[Küldetés] Oumu Gróf óhajai

by **Strea** Hétf. Nov. 10 2014, 21:01

Oumu Gróf óhajai

Résztvevők: Danee, Miu, Bacchus, Enju Aihara, Zhel, Raven, Ryuu, Zexid, Tachi

Hogy mégis honnan szereztek tudomást a városban zajló furcsaságokról, az rajtatok áll. Egy npc mondja talán, vagy más játékosoktól hallotok róla, esetleg a város maga nem is érdekel, csak a hatalmas kastély kelti fel az érdeklődéseteket? Egy a biztos, a küldetéseket adó hirdetőtáblákon semmi információ nincsen. A legkisebb arra utaló jel sem, hogy bármi probléma lenne; a helyszínre érve viszont rögtön feltűnhet, hogy túl nagy a csend. Dolguk után igyekvő emberek, hallgatagok és némák, az utcákon egyetlen hangosan kimondott szó nincsen, vagy ha van is, az is csak az idelátogatóktól származik, kiket a lakók ijedten néznek, és minél hamarabb próbálnak elsietni a közelükből. A ti közeletekből is. Még választ se kaptok, ha lenne kérdésetek, s bár páran a védett övezeten kívül magasodó, város melletti kastély felé pillantanak, kérlelőn nézve rátok, mondani azonban ők se mondanak semmit. Ti is hamar rájöhettek: bármi s álljon ennek a hátterében, a megoldást a kastély falai rejtik.

Feladat: érkezzetek meg a kastély elé. Lehet egymással találkozni, együtt jönni vagy éppen a többiektől lemaradva, ahogy szeretnétek. Amire kérlek titeket, hogy első körben mindenki csak egy reagot írjon, egy darabig ez így is fog maradni, a magas létszámra tekintettel. Sorrend nincsen és nem is lesz, ha mégis változna a helyzet, szólni fogok.
Határidő: nov. 16. (vasárnap) éjfél, mindenkinek.

by **Zexid** Hétf. Nov. 10 2014, 21:51

Már egészen megszoktam az itteni életet, mármint, hogy végre tényleg élek, és nem csak tétlenül ülök és várom, hogy mások kiszabadítsanak, és tűröm a vérontást. Persze egy határ kell szabnom magamnak, hiszen nem eshetek neki minden vörösnek. A szintem még nem elég és amúgy is gyengécske vagyok, hiszen sokáig nem volt kenyerem a harc. Egy reggelivel kezdem a napot, szép lassan, nem sietve, hiszen semmit nem szabad elsietni, ahogy a Latin bölcsesség is mondja „Die solo non exstructa Roma.” azaz Róma sem épült fel egy nap alatt. Bár nem építkezésre készülök, hanem emberek, vagyis inkább söpredékek irtására, ez így van rendben, imával zárom a reggelit, és kelek fel az asztaltól, majd a szokásos körútra indulok, és fülelek, hátha valami érdemleges dolgot tudok meg.
Új területet akarok felfedezni, Tolbana felé veszem az irányt. Maszkom az arcomon, járom utam. Utam jártán érdekes dolgot pillantok meg, ha már építészet… ez a kastély meg? Biztos vagyok benne, hogy párszor már elmentem mellette és ez nem hagy nyugodni egy nagyon szép épület tárul szemem elé, első és legfontosabb gondolatom hogy van e benne templom? Mert, hogy ez fontos dolog, a kapcsolatunkat ápolnunk kell Istennel. Ha már kapcsolat… jó néhány kört megtettem ebben az érdekes kis városkában gondolataimba merülve, talán túl sokat agyalok, nem tehetek róla, valami oknál fogva, ma nagyon pörgök értem, hogy valami jó fog történni. Ehh… már megint elkalandoztam. Hol is tartottam?
Ja igen, kapcsolat…. Ahogy gondolataim csendesülni látszanak érzem, hogy itt valami gyanús folyik gyanúsan csendes itt minden mintha egy egészen másvilágba csöppentem volna a fővároshoz képest, hogy nem vettem ezt eddig észre… Ráadásul mindenki furán néz rám, biztos csak a maszkom miatt van, semmi más oka nem lehet, azért igyekszem érdeklődni, hogy mégis mi folyik itt. Nem sokat tudok meg, az emberek eléggé tartózkodóak ebben a városban, megpillantok egy táblát, de semmi információ, majd a kastély felé veszem izgatottan az irányt, érzem ott válaszra lelek.

by **Enju Aihara** Kedd Nov. 11 2014, 14:41

Szokásos módon felébredtem megágyaztam és reggelizni kezdtem, ahogy mindig teszem. Aztán raktam el magamnak egy kis elemózsiát, innivalót és útnak indultam. A város fele tartva sokat agyaltam azon, hogy mi is lehet abban az emlegetett "kastélyban". Aztán ahogyan az utamat tovább folytattam nagyon kifáradtam, mert már egy jó ideje gyalogoltam és az igazat megvallva, elég unalmas volt egyedül sétálgatni ilyen hosszú-hosszú úton. Aztán egy jó rá óra elteltével odaértem a városhoz. Egy lelket sem láttam, ezért elindultam, hogy keressek valami értelmes élőlényt. Sok keresgélés után találkoztam egy kislánnyal az egyik elhagyatottnak tűnő utcán és elkezdtem faggatózni.
-Szia kislány. Meg tudnád nekem mondani, hogy miért nincs a városban egy lélek sem? A kislány nem válaszolt csak csendben és ijedten bámult rám. Tovább faggatóztam.
-Kislány, légyszíves mond meg nekem, hogy mi van abban a kastélyban, hogy mindenki ennyire fél tőle. A kislány továbbra sem adott választ a kérdésekre. Úgy döntöttem, hogy tovább megyek. Mentem mendegéltem amikor elértem egy kis patakhoz. A torony felé vezető utat vágta ketté a patak. Azon kezdtem utána gondolkodni, hogy hogy a fenébe fogok rajta átmenni, hogyha nincsen felette híd. Csak járkáltam járkáltam és gondolkodtam továbbra is, hogy hogyan juthatnék át. Aztán már belefáradtam a sok gondolkodásba és inkább kerestem egy fát ahova leülhettem, mert eléggé kifáradtam a sok gondolkodásba az átjutással kapcsolatban. Nagy nehezen találtam egy tökéletes fát ahol jó nagy árnyék volt. Amúgy körülbelül egy fél órán keresztül kutatgattam normális árnyékos fa után mire nagy nehezen találtam. Tehát leültem, és elővettem az elemózsiámat, hogy ehessek, mert elég éhes voltam már. Ettem egy csomót, de aztán úgy gondoltam, hogy nem lenne baj, hogyha elraknák magamnak még egy kis ennivalót és ne faljam fel az összeset. Ittam egy kicsit aztán elcsomagoltam vissza a táskámba. Aztán a végén már úgy kimerültem, hogy elaludtam. Álmomban is végig azon gondolkodtam, hogy mi is lehet valójában a kastélyban. Egy pár óra elteltével felébredtem, de már sötét volt, és mivel nem láttam semmit úgy döntöttem, hogy bekopogtatok az egyik házba, hogy megkérdezzem, hogy aludhatnék-e ott. Bekopogtam három házba. Az elsőnél amikor kinyitották az ajtót egyből becsapták. Én nem értettem igazából, hogy miért csinálta. A második háznál amikor kinyitották az ajtót rám néztek aztán pedig a kastélyra és szintén becsapták az ajtót. A harmadik háznál az a kislány nyitott ajtót akivel az utcán találkoztam. Megkérdeztem tőle:
-Szia. Látom megint találkoztunk. *mosolyogtam rá* Bejöhetnék? Csak egy északára szeretnék itt maradni. A kislány nem válaszolt, de a kezével mutatta, hogy mennyek be. Ahogy a házba beértem egyből bezárta az ajtót. Adtak vacsorát és innivalót. Én ezt megköszöntem és megterítették nekem az ágyat, én pedig lefeküdtem az ágyba. Úgy tettem mintha aludnék, mert folyton engem néztek az ott lakó emberek. Aztán nagy nehezen, de elaludtam. Reggel mikor felkeltem és láttam, hogy süt a nap akkor elindultam a kastélyhoz, de csak szépen csendben, mer nem akartam, hogy az ott lakók felébredjenek. Kerestem egy lapot és egy ceruzát. A lapra ráírtam, hogy:
"-Köszönöm a szállást és az ételt!", és elindultam. Aztán amikor odaértem, jobban megnéztem, hogy mi van a másik oldalt megpillantottam egy hidat a kastély fele vezető másik úthoz. Akkor az járt a fejemben, hogy hogy lehettem ilyen hülye, hogy nem vettem észre egy tőlem kábé két méterre lévő hidat. Aztán hosszas bosszankodás után elindultam a kastély felé, de tudtam, hogy nem lesz gyerekjáték, főleg, ha egy egész városnyi lakos akik elvileg egy nagyon vidám városka voltak most rettegnek egy kastélytól, vagy attól, ami a kastélyban van. Bár nem nagyon ismertem ezt a terepet, mert erről a helyről még nagyon nem is hallottam, de sebaj. Tehát elindultam., és folytattam az utamat a kastély felé.

by **Zhel T. Everett** Csüt. Nov. 13 2014, 17:19

Bosszantó, módfelett bosszantó, mi személyemmel történik. Életem minden egyes mozzanatára emlékszem, felejtésre képtelen memóriával születtem, most mégis. Amennyiben a menüben felelhető óra és dátum az igazat mutatja, több mint egy év hiányzik emlékeim közül. Az utolsó emlékem maga a pokol és végső elhatározásom, hogy főbb felszereléseim az annak érdemeseknek juttassam el. Utána nem maradt más csak a hideg, békés sötétség és a néma csend. Pár órával ezelőtt tértem magamhoz idegen, méltóság aluli helyen, egy közeli barlang mélyén. Felszerelésem maradékának nyoma veszett, teleport kristály, alap felszerelés, ruházat. Semmim nincs, csupán a puszta valóm, mely mindennél többet ér. Exp pontjaim is maradéktalanul eltűntek, újfent egyes szintű vagyok hát, kezdhetek mindent a legelejéről. Kayaba Akihiko gúnyos tréfát űz velem, ám legyen, elfogadom a kihívást. Szánalmas próbálkozásai megkarcolni sem képesek családomtól örökölt büszkeségem. Felállok innét is, csak figyelj féreg, mert kijutok innét és fejed veszem, ezzel vezekelhetsz ellenem elkövetett bűneidért.
Barlangom elhagyva ismerős környéket, fákat észlelek. Jártam itt, nem egyszer, erre a barlangra mégsem emlékszem. Nem volt itt eddig ez nem vitás, hisz elmém egyetlen egy zugában sem vélem felfedezni eme üreg képét. Lehetőségeim rendkívül korlátozottak, csekély választási lehetőségeim vannak, kényszerítve vagyok arra, hogy fedetlen testel szeljem át a rengeteget, fegyverek és plusz védelem nélkül. Átlagemberek millióit törné apró darabokra a rám nehezedő nyomás, de én ezt vezetőhöz illő könnyedséggel kezelem. Haragom elfojtása jobban igénybe veszi akaratom, mint nyomorúságom elemzése, önmagam sajnálata.

92 perc étlen, szomjan, kíméletlen menetelés után érkezem meg Tolbana kapujához A hely megváltozott, egy kastély éktelenkedik város mellett, visszataszító látványt nyújt. Utam során egyetlen árva farkas mob-al végeztem, ennek köszönhetően került élet csíkom a vörös tartományba. Ádáz küzdelem volt, de sorsa abban a pillanatban megpecsételődött, hogy útja keresztezte az enyémet. E vad teremtménynek köszönhetően inventorym tartalmaz pár aranyat, három szelet húst meg egy farkas prémet, amit derekam köré csavartam. Vadember kinézetét keltem oly eleganciával, melyet kevesen vélnek felfedezni pusztán látványom alapján, képtelenek észrevenni a ruhák mögött megbúvó hatalmasságot.
A fogadtatásom enyhén szólva kellemetlen és egyben felháborító. Tán hiányos öltözékem felelős reakciójukért. Tudom magam is, hogy jelenlegi viseletem egyik modern kultúra sem nézi jó szemmel, mégis sértve érzem magam indokolatlan viselkedésük miatt. Arcátlan férgek mind, egytől-egyig, nincs kivétel.
Boltokat felkeresve válik világossá, hogy jelenlétem nem kívánt, nem lelek menedéket e városban, még egy tisztességes ruházatot vehetek magamnak konokságuk miatt. Jéghideg tekintetem lenézően emelem rájuk, nincs itt keresnivalóm, elhagyom e lezüllött várost, és a közeli kastélynál teszem próbára kiváló üzleti érzékem. Hihetetlenül zavaró számomra, hogy a bőrömön keresztül érzem a külvilágot, elfogathatatlan….

Előzmény majd egy élményben lesz olvasható egy bizonyos esemény után Rolling Eyes

by **Ryuu** Pént. Nov. 14 2014, 14:48

// Zhel él \o/ *user imádja* xP //

*.*
Okés. A mai nap is csodálatosan indult. Imádtam az eget, a napocskát ami ránk süt, és magamat. \o\ Minden nap azzal kel, hogy elképzelem milyen nagyszerű dolgokat fogok aznap véghez vinni. ^^ Imádtam minden nap minden percét. A nehéz pillanatokat is, mert azok által épül az ember, nem de? Habár magasabb rendűnek tartom magam az átlag söpredéknél, aki irányításra született, nem felejtettem el, hogy ugyanaz faj tagjához tartozom. csak épp egy magasabb szintű létformaként. Cool

Mármint emberként ugye bár lol Rolling Eyes

Na szóval újra felkerestem pár egyes szintű falucskát, ahol már régen jártam. Nem akartam semmit se csinálni, de ha úgy vesszük nálam a semmittevés is aktív. ^^
Ráadásul ahogy Tolbana felé közeledtem valami furcsaságra lettem figyelmes. Egy farkasprémbe bújt gyanús elem haladt a város felé. *.*
Ha nincs észlelése, akkor most kipróbálhatom a lopakodásom! *.* Ha van, akkor megmondom neki, hogy le akarom vágni egy kis expéért! Az ilyen arckifejezéseket mindig élvezem nézni, elég sokféle reakciók születtek már egy ilyen duma után. x3 Szóval Lopakodás jártasságot aktiválva utána lopakodtam! *.*
A városban az amúgy is depressziós hölgyek urak azt láthatják, hogy egy kétes egyén próbál ruhát kunyizni, és vonul végig a főutcán kvázi mutogatva magát, majd utána kisvártatva egy japó vörös szemű ( cseppet sem bizalom gerjesztőbb srác) lopakodik a nyomában hol egy tábla mögé bújva, hol egy újság mögé rejtőzve, hol egy njk öreg nénit használva fedezéknek.
Csak utána jöttem rá, a nagy vadászat közepette, hogy a városban sincs minden rendben, de mivel áldozatom is odafelé vetette magát, ahol én is a baj forrását vártam, így nem izgatott.
Nem léptem ki viszont odaérve a lopakodás nyújtotta fedezékemből. Fák vagy bokrok mögött maradva figyeltem, hogy mi fog történni.

by **Danee** Pént. Nov. 14 2014, 23:15

Oké, hogy múltidézés, merengés, meg miegymás keresztül-kasul a város rég látott helyein, egész éjszakán át, hajnalba nyúló sétafika a mezőn egy kis vadászattal egybekötve, ahol még ismerősökkel is összeakad az ember fia...

De egy idő után minden csoda elveszti a varázsát, és rá kell jönnöm nekem is, hogy nem élhetek folyton a múlt emlékei között, vissza kell bizony másznom a jelenembe, no meg azt a rengeteg elherdált arany colt is illene visszatermelni mobozással, ha már ilyen hosszúra nyúlt a szabadságnak szentelt napjaim száma

Horunkát is magam mögött hagytam, már csak Tolbana és aztán a lépcsők. Mehetnék teleporttal is, de pont ez a pár nap tanított meg arra, hogy ha mindig a leggyorsabb, legrövidebb utat járom, akkor egy csomó minden érdekességről, szépségről és izgalomról maradok le. Gondoltam kicsit megpihenek, veszek valami szép almát a standok egyikénél...

Vidáman roppan az alma a harapásaim alatt, de én csak bambán bámulom a táblát. Semmi. Nincs rajta semmi. Egyetlen árva, nyavalyás, unalmas kis küldetés sincs kiszögelve, ragasztva rá.
- Hát ez fura...
Nézek szét az arra sétáló városlakók közt, de ahogy máskor se nagyon, most se igazán kívánkozik megszólítanom őket, inkább visszaballagok a gyümölcs-kufárhoz:
- Vinnék még egy párat az almából, igazán nagyon jó az íze, annak amit innen vittem - mutatom fel a kezemben lévő megcsócsált darabot, amit talán egy félórája se hogy megváltottam tőle
- Amúgy meg tudja mondani, hogy miért nincs kint egy küldetés se a hirdetőtáblán? Ennyire felkapott hellyé nőtte volna ki magát a város, hogy elkapkodják még az újdonságokat is?
Kiszolgál ugyan, de egy szót se szól arról amit kérdeztem, mintha nem is hallotta volna mit mondok.
Már rajta vagyok, hogy feltegyem újra a kérdést, amikor úgy tűnik veszi az adást, bár egy szót se szól, csak sokat sejtetően néz rám, majd el a távolba. Mereven egyenest...
- Egy kastély? Mi van vele? - értetlenkedek - A kastély lenne az oka?
Minthogy szavakban továbbra sem bővelkedik az én jóravaló árusom, hát beérem ennyivel:
- Köszönöm - csengetem ki neki a finomság árát - azt hiszem megnézem magamnak azt a helyet! De...
- Hm... - nincs kedvem egyedül menni
Gyorsan előkerül az üzenet küldő:

Danee írta:Kedves Miu! Találtam egy rejtélyes kastélyt Torubana mellett, a helyiekből nem tudtam kiszedni semmit se, mind borzasztó szófukar, és furcsa mód nincsenek küldik se a hirdető táblán. Fölöttébb különös a hely. Kaptam egy tippet, úgy döntöttem megnézem közelebbről is a kastélyt, ha van kedved egy kis kiránduláshoz, vagy borzongáshoz, vagy csak simán a társaságomhoz, ruccanj le ide a városba, a kastély nincs messze látni fogod! A bejáratánál megvárlak, ha jönnél!

//interakció: Miu

by **Phobos** Szomb. Nov. 15 2014, 11:09

Annak ellenére, hogy ragyogó napsütéses idő volt, a fiú vörös, térdig érő kabátban, arcába húzott csuklyával ült a céhház kertjében. Igyekezte a legbelsőbb, legmélyebb gondolatait kizárni a fejéből, s valami egészen másra koncentrálni. Zenéről elmélkedett - pontosabban egy melódia fogalmazódott meg benne, ami összefüggött azzal a dallal, amivel a saját és egy lány lelkét nyugtatta meg. Talán csak elfelejtette, mily zongorajáték kísérte Zerot, és csak felelevenítésre várt. Magában is gyönyörű volt, de vajon egy zeneeszköz kíséretével mit lehetne kihozni belőle? Egy himnuszt? Akárki is szerezte a dalt, az emberek sorsát oly tökéletesen, oly szépséges gyásszal tudta megjeleníteni azok előtt, akik még nem zárkóztak el az igazi művészettől, s saját érzéseiket nem vetették latba. Kellett valami, ami jelzésül szolgálhat, ha nem mindenkinek, de legalább azoknak, akik még változtathatnak a saját életük körforgásán. A lovag tudta, hogy ez önmagára is ugyanúgy vonatkozik, de egyelőre nem érezte magát elég erősnek. A csalódottság, a kétségbeesés leterítette a lábáról. Ugyan a dühös lény, mely tiszta harag manifesztációja volt Ravenben, most aludni tért, ám sejteni sem merte, mi lesz, ha Ende vagy a fekete sárkány újból feltűnik. A szívében jól érezte, a szemtől szemben állás elkerülhetetlen, már csak annak ideje kérdéses. Viszont addig a fiú ki szerette volna használni azt a maradék alkalmat, egy-két dolgot illetően. A padról felállva kinyújtóztatta hátát, s egy szolid ásítást követően a kert tavacska felett átszelő hídra lépett. A szikla falról lezúdúló víztömeg zaja a gondolkodási lehetőséget - jelen pillanatában - tompította, de Ravennek most nem volt szüksége semmi másra, csak csendre és nyugalomra - egy nyugodt zátonyra, a viharos óceánokon. Fejét lehajtva, karjaival a hidat szegélyező korlátra nehezedett, s semmi mást, csak a vízcsobogást hallgatta. A csendes zaj zene volt füleinek. Hosszassan így töltötte idejét, mire egy hűvösebb fuvallatt kizökkentette nyugalmából. Feszülten nézett fel, s döbbent, rövid sóhaj hagyta el száját. Az észlelése - melyet véletlenül bekapcsolva hagyott - jelzett. A jelenlét túlságosan ismerős volt, hogy ne tévessze össze valaki máséval. Ám az amilyen gyorsan jelent meg, oly gyorsasággal tűnt tova. A fiú arcára dühös ráncok ültek ki.
- Jöttél, hogy nevess rajtam?! - kiáltott, majd abba az irányba futott, amerről őt érezte. A céhházból kifutva tág kilátás tárult a lovag elé, de sehonnan sem volt sejthető a jelenlét. Raven a feltörő dühöt visszafolytva sütötte le szemét. A földön egy fekete toll hevert - egy megperzselt, fényben fakó, mélysötét toll. Valamiért magához tudta társítani a sérült tárgyat. Ideges mosollyal az arcán tette el, majd elindult. Tolbana - egyetlen emlék jutott eszébe: Desperado. Igen. Ott jutott eszébe, mi is ő. Ott ébredt fel abból a végtelen rémálomból. Ám most mégsem azért ment oda. Eddig csak szóbeszédből hallott a kastélyról, ám most már érdekelte. Egyszerűen bármit megtehetett volna, amivel elfeledtetheti az imént történteket. Máshol kereste a menedéket. Amennyire csak lehetett, messze akart lenni a Limentől. Csuklyáját jobban arcába húzta, amint másokat is meglátott a kastély közelében. Számított rá, hogy nem ő lesz az egyetlen, akit csábít az ódon épületet beburkoló rejtély.

by **Tachibana Makoto** Szomb. Nov. 15 2014, 18:47

Tolbana nem feltétlenül a kiváló kereskedelmi összeköttetéseiről és alvilági kapcsolatairól marad meg az emlékezetemben. Nem, itt inkább rendkívüli bájakkal megáldott hölgyeményekbe szokásom beleakadni mintegy teljesen véletlenül, hogy aztán változó, de eddig minden esetben pozitív eredményt mutassak fel velük kapcsolatban, már ami az est további részét illette. Hürrem és Ilsette ide vagy oda, most nem szándékoztam egyetlen szoknyára sem vadászatot kezdeményezni, még akkor sem, ha netán a véletlen, vagy éppen a titokzatos mágneses kölcsönhatás, ami köztem és az ízlésemnek megfelelő leányok között fennáll, megmutatná magát. Kivételesen fontos információszerző körút közepén voltam, és ennek keretében látogattam el Tolbana városába. Kellően félreeső hely volt ahhoz, hogy az informátorommal összehozhassunk egy feltűnésmentes találkozót és megbeszéljük a részleteket az ő információi és az általam kínált ár összefüggésében.
Azonban a félreeső sikátorban, amelyet egyébként már jól ismertem, hiszen Ilsette annak idején pontosan ide húzott be felháborodottan, miután kiléptünk a szomszédos fogadóból, szóval itt nem volt senki a megjelölt időpontban. Így hát egyelőre azzal töltöttem el az időmet, hogy az emlékeim között szörföztem, és kicsit fájó szívvel gondoltam vissza arra a lányra, aki az újabb találka megbeszélése után kettő nappal öngyilkos lett. Pontosan egy nappal azelőtt, hogy újra találkozhattunk volna. Számtalan összeesküvés-elméletet fel lehetett volna húzni erre az eseménysorra, kifejezetten emlékeztetett azokra a történetekre, ahol az egyik fél valamilyen döntő fontosságú bizonyítékkal rendelkezik, erről köpni szeretne, de a találkozója előtt röviddel váratlan szívroham éri, vagy túladagolja magát, esetleg egy vonat elé ugrik. Kár érte, nem voltam messze attól, hogy lebeszéljem róla a bugyiját, kíváncsi lennék, hogy miért döntött úgy, hogy hazamegy inkább :]
Lévén az informátoromnak bizonyára közbejött valami, esetleg ő is csatlakozott a szint széléről ugrók táborához, kikukucskáltam a sikátor takarásából. Ennyi késés már azt jelentette, hogy nem is fog megjelenni. Viszont ahogy megpillantottam a farkasprémbe öltözött fazont és az őt elég feltűnő módon követő fiút, felkeltette a páros az érdeklődésem. Zsebre dugtam hát a kezem, és a lazaság mintaképeként csatlakoztam a rövidke konvojhoz, lassú, kényelmes léptekkel követve őket. Pont abba az irányba tartottam véletlenül, amerre ők :] Hogy ez hová vezet, az vajmi kevéssé számított, így nem tulajdonítottam nagy jelentőséget a kastélynak sem. Nem ismertem a várost, és csak éjszaka járkáltam benne, könnyen elkerülhette a figyelem, hiába nem rémlett a létezése.

by **Miu** Vas. Nov. 16 2014, 19:43

A tegnapi nap folyamán sikerült addig kint kópisztólnom, míg rám nem sötétedett. Most kivételesen nem tévedtem el csak a barangolás közben egyszer sikerült elbóbiskolnom, így elég hamar elkapott az éjszaka, aztán egy ideig próbáltam átlátni a sötét rengetegen, de sajnos nem látok a sötétben, világításra alkalmas eszköz híján pedig, inkább felmásztam egy fára és ott éjszakáztam. Másnap meg mikor az következek, hogy felkeljek, mármint én még nem akartam kelni csak egy kis sípoló hangocska döntött úgy, hogy felébreszt. Persze én meg már elfelejtettem, hogy egy fa tetején alszom, szóval még félálomba elkezdtem kutatni és próbáltam elcsitítani a hangot. A gond csak az volt, hogy a fa is úgy döntött, hogy eleget aludtam, így egy apró reccsenés és az ág amin feküdtem már le is dobott magáról. Én meg már zuhantam is lefelé. Próbáltam volna megkapaszkodni, hogy ne essek tovább, de hiába próbálkoztam nem sikerült. Már felkészültem a földre érkezésre, mikor a lábam megakadt két ágban, én pedig fejjel lefelé lógtam, mint egy denevér. Még mindig elég mesze járok a talajtól és semmi kedvem sincs arccal érkezni a földre. Viszont az két ág, meg kezdi megadni magát és nem szándékoznak már sokáig megtartani. Valahogy nincs kedvem leesni innen, szóval megpróbáltam felhintázni magam egy ágig, hogy belekapaszkodjak. De amint lendületet vettem a két ás amibe a lábam volt beakadva, nagy reccsenéssel eltörtek, én pedig szerencsésen háttal érkeztem a talajra. Szépen elterültem a földön és néhány másodpercig riadtan markoltam a földet. Az biztos, hogy teljesen felébredtem ettől a kis zuhanástól. Amint magamhoz tértem a pillanatnyi sokkból. Láttam csak, hogy új üzenetem érkezett és azt jelző sípolás volt az ami ehhez a kalandos ébredéshez vezetett. Megnyitottam és gyorsan el is olvastam. Nem nagyon örültem az üzenetnek, de csak azért mert amiatt sikerült lezuhannom a fáról és nem akkor keltem fel amikor nekem jó lett volna. De mindegy már ébren vagyok és amúgy is Tolbana itt van a közelben. Ébredés után így is úgy is ott kötöttem volna ki. Gyorsan el trapoltam a városba és tényleg elég furcsa volt ott a hangulat. Meg igazából nem rémlik, hogy lett volna a környéken bármiféle kastély. Nem rég jártam erre egy miniboss miatt és akkor még az a építmény még nem magasodott itt és a légkör is teljesen más volt akkor. Mivel azt már tudom, hogy nem érdemes kérdezősködni, így nem is erőltetem meg magam most az infó szerzéssel és rögtön a kastélyhoz megyek. Útközbe előveszek a szütyő apró sütit. Most ez lesz a reggelim, tízóraim talán már ebéd, fogalmam sincs arról, hogy hány óra lehet a lényeg az, hogy ma csak ennyi lesz az össz kaja amit eszek. Megérkeztem a kastély bejárata elé és ott volt Danee is.
-Szia! Kérsz?
Nyújtom oda neki a sütis szütyőt, miközben én zavartalanul és unottan eszem tovább.
-Szerintem ez biztos valami küldetés lesz. Nem rég jártam erre és akkor ez még nem volt itt.
Néztem az előttem magasodó építményre, majd újfent a süti evéssel foglalkoztam csak.

by **Bacchus** Kedd Nov. 18 2014, 10:30

Ugráltam én is örömömben, ahogy a többiek. Hangosak voltunk, de volt is okunk rá! Malcolm végre elért valamit. Az a fukar csak vesztett pénzéből, még pedig jelentős hányadot. A még üres falak visszaverték zajainkat, ami még tovább fokozta jó kedvünket itt Taftban.
- Igyál Fraggy! – üvöltöttem szinte a taréjos kölyökkel, akinek ugyan mi más lett volna a beceneve, mint a Kakas – igyál te is Mal és Xen, vendégeim vagytok, meg persze egy jó kis kártyapartira!
Kikészítettem az erre az alkalomra vásárolt pia készletet, valamint a kártyapaklimat, amit mindig magamnál hordok. Plusz azt a két hamis lapot még nem vettem elő, azt későbbre tartom gihi.
- Malcolm terítek, kétszáz aranya tét, maradt még ennyid? – röhögtem a képébe. Megérdemli a kapzsi fickó a szurkálódást, most égett le átmenetileg. Egyetlen mozdulattal terített a saját tétjét, ami nem kevesebb volt, mint két ezer arany. Ettől még Xen is visszahőkölt.. – Zsivány vagy koma – feleltem neki és visszahúztam tétem, mire ő is csak kettő száz aranyat hagyott elöl a földön. Jobbján még csak ez volt, a bár végleges kinézete még odébb van. De egyben biztos vagyok, kupi lesz ebből a helyből, ha rajtunk áll. Meg is indultak a tétek és csak pörögtek a lapok.
- Csak azt nem értem, mi van Tolbanában.. – mondta siralmas hangnemben Xen. – Valami van..
- Kussolj, most játszunk – szakította félbe Fraggy. - Tűrd a vereséget, vagy kell a verés? – rázta öklét Fraggy fenyegetően. Mire Xen nem szólt csak kifosztotta az este folyamán.

*Tolbana városhatár*

A zötykölődő szekér megtette hatását, legalábbis Kakasnak jól ki is nevettem és tockosokat adtam neki. Kinevettem rendesen.
- Így jár aki nem bírja a piát és a mozgást – szórakoztam jól tettekké fajult rosszullétén.
- Fogd be! - Very Happy

– Nem elég az, még ez is.. – a hangok magukért beszéltek.
Jókedvűen hallgattam, hogy bizony, ráfér még a tanulás, de nem csak ezen a téren. Viszont Xen, amit mondott. Ha egy mondat is igaz belőle, akkor, egy lépéssel én is közelebb kerülhetek, ahhoz, amihez Fogas.
Leugorva a szekérről és ott hagyva Fraggyt be is vetettem magam a városba. Enyhe túlzás, közel sincs akkora, mint az első város, de a „Disznó bal bokája” általunk elnevezett fogadó itt állt. Ami oly kedves számomra és egészen szívemhez nőtt az elmúlt évek alatt.
- Ahogy Öreg! – kiáltottam egy épp arra járónak, aki ládát cipelve felém fordult, nem szólt, elfordult és elsietett. – Csak érjelek utol, kapsz olyat! – vetettem utána, de eszem ágában sem volt egy njkval bunyózni. Megpróbálkoztam még egy embernél, de az is füle botját sem mozdította. Ahogy Xen mondta, mindenki kussol és félnek a kastélytól, ami nem lehet más mit.. biztosan az, ahogy mondta. Ez a reakció csak egyre utalhat szerintem is.
Kinyújtott léptekkel a kastély felé vettem az irányt, ahol bizony már álldogáltak páran, beszélgettek, koslattak és miegymás. Megérkeztem végre a Kaszinóhóz! A város lakossága már tuti elbukta az összes aranyát, amit én most mind megszerzek, na meg az övékét is! (masszív vigyor)

by **Strea** Kedd Nov. 18 2014, 11:34

A kastélyt hatalmas kert öleli körbe, cirádás kerítéssel, benne formára nyílt sövénnyel s egy kikövezett, egyenesen a bejárathoz vezető úttal. A kertkapu résnyire van nyitva, és a helyen a csapattársaitokon kívül egyetlen lelket nem láttok, talán emiatt is van, hogy viszonylag hamar felfedezhetitek egymást. És még valakit. Egy közeli fán egy fiú figyel titeket, szájában egy fűszállal, egyáltalán nem zavartatva magát, a lányoknak még vigyorogva integet is, lekiabálva valami köszönésfélét, ha feléje néztek. Ám egyelőre nem száll le onnan, tekintetét az időközben megérkező hármasra emeli, elröhögve magát a farkasprémes fiún, ám a csuklyás játékos feltűnése jobban izgatja: egy kis ideig kotorászik a zsebében, elmélyülten bámulva a lovagot, végül előhalászik egy cukorkát, és Raven felé hajítja azt.

Kaptok mégegy ismerkedős kört; mostmár nagyjából mindenki egy helyen van, így nyugodtan lehet interaktolni, beszélgetni egymással. Ha úgy döntötök, hogy elindultok, az épület bejáratáig elmehettek, a kertben semmi nem fog akadályozni titeket.
Határidő szintén vasárnap éjfél.

by **Enju Aihara** Kedd Nov. 18 2014, 15:23

Ahogy Tolbana városkáját elhagytam és a kastély felé igyekeztem, úgy döntöttem, hogy megállok egy kicsikét és megvárom, hogy hátha arra jön valaki. Hosszas várás után nem láttam senkit, így hát elindultam tovább a kastély felé. Amikor a közelébe értem, megláttam, hogy körbe van véve egy fallal. Hát mit is tehettem volna, bementem.
*Olyan furcsa ez a hely. Olyan szép, de még is meg van benne az az ijesztő része is.*
Sok sok ideig járkáltam a kastély körül. Megnéztem a kertjét és a kertben lévő virágokat. Megszaglásztam őket és amikor megfordultam és egy nem is olyan tőlem messze lévő fára néztem, megpillantottam egy fura fickót akinek a szájában egy fűszál volt, és felkiáltottam.
-Ki van ott?- Ilyet fejjel bámultam a fura fickóra. A fickó köszönt és furcsán vigyorgott, de a fáról nem jött le. Hát mit is tehettem volna, kerestem egy attól a fickótól távol lévő árnyékos fát és leültem ebédelni. Amikor leültem szépen kicsomagoltam az ennivalómat elővettem az innivalómat és elkezdtem enni. Miután én szépen megebédeltem a csomagolóját az ennivalómnak és az innivalóm tartókáját beleraktam a tarisznyámba. Elkezdtem gondolkodni, hogy vajon mi is lehet abban a kastélyban.
*Talán egy sárkány van oda ment?* - Bámultam magam elé döbbenten.
*Áhh dehogy is. Beszélek már itt butaságokat. Biztos van valami értelmes oka annak, hogy félnek az emberek. Talán egy ijesztő gonosz boszorkány egy csúnya nagy hogy is hívjákkal az orrán?* - Nevettem el magam, aztán gondoltam egyet és arra az elhatározásra jutottam, hogy nem megyek be addig a kastélyba, amíg nem jön valami értelmes emberke, hanem tovább fantáziálok azon, hogy mi is lehet odabent. Gondoltam arra is, hogy egy három fejű kutya, de azért gondoltam, hogy ilyen úgy sincs bent hisz miért lenne. Aztán arra gondoltam, hogy mi van ha valami szamár fejű kutya, macska, kacsa, oroszlán és sárkány keverék. Belegondolva elég hülyén nézett ki ezért hát olyan röhögőgörcsöt kaptam, hogy azt hittem ott fulladok meg. Hirtelen hangokat kezdtem el hallani a bejárati kapu felől és odasiettem persze elrejtőzve, hogy senki se lásson meg ha jött netán tán valaki. Nem véltem felfedezni senkit a területen ezért hát arra gondoltam, hogy biztos egy cica vagy egy kutya volt, netán lejött az a fickó a fáról. Aztán hirtelen eszembe jutott, hogy a kis tarisznyámat ott hagytam a fa alatt és ha lejött talán csak az a fickó a fáról, akkor simán elviheti.
*Úr isten mi van ha ellopja ami a tarisznyámban van? A Akkor nekem annyi, mert élelem és víz nélkül meg fogok halni, főleg ha nem találok innen ki véletlenül mert előfordulhat ő bénaságom miatt.*- Gondoltam miközben a fát kerestem ahol eddig is voltam. Sok idő eltelte után nagy nehezen megtaláltam a fát és a tarisznyámat is. Egy idő után furcsa emberekre lettem figyelmes. Egy farkasprémbe öltözött fiút, egy enyhén szólva fogyatékos és elég bénán követő kinézetű butus fiút és egy szőke hajú, szintén a két fiút követő emberkét pillantottam meg.
*Hát még jó, hogy valami értelmes alakokat vártam.* - Néztem fogyatékos képpel magam elé azon gondolkodva, hogy miért kell mindig ilyen szerencsétlen alakokba botlanom. Gondoltam, hogy józan eszű ember nem jön ide a kastélyba a látvány vagy a fura fickó vagy akármi miatt is, ezért feltételezni mertem, hogy ők is a miatt vannak itt mint amiért én is. Tehát fogtam magamat és odamentem hozzájuk és köszöntem nekik.
-Sziasztok. - Mosolyogtam szépen, és megvártam amíg válaszolnak nekem.

by **Zhel T. Everett** Pént. Nov. 21 2014, 23:57

Egyéb lehetőségek híján az utam a közelben lévő kastélyhoz vezet. Emlékeim szerint nem kellene itt lennie eme építménynek, most mégis látom a saját szememmel, mely soha nem csal. Távollétemben építették volna? Igen, meglehet, azonban ez most mind lényegtelen számomra. Tolbana városában teljesen meghalt a kereskedelem, és ezt ennek a létesítmény jelenlétével magyarázom. Tán ott megkapom azt, amire szükségem van, nem várnak zárt ajtók, nem részesítenek rosszalló pillantásokban alantasa létformák.
Az út a kastélyhoz rövid, bőven elég negyed óra, hogy kényelmes tempóban elérjem hatalmas és hivalkodó kertjét. Felesleges ekkora udvart fenntartani, semmi haszna a tulaj egyértelműen nagyzolni akar a méretek eltúlzásával, esetlek egy zsémbes, magának való nőszemély, ki csupán a kertjébe betévedt állatok képesek elviselni.
Alaposan körülnézek, és akaratom ellenére ég elmémbe az egész látványa, köztük azoké is, kik előttem értek a kastélyhoz. Magam nem zavartatva haladok egyenesen előre, a kastély bejárata felé, hisz az a célom, nem a kertben való bámészkodás. Egy pillanatra megtorpanok, majd megállok, hogy a rajtam vihorászó szerencsétlen felé forduljak. Valóban, öltözékem nem alkalomhoz illő, de amit e féreg meg merészelt tenni sem jobb. Lenéző pillantással jutalmazom, mintha egy életre teljesen alkalmatlan entitást figyelnék szánakozva.
- Saru – Jutalmazom meg egy szóval, egyetlen egy szóval, mely bőven elég ahhoz, hogy leírja lénye egész valóját. Egy teremtmény, mi az állatok közt tán a legokosabb, mégis butább bármely embernél. Ez ő, egy jelentéktelen szemétdarab, magára nem nézve, saját helyét nem ismerve vágyik figyelemre vulgáris megmozdulásaival.
Tökéletes jellemzésem után tovább haladok a bejárathoz, azonban újabb akadályba ütközöm. Egy gyermek lép oda hozzám és mindenféle tisztelet nélkül szólít meg. Tűrhetetlen, hogy mit meg nem engednek e korosztálynak. Borzalmas neveltetésre vall, hogy egyszerűen leszólít egy félmeztelenül sétáló férfit, még akkor is, ha felkeltettem érdeklődését, ez így, ebben a formában nem helyes.
- Térj haza! – sokkal inkább jó tanácsnak szánom, nem utasításnak, a többi már rajta áll. Közöltem vele, amit akartam, ezért tovább indulok, mert egyre többen és többen gyűlnek össze körülöttem, többnyire kétes, intelligenciahiányban szenvedő egyének, elég rájuk nézni, velük nem közösködöm.
A kertkapu résnyire nyitva, kapucsengőt nem vélek felfedezni. Nincs más út, mint előre. Kinyitom a kaput, majd egyenesen a kastély bejárata felé veszem az irányt, szemrevételezve mindent és mindenkit, ami a szemem elé kerül.

by **Zexid** Szomb. Nov. 22 2014, 09:11

A kastély felé közeledve, érdeklődve lesel körül, hátha találkozok valakivel, akitől némi információt szerezhetek, a kastély milétéről, bár ahogy látom, rajtam kívül senki sem tartózkodik a kastély közelében, kezd egyre furább lenni a dolog, gondoltam, és haladtam tovább egyenesen előre. Megérkeztem után kicsivel, egy lányra pillantok, szóra sem méltatom, egyelőre a rejtekhelyemen maradok, számomra az egész lénye jelentéktelennek tűnik, kicsit rohangál a lány ide oda, nem is értem, persze közben egy fiúra is figyelmes lesek, aki egy fán hempereg. Majd, nem sokkal ezután, újabb alakok jelennek meg, a benyomás alapján, csak is az egyikük, méltó köszönésre, de érzem, hogy eléggé egoista, így a köszönésem elmarad. A fiú lejön a fáról, mint egy majom, ezt a kardforgató a szemére is hányja, beigazolódik a gondolatom, semmibe nézi a fiút, végül elindul, egyenesen a kapun befelé, végül úgy döntök, megvárom mindenki érkezését, de közben nem maradok rejtett, előjövök rejtekhelyemről, nem akarok gyanúsnak tűnni, a maszkom így is eléggé azzá tesz. Keresztem kihúzom ruhám alól és fölé teszem, hogy lássák, mégis miféle szerzet vagyok, adok nekik egy kis esélyt az első benyomás szerzésre rólam. Tehát itt az ideje bemutatkoznom.
- Üdv. a nevem…..
A random név talán a legnagyobb butaság volt amit valaha elkövettem, és igen, itt jöttem rá, olyan rég nem kellett bemutatkoznom, hogy teljesen megfeledkeztem a nevemről, persze a karakterlapon gyorsan segíthetett volna ezen, de hogy veszi ki magát, ha valaki elkezd kutatni, miután már elkezdte a köszöntést.
- …nem fontos, fontosabb, hogy ki, mit kerestek itt, és mi az oka a gyülekezéseteknek.
Mentésem iránt csodálattal tekintettem, bár a szívem majd kiugrott, de a vörös arcomat szerencsére senki sem látta, persze ekkor gondolatban nyugtáztam magamnak, hogy remek döntés volt a maszk szerzése, illetve felvétele. Míg belül, majdnem össze törtem, saját idiotizmusom miatt, kívül a maszknak hála határozottnak tűntem. Idáig minden cselekedetem és gondolatom azért volt, hogy tiszteljenek és határozott kiállású férfi legyek, de most… most képes lettem volna, egyetlen egy mondattal derékba törni ezt az egészet, meggondolatlanságom észveszejtő volt, jobb lenne, minden egyes szavamat átgondolnom mielőtt kimondom. Minden esetre, szép mentés büszkén nyugtáztam a gondolatot, és veregettem meg vállam képzeletben és ebbe annyira sikerült belemélyülnöm, hogy bármit mondtak válaszként, egyáltalán nem figyeltem.

by **Danee** Szomb. Nov. 22 2014, 16:25

Ahogy elhagyom a város kapuját, a kastély apránként növi ki magát a látóhatáron, míg végül már szinte teljesen kitölti a látóterem. Nem a bejárathoz vezet az út egyből, méretes kert terpeszkedik körötte, míves vaskerítése kapzsi módon öleli körül azt is, kirekesztve az arra méltatlanokat, s kíváncsi utazókat.
Én mégis beengedem magam a résnyire nyitott kapun, besurranok, akár egy betörő, nem próbálom meg szélesebbre tárni, hogy aztán éktelen nyikorgásba kezdjen az olajozatlan sarkokon.
De ennyi. Nem kezdek bele rambózni, kúszni-mászni, fedezékről fedezékre mászni.
Lazán sétálok az épület felé tovább,, épp csak nem kezdek fütyörészni. Mert azt Mucsi bátyánk szerint nem szabad. Mert azzal felverjük az ősök csendjét.
- Ne fütyülj! Fütyülsz és hazudsz! Hát kivakartalak a… - idézem fel ezt az örömteli sort az üresen tátongó kertben sétálva.
Nem erőltetem meg magam, hiszen kitudja, mikor érkezne meg Miu, lehet, nem tud egyből elszakadni a teendői elől, meg hát ki tudja jön-e egyáltalán. Ha már üzentem neki, az a minimum, hogy várok rá. Egy ideig. Talán egy órát. Legfeljebb ráírok újra, hogy tud-e jönni, várjak-e rá egyáltalán.
Azt hittem egyedül leszünk, de három alak is feltűnik a kapu előtt, mire odaérek
- Yo! Hi! - köszöntöm őket, laza integetéssel, s újra zsebre vágom a kezem, miután a falnak döntöm a hátam.
Van köztük egy midget lányka, így a másik kettőre különösebben nem szentelek nagy figyelmet:
Lopva méregetem a kiscsajt, szemei, akár egy nyúszinak, vörösek, a haja se mindennapi: rózsaszínű, bár Tokyoban ez talán nem olyan cifra dolog. Hm… ha esetleg Miu nem jönne…
Aztán rám köszönnek valahonnan. A magasból. Nézek fel az épületre, netán valamelyik ablakból szóltak, de sehol senki, aztán mikor a fára téved a szemem, meglátok egy kis srácot
- Hey, yo! Mi a helyzet odafenn? -
Csendes kis lazulásomat egy ismerős alak teszi tönkre. Tachibana Makoto…
Tüntetően fordulok másfelé. Semmi kedvem vele beszélgetésbe elegyedni, de még csak közösséget vállalni sem. Remélem, mihamarabb lelécel innen, és nem zavarja sokáig a vizet itt.
- Yo, Miu! Chan - teszem hozzá, felderül az arcom, ahogy meglátom, elébe is megyek, ne ott keljen Tachi mellett üdvözölnöm, amúgy is kitudja, mit művelne vele
- Köszi, jöhet egy - fogadom el a sütit
- Om-nom-nom-nom
- Ja, simán lehet, hogy küldetés, hát meg meglátjuk, ha beljebb kerültünk. Van itt pár más játékos is már, de azt ott – mutattam Tachira - Messzire kerüld. Perverz. És gyilkos. A Shu nevű ismerősöm odáig van érte, de szerintem csak simán tette neki a szépet.

by **Miu** Szomb. Nov. 22 2014, 17:28

Elég hatalmas kert várja az arra tévedőket. Elég cirádás kapu vette körbe, bár szerintem kissé már túlzottan is giccses volt. Ha nem lenne az a köves út a bejárathoz simán el lehet tévedni itt. Bár lehet csak én lennék képes eltévedni. De hát na, ha egyszer nehezen tájékozódom, akkor ez van. Láttam, hogy másokat is ide vonzott ez a kastély. De annyira nem foglalkoztam velük, még a fán lévő valaki se foglalkoztatott, bár szerintem neki van pár infója. Én csak azt kerestem meg aki idehívott és vele voltam hajlandó foglalkozni. Nincs kedvem feltűnősködni, mert itt van a róka képű is arról a fejtörős minibossról. Akkor és ott elég volt belőle, már csak azért is, mert akkor neki köszönhetően is sikerül sebzést kapnom a lézer show mellet. Úgy néz ki Danee se kedveli túlzottan és még bónuszba fel is hívta rá a figyelmem.
-Tudom. Már találkoztam vele egyszer és az elég is volt nekem ahhoz, hogy többet ne akarjam viszont látni. Bár lehet nem kéne emlegetni, mert akkor csak ide vonzzuk a bajt.
Jegyezte meg, majd a sütis szütyőt Danee kezébe nyomtam és oda sétáltam a fán pihenő alakhoz. Tanulva a Mostlys esetből, inkább kérdezősködöm. Nem akarok visszarohanni ide, mikor már nyakunkba lesz a baj. Meg az se biztos, hogy itt lehetséges lesz majd vissza kijönni.
-Üdv! Te biztos tudsz valamit arról ami itt folyik. Lennél szíves informálni minket a dolgokról. Kezdve ott, hogy kinek a kertjébe is engedtük be magunkat? Majd folytathatod azzal, hogy miért is kukult meg az egész város?
A kérdéseim feltétele után pedig leülök annak a fának a tövébe, aminek a tetején a fiú is ül. Majd végig néztem a játékos társakon. Hát őszintén szólva eléggé érdekes kis csapat verődött itt össze. Valamiért van egy olyan érzésem, hogy ebből az egészből egy hatalmas káosz lesz majd.

by **Tachibana Makoto** Szomb. Nov. 22 2014, 19:07

Nem rejtegettem egy pillanatig sem a jelenlétem, szimplán követtem a párost. Azt hiszem az elöl sétáló férfi észre sem vett, a kölyköt meg már láttam valahol, noha rám nem valló módon nem tudtam volna megmondani, hogy mégis honnan ismerem. Ami csakis azt jelentheti, hogy a találkozásaink száma egy alkalomban maximalizálódott :] Így, hogy már kettőre nőtt ez a szám, már tudni fogom, hogy ki ő, és hol találkoztam vele másodszorra. Ezen túl viszont legfeljebb annyira érdekelt, hogyan reagál egy ilyen feltűnően követő alak arra, hogy ha ilyen érdektelen módon követik :] És azt hiszem ennyiben ki is merült a szórakozásom. Nem volt túl izgalmas választás, de én is követhetek el hibákat. Pechemre mire a megfelelő konzekvenciákat levontam, addigra már odaértem a kastélyhoz, ahol speciel jó néhány járókelő be sorjázott a kertbe vezető kapun. Mindegyikük kissé tanácstalannak tűnt a prémes fickót kivéve, szóval talán ő volt otthon, a többiek viszont biztosan nem :]
- Hölgyeim és uraim, tudnak arról, hogy birtokháborítást követünk el? - kérdeztem, a kapun jómagam is belépve. Körbepillantottam, és lám, néhány hasonló státuszban leledző egyeddel is összefutottam, mint a sárga indikátoros követő alak. Nosza találtam hát jobb szórakozást, mint a nyomkövetés, szép kényelmesen odasétáltam a sütiző pároshoz.
- Nahát, kit látnak szemeim! Rég találkoztunk :] - köszöntem egy sunyi vigyorral integetve, aztán kikaptam egy sütit a lány erszényéből és behajítottam a számba - Remélem szívósabbak lettetek, nem érintene jól, ha megint elveszítenélek titeket harc közben - jegyeztem meg gúnyosan, a lány fejét még meg is paskoltam - Biztos nem lesz vészes ez a miniboss - tettem hozzá a kastély bejárata felé pillantva. Természetesen ilyesmiről nem tudtam, de erről nekik fogalmuk se lehetett. És valóban, máris jobban éreztem magam, hogy szekálhattam két idegent, akikkel egyszer már kiszúrtam így vagy úgy :] - Képzeld el, a tobzoska megoldása annyiból állt, hogy fel kellett adnunk a harcot - folytattam, hogy ha esetleg arra gondolna, hogy majd most jól ignorálni fog, akkor felkeltsem a figyelmét. A férfi kevésbé érdekelt, természetesen, bár a lányra se tudtam úgy nézni, mint más lányokra. Inkább olyan... aranyosan zaklatható áldozat volt :]

by **Phobos** Vas. Nov. 23 2014, 12:30

Sok ember, annál idegesítőbb zajjal. A fiú önkénytelenül hunyorítva préselte össze ajkait, szemöldökét gyanakvással húzta fel. Persze valóban számított arra, hogy többeket más, egyéni okokból is vonz a kastély, de a lovag egyszerű időtöltésből, a zavaros gondolatok elterelése miatt vágyott a rejtély megfejtésére. Ahogyan beléptek az ódon kapukon, kabátjáról láthatatlan porszemet letörölve lépésre szánta el magát. Jártasságát már a Limenből való indulás előtt bekapcsolva hagyta, s észlelésének jelzését csak most vélte számottevő tényezőnek. Szemeit meglepő furcsasággal emelte a legközelebbi bozótosra, s lassú, komótos léptekkel indult meg. Nem tudta nem ignorálni a vörös lovagról szóló negatív visszhangot, amit a fiú által látásból ismert Danee hangoztatott a nálánál azért jóval fiatalabbnak tűnő, szintúgy külcsínből ismerős Miuval. Nem állt túl messze tőlük, így elcsíphette a beszélgetést - még ha a többi részlete lényegtelennek tűnt. Orron át nagyot szippantott a levegőből, majd kifújta azt.
- Ezt pont olyasvalaki mondja, aki nálánál kissé fiatalabb kislányokkal kezd... - A két szót nyájas gúnnyal hangoztatta, ahogyan elviharzott mellettük. Költői túlzás... vagy nem. Számára édesmindegy, csupán meglepte az a hozzáállás, amit egyesek tanúsítani mernek. Mindegy, nem az ő dolga. Ellentmondást nem tűrő léptekkel csörtetett a bokros rész felé, majd a közelében lefékezve felvett a földről egy vékony faágat, s a sűrűbe túrt azzal.
- Csigabiga gyere ki, ég a házad ideki...~ - monoton hangon, szánt szándékkal hamisan, unottan dalolta a közismert mondókás dalt. Az észlelés jártassága nem rejthette véka alá a bokorban megbúvó alakot, bárki is lehetett az. Kicsit sem frusztrálta az értelmetlen játszadozása, sőt, valahol mintha szórakoztatta volna Ravent. Előjött vagy sem, a szóban forgó fiú pókerarcot vágva, nemtörődöm módon vonta meg vállát, majd tekintete a fán ücsörgő egyénével horgasztotta össze. Kedves, hogy cukorral kínálja, de meg is kérdezhette volna, kér-e egyáltalán. A földről lassan, öregkorra jellemző végtelen türelemmel vette fel a Ravenhez dobott édességet, s kezével a csomagolásával játszadozott. Egy sunyi félmosoly szelte át arcát, amiért titokban kezdte élvezetesnek gondolni másokkal való gonoszkodását és terveiknek a meghiúsítását. Fáradtságot szimulálva nézett fel a fán ücsörgő, a korábban majomnak hívott fiúra.
- Köszönöm szépen, de cukorallergiám van. - emelte meg bal kezét, majd visszadobta a zajos papírba csomagolt cukrot a feladónak.

by **Bacchus** Hétf. Nov. 24 2014, 00:31

Nyolcan várakoznak a kaszinó kapu nyitására. Nyolc szerencse játékos, akik megpróbálják visszaszerezni, az azóta csórókká lett város lakók pénzét. Csakhogy nem számoltak velem, elnyerem a pénzük, a megtalált pénzt aztán meg lelécelek. Nájsz.. vigyorogtam.
- Oly, hahó - üdvözöltem mindenkit egyszerre - a nevem
Ventura.. - vicsorgás - Ace Ventura.
Talán több nem is kellett, talán nem is figyeltek oda? Kitudja, nem jelent semmit sem. Csencselve egy kekszet, vagy mit a triótól, majd beléptem a kapun. Se vörös szőnyeg, se pincérek, se fogadtatás.
- Piát és asztalt, addig egy tapodtat se - mondtam a láthatatlan személyzetnek, akiknek már itt kellene lenni. Helyette, csak egy serdülő majom lógott a fán, de legalább energia dús. Ossza az észt, mint Fraggy. Fele sikerrel, mint Fraggy. Intettem neki és pisszegtem kettőt. Ha figyelt a figyelemfelkeltésre úgy a birtokolt fa alá mentem.
- Szevasz, mi a szituáció, jó a lapjárás errefelé? - érdeklődtem, hogy mi a helyzet, mennyire van jó passzban a kastély jelenlegi tulaja. Ha tud bármi szívderítővel szolgálni, akkor nyugodt szívvel töltök a gourdba egy kis piát és iszom meg, amennyiben nem tud, vagy nem érti a kérdést, így nincs tovább szükségem információra, csak piára.
Egy dolog letudva, a pia. Addig legalább mindenki beljebb jött sőt, páran el is indultak befelé. 2. szék nekem kell.. ugrottam ki és pár nagyobb lépéssel furakodtam előre, hogy minél előbb bejussak.
- Állj már arrébb - taszítottam félre Daneet - még lekésem az osztást - léptem másodjára a bejárat elé. Ezen a ponton jön el az én időm. Ha kártya lesz tényleg a feladat, jó muri lesz itt. vagyunk elegen a hülyeséghez, és hülyék is. Van itt piros sárga, kék, zöld meg lila. Verés lesz, ebben biztos vagyok. Szembe néztem a sráccal, aki fontosnak szólítja magát.
- Pénzt. Mi mást keresnénk itt? - nevettem kérdésén. Bárhogy védekezett, vagy támadt, jót nevettem továbbra is. Ha felém fordult újra, jókedvre derültem, de egyben máris rajtam volt a lustálkodási vágy, szóval addig, amíg nem tettek semmi elfogadhatatlant, vagy nem csaltak nyíltan, beleásítva valakinek az arcába, várta,. hogy az előttem álló tegyen annak érdekében, hogy bejussunk. Mindenkinek jár egy komornyik, csak az előttem állónak és a mögöttem állónak nem.
Pech.

by **Strea** Hétf. Nov. 24 2014, 15:30

- Hát én! Hali Very Happy

– vigyorog a fiú és integet Enju felé a lány kérdésére, ám nem jön le, és a tarisznyád tartalma sem érdekli különösképpen. Zhel megjegyzésére csak a szemöldökét húzza fel, vidáman csapva a fűszálat a szája másik szegletébe, pillantása viszont hamar Ravenen állapodik meg: félrebillentett fejjel nézi, ahogy a lovag visszadobja a cukrot, és csodálkozva kapja el azt – Hűűű, nem is tudtam, hogy ilyen öregek is érdeklődnek a NerveGear és a sao iránt – méri végig újra, csillogó szemekkel – De azok ilyen bedőlten járnak, nem? – kérdezi aztán, leugorva a fáról, odaszaladva a fiúhoz, hosszan és fürkészőn nézve a kapucni alá, egészen közel hajolva. Miu kérdése azonban eltereli a figyelmét; mosolyogva lép oda a lány mellé.
- Szia, Ken vagyok. És te? – dől hozzá Miuhoz egy pillanatra, majd a többiek felé is fordulva válaszol – Ez itt Gróf Oumu kastélya, egyelőre én is csak ennyit tudok. Deeee valami pénzes fazon lehet, ha ilyenekre futja neki – mondja, Tachi kérdésére látszólag elégedetten bólintva, a mondat miniboss részével nem is foglalkozva – Nohh, én bemegyek, eleget ültem kint – kiált fel, és el is indul, felzárkózva az időközben előresiető Bacchushoz, közelebb hajolva hozzá – Gondolod kártyából szervált ennyi aranyat? – kérdezi, annyira nem halkítva le a hangját, hogy a közelben állók és a hallgatózással rendelkezők ne hallanák meg. Amikor odaértek a bejárat elé, ha más esetleg megtorpanna, ő akkor sem habozik benyomni a hatalmas épület roppant kapuját.

[Küldetés] Oumu Gróf óhajai Cielmansion2

Akinek van észlelése, már egy idő óta sejtheti, hogy nem üres a kastély. Alighogy beteszitek a lábatok, máris elétek siet egy komornyik, még a hatalmas belső tér megcsodálására sincs időtök. Játékos, zöld indikátorszínnel, fekete öltönyben, fekete, rövidre nyírt hajjal. Az egyedüli furcsaság a feje fölött villogó, pirosban lévő életcsík.
- Jó napot kívánok – hajol meg – Szíves elnézésüket kérem, de a mai nap folyamán a Gróf Úrnak már nem áll módjában falusiakat fogadni. A következő nyílt tárgyalás holnap délben lesz, kérem jöjjenek vissza akkor.

Technikai információ: Ryuu-t csak azok vehetik észre, akiknek van legalább 1-es szintű Észlelés jártassága.
Pótlás: Ryuu 500 szóval pótolhat.
Határidő: Ryuunak péntek éjfél, a többieknek vasárnap éjfél.

by **Enju Aihara** Kedd Nov. 25 2014, 14:54

Miután köszöntem a három játékosnak egy kicsit mentem csak velük, mert úgy döntöttem, hogy jobban körülnézek. Néztem erre néztem arra de nem láttam semmi érdekességet.
*Olyan unalmas ez a hej. Nem is értem, hogy minek jöttünk ide, hiszen minden olyan normálisnak tűnik itt.* - Gondoltam magamban, majd a kerítés falához értem. Ott leültem egy kicsikét pihenni és elgondolkozni a dolgokon. Elővettem élelmiszeremet, vagyis ami maradt belőle, aztán szépen elfalatoztam azt. Nagyon megszomjaztam, de a kulacsom üres volt, ezért hát eldöntöttem, hogy kimegyek a kerítésen és hozok vizet onnan ahol átjöttem a kastélyhoz. Kifelé menet sok új karaktert pillantottam meg. Három játékos a fánál ült ahol a fura fickó volt. Két férfi és egy lány, de ha beleszámítjuk a fán ülőt akkor négy férfi és egy lány.
- Konnichiwa! – Köszöntem oda mosolyogva, majd elhagytam a kastélyt. Sétáltam és sétáltam a víz felé teljesen kiszáradva és a halálomat várva, kiszolgáltatottan. Na jó egy kicsit beleéltem magam. Tehát mentem és amikor odaértem elővettem a kulacsomat, majd pedig megtöltöttem friss, tiszta vizecskével. Amikor visszafelé mentem leültem az egyik fa árnyékba, mert nagyon melegem volt már, s hirtelen egy hangra lettem figyelmes. Egy kiscica nyávogott a fa mellett lévő bokorból. Kivettem onnan és a maradék ennivalómat odaadtam neki, majd megitattam. Miután a cica jóllakottan elfutott a messziségbe és már nem láttam úgy döntöttem, hogy egy kicsikét még elidőzök ott. Ültem még egy kicsikét, s majd mentem tovább a kastély felé. Amikor visszaértem úgy véltem észrevenni, hogy mindenki megérkezett már. Odamentem a kastély falához, hogy bekukucskáljak az ablakon és kicsit szétnézzek, de nem láttam sokat mert a függöny el volt húzva. Aztán hirtelen jött egy olyan gondolat, hogy bekopogok a kastélyba. Visszaigyekeztem a bejárati ajtóhoz. Amikor az ajtóhoz értem bekopogtattam, s egy fura férfi, vagyis egy komornyik jött elém és mindenkihez szólva ennyit mondott:
- Jó napot kívánok. – Hajolt meg.
- Szíves elnézésüket kérem, de a mai nap folyamán a Gróf Úrnak már nem áll módjában falusiakat fogadni. A következő nyílt tárgyalás holnap délben lesz, kérem jöjjenek vissza akkor. – Miután ezt elmondta fogtam magamat és hátat fordítottam az ajtónak és odamentem az egyik ajtóhoz közeli fához, majd leültem.
- * Hát akkor várok még egy kicsikét. *-Aztán fogtam magamat és feltettem egy kérdést mindenki számára:
- Most hogyan tovább? –S vártam a többiek válaszára.

by **Miu** Kedd Nov. 25 2014, 16:07

Danee felhívta a figyelmem a vörös Rókára és persze az emlegetett nem habozott oda jönni hozzánk és megtisztelni minket a társaságával.
-Nahát, az emlegetett szamár!
Nem örültem annyira a viszont látásnak. De nem is fogok ellenszenves lenni vele. Semmi értelme nincs és csak a hangulatot húzza le az egész. Nem túlzottan foglalkoztam vele és inkább próbáltam felvenni az ő stílusát, míg beszéltem hozzá.
-Talán szívósabb lettem talán nem és eltudom képzelni mennyire nem érdekelhetett téged az, hogy a múltkor kiestem.
Kételkedtem abba, hogy egy miniboss várna minket bent, de sose lehessen tudni. Végül is az emberek félnek a kastélytól, szóval bárki vagy bármi lehet odabent.
-Szerinted egy miniboss vár minket odabent?... Hát ha netán igazad lesz, akkor remélem, most majd nagyobb segítség leszel mint a múltkor. De ha netán nem, akkor legalább azt tedd majd meg, hogy nem hergeled a többieket.
A Róka volt olyan kedves és elmondta, mi is lett a vége annak a minibossnak. Igazából érdekelt a dolog, viszont nem vitt volna rá a lélek, hogy pont tőle kérdezzem meg. De szerencsémre kérdezés nélkül is elmondta.
-Értem. És pontosan mennyi időbe telt erre rájönnöd akkor Róka koma vagy nem is te találtad ki a megoldást, hanem valaki más?
Nem igazán emlékszem a nevére, lehet be se mutatkozott akkor. De nekem már Róka fog maradni akkor is ha netán elárulná a nevét időközben. A fura fazon aki közben szintén csak úgy vett a sütimből nem nagyon foglalkoztatott, de azért mélyen magamban reméltem, hogy a torkán akad majd a falat. A lánynak is csak vissza integettem, majd mentem kicsit informálódni.
-Üdv Ken! Én Miu vagyok és köszi az infót.
Sokkal nem lettünk okosabbak, de legalább már tudtuk, hogy kinek is a birtokát háborgatjuk. Amint Ken pajtás felpattan mellőlem én is követtem a példáját. Bár én előbb visszaléptem a fiúkhoz, vissza vettem a sütis erszényem és sebtiben el is pakoltam azt az invertorymba. Majd belekaroltam mind két srácba és elkezdtem őket magam után húzni befelé a kastélyba.
-És most irány befelé fiúk! Keressük meg azt a minibosst!
Belépve az ajtón egy komornyik fogadott minket, akinek az életcsíkja nem éppen festett jól. Meg arról hadovált, hogy az a gróf pacák nem fogad ma már több falusit.
-Ohh…és nem falusiakat fogad?
Bár én már így is úgy is befogok menni. Nem fogok én még holnap is idejönni. Főleg, hogy engem nem érdekel az a nyílt megbeszélés csak az, hogy mi van itt. Talán a lányka kérdésére is meg lesz a válasz, ha én megkapom a válaszom az enyémre. Meg úgy egyébként én nem tudok mit válaszolni neki. Én csak azt tudom, hogy én mit fogok csinálni akkor, ha nagyon nem akarnak beengedni minket.

by **Danee** Kedd Nov. 25 2014, 18:01

- Hát ez meg ki a fene volt? – nézek Miura, miután a jövevény (Raven) tovább lépett, hátha ő tudja
- És mit szól be másoknak?
De nem volt idő háborogni, jött a másik istencsapása, Tachi:
Ez ide jön. Ez tényleg ide jön! Van képe idetolni a …
Faarccal vártam meg mivel hozakodik elő. Abban biztos voltam, hogy Miuval kapcsolatban készül majd valamire, aminek köze lesz a molesztáláshoz
- Bár megvakulnál – motyogtam az orrom alatt
- Veled nem lehet elég régen találkozni… - feleltem neki még mindig kulturált hangnemben
- Paraszt – néztem a szemébe, mikor megkínálta magát a kekszből, az már meg se lepett hogy mi volt a következő lépése.
Készültem rá: „Sajnos” Miu buksija helyett csak a kézfejemet sikerült meglapogatnia, mert ezt a pofátlanságot nem tudtam volna újra elviselni még egy lánnyal szemben. Villámgyorsan csaptam félre a kezét
- Gondolom, hiába kérném, hogy hagyd békén a társaságomban lévő hölgyet. A magadfélékben nincs egy szemernyi tisztelet se mások iránt… Inkább keresd meg Shukakut, úgy hallom teljesen oda-vissza van érted. Illetek is egymáshoz!

Majd mikor nyílik a kastély kapuja, megvárom, míg a leggyorsabbak előre szaladnak, felőlem akár lökdösődhetnek is, éppenséggel ez a legkisebb bajom most. Csak aztán indulnék neki én is, de Miunak úgy tűnik, mintha más tervei lennének. Értetlenül nézem, ahogy Tachit is magához szorítja.
Finoman kiszabadítom magam a karja öleléséből.
- Minden tiszteletem a tied Miu-san… – vettem elő a legjobb modoromat – és szeretném tiszteletben tartani a döntésed, de… ezzel – mutattam Tachira – nem vagyok hajlandó többé közösséget vállalni, se egy levegőt szívni
- Ha vele szeretnél tartani, úgy sok sikert. Nem értem a döntésed, egy perce még nehezményezted a jelenlétét… de legyen… Csak óvatosan. Az előző lányt, aki a csapatunkban volt megerőszakolta. És nem mellesleg: az a lány meg is halt a partiban.

Hagytam had menjenek, ha így akarja, én majd tisztes távolból követve a többieket lépek be a kastélyba.
A komornyik ajtót nyit, sajnálkozik, én meg furcsállva nézek rá:
- Ne haragudj – tegezem le rögtön – de miért vörös az életcsíkod, és mi végre játszod a komornyikot, játékos létedre? – bökök az életcsíkja felé
- Várj, kitalálom! – vontam az ujjam a szám elé, mint aki gondolkodna – Terrorral éri el, hogy engedelmeskedj neki! És rendszeresen meg vagy bűntetve, azért ilyen alacsony életpontod! Vannak más alkalmazottak is a kastélyban, akik hasonló állapotban vannak, mint te, komornyik uram?

by **Zexid** Szomb. Nov. 29 2014, 19:30

Vissza térek kis világomból, és látom hogy a többiek már valamiféle interakcióba kezdtek egymással, és figyelmetlenségemnek hála nem tudtam meg semmit az itt tartózkodásuk okáról, és nem akarok hülyén feltűnni így, inkább nem kérdezem meg újra, bizonyára amiről szó van az egy küldetés lehet. Hallom a közelemben beszélgetőket hogy valami bossról meg utálatról beszélgetnek és valaki egy hölgyet zaklat, persze semmi közöm hozzá, majd a pasija megvédi. Ennek ellenére oda fordulok és szemügyre veszem őket.
-Egy pi….
Uhhh közel volt , nehogy felhúzzam azzal hogy le pirosozm
- typang
- Egy pitypang
Mutatok a földre, majd hátat fordítok nekik. A szívem zakatol, egyértelmű hogy teljesen más szinten van mint én és ha akarna kirángat innen és megöl a pk zónában már ha itt nem tud, nem sokat tudok erről a városról, de persze elegen vannak itt, nyugtatom magam és már kevésbé kapkodom a levegőt. De úgy tűnik, hogy nincsenek rossz viszonyban a pirossal, sőt eléggé barátinak tűnik a kapcsolatuk, a keresztemhez kapok majd felnézek, Istenem, miféle kifordult nézetű világba csöppentem, mért vannak egy pirosnak zöld barátai? Persze mindezt szépen halkan magamban. Észre sem vettem és megint túl sok időt töltöttem el magamban, az utóbbi időben egyre többet, hiszen baráti kapcsolatot senkivel nem építettem ki így csak én voltam magamnak és úgy tűnik a koncentráló képességem teljesen oda. Mikre észbe kapok elindultak befelé, követem őket, nem tehetek és nem is akarok mást tenni, itt a lehetőség arra, hogy erősebb legyek. Bármennyire is végeznék legszívesebben ezzel a pirossal, el kell tűrnöm a jelenlétét, és bár félelmet keltett bennem remélem, semmi nem látszik ebből a világ felé, az arcom úgy se látják jelenleg. Belépve a kastélyba a többiek már feltették a fontosabb kérdéseket így én csak hallgatok és érdeklődve figyelem a piros játékost hátha esetleg végezni akarna a sérült komornyikkal. Vagy valami hasonló gonosz piros dologba kezd.

by **Tachibana Makoto** Szomb. Nov. 29 2014, 22:57

Sokan lettünk, ám én jelenleg akkor is csak két emberre összpontosítottam. Figyelmen kívül hagyva mindenki mást, beleértve az izgága pojácát, aki Kenként mutatkozott be; vagy akár azt a másik alakot, akinek az indikátorunk felkeltette az érdeklődését. Csak a jelenlétüket vettem tudomásul, amolyan tartalékok voltak a szórakoztató személyeket tartalmazó listámon, aminek most két egykori... "társam" állt a tetején.
- Nahát... csak nem allergiás reakciót váltottam ki belőled? Félted a pozíciód Miu szemében? :] - reagáltam a fiú gyűlölködésére, nem felvéve azt, amit művelt, vagy mondott. Sokkal korábban kell kelnie ahhoz egy ilyen fickónak, hogy képes legyen akárcsak egy arcizmomat is megrándítani. A szemkötős lány ezzel szemben messze nem volt ilyen ellenséges, noha a szavaiból kiéreztem, hogy azért nem feltétlenül rohanna a karjaimba. Ezért is volt félig-meddig meglepő, ahogy ragaszkodott hozzám. Majdnem biztos voltam benne, hogy ennek nem én vagyok a forrása.
- A múltkor csak megvártam, amíg eltűnnek azok, akik hátráltatnak minket. Chan-channal remekül megértettük egymást, nem tellett sokba, hogy a közös munkánk meghozza a gyümölcsét és összeillesszük a kirakós darabjait :] - vigyorodtam el. Valóban, ketten már gyorsan dolgoztunk, számba vettük a lehetőségeket, egymásra figyelve próbálgattuk az ötleteinket. Ezt egy tízfős csapatban lehetetlen volt megtenni, már kontraproduktív volt a lángelmék száma a csoportban.
- Danee-kun megorrolt rám, mert én megtettem azt, amit ő nem mert :] Neked megpróbált már udvarolni, vagy még mindig nem szedte össze a bátorságát? - kérdeztem Miut, némi magyarázatot adva Danee-kun viselkedésére, amit aztán vagy elhitt, vagy nem. Ha a gondolatot a fejébe ültetem, nekem az is megfelelt - Most is biztos azért ilyen mogorva, mert azt hiszi, lecsaplak a kezéről :] De megnyugtatlak, bár aranyosnak tartalak, nem vagy az esetem. És azt a másik lányt sem erőszakoltam meg, nem vagyok én olyan gonosz. Csupán zaklattam egy kicsit, ismerkedési szándékból :] - folytattam a társalgást könnyed, csevegő hangnemben, miközben odakerültünk lassan a kapuhoz, ami kitárult annak rendje és módja szerint. Komornyik, vörös életcsík, Gróf úr, falusiak, holnap déli tárgyalás. A lényeget megjegyeztem - Mellesleg Danee-kun, ha ennyire félted tőlem, nem lenne jobb, ha mellette maradnál és elviselnél engem az ő érdekében? Milyen lovag az, aki ilyenkor elmenekül és elbújik duzzogni a sarokba? - csóváltam meg a fejem. Ejnye-ejnye, ezért nem tud magának barátnőt fogni. Pont akkor nincs ott, amikor fontos lenne a jelenléte.

by Ajánlott tartalom

[Küldetés] Oumu Gróf óhajai

[Küldetés] Oumu Gróf óhajai

Re: [Küldetés] Oumu Gróf óhajai

Re: [Küldetés] Oumu Gróf óhajai

Re: [Küldetés] Oumu Gróf óhajai

Re: [Küldetés] Oumu Gróf óhajai

Re: [Küldetés] Oumu Gróf óhajai

Re: [Küldetés] Oumu Gróf óhajai

Re: [Küldetés] Oumu Gróf óhajai

Re: [Küldetés] Oumu Gróf óhajai

Re: [Küldetés] Oumu Gróf óhajai

Re: [Küldetés] Oumu Gróf óhajai

Re: [Küldetés] Oumu Gróf óhajai

Re: [Küldetés] Oumu Gróf óhajai

Re: [Küldetés] Oumu Gróf óhajai

Re: [Küldetés] Oumu Gróf óhajai

Re: [Küldetés] Oumu Gróf óhajai

Re: [Küldetés] Oumu Gróf óhajai

Re: [Küldetés] Oumu Gróf óhajai

Re: [Küldetés] Oumu Gróf óhajai

Re: [Küldetés] Oumu Gróf óhajai

Re: [Küldetés] Oumu Gróf óhajai

Re: [Küldetés] Oumu Gróf óhajai

Re: [Küldetés] Oumu Gróf óhajai

Re: [Küldetés] Oumu Gróf óhajai

Re: [Küldetés] Oumu Gróf óhajai

Re: [Küldetés] Oumu Gróf óhajai