beleegyezésemet kívánja kifejezni.
Gyorsan megfordultam és lehajtottam a harmadik környi vodkámat. Hát igen, mit ne mondjak, legalább ennek a programnak gyors a lefutása, biztos hatványozódik, vagy nem tudom, matekból mindig rossz voltam, nem ment az egy meg kettő... :"P
Miközben kibaktatunk a kocsmából, eszembe jut a srác jelvénye, amire határozottan mutogatott az egyes számú feltétel magyarázatakor. Egy céh emblémája. Nahát, nekem eddig még meg se fordult a fejemben, hogy csatlakozzam egy céhhez. De miért nem? Biztos vannak előnyei, plusz kapok magam mellé társakat is, akikkel kihúzhatok sok ínséges időt. Nem lenne hülyeség egyszer csatlakozni egy tisztességes bandába, ahol megbecsülik a magam fajta nőket...
Az utcára kilépve máris villantottam elő a menümet, ami már határozottan háromdés volt a bennem lévő százaléktól, de ügyesen kiválasztottam a srácot, és egy gombnyomással elküldtem neki a meghívást.
- A nevem Viola, csak hogy tudd..! - mondom lezseren, majd megállapítom, hogy fél szemmel lassan jobban fogok látni, akármilyen távolra nézek. Gyorsan le kell tudnom a harcot, mielőtt még el kezdenék cseverészni a hapsival. Még mindig mérges vagyok rá, bár már magam se tudom, lehet az alkohol teszi, de véleményem kezd egyre képlékenyebb lenni.
Lassan, de határozottan leemelem a hátamról a szigonyomat, majd erősen megszorítom mindkét kezemmel. A ballal lent, míg a jobbal a villájához közelebb. Végigfuttatom tekintetemet az ellenfelemén is: Úgy tűnik neki is hasonló fegyvere van, vagyis harcművész lehet ő is, habár neki lándzsája van. Ebben a világban nem szabad senkit se lebecsülni, tehát az is lehet, hogy ez az alak gyorsabb, erősebb és jobb harcos, mint én, de ez nem jelenti azt, hogy nem tudnék neki jól kitalált ütéseket bevinni. Minden csak akarat kérdése, nem~?
A fegyver végén lévő madzagot gyorsan ráerősítem a jobbom csuklójára, így kapok egy durván másfél méteres plusz távot, amin belül támadhatok, de erre biztos a lándzsás is rájön. Igaz, alapjában véve tudom úgy használni, mintha egy lándzsa vagy bot lenne, de a hossza miatt erre nem a legalkalmasabb, viszont szigonyként tényleg frankón működik.
Veszek egy nagy levegőt, majd megiramodok, hogy én legyek a kezdeményező fél, ha már egyszer a küzdelmet is én indítványoztam. Egy gyors, pontos támadást akarok véghez vinni, de nem muszáj találnia, mert még csak "bemutatkozásnak" szánom. Mikor megfelelő közelségbe érek a fegyverrel, bal kezemet feltolom marmagasságba, szinte úgy szúrok előre, mintha egy puskára szerelt bajonettel tenném. Természetesen biztos vagyok benne, hogy a támadásomat hárítja, vagy egyszerűen kitér előle, ebben az esetben inkább hátrálok, majd várok, ha ő kíván támadni, ha nem, akkor kifundálok valami új támadást...
Viola- Harcművész
- Hozzászólások száma : 365
Join date : 2012. Sep. 24.
Karakterlap
Szint: 21
Indikátor: Zöld
Céh: -
Re: Vio vs. Anat
by Anatole Saito Vas. Nov. 25 2012, 22:06
Bólintott. Hmm, ez is valami. Végül is nem kezdett el hevesen ellenkezni a második feltételre, ahogy számítottam volna rá. Ezek szerint akkor az a kisfiús húzás mégiscsak megtette a hatását. Vagy talán már bánja, hogy felpofozott és bűntudata kezd lenni miatta? Én már megszoktam, hogy ég az arcom, nem az elős és valószínűleg nem is az utolsó pofon volt ez életemben. Viszont mégis minden a terveim szerint alakult, kivéve azt, hogy megint kihívtak küzdőtérre. Szívesebben lejtenék vele táncpárbajt, vagy valami más bohókás dolgot, csak ne kelljen megsebeznem. Mondjuk ivóversenyre biztos nem hívnám ki, mert abban tuti legyőzne már most.
- Anatole Saito, az Angelic Vioce céhből, szolgálatára Viola kisasszony! Ha megengedi... igazán szép neve van kegyednek! - hajlok meg udvariasan a lány előtt, s ezzel megadva a harci tisztelgést is ellenfelemnek. Bízom benne, hogy a bókom megenyhíti morcos magatartását velem szemben. Felveszem a balkezes állást, de csak a miheztartás végett. Már most látszik Vion, hogy az illumináltság jelei megmutatkoznak rajta, ezért fokozottan ügyelnem kellett arra, nehogy megsértsem. Persze, ez egy párbaj, ahol harcolni is kell a győzelemhez, de egyelőre kivárok. A sebzésértéke miatt is, na meg mert szeretném ha kicsit beleélhetné magát a közdelembe. Ha már egyszer kihívott.
És máris rohamoz! Megpróbálom az alatt a pár pillanat alatt kielemezni a képességeit, amíg elér hozzám. Gyors, de nem olyan eszméletlenül követhetetlen, mint Kotarou. Jól bánik a fegyverével, de nálam nem jobban. Kb egy szinten lehetünk ügyesség szempontjából. Kíváncsi vagyok, hogy aktív képessége van-e, vagy hozzám hasonlóan passzívval rendelkezik. Ami pedig a sebzését illeti? Nos, egészen egyszerűen hagyom, hogy eltaláljon. Nem csak úgy megadóan, céltáblaként düllesztve ki mellkasomat, hanem lassabbnak próbálom feltüntetni magamat. Úgy teszek, mintha nem lenne időm hárítani. Ahogy a vértembe mártja szigonya éles hegyét, a statom szerint 5 pontértéknyi páncélt bont le rólam. Szóval vigyázni kell vele! Fájdalmat persze nem érzek, de mivel a páncélomat sértette, ezért a szokásos bizsergető érzet sem fut végig a pixeljeimen.
Kissé megrázom magam, aztán minden gyorsaságomat latba vetve félreütöm a szigonyát lándzsámmal, hogy ne tudjon egy újabb szúrást bevinni, s ugyanazt a lendületes ívet leírva megpróbálok mögéje kerülni. Ha ez sikerül, akkor jobb kezemmel elengedem a fegyverem nyelét, nevetgélve megpróbálom kezemmel finoman eltakarni Vio szemeit egy "Na ki vagyok?" röhejes kérdéssel megtoldva. Persze incselkedek vele, nem durva a mozdulatsor. Ha viszont nem sikerül a tervem, akkor pedig kénytelen leszek elviselni, hogy szigonyával újabb 5 pontnyit bont a páncélomból. Hacsak nem kezd el egy titkos, számomra még ismeretlen képességet is használni!
- Anatole Saito, az Angelic Vioce céhből, szolgálatára Viola kisasszony! Ha megengedi... igazán szép neve van kegyednek! - hajlok meg udvariasan a lány előtt, s ezzel megadva a harci tisztelgést is ellenfelemnek. Bízom benne, hogy a bókom megenyhíti morcos magatartását velem szemben. Felveszem a balkezes állást, de csak a miheztartás végett. Már most látszik Vion, hogy az illumináltság jelei megmutatkoznak rajta, ezért fokozottan ügyelnem kellett arra, nehogy megsértsem. Persze, ez egy párbaj, ahol harcolni is kell a győzelemhez, de egyelőre kivárok. A sebzésértéke miatt is, na meg mert szeretném ha kicsit beleélhetné magát a közdelembe. Ha már egyszer kihívott.
És máris rohamoz! Megpróbálom az alatt a pár pillanat alatt kielemezni a képességeit, amíg elér hozzám. Gyors, de nem olyan eszméletlenül követhetetlen, mint Kotarou. Jól bánik a fegyverével, de nálam nem jobban. Kb egy szinten lehetünk ügyesség szempontjából. Kíváncsi vagyok, hogy aktív képessége van-e, vagy hozzám hasonlóan passzívval rendelkezik. Ami pedig a sebzését illeti? Nos, egészen egyszerűen hagyom, hogy eltaláljon. Nem csak úgy megadóan, céltáblaként düllesztve ki mellkasomat, hanem lassabbnak próbálom feltüntetni magamat. Úgy teszek, mintha nem lenne időm hárítani. Ahogy a vértembe mártja szigonya éles hegyét, a statom szerint 5 pontértéknyi páncélt bont le rólam. Szóval vigyázni kell vele! Fájdalmat persze nem érzek, de mivel a páncélomat sértette, ezért a szokásos bizsergető érzet sem fut végig a pixeljeimen.
Kissé megrázom magam, aztán minden gyorsaságomat latba vetve félreütöm a szigonyát lándzsámmal, hogy ne tudjon egy újabb szúrást bevinni, s ugyanazt a lendületes ívet leírva megpróbálok mögéje kerülni. Ha ez sikerül, akkor jobb kezemmel elengedem a fegyverem nyelét, nevetgélve megpróbálom kezemmel finoman eltakarni Vio szemeit egy "Na ki vagyok?" röhejes kérdéssel megtoldva. Persze incselkedek vele, nem durva a mozdulatsor. Ha viszont nem sikerül a tervem, akkor pedig kénytelen leszek elviselni, hogy szigonyával újabb 5 pontnyit bont a páncélomból. Hacsak nem kezd el egy titkos, számomra még ismeretlen képességet is használni!
Anatole Saito- Harcos
- Hozzászólások száma : 2965
Join date : 2012. Sep. 10.
Tartózkodási hely : örök vadászmezők
Karakterlap
Szint: 35
Indikátor: Zöld
Céh: Artes Liberales, Sayonara
Re: Vio vs. Anat
by Viola Hétf. Nov. 26 2012, 16:32
Furcsa ellenfelem van. Még csak meg se próbál kitérni a támadásom elől, azt pedig nem veszem be, hogy ennyire gyenge lenne. A legbénább állatidomár is simán kitért volna egy ilyen gyorsaságú támadás elől, éppen ezért is fintorgok egy sort, mikor a szigony villája öt centi mélyen belemártódik ellenfelem testébe, s mikor kihúzom,három piros pont marad a támadási pont helyén jelezve, hogy ott érte találat.
Egy gyors pillantást vetek a feje mellett lévő életcsíkra. Nem történt változás, a zöld sáv meg se mozdult a negatív irányba, így biztos, hogy elegendő páncél volt rajta a támadás hárításához, de attól még érdekes az is, hogy miért nem ugrott legalább odébb. Ha ennyire bízik a statjában, akkor biztos van mögötte valami, mert különben azt mondanám, hogy bolond a hapsi... De az is hétszentség, hogy most megszabadítottam öt páncél pontjától. Vajon mennyi lehet még neki? Hmm, csak egy módon deríthetem ki...
Újra meg akarom szúrni, látni, hogy ugyan úgy végigállja-e rezzenéstelen arccal, hogy megint ötös sebzést szenved el, de ekkor egy jól irányzott mozdulattal odébb-üti a fegyverem, s támadásom más irányba súlyt le, továbbá ő sem marad eredeti helyén, hanem elmozdul. Mellettem halad el, s biztosra vehetem, hogy mögém halad. Ez ugyan csak pár pillantás kérdése, de nekem is időbe telik, míg megállítom a mozgó szigonyom, s visszahúzom magamhoz, hogy jó egyensúlyba kerüljek egy megfelelő reakcióhoz. Ezt viszont most elbaltáztam, így, hogy újra támadni akarta, így lehetőséget adtam neki arra, hogy megvalósíthassa saját kis tervét, ami úgy tűnik, hogy sikerül is. Igaz, használhatnám a különleges képességemet, hogy pár métert odébb utazzak, de még nem kívánok élni ezzel a lehetőséggel, mert később is jól jöhet még, meg amúgy is! Nem fedhetem fel minden ütőkártyámat rögtön az elején!
Azonban nem támadást kapok válaszul rossz stratégiámra, hanem egy kéz takarja el előlem szemem világát. Egy férfias, erős kéz.
- Na ki vagyok? - kérdi, amit hirtelen nem tudok mire vélni, a srác újra meglepetést okozott. Nem is akar igazán harcolni velem, de akkor meg miért fogadta el a kihívásomat? Talán csak valahogy kapcsolatba akart velem kerülni? De az is lehet, hogy már megint csak én akarok májámi vájszot játszani.
- Csak nem egy szingli pasas..? - kérdem ugyan olyan hangsúllyal, mint ahogy korábban ő is tette, de most akaratlanul is vigyorgok egy sort. A vodka már rádolgozott az idegrendszeremre, kezdek nyílt és kedves lenni, ehh...
Leguggolok, így kiszabadítva arcomat, majd vetődök egy tigrincs bukfencet magam elé, s azt tervezem, hogy gyorsan megpróbálok megfordulni, hogy így térdelő pozíciómból szúrjak felé egyet. Majd elvélik mi lesz...
Egy gyors pillantást vetek a feje mellett lévő életcsíkra. Nem történt változás, a zöld sáv meg se mozdult a negatív irányba, így biztos, hogy elegendő páncél volt rajta a támadás hárításához, de attól még érdekes az is, hogy miért nem ugrott legalább odébb. Ha ennyire bízik a statjában, akkor biztos van mögötte valami, mert különben azt mondanám, hogy bolond a hapsi... De az is hétszentség, hogy most megszabadítottam öt páncél pontjától. Vajon mennyi lehet még neki? Hmm, csak egy módon deríthetem ki...
Újra meg akarom szúrni, látni, hogy ugyan úgy végigállja-e rezzenéstelen arccal, hogy megint ötös sebzést szenved el, de ekkor egy jól irányzott mozdulattal odébb-üti a fegyverem, s támadásom más irányba súlyt le, továbbá ő sem marad eredeti helyén, hanem elmozdul. Mellettem halad el, s biztosra vehetem, hogy mögém halad. Ez ugyan csak pár pillantás kérdése, de nekem is időbe telik, míg megállítom a mozgó szigonyom, s visszahúzom magamhoz, hogy jó egyensúlyba kerüljek egy megfelelő reakcióhoz. Ezt viszont most elbaltáztam, így, hogy újra támadni akarta, így lehetőséget adtam neki arra, hogy megvalósíthassa saját kis tervét, ami úgy tűnik, hogy sikerül is. Igaz, használhatnám a különleges képességemet, hogy pár métert odébb utazzak, de még nem kívánok élni ezzel a lehetőséggel, mert később is jól jöhet még, meg amúgy is! Nem fedhetem fel minden ütőkártyámat rögtön az elején!
Azonban nem támadást kapok válaszul rossz stratégiámra, hanem egy kéz takarja el előlem szemem világát. Egy férfias, erős kéz.
- Na ki vagyok? - kérdi, amit hirtelen nem tudok mire vélni, a srác újra meglepetést okozott. Nem is akar igazán harcolni velem, de akkor meg miért fogadta el a kihívásomat? Talán csak valahogy kapcsolatba akart velem kerülni? De az is lehet, hogy már megint csak én akarok májámi vájszot játszani.
- Csak nem egy szingli pasas..? - kérdem ugyan olyan hangsúllyal, mint ahogy korábban ő is tette, de most akaratlanul is vigyorgok egy sort. A vodka már rádolgozott az idegrendszeremre, kezdek nyílt és kedves lenni, ehh...
Leguggolok, így kiszabadítva arcomat, majd vetődök egy tigrincs bukfencet magam elé, s azt tervezem, hogy gyorsan megpróbálok megfordulni, hogy így térdelő pozíciómból szúrjak felé egyet. Majd elvélik mi lesz...
Viola- Harcművész
- Hozzászólások száma : 365
Join date : 2012. Sep. 24.
Karakterlap
Szint: 21
Indikátor: Zöld
Céh: -
Re: Vio vs. Anat
by Anatole Saito Hétf. Nov. 26 2012, 17:53
A második próbálkozást azért mégsem hagyhattam, hogy bevigye... még a végén faképnél hagy, és oda a mókázás. Bár amilyen elszánt volt a kihívása, nem valószínű, hogy inába szállna a bátorsága. S azok a harci sebeknek is beillő vágások is arra utalnak számomra, hogy a való életben sem egy elveszett mimóza alkat. Először azt akartam súgni a fülébe, hogy nem akarja-e feladni a küzdelmet, de a válaszát hallva, belátom jó döntés volt ezt kihagyni.
- Csak nem egy szingli pasas..? - beszédstílusa ismerősen cseng, arcán pedig lehengerlő mosoly terül szét, ez utóbbit viszont inkább az alkoholnak tudom be, mintsem csodás személyiségemnek. Egyelőre nem tudom eldönteni, hogy sérteget vagy komoly érdeklődés bujkál a hangjában. Pofiját kivonja kezem alól, egy guggolásból előretörő ügyes tigrisbukfenccel kivonja magát "bűvkörömből", s mire elismerően bólinthatnék, már meg is pördül, hogy combomba szúrja szigonyát.
Auu...? - hangszínem elég cinikusra sikeredik, és mivel páncélom még éppen kitart, ezért életpontom továbbra sem csökken. Azt remélem ezzel a fordulattal meglephetem egy kicsit. Viszont el kell ismerjem, ezzel az iménti manőverrel igencsak meglepett. A reakcióideje kiváló, pedig nem is 100%-osan józan. Mi lenne, ha nem is játszadoznánk egymással, hanem az életünkért harcolnánk? Kissé lehajolok, hogy kihúzhassam a lábamból a szigonyát, s a fegyver nyelét fogva eltartom testemtől, megelőzve az életpontcsökkenést.
- Úgy véled szingli vagyok, és combon döfsz. Mi lenne, ha azt mondanám foglalt vagyok? Akkor tőből letépnéd a fejem? - nyílt provokációnak szánom a kérdést, és választ akarok kicsikarni belőle - Jaj, felsegíthetem kegyedet? - s szigonyánál fogva megpróbálom magam felé felhúzni. Megfordul a fejemben, hogy legegyszerűbb sebzésbevitel az lenne, ha a másik kezemben lévő lándzsám pengéjébe húznám bele a lányt, de ennél alattomosabb húzást el se lehetne képzelni. És különben is, még mindig nem akarom megsebezni. Szóval egy nagyot rántok rajta, hogy a lendülettől sikerüljön felhúzni, és ha ettől testközelbe kerülünk, akkor úgy teszek, mint aki meg akarja csókolni. Ám az utolsó pillanatban megállítom a mozdulatot, és éppen annyira tartom el magamtól, hogy ajkaink ne érjenek össze. Elvigyorodok, szemeim pajkosan csillognak, ahogy mélyen belenézek smaragdzöld lélektükreibe, aztán mikor sikerül kellőképpen megbabonáznom, akkor megpróbálom kigáncsolni és a földre vinni a testét. Ha ez sikerül, akkor ellököm kezemből a szigonyát, és mindkét kezemmel ráfogok lándzsámra, amit a lány mellkasához tartok.
- S így válik a vadászból préda - élcelődök a kialakult helyzeten. Viszont egészen addig nem szúrnám meg, amíg el nem kezdene rosszalkodni. Akkor viszont önkéntelenül "belefut" egy 6 pontértéknyi sebzésbe.
- Csak nem egy szingli pasas..? - beszédstílusa ismerősen cseng, arcán pedig lehengerlő mosoly terül szét, ez utóbbit viszont inkább az alkoholnak tudom be, mintsem csodás személyiségemnek. Egyelőre nem tudom eldönteni, hogy sérteget vagy komoly érdeklődés bujkál a hangjában. Pofiját kivonja kezem alól, egy guggolásból előretörő ügyes tigrisbukfenccel kivonja magát "bűvkörömből", s mire elismerően bólinthatnék, már meg is pördül, hogy combomba szúrja szigonyát.
Auu...? - hangszínem elég cinikusra sikeredik, és mivel páncélom még éppen kitart, ezért életpontom továbbra sem csökken. Azt remélem ezzel a fordulattal meglephetem egy kicsit. Viszont el kell ismerjem, ezzel az iménti manőverrel igencsak meglepett. A reakcióideje kiváló, pedig nem is 100%-osan józan. Mi lenne, ha nem is játszadoznánk egymással, hanem az életünkért harcolnánk? Kissé lehajolok, hogy kihúzhassam a lábamból a szigonyát, s a fegyver nyelét fogva eltartom testemtől, megelőzve az életpontcsökkenést.
- Úgy véled szingli vagyok, és combon döfsz. Mi lenne, ha azt mondanám foglalt vagyok? Akkor tőből letépnéd a fejem? - nyílt provokációnak szánom a kérdést, és választ akarok kicsikarni belőle - Jaj, felsegíthetem kegyedet? - s szigonyánál fogva megpróbálom magam felé felhúzni. Megfordul a fejemben, hogy legegyszerűbb sebzésbevitel az lenne, ha a másik kezemben lévő lándzsám pengéjébe húznám bele a lányt, de ennél alattomosabb húzást el se lehetne képzelni. És különben is, még mindig nem akarom megsebezni. Szóval egy nagyot rántok rajta, hogy a lendülettől sikerüljön felhúzni, és ha ettől testközelbe kerülünk, akkor úgy teszek, mint aki meg akarja csókolni. Ám az utolsó pillanatban megállítom a mozdulatot, és éppen annyira tartom el magamtól, hogy ajkaink ne érjenek össze. Elvigyorodok, szemeim pajkosan csillognak, ahogy mélyen belenézek smaragdzöld lélektükreibe, aztán mikor sikerül kellőképpen megbabonáznom, akkor megpróbálom kigáncsolni és a földre vinni a testét. Ha ez sikerül, akkor ellököm kezemből a szigonyát, és mindkét kezemmel ráfogok lándzsámra, amit a lány mellkasához tartok.
- S így válik a vadászból préda - élcelődök a kialakult helyzeten. Viszont egészen addig nem szúrnám meg, amíg el nem kezdene rosszalkodni. Akkor viszont önkéntelenül "belefut" egy 6 pontértéknyi sebzésbe.
Anatole Saito- Harcos
- Hozzászólások száma : 2965
Join date : 2012. Sep. 10.
Tartózkodási hely : örök vadászmezők
Karakterlap
Szint: 35
Indikátor: Zöld
Céh: Artes Liberales, Sayonara
Re: Vio vs. Anat
by Viola Hétf. Nov. 26 2012, 20:52
Fegyverem a szél szárnyán tör előre, s sikeresen eltalálja a srác combját, akit mintha nem is érdekelne a dolog, gúnyosan felszisszen. Ismét szemügyre veszem az életcsíkját. Semmi változás. Ezek szerint ezt is kivédte a páncélzata. Te jó ég, mégis mi van ezen a csávón, beton páncél?
- Úgy véled szingli vagyok, és combon döfsz. Mi lenne, ha azt mondanám foglalt vagyok? Akkor tőből letépnéd a fejem? - kérdi a srác.
- Cöh, így sikerült..! - nyögöm a levegőbe idétlenül, majd váratlanul ér, mikor ellenfelem megragadja a fegyverem végét.
- Jaj, felsegíthetem kegyedet? - Gyorsabbnak kellett volna lennem, s ahelyett, hogy benne pihentetem a szigonyomat, vissza kellett volna húznom az én "térfelemre", ennek is ihatom meg most a levét... Megrántja a szigonyt, melynek a végét persze én markoltam, minek köszönhetően seperc alatt felrántott a földről, és szélsebesen "repültem" Anat lándzsája felé, ám meglepődtem, mikor nem szúrta belém a fegyvert. Ezzel ellentétben masszívan bekerült az intim zónámba, minek köszönhetően öt centis távolságból csodálhattam meg arcvonásait. Azt hittem ott abban a pillanatban megcsókol, s akkor átlépünk egy határt, de nem történt meg. Egy ideig csak merültünk egymás szemeiben, majd azt vettem észre, hogy a lábam kiugrik alólam és egyre közelebb kerültem ahhoz, hogy vízszintes pózba lepuffanjak a földre, mint egy krumplis zsák. Úgy gondoltam majd ő is követ engem, de a várt aktus helyett csak csak egy fegyver végét kaptam a mellembe, mikor megpróbáltam felpattanni. Ettől visszazuhantam a földre és újra elterültem. Szomorúan tapasztalom, hogy eltűnt a páncélzatom, sőt az életemben is kárt tett. Ha ez így megy tovább, még két ütés és elérem a határt, ahol lefújják a meccset... Tizenhét életem maradt... Asszongya volt húsz meg három páncél az... Mamma mia! Hatot üt a fenegyerek? Hmm, kemény, mondjuk erre számíthattam volna...
- S így válik a vadászból préda... - mondja, mire ismét mosolyra húzódik a szám, sőt egy kis kacaj is kicsúszik rajta, amolyan kis jókedvű.
A jobb kezemen még mindig ott a madzag, a fegyverem maximum másfél méterre lehet, szóval egy kisebb rántás is elég, hogy a kezembe kerüljön. Ez stimmel, de mégis honnan lenne a legésszerűbb támadni..? Persze, a háta mögül lenne a legizgisebb, de akkor nem látná, ahogy lesújtok rá... Ahh mily' nehéz is egy pozőr élete~...
- A vadász mindig vadász marad... - mondom vigyorogva, majd hirtelen rántok egyet a jobb kezemen, majd szétnyitom a tenyerem, amivel sikerül elkapnom a fegyvert. Megcélzom a két méterrel fölöttem lévő teret és aktiválom a képességem. A kis prédám annyit láthat, hogy először egy pillanatra még láthatja a testem körvonalát, de utána eltűnök, de biztos beleesek valamennyire a látóhatárába, szóval tuti észrevesz. Ahogy megjelenek, úgy kerülök elő is: először a körvonalam jelenik meg, majd az egész testem, de ez mind csak egy pillanat műve.
Valamennyire hanyatt vagyok dőlve, s a lábam is terpeszben van, igaz a levegőben vagyok, szóval gyorsan kell cselekednem, mert mindjárt észreveszi a gravitáció és lehúz, de addig is a kezemben már úgy tartom a szigony, mint az igaz vadászok: a közepénél fogom, miközben bal kezemet előre nyújtom, s segítem magamat vele a célzásban. Nagy erőt viszek a jobb karomba, s elhajítom a szigonyt. Igaz, alig vagyok egy méter távolságra, de remélem a srác igen megnyerőnek fogja tartani nem mindennapi harci-bemutatóm. Ha kivédi a támadást, vagy kitér előle, akkor igyekszem a zsinórnál fogva visszarántani a szigonyt, hogy tudjam védekezésre is használni...
- Úgy véled szingli vagyok, és combon döfsz. Mi lenne, ha azt mondanám foglalt vagyok? Akkor tőből letépnéd a fejem? - kérdi a srác.
- Cöh, így sikerült..! - nyögöm a levegőbe idétlenül, majd váratlanul ér, mikor ellenfelem megragadja a fegyverem végét.
- Jaj, felsegíthetem kegyedet? - Gyorsabbnak kellett volna lennem, s ahelyett, hogy benne pihentetem a szigonyomat, vissza kellett volna húznom az én "térfelemre", ennek is ihatom meg most a levét... Megrántja a szigonyt, melynek a végét persze én markoltam, minek köszönhetően seperc alatt felrántott a földről, és szélsebesen "repültem" Anat lándzsája felé, ám meglepődtem, mikor nem szúrta belém a fegyvert. Ezzel ellentétben masszívan bekerült az intim zónámba, minek köszönhetően öt centis távolságból csodálhattam meg arcvonásait. Azt hittem ott abban a pillanatban megcsókol, s akkor átlépünk egy határt, de nem történt meg. Egy ideig csak merültünk egymás szemeiben, majd azt vettem észre, hogy a lábam kiugrik alólam és egyre közelebb kerültem ahhoz, hogy vízszintes pózba lepuffanjak a földre, mint egy krumplis zsák. Úgy gondoltam majd ő is követ engem, de a várt aktus helyett csak csak egy fegyver végét kaptam a mellembe, mikor megpróbáltam felpattanni. Ettől visszazuhantam a földre és újra elterültem. Szomorúan tapasztalom, hogy eltűnt a páncélzatom, sőt az életemben is kárt tett. Ha ez így megy tovább, még két ütés és elérem a határt, ahol lefújják a meccset... Tizenhét életem maradt... Asszongya volt húsz meg három páncél az... Mamma mia! Hatot üt a fenegyerek? Hmm, kemény, mondjuk erre számíthattam volna...
- S így válik a vadászból préda... - mondja, mire ismét mosolyra húzódik a szám, sőt egy kis kacaj is kicsúszik rajta, amolyan kis jókedvű.
A jobb kezemen még mindig ott a madzag, a fegyverem maximum másfél méterre lehet, szóval egy kisebb rántás is elég, hogy a kezembe kerüljön. Ez stimmel, de mégis honnan lenne a legésszerűbb támadni..? Persze, a háta mögül lenne a legizgisebb, de akkor nem látná, ahogy lesújtok rá... Ahh mily' nehéz is egy pozőr élete~...
- A vadász mindig vadász marad... - mondom vigyorogva, majd hirtelen rántok egyet a jobb kezemen, majd szétnyitom a tenyerem, amivel sikerül elkapnom a fegyvert. Megcélzom a két méterrel fölöttem lévő teret és aktiválom a képességem. A kis prédám annyit láthat, hogy először egy pillanatra még láthatja a testem körvonalát, de utána eltűnök, de biztos beleesek valamennyire a látóhatárába, szóval tuti észrevesz. Ahogy megjelenek, úgy kerülök elő is: először a körvonalam jelenik meg, majd az egész testem, de ez mind csak egy pillanat műve.
Valamennyire hanyatt vagyok dőlve, s a lábam is terpeszben van, igaz a levegőben vagyok, szóval gyorsan kell cselekednem, mert mindjárt észreveszi a gravitáció és lehúz, de addig is a kezemben már úgy tartom a szigony, mint az igaz vadászok: a közepénél fogom, miközben bal kezemet előre nyújtom, s segítem magamat vele a célzásban. Nagy erőt viszek a jobb karomba, s elhajítom a szigonyt. Igaz, alig vagyok egy méter távolságra, de remélem a srác igen megnyerőnek fogja tartani nem mindennapi harci-bemutatóm. Ha kivédi a támadást, vagy kitér előle, akkor igyekszem a zsinórnál fogva visszarántani a szigonyt, hogy tudjam védekezésre is használni...
Viola- Harcművész
- Hozzászólások száma : 365
Join date : 2012. Sep. 24.
Karakterlap
Szint: 21
Indikátor: Zöld
Céh: -
Re: Vio vs. Anat
by Anatole Saito Hétf. Nov. 26 2012, 21:50
No, lássuk csak, mi is történt, mert még nem sikerült összeraknom az iménti jelenetet. A másodperc töredéke alatt lejátszom újra az eseményeket: Viola az imént még pixelvértől fröcsögve feküdt előttem - ergo sikeres volt a támadásom, és nem csak a páncélját bontottam le, már ha volt neki, hanem pár életponttal is megkönnyítettem. Aztán egyszer csak eltűnt a szemem elől, most pedig ismét belém mártja a szigonyát, ezúttal a mellkasomba. De honnan jött a támadás? Ezt nem hiszem el, felülről! Teleportál!
- Affene - szűröm fogaim között, virtuális alakomon végigfutó bizsergető érzet sosem kellemes, pedig volt már szerencsém egy párszor átélni. 16 pontra csökken a HP, ergo még éppen a zöld sávban malad az életcsíkom. Ismét kirántom testemből a szigonyt, és markomban is tartom a végét, akárcsak előzőleg. Hasznos kis dolog az a madzag vagy mi, amivel könnyedén a kezében teremtheti a fegyverét, ugyanakkor le is láncolja a szabad cselekvésben. Kettőt előrelépek, hogy ott teremjek, amikor földet érne a hölgyike. Persze ahhoz nem vagyok még elég gyors, hogy egyenesen a karjaimba zuhanjon a leányzó, de abban a segítségére lehetek, hogy ne essen a fenekére. Derekát erős kézzel átkarolom mielőtt még elveszítené az egyensúlyát, aztán a füléhez hajolva odasúgom neki:
- Ez igazán komisz kis húzás volt - majd elengedve a szigonya nyelét hátrapördülök pár lépést, biztos távolságba a fegyverétől - Céhemnek bizonyára nagy hasznára lehetnél egy ilyen páratlan képességgel a birtokodban! Rendben, bizonyítottál! Nincs több játszadozás, most már én is mindent bele fogok adni!
S meg is indítok ellene egy támadást: megrohamozom, majd próbálok bevinni egy gyenge szúrást jobbkezes tartásban a jobb oldalába, amit valószínűleg ki is véd, hiszen ez csak elterelés. Ezután egy hirtelen fegyverpördítéssel visszaváltok ügyesebbik kezemre, és balkezes tartásban kissé átlós vágással a baljába próbálom mélyeszteni lándzsám íves pengéjét.
- Affene - szűröm fogaim között, virtuális alakomon végigfutó bizsergető érzet sosem kellemes, pedig volt már szerencsém egy párszor átélni. 16 pontra csökken a HP, ergo még éppen a zöld sávban malad az életcsíkom. Ismét kirántom testemből a szigonyt, és markomban is tartom a végét, akárcsak előzőleg. Hasznos kis dolog az a madzag vagy mi, amivel könnyedén a kezében teremtheti a fegyverét, ugyanakkor le is láncolja a szabad cselekvésben. Kettőt előrelépek, hogy ott teremjek, amikor földet érne a hölgyike. Persze ahhoz nem vagyok még elég gyors, hogy egyenesen a karjaimba zuhanjon a leányzó, de abban a segítségére lehetek, hogy ne essen a fenekére. Derekát erős kézzel átkarolom mielőtt még elveszítené az egyensúlyát, aztán a füléhez hajolva odasúgom neki:
- Ez igazán komisz kis húzás volt - majd elengedve a szigonya nyelét hátrapördülök pár lépést, biztos távolságba a fegyverétől - Céhemnek bizonyára nagy hasznára lehetnél egy ilyen páratlan képességgel a birtokodban! Rendben, bizonyítottál! Nincs több játszadozás, most már én is mindent bele fogok adni!
S meg is indítok ellene egy támadást: megrohamozom, majd próbálok bevinni egy gyenge szúrást jobbkezes tartásban a jobb oldalába, amit valószínűleg ki is véd, hiszen ez csak elterelés. Ezután egy hirtelen fegyverpördítéssel visszaváltok ügyesebbik kezemre, és balkezes tartásban kissé átlós vágással a baljába próbálom mélyeszteni lándzsám íves pengéjét.
Anatole Saito- Harcos
- Hozzászólások száma : 2965
Join date : 2012. Sep. 10.
Tartózkodási hely : örök vadászmezők
Karakterlap
Szint: 35
Indikátor: Zöld
Céh: Artes Liberales, Sayonara
Re: Vio vs. Anat
by Viola Kedd Nov. 27 2012, 22:09
A szigony pontosan a mellkasába érkezett az ellenfelemnek, vagyis ahhoz a ponthoz mindenképpen közel, ahol még a legelején sikerült belemártanom a fegyver hegyét. Azon is felderülök, hogy az életpontjai végre hiányt mutatnak, vagyis ő sem sérthetetlen fenegyerek, csupán éppen elegendő páncélja van ahhoz, hogy az első pár csapásig annak tüntesse fel magát, elvégre nem mindenki szaladgál hozzá hasonló védelemmel. Akik legalábbis az én szintemen vannak, azok nem...
A jobb kezemet gyorsan megmozdítom, s megfeszül a zsinór is, aminél fogva a szigony elkezd visszarepülni a kezembe, de a srác gyorsabb, egyszerűen megfogja, mint az előbb, s ekkor már tényleg azt várná az ember, hogy majd odaránt és felnyársal a fegyverével, de erős lélekjelenlétével inkább azon igyekszik, hogy ne üssem meg magam, mikor a földre érek. Elkap az oldalamnál fogva, így el sem tanyálok.
- Céhemnek bizonyára nagy hasznára lehetnél egy ilyen páratlan képességgel a birtokodban! - suttogja, mikor elég közel kerül ajka a fülemhez. Már megint ez a céh dolog... Már lassan én is kedvet kapok hozzá, annyit van itt emlegetve.
- Rendben, bizonyítottál! Nincs több játszadozás, most már én is mindent bele fogok adni! - eltávolodik tőlem, de legalább a szigonyomat elengedi, így gyorsan újra a kezembe veszem, mert időm is alig van reagálni, mert támadás érkezik, ami egyenesen a bal oldalam felé tör, de a fegyveremet két kézre fogva, majd azt függőlegesbe állítva sikerül hárítanom a csapást, de az a baj, hogy sok időt vesztettem el ezzel, így ő könnyedén, a lendületét kihasználva átvált a másik kezébe, s a bal vállam felé támad. Egy határozott szúrás döfi meg karomat, amire felszisszenek, s reflexből kicsit el is rántom a vállam, már amennyire tudom, mert hátra nem ugrom, helyette kicsit behajlítom a derekam, s egy vízszintes támadást húzok a levegőbe, ami az ő szemszögéből jobbról-balra halad. Persze biztos vagyok benne, hogy ezt a támadást könnyedén átvészeli sebesülés nélkül, hisz' nem is igazán a sebzés miatt indítom, hanem azért, hogy kapjak egy levegővételnyi gondolkodós szünetet. Egyébként erre rájöhet abból is, hogy a csapás nem is gyors. Ha így távolabb tudom kényszeríteni, akkor már csak annyi a dolgom, hogy összeszedjem a gondolataimat.
Most már látom, hogy rossz döntést hoztam, amikor kihívtam Anatot harcolni, mert csak magamat égetem le, hogy végül alul maradok, plusz az igazam sem állja meg úgy a helyét a fiú viselkedése alapján, tehát nem is akkora tuskó, akit meg kellene leckéztetni. Van valami gyanús a találkozásunk pillanatában, ami nem hiszem, hogy a véletlennek tudható be, de nem is zavar. Talán még jól is ki is jöhetnék ezzel a sráccal.
- Feladom, te győztél... - mondom, s az életcsíkomra sandítok. Szemmel látható, hogy majdnem a felén van, de talán azt nem lehet megmondani, hogy egy pont hiányzott a csata lezárásához.
- És most, vigyél el egy klassz kis helyre... - rákacsintok a srácra. Remélem nem mond semmi szemrehányót a küzdőtér ily befejezésére.
Ohh, a mozgás úgy tűnik kihozta belőlem a vodka nagy részét, mert a látásom és az egyensúlyom is kezd stabilizálódni, vagy csak a kezdete volt ütős..? Hmm, ez most nem is számít.
Kérdőn tekintek a férfira, miközben a szigonyomat is felcsatolom a hátamra.
/Ha neked ez így rendben, akkor köszönöm szépen a harcot, szuper volt!/
A jobb kezemet gyorsan megmozdítom, s megfeszül a zsinór is, aminél fogva a szigony elkezd visszarepülni a kezembe, de a srác gyorsabb, egyszerűen megfogja, mint az előbb, s ekkor már tényleg azt várná az ember, hogy majd odaránt és felnyársal a fegyverével, de erős lélekjelenlétével inkább azon igyekszik, hogy ne üssem meg magam, mikor a földre érek. Elkap az oldalamnál fogva, így el sem tanyálok.
- Céhemnek bizonyára nagy hasznára lehetnél egy ilyen páratlan képességgel a birtokodban! - suttogja, mikor elég közel kerül ajka a fülemhez. Már megint ez a céh dolog... Már lassan én is kedvet kapok hozzá, annyit van itt emlegetve.
- Rendben, bizonyítottál! Nincs több játszadozás, most már én is mindent bele fogok adni! - eltávolodik tőlem, de legalább a szigonyomat elengedi, így gyorsan újra a kezembe veszem, mert időm is alig van reagálni, mert támadás érkezik, ami egyenesen a bal oldalam felé tör, de a fegyveremet két kézre fogva, majd azt függőlegesbe állítva sikerül hárítanom a csapást, de az a baj, hogy sok időt vesztettem el ezzel, így ő könnyedén, a lendületét kihasználva átvált a másik kezébe, s a bal vállam felé támad. Egy határozott szúrás döfi meg karomat, amire felszisszenek, s reflexből kicsit el is rántom a vállam, már amennyire tudom, mert hátra nem ugrom, helyette kicsit behajlítom a derekam, s egy vízszintes támadást húzok a levegőbe, ami az ő szemszögéből jobbról-balra halad. Persze biztos vagyok benne, hogy ezt a támadást könnyedén átvészeli sebesülés nélkül, hisz' nem is igazán a sebzés miatt indítom, hanem azért, hogy kapjak egy levegővételnyi gondolkodós szünetet. Egyébként erre rájöhet abból is, hogy a csapás nem is gyors. Ha így távolabb tudom kényszeríteni, akkor már csak annyi a dolgom, hogy összeszedjem a gondolataimat.
Most már látom, hogy rossz döntést hoztam, amikor kihívtam Anatot harcolni, mert csak magamat égetem le, hogy végül alul maradok, plusz az igazam sem állja meg úgy a helyét a fiú viselkedése alapján, tehát nem is akkora tuskó, akit meg kellene leckéztetni. Van valami gyanús a találkozásunk pillanatában, ami nem hiszem, hogy a véletlennek tudható be, de nem is zavar. Talán még jól is ki is jöhetnék ezzel a sráccal.
- Feladom, te győztél... - mondom, s az életcsíkomra sandítok. Szemmel látható, hogy majdnem a felén van, de talán azt nem lehet megmondani, hogy egy pont hiányzott a csata lezárásához.
- És most, vigyél el egy klassz kis helyre... - rákacsintok a srácra. Remélem nem mond semmi szemrehányót a küzdőtér ily befejezésére.
Ohh, a mozgás úgy tűnik kihozta belőlem a vodka nagy részét, mert a látásom és az egyensúlyom is kezd stabilizálódni, vagy csak a kezdete volt ütős..? Hmm, ez most nem is számít.
Kérdőn tekintek a férfira, miközben a szigonyomat is felcsatolom a hátamra.
/Ha neked ez így rendben, akkor köszönöm szépen a harcot, szuper volt!
/
Viola- Harcművész
- Hozzászólások száma : 365
Join date : 2012. Sep. 24.
Karakterlap
Szint: 21
Indikátor: Zöld
Céh: -
Re: Vio vs. Anat
by Anatole Saito Csüt. Nov. 29 2012, 00:00
A sikeresen bevitt sebzésnek hála az életcsíkja megállíthatatlanul a sárga zónába ér, de HP-ja még mindig nem esett 50% alá. Amikor azonban eljut a tudatomig, hogy az imént felszisszent, tekintetem gondterhelté válik. Miután kirántom virtuális testéből a lándzsámat, hevenyész ellentámadásba lendül. Sikerül könnyedén kikerülnöm, de mintha ez lett volna eleve a szándéka. Vagy csak egyszerűen meg akarta akadályozni, hogy tovább tudjam támadni? Hátra tántorodom pár lépést, majd aggódó tekintettel fürkészem arcát. Azt hiszem elvetettem a sulykot, egyszerűen csak hagynom kellett volna győzni, aztán meginni a maradék limonádémat új áldozatra várva. Na nem, nekem megint nagy volt a p*fám, és bele kellett mennem egy zaklatott nő dühkitörése által kezdeményezett párbajba. Ez szép barokkos körmondat lett. Hmm, de ha egyszer annyira magával ragadóak azok a kis gödröcskék a pofiján, mikor mérges...
S ekkor feladja a küzdelmet! Egy pillanat erejéig értetlenül állok előtte, aztán hamar rájövök, hogy az alkohol bizonyára elpárolgott belőle, s a kedélyállapota is lecsillapodott. Tehát csak sikerült: végre lenyugodott és kiadta a fáradt gőzt. Nem áll szándékomban megalázni azzal, hogy a feladott küzdelmen élcelődjek, az meg meg sem fordul a fejemben, hogy esetleg beviszem az utolsó, valószínűleg végzetes vágást. Mivel nem én kezdeményeztem a párbajt - eleve meglepett, hogy idáig fajult a kis csínytevésem - ezért evidens, hogy elfogadom ezt a végkifejletet.
- Rendben, legyen döntetlen! - vigyorodok el, jelezve, hogy nem áll szándékomban kérkedni a győzelmemmel. Első párbajom idején én is döntetlen kihirdetését kezdeményeztem, holott vesztésre álltam. Ebből az okból kifolyólag úgy tartom illőnek, hogy most kárpótlásképpen én is teszek ellenfelem felé egy ilyen gesztust.
- És most, vigyél el egy klassz kis helyre... - érkezik a válasz, s ha ez fizikailag lehetséges, akkor még szélesebb mosoly terül el arcomon. Próbálom csitítani magamat, hogy még nem vagyok nyeregben a lánynál, lehet csak teljesíti a beígért fogadást. Ám az a pajkos kacsintás talán ennél többet is sejtet...
- Ahogy óhajtja, hölgyem - hajlok meg előtte, majd inventorymba süllyesztem fegyveremet. Kiegyengetem a gyűrődéseket a nadrágomon, megigazítom az ingem gallérját, egy kósza tincset hátra dobok, mint valami Loreal reklámban, aztán a lány mellé lépve ajánlom fel a jobb karomat, s a legközelebbi éttermek között hagyom, hogy szabadon válasszon.
/ Rendben, köszönöm a pörgős játékot. Akciódús volt és végre játszottam Vioval is
Óóó, és ez volt a 100. postom! Éljen! /
S ekkor feladja a küzdelmet! Egy pillanat erejéig értetlenül állok előtte, aztán hamar rájövök, hogy az alkohol bizonyára elpárolgott belőle, s a kedélyállapota is lecsillapodott. Tehát csak sikerült: végre lenyugodott és kiadta a fáradt gőzt. Nem áll szándékomban megalázni azzal, hogy a feladott küzdelmen élcelődjek, az meg meg sem fordul a fejemben, hogy esetleg beviszem az utolsó, valószínűleg végzetes vágást. Mivel nem én kezdeményeztem a párbajt - eleve meglepett, hogy idáig fajult a kis csínytevésem - ezért evidens, hogy elfogadom ezt a végkifejletet.
- Rendben, legyen döntetlen! - vigyorodok el, jelezve, hogy nem áll szándékomban kérkedni a győzelmemmel. Első párbajom idején én is döntetlen kihirdetését kezdeményeztem, holott vesztésre álltam. Ebből az okból kifolyólag úgy tartom illőnek, hogy most kárpótlásképpen én is teszek ellenfelem felé egy ilyen gesztust.
- És most, vigyél el egy klassz kis helyre... - érkezik a válasz, s ha ez fizikailag lehetséges, akkor még szélesebb mosoly terül el arcomon. Próbálom csitítani magamat, hogy még nem vagyok nyeregben a lánynál, lehet csak teljesíti a beígért fogadást. Ám az a pajkos kacsintás talán ennél többet is sejtet...
- Ahogy óhajtja, hölgyem - hajlok meg előtte, majd inventorymba süllyesztem fegyveremet. Kiegyengetem a gyűrődéseket a nadrágomon, megigazítom az ingem gallérját, egy kósza tincset hátra dobok, mint valami Loreal reklámban, aztán a lány mellé lépve ajánlom fel a jobb karomat, s a legközelebbi éttermek között hagyom, hogy szabadon válasszon.
/ Rendben, köszönöm a pörgős játékot. Akciódús volt és végre játszottam Vioval is
Óóó, és ez volt a 100. postom! Éljen!
/
Anatole Saito- Harcos
- Hozzászólások száma : 2965
Join date : 2012. Sep. 10.
Tartózkodási hely : örök vadászmezők
Karakterlap
Szint: 35
Indikátor: Zöld
Céh: Artes Liberales, Sayonara
Re: Vio vs. Anat
by Kayaba Akihiko Csüt. Nov. 29 2012, 00:38
Szép kis küzdőtér, lezárom.
Jutalom: 15 exp 20 arany (+Saito bónusz)
+2 exp Zhou Xiu Shuinak, +4 arany céhbankba
Jutalom: 15 exp 20 arany (+Saito bónusz)
+2 exp Zhou Xiu Shuinak, +4 arany céhbankba
Kayaba Akihiko- Admin
- Hozzászólások száma : 19698
Join date : 2012. Jul. 29.
Similar topics» Anat vs Al \o/
» Anat és Aldo
» Anat vs Timidus, avagy vezéregyéniségek
» Hoku vs. Anat - Visszavágók
» A-tól Z-ig / Anat vs Zhel
» Anat és Aldo
» Anat vs Timidus, avagy vezéregyéniségek
» Hoku vs. Anat - Visszavágók
» A-tól Z-ig / Anat vs Zhel
1 / 1 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.