[Event] Sajtótájékoztató

by **Rosalia** Hétf. Jan. 19 2015, 23:57

Valószínűleg sokan gondolkoztatok már azon, hogy mit tennétek akkor, ha találkozhatnátok Kayaba Akihikoval. Miket kérdeznétek, miket vágnátok a fejéhez vagy éppen miért rebegnétek hálát. Most lehetőségetek nyílik rá, hogy mindez valósággá váljon! Igen, ez nem egy alternatív játék, KA-val egyeztettem a részleteket \o/

Az event lényege, hogy egész Aincradot ellepik a plakátok, melyek fennen hirdetik, hogy az új év 20. napján Kayaba Akihiko közétek érkezik és lehetőséget ad arra, hogy a Kezdetek Városának Főterén egy nyílt sajtótájékoztató formájában kérdéseket tegyetek fel, megfogalmazzátok észrevételeiteket, vagy kifejezzétek hálátokat.

______________________________________________________________________________________________

Elérkezett a nap, amelyen az admin alászáll vala. A Főtéren egy függönnyel letakart pulpitus áll, majd ahogy a függönyt leengedik, ott van ő, teljes valójában. Méretei nem olyan impozánsak, mint az első alkalommal, de az öltözete ugyanolyan. Emberi méretű avatart öltött magára, de az arcát továbbra is jótékony homállyal fedi a csuklya és a fekete maszk. Kesztyűs kezével az összegyűlt tömeg felé int, jelezvén, hogy várja a hozzászólásokat.

/Annyit hozzátennék, hogy az ég kék, csak nem tudtam szépen kiretusálni a warning feliratos hátteret, így maradt origin animes kép illusztrációnak Rolling Eyes

/

by **Hinari** Kedd Jan. 20 2015, 01:02

Hiába nézegettem a kezeim közt lévő lapocskát, nem tudtam dönteni. Abban biztos voltam, hogy ott leszek. Abban is, hogy mi lesz az, amit nem kérdezhetek meg. Azonban hogy megemeljem-e a hangom, vagy sem, hogy lesz-e bármilyen eredménye a mondandómnak, s ha igen, vajon az negatív lesz-e vagy pozitív… ezekre nem tudtam a választ. De elég volt csak körülnéznem, tekintetemet végigfuttatni a palota kövezetén, az épület falain felfutó liánokon és a címeren, mely a bejárati ajtó felett hirdette mindazt, amit a céh képviselt… s a végén még el is mosolyodtam, úgy gyűrtem össze végül a papírdarabot, hátat fordítva a céhháznak.
Van, amit meg kell tenni. Amit ha nem teszel, életed végéig bánhatod. Ezzel az elhatározással lépdeltem a főtér felé, kényelmesen, nem sietve el sem a tempót, sem pedig a gondolataim. Ám ahogy odaértem, önkéntelenül is megtorpantam, s ajkaimba harapva szemléltem a felállított emelvényt, ahol nemsokára meg fog jelenni ő. Hogy haragudtam-e rá? Nagyonis. De tudtam jól, hogy nem mutathatom feléje, hogy lesz elég játékos, aki nemtetszését fogja kifejezni, aki ordítani fog és káromkodni. Mindaz, ami nem viszi előbbre a helyzetünket, ami nemhogy nem segít, de egyenesen hátráltat. Én nem akartam ilyen lenni. Nem is voltam. Mi értelme lenne? Ha a kinti világ felháborodása nem győzte meg, mi sem fogjuk tudni. Ám volt pár dolog, amiket annak ellenére, hogy azon a bizonyos napon elmondott, még most sem voltak teljesen világosak, némely játékosok számára. Vagy csak nem akarták, hogy világosak legyenek. És amiket ha más nem, én bizonyosan fel fogok majd tenni. Ha eljön az ideje. Kezemet ökölbe szorítottam, úgy indultam el újra, megállapodva valahol elöl, de nem középen, majd karba tett kézzel figyeltem az eseményeket, a letakart rész mögötti mozgást, természetesen aktivált jártasságokkal. Őszintén szólva furcsállottam ezt az egészet, így egyelőre úgy voltam vele, hogy figyelek. Minden apróságra, pár kérdést és az azokra érkezett válaszokat meghallgatva, minél több információt begyűjtve, mielőtt messzemenő következtetéseket vonnék le. Hisz plakátokat bárki kirakhat…

by **Cearso** Kedd Jan. 20 2015, 03:09

Kayaba Akihiko.
Nincs olyan ember, aki nem ismerné ezt a nevet. Tehát ezzel a sok plakáttal biztos, hogy fel lehet hívni az emberek figyelmét.
És olyan emberrel sem igazán találkoztam még a játékban, akinek ne lett volna véleménye a játék megalkotójáról, hogy pozítiv vagy negatív, az attól függ, hogy ki hogyan viszonyul ehhez a "másik" világhoz.
Még az se biztos, hogy az igazi igazi programozó fog megjelenni. De nem tehetem meg, hogy ne jelenjek meg személyesen egy ilyen lehetőségnél. Ki ne hagynék egy lehetőséget, hogy a játék megalkotójával találkozzak. És ez remek alkalom lehet arra, hogy megtudjam az igazságot a dolgok mögött. És persze a kritikámhoz is felhasználhatom később esetleg.
-Nos. Nekem lenne néhány kérdésem. Az első persze, hogy a személyazonosságát be tudja bizonyítani, ha nem probléma. Rengeteg küldetés van ebben a játékban, és nem egyszerű az összeset karban tartani. Ezért Kayaba beprogramozott néhány NPC-t, hogy egy bizonyos parancsra átugorja a küldi bizonyos részeit. Nos a kérdésem: milyen adatokat ismétel a beépített NPC a második jelszó kérése után.
Két okom is volt feltételezni, hogy erre csak Kayaba tudhatja a választ:
1.
Mivel a küldetés átugrása opciót is csak véletlen fedezte fel a pszichocica, ezért feltételezem, hogy erre a kérdésre csak az eredeti programozó tudhatja a választ. Vagy egy másik olyan őrült, aki szintén csak megpróbálta átugorni a küldetését. Bár eddig nem sok ilyen játékossal találkoztam.
2.
Mikor találkoztunk ezzel a jelenséggel tisztán és érthetően elhangzott a programozó neve, és minket azonosított az NPC Kayaba-ként.
Megvártam míg az illető válaszol, vagy kifejezi a nem válaszolási szándékát, és csak ezután teszem fel a további kérdéseimet.
-Mi volt a célja azzal, hogy mindenkit bezárt ebbe a játékba? Erődemonstráció, valami kísérletet akart végrehajtani, vagy csak egy egyszerű örült gondolat?
Talán ez a kérdés mindenkit foglalkoztat.
-Nem nyomja a lelkét azoknak a játékosoknak a sorsa, akik többet már nem lehetnek jelen közöttünk?
Én biztos rosszul érezném magam, ha kiderülne, hogy életek többsége szárad a lelkemen. Talán még össze is roppannék a súly alatt.
-Milyen érzés látni, hogy a frontharcosok sorról sorra győzik le az ön által megtervezett és elkészített szintfőnököket? Érzett valamelyik után ürességet, szomorúságot, vagy esetleg örülni szokott annak, ha valamelyik elestéről tudomást szerez?
Az alkotó lét legnagyobb hátránya. Megalkotni valamit, hogy később valaki más elpusztítsa. Ezt a részt volt a legnehezebb megszokni számomra.
-Nagyon sok ember megkedvelte időközben ezt a helyet, és az a véleményük, hogy a 100. szint kivitelével ez az egész hely meg fog szűnni létezni, és mindenki kényszerítve lesz, hogy térjen vissza a kinti világba, ami sokak számára csak a szenvedést hozná el. Meg tudja erősíteni ezt az információt? Esetleg meg tudná tippelni, hogy nagyjából mennyi idő múlva fog elérkezni ez a pillanat?
Elsőre talán ártalmatlan kérdéseknek tűnhet, de ha megfelelő válaszokat kapok itt és most, azzal egy esetleges forradalmat meg lehet szüntetni, ami a többiek kijutása ellen szövetkezne.
-Ha nem tudja megoldani, hogy mindenek után az emberek maguk döntsenek a továbbiakról, akkor lesznek majd olyanok akik hiába élnek, maga mégis kétszer is megölte őket.
Ebben a pillanatban dölt össze bennem az objektiv hozzáállás, ezért inkább hagyom, hogy a következő is felszólalhasson.

by **Shukaku** Kedd Jan. 20 2015, 09:48

Az első, és legeslegfontosabb az volt, hogy végtelen óvatossággal eltávolítson egy ilyen plakátot onnan, ahova az ki volt ragasztva, majd azonnal elsüllyessze az inventoryja legmélyébe, ahol nem tud gyűrődni, koszolódni, eltépődni, vagy bármilyen sérülést szenvedni a drága kincs. Rögtön ezután következett az a feladat, hogy ellátogasson egy képkeretezős boltba, és megvegye a plakáthoz legjobban illő képkeretet, és be is kereteztesse az eladóval. Nem mintha nagyon nehéz lenne ebben a világban képet keretezni, csak egymásra kell húzni a két itemet, valahogy mégis sokkal jobb érzést keltett a lányban az, hogy az NPC csinálta meg, hiszen így még inkább volt ajándék érzete a dolognak. Ezután természetesen Kayaba Akihiko képe felkerült az ágy fölé. Már nem érdekelte Shut, hogy ki hogyan néz majd rá, ha beengedi esetleg a szobájába. Azóta, hogy Jun felhívta a figyelmét arra, hogy szerelmes Kayabába, azóta már semmi sem érdekelte. Persze ez butaság volt, nem lehetett egy felnőttbe szerelmes, és ezt meg is mondta a barátnőjének is, de ettől függetlenül nem akarta már titkolni, hogy rajong az Adminért, hogy istenként tiszteli… persze csak akkor, ha valaki megkérdezi. Nem akarta feleslegesen magára vonni a figyelmet, de ez az ő szobája, és az ő szobáját úgy rendezi be, ahogyan ő akarja. A vitrin már így is tele volt mindenféle csecsebecsével és ajándékkal, amit tőle kapott, már levelezgetett is vele, már Junnal közös titkos nevük volt, hogy tudjanak róla társaságban is beszélni. Akira, fény, fényesség, tisztaság. A legjobb név egy isteni személynek. Igazándiból már arra a konferencia bigyuszra is el akart menni, de ott sejthető volt, hogy maga Kayaba Akihiko nem fog megjelenni, meg akkor még félt is attól, hogy ha nem csinál úgy, mint a többiek, nem szidja elég hangosan az admint, akkor bántani fogják. Ez a véleménye azóta megváltozott. Ha Suzume nyíltan felvállalhatja, hogy gyilkos, és nem kell félnie a büntetéstől, ha Yuichi kimondhatja, hogy azért érkezett a világba, hogy gyilkoljon, ha Ayse a nyílt utcán, fényes nappal ölhet embereket mindenki szeme láttára, akkor ő is imádhatja az Admint, és nem kell bujkálnia. Izgalommal telve számolgatta az estéket, hogy még mennyit kell aludni. Már napokkal azelőtt összegyűjtött mindent. Új, díszes tollat szerzett a dedikáláshoz, letörölgette a Fotó-, és Hangrögzítőkristályait, Junnal elmentek ruhát vásárolni, és még a frizuráján is alakított egy keveset, pedig ahhoz mindig félt hozzányúlni, mert ezt a frizut még az anyjával együtt választották, és ő mondta, hogy nagyon csinos benne… milyen jó, hogy ebben a csodavilágban még az öregedéssel sem kell törődni. Szóval minden készen állt ahhoz, hogy a lehető legpompázatosabban tudjon megjelenni őelőtte. Természetesen egy rakat kérdést kitalált és felírogatott magának, de nem tudta eldönteni, hogy melyik a legfontosabb, és képtelen volt rangsorolni őket. Persze ennek nem kellett volna olyan nagy napnak lennie, Kayaba Bácsi is megmondta, hogy már találkozott vele, és Shu tudta, hogy Yoshiaga professzor Kayaba Akihiko, szóval már közös küldetésen is voltak, ahol Timidust is megdicsérte… de ez akkor is más volt. Más, mert nyílt volt az egész. Más, mert Kayaba Kayabaként jelent meg. Más, mert sokan ott lehettek, és kérdéseket tehettek fel. És ő is tehetett fel kérdéseket. Minden készen volt, és miután Junnak századszorra is elmondta, hogy nem, ez nem egy randi, végre elindulhatott. természetesen legelsőként ért ki, órákkal előtte, természetesen az első sorban állt, és természetesen meg sem mert mukkanni, csak csillogó szemekkel bámulta a jelenést, aki oly régen, azon a gyönyörű őszi napon megváltoztatta az életét.

by **Chancery** Kedd Jan. 20 2015, 20:09

Vannak itt vajon álmok? Elvégre, az emberi agy, ha pihen, feldolgozza a múlt eseményeit. És szerintem most sem azért ülök itt megint, mert itt lennék, hanem mert az elmém emlékezik arra, mikor ez történt. Mikor szemrevételezhettem kívülről egész Aincradot, a hatalmas és robusztus acélkastélyt, a levegőben függő csodát. Azt, ami már évek óta az otthonom... olyan hosszú évek óta, hogy satnya agyam már számolni sem tudja őket.
Dust tollászkodik mögöttem, hatalmas testét puha tollak fedik, lassan játszanak a vörös minden árnyalatában, mintha az egész madár kohóként izzana. Farktollai szétterülve hevernek mögötte, beterítve a végtelen teret, mellettem pedig a fehér köpenyes alak áll mozdulatlanul, mint egy szobor, csupán a szél legyinti meg olykor a doktori ruhát. Nem szólunk, egyikünk se töri meg a csendet, csak figyeljük az otthonunk, és valami miatt úgy érzem, biztonságban vagyok. Olyan végtelen biztonságban, amiben még sosem voltam azelőtt. És hogy én már ismerem ezt az embert mellettem.
Talán Worg tudatalattimban élő képe lenne? Talán az, aki ő valójában? Vagy köze sincs hozzá?
Nem kapkodok, mikor kinyitom a szemem, és ismét a Mount Justice szürke fala fogad. Lassan kelek fel, hogy Álomnak is legyen ideje felébredni, nagyokat nyújtózni, majd odébb mászni, hogy máshol tegye meg reggeli nyelvfürdőjét. Felöltözöm, átlagos ruhát véve magamra, olykor pillantva csak az időre, hogy minden rendben-e. Még nem késtem el. Megiszok egy reggeli kakaós cappucinot, elolvasva az aznapi publikus híreket. Dust az állványán álldogálva, Fiatal állapotában nézelődik a szobában. Már a kandallóra sincs szükség a meleg miatt, amit áraszt magából.
Mikor eljön az idő, elindulunk. Tudom, hogy rengetegen lesznek jelen, én pedig tanú akarok lenni. Kérdésem nincs, mégis rengeteg kavarog a fejemben. Olyanok, amikről tudom, hogy mindenki fel fogja tenni őket. Már álldogálnak páran a téren, mikor odaérek, ahhoz a ponthoz, ahova réges-régen teleportálódtam, ahol visszakaptam eredeti arcom, és ahol elkezdődött az itteni pályafutásom.
Noobság, félős visszavonulás az erdőben, az állandó félelem, hogy megölnek a mobok, a kialvatlanság, Norm védelme. A bátorság összeszedése, hogy segítséget kérjek, s kaptam. Kyuushiro és Yuichi. Jay megtalálása hosszú-hosszú keresés után. Peter felkérése a céhbe. Egyre több és több ember megismerése...
Ahhoz képest, hogy egy kis nyikhaj voltam, most itt állok egy logó nélküli, épülő céh élén, amiről még nem is tudom, életképes lesz-e, magabiztosan emelem fel a fejem, mert tudom, hogy nincs mit szégyellnem. Követtem el hibákat, de ki nem? Én sem vagyok kivétel semmi alól, és tény-való, Kayaba egy jobb életet adott, mint ami kint várt volna rám. Itt megadta azt, ami kellett nekem ahhoz, hogy jobb emberré váljak. Sokakat megbántottam az út során, de egyikükről sem fogok elfeledkezni és egyenként bocsánatot kérek tőlük, ha kell, a szolgájuk leszek egy időre és teljesítem kívánságaikat. A tény tény marad, mégpedig az, hogy Kayaba önbizalmat adott.
Célirányosan egy alakot kerestem meg először a tömegben, azt, akiről tudtam, mennyire szereti. Akivel heves vitákat is váltottam, mikor még Kayabát végtelenül gonosznak gondoltam. Meg kell keressem, hogy elmondhassam, neki volt igaza. Neki, meg a sárkányának. Pardon, barátjának.
Meg is van. Hát persze, gondolhattam volna, az első sor legeleje. Mosolyt csal az arcomra a látvány, ahogy csillogó szemekkel várja az érkezést. Még mielőtt ez bekövetkezne, odafurakodom mögé, néha egy-egy "bocsánat" mellett. Álomkelő szorosan követ, hogy senki ne lépjen rá, Dust pedig úgyis a távolból figyel egy fa tetejéről. Én pedig, mikor odaérek, a kislány vállaira teszem a kezeimet.
-Be kell valljam, igazatok volt. -mosolygok rá, ha hátrafordul, és remélem, nem ijesztettem meg. A testi kapcsolat amúgy se hosszú, hiába szeretném átölelni, örömömben, hogy ismét látom, méghozzá épségben, és igencsak változatosan. Más a haja, mintha felnőttesebb lenne. Lám, az Artesbe való lépés mégis jót tett neki :3 Szinte könny csordul a szemembe a büszkeségtől.
Egyenlőre, az egész tájékoztató elején, van egy kérdés, amire nagyon-nagyon fülelek, mi a válasz. Hogy nekem lesz-e, hogy kiejtek-e olyat, amit más nem, még nem tudom. Először menjen még minden a maga tempójában.

by **Rey** Szer. Jan. 21 2015, 20:19

Rey későn kelt, de ő is látta a városban nagy dobra vert plakátokat, hogy meg lehet interjúvolni Kayaba Akikhikot. Nem is kellet ennél több ahhoz hogy Reyn nekiinduljon ennek a kalandnak, és már szedte is a cókmókját és el is indult a főtér felé. Ahogyan kiért a főtérre látta hogy már Aktívan tartott a kérdezősködés és nem akart udvariatlan lenni. Kivárta a sorát majd ahogyan végre szóhoz jutott egyenesen szó áradat dől ki belőle.
- Üdv! Kayaba először is a hálámat szeretném kifejezni, hogy itt lehetek és átélhetem ezt a kalandot. Örülnék ha a húgom Akae is itt lenne de csak én kaptam meg a játékot (legalábbis ő ezt gondolja). Nagyon élvezem az itteni kalandokat, és akármennyien is mondják hogy ez rossz.... én imádom... de mint minden játékot ezt is ki kell játszani és a 100. szint után kijutunk... ám én nem vagyok benne biztos hogy ki akarok jutni. Szeretnék tagja lenni a 100. szinti boss harc csapatának, de én nem vágyok a kinti világra. Az én életem itt kezdődött és még az is lehetséges hogy itt fog véget érni.
Fejtette ki először érzelmei Rey, hogy miként is vélekedik a játékról.
- Másrészt szeretnék segíteni azokon akik nem akarnak itt leni, ki szeretnének jutni... Szeretném hogy a bent lévő játékosok mind boldogok legyenek és élvezzék hogy harcolhatnak. De kicsit elkalandoztam és még fel sem tettem a kérdést amiért lényegében idáig eljöttem. Mi motivált arra hogy egy hatalmas fémorjásba építs egy világot nekünk?
Tette fel a kérdést a fiú, majd közben eszébe jutott még egy fontos kérdés.
- És Kayaba... csináltál közelharcosokat, távharcosokat.... a mágiát miért nem építetted a világodba? Nem vagyok benne teljesen biztos hogy illene a kardok világába, de akkor is... a mágia minden mmoban van... talán ez az egyetlen dolog amit hiányolok és egyszer kipróbálnám hogy milyen is lehet Aincrad mágusának lenni. Mivel célzásrendszer van ezért az effecteket már nem lett volna nehéz berakni, valami egyedit szerettél volna vagy csak simán elmaradt? esetleg te magad nem szereted a mágiát?
Majd mikor ezt kimondta picit elnevette magát.
- Bocsi... csak most a mágiáról eszembe jutott egy régi játék... a Magi, a ruhád félelmetesen hasonlít az abban a játékban használt varázsló ruhához. Na de megint elkalandoztam. A Következő kérdésem az a képességekre vonatkozik. Hogy-hogy nem csináltál egy szakmát amivel esetleges képességeket örökíteni lehetett volna? Ezt úgy értem hogy a képességet tekercsek formájában lehetett volna legyengítve örökíteni egyszer használatos módon. Szerintem még jobban fokozná a játékélményt.
Vetette fel.
- Lényegében csak ennyit szerettem volna kérdezni tőled, tehát át is adom a szót a következő játékosnak.
Majd hátralépett és kijjebb ment a tömegből közben nézelődött hogy hátha lát egy két ismerős arcot. Sajnos nem látott senki olyat akit közelebbről ismert volna ezért ki is sétált a tömegből hátra ahol nem álltak annyian és figyelte hogy vajon a többi játékos milyen kérdéseket fog feltenni Kayaba Akihikonak. Remélte hogy nem ő az egyetlen akit hasonló kérdések gyötrik mint amiket feltett, és hogy ezzel nem csak a saját tudás vágyát hanem másokét is ki tudja elégíteni, vagy talán még Kayaba fejében is elindít egy lavinát amivel a következő frissítésben már lehetőség nyílik a mágia használatára.

by **Graceful** Csüt. Jan. 22 2015, 21:06

Nem hittem volna, hogy ezt is megélem! A kiragasztott plakátok mind ugyanazt hirdették: egy szabad sajtótájékoztatót azzal, aki ezt a börtönt nevezte, ha már lehet így nevezni. Én egyelőre valamiféle kalitkának érzem, amiből nehéz lesz kitörni. Sóhajtozva egy épülethez sétáltam, és leszedtem a faláról egy plakátot, hogy közelebbről szemügyre vehessem. A gyomrom összerándult minden sora után – főleg ami az alkotó nevét említette meg, mert így biztosan soha nem felejtem el, ki az, aki ezt tette velünk -, úgyhogy összegyűrve a földre dobtam, majd tovább sétáltam. Reggel óta céltalanul botorkáltam, egyedül az jelentette a nap értelmét, hogy a város egy kevésbé elhagyatott részén tartózkodtam, rátalálva a színes förmedvényekre. Most azon voltam, hogy visszatérjek oda, ám egy gondolat nem hagyott nyugodni: ha ezt kihagyom, talán sosem lesz rá több alkalmam. Tanácstalanul ácsorogtam egy helyben, végül hosszas habozás után rászántam magam arra, amit később tuti megbánhatok. Lassan a főtér felé vettem az irányt. Fogalmam sem volt róla, mit kérdeznék tőle, vagy hogy egyáltalán kérdés lenne –e az, ami kicsúszna a számon. Kettős érzés lett úrrá rajtam, ha csak rágondoltam. Maga a világ gyönyörű. Olyan, mint valami álom, ahol végre az lehetek, aki lenni szerettem volna mindig is, mosolyodtam el. Viszont ezért komoly árat kellett fizetnem, nem igaz? Uh.. tudtam a kockázatokról, mégis belevettem magam a játékba… Így végül is meglehet, én vagyok a hibás. Esetleg ő akarná azt, hogy így érezzek? Alig észrevehetően megingattam fejem, nem ezen kéne rágódnom.
Hirtelen felpillantottam és akkor földbe gyökerezett a lábam. A főtéren már voltak egy páran, de nem sokan. A tömegiszonyom érdekelt volna mondjuk a legkevésbé. Csuklyájával, fekete maszkjával rögtön kiszúrtam a már ismerős alakot. Kezeimet ösztönösen ökölbe szorítottam. Itt van. Az ajkamba haraptam. Tényleg itt van! Ezúttal a mérhetetlen düh töltötte meg szívemet. Rögtön a férfinek ugrottam volna kőkemény szavakkal kifejtve, mennyire utálom. Utálom, mert bár valóban szép játékot hozott létre, sok ember számára úgy hozta el a poklot, hogy nem tudni mi lesz velük, ha egyáltalán visszatérhetnek a valóságba. Szerintem nem fog tudni mindegyik ugyanúgy visszailleszkedni, lesznek, akik teljesen elbuknak. A szerencsésebbeknek meg évek kelhetnek, a legkitartóbbaknak is, elvégre, ha belegondolunk.. Játékosokként úgy mozgunk, ahogy kedvünk tartja, azonban odakint még úgy festhetünk, mintha mélyen szundikálnánk. Legalábbis én így képzeltem el magam minden egyes alkalommal, amikor a gondolataim efelé terelődtek. Nagy levegőt véve beljebb sétáltam az emberek között, és kezeimet számhoz emeltem a hang felerősítésének érdekében.
- Hogyan érez majd akkor, mikor valaki végigviszi ezt a játékot, és lerombolja a maga álomvilágát? – kérdeztem hangosan. Belevittem némi gúnyt, ám ha mögé tud tekinteni, ő is láthatja, hogy komolyan gondolom ezt. Tehát érdekel a válasza.
- Nem érez bűntudatot azért, amiért embereket tesz tönkre? – az én lelkem biztosan nem bírta volna sokáig, mert elég nagy teher mások feléd sugárzott reménytelenségének elviselése. Erre ugrott be, hogy nem véletlenül lettem kardforgató. Egy másik ok a tapasztalat, mindig is tudni szerettem volna, milyen olyan emberré válni, aki szilárdan megállja a helyét minden terepen, és bátran vállalja a kockázatot… Csak ott volt bennem a visszahúzódósságomból eredő bizonytalanság, ami miatt úgy éreztem, ez egy távoli cél marad. Legalábbis egyelőre biztosan.
- Úgy vettem észre, ezt teszi. Egyetért ezzel, vagy ellent mond? - utaltam még állításommal előző kérdésemre. Kayaba! Gyűlölöm a nevedet, őszintén gyűlölöm! De nálad még ez a bizonytalanság is rosszabb. Pár pillanatra lehorgasztottam a fejem, végül felemeltem, remélve, hamar válaszokat kapok mindhárom kérdésre. Fontosak azok a válaszok.

by **Szophie** Vas. Jan. 25 2015, 17:06

Egyetlen egy kérdésem volt. Semmi több. Csupán ez az egy volt, ami ösztönzött arra, hogy kitegyem a lábam, hogy végig sétáljak a tiszta, ám mégis mocskosnak tűnő köveken. Voltaképp utam közben még rengeteg újabb kérdés felötlött bennem, de végül egyiket sem éreztem méltónak arra, hogy feltegyem. Hisz mégis, egy emberrel van dolgunk, aki még csak nem is egymaga hozta létre ezt a virtuális világot. Ő csak pénzt és ötletet adott hozzá. Rengetegen segítettek neki a kivitelezésben, gondolom rengeteg támogatója is akadt, akik pénzt fektettek a konzolba.. Így pedig egyáltalán nem néztem rá úgy, mint valami nagy csoda megalkotójára. Inkább csak mint egy emberre, egy üzlettársra, aki bizony egy jó húzással egy kicsit az üzletem alá vágta a fát.. És sajnos ez ellen nem tudok semmit sem tenni. Mégis, nem haragszom rá, és nem tartom ellenfelemnek. Hisz tényleg, ő is csak egy ember. Az én szememben még csak nem is egy őrült. Kivetnivalót sem igazán találok abban, amit csinált. Na jó, persze, technikailag találok, de a bezárásban magában nem igazán. Őszintén, teljesen hétköznapi ötlet. Ha lenne lehetőségem rá, én is megtenném. És figyelném nap, mint nap, hogyan mókáznak az alattvalóim, irányítgatnám őket, meg hasonlók. Voltaképp ezt is tettem odakint. Beleszóltam az életükbe így vagy úgy. Azzal, hogy tőlem függött a munkabérük, a juttatásaik, egyáltalán a megélhetésük.. Leszereltem egy gyárat, máris mennyi munkanélkülit teremtettem. Egy másikat felújítottam, máris mennyi ember vette boldogan a nevét a számra, amikor munkalehetőséget kaptak. Kirúgtam embereket, vettem fel újakat, munkarendeket szabtam meg.. Voltak különös ismerőseim, politikusok, hercegek, bárók, világvállalatok vezetői, és közemberek is. Takarítónők, felszolgálók, konyhások.. És azzal, hogy beszéltem velük, már irányíthattam picit őket. Azzal, hogy több pénzem volt náluk, már az enyém volt minden hatalom. Persze.. tudni kell kihasználni ezt.
Sosem gondoltam volna, hogy éppen egy ilyen játék fogja keresztülhúzni a számításaimat. Kayaba Akihiko ügyesen játszott. Ha megkérdeztem volna, talán még el is meséli nekem, hogy bent fognak ragadni az emberek.. Lehet, hogy akárkinek elmesélte volna. De mégis kinek jutna eszébe egy játékra gyanakodni? Kinek jutna eszébe ellenőrizni, utánanézni? Igen, még nekem sem.. Ennek eredményeként pedig most kísérleti hörcsögként sétálok a játszma nyertese felé. Persze nem mondom, hogy nem szándékozom visszavágni neki. De, éppen ez a célom azzal, hogy bossharcokra járok, hogy mobolok, hogy ki akarom vinni a száz szintet.. Ez lesz az első visszavágás. A többi majd csak utána következik..
Lassan már hallottam is a tömeg morajlását a távolban, majd már láttam is magam előtt. Befurakodtam a többi ember közé, ám egyáltalán nem vártam holmi sorra. Amint odaértem, rögtön feltettem egyetlen kérdésem, ezzel beelőzve sokakat, mindenesetre ez nem foglalkoztatott.
- Ha a test fájdalmát képes voltál eltörölni.. a lélekét miért nem? - mondtam csendesen, egyáltalán nem kiabálva. Nem szükséges, így is hallja. Csak talán nem válaszol rá.. Igazság szerint ez volt az egyetlen dolog, ami miatt Aincrad nem volt maga a paradicsom, akárhogy is nézzük. Ha ez megtörténne, még honvágyunk sem lenne.. Semmi, ami rossz.
Megkérdezhettem volna még, hogy mi az oka annak, hogy a saját kinézetünkkel kell itt is élni, hogy mi az oka annak, hogy sokakat visszatartott a játék indulásakor, hogy vajon akármit érzek is, azt vajon tényleg én érzem-e, vagy csak beképzelem.. De mindezen kérdések feleslegesek voltak, és kicsinyesek. Nem érte volna meg feltenni őket. Végül felsóhajtottam, majd csendesen, kabátomat jobban összehúzva magamon, kezemet a zsebembe temetve indultam meg a piszkos, de tisztának ható köveken..

by **Kazuma** Pént. Jan. 30 2015, 19:05

– Elnézést... Bocsánat... Utat ha szabad. Köszönöm... Újságíró vagyok, bocsi... Egy picit félrehúzódsz? - csak megérkeztem végre az első sorba. Sokan jöttek el az eseményre, mint az várható volt. Elővettem a fotókristályt és azonnal csináltam is egy képet Kayabáról. Elégedetten néztem meg a kész képet. Már tudom mi lesz a címlapfotó. A játék történetének egyik legfontosabb eseménye történik épp az orrom előtt, szóval ideje munkához látni. Elővettem egy hangrögzítő kristályt és el is kezdtem „jegyzetelni” a történéseket. Sokkal drágább ugyan, mint mondjuk papírra jegyzetelni, de odakint már megszoktam, hogy csak felveszem az interjúkat, aztán az íróasztalom csendes magányában visszajátszva írhatom meg a történetet.
– Itt vagyunk a különleges esemény helyszínén, ahol Kayaba Akihiko, a játék megnyitása óta először, nyilvánosan megjelenik és ezúttal - a bejelentés szerint - válaszolni fog a játékosok felmerülő kérdéseire. Egyre több játékos gyűlik össze, a tér lassan kezd olyanná válni, mint az indítás napján. Már több száz, de lehet, hogy már ezernél is több játékos jelent meg itt és nagy tömegbe verődve néznek farkasszemet az őket játékba záró emberrel. A legtöbben csendben várják, hogy mi fog történni, de már elkezdtek felröppenni az első kérdések. Érdekes módon... hé! - kaptam fel a fejem, ahogy valami hozzáért, de csak egy alacsonyan repülő fekete madár volt a bűnös, ami egy kis kör után leszállt az emberek és Kayaba közé. Valami furcsa volt ebben a madárban, de nem jöttem rá, hogy mi lehet az.
– Mmm... hol is tartottam? Oh. Szóval... - kapcsoltam ismét és egy újabb hangrögzítőt vettem elő, amit Kayaba és a tőle kérdezők irányába fordítottam, mintegy mikrofont, miközben a másik kezemben lévő kristályba tovább „jegyzeteltem” magamnak. - Érdekes módon, elég vegyes érzelmek mutatkoznak a kérdezőkön. Vannak, akik - mint az várható volt - erős kritikával illetik a játékmestert és az ő tetteit, de érdekes módon, vannak olyanok is akik...

//Az első fele//

by **Asuka** Pént. Jan. 30 2015, 21:07

A felhívás eléri hatását. Bármerre is járok, szinte mindenki erről beszél. Ki suttogva, félve attól, mi történik, mások pedig inkább valami lelkes izgatottságtól telve. Persze, ez érthető, hiszen a nagy "Tutorial", az indítási ceremónia óta igazából nem láttuk nyomát sem Kayabának. Legfeljebb a kis karácsonyi kedveskedéseit, és hasonlókat.
Biztos vagyok benne, hogy sokakat megmozgat majd az esemény. Még én is tűkön ülve várom a napot, amikor végre ismét találkozhatok a szabad döntések megfosztójával. Rengeteg kérdésem lenne, tényleg rengeteg... Azonban úgy hiszem, felesleges mindet feltennem. Azért van a többi játékos. Biztos vagyok benne, hogy az ilyen-olyan dolgokat úgyis felteszik neki.
A tömegben nem nagyon látok hirtelen más vörös indikátorost magamon kívül. A sok zöld között szinte kivirít az én bíborom. De ezzel nem foglalkozom... Védett zónában vagyunk, és úgy se tehetnek semmit. Első sorban inkább arra vagyok kíváncsi, hogy Kayaba tényleg, de tényleg minden kérdésre válaszol-e. Másodsorban pedig... azért a válaszok igencsak izgatnak. Rengeteg információt tudhatok meg ekképpen, s a Liberators tagjai közül szinte egyedül foglalkozom világi dolgokkal. Kétlem, hogy Tachimachi megjelenne itt. Bár aztán ki tudja.
Besütött haj, csini ruha, ízléses smink, miegyéb... Még egy utolsó igazítás a tükörben, mielőtt kezdődik a parádé. A kérdések pedig záporoznak. Pont olyanok, mint amilyenre számítottam. A válaszok viszont engem is érdekelnek. Na meg az, hogy tényleg minden kérdésre válaszol-e. Majd mikor sorra kerülök, én is felteszem a magamét.
- Nekem csak egy kérdésecském van, Kaya-chan. ^^ - ízléses és ízletes becenév... egészen megéheztem! *.* Tartok némi hatásszünetet, majd belemosolyogva az arcába teszem fel kérdésemet.
- Azt ígérted, minden kérdésemre válaszolsz. Tehát... Melyik a legnagyobb prím szám? ^.^ - sok mindent elárul a valódi Kayabáról, hogy milyen ember is ő valójában. Nem egy hamis Istenkép. Csak egy ember. Kíváncsi vagyok, vajon a kihívást felveszi-e, vagy sem. Végül is, úgy volt, hogy minden kérdésre válaszol. Rolling Eyes

by **Jun** Pént. Jan. 30 2015, 21:52

Nem hiszem el. Tényleg jól látok? Lehetséges ez egyáltalán? Kétszer is elolvastam a hírt, és még ismételten csak megdörzsöltem a szemem, csipkedni kezdtem magam, de nem. Úgy tűnik ez tényleg a valóság és nem álmodok. Egyébként is miért álmodnék pont arról, hogy lehetőségem nyílik rá, hogy élőben találkozhassak a rejtélyes adminnal, a zsarnokkal, a lángelmével, az Istennel, Akira-kunnal, a szörnyeteggel, a főnökkel, és még megannyi fura, néhol talán idétlennek is hangzó becenév, és rang tulajdonosával Kayaba Akihikoval. Nem csoda, hogy én is sokakhoz hasonlóan a Kezdetek városának főterére tévedtem, mert hát minden izgalom ezen a kis jellegtelen téren kezdődik el. Nem maradhatok le róla, én biztosan nem. Látnom kell a saját szemeimmel, és valójában ezernyi kérdésem is van hozzá, ezért miért is ne tenném fel neki őket egyesével, ha már itt van előttem a soha vissza nem térő alkalom? Butaság lenne kihagyni, ezt a csodálatos lehetőséget. Kíváncsiskodva pillantgattam, lassan közelítettem meg a célomat, arcomon a vigyort próbáltam elrejteni. Nem maga az admin jelenléte mosolyogtat meg, sokkal inkább a saját kérdéseimen, és butaságaimon kuncogok. Nem szerettem volna túl korán érkezni, viszont nem is kívántam elkésni a jelenetről amikor minden kezdetét veszi. Vagyis inkább csak az izgalmas rész, így természetesen egy stílusos késés belefér. Tekintetemmel Shu-tanék után kutattam, majd ha megtaláltam őket ügyesen betolakodok a sorba, egyenesen a lányka mellé.
- Elnézést. A cukorfalatokkal vagyok. Bocsi bocsi. Átengednél? Oh nagyon kedves vagy! Shu! Timidus! Megjöttem :3 - és már ott is teremtem, lehet, hogy a tömeg nem fogadta olyan szívélyesen a dolgot, de nem akartam órákig ácsorogni a főtéren, úgy, hogy nem kérdezhetek semmit sem. Ráadásul a többiekkel ellentétben nekem egy igenis fontos, sorsfordító mindennél fontosabb kérdésem született. Legalábbis egy a sok közül ami különösen fontos volt.
- Annyira izgatott vagyok. Végre láthatom az arcát. - annyira kíváncsi voltam, hogy néz ki, de persze hamar lelombozott a látvány amikor megláttam a csuklyát ami alatt egy maszk is lapult, ellehetetlenítve, hogy lássunk belőle akármit is. Nem értem mire fel ez az elővigyázatosság, bizonyára néhány gombnyomással átmaszkírozhatná magát, mindenesetre különös.. Türelmesen vártam, hagytam, hogy a többiek kezdjenek a butuska kis kérdéseikkel, majd amikor már megvolt az alap hangulat hevesen integetni kezdtem, hogy észrevegyen.
- Elnéézést. Én is kérdezhetek? - lóbálom meg a kezeimet a levegőben, minden tőlem telhetőt megteszek, hogy észrevegyem, majd ha úgy éreztem, hogy most már felém fordította a tekintetét, feltettem amit fel kellett. - Szereted a tőled fiatalabb lányokat, vagy inkább az idősebbek jönnek be? Esetleg valami ideál? Mondjuk rövid vállig érő haj? Esetleg alacsony termet, pindurka törékeny külső? Aranyos pirospozsgás arcocska? Dallamos hang? Ártatlan tekintet? - szépen érthetően felsoroltam amit fel szerettem volna hozni példának, persze ez csupán a véletlen műve lehet, hogy sok jelző tökéletesen ráillett Shu-tanra. Hmm ezek a véletlenek Rolling Eyes

by **Kazuma** Szomb. Jan. 31 2015, 11:43

//és a második fele//

Értelmetlen kérdések garmadája röppent az admin felé, de én egyelőre csendes megfigyelője maradtam csak az eseménynek. Megtaláltam ehhez a legjobb helyet és nyugodtan figyeltem. Több ismerős arcot is felfedeztem. Szophie, aki láthatóan elég rossz hangulatban volt. Aztán Shukaku, az idomárlány, akinek az utolsó találkozásunk óta felírtam a nevét. Chancery, akiről nem is tudnám kicsoda, ha nem vette volna át Peter helyét. Végül pedig Hinarit szúrtam ki, aki a tömegben csendesen figyelve várakozott. A frontharcosok közül viszont, meglepően keveset láttam egyelőre. Talán átverésnek hiszik az eseményt? Ez a gondolat rajtam is keresztülfutott. Azonban csak ezért nem szalasztanék el egy jó lehetőséget. Ha ő az igazi, valószínűleg tudja a választ, ha pedig nem, akkor legfeljebb egy órát elpazaroltam az életemből. Nem nagy ár azért, hogy a saját szemeimmel lássam az igazságot. A kérdés régóta motoszkált már bennem. Vajon mi lehet rá a válasz? Több lehetséges megoldás is eszembe jutott, de valahogy sok gyengének tűnt, nem voltam benne biztos és ez zavart. Amennyire én tudom, már csak ketten élünk azok közül, akik részt vettek a furcsa bálon és igazából ez felvetett bennem még egy kérdést. Talán az egészre csak a puszta véletlen a válasz, de annyi emberből, már csak Szophie és én maradtunk. Már akkor is éreztem, hogy nem csak a szint nagy része süllyedt el aznap, de én magam is elmerültem valamiben. A halál tengerében mindent megtettem, hogy élve kijussunk. Korábban sosem gázoltam át annyi emberen, mint akkor. Felnyitotta a szemem.
Sok gondolat cikázott a fejemben és minél többet gondolkoztam rajtuk, annál több kérdés ötlött fel bennem. Azonban most csak egyre akarok választ kapni. Ha utána sikerül feltennem a többit is, az lesz a legjobb. Felnéztem az emberre, aki idegesítően hadart mellettem egy kristályba majd inkább széttártam a szárnyaimat és egy pillanattal később leszálltam Kayaba elé. Kikapcsoltam a képességemet és pillanatok alatt visszanyertem az emberi alakomat. Kazumaként jelentem meg a tömeg előtt és karjaimat magamhoz szorítva, egy tisztelettudó meghajlást mutattam be. Nem siettem el, azonban nem is maradtam így túl hosszú ideig. Pontosan addig, amíg szükséges volt. Majdhogynem soha nem alkalmaztam ezt a fajta gesztust. Nem a vak imádatot akartam ezzel kifejezni, ahogy nem is gyűlöltem őt sokakkal ellentétben. Az egyetlen megfelelő szó a tisztelet. Egyenrangú félként kezeltem és az érzéseimet pontosan tükrözte ez a kis mozdulat. Végül felegyenesedve a szemeibe néztem, bár a csuklya és a maszk ezt erősen akadályozta. Érdekes, hogy mindkettőnk arca hasonlóan takarva van.
– Sok kérdés merült fel bennem. - kezdtem tárgyilagos hanghordozással. - Talán többet is felteszek. Azonban mindenek előtt, mégis egy egyszerű találós kérdéssel kezdenék. - vajon te voltál az, vagy egy programod? Minden szavát megjegyeztem, minden mondatát kielemeztem. A válasz olyan nyilvánvalónak tűnt, mégis olyan távolinak. Fürkészve néztem azt a személyt, aki a legnagyobb hatással volt az egész életemre. Szóról-szóra idéztem a pár nap híján két éves kérdést és addig nem tágítottam a helyemről, míg választ nem kaptam.

Én vagyok az út, az igazság és az élet.
Mindenhol ott vagyok és mégis a semmiben élek.
Minden hétköznapi vaddisznóban és bossban megtalálsz,
hiszen akármit csinálsz... akkor is csak belőlem állsz.

by **Tantalosz** Szomb. Jan. 31 2015, 16:26

Nem hittem el. Azt hittem, hogy rosszul látok, de nem, a kiírás igaz volt. Kayaba Akihiko sajtótájékoztatót tart. Egyszerűen nem hittem el. Ez, komolyan ez az embernek csúfolt valami akar felszólalni előttünk? Nem hiszem el...
Az admin iránt érzett gyűlöletem nagyobb volt, mint ahogyan azt bárki el tudta képzelni. Ez a szemét tehet róla, hogy ez történt a szerelmemmel. Ha nem olyan balga, hogy olyan adatokat kér, ami alapján könnyedén kiderítheti akármelyik tesztelő, hogy hol lakik a másik, akkor most mind a ketten kint lehetnénk, boldogan. De nem! Kayabának muszáj volt! Még ha valamilyen pszichikai teszteteknek alávetette volna, hogy tudja, melyik tesztelő mennyire beszámítható, akkor az az ember most nem lenne itt, a szerelmem pedig még mindig élne...
Persze jól tudom, hogy ezért nem hibáztatható egyedül a Játékmester. De nem ez az egyetlen dolog, amit elkövetett a játékosok ellen. Hanem az a sok haláleset is, ami az ő lelkén szárad. Ha egyáltalán van neki.
Ilyen gondolatok juttattak el oda, hogy elmenjek a Sajtótájékoztatóra. Persze az alkalomhoz illően ki is öltöztem, egy színtiszta fehér öltönybe, ami eléggé ironikusnak hathatott a vörös indikátor mellett. Mintha azt sugallnám, hogy "tiszta vagyok".
Miután odaértem, meglepődve vettem észre, hogy mennyien összegyűltek itt. Férfiak, nők, lányok, és fiúk... És a nagyjuk azért jött ide, hogy a háláját fejezze ki ennek az embernek.
Azt hiszem, rosszul leszek.
Az emberek tényleg ennyire vakok? Idebent is úgy viselkednek, mint a kinti állampolgárok. Éljenezik az állam vezetőjét, aki olyan, mint egy zsarnok. Szörnyeket teremt, hogy megöljék a gyengébb lakosokat, nem blokkolja azokat, akik meg akarják ölni a másik játékost, és csak annyit tesz, hogy egy kristályszerű tárgy színét változtatja meg. Nem avatkozik bele a népe életébe, úgy viselkedik, mint valami isten. Nem vezet, nem segít, csak teremt, vagy rombol. Ha kell, akkor elvesz, de csak nagyon ritkán ad. Egy igazi sznob, akinek tengernyi egója van. Elég csak a legelső napra gondolni. Úgy viselkedett, mintha több lenne nálunk. Pedig még a legnagyobb gyilkosnál is aljasabb.
Szépen lassan jutottam előre a tömegben, hogy legalább az első, vagy a második sor környékére el tudjak jutni. Ezután pedig amint tudtam, bele is kezdtem a mondandómba. Elsőnek egy kis tapssal kezdtem.
- Ecce homo, ecce homo! - kiáltottam Akihikonak, szememben izzó gyűlölettel. - Kayaba Akihiko, a Játékmester, Aincrad létrehozója, és annak mindenható ura. Csak néhány kérdésem lenne, de azokra egyenes válaszokat akarok kapni. Mondja meg nekem, hogy miért csinálta? Miért zárta be az embereket ide, anélkül, hogy megkérdezte volna őket? Miért hagyott csak egy kiutat, a halált azoknak, akik nem szerettek volna idebent maradni? És még egyet, ha megengedi: Mit tett azokkal az emberekkel, akik nem akarnak kijutni? Ugyanis épeszű ember nem akarna idebent maradni, ahelyett, hogy kint élhetne. Ezekre a válaszokra szeretném kérni a kérdéseket Őfenségétől. - mondtam, egy kicsit gúnyolódva az előttem álló (lebegő?) férfinak. Akármennyire is utáltam, be kellett látnom, hogy egy zseni. És azt is be kell látnom, hogy ezekre a kérdésekre csak ő adhat választ. Bár az utolsó kérdésem helyességében még én sem vagyok teljesen biztos. Csak annyit tudok, hogy sok ember az egyik napról a másikra inkább bent maradna, mintsem kimenjen innen. És egyszerűen nem értem, hogy mi késztetheti őket ilyen döntések meghozatalára. Az egyetlen logikus magyarázat pedig Kayaba Akihiko, aki bármikor belenyúlhat az érzéseinkbe, hogy átalakítsa azokat, ha erre lenne szükség. Nem vagyok hülye. Jól tudom, hogy a NervGear által küldött frekvencia nem csak az agy kisütésére jó. De mégis ki hinne nekem? Mindenki olyan görcsösen kapaszkodik ebbe a Kayabába, mintha neki köszönhetnék az életüket.
Pedig éppen ő volt az, aki elvette tőlük.

by **Shukaku** Kedd Feb. 03 2015, 08:25

Milyen csodálatos kis tömeg volt. Mindenki szép csöndben várakozott, és hagyták egymásnak, hogy feltegyék a kérdéseket, ami sorban meg is történt. nem volt üvöltözés, mint azon az első alkalmon, és bár Kayaba Akihikonak biztos maximumon van a hallgatózás jártassága, tehát jól hallotta volna a kérdéseket ricsajban is, azért ez így mégiscsak szebb volt. Az első kérdező Cearso volt. Az első kérdés igazából lényegtelen volt. Akár ő Kayaba, akár nem, ez úgyis ki fog derülni. És ha még nem is ő az, a plakáton az a Kayaba van, akit Shu látott, és már ezért megérte. Akkoriban sajnos nem volt se Fotó-, se Hangrögzítő kristálya, ám azt a hangot örökre megjegyezte. Határozott, erőteljes, férfias… mégis lágy és megnyugtató… ahogy el tudta mondani az örömhírt, teljes nyugodalommal, hogy ne keltsen pánikot… ha ez egy imposztor, akkor hallani fogja a hangján. Cear második kérdése sem lepte meg, és várta is ezt a kérdést az elsők között. A harmadik kérdésre Shu elmosolyodott. Az nem Kayaba hibája volt. Minden halott játékos vagy a saját hibájából, vagy más emberek hibájából halt meg. Az Adminnak nem kell, hogy lelkiismeretfurdalása legyen. Azért… a biztonság kedvéért küldött egy bíztató mosolyt Kayaba felé, hogy megerősítse ebben. A következőre már halkan kuncogott is. Ez egy igazán buta kérdés volt. Először is a sorra győzik le egy igen nagy túlzás volt, másodszor pedig Shu régóta tudta, hogy a küldetések azért vannak, hogy megoldják őket, és fejlődjenek, természetesen nem csak szintben, hanem erkölcsileg, és úgy minden tekintetben. A bossok legyőzése egy nagy küldetés, és a tanulság majd az lesz, hogy felesleges olyasmi ellen küzdeni, amit nem győzhetsz le… na meg persze az, hogy felismerd, hogy innen nem is akarsz igazán kijutni. Az ezután követlező egy picit meghatotta. Ceart úgy látszik foglalkoztatta az ő problémája is… egy olyan probléma, amit ő nem mert volna megkérdezni, csak hitt abban, hogy sohasem kell majd szembenéznie vele. Élvezi az életet, amíg lehet, és majd ha a frontharcosok eljutnak oda, hogy elvehetik tőle, akkor majd tesz valamit… talán… Ezután érkezett meg Chan, aki érdekes módon nem Kayabához intézte a szavait, hanem hozzájuk, kettejükhöz. Timidusnak persze nem mondott újat, a sárkány kilencvenkilenc százalékban biztos volt abban eddig is, hogy mindenben igaza van, amit mond, Shu azonban meglepődött, és nem tudta igazán, hogy pontosan miben volt igazuk… mármint azon kívül, hogy mindenben. Mindenesetre jó volt ezt hallani, és hálából rá is tette a kezét Chan kezére, majd megfogta, és lassan maga mellé engedte, majd kézen fogva nézték tovább az előadást, ha a másik nem húzta el a kezét. Ezután következett egy fontos információ. Fontos, mert egy újabb hálás valaki nyitotta ki a száját, és fontos, mert Shu elújságolhatta Akae-nak, hogy a fivére életben van, és ráadásul még itt, Aincradban is. Az örökített képességek ráadásul butaságok voltak, hiszen mindenki tudta, hogy a képességeket egyénileg ajándékozza Kayaba a játékosoknak, a habitusuk szerint. Legalább is Shu szerint mindenki tudta. Ezután valami puffogó lányka jött a szentbeszédével, amit Shu már ezerszer untig hallott. Szophie kérdése még érdekes is volt, bár erre sem volt nehéz választ találni. Kayaba tanítani akart, megtanítani azt, hogy hogyan lehet az ember boldog, egy tökéletes világban, nem pedig leszedálni és bedrogozni mindenkit. A tömegben sajnos az újságírót nem vette észre a lányka, de majd ha megjelenik a lap, akkor úgyis beszerzi majd, mint az Aincradban megjelenő összes újságot egyébként is. Asu kérdése említésre sem volt méltó, ráadásul még szemtelen is, Kazuma pedig ismét hatásvadászott egy keveset, majd elmondott egy mondókát, amire a pixelek volt a válasz. Ezt nyugodtan megkérdezhette volna akármelyik ovistól egész Aincradban. Eközben Jun is szerencsésen feltette a kérdését, és Shunak itt esett le, hogy mire gondolt akkor, amikor azt mondta, hogy majd ő kinyomozza. Junt be kéne zárni valahova. Na jó, igazából Shu hálás volt neki, végtelenül hálás, és ez adott erőt ahhoz, hogy ő is megszólalhasson. Persze még beelőzte valaki,aki felvágott azzal, hogy emlékezett általános iskolából az irodalomórára, amikor a bibilali mesékkel foglalkoztak, és a kérdése is nagyjából ilyen hangzatos semmitmondás volt, a blablabla szintjén. Shu kérdése, avagy sokkal inkább kérése viszont fontos volt. Látni akarta imádott Kayabája arcát. Halkan szólalt meg, csak a körülötte állók, na meg persze Kayaba hallhatta.
-Én… én már így is rengeteg mindent köszönhetek… és… és csak azt szeretném… hogy… hogy láthatnám az arcát? Csak… csak egy pillanatra… az sem baj, ha csak én… kérem szépen…
Na igen… jó dolog a vakrandi, meg az álarcosbál, de azért valamikor el kell jutnia a kapcsolatuknak arra a szintre, hogy felfedi az arcát előtte… és akkor már miért ne most?

by **Ozirisz** Vas. Feb. 08 2015, 08:45

Ismét egy eseménytelennek tűnő, átlagos napnak indult ez a mai is. Épp az egyik fogadóba tértem volna be, amikor a falon szemet szúrt egy plakát. Sajtótájékoztató. Kayaba Akihiko személyesen, válaszol a kérdésekre...
Mi a manó? Ez most komoly? Vagy csak kacsa az egész? Csak egyféleképp deríthetjük ki. Amúgy is lenne Kayabához pár kérdésem, ami már nagyon régóta fúrja az oldalam, így nem kérdés, hogy a főtérre fogok menni. Legrosszabb esetben csak egy ostoba tréfa, és néhány unatkozó játékos plakátolta tele a fél várost csak úgy, poénból...
Mire odaértem a főtérre, szép kis tömeg gyűlt össze, köztük néhány ismerős. Bizonyára nekik is megvannak a saját kérdéseik. És Kayaba. Legalábbis annak látszik, így messziről. Bár lehet, hogy csak egy Kayaba által programozott NPC-ről és egy küldetésről van szó, ami most aktiválódott, de az sem lehetetlen, hogy Kayaba személyesen tollászkodott ide a főtérre. De ha csak egy NPC-t tett le a főtérre, akkor is valószínű, hogy a rendszer naplózza számára a történéseket, és minden itt elhangzott dologról tudomást szerez...
Jobban megnézve, mintha valami gond lenne az Aincradi mosógépekkel. Anno a megnyitókor valahogy nagyobb volt az a piros palást, amit Kayaba viselt, és most összement. Bár, jobban belegondolva, Kayaba is nagyobb volt, szóval... fene se tudja...
Aztán ahogy rámkerült a sor, megszólaltam
- Üdv Kayaba! Hosszú ideje várok már erre a lehetőségre - kezdtem bele - Szép világot építettél, és bizonyára sok munkád van benne. - majd egy levegővételnyi szünet után folytattam - Viszont egy dolog hagy némi kivetnivalót maga után. Miért kell az embereknek a valóságban is meghalniuk, ha itt meghalnak? Miért nem lehet pl. valami hátránnyal respawnolni őket? Vannak, akik nem szolgáltak rá a halálra, csupán rosszkor voltak rossz helyen. Köztük olyanok is, akik ide menekültek a kinti világ sok gondja-baja elől, és itt éltek. Semmi bajuk nem volt, sem a világgal, sem a kijelentkezés hiányával... - majd néhány másodperc múlva folytattam
- Egyáltalán, tudsz bármit azokról, akiknek az életét kioltotta egy-egy rossz döntés, rossz lépés, egy erősebb játékos, vagy épp a kintiek? Tudsz bármit is Ai Hane-ről? Vagy Judy Noxiáról? Mi történt velük? És miért kellett meghalniuk? Mindketten sokat jelentettek számomra, és egyiküket sem tudtam megvédeni... 2023.11.01. és 2024.10.22. A két legsötétebb nap. Mi történt akkor, és miért? És én miért vagyok még életben? Mit hoz számomra a Végzet?
Majd egy újabb szünet után egy másik témára kanyarodtam:
- Hallottam pletykákat egy feltámasztásra alkalmas tárgyról, ami képes visszahozni a halott játékosok tudatát. És hallottam pletykákról, hogy van egy boss, ami hasonló módon képes leutánozni a halott játékosok megjelenését, hangját, személyiségét. Bár még a csarnokban nem jártam, hogy a bosst "leteszteljem", de sor kerül rá. Csupán az érdekel: Visszahozhatóak-e a halottak ebbe a világba? Létezik-e az a tárgy, amiről a pletykák szólnak? És végezetül: mi lesz Aincrad sorsa, ha idővel legyőzik a 100. bosst? HA megsemmisül a világ, és HA visszahozható a játékosok tudata, akkor ők ÚJRA meg fognak halni?
Majd miután kibeszéltem magamból ezt a sokmindent, és megkaptam a válaszaimat, szépen elsétáltam pár méterre, hadd haladjon tovább a sor...

by **Rosalia** Kedd Feb. 10 2015, 18:36

Sorra válaszol mindenkinek. Hangja nem az a monoton gépies, amit az első napon hallottatok. Sokkal emberibb, és kissé mélyebb tónusú. Beszéd közben maszkos arcával mindig a kérdező felé fordul, de épp csak, hogy mozdul a teste. Karjait összefonja mellkasa előtt, úgy tekint le rátok a pulpitusról.

Cearso:
1. Küldetéstípusonként eltérő.
2. Egyik sem. Alkottam egy világot, egy élethű játékot, amit viszont csak így vesztek komolyan. A gördülékeny játékhoz pedig az olyan zavaró tényezőket, mint a biológiai szükségletek, kiiktattam a rendszerből.
3. Ha ilyesmin gondolkoznék, akkor létre sem jöhetett volna ez a világ. Mióta rátaláltatok a burkokra, mint lehetőségre, már nem kell félnetek e világ veszélyeitől. A pusztulásotok egyetlen okozói ti magatok váltatok, egymás keze által hullotok el.
4-5. Elégedettséggel tölt el, amikor legyőztök egy bosst, mert tudom, hogy készülhetek az újabb játszmára. A vártnál is lassabban haladtok a szintek megnyitásával, így aggodalomra nincs okom. S minél tovább húzódik el egy boss kiiktatása, annál több időm van tökéletesíteni a többi szint bossjait. Nem szokásom tippelni, a statisztikáimat és a számításaimat pedig nem adom közre. A jövő pedig sok rejtélyt tartogat még.

Rey:
1. E világ egy grandiózus elképzelés eredménye, amelyből a jövő programozói sokat meríthetnek. A folyamatos újítások és fejlesztések is azt jelzik, hogy dolgozunk a rendszer tökéletesítésén, amely alapjául szolgálhat majd új világok létrehozásához.
2. A Sword Art Online rendszerébe nem illett a mágia. Vannak viszont további elképzeléseim.
3. A képességek örökítésében nincs ráció, hiszen mindenki egyedi és egyéni játékos. Az egyszer használatos képességek tekercsekre írva pedig ugyanúgy túlbonyolította volna a rendszert, mint a mágia alkalmazása.

Graceful:
1. A Sword Art Online nem egy álomvilág, hiszen létrehoztam. Ha végigviszitek a játékot, az elégedettséggel fog eltölteni.
2-3. A kérdésfeltevés hibás, fogalmazz konkrétabban!

Szophie:
1. A lélek, amennyiben létezik, akkor sem materializálható, tehát nem tudom befolyásolni a működését az agy stimulálásával.

Asuka:
1. Jelenleg nem áll módomban válaszolni, de a kérdésedre a választ pm formájában meg fogod kapni.

Jun:
1. Igen, kérdezhetsz.
2. Magánéleti kérdésekre nem válaszolok, szorítkozzunk a nem bulvár jellegű kérdésekre. //Egyedül ennél a kérdésnél inog meg a magabiztossága//

Kazuma:
1. Pixel.

Tantalosz:
1. A korábbiakban már választ kaphatott a kérdéseire. Nincs mit hozzáfűznöm, ha akar, fogalmazzon meg konkrétabb kérdéseket.

Shu:
1. Ez egy kérdésbe bújtatott kérés, amit nem áll módomban teljesíteni.

Ozirisz:
1. Az első kérdéseidre már megadtam korábban a válaszokat, nem ismétlem önmagam. A jövő boncolgatásába pedig nem bocsátkozom, hiszen a jövő minden tényezőjét nem áll módomban kézben tartani és befolyásolni. Mindannyian a magatok sorsának vagytok a kovácsai. Minden játékosról meg van az adatbázisban az összes szükséges adat, amennyiben kéred, pm formájában rendelkezésedre bocsájtom további konkrét kérdésekre a válaszokat.
2. Az item létezik. Az említett boss a 11., a Holt Lelkek Őrzője. Ez a boss virtuálisan jeleníti meg az elhalálozott játékosok avatarját, amit pedig tudatnak nevezel, az pedig az adatbázisból betöltött információk, amellyel felvértezi az avatart. A boss képessége nélkül, önálló létezésre képtelenek ezek az avatarok, valós, formálható tudattal nem rendelkeznek. Aincrad jövőjét illető kérdésre nem tudok konkrét választ adni, hiszen a kérdés sem konkrét. A jövőt illető gondolataimat pedig már kifejtettem.

Van még kérdés?

by **Shukaku** Kedd Feb. 10 2015, 19:17

Ez az ember nem Kayaba volt. Shunak beleivódott az agyába azon a bizonyos napon az igazi Kayaba hangja, és ez nem az a hang volt. De még él. Becsapja az embereket, eljátssza Kayabát, és még él. Tehát Kayaba, az igazi Kayaba ezt engedi neki. Ha pedig az igazi Kayaba engedi, akkor kicsoda Shu, hogy leleplezze. Na meg persze miért is akarná leleplezni? Hallgatva a beszédet, a dublőr olyan dolgokat mondott csak, amiket Shu az igazi Kayaba szájából szeretett volna ugyan hallani, de teljesen hasonlót várt. A pusztulásotok egyetlen okozói ti magatok vagytok. Így igaz. Vajon milyen régóta szajkózza ezt Shu és Timidus? Talán most végre felfogják, ha maga Kayaba mondja. Még Timidus is büszke lehet a színészre, hiszen tudtukra adta, hogy minden jó előre ki van számolva, és nincs tippelgetés. Egyre inkább tűnt úgy a sárkány számára, hogy ha nem is hiszi el az embereknek, hogy ez a valaki lenne piros köntösben az atyaúristen, szövetségesnek akkor sem utolsó. Azután Shu elképzelése igazolódott a képikkel kapcsolatban is. Shu elképzelése igazolódott arról is, hogy Timidusnak igenis van lelke… mert az ÁlKayaba igenis ezt mondta. És hallatszott ám az is, hogy Jun kérdésére zavarba jön. Ha Kayaba küldte ide, akkor talán… húúú… talán tudhat valamit, és most… na jó, ez nem ide tartozik. Na igen, Shut már nem is érdekelte az imposztor arca. Ő az igazi Kayabával levelezget, nem ám holmi küldöncökkel. Na meg persze mint most kiderült, Ozival is levelezgetne… de Shu kicsit sem irigykedett. Tényleg nem. De tényleg! Kazu is megkapta a választ a mondókájára. Elpocsékolt egy kérdést. Szóval mindent összevetve Shu elégedetten mosolygott, és kicsit megrángatta Jun kezét, majd nemet intett a fejével, és odasúgta, hogy majd később elmondja. Megkapta a válaszait, és remélte, hogy a barátja hallgat rá.

by **Jun** Kedd Feb. 10 2015, 19:42

Türelmesen várakoztam, hogy végre sorra kerüljek majd amint ez megtörtént fel is tettem a kérdésem. Vagyis mint kiderült két kérdést is feltettem. Ugyebár, hogy kérdezhetek-e, majd pedig a másikat. Ugyan sokak számára úgy tűnhetett, hogy ügyesen kikerülte a válaszadást, de valójában nem.
- Hmm szóval akkor igen. Köszöntem szépen a választ. - dőltem meg picikét és köszönetet mondtam a rám szánt idejére, elnézve a közönséget, bőven lesznek még érdekes kérdések, de valószínűleg mindenki olyan dolgokkal fogja zaklatni ami teljesen egyértelmű. Lenne még ezernyi más fontos kérdésem, viszont mint kiderült, nem szívesen, vagy inkább csak burkoltan jelekkel válaszolna rájuk, és ekkora tömegben nem is tudnék vele mindent megbeszélni. Az élet iróniája itt a lehetőség, mégsem tudok vele élni. Senki más kérdése nem izgatott igazán, csak a sajátoméra, illetve a bátortalan kérésre figyeltem fel és kíváncsian vártam, hogy vajon mi is fog történni. De mégis elutasította. Gondolkodás nélkül! Milyen kegyetlen. A képzeletbeli Kayaba herceg most kapott egy erős tsundere jellemet is magának. A pöttöm bökésére azonnal reagáltam, és vártam mit is szeretne. Úgy tűnt valami nincs rendben. Nem látom a felhőcskéket, és a csillogást sem a szemében. Hol van az aura? Hová tűnt a rajongás? Nem értem. Nem szerethetett ki pusztán emiatt belőle. Vagy mégis?
- Elnéézéést. - lebegtetem meg még egyszer a kacsókámat, majd ha ismét sikerült felém terelgetni a tekintetét folytatom.
- Még néhány kérdésem lenne. Az első: Miért nem láthatjuk az arcod? Hiszen egy híres programozófélevalami vagy nem? Akkor pedig nincs okod rejtegetni... A második peedig: Van esetleg... barát...nő... vagy valaki az életedben? Vaaaagy valaki akit mondjuk szeretsz? Hümmm? - a vagy kellő képen elhúztam azt hiszem, így sikerült egy pöppnyi szünetet tartanom. Talán ha nem is reagál, és emiatt nem is fog többet válaszolni a kérdésemre valamit csak cselekszik. Akármit. Valami aprócska jelet. Talán ha szuggerálom még egy pillanatnyit... Ha kérdésekre érkezik válasz ha nem akárhogy is legyen egy hangos megköszönéssel fordul is meg és pattan a lányka mellé.
- Hazamenjünk? Talán egy tea jót fog tenni... - csalódott? Csalódott... biztosan csalódott. Más nem lehet, az oka annak, hogy nem izgatott. - Esetleg hazafelé még vehetünk sütiket is, a tea mellé ha szeretnéd. Mit szólnál mondjuk a mignon-hoz? - amikor már sikerült kitörni a tömegből és nyugodtabb légkör keletkezett végre megtudhattam mi is nyomja szegény pára lelkét. Döbbenten pislogtam vissza rá, majd pedig vetettem a tekintetem a férfira aki bőszen válaszolgat a kérdésekre. Pff pedig már kezdtem örülni, hogy láthattam. Még szerencse, hogy nem szerveztem randit nekik.

by **Chancery** Szer. Feb. 11 2015, 21:11

Minden olyan volt, mintha csak egy álomba csöppentem volna. Az az időszak, amikor féltek tőlem, amikor mindenki távolról elkerült, immár véget ért. Kéz a kézben álldogálni azzal, akire lassan úgy érzem, az életem is rábíznám azok ellenére, amiket tett, amiket mondott és amiket a sárkánya művelt, felemelő érzés volt mindvégig. Amikor pedig Jun is csatlakozott mellénk, fuhú \o/ Lelkesen integettem és mosolyogtam neki, helyet szorítva, hogy ne nyomorogjunk, majd hallgattam a kérdéseket sorban, melyek közt egyet nem leltem azok közül, amiket fel akartam tenni, és immár valahol az elmém elején is voltak. Viszont mire számat nyithattam, Kayaba válaszolgatott, szép sorban. Vártam, mire véget ér, vártam, amíg el nem jött az időm, majd mielőtt Jun a hazamenetelt tervezte volna már, nagy levegőt vettem, és hagytam, had zengjen a hangom egy kicsit jobban, mint a megszokott, had hallja meg leginkább ő, de akár mindenki.
-Ugye, te is játszol velünk?
Ugye te voltál az, akivel Aincradon kívül beszélgettem? Ugye, te tehetsz róla, hogy Dust mellettem lehet? Ugye te adtad nekem Álomkelőt, és biztosítottad, hogy Normnak is méltó gazdája legyen? Ugye figyelsz ránk? Mindig figyelsz ránk.
Ritkán kerülök ilyen felemelt, már-már mennyei módba, de tény, ez most egy ilyen pillanat. Szinte érzem, ahogy kipirultam, kivirultam, olyan vagyok, mintha napfény ért volna, és szinte érzem a hátamon kitárulkozó szárnyakat, hogy isszák magukba a fényt. Na meg várom a választ, akármi legyen is az. Megköszönöm, kicsit halkabban, alázatosabban, majd Junék felé fordulok, hallgatom, ők mit mondanak. Shu csendes, ahogy megszokott tőle, Timidus csendes, ahogy szokatlan tőle, Jun pedig pattog, tervez, máris a következő momentumnál tart elméletben, ahogy megszoktuk tőle. Igaz, én nem tartok velük. Hagyom, hogy Jun és Shu egymás mellett mehessenek el, egy darabig még maradok a tömegben, odasúgva nekik, vigyázzanak magukra és szép napot. Hallgatom tovább a tájékoztatót, a kérdések áradatát és a válaszokat, amíg el nem jön az ideje, hogy hazamenjek.

by **Hinari** Hétf. Feb. 16 2015, 20:35

Gondoltam, hogy kérdezni kéne. Valamit, bármit, ami felmerült bennem, ám ahogy az emelvényen lévő férfi sorra válaszolt a kérdésekre, rájöttem, hogy voltaképpen fölösleges. Belső információkat nem ad ki, főleg nem a jövővel kapcsolatban, s talán éppen azért, mert nem is tudna. Körbenéztem. Kezdett kényelmetlenné válni a szituáció, annyi ember, különböző játékos volt jelen, hogy bár egy a vidámparkban már megfogalmazott gondolat motoszkált a fejemben, annak ellenére volt mégis rossz előérzetem. Idegyűjtöttek jópár ezer embert. De vajon mi célból? Azért, hogy értelmetlenebbnél értelmetlenebb kérdésekre válaszolgassanak? Lássuk be, ez igencsak furcsa volt, s erősen kételkedtem is a valósságában. Mégsem mentem el. Pontosan ugyanazért nem, amiért hajdanán a vattacukros óriáskerekes parkot sem hagytam ott, s amiért végül beléptem abba tükrös terembe. Ez a kósza, visszatérő érzés pedig abban a pillanatban szilárdult meg bennem, hogy észrevettem Oziriszt.
Viszonylag elöl voltam, így jól hallottam minden szavát. Egy darabka volt céhtársam múltjából, élményeiből és érzéseiből, s bár nem mindet tudtam magaménak, volt egy döbbenetes hasonlóság, amire nem lehetett nem odafigyelni. Már régóta bennem volt, hogy elhívom a fiút, csakúgy, beszélgetni. Mostanában szomorúnak tűnt, s igaz jól tudtam, hogy Szophie ott van mellette, mégis, úgy volt a helyes, ha megteszek én is mindent, amit csak tudok. Ahogy Yuinál is tettem aznap a boss után. Ám ahogy hallgattam őt, rájöttem, hogy nagyobb a baj, mint azt gondoltam. Olyasmi, amit én Alex tette nélkül nem bírtam volna ki talán egy napig sem, magas fák árnyékában, valahol az erdő mélyén. Beleborzongtam az emlékekbe. Ozirisz azonban elment, beleveszve a tömegbe, én pedig nem mentem utána. Nem volt miért. Majd egy későbbi, ennél csöndesebb napon, mely talán pozitívabban zárul majd, mint amit a mai nappal kapcsolatban sejtettem. Borús hangulatom kívülről csupán egy sóhajtás jelezte, és egy enyhe mozdulat. A játékosok pedig tovább beszéltek, s én immáron csak fél füllel hallgattam, egyetlen ponton kapva fel a fejem: a fönt üldögélő személy nem ismerte jól a burkok működését. Szándékos félrevezetés lenne, hogy biztonságban érezzük magunkat? Vagy így akarják növelni a burok piacát? A tömeg pedig hitt neki, ahogy az a jó tömegekhez illik, engem viszont egyre jobban zavart, hogy ez az egész nem más, mint fals információk közlése, persze a megfelelő formában. Hiszen hacsak egyetlen kérdésre is valótlan választ ad, mi a biztosítéka annak, hogy a többi helyes?
- Tudtommal nincs olyan burok, vagy ha így jobban tetszik, még nem találtunk rá olyanra, ami a kazamatában vagy a mezőkön élő moboktól védene, és az sem megerősített tény, hogy a bosstermekben száz százalékban működik. Ha így lenne, nem kellene tartani a moboktól, és nem veszítenénk el barátokat, akiknél volt burok azon a napon – emeltem meg a hangom, határozottan nézve az idegenre, kinek még nem tudtam a pontos céljait, ám az, hogy nem nekünk akart segíteni, már nyilvánvaló volt – Kérem tehát, hogy mellőzze az itt összegyűltek megtévesztését, hisz nyilvánvalóan nem ez a célja ennek a tájékoztatónak – tettem még hozzá arcomon vidám mosollyal, ám végig tárgyilagos hangnemben maradva, s úgy, hogy a lehető legtöbben hallják. Nem szándékoztam sem vádaskodni, sem magam ellen fordítani a csuklyásra lelkesen bólogató emberek népét, így csupán a körítést kellett némileg megváltoztatni, hogy elérjem vele, amit szeretnék. Azt a bizonyos szót kimondani pedig fontos volt. Talán fontosabb is, mint azt hittem. S aki akarta és nyitott volt rá, úgyis meglátta a sorok közötti lényeget, ám azt, hogy ezzel visszafogtam-e vagy éppenhogy gyorsítottam a folyamaton, még a jövő ismeretlensége tartogatta…

by **Dr. Kayaba Natsuko "Nia"** Kedd Márc. 03 2015, 21:29

Azt, hogy torokban milyen mélyre ment az, ami a Kezdetek Városába való bejutás körülményeit jellemezte, jóformán leírni nem lehet. Amikor a nyomába ugrott a teljes városi haderő, egyedül a Connors nénitől tanult mozgáskultúra segítette az útját. A vasemberek sokan voltak, nem volt nála csillámló kristály sem, szóval maradt a futás – bicikli hiányában... CJ bácsi nem örül.
Miután aztán végigrángatta a komplett konzerv brigádot, egy pillanatra megállt szusszanni, az egyik sikátorban. Ki kellett fújnia magát mielőtt tovább oson a főtérre. Az volt ugyanis a tényállás fennforgása, hogy Akihiko éppen nyílt interjút adott a város közepén, és egészen eddig, még senki nem szúrta le. De még csak meg sem próbálták, így rájött az ötperc, hogy bemerészkedjen a bádogemberek területére. Ritkán esett jól neki, ha ilyen közel kerülhetett a szervhez, s az említett testrész nem nemi jeligével volt ellátva. És még akkor sem mindig. Púp volt a hátán a bejutás, de a művészetért szenvedni kell, a népnek pedig tudnia kell, hogy rabigájukat ledobhatják, hiszen kitört az anarchia. Ezen azért elmosolyodott. Főleg, mikor felemelte a fejét, és megpillantotta a hatalmas feliratot a szemközti falon: „Libertad!”
(z)Lassan felegyenesedett, s a falhoz lapulva kisunnyogott a sarokig. Kikukucskált a takarásból, majd átlopakodott a szemközti oldalra megismételni a műveletet. Sehol nem látott senkit, tehát ideje volt eltűnni a tömegben. Pár pillanatot várt, majd egy nagyobb társaság mellett kifordult a széles utcára, mely a Főtérhez vezetett. A mellette sétáló baráti körnek nem nagyon tűnt fel, így ez a tempó neki pont ideális maradt, hogy a takarásból figyelje a túloldali őrséget, nehogy felé jusson eszükbe patrolkodni. Lejtett előrefelé a többiek mellett, mint akinek éppen ez a tempó a kényelmes, s ilyenkor áldta az eget, hogy nem analog karral kellett mozognia ebben a világban. Egy kínszenvedés lett volna máskülönben kibírnia azt a rohanást, mely mellett a lajhár egy kapkodó idegbeteg lett volna. Ha még ma oda akar érni, időszerű lesz galoppra váltani a tempót, míg a túlparti járőrmesterek éppen nem erre figyeltek.
Feljebb kapcsolt tehát, miközben kinézett magának, egy párocskát, kik a reményei szerint remekbeszabott paravánt biztosíthattak neki. Két igen magas hím egyed – akikről csak remélni tudta, hogy egy párt képeznek, mert egymás kezét fogták. A léptük pont ideális az ő járásához, tehát, ha a világ is úgy akarja... Teljes kényelemmel beérte őket, s megbújt a jókora váll árnyékában, egészen a főtérig.
Ott pedig aztán végre megtalálta a várva várt megnyugvás. A placc ugyanis tele volt emberi lények hadával, miközben közel s távol egyetlen városőrt sem látott. Ideje volt felkapcsolni a zenét az agyába, úgyhogy előkattintgatta a menüt, míg záporoztak az érdektelen kérdések. (z) Amikor aztán megszólalt a muzsika, előbb csak a lábával ütötte az ütemet, majd lassan megmozdult a csípője, míg végül Kpop lánybandák mozgását idézte amit művelt. Egyáltalán nem foglalkozott vele senki, ahogy sosem szoktak, ha egy ekkora tömegben megindul a parti a fejében, s ez neki épp kapóra jött, hogy elinduljon. Előre tartotta a mancsait, s előre gázolt az emberi masszában. Úgy haladt keresztül a sokaságon, mint Mózes a Vörös tengeren, csak sokkalta menőbben érezte közben magát. Egy percet nem érdekelte a csípős nyelvek pörgése, elvégre mind mögülle jött, s ha már ott voltak, akár tehettek is volna neki egy szívességet.
Az ő célja Kayaba volt, s mivel neki senki nem szólt – meg másnak se – hogy itt lenne valamilyen őrség, úgyhogy lazán felugrott a miniszínpadra, s bohókásan átkarolta a főadmin vállát.
– Szevasz Kayaba. – Köszönt rá kedvesen, majd bizalmasan közelebb húzta. – Te, figyelj már, csak így egymás között. A maxos súlyemeléssel fel lehet emelni egy házat igaz? Ha az otthonom védett terültet, és elviszem a bossterembe... az legális? – A végét már csak súgta, ahogy lassan elfordította a nagynevűt a nagyérdeműtől. – Mert, ha nem akkor én csalok. – Mosolygott a kámzsa alá, bár semmit nem látott onnan. Megveregette a széles vállat, de mielőtt lelépett a színpadról, még egyszer visszafordult mint a vén Culumbo. – Majd elfelejtettem. – Ekkor átkarolta az admint s feldobott egy fotókristályt. A nagy adminnak szamárfület mutatva vigyorgott a kamerába. – #Selfie. Köszi. – Ezzel a lendülettel lelépett az emelvényről, s elmerült a tömeg masszájában. Egyetlen kérdés maradt benne csupán. „Living with my biatch!” vagy „Cien por ciento Kayaba.” legyen a kép címe.

Asunak:

by **Malcolm** Csüt. Márc. 19 2015, 20:30

Music

Malcolm ott állt a többi bámészkodó között. Bizony ott. Köztük. Pedig voltak több százan is, de mégis közéjük merészkedett. Igaz, hogy a kellemetlen napfény miatt óvintézkedéseket kellett tennie, így kesztyűt, maszkot és csuklyát húzott, hogy a bőrfelületének minden négyzetcentiméterét eltakarhassa. Vajon ha véletlenül lehullana egy nagyobb testfelületéről a takarás, akkor képes lenne a megborult agya még a fájdalmat is beképzelni a hús égésével egyetemben? Merthogy Malcolm tulajdonképpen csak az ő kis megborult elméjében volt vámpír, természetesen a napfény semmit sem ártott volna neki. Nyilván a rendszer adta fájdalomhiányra fogná, hogy mégsem perzselődik meg a bőre a napsugarak hatására, a hp csökkenés hiányát pedig rá lehet fogni pillanatnyi rendszerhibának. Mindenesetre sosem tesztelgette, hogy mit tesz a bőrével a nap, hiszen az első vámpírleckék között szerepelt az, hogy napfelkelte előtt legalább egy órával gondoskodni kell a megfelelő menedékhelyről, különben hamuvá égsz. És Malcolm mestere legkiválóbb tanítványává akart válni, ezért rendíthetetlenül betartotta az okításokat, köztük a naptól való óvakodást is.
Szóval talpig beburkolózva, de ott állt a többi ember között, akik izgatottan vagy gyűlölettől felszítva hallgatták a Teremtő ódáját. Merthogy Malcolm számára minden elhangzott szó olyan volt, mint a magasztos orgonajáték. Minden választ szivacsként szívott magába és a megfelelő helyre illesztgette be a sajátos elképzelésbe, hogy igazolt maradjon az eddig felépített logikája. Őt nem érdekelték a burkok és a további buta kérdések, számára úgy volt tökéletes a világ, ahogyan az Alkotó megteremtette. Az pedig, hogy személyesen eljött és a pórnép rendelkezésére áll, az maga volt a csoda. Malcolm pedig nem maradhatott le erről a megvalósult csodáról, így még a tömegiszonyát is félre tudta tenni. Mindent a cél érdekében.
A cél pedig nem más, mint hogy minél tovább csodálhassa a Teremtőt és szivacsként szívhassa magába az információkat, amik elhangzottak. Illetve volt még egy cél, egy nagyon titkos és nagyon személyes. Mégpedig az, hogy személyes kapcsolatot létesíthessen az Adminnal, hogy magára vonhassa a figyelmét és hogy biztosíthassa afelől, hogy elkötelezett szolgája. abban bízott, hogy ha sikerülne kitűnnie a percéltű, satnya halandók közül, és a Teremtő megismerhetné az értékeit, akkor sokkal többre lenne hivatott, mint az önkéntes tisztogatása, amit eddig végzett e világ hitetlen pusztítói között.
Örömmel hallgatta, amint mások is kifejezték csodálatukat és köszönetüket az Alkotó irányába, azonban ez az öröm pillanatokon belül átváltott féltékenységre. Nem, nem, nem és nem! Itt most neki kell kitűnni, nem másoknak. Puncsoló kis kullancsok! Seggnyaló bagázs! Undorító! De akkor mivel, mégis mivel tűnhetne ki? Mi lehet az, amivel nem válik alantasnak a Teremtő szemében, hanem elfogadja maga mellett szolgának? S miközben ezen őrlődik, egy nő elkezd felmászni a pódiumra, hogy... hogy szelfit készítsen magáról és az adminról? O.o Ezezeze... hogy lehet ilyen tiszteletlen!? O.O Malcolm döbbenten pislog, majd égtelen haragra gerjed és a másodperc törtrésze alatt elrugaszkodik és utat kezd magának vágni a tömegben. Mikor a pódiumhoz ér, egyetlen ugrással szökken fel a színpadra, majd úgy játssza a bodyguardot, hogy azt minden celebtestőr megirigyelhetné. Először csak megragadja a nő torkát, majd egyetlen mozdulattal kitépi a légcsövét a nyelvével együtt. Na ezek után pofázz, kisanyám! Ezután büszkén mutatja fel áldozatát, majd miután meghajol a teremtő előtt, szent áldozatát a közönségbe dobja, hogy mindenki okuljon abból, hogy a tiszteletlenségnek ára van. Ezután csak letérdel az Alkotó elé és szemlesütve várja az újabb parancsot.
Ahogy kinyitja a szemét, kicsit megrázza a fejét, hogy tisztuljon a látása. Kénytelen megdörzsölni a szemeit, mivel ez a kellemetlen fény teljesen elvakítja és nem látja rendesen az igencsak nagy távolságra lévő Kayabát. Természetesen Malcolm nem volt a tömegben. Természetesen nem vágott keresztül a tömegen. Természetesen nem fedte fel magát nagyközönség előtt. Természetesen védett területen belül, de még kívül sem engedné a rendszer, hogy kitéphesse valakinek a gigáját. És természetesen nem vépéznék és ölném meg más karakterét irreális módon és a júzer megkérdezése nélkül. Természetesen az imént leírt vaskos bekezdések mind Malcolm fejében játszódott le, ahogy az árkádok alatt bujkálva leste és hallgatta az Alkotót. Mikre nem jó a hallgatózás és a látás jártassága, ugye?

by **Rosalia** Csüt. Márc. 19 2015, 20:53

Jun:
1. Ez az itteni avatarom.
2. Ismétlem: Magánéleti kérdésekre nem válaszolok, szorítkozzunk a nem bulvár jellegű kérdésekre.

Chan:
Igen.

Hinari:
A küldetéseken és minden más rendszer adta játékon nem kötelező részt venni, minden másra pedig ott a ~~master card~~ teleport kristály. Ne kérdezz olyasmit, amire magad is tudod a választ, mert pazarlod mások kérdésére szánt idejét.

Nia:
Igen, igaz. Viszont nem az otthon a védett terület, hanem a védett területen található otthon. Onnantól kezdve, hogy elmozdítod a védett területről, megszűnik a védelmező funkciója. Tehát ha rendelkezel ötödik szintű súlyemeléssel és elviszed a bossterembe az otthonodat, nem fog megvédeni a bosstól, hiszen védett területen kívül tartózkodsz. *A fotózkodást pedig mozdulatlanul, rezignáltan tűri.*

Amennyiben nincs több kérdés, akkor távoznék is, hogy kiértékelhessem a kérdéseket.
Majd némi kivárás után a függönyöket újra lehullanak, s ha valaki közvetlenül ezután beles a mögéjük, már nem találja ott a férfit. Asuka a sajtótájékoztató után pár perc múlva kap egy üzenetet ezzel a tartalommal: [Event] Sajtótájékoztató 33n83m0

Természetesen ez egy megvezetés volt, nem maga Kayaba Akihikó érkezett közétek, hanem az ő egyik programozója. Eredetileg abban bíztunk KA-val, hogy majd lesz valaki, aki felrohan a színpadra és lerántja róla a ruhát, akkor pedig fény derült volna a testére csatolt marha sok kinézet kristályra, amikkel fenntartotta az álcát. Az event célja az volt, hogy anélkül, hogy bárki is leleplezhetné az igazi admin avatarját, Kayaba információkat szerezhessen saját maga megítéléséről, illetve a játékosokban felmerülő kérdésekről. A Sajtótájékoztatót a Konferencia event generálta, itt azonban nem csak meghívott képviselők, hanem bárki kérdezhetett közvetve, de személyesen az admintól. A válaszokat pedig ki-ki értékelje a maga karakterével a maga módján.

Köszönöm a részvételt!
Minden résztvevőnek röppent a fix, karakterenkénti 300 arany.

by Ajánlott tartalom

[Event] Sajtótájékoztató

[Event] Sajtótájékoztató

Re: [Event] Sajtótájékoztató

Re: [Event] Sajtótájékoztató

Re: [Event] Sajtótájékoztató

Re: [Event] Sajtótájékoztató

Re: [Event] Sajtótájékoztató

Re: [Event] Sajtótájékoztató

Re: [Event] Sajtótájékoztató

Re: [Event] Sajtótájékoztató

Re: [Event] Sajtótájékoztató

Re: [Event] Sajtótájékoztató

Re: [Event] Sajtótájékoztató

Re: [Event] Sajtótájékoztató

Re: [Event] Sajtótájékoztató

Re: [Event] Sajtótájékoztató

Re: [Event] Sajtótájékoztató

Re: [Event] Sajtótájékoztató

Re: [Event] Sajtótájékoztató

Re: [Event] Sajtótájékoztató

Re: [Event] Sajtótájékoztató

Re: [Event] Sajtótájékoztató

Re: [Event] Sajtótájékoztató

Re: [Event] Sajtótájékoztató

Re: [Event] Sajtótájékoztató