Angelica Katharina

Nagyokat nyújtózva sétálok a Kezdetek Erdejében. Fogalmam sincs, hogy a francba lehettem itt, de végül idekerültem. Az előző este egy ici picit… egy hangyányit sikerül leinni magamat a sárga föld aláig is talán. Viszont rohadt jó este záróm volt igaz. Még szerencse, hogy létezik minitérkép, mert anélkül sosem kerülnék haza. Ejj-ejj.. Azonban míg ezen gondolkoztam egyszer csak egy ág reccsenését, majd láncok zörgését hallom meg. Ösztönösen arrébb vetem magamat, mire a láncok csak elszelelnek a levegőbe.
- Cöh.. – hallom meg magam mögül.
Mikor megfordulok egy tetovált pasit pillantok meg, aki úgy tűnik engem spécizett ki.
- Enyje Astarot még meglepetésszerűen sem vagy képes elkapni? Enyje… - hallom egy második hangot tőlem jobbra.
- Ő legalább próbálkozik… - mondja egy újabb hang most már balról.
- Lydia, Ukyo elég volt nem ezért vagyunk itt. – mondja egy hidegebb férfihang mögülem.
Egy-pár pillanat alatt megértettem, hogy ó jaj most igazán nagy bajban vagyok. Ismét mögülem szólal meg valaki. A hangjából most valami más volt… mint egy ragadozó, aki már elkapta az áldozatát.
- Szóval te lennél Angelica Katharina… A megbízónk azt mondta, hogy ne tévesszen meg minket a látszat… de hogy valaki annyira idióta legyen, hogy elhagyja a teleport kristályát. – emel fel egy kék vacakot – Ezt a Fogadóban hagytad tegnap éjjel. Nagyon szépen köszönjük, hogy ennyire megkönnyítetted nekünk a dolgot.
A számra tettem a kezem, és rémületet színlelek… ám rögtön utána nem bírtam tovább, és kitört belőlem a röhögés. Levegőért kapkodva, legyezgettem magam előtt a levegőt, hogy jelezzem, hogy nem kapok levegőt. Erre csak furcsáló tekintetek kapok vissza, és értetlen fejeket. Végül, mikor megszólalok hangom határozott, a tekintetem pedig megszilárdult.
- Valóban.. ilyen ostobának tartotok Crazy Cemetery?  Szánalom, és még, hogy ti vagytok egy bérgyilkosi céh…
A jobb oldali (avagy bal, mivel megfordultam) csajszi erre csak szinte már visítozva kiáltja oda nekem.
- Mit akarsz ezzel te ribi?
- Azt, hogy nem ti csaltatok engem csapdába. Hanem én titeket. Balfékek. – mondom és felkacagok.
- De beképzelt liba, ezért kivágom a nyelved! – kiáltja, és felém kezd el futni a helyéről, ahol eddig rejtőzött, nyomában egy kis kölyök macsekkal.
- Lydia várj! – kiáltja a vörös hajú faszi.
- Öld meg Gyilkos fullánk! – kiáltom boldogan.
A csajszi párduca rám vetette magát, és megkarmolta a lábam, a csaj meg megütött egy pálcával. Ám már készült elmenni. Milyen kár, hogy nem nagyon ezt neki. Megmarkolom a botját, és nem engedem. Elmosolyodok, és bökőm belemélyed a mellkasába, ám rögtön ki is húzom, mert egy farkaska támad rám. Kemény 4 HP-t sérülök tőle. A mázlista csajszi eközben hátrébb vonult, és ismét fedezékbe léphetett, de hallom még a káromkodását, ahogy az életsávja egyre csak csökkent a mérgemtől. A helyzet nem volt éppen rózsás. Szépen sorjában azonban a másik három si előmerészkedett. ÉS ahogy rám néztek elég pipák. A vezérüknek tűnő piroshajú srác dühösen kérdezi.
- Mit értettél az alatt, hogy te csaptál be minket?
Elmosolyodok a kérdés hallatán. Persze nem válaszolok. Természetesen a nagy fenét tudtam erről az egészről, csak hasra ütésszerűen jött egy ötlet, miszerint mondjam ezt… és sikerült. Az egyikük tényleg volt olyan idióta, hogy bevegye a mondandómat, és bedühödve nekem esett. Közben kezem zöld füstöt ereget ki magából, és szinte már-már érezni vélem, ahogy kimarja a képességem az életpontjaimat. Azonban a többiek nem hagynak nyugtot. Úgy tűnik előre megbeszélt dolgok szerint cselekednek, és nem kockáztatnak. A vezér toppant előre, és csapott is felém, ami el is talált. Sajna ez már életembe vágott. De éltem továbbra is zöld. Ekkor egy vízi valami kezdett el felém folyni, hogy ő is lesújtson.. talált és sebződtem is 4-et, ám a másik csajszi, aki követett, már melléütött. Szépen elhátrálhattam volna, hogy készüljek a következő rohamra… ám az nem én lennék. Megvetem a lábam, és bökőmmel egy villámgyors csapást méreg a vízi lényre. Alap esetben persze nem mérhettem volna rá sebzést… de mivel én jelen esetben az „áldozat” vagyok, és ez nem egy hivatalos párbaj… Így csak nézem, ahogy bökőm körül kékes világosodás történik. A pet életsávja elérte a 0-át a csapás végén. Egy tört pillanat, és a pet pixelreire robbant. Mindenki megállt egy pillanatra, ám a pet gazdája pár pillanaton belül fel kiállt. Térdre rogyott, és karjaival erőtlenül nyúlt a pixelek után. A csapattársai sem mozdultak… ez okozta a vesztüket. 2 villámgyors mozdulat, és már a lány mögött állok, előre tartott kezekkel. A fegyverem végéről vörös pixelek tűntek a semmibe. A lány mellkasán pedig 2 vörös pötty jelezte, ahol eltaláltam. Szeme könnyessé vált, és még utoljára mondott egy szót.
- Sajn…álom Ita….
És dőlt hátrafelé, hogy aztán pixeljeire robbanjon szét. Szinte egy időben kiáltottak fel a még életben maradottak, még a sebzett csajszi is előmászott az odvából.
- Ukyoooo! – kiáltják.
Majd a vezérük elrugaszkodott.
- Hogy merted!? Ezért meghalsz! – ordítja, majd rám támad.
Az első pengéje mellé, ám a másik talált ismét belém sebezve egy szépet. Az előbb lévő kis macska is próbálkozott megint, ám egyszerűen arrébb ugrottam. Lydia is összeszedte a bátorságát, és nekem jött, hogy aztán a láncos srác kövesse. A botok minduntalan célt tévesztettek. Hiába túl magas a fegyverkezelésem… a rendszer engem segít.
- Már bocsássatok meg, hogy meg akartatok ölni… - mondom kissé elhúzott szájakkal.
- Azt mondtad csapdába csaltál minket! Ezek szerint a te hibád! – kiáltja a csajszi, ám megint elhajolok, a rohama elöl.
- Képzeld… csak szórakoztam. Reméltem, hogy egyikőtök lesz olyan ostoba, hogy beveszi, így megcsapkodhatom az életét. Nem gondoltam, hogy ilyen jól beválik.
- Te kis!
Figyelmetlen voltam, és az egyik srác hátba csapott, amitől elestem. De az életsávom mindössze 1 pontnyit ment lefele. Az árnyharcos kölyök elől, csak arrébb gurultam, így sikerült kikerülnöm a rohamait… nem hiszem, hogy nagyon örülnék neki. Végül ismét a párducos csajszi esett nekem… ez tényleg akkora idióta, hogy nekem esik a petje nélkül? Rám veti magát, és megpróbál agyonütni… Ám a bökőm ismét eltalálja a mellkasánál. Megdermed. Akadozó tekintettel néz rá a sebére. És az életsávjára, amely már sárga zónába megy. Megmarkolom a nyakát, mire ő ösztönösen elengedi a fegyverét, és kezeimemt próbálja leszedni.
- Azt nem hagyom! – kiáltja a srác, és felém küldi a farkas petjét.
Összeszorítom a fogam, de nem engedem. A mérgem nagyjából levitte az élete nagyját. A pet kitátja a száját, hogy a nyakamon zárja össze állkapcsát.. ám e helyett mozdul a karom, és egy pillanattal később a Lydia nevű csajszi fején robbantak a fogak. Egy szemernyi idő, és mindenki a lány életsávja az, amit mindenki néz. Azzal, hogy magam elé rántottam az engem érő csapást a lányba vitte be. Ezzel ügyesen megkímélt attól, hogy egy újabb csapásomat pazaroljam rá… Ugyan is a mérgeződése abbamaradt a vörös zónában… ám a farkaska bevégezte a dolgát. Egy pillanat múlva pixeleződött a lány is, ugyanúgy ahogy előtte a másik is. A farkas tágra nyitott szemekkel lépdelt tőlem egyet hátra… Nem bírta felfogni mi történt… pedig nagyon egyszerű. Magam elé rántottam, és élő pajzsként használtam. Az igaz, hogy ezt éppen semmilyen körülmények között sem lehetne éppen tisztességes, vagy éppen fair tettnek mondani, de hát hé… éppen meg akarnak ölni. itt nincs helye fariplaynek itt élethalál harcról van szó, és jelen pillanatban, én állok jobban, mégha mindig 2v1-ben, vagy inkább 4v1-ben harcolunk. A képességemet lassan ki kellene, már kikapcsoljam, mert már átdobott sárgába a fránya. A csávó viszont körülbelül teljesen össze lett roskadva, ugyanúgy a petje is. Hát nagyjából ennyi. Viszont az árnyharcost csak éppen még inkább feltüzeltem. Jött is nekem ismét, ám nem voltam rest. Karomat felrántom, és pengéje megakadt a karvédőmben… hú de örülök, hogy hozzátartozik még a fegyverhez ez. A kezdeti meghökkentségét kihasználva egy szép gyomrost rúgok hátra, mire nekikezd hátrálni. Még nem keltem fel, viszont a földön kör körös mozgással a tengelyem körül a lábammal kigáncsoltam a srácot, aki a becsapódás hatására, kiejtette kezéből a késeit. Fel is pattanok, majd felszedem az egyik pengét. Sajna a másikat sikerült időben visszaszereznie. Viszont… sajna így a sebzése is csökkent… hehe… vagyis.. nem.. Most nézem.. csak 1 kése van. Aha… akkor eddig csak reflexből hittem, hogy vágni fog… hisz árnyharcos… hú ez de égés… Mire fél térdre állt, már ott álltam előtte széles mosollyal az arcomon. Őneki csak ekkor esett le, hogy mi is az állás. Már hátat is fordított nekem, hogy elmeneküljön... nagy hiba. A bökőm kíméletlenül átjárta a testét, pontosan e gerincnél, a kezemben lévő kést meg az álla alátartva elmetszettem a torkát. Bár ebben a világban még élne ezután is...de... már nem fog. Az élete elérte a 0-át. Miközben a pixelek átjárták a testemet, szinte már őrült kacajba fogtam, miközben lassú léptekkel elindulok az idomár felé
- Még hogy ti vagytok a gyilkosok? Szánalmas pondrók vagytok. Mi van kölyök? Ennyire megviselt a társad halála? Gyengék vagytok! Ennyi a bajotok. De ne aggódj, mindjárt utoléred őket!
Kacagva mártom a rémült srácba a bökőmet, meg a másik kést. Kirántom, majd visszanyomom, kirántom ,és újra leszúrom. Kacagva kaszabolom szét, ám egyszer csak a kés beleáll a fába. A kölyök élete elfogyott, a teste elpixeleződött. Felállok majd undorodva nézek a fában lifegő késre.
- Ekkora egy béna badást. - köpök egyet a kés felé, majd megfordulok.
Tekintetem most zord volt, és mérges, mint egy kölyök, akinek eltörték a játékát, és bosszút kíván, ám pár lépés után megállok és nyújtózok Végül arcom ismét mosolygós lett, és minden gond nélkül indulok tova... megpróbálva kijutni az erdőből...