Shakan vs Morrigan

Kíváncsian nyomogatja a gombokat paneljén, mikor meglátja a szintlépés lehetőségét. Már hosszú idő telt el azóta, hogy látott ilyet, ráadásul minden szintjét el is veszítette kardforgatóként. Mindezt csupán azért, hogy ez a kis pokolfajzat vele utazhasson...
Annyira nem foglalkozott saját statjaival az elmúlt évben, hogy már azt sem tudja, miféle pontozást is akart kialakítani magának. Még szerencse, hogy van egy belső embere, vagyis pókja. Meglepő módon Daeva sokkal inkább ért az ilyen rendszerek kiismeréséhez, mint Morrigan. Neki még mindig magas, hogy mi az anyjának van szüksége fegyverkezelésre, például. Főleg, hogy irányítása és ereje is van. Annak ellenére is nehezen igazodik ki saját profilján, hogy még a speciális képessége is erre alapszik.
- He? - nem túl szép gesztus így köszönteni egy kislányt, mert aki megszólítja őt tétován, az Morrigan szemében bizony kislány. S ugyanakkor még sem. Hiszen itt van, ebben a világban. Csak nem lehet annyira éretlen, ha képes volt bejelentkezni ebbe a különös csapdába. Ellenben mégis - nem egy egészen, de egészen fiatal kislányt látott már Morrigan a játékban. Néha maga sem tudja, hogy felnőttként vagy gyerekként kezelje őket. Szégyen Kayaba cégére, hogy ezt a játékot még kisgyerekekre is rákényszerítették.
- Uhm, igen. Te jöttél utánam, igaz? - befejezi Daeva utasításait követvén a pontozását. Nehezen tud hazudni önmagának, de igazán kíváncsi lett, mi lett a szintkülönbségével. Vajon tényleg annyira drasztikus a különbség az első és a tizedik szint között, mint mondják? A számok számára ugyanis nem mondanak semmit. Ő a gyakorlatból tanul a leginkább.
- Ahha... Azt vakerálta a papó, hogy a huszas szint csak később lesz kapható. - Daeva, a miniatűr óriáspók, mert hát óriáspók a szentem, éppen csak bébinek számít a beast a SAO betanított mobjai szerint, mindeközben Morrigan vállára üget, nyolc gonosz kis szemével pedig a lányra hunyorít.
- Eridj innen, kotródj! Nem látod, hogy dolgunk van? ¬_¬ - fenyegeti a lányt négy lábával kalimpálva. Miért? Csak úgy. Mert megteheti. Legalábbis azt gondolja, hogy megteheti.
- Eeeeehh... Csitte, ördögfióka! >.> Bocsi miatta. Biztosan nem gondolta komolyan. >_> - a nő rásandít petjére, hogy jelezze számára, ebből elég lesz. Ha minden jöttment járókelőt sértegetni fog, akivel csak szembetalálkoznak, még csak egy céh sem lesz, akik elviselnék őket.
- Na szóval, Morrigan vagyok, ez a nyolclábú veszedelem itt pedig Daeva. >.> Miben segíthetek? - nyújtja kezét a lánynak. A pókkal ellentétben ő full barátságos, de tényleg.

Döbbenten mered az akaratoskodó kiscsajra, s még szép, nőies mozdulatokkal a fülét is túrni kezdje, hogy kitisztítsa azt. Biztosan rosszul hallotta, amit hallani vélt. Egy ilyen kis cuki-muki bolyhos hajú, nagy szemű kislánytól nem egy ilyen megjegyzésre számított. o.o Nem mintha egyébként magára venné, ehelyett elvigyorodik, kezével pedig a pici lány vállára csap. Ha harcolni akar, hát legyen. Ő nem elrontója semmi jónak.
- Aszonták, majd ha legyakták a huszas bosst, de addig kuss a nevünk. - fordítja le, amilyen információt megszerzett a kiképzőtől, a maga sajátos nyelvezetére. Hát nem ő az álomanyuka, akit bárki elvinne az oviba. Hiszen nemcsak hogy felvágták a nyelvét, de nem mosták ki gyerekkorában a száját szappannal, ahogyan mások szokták, és így maradt. Persze azért igyekszik moderálni magát, csak ez néha ritkán megy neki. Olyan is volt már, hogy a sao rendszere kicenzúrázta. Na jó, akkor épp eléggé be is volt csicsózva, s azon volt, hogy kitépje a beleit a fogadóban annak a nyavalyásnak, aki hozzá mert érni a feszes tomporához. Hát megmutatta, hogy nem csak a feneke feszes. De az ökle is az, ha kell.
- Na jó, jó, ne add nekem itt a Bambi szemeket, azt utálom. -.- Daevával meg ne foglalkozz. Mit szeretnél, kihívást? Hümm... Végül is, miért is ne. Elpontoztad magad rendesen? - kérdezi meg a kislányt, miközben Daeva leszáll Morrigan fejéről, s a vállára telepedik le. Gonosz kis szemeivel a kislányt vizslatja, s csak-csak azon van, hogy a tőle telhető legrémisztőbben pislogjon rá. Ami nem egy nagy kihívás számára. Hiszen mégis csak egy óriáspók.
- Na legyen hát. Fél életes, asszem, ennyi tökéletesen megfelel. - küldi el a felkérést, így pedig elvileg már a nevét is látja. Hiszen ő már bemutatkozott, a pókja helyett is. Megtévesztésképpen a pók is előreindul, Morrigan karján helyet foglalva, hiszen talán ez a legnagyobb előnyük a többi játékossal szemben. Azt hiszik, a pet támad, az idomár meg majd csak utasításokat ad ki. Pedig nem, ez náluk nem így megy. Hiszen Daeva messze áll egy átlagos pettől. Ő mégis csak egy beast.

Hogy milyen kis harcias! Tiszta aranyos, ahogy vakerál. Aszongya, ő akar lenni az istencsászár, és már ott lesz a 20. bossnál. Szerintem egész cuki, hogy frontharcos akar lenni. Na lássuk, mit tehetünk érte. Az exp ugyanis exp. Talán nem gondolja rólam, hogy jól tudom, hogyan kell használni azt a bökőt a kezében, de nem csak a sao-ban van tapasztalatom régi kardforgatóságom okán - hiszen akkoriban a nyolcadik szintig már elmásztam - , de a való életben szerzett harci tapasztalataimat is tudom itt kamatoztatni. Ez pedig királyság. Még akkor is, ha nagyon sok dolog így is ellent mond a fizika törvényeinek. Itt ugyanis, ahogyan azt megfigyeltem, minden főként csak a szintekről és a jártasságokról szól. Míg a való életben simán megcsinálhatod, hogy a náladnál sokszor nagyobb és erősebb ellenfeled kevés trükközéssel letepered, itt bizony az erősebb gátlástalanul eltipor. Ráadásul kivették a legjobb részét a dolognak. A fájdalmat. Meeeh... Kislányok. ._. Pedig hasznos fegyver, csak tudni kell, hogyan használd. Bizonyára ez a kislány se lenne ilyen bátor, ha lehetne érezni itt a fájdalmat. Marad a halálfélelem.
Lévén fél életes küzdelem, tisztában vagyok vele, hogy annyi a HP-m, mint a petemnek. Mázli, hogy az ő élete nem feleződik, különben az már nagyon unfair lenne. Támadását kivárom, és szinte el se hiszem, hogy mivel próbálkozik. A karommal!!! O_O Kész, vége... ez teljesen amatőr. Legszívesebben itt és most véget vetnék az egésznek. Ennyi harci tapasztalattal ez a kislány ne akarjon csak bossharcocskákra járni. ._. De nem, nem, most jó fej leszek. Majd én megmutatom, mi az, amit tennie kell, hogy kihasználja az előnyeit. Ahogyan azt én is teszem a sajátjaimmal.
Daevára gyakorlatilag rá sem hederít viszont, ez pedig egy kicsit meglepő. Talán úgy véli, ahogy az összes többi, hogy az idomárok nem tudják megvédeni magukat a közvetlen támadásoktól, ha a pet nem segít. Ellenben én nem idomár vagyok, hanem beast teamer. Elég csak oldalra fordulnom kicsit, hogy a karom elkerüljön támadása ívéből, így legfeljebb a levegőt csapkodhatja a kis bökőjével. Talán végre kinyílik a csipája, s gondolkozni is kezd a taktikon.
- Első számú szabály. - görbe botommal, ha már megvan a lendület, megpróbálok a hátára csapni. Ebben a szögben jól belátható a célpont, könnyedén elérhető, ráadásul hatalmas támadási felületet nyújt. Ha sikerül a támadás, már megérezheti, hogy nálam bizony az erő az úr. Képességem miatt ugyanis alap járatom Daeva irányítása az erőmhöz csapódik hozzá. Ez pedig így 14-es erőt jelent. Persze ha elég gyorsak a reakciói, még mindig kitérhet. Csak mozgásban kell maradnia hozzá.
- Sosem támadunk karra vagy lábra. Főleg nem első csapásként. A kar és a láb a legfürgébb, és kevesebb támadó felületet nyújt. Ellenben a hátad... - s már arrébb is állok. Eredeti helyemtől csupán két méterre állok, Daeva pedig eközben felkaromra kapaszkodik. Az a jó a pókokban, hogy nem tudnak csak úgy leesni. Mintha rám lenne akaszkodva tehát. Talán már furcsállhatja egy kicsit, hogy Daeva igazából még semmit sem csinált. Semmi érdemlegeset. Azt meg aztán pláne, hogy úgy tartom a görbe botot, mint egy harcképzett amazon a Xénából. Védekező állást veszek fel, azonban a taktikám nem csupán a megfelelő fegyvertartás, blokkolási szándékkal. Hanem egyszerűen az, hogy folyamatos mozgásban próbálok maradni.

Az oktatást szükségesnek vélem. Látom azt, ha egy kadétban van potenciál, Shakanban pedig ez megvan. Ha nem is a potenciál, de a buzgóság, az teljesen. Csupán néhány jó fogást kellene megtanulnia. Meg hogy mikor van az, mikor nem rohanunk bele a vesztünkbe, hiszen az senkit és semmit sem szolgál. Persze, kivéve, ha ez egy magasabb célt szolgál. Bizony, előfordul ilyen is, amikor halálod része egy nagyobb folyamatnak. Egy háború gyakran áldozatokat, szükséges áldotatokat követel meg. Nekem pedig a hadseregnél az volt a munkám, hogy ezeket a szükséges áldozatokat minél inkább elkerüljem. Minden élet értékes. Mindenki érdemes az életre. Az élethez való jogtól pedig csak akkor foszthatunk meg, ha ez mindenképpen elkerülhetetlen. Ez így helyes, ez a morális rendem.
- Parancsnok, höhö... ez tetszik. A hadseregnél sosem voltam parancsnok. - vágom magam haptákba, hiszen imádom, ha fényezik az egóm. Férfiak között nőttem fel, na. S nem éppen én voltam a királykisasszony, ami a mentalitásomat illeti. A Barbie babáknak is inkább levagdostam a fejét, hogy nekem ez nem kell. >.> Majd nyomozósat játszottam a tesóimmal, hogy vajon ki tehette. Oh, azok a régi szép idők... Szívesen lennék ismét olyan korú, mint Shakan. De tényleg! Most már biztosan mindent másképp csinálnék. Tuti, hogy kevesebbet hisztiznék, és nagyobbakat oltanék. Mert fuck yeah, megtehetem! Atomkirály vagyok, elvégre.
Következő támadása kérdés nélkül betalál. Amíg én egóm fényezésével vagyok elfoglalva, Shakan máris megtanulja a következő leckét. Felmérés, elemzés. Hümm... Egész nagy a potenciál ebben a csajsziban. A nekirohanás persze régi taktika, könnyen eloldalzok mellőle, de nem számítok arra, hogy ennyivel lerendezi a dolgot. Egyszerűen fogja magát, s az éppen védetlen hasamba szúrja a fogpiszkálóját. Na, ez már valami! Egész jó, tetszik.
- Ez volt a második lecke. Felmérés, elemzés. - kezdek bele a magyarázatba, miközben rápillantok a panelemre, hogy mennyit is sebzett rajtam. Jó befektetés volt a sok cumó, amit szereztem, a páncélom elég faján bírja, azonban még egy ilyet nem bírna elviselni. Akarok azonban még meglepetéseket okozni.
- Tudd meg az ellenfél erősségeit és gyenge pontját. Mondd csak, eddig mit vettél észre belőlem? - folytatom a tanítást, ezúttal azonban szándékosan össze akarom zavarni. Megpróbálom speciális képességemet aktiválni, amihez egy kicsit hátra is lépek. Ha sikerül a képességem aktiválása, akkor ezúttal Daeva kapja meg az irányítást és az erőt is. Botomat előre tartom, Daeva pedig, mint aki erre a parancsra várt mióta, előrerohan rajta, s a bot végéről próbál ráugrani Shakanra. Talán azért lehet összezavaró, mert úgy lendítem a botot, hogy úgy tűnjön, mintha támadni akarnék vele. Azonban már azelőtt megáll, mielőtt Shakanhoz hozzáérhetnék. Innen viszont Daevának nincs messze Shakan. Ha pedig sikerül odaérnie, csáprágóival megpróbál beleharapni a lányba. Ha pedig támadásom sikeres, arra is rájöhet a lány, hogy pont annyit sebez, amennyit én a legutóbb. Valamint pedig, hogy ezúttal én egyáltalán nem támadtam semmit.
- Harmadik lecke pedig... maradj mindig mozgásban. - hogy ezt is tanúsítsam, Daeva visszamászik a boton, fel a vállamra. Újabb lépéseket teszek arrébb, oldalra, botomat pedig védekezésre tartom. Amíg támad, én folyamatosan mozogni próbálok.

A kislánnyal való harc egészen szórakoztat. Sőt! Kifejezetten jót tesz az önbecsülésemnek. Na nem az, hogy akkor most egy kislányt püfölhetek, a való életben sosem tennék ilyet. Ellenben az, hogy van valaki, akit taníthatok. Szeretem ezt csinálni, végtére is ezért vagyunk emberek. Hogy segítsünk egymásnak. Azt pedig nem akarhatom, hogy szegény azért patkoljon el a nagy frontharcos leszek szindrómájában, mert én nem voltam képes neki átadni a hasznos tanításokat. Jó, jó, én se vagyok egy nagy gamer, de a való életben épp elég tapasztalatom van mindazzal kapcsolatban, amit itt, a játékban is tudsz érvényesíteni. Mint például a harcot és a taktikát. Ez a kettő pedig egy igen fontos dolog, még ha sokan nem is tartják lényegesnek, hanem csak a pontjaikon csücsülnek.
Elkuncogom magam, ahogyan azt látom, hogy mennyire irtózik a póktól. Daeván úgy érzem, hogy éppen úgy élvezi a dolgot, ahogyan én. Emlékszem, gyerekkoromban egyszer egy siklót rejtettem el az egyik gyerek táskájában. Nem csíptem a képét, ami azt illeti. Még a nyolcadik születésnapi bulijára sem hívott meg. >.> Soha senki sem jött rá, hogy én voltam, hiszen meglepő módon elég csöndes gyerek voltam. Talán kicsit úgy, mint Shakan. Jobb szerettem meghúzni magam. Aztán ahogy az élet változott, úgy változtam én is.
- No és a támadás? – rácsodálkozok, hogy ugyan az ő köre van, tulajdonképpen nem támad semmit. Ejj-ejj.
- Negyedik lecke. – sorolom tovább a jóságokat. – Sose hagyj ki egy lehetőséget. – vigyorodok el. Nem tudom, hogy elfáradt-e ilyen hamar, én viszont biztos, ami biztos, megpróbálok rátámadni. Képességemet újra aktiválom, hogy ezúttal újra hozzám kerüljenek a felszerelésekből adódó bónuszok. Hiszen ez a kulcsa a taktikámnak. Majd megpróbálom botommal újra megütni Shakant. Találat esetén azonban sikertelenséget jelez – legalábbis, most egyszerűen a saját erőmből tudom csak megsebezni. Hmm… Lehet, kevés volt a speciális képességre a pont? :/ Mindegy, most már veszett fejsze nyele. Akkor már – hiszen Daeva is támadhat – a pókkal is újra megismertetem. Ha az ő támadása sikeres, akkor mégis csak megkapja a full sebzést. Már ha nem sikerül valahogy elkerülnie.

Shakan egyszerűen cuki. Tényleg emlékeztet a régi önmagamra, meg a folyamatos bizonyítási vágyamra. Lehet, hogy már a harminc felé közeledek lassan, de azért annyira sokat nem is változtam gyerekkorom óta. Leszámítva, hogy nagy a pofám, de az más kérdés, ugyebár.
- Egy mob, az a dolga. - nem tudom, mi ez az iszonyodás még mindig a póktól. Tudnia kéne már nagyon jól, hogy Daeva azért van itt, ebben a küzdelemben, hogy megakadályozza Shakant a győzelemben. Azt hittem, ez egyértelmű... De olybá tűnik, még sem. Mindenesetre nem helyes, hogy a pók jelenléte akadályozza meg abban, hogy támadjon. Kihagyott lehetőség, ami súlyos hiba lehet a későbbiekben. Ugyan én nem vagyok egy komoly ellenfél, s egyáltalán eszemben sincs bántani őt, a való világ, vagyis a sao ennél kegyetlenebb, jóval. Shakan pedig, abból, amit megtudtam róla, nem az a fajta, aki ül a seggén, és várja, amíg a nagyok szépen kiszabadítsák. Szóval nagy eséllyel bármikor belebotolhat valamibe, ami esetleg kárt okozhat neki. Például néhány mobba, vagy ne adj isten, egy vörös játékosba. Tehát az ő érdeke, hogy félretegye a viszolygását meg az iszonyokat, ha meg akar tanulni túlélni.
- Megint nem figyeltél. - tényszerű kijelentésemmel válaszolok kérdésére. Valóban, kisebbet ütöttem valamennyivel, azonban nem figyelt oda eléggé. A pókra. Csak a saját iszonyára.
Amit viszont ezután tesz, attól komolyan eláll a szavam. Döbbenetemben ledermedek, gyakorlatilag hagyván, hogy a páncélt így nekem dobja. Lesebez egy kicsit, de ez nem tud foglalkoztatni. Szóval állok némán és kukán, hogy ez meg mi volt, fejemet kezembe temetvén, miközben Daeva visszasunnyog a vállamra. A páncélomnak annyi, már a HP-mból kapom a sebzést. Azonban fapofával biccentek egyet, ami egy jelzés a póknak, hogy csinálhatja. Csáprágóival belém mar, az életelixírjét pedig belepumpálja pixeltestembe. Shakan, ha szemfüles, észreveheti, hogy a HP-mat kijelző csík visszatöltődik. Összesen 7 HP-t gyógyulok.
- Ötödik lecke. - átlépek a pajzsán, sőt, kissé arréb is rúgom. Következő támadásomat is kisebb sebzéssel viszem be, ha eltalálom. A képességem aktiválása helyett most a gyógyításra fektettük a hangsúlyt.
- A felszerelésedet sose hagyd el! - újra támadok, holott most nem erőltetem meg magam. Ha a támadás sikeres - s ha nem, akkor is - , akkor abbahagyom a harcot, s elrakom inventorymba a botot.
- Asszem, most csak ennyit tudtam segíteni. Remélem, sokat tanultál, Tökmag. - a panelem megnyitom, s feladom a harcot, majd leosztok egy buksisimit Shakannak. Tényleg tiszta cuki. Örökbe kéne fogadni.
- Nos? Összebarátkozol végre Daevával? - a tenyeremet nyújtom, rajta a pókkal, azonban ő pökhendien elfordítja a fejét. Még hogy ő? Barátkozni? Cöhh... Na még mit nem!