Morrigan

Név: Morrigan
Kor: 25
Nem: Nő
Kaszt: Beast Tamer / Állatidomár

Kinézet: Kebelmérete ellenére kifejezetten fiús, főleg stílusa miatt. Sötét színű haja háta közepéig elér, frufruja zabolátlanul, rendezetlenül lóg szemeibe. Alkata sportos, magassága nő létére 189 cm. Különleges ismertetőjele a sok tetoválás, melyek testét díszítik. Karjait nonfiguratív minták ékesítik, hátán pedig egy sárkány található. Igaz, utóbbit nem gyakran látni, hiszen nem igazán visel olyan ruhákat, ami láttatni engedi azt. Tetoválásai mind olyan helyen vannak, amiket hosszú ujjú ruhával könnyedén eltakarhat.

Jellem: Néha kicsit túl kemény, holott nem szánt szándékkal sért meg másokat. Általában lazának, néha egyenesen flegmának tűnik. Alapjába véve könnyen barátkozik. Valódi érzelmeit gyakran elfojtja viszont, az elfojtása pedig általában valamilyen agresszió képében tör ki belőle – például indokoltan, vagy indokolatlanul leteremt másokat, túlreagál dolgokat, vagy éppen verekedésbe bonyolódik. Sok az előítélete, holott ő maga is messze áll a tökéletességtől. Nehezen tudja elfogadni nőies énjét, gyakorlatilag állandóan fiúsan viselkedik. Fiús hobbyjai vannak, inkább srácokkal haverkodik, és úgy is beszél, mint ők.

Képesség:
Neve: Enchant
Típusa: Passzív (azonban aktivizálható is)
Leírás: A karakter az irányítást adó felszerelésekből, egyéb bónuszokból irányítás helyett erőt kap. Tehát ha felszerel egy idomár fegyvert, akkor a bónusz erőre rakódik rá irányítás helyett.
Alap esetben a bónuszok erőn vannak. Harc közben azonban dönthet úgy, hogy önmaga helyett a petje fog támadni, így visszaadhatja az irányítás bónuszt a petnek. Ehhez egy római kockával kell megdobni a speciális képesség próbát. Abban a körben a karakter ugyan támadhat, de ha sikerül átadnia a bónuszt, akkor csak a sima Erő sebzéséből (valamint egyéb, nem irányítás bónuszt, hanem Erőt adó felszerelés sebzéséből) harcolhat. Ha a karakter ismét meg szeretné kapni az Irányítás bónuszt erőként, akkor ismételten egy római kockával kell dobnia. Körönként váltogathatja, ha akarja. Sikeres dobás esetén a képesség a következő körben aktivizálódik. Sikertelen dobás esetén a váltás nem történik meg.
A karakter az idomár fegyvereket használja fegyverként, s nagyobb részt inkább önmaga támad ahelyett, hogy segítőjére támaszkodna.

Megjegyzések: KA-val egyeztettem, hogy ne tojásból kelhessen ki a „petem”, így megkérném rá, hogy előtöri alapján válasszon nekem egyet, vagy sorsoljon, ahogyan jónak látja. >.< Eredeti beast tamer alakítással próbálkozok, igazodván az eredeti SAO világához.


Hisztérikusan kap a jobbján pillanatok alatt elpixeleződő alak után. Ugyan a katonaságnál felkészítették őt a halálra, s arra, hogy társai életének bármikor vége lehet, így, hogy életében először szembesül valóban a halállal, sokkal borzasztóbbnak hat az egész. Mindezt pedig ráadásul egy játékban, egy ostoba, értelmetlen játékban kell átélnie!
Csak egy körre vesztette el cselekvésképességét, mindez pedig éppen elég volt ahhoz, hogy megtörténjen a baj. Jól emlékszik arra az ütésre, amit a monstrumtól kapott, és amitől aztán a földre került. Szinte még most is fáj neki, annak ellenére is, hogy jól tudja, ebben a világban nincsen fájdalom. Chh... Pisisek játéka. Arra is emlékszik, ahogyan pirosodó életcsíkjára hunyorított, mielőtt társait látta volna tovább harcolni az egyetlen, erősebb egységgé olvadó vízitündérek ellen. Ők pedig még azt hitték, hogy végeztek a questtel, miután az összes varangykatonát megannyi sérülés árán, de lehentelték...
Az idegtől és a sokktól rángatózik egy darabig, s arra a helyre néz a földön fekve maga mellett, ahol az előbb még utolsó életben maradt társa volt. Azonban csak úgy, mint a többiek, pixelekké avanzsálódott. Vége van. Nincs többé. Elvesztette társát, társait, s az egész céhnek gyakorlatilag befellegzett. A The Crew-nak annyi. Nincsenek többé.
Ugyan megfogadta azt, hogy ő az utolsó pillanatokig is harcolni fog, de erre most valahogyan még sem képes. A tó vízének halványan derengő tükröződésében még mindig ott látja a vízitündéreket, akik most újonnan ismét több darabbá válnak, hogy tovább játsszák gyilkos játékukat. Kayaba Akihiko gyilkos játékát.
Nem, ő nem adhatja fel! Veszi kezébe mellette heverő kardját, hogy arra támaszkodva felkeljen. Neki a végsőkig küzdenie kell! Még így is, hogy már nincs többé igazán, mi motiválhatná őt arra, hogy mihamarabb visszakerülhessen való életébe. Jól emlékszik arra a napra, mikor megvette ezt a játékot, s hogy milyen izgatott volt. Ugyan nem egy nagy gamer, ez pontosan az a játék, amiről még ő is tudta, hogy ki kell próbálnia. Ráadásul imádja a harcokat! Végtére is nő létére a hadseregnél szolgál, a kiképzését már megkapta, és egyenesen imádja. Az pedig, hogy ebben a játékban kipróbálhatja, milyen is valódi kardforgatóként, egyenesen elámította. Mindig is imádta a kardokat, ideje és lehetősége pedig mindeddig nemigen volt ahhoz, hogy kardokkal is megtanuljon harcolni. Nem is volt számára kérdés, hogy melyik kasztot válassza a bejelentkezése után.
Ugyan nem érez fájdalmat a testében, így is nehézkes számára a feltápászkodás. Fáradtnak érzi magát éppen úgy, ahogyan odahaza, kiképzése kezdetekor a durvábban kimerítő napokon. Persze aztán hozzászokott, de úgy tűnik, a játékban ez nem így működik. Talán nem elég nagy a kitartása. Mégis kardot ránt, megemeli azt, s maga elé tartja, hogy legalább védekezni tudjon a vízi tündérek következő rohama ellen. Már látja is közeledni az egyiket, aki egyenesen a kardjába rohan. Visító hangján egy utolsó kiáltással jelzi társainak, hogy immáron rajtuk a sor, majd ő is elpixeleződik a néhány perccel ezelőtt lehentelt varangyok sorsára jutván. Még mindig túl sokan vannak azonban. Túlontúl sokan. Bár Morrigan harcra készen emeli kardját, mindez nem lesz elég. Újra kezdenek egyetlen mobbá lényegülni, hogy így többszörös erővel támadhassanak rá az egyetlen túlélőre. A támadást előkészítették. Ideje végezniük a dolgukat.
Ebben a pillanatban, ahogy életében először találkozik szemtől szembe valóban a halállal, még őt is elfogja a félelem. Nem akar meghalni. Az életből sosem elég. Kell neki. Még... Nem is a fájdalomtól fél, azt egészen megszokta. A sportok, valamint a katonaság miatt egészen magas a fájdalomküszöbe. Ráadásul ebben a világban még csak fájdalomérzet sincsen. A halál pillanatában, amikor tudod, hogy nem kerülheted el sorsod, mégis ok nélkül riadt még az is, aki önként vet véget életének. Nincs más választása. Nem tehet semmit. Csak vár, vár és vár. Várja, hogy jöjjön el végre, legyen gyors, és kikerülhessen ebből a rémálomból. Egyszerűen legyen túl rajta.
A ma már sokszor hallott, jellegzetes pixeleződés hangot ismét meghallja. Még sem érez semmit, elméje még mindig ugyanolyan éber, mint azelőtt. Akkor talán nem ő halt meg? Nyitja ki résnyire szemeit, azonban még mindig ugyanott találja magát. Ugyanannak a tónak a partján, ahol a varangyokkal és a vízi tündérekkel küzdött. Ugyanott, ahol az összes céhtársát elveszítette.
Tündérek azonban sehol. Nagyot sóhajt a veszély elmúlására, azonban felvetődik benne a kérdés, hogy mi történhetett. Ugyan hallott arról, hogy a legtöbb játékosnak random módon az admin valamiféle képességet osztogatott, ő maga még nem fedezett fel semmi ilyesmit. Mindig is túl flegma volt ahhoz, hogy kimutassa, mennyire irigykedik ezekre a játékosokra, de ami igazságtalanság, az igazságtalanság. Sosem szerette az ilyet. Első gondolata hát, hogy talán emiatt menekült meg a végtől. Talán végre ő is kapott ilyen speciális képességet, amit annyian mások is. Éppen csak az zavarja őt, hogy egyáltalán nem emlékszik rá, mit tett, és mi történt. Már ha valóban ez a válasz a rejtélyre.
A víztükörben egy zöld indikátor tükröződését látja visszaverődni, mely azon nyomban ellehetetleníti elméletét. Megkapta a választ kérdésére. Az indikátor azonban nem egy másik játékoshoz, hanem egy mobhoz tartozik. Fura... ez egészen szokatlan. Sosem hallott volna olyasmiről, hogy egy játékost a játék valamelyik szörnye mentsen meg. Talán valamelyik állatidomárnak kóválygott el a petje.
- Ne, ne is köszönd meg, még a végén elérzékenyülök. – döbbenten mered rá a víztükörben visszatükröződő arc tulajdonosára. Nem hallott még mobot ezelőtt beszélni. Igaz, állatidomárral se találkozott eddig nagyon. Szerinte gyávák, amiért a kis petjeiket használják harcokra. Ő kardforgatóként a saját életét kockáztatja.
- Hát... kösz, hogy nem hagytál megdögleni. De tényleg. –_– – válaszol fásult kifejezéssel. Nem éppen erre számítana egy „hősi megmentőtől”.
A mob drámaian sóhajtva sétál közelebb, majd terül el a tóparton, mint akinek semmi dolga nincsen. Valahogyan ez a viselkedés egészen emberinek tűnik Morrigan számára. Végtére is, ez a szörny is csak egy program, aki nyilván arra van beprogramozva, hogy efféle emberi személyiségjegyeket produkáljon.
- Ugyan, ugyan, igazán nincs mit. Ez volt a jótevők napja, vagy micsoda. Fura. Olyan kellemes melegséget érzek. Egészen jó. Biztosan a jócselekedet miatt. De azért ne csináljunk belőle rendszert. – a kardforgató szinte azt se tudja, hova köpjön. Beszélgetett már ugyan játékbéli NJK-kkal, főleg quest giverekkel, de ilyen még nem fordult elő vele.
- Francba már, akkor minek is segítettél? ._. – vonja kérdőre a mobot. Holott a szörny az imént még az ő oldalán állt, sehol sem látja, hogy egy állatidomárhoz tartozhat, s nem bízik benne eléggé ahhoz, hogy úgy gondolja, teljesen biztonságban van mellette. Tartja hát kardját még most is kéznél, biztos, ami biztos alapon.
- Mert erre voltam beprogramozva, te észlény. Tegnap még vidoran kergettem a JK-kat, ahogyan azt az Admin belém táplálta, mára pedig hopp, minden megváltozott. Azt hiszem, elromlottam. Valamiért késztetést érzek, hogy jót cselekedjek. O.O Ez szánalmas... ha ez így megy tovább, healer lesz belőlem, vagy ilyesmi. >_> – fakad ki drámai hangon, ahogyan a kis monológját előadja.
- Vagy éppen megjavultál. Szempont kérdése. – vigyorog rá a mobra. Még sohasem beszélgetett ilyesfajta „lénnyel” ezelőtt, így egészen szokatlan számára ez a tapasztalat. Már csak azért is, mivel egyszerűen nem tud elvonatkoztatni attól, hogy csupán egy programmal beszél. Kicsit olyan az egész, mint az interneten azok a botok, amikkel társalogni lehet, általában teljesen értelmetlen dolgokról. Mint a cleverbot. Csupán azzal a különbséggel, hogy elvileg egy ilyen izé meg is ölhetné őt akár. Mert mégis csak egy mob egy gyilkos játékban. Ezért szokta inkább Morrigan ölni őket, mielőtt még őt gyilkolják le.
- Hah! >.> – fakad ki ismét a kifejlett mob, erre azonban a kardforgató már el is neveti magát. Szórakoztatja őt a szörny, aki hirtelen megtanult érezni. Csupán mert a program így írta elő. Valóban furcsa dolgokra képes ez a játék.
- Ha-ha-ha, szerintem is nagyon vicces. Még egyszer ilyen helyzetbe kerülsz, nem feltétlenül fogsz ilyen sokat nevetni. Kivéve persze, ha... Igen, igen. Miért is ne? – sétál lassú léptekkel közelebb Morriganhez. Bármennyire is voltak eddig ijesztő lények a nő számára a mobok, ezúttal meglátja benne a szépséget. Most nem a lehentelni való szörnyet látja benne. Valami egészen furcsa érzés tölti el, ahogyan a fejlett mob impozáns látványában gyönyörködik.
- Ha? Ki vele, mit forgatsz a fejedben, teeee, te... Mi is vagy te pontosan? >.> – vonja fel kíváncsian a szemöldökét. Ennyi azért mégis csak elég volt ahhoz, hogy emlékeztesse őt az elmúlt eseményekre. Nem feledkezhet meg róla. Hiszen minden társa meghalt. Ugyan van még egy-két barátja a Kezdetek Városában, de velük még sohasem kalandozott. Inkább csak inni járnak össze.
- Ha veled tarthatok. A programom azt akarja, hogy csatlakozzak egy játékoshoz. S mivel te vagy itt az egyetlen élő JK, így tiéd a jackpot. Kihagyhatatlan ajánlat. Az előbb is megmentettelek. – emeli fejét büszkén a magasba. Elég nyilvánvalóan sokkal magasabb szinten van, mint azok a mobok, amiket az imént elintézett. Csupán mert a programja ezt akarta.
- Ha ennyire segíteni akarsz, jöhettél volna hamarabb is! – fakad ki Morrigan, kardját pedig erősen megmarkolja. Virtuális teste megrázkódik az idegtől, fejét pedig a földnek szegezi.
- Csak egy perccel, csak egy kicsivel érkeztél volna előbb... Mindenkit elveszítettem, és ez a te hibád! – tekintetét egyenesen a szörnyre szegezi, ahogyan kardját is előrelendíti, meghosszabbított mutatóujjként használva mutat rá ekképpen a mobra. Karja viszont úgy remeg, mint egy alkoholistának, amikor elvonási tüneteket produkál. Képtelen lenne így harcolni. Képtelen lenne így küzdeni. Elég volt már. Nem akar több halált.
- Te is tudod, hogy mindez hazugság. Még hogy az én hibám lenne az, hogy ekkora szerencsétlenek vagytok... – nem ijeszti őt el a felé tartott kard. Furcsa. Még sohasem történt ilyen vele. Maga sem tudja, mi ez, és hogy miért éppen őrá jutott ez a kegyetlen sors a SAO világában. Nem ő akarta így. Nem ő akart megtanulni érezni. Undorító dolognak tartja. Szó szerint fájdalmat érez a mellkasában, s ő maga sem tudja, mi ez a másik dolog, ami benne dulakszik. Talán megértés? Szimpátia? Egy azonban biztos, felfogja azt, hogy a lánynak esélye nem lenne most ellene. Még így sem, hogy jelenlegi állapotában ő képtelen lenne rátámadni. Legfeljebb ha kiprovokálja belőle, hogy támadjon rá, talán megvédhetné magát. Olyan egyszerű lenne. De valamiért képtelen megtenni. Pedig ő tényleg, tényleg megpróbálja. Látszik is a szörny arcán az erőlködés, már ha bármiféle érzelem leírható egy ilyen lény arcáról.
Végül azonban csak nyugodtan közel sétál Morriganhez, testével pedig hozzáér kinyújtott karjához. Nem fél a kardjától. S most már Morrigan sem tart tőle egyáltalán.
- Nem bánom... Tarts velem. Segíts nekem, hogy soha többé ne kelljen ezt átélnem. – ereszti le karját, kardját pedig elrakja, majd óvatosan megsimogatja a szörnyeteget. Annyira valóságos, hogy már-már elhiszi, hogy mindez tényleg megtörténik.
- Mit is mondtál, hogy hívnak? – egészen elmosolyodik mondatára. Sokkal kellemesebbé válnak így arcvonásai. Mint aki egy jó nagy adag feszültségtől szabadult volna meg egyetlen csapásra.
- Mit szeretnél, hogy hívjanak? – kérdez vissza a mob, majd egy panel jelenik meg Morrigan elé, ami a mob, vagyis már pet elnevezését teszi lehetővé. Amint beírja azt, a kasztváltással kapcsolatos információk jelennek meg. Mindent elölről, első szintről, s még csak kardot sem forgathat ezután. A szörny pedig mintha összemenni látszana. Az impozáns lényből ugyanannak miniatűr, kezdő szintű mása jelenik meg. Talán jobb is így. Teljes újrakezdés.