Morrigan vs Cearso

Picit ledermedek mondandóján. Nem teljesen értem, mire is érti ezt. Úgy értem... Ennyire szarul viselkedtem, vagy mifene? Pedig igazából ugyanazt csináltam, amit máskor is... Sajnos vannak olyanok, akik nem szokták felfogni. Nem akarok én bunkó lenni, és eszem ágában sincs soha senkit sem megalázni.
- Figyu... Nem te vagy az első, aki bevágja a durcát rajtam, mert azt hiszik, el vagyok ájulva magamtól. Pedig ez nem így van. Nekem csak egyszerűen ilyen a stílusom. Nem várom el, hogy tiszteljenek... de ki akarom vívni, hogy ez így legyen. Ezért pedig megteszek mindent. Nem a saját egomért, hanem hogy másokat védhessek. - nem akarok nagyon "magyarázkodni", ugyanis nem érzem úgy, hogy ilyesmire szükségem lenne. Azonban egyfajta magyarázatra mégis szükség van. Talán ez majd segít megértetni Cearsoval, hogy miért is vagyok olyan, amilyen.
- Kölökként elég csendes voltam... aztán megtanultam kiállni magamért. Majd pedig másokért. Sajnálom, ha azt érzed, bárkit is megaláztam, de megnyugtatlak, nem volt ilyen szándékom. :/ - azért pedig sajnállak, ha ezt látod bele csak úgy valaki cselekedeteibe. No de mindegy... a lelkizés off. Ideje befejezni a harcot. Az íjász ugyanis ismét kifáradt. Ami pedig azt illeti, már engem is fáraszt ez a meccs. Jó lenne végre hazamenni, és venni egy forró fürdőt, majd elmerülni a habokban... Ki kell tisztítanom egy picit a játékba ragadt elmémet. Ezen pedig az ilyen Cearso-félék nem igazán segítenek.
Szóval, nem bízván abban, hogy ezzel sikerült megkedveltetnem magam, újra támadunk. A gyógyítással nem foglalkozunk, legfeljebb elveszítünk egy harcot. Nagy cucc. Kettőnk közül akkor is bajnok vagyok. Daeva megpróbál felmászni rá, s a nyakába harapni, én pedig mindeközben, ha sikerül, akkor kiveszem a lába alól a talajt. Ha van némi szerencsénk, akkor talán ezzel vége is a harcnak. Talán...

HP: 24 (sárga)

Daeva támadása: siker esetén 3 sebzés
Morrigan: siker esetén 14 sebzés

Amit szükségesnek véltem, közöltem vele igazából. Innentől kezdve az ő döntése, hogy hogyan fogadja az újdonságokat. Én semmit sem fogok erőltetni. Ettől függetlenül azért nem kicsit meglepetésként ér bocsánatkérése. Nem csoda, hogy eltévesztjük Daevával a kedvetlen csapásunkat... de egyszerűen. Dunno. Don't feelin' it. Szóval nem érzem már azt a bizonyos nyerési kényszert, ami miatt annyira nagyon küzdeni akarnék továbbra is.
- Asu-chan? - vonom fel a szemöldököm. Alapjába véve jó a névmemóriám, legalábbis rövid távon. Ez a minibosson mindenképp hasznos volt, hiszen gyakorlatilag vadidegeneket kellett irányítanom. A "Hé, te!" pedig nem egy jó megfogalmazás. Aztán persze eszembe jut, hogy a két piri közül melyikre is gondolhatott. Az a csaj komolyan lefárasztott... .____. A másik vörös egészen épeszűnek tűnt hozzá képest.
- Nagyon véded a kis barátnődet. - ami azt illeti, az ő részére tényleg sértésnek szántam a dolgot. >.> Na de tökmindegy... Talán ezért is kapom be a következő támadást, de nem foglalkozom vele. Sem a lefelé zuhanó HP csíkommal, sem pedig akármi mással. Daeva még mindig az íjász nyakán, azonban a fáradtság ugyanúgy őt is érinti. Nem támadunk tehát.

//pihikör
HP: 6

Hát, ha olyan aranyos az a csaj, akkor nem értem a vörös indikátorát... Ahogyan a Miu nevű lányét sem. Elvégre is, gyilkosok, mégis miért kéne nekem lepacsizni velük?
No de tökmindegy... Azt állítja, nem a barátnője. Nincs okom feltételezni, hogy ez nem így van, sőt, ami azt illeti, igazából semmi közöm hozzá. Felőlem akár még a fiúkat is szeretheti.
- Ahogy gondolod... - legyintek egyet a feltételezésére. Főleg, hogy bárkire hasonlítanék. Nem sok olyan idióta van, mint én. Gyakorlatilag a fél szintet felkutattam volna azért például, hogy megtaláljam Cearsot, és végre kiállhassak vele a miniboss után. A harcnak pedig hamarosan vége, de már egyszerűen olyan kedvetlenül keresek fedezéket valamelyik fa mögött, hogy már félúton elkap egy találat. Az egész megakadályozható lett volna, ha engedem Daevát gyógyítani, de már nem volt kedvem. Hosszú ideje csépeljük egymást, amivel nem is lenne gond. De elsimítottuk az ellentéteinket egymás között. Így pedig... szóval így egyszerűen már nem motivált.
- No, én lépek. Majd még ütközünk. - nem foglalkozok a nyertes kiírással. Onnantól kezdve, hogy megbeszéltük a konfliktusunkat, nem érdekelt egyszerűen annyira, hogy feltétlenül nyerni akarjak. Jó ellenfél, ez viszont kétségtelen. Sosem volt még részem ennyire kiegyensúlyozott harcban ezelőtt.
Távozok az arénából, s már háttal állva intek neki egy búcsút. Talán még tényleg találkozunk. Vagy talán soha többé nem látjuk egymást.

//Köszi a játékot ^^//