DuplaA - Asuka vs Ayse

Újra át kell gondolnom a szalonom áthelyezését. Annak ellenére, hogy a Kezdetek Városa még mindig a legforgalmasabb hely egész Aincradban, mindig, még mindig alig van vásárlóm. A gond viszont nem is ez, hanem a hajnali zajongás. -.-" Nem hiszem el, hogy nem tudnak jobb helyet találni maguknak, mint az én ablakom alatt! >.<"
Még a tükörbe se merek belenézni, miután felkelek. Nem volt meg a napi szépségalvásom... Így pedig nem szeretek mások előtt mutatkozni. Nagyokat ásítozva, egy szál köpenyben, meg bolyhos, rózsaszín mamuszban nyitom ki emeleti szobám ablakát. A boltom túl közel van a főtérhez, s néha a túlbuzgó játékosok már kora hajnalban kint ácsorognak, párbajra áhítozva. Nem tudom, hova sietnek ennyire, és miért nem képesek maguknak valami jobb helyet találni. T.T
- Eeehh... - sóhajtok egyet, mikor meglátom a kisebb csoportosulást. Úgy sem fogok tudni visszaaludni alapon dörzsölöm meg a szemeimet, s simítok végig arcbőrömön. Valamiért nyúzottnak érzem. Talán még akad a kedvenc avokádós arcpakolásomból estére.
Ha már így alakult, felszerelkezem, s elintézem a napi teendőimet. Bezárom boltom ajtaját, s megindulok egy másik kereskedő felé. A csapongó díszhuszárok mellett elhaladva éppen csak egy pillantást akarok vetni az éppen folyó harcra. Éppen csak egyet... S valaki máris kihívott. Elég merész frizurája van a lánynak, mondjuk én még feldobnám egy kis színjavítással, meg korrigálnám a vágást! *.* Deeee... álljunk csak meg. Biztos, hogy ez lány? o.o Nem egészen vagyok ebben tuti... Amúgy is, milyen lány köszönne nekem úgy, hogy csá? T.T
- Hogy egy mi? - ásítok egy nagyot újra. A normális emberek kávéval kezdik a napjukat. Nem pedig harccal. De ha hamar lerendezem, akkor utána békén hagy... Általában akkor hamar lekopnak. Rajtam kívül csak a kiképzősök szoktak még ebben a városban tanyázni hosszabb ideig.
- Mármint, izé, oké... ^^ - elfogadom a kihívását, s intek egy sipircet a mögöttem állóknak, hogy álljanak egy picit arrébb. Több helyre lesz szükségem. A kezdő támadást pedig átadom a fiú-lánynak. Talán akkor nem alszok el állva.

Semmi helló, szevasz, hogy hívnak... Ezek a mai fiatalok egyre türelmetlenebbek! >.< Régebben legalább bemutatkoztunk egymásnak, mielőtt harcolni kezdünk. Persze, kivéve akkor, ha nem harcolni akarok vele.
A teljes életes kihívás nem hat meg egyáltalán. Annyi eszem természetesen van, hogy ne akarjak pont itt, a nyílt utcán, lényegébe véve a boltom mellett, hatalmas tömeg előtt megölni valakit. Ráadásul nem tudok semmit a fiú-lányról, hogy biztosan tudjam, beleillik-e azok listájába, akiket vadászok. Mindenesetre ha ő nem, attól én még megelőlegzek egy bemuti-mutit! *.* Hátha a nevéből rájövök, hogy fiú-e, vagy lány.
- Egyébként Asuka vagyok! *.* Hűűűű, de rég láttam már ezt a fegyvert! *.* - pillantok rá a bökőjére. Felismerem a kezdő pallost, innen pedig nem nehéz arra következtetnem, hogy még bizonyára kis szintű, legfeljebb kiképzős lehet. Még rendes felszerelése se nagyon van. Persze a lábán ott a nyúlcipő, hordtam én is olyat, még azelőtt, hogy a mostanimat megszereztem volna.
A támadás kezdő jogát átadom persze. Gyanítom, talán egy csapással elintézném, a jelenlegi sebzéssel, ha még ilyen felszerelései vannak, ráadásul az a páncél se nagyon fog megakadályozni. Nem szándékozom nyílt színtéren teljesen megalázni, így egy kicsit visszább kell vennem. Furcsa módon még nem is láttam férfi harcost ebben a világban, csak nőket, magamon kívül. Vagy ő talán fiú lenne?
Mozgása nekem kifejezetten lassúnak tűnik, pedig úgy tűnik, mindent belead. Édes kicsi Vérszomjam helyett azonban most azt a fegyvert veszem elő az inventorymból, amit már hosszú évek óta nem használtam. Valamiért képtelen voltam megválni tőle. A hatalmas csatabárd kifejezetten ormótlanul fest rajtam, hiszen legnagyobb jóindulattal sem vagyok a koponyás tűsarkammal és a rózsaszín hajammal olyan személynek mondható, aki ilyen fegyvereket visel. Mire megérkezik, már meg is vagyok vele, lassú mozgása miatt pedig nem is nagyon akarok védekezni. Kíváncsi vagyok, mit tud felmutatni, valamint hogy milyen a sebzése.
A fegyver támadása tehát gondtalanul elér. Páncélom csíkja kissé megcsappan ugyan, de körülbelül csak a felét csapta le. Ez nem elég. A második támadására azonban azonnal reagálok. Üres kezemmel megmarkolom Ayse vállát, s akrobatikámat kihasználva átlendülök rajta, így, ha a mozdulat sikerül, a háta mögé érkezek. Szemben állva a hátával már nem lehet nehéz eltalálni, ezúttal két kézzel markolva a fegyvert lendítem a csatabárdot, hogy belesebezzek a lányba. Ezzel az egy támadással megelégszem, hiszen ha elég jó a reakcióideje, akkor képes lehet eltérni előle. Mindenesetre két lépést hátrálok, a csatabárdot letámasztom a földre, s azon támaszkodom.
- Kiképzős vagy, ugye? ^^ - tipp ugyan, de nem lenne meglepő. Rengeteg kiképzőssel ismerkedtem már meg, de a kis szupersztárok nem nagyon foglalkoznak velük. Shuunak igaza van, valakinek ezért is tennie kéne.

Pontozás:

Könnyedén sikerül a háta mögé kerülnöm, az akrobatikának újabb előnyeire szert téve ezáltal. Kayaba támogatja a "gyilkosokat". Hiszen mi másért is kaptam volna ilyen csodálatos ajándékot, mint amit magától a Haláltól orzott el?
A pallosokért nem vagyok oda... Választhattam volna azt is, de valamiért megmaradtam a csatabárdoknál. Hát na... megsajnáltam őket! Olyan kis szerencsétlenül, magányosan üldögélt a bolt polcán, ahol megvettem, hogy nem bírtam ki! TT_TT
- Hűűűű... És milyen fegyvert rendeltél? *.* Látom, te is harcos vagy. Ajánlom a Hentest. Még magasabb fegyverkovácsoknál sem találtam jobb fegyvert ennél. >.< T.T - hüpp-hüpp. Pedig tényleg kerestem. De szerintem a játék végig ezzel fogok nyomulni, ha ez így megy tovább.
A háta mögé kerülve ugyan megpróbálom megcsapni kissé, azonban ki tudja, miért, de nem találom el. Betudom ezt annak, hogy még reggel van, nem ittam meg a kávém sem, meg minden, szóval biztosan ezért történik az egész. Ásításra nyitnám a szám, de kellemetlenül félbe kell hagynom azt, mikor Ayse megfordul, s felém lendíti a pallosát. Könnyedén elhajolok előle, hogy aztán befejezhessem a reggeli nyavalygást, de aztán valami mégis eltalál.
- Azanyja... o.o - ez nem volt semmi. A pallos kissé nagyobbá válik, mint amilyen eddig volt, csapása pedig még arra is elég, hogy némiképp messzebb repítsen, mint amennyire szerettem volna. Páncélom csíkja azonnal eltűnik, jelezvén, hogy ennyit ért az egész, de az életem még hátravan. Bőven nincs veszve semmi.
A csapástól kissé hátra repülök, azonban mielőtt beleborulnék a tömegbe, a levegőben megfordulok, a lábaimat pedig behajlítom, így pedig, mielőtt még zuhannék egyet, az egyik nézőt tereptárgyként használom. Tehát, amikor közel érek hozzá, lábaimmal a vállára lépek, s onnan rugaszkodom el. Fegyverem elöl tartom, s én is megpróbálom használni az egyik képességemet.
Ayse felé katapultálok, s újra kihasználom az akrobatika előnyeit, valamint Ayse hatalmas fegyverét. Megpróbálok ráugrani a fegyverére, arra kényszerítve ezáltal, hogy annak laposabb oldalát a földhöz képest vízszintesen tartsa. Ha ez sikerül, akkor kissé rugózni kezdek rajta, mint egy uszodában, az ugródeszkán, s ezután ugrok Ayse felé, ezúttal fegyveremmel megpróbálván némi sebzéssel jutalmazni, amit eddig elért.
- Lenézni? Én? Pedig már nem is vagyok magasan... - nem értem, miért mondja ezt Ayse. Lepillantok a cipőmre, meg a hozzá tartozó, harminc centis sarokra, bokámon az apró céhtetoválással. Lehet, hogy erre céloz? Túl magas lennék így? A magas nők pedig nem szépek...



Sikeres képi esetén a legközelebbi találatommal páncél alá ütök.

Ha így megy tovább, hamar lerendezem ezt az egészet, és mehetek a dolgomra. Még annak ellenére is, hogy egyébként sem a rendes fegyveremmel vagyok. De semmi dicsőség nincs abban, ha leversz valakit, aki gyengébb nálad... Nem vagyok a lovagiasság mintapéldánya, a vörös indikátorommal pedig nem is lenne ez túlzottan hiteles tőlem, azonban sosem szerettem azokkal küzdeni, akik látványosan gyengébbek nálam. Egy idő után unalmassá válik, mint a kör. Az ellipszisek sokkal izgibbek. Mégis csak ellipszisek. *.*
- Valami bajod van velem, hogy nem mondod el? Pedig nem vagyok egy buta liba... T.T - tündérkésen csillogó szemecskékkel kérdezek rá. Ez általában működik. Bár van egy sejtésem, hogy most nem fog. Ayse valahogy kissé más, mint azok a játékosok, akikkel eddig találkoztam. Ég benne a szenvedély. Nem úgy, mint a mamlasz, pattanásos tinikben, akik hajnalok hajnalán zörögnek az ablakom alatt. -.-
Mindenesetre a támadásom komolyabb megerőltetések nélkül bevégzem. Kissé ereszt pallosa tartásából, amikor egyensúlyozni kezdek rajta, így gyorsan kell arrébb ugranom onnan, hogy ne bukjak alá. Az ellenszél, s a harc heve legalább kellőképpen felébreszt. Elégedetten konstatálom, hogy sikerül páncélja alá ütnöm. Ezt még maga Kayaba Akihiko is megirigyelte volna, mint az ellipszis görbét.
- Hűűű... micsoda képesség! *.* Sosem láttam volna még olyat, hogy egy fegyver páncéllá fúzionált volna. De a legjobb még mindig akkor, ha fegyver marad. ^^ - magyarázom mutatványa láttán, a pallos azonban hamarosan összezsugorodik, eredeti méretévé. Biztos vagyok benne, hogy képesség volt, mindenesetre abban is bízom, hogy ennél többet is fel tud mutatni. Látszólag mindent belead. De ez még mindig kevés.
Ásítok egyet álmosságom jeléül, amit talán hanyagságnak vagy flegmaságnak is vehet. Pedig nincs mögötte más, csupán 4 órányi, bosszús alvás. Szinte észre sem veszem támadását, kardja így gond nélkül talál meg centripetális gyorsulása közepette. Más kérdés, hogy amióta itt vagyok bent a SAO-ban, annyira nem foglalkoztam fizikával, hogy lassan el is felejtem, mit jelent az a centripetális gyorsulás.
A kard egyenesen mellkasomba épül bele, s csak némi fáziskéséssel veszem észre, hogy mi történt. Pedig egy pillanatra csodálkoztam is, miért nincs Aysénél fegyver. Hát jó, ezt most elcsesztem, az igaz. Polygonsebekből "vérezve" döntök úgy, hogy ez a fegyver nekem nem hoz szerencsét, így előbb kirángatom magamból Ayse pallosát, ami így talán többet is sebez belém a kelleténél. Nem érdekel. Ehelyett tökéletes nyugalommal rakom el a mostani fegyveremet... hogy elővegyem a Hentest. Már egy ideje gyakorolni szeretnék egy újfajta harcmodort, ami az ilyen harcokra tökéletes. Ha nem akarok valakit OHKO-zni. Így a Hentessel nem támadok, legfeljebb blokkolásra, valamint magasításra használom.
- Úgy látom, bírod a gyűrődést. Azonban a harcunk nagyon hamar véget ér... abban pedig semmi izgi nincs. Új játékszabályt találtam ki. - a Hentest nagyon egyszerűen letámasztom a földre, nyelével felfelé, én pedig nemes egyszerűséggel, hogy továbbra is akrobatikámat fitogtathassam, ráállok a fegyver tetejére.
- A harc gyakran nem csak arról szól, kinek milyenek a statjai, hanem milyen stratégiát választasz. Nálad erősebbeket is képes lehetsz legyőzni, Ayse. Vedd el tőlem a Hentest, és akkor megnyerted a küzdelmet. ^^ De figyelmeztetlek, nem lesz egyszerű. - semmi értelme nincs egy csapással végezni vele. Ennél többet is mutathatok neki. Szóval továbbra is a fegyveren egyensúlyozok, s várom, mit lép. Nem támadok, ehelyett kivárom, hogyan fog reagálni. Talán jó lecke is ez számára. A harcosoknak a fegyverükben rejlik a legtöbb erejük. Vedd el az erejét, és akkor legyőzted. Buktam már el harcot emiatt.

//HP, adatváltozás majd holnap, már késő van >.< Remélem, tetszik, amit kitaláltam

Nincs dicsőség abban, ha megversz valakit, aki látványosan gyengébb nálad. Ezt a SAO világában sokan nem értik persze. Amikor még egészen alacsony szinten voltam, sorra vertek meg a nálam magasabb szintű kihívóim, aztán pedig verték a mellkasukat, hogy ők mennyire nagy hirók. Szóval elég szánalmas volt az egész. Én viszont, ha nem muszáj, nem süllyedek le arra a szintre. Jól jött volna, ha van valaki, aki fogja a kezem, és megmondja, mit érdemes csinálnom azért, hogy túlélhessek ebben a világban. De valamiért nem jött össze, nem volt rá lehetőségem.
Most azonban van arra bőven, hogy másokat okítsak. Még mindig tele a játék kiképzősökkel, meg nagyon alacsony szintűekkel. Természetesen megvan a magam érdeke is abban, hogy bármikor nálam gyengébbel harcolok, nem megyek rá egyből arra, hogy OHKO-zzam... De ez maradjon az én titkom. Mindenesetre segíteni fogok ennek a fiú-lánynak, mert ha így folytatja, és kérdés nélkül hív ki nála erősebbeket teljes életes harcra, akkor hamar fűbe fog harapni. Nem az a típus, aki hagyja, hogy az események csak úgy megtörténjenek vele, tehát nincs értelme felszabadítanom. Én ugyanis nagyobb részt csak olyanokra vadászok, akikből hiányzik a küzdőszellem, akiknek csak kín az itteni világ... Jobbára. Ayse viszont még viheti valamire. Vihetné... ha nem rohanna bele mindenbe vakon, kérdés nélkül. Még sosem láttam olyat, hogy valaki kérdés nélkül kihívna egy vörös indikátorost. Mindezt pedig kora hajnalban...
- Hűűűűű, hát te még mindig nagyon morci vagy! *.* Nem jó az, ha dulifulizol, Ayse. Ráncos lesz a textúrád! T.T - ácsorgok a Hentesen, s kifejezetten élvezem frissen upgrade-elt akrobatikámat. A játék megjutalmazott azért, amiért annyi embert szabadítottam fel. Ez a legfőbb bizonyítéka annak, hogy itt ténylegesen nem lehet meghalni.
- Sértegetni? Ééééén? Dehogy! >.< Éppen csak megmentem az életedet, Ayse-chancsi. ^^ - nem izgat a körülöttünk lévő tömeg. Sem a hápogás, hogy de hát vörös játékos, és mi az, hogy. Mondjanak, amit akarnak...
- Tudod mit? Rendben. Ha sikerül elvenned tőlem a fegyverem, akkor megnyered a harcunkat, és megkapod a kardomat. ^.^ - természetesen eszem ágában sincs odaadni neki az én pici Vérszomjamat. *.* A felrúnázott Hentes túlságosan is értékes ahhoz, hogy bármelyik jöttmentnek csak úgy odaadjam. Annak idején egy csomó pénzt kiperkáltam érte az egyik céhnek, csak azért, hogy odaadják. Meg aztán a Bika rúnát sem volt egyszerű megszerezni, igaz, csupán a véletlen műve, hogy végül mégis sikerült hozzájutnom. Azonban Ayse kardot mondott... A Hentes pedig egy kétkezes csatabárd, ami a lehető legtávolabb áll a kard fogalmától. Nem bánom, ha sikerül legyőznie, adok neki egy kardot. Legfeljebb veszek neki egyet.

Még mindig a Hentes tetején ácsorgok. Ez normális esetben persze lehetetlen lenne, főleg harminc centis tűsarkakkal, de ez a cipő kicsit többet tud, mint a többi. Végtére is, maga a Halál ajándékozta nekem.
Meglep kissé, hogy Ayse hajlandó közelebb jönni. Továbbra is úgy egyensúlyozok a fegyver nyelén, hogy úgy tűnjön, mintha meg se kottyanna. Számomra csupán szórakozás az egész. A Hentesnek pedig éppen elég nagy súlya van ahhoz, hogy könnyedén megtarthasson.
Fogást váltok, mikor közelebb ér. Lehajolok, s megfogom a fegyver nyelét, lábaimmal pedig eleresztem azt, s kinyújtóztatom őket. Az egész olyan hatást kelthet, mintha szinkronúszó volnék, pedig ez nem így van. Fejjel lefelé látom a világot, így pedig egészen új perspektívát kapok környezetemről! *-* Nem foglalkozom azzal, hogy így már kissé jobban látszódik a bokámon a tetoválás. Persze, fejjel lefelé nem biztos, hogy teljesen kivehető a galamb.
- Vedd el, ha tudod, Ayse-chancsi. ^^ - nincs annál pimaszabb, mint amikor belemosolyogsz az ellenfeled arcába. Nem sokan képesek erre valamiért. A legtöbben túlságosan véresen komolyan veszik az ilyen harcokat... ennek ellenére még sem képesek tanulni belőle. Mint ezek a kis nyomingerek, akik az ablakom alatt zajonganak reggelente! T.T
Szavaimat pedig tettek követik. Lábaimat azon nyomban leeresztem, s leteszem a földre, majd pedig így, kezeimben a Hentessel felegyenesedek. Majd pedig, hogy bizonyítsam, a harcos kaszt még mindig harcos, fegyveremet két kézzel markolászva előrelendítem karjaimat - s megpróbálom kupán ütni Aysét a Hentes nyelével. Mivel a nyéllel "támadok", a játék elvileg nem veszi támadó mozdulatnak. Legfeljebb kibillenthetem az egyensúlyából.

A Hentest? Odaadni csak úgy, egy jöttmentnek? Természetesen eszemben sincs. Mindazonáltal értékelem szorgalmát és lelkesedését. Mert mégis mi más lenne ez a harci hév, ha nem lelkesedés? Valami olyan iránt, amit sosem kaphat meg. Legalábbis, nem tőlem. Mindazonáltal ostoba is, ha győzelemre számít. Ha saját elveinek győzelmét várja, legalábbis. El fogom tiporni minden számítását.
Mindezek ellenére nem erőltetem meg magam. A légiesen könnyed mozgásom, ugyan alkatomhoz illik, kasztválasztásomhoz egyáltalán nem. Gyakorlatilag bohóckodom kissé a Hentes tetején állva, majd onnan lefordulva, s pimasz módon még provokálom is. Minden gesztusom, minden mozdulatom azt sugalmazza, hogy támadjon végre, hogy adjon bele mindent. Én nem félek.
Ahogyan hozzáér a fegyveremhez, az annak a többszörösévé változik. Meglepő, hogy nem csak a saját fegyverén tudja alkalmazni a képességet. Mindazonáltal gyakorlati hasznát egyáltalán nem látom. A legtöbb terep nem feltétlenül nyílt. Megnézem, mit kezd ezzel például egy sűrű erdőben, ahol mindenfelé fák veszik őt körül. Vagy egy szűk falú, labirintus szerű kazamata rendszerben.
Súlyemelése éppen elég ahhoz, hogy megemeljen engem a fegyveremmel együtt, de még így is látni vélem az erőlködést. Nem vagyok már egy pehely súlyú tíz éves, igaz, nyomába sem érek az ilyen-olyan izomkolosszusoknak. Arra azonban nem vagyok hajlandó, hogy el is engedjem a markolatát. Készülök arra, hogy mi lesz a következő lépése, nem most jöttem le a falvédőről. A rángatás ellenére, vagy éppen ezért, mind a két kezemmel a markolatába kapaszkodok, bár kis híján sikerül elengednem, amint megszünteti a képességét, s a fegyver újra összezsugorodik.
Ayse szintén szemet, vagyis kezet vet a Hentes markolatára, ezt pedig egy állkapcson könyököléssel próbálom meghálálni. Ha nem adja fel, hogy kivegye a kezemből a fegyvert, akkor a HP-ja legalább piros csíkba esik. Ebben az esetben viszont szánt szándékkal elengedem a fegyver markolatát, s "megnyeri" a kis játékot. A Hentes éles felét viszont érintve tartom, s azonnal elrakom az inventorymba, a küzdelmet pedig feladom.
Azonban ha gyorsan kapcsol, s inkább arra koncentrál, hogy kivédje a támadásomat, akkor kirántom a kezéből a fegyvert. Lévén a könyöklés miatt elég messze kell hajolnia, vagy blokkolnia, szükség van a kezeire. Vagy a védéshez, vagy azért, hogy elég messze hajoljon. Ebben az esetben a harcot nem tartom befejezettnek. Ehelyett egy magas pontot, a városi kút tetőjét szemelem ki, s odaakrobatikázok, hogy így várjam következő támadását.

Provokálom? Talán így van. Nincs is gyengébb ellenfél, mint az ideges ellenfél. Ha legyőzöd az elméjét, akkor a testét már nem nehéz eltiporni. Már amennyire lehet szó ebben a világban valódi testről... holott az tény, hogy a virtuális test nem egyenlő a lélekkel. Ha ez így lenne, akkor nem lennének képesek az emberek itt hazudni.
Ayse rafinált harcos, holott az akrobatikája - ha van neki - még csak meg sem közelíti az enyémet. Sikerül maga alá tepernie, s végül ott fekszem, a hideg kövön, s mind a ketten a Hentes markolatát fogjuk.
- Szép volt. De tényleg! ^^ - kiszabadítom a másik kezem, s így, hogy még mindig a hasamon ül, megnyitom a panelemet, és feladom a harcot. Nem lenne dicsőség abban, hogy lecsapjak valakit, aki nálam sok szinttel gyengébb... Sosem szerettem az ilyet, s nem látom értelmét.
- Uhm... Ha leszállnál rólam, azt megköszönném. A bukfenc a végén nagyon jó volt. Tudom ajánlani, hogy fejleszd az akrobatikádat még tovább. Van hozzá érzéked. Ha pedig szeretnél még gyakorolni, akkor keress fel. ^^ - Liberators tagság ide vagy oda, amennyire komolyan veszem a céh céljait, épp annyira ostobának tartom azt, hogy a céh tagjainak többsége sötétben rejtőzködő, rejtélyes alakként próbál érvényesülni. Butaság. Bárki lehet Felszabadító.
- Ami pedig a jutalmadat illeti... kardot ígértem, ugye? ^^ - panelnyitás, Hentes elrak, majd pedig előveszek egy T2-es Fém Pallost. A Hentes ugyanis egy csatabárd, legalábbis az én esetemben az. Nagyon messze van a kardtól. A Pallost átnyújtom, hogy vegye el, az övé. Nekem nem kell. Jobb a T1-es ritka fegyverem. Mindeközben pedig pofátlanul, kedves, természetes mosollyal nézek bele az arcába. Csak nem gondolta komolyan, hogy majd odaadom neki a fegyverem?

//megjegyzés: céhbankban van az item//