Hinari vs Silver

by **Hinari** Pént. Szept. 26 2014, 19:08

Előzmény

Nem akartam a kiülős részen harcolni, hely se lett volna túl sok, így inkább a rendezett kertrész mögé vezettem a fiút, ahol nem volt gond, ha véletlenül kárt teszünk valamiben. Egy fákkal teletűzdelt tisztás, itt-ott a szél által halomba sodort avarral, talpam a sárguló füvet tapodta, alig látható nyomokat hagyva maga után. Ha elég figyelmesen hallgatóztál, a közeli folyócska hangját is hallani lehetett, a jéghideg víz ráérősen csordogált a mohos sziklák között, elsötétülve azon a részén, ahol a fölötte átívelő híd árnyékot vetett rá. A kert hátsó része, melyet a természet legalább annyira uralt, mint az emberi tevékenykedés.
- Remélem megfelel – álltam meg, visszafordulva a fiú felé, vidáman tárva szét karjaimat, élvezve egy kicsit a derűs időjárást. Tekintetem a céhház épületére vetült: innen alig lehetett látni az alsó és középső szinteket, a körülöttünk magasodó növényzet eltakarta a főépület nagy részét, olyan érzést keltve az erre járókban, mintha egy régi erdő szélén állna, letűnt idők palotáit szemlélve – Egyszerű gyakorláshoz nem szoktam minden felszerelésemet felvenni, de itt most egy ennél komolyabb harc lesz, így ha neked is jó, akkor teljes szettel párbajozzunk – vetettem fel, le is nyitva a menümet, kérdőn nézve rá. Ha elfogadta, úgy el is küldtem neki a párbajfelkérést, addig szerelkezve fel, amíg ő kiválasztotta a párbajtípust: nekem végülis lényegtelen volt, hogy hogyan dönt, egyedül a halállal végződő, teljes életes opciót utasítottam volna el, de nem merült fel bennem, hogy erre játszana, és valószínűleg őbenne sem. Amíg a visszaszámláló a nullához közeledett, én ráérősen ballagtam a tisztás közepére, beállva egy védekező pozícióba, két kézbe véve a Katanát, megforgatva azt párszor, amolyan bemelegítésképpen. Nem terveztem támadni még, egyelőre csak fel akartam mérni, mennyire bánik jól a kardjával, persze felelve neki, ha még a harc megkezdése előtt lett volna bármi kérdése vagy egyéb hozzáfűznivalója.

by **Silver** Hétf. Okt. 06 2014, 14:10

Példásan bemutattam, hogyan kell tönkretenni a magamról felépített képet egy szempillantás alatt, a Miss pedig cseppet se volt félénk, ami a feletet illeti, bőven szórta rám az áldást. Hm-hm, nem gondoltam volna, hogy ily' éles a nyelve, számomra olyannak tűnt, akit zavarba lehet hozni, de minimum elbizonytalanítani egy kis szemtelen viselkedéssel. Olyan... visszafogottnak és szolidnak tűnt, nem annak a visszafeleselő típusnak, de tévedtem. Cseppet sem maradt el tőlem, így kis is csalt belőlem egy harsány nevetést azzal, ahogy viselkedett. Tetszett, ahogy rivalizálni próbált velem, és büszkévé tett, hogy az elmaradásom ellenére is elismert annyira, hogy versenyre keljen a kérkedésemmel és úgy érezze, nem hagyhatja szó nélkül a tettemet. Magnificent! Hirtelen hallgattam el végül, és belenéztem a szemébe. Szép szemei voltak.
- Nem fogsz tudni eltalálni - közöltem felelőtlenül, de bloody serious üzemmódban, baljósan magabiztos felhanggal. Persze csak reménykedni tudtam benne, hogy a szemem nem fog cserben hagyni és legalább addig játszhatok vele, amíg nem vesz komolyan. Kétség sem férhetett hozzá, hogy ha akar, könnyedén legyőz, tisztában voltam a határaimmal.
- A gyorsaság és a pontosság az erősségeim, ha harcra kerül sor, nem fogok csalódást okozni, Miss Hinari - tettem az öklömet a szívem fölé. Egy kis harc amúgy is mindig kell, még akkor is, ha sikerül visszacsábítani a gonosz oldalról az eltévedt fekete bárányt, de ez már az én filozófiám. Most pedig úgy festett, hogy a kis harcot a bizonyítás oltárán kell megvívnom, rögtön fel is pattantam, és szó nélkül követtem a lányt. Amint észleltem, hogy a megérkezés határát súroljuk, tüzetesen vizsgálni kezdtem a környezetet, a terepviszonyokat. Hol lehet gödör, kiálló gyökér, ágak vagy gallyak, szükségem volt arra is, mennyire puha a talaj, így tettem néhány talán különösnek tűnő taposó mozdulatot.
- Well, I guess... jobban járok, ha a köztünk lévő különbség a lehető legnagyobb lesz, és úgy bizonyítok - vakartam meg a tarkóm kissé tétovázva, de aztán lehívtam a menümet, hogy felszerelhessem azt a csekélyke felszerelést, amit Miss Himétől kaptam. Messze volt az optimálistól, de most jobb nem állt a rendelkezésemre. Neki gondolom a lehető legjobb van, de challenge accepted! Valószínűleg a sebzése magas, ha ki akarom élvezni, akkor muszáj lesz az egész életes verziót választanom, így arra böktem rá. Végül az övemből előkerült a fakardom is, és határozottan hátracsúsztattam a jobb lábamat, biztos, stabil talajfogást keresve, miközben mindkét kezemmel megragadva a fegyvert alapvető védekező pózt vettem fel, előremutató pengével. Akárcsak ő Neutral

- Nem fogok rátámadni egy lányra - jegyeztem meg, kvázi megkérve rá, hogy támadjon meg. Igyekeztem összpontosítani a mozdulataira, macska-egér játékot szerettem volna játszani, ahol én az egérke szerepét töltöm be. Az ellentámadások mindig is jobban működtek nálam.

by **Hinari** Csüt. Okt. 09 2014, 15:22

Érdekes fordulat, melyet egy mosollyal nyugtáztam csak, ígéretét pedig bólintással, mielőtt ténylegesen elindultunk volna. Eddig én voltam az, akiről nem hitte el, hogy tud harcolni, most viszont nagyon úgy tűnt, hogy nem is nekem, hanem neki kell bizonyítania, illetve akar bizonyítani, s ehhez elég volt csupán egyetlen megjegyzés. Tetszett a hozzáállása, s bár én nem mondtam meg neki, de azok alapján, amit elmondott, a pontozásunk se különbözött sokban, a minőségét illetően. Afelől nem volt kétségem, hogy összességében több pontom van, de eldöntöttem, hogy - noha teljes felszerelésben leszek, de – nem fogok képességet használni. Azok jók és szükségesek voltak, de nem ezekhez a harcokhoz.
Teljes életes verziót választott, s már ebből is tudtam következtetni: bizonyára vagy neki van kevés élete, vagy az én erőmet gondolja soknak. Így vagy úgy, de nem akarja gyorsan befejezni a párbajt; remek gondolat egy ilyen helyzetben, és teljesen egyetértettem vele. Egymás után szereltem fel a felszereléseket, a sisakot önkéntelenül is igazgatva egy kicsit: új item lévén még szoknom kellett, hogy rajtam van, ám szerencsére nem takarta a kilátást annyira, mint gondolni lehetett volna. A rúnát utoljára vettem a kezembe, beleillesztve a Katanába, s csak ezek után pillantottam rá a fiúra, meglepődve a felém meredő fakardon: azt hittem, nem gondolta komolyan, hogy ezzel fog harcolni.
- Biztos, hogy… oh well – sóhajtottam végül, elfogadva a tényt, nem is próbálva meggyőzni róla, hogy egy rendes fegyverrel lehet, hogy többre menne. Tudtam, hogy nem néz le, de halványan azért mégis felmerült bennem a lehetőség, kényelmetlen érzést hagyva maga után. Végtére is, ez csak egy fakard, statja sincsen, és könnyen törik, ennél még a kezdő kard is jobb, amit a kasztválasztás után kaptunk. Időközben a felkészülési időnk is lejárt, nekem viszont nem akaródzott nekimenni: tekintetem továbbra is a fegyverén nyugodott, de próbáltam elvonatkoztatni, más oldalról közelítve a szituációt: ha azt hiszi, hogy ezzel elbizonytalaníthat, úgy hatalmasat téved. Kihívón néztem a szemébe: hát akkor, game on!
Kezdésnek nem terveztem semmi bonyolultat: fokozatosan szerettem volna felépíteni a táncot, s észrevenni, hogy mennyit és mit bír, s mik a határai, igyekezve elérni, hogy képes legyen minél jobban kitolni őket… s eközben én magam is élvezni a küzdelmet, gyakorolni, és nem utolsó sorban mélyíteni a kapcsolatot és a csapatmunkát a Katanával. Egy könnyed, de annál gyorsabb szúrással kezdtem, a bal oldala felé orientálódva, két kézzel tolva előre a fegyvert, közben a bal lábamat előrecsúsztatva, ráhelyezve a testsúlyom, felkészülve egy esetleges ugrásra vagy pördülésre, ha Silver hárítás helyett inkább az ellentámadásra összpontosítana. Ezt a megoldást viszont inkább csak tartaléknak szántam, elsődlegesen én magam is hárítani szerettem volna, kipróbálni, hogyan viszonyul egymáshoz a két penge… ha lehetett egyáltalán pengének nevezni a fát.

by **Silver** Szomb. Okt. 11 2014, 16:54

Uhh, I almost forgot...! Nem is egy, de rögtön két dolgot! Az egyik a felszerelésem volt, elvégre azt nem viseltem. Sokan járnak-kelnek a városban a cuccaikban, mert coolabbnak néznek ki benne és fennhangon hirdetik azt, hogy ők bizony harcolnak is, nem csak várják a megváltást. Nekik is megvan a feladatuk, ők azok, akikre fel lehet nézni, akik reményt adnak a gyengébbeknek. Igazán tiszteletreméltóak voltak a maguk módján, ők jelképezték azt az eszmét, amit az olyan harcosok, mint Miss Hinari, a puszta lényükkel képviselni tudnak. Noha... még mindig... nem voltam meggyőződve róla, hogy ez a kisleány tényleg olyan erős lenne. Az eszem tudta, de a szívem csak egy törékeny kisasszonyt látott, aki elveszne a kezeim között, ha átölelném.
Szóval magamra öltöttem én is a felszerelésem, bár büszke nem voltam rá. Különösen a vértemre, ami azóta a kezdő felszerelés, mióta tönkrement az előző, drága pénzen vett páncélom. Újat venni még nem tudtam, de már gyűjtögettem a kiszemelt darabra. És ahogy gondoltam, Miss Hinari kifogástalan itemekkel bírt, én voltam az olcsó Suzuki, ő meg a Honda sportkocsi, ha élhetek ilyen hasonlattal. Mégis van, hogy a Suzukiban dobogó motor erősebb, mint a papíron gyorsabb vetélytársáé.
Mélyen beszívtam a levegőt, és miközben lassan kifújtam, a szőkeségre összpontosítottam. Megfigyeltem, mennyire biztosan áll a lábán, hogyan tartja a kardját, egyenes-e a tartása... ahogy gondoltam, a tartásán lehetett volna javítani. Fel sem figyeltem rá, hogy megrökönyödött a fakardomon, annyira arra összpontosítottam, hogy mennyi harci tapasztalata lehet. Ha beszél, inkább arra figyelnék, hogy a kendós alapállásom felismeri-e. Bár csak az alapokat tanultam meg, aztán otthagytam a klubot, de itt hasznát vettem a tudásomnak.
Örültem neki, hogy nem próbál beszélgetést kezdeményezni, így koncentrálhattam arra, ami fontos volt. Nem szándékoztam nagyon komolyan venni a párbajt, de ezúttal ellébecolni sem akartam, mint máskor, amikor hölgy kerül az aréna túlsó oldalára. Nem mintha gyakori eset lenne. Megmozdult, támadásba lendült. Szorosabbá vált a fogásom a markolaton, szemeim is összeszűkültek kissé, súlypontom pedig hátrafelé mozdult el. Máris tudtam, mit tervez. Szúrni fog a bal oldalam felé. So obvious... Kivártam az utolsó pillanatig, hogy biztosan nem készül-e meglepni valamivel, és majdnem ez lett a vesztem. A mozdulata sokkal gyorsabb volt, mint amivel számoltam, azonban voltam annyira felkészült, hogy ki tudtam térni, bal lábammal hátra és oldalra lépve fordítottam el a törzsemet és engedtem el magam mellett a pengét. Arra a pillanatra időzítettem, mikor meg akarta változtatni a mozgása irányát, ekkor indítottam el a kezem a bal csuklója felé. El akartam kapni, hogy aztán magamhoz húzhassam, és a kardot kiejtve a kezemből a szabad kezemmel homlokon pöckölhessem. Ha látom, hogy nem sikerül megfogni, akkor viszont egyből hátraszökkenek, biztonságos távolságba.
- Hey, ennél még néhány szörny is nagyobb kihívást jelent! - cukkoltam egy kicsit, egy szemtelen félmosollyal az arcomon - Oh igen, el is felejtettem. Én nyerek, ha a hátad mögé kerülök és mindkét kezem a vállaidra teszem - vetettem fel. Azt senki sem gondolhatta komolyan, hogy a pindurka sebzésemmel képes leszek egy topjátékost legyűrni, de így talán megakadályozom, hogy túl könnyen vegye a harcot, elvégre végig a feje felett fog lebegni a vereség szele. Gondoskodom róla, hogy így legyen Wink

by **Hinari** Szomb. Okt. 11 2014, 22:08

Már az első mozdulat után nyilvánvalóvá vált, hogy – a pohárfelborításos mondatával ellentétben – egyáltalán nem nagyzolt, ami az erősségeit illeti. Ahogy reméltem, könnyedén ellépett a penge útjából, ám ami meglepő volt, hogy nem akart rendesen visszatámadni, legalábbis nem a fakardjával: hiába figyeltem a szemem sarkából a fegyverét, a fiú nem azt használta, s nem is igen tudtam kitalálni, hogy mi a célja. Ha még a jobb kezem felé kapott volna, azt mondom rendben, hisz a kardforgató nem sokat ér a kardja nélkül, ugyebár, de számomra egyelőre érthetetlen volt, miért a másik kezem felé nyúlt, egyetlen előnye a közelsége lehetett, de aligha hittem, hogy ez motiválná az ötletét. Mivel a támadásomba éppen annyi lendületet adtam, hogy ne rohanjak túl és meg tudjak állni, ha elkerülné, így nem okozott túl nagy erőfeszítést a sima fordulat, amivel a felsőtestem jobbra, feléje fordítottam, egyszerre közelítve felé a Katana hegyét és növelve a távolságot közte és a balfelem között. Ő pedig hátraugrott, kihasználatlanul hagyva a pillanatnyi lehetőséget, elég időt hagyva rá, hogy újra egyensúlyba helyezzem magam. Talán még utána is léptem volna, mondjuk egy újabb szúrást indítva, de egyelőre nem akartam ráhelyezni a folyamatos kontaktus súlyát, így egy tizedmásodpercnyi hezitálás után végül helyben maradtam.
- Hehe, rendben van – nevettem fel, s nem bántam a kissé pofátlan hozzáállását sem: inkább mulattatott, de egyben kíváncsivá is tett, egyre kíváncsibbá, hogy vajon mire föl ez a habitus, mitől gondolja úgy magáról, hogy ezeket megteheti – Most viszont te jössz – emeltem mellmagasságba a Katanát – Szerintem ennyi bemelegítés éppen elég volt – tettem hozzá, azért bízva benne, hogy ő is átlátta, hogy korántsem volt párbajnak nevezhető az előző pár másodperc. Innentől pedig számítok rád is, ha úgy adódik – mondtam még, természetesen csak gondolatban, tekintetem a sárkány megcsillanó szemére vetve.

by **Silver** Kedd Okt. 14 2014, 20:25

No success. Hiú gondolat volt, hogy majd elkaphatom a karját, de egy próbát megért. Talán ha fáradtabb lesz, akkor sebezhetőbbé válik, lelassul a mozgása annyira, hogy követhetőbbé válik számomra is. Most viszont kénytelen voltam hátraszökkenni és felkészülni egy hirtelen kitérő mozdulatra. Tudtam, hogy esélyt adok neki így egy újabb támadásra, így feszülten koncentrálva figyeltem a mozdulatait. Észleltem a súlypontja előretolódását, azonban mégsem lépett utánam, így pillanatokon beül biztonságos távolságba kerültem tőle, és fegyveremet magam elé húzva jeleztem, I'm ready for you!
- Hiányolom a follow-up attackot. Miért nem próbáltál megsebezni? - szembesítettem az észrevételemmel, és közben megtettem még másfél lépést, hogy korrigáljam a köztünk lévő távolságot. Így éppen annyira távolodtam el tőle, hogy képes legyek egy újabb támadásra reagálni. Gyorsabb és ügyesebb, mint én, ezt a különbséget kompenzálni tudom, ha több időt teremtek magamnak, mint amennyi az imént a rendelkezésemre állt. Biztos voltam benne, hogy a következő offenzívája nem lesz olyan egyszerű, mint a faék.
- I told you, nem fogok rád támadni - kacsintottam újra, ugyanúgy ahogy akkor, amikor először mondtam. És most nem csak előzékeny voltam, hanem ez a stratégiám része is volt. Egy frontális támadás esetén vajmi kevés esélyem van a hátába kerülni, viszont ha ő támad, akkor akaratlanul is esélyt fog adni rá, hogy elérhessem a célomat. Különösen akkor, ha még rá is vezetem, de egyelőre nem kínáltam fel egyik testrészemet sem könnyű találatként. Majd akkor, ha már fáradtabb leszek és reálissá válik az esélye annak, hogy hibázzak.
- Come at me, my cutieful nemesis! - hívtam táncba, újra emelve az összpontosításomon. Látnom kellett a mozdulatait ahhoz, hogy el tudjam őket kerülni, nem fért bele a legapróbb figyelmetlenség sem. Egy ilyen ellenfél ellen az fatális hiba lenne.

by **Hinari** Hétf. Okt. 27 2014, 16:14

Helyben maradva vártam ki, amíg beáll a neki megfelelő távolságba és pozícióba: gyakoroltunk, ezúttal nem siettem sehová, s amúgyis érdekelt, hogyan reagál a különböző helyzetekre. Kérdése viszont egy kissé meglepett, s a pillanatnyi rácsodálkozás után, hasonló stílusban feleltem neki, enyhén megemelve a vállam:
- Azt hittem egyértelmű. Ez mégcsak bemelegítés Surprised

– mondtam, közben egy vállkörzést is beiktatva, arcomon halvány mosollyal, mely azt hivatott jelezni, hogy pontosan tudom, hogy a saoban nincs szükség nyújtásra, ezzel szemben viszont mulattat a számonkérése. Majd egy leheletnyivel komolyabbra váltottam, bólintva mellé. Igen, ennyi játszadozás elég volt, valóban. A fiú elvárta tőlem, hogy teljes erőbedobással vívjam ezt a párbajt, még úgy is, hogy tisztában volt az erőviszonyokkal, velem ellentétben. Én csak annyit tudtam róla, amennyit elmondott, a valódi erőfelmérés csak most kezdődött.
Ezek után pedig már az sem volt meglepő, hogy újfent átadta a kezdés jogát: szándéka nyilvánvaló volt, s én minden ellenérzés nélkül mentem bele. Egy olyan kihívást állított elém, melyben szerettem volna kipróbálni magam; egy olyan párbaj, ahol nem elég a sebzésre és a sebződésre koncentrálni. És ez határozottan és egyre jobban tetszett.
- Csak vigyázz, mert nekem hátul is van szemem – feleltem, megengedve magamnak egy az előzőeknél kicsit közvetlenebb mosolyt, egyáltalán nem bánva, hogy ilyen információkat osztok meg vele: így talán számára is érdekesebb lesz egy kicsit, arról nem is beszélve, hogy – ha nem is szó szerint – de igaz volt az állítás. A mondat persze inkább a tervére, mintsem előző szavaira volt válasz, ám feltételeztem róla, hogy átlátja, így további magyarázkodás nélkül indultam el, felszólítására nem reagálva érdemben, ám a mosolyt nem tüntetve el az arcomról. Kíváncsi voltam, mit hozunk ki ebből. Már a második lépésemet teljes gyorsasággal tettem meg, hirtelen csökkentve a kettőnk közti távolságot, s amíg szememmel a kardjától távolabbi, egy kicsivel védtelenebb oldalát figyeltem, arrafelé is indítva a vágást, addig már kezdett körvonalazódni bennem a Katana valódi iránya. Vagy ellép, vagy hárít, arra voltam kíváncsi, hogy melyiket fogja tenni, s abban a pillanatban, hogy megmozdult egyik vagy másik opció felé, máris reagáltam rá, utánalépve, ha arrébb ment, vigyázva rá, hogy mindig egymással szemben legyünk, ne tudjon mögém kerülni. A fa valószínűleg könnyebb és törékenyebb is, mint a Katana, így ha hárítani akart, sem kellett félnem az ütközéstől, ám mivel nem tudtam, Silvernek van-e súlyemelése, így felsőtestemet hajlítva, vállamat előrenyújtva kerültem végülis a fegyverek koccanását, az ütközés pillanata előtt egy szúrásba víve át a mozdulatot. Reméltem, hogy a fiú csattanásra számít, s önkéntelenül is több erőt ad a hárításba, előre próbálva ellentartani a pengémnek, a korrigálással ritmust veszítve. A támadás után pedig gyorsan vissza is húztam a Katanát, súlypontomat újra a hátsó lábamra helyezve, felkészülve a hárításra, ha szükséges.

by **Silver** Szomb. Nov. 01 2014, 19:33

How foolish. Kicsit csalódott voltam, ugyanakkor nem követelhettem meg mindenkitől ugyanazt az éhséget a győzelemre, mint ami bennem lakozik. Ez csupán csak azt jelentette, hogy nem találtam a Missben megfelelő riválist. Ettől még elfogadhatom vezéremként, mi több, megtiszteltetés lenne egy ilyen nagy céh soraiba tartozni. Már az is az volt, hogy egyáltalán méltónak tart rá, éppen ezért kellett most bizonyítanom. Neki, és magamnak is. Még akkor is, ha a velem szemben álló fiatal hölgyet jelenleg nem tartom olyannak, aki képes arra, amit híresztelnek róla.
- A bemelegítés szó nem létezik a szótáramban! Ha van időd rá, hogy könnyen vegyél egy harcot, az csak vereséghez vezethet - mint azt a saját bőrömön is megtapasztaltam már. Akkor hasonló helyzetben voltam, egy Miss ellen, akire nem szívesen emeltem kardot. De míg ott egyértelműen hibáztam, így tanulhattam az esetből. Ezt a harcot teljesen komolyan veszem még akkor is, ha nem látom el az ellenfelem kék-zöld foltokkal, vagy hogy stílusos legyek, vörös csíkokkal.
- Interesting... Az én tekintetem elől pedig egyetlen részlet sem szökik meg - kacsintottam, majd megszorítottam a fogásomat a fakardom körül. Észrevettem a tartása megfeszülését, támadásra készült. Tisztában voltam vele, hogy a lehetőségeim erősen limitáltak, ha tartom magam a szavamhoz. Először is mindig kitérést kellett választanom, így nem is kellett arra készülnie, hogy esetleg blokkolok a fegyveremmel. Másrészt pedig ahhoz, hogy a háta mögé kerüljek, csak egyetlen út vezetett. Ha van egy kis esze, márpedig úgy tűnt, van elég sütnivalója, akkor mindenáron elkerüli, hogy hátat fordítson nekem. Még csak attól sem kellett tartania, hogy megsebzem, hiszen nem szándékoztam kezet, vagy éppen fegyvert emelni rá. Eszméletlenül könnyű dolga volt, de ez éppen ezért grand challenge. És az én dolgomat is megkönnyíti, hogy tudom, mire számít az ellenfelem.
A bemelegítésnek most már tényleg vége volt, én meg nem állva vártam, hogy Miss Hinari nekem essen. Két öles, de stabil hátralépéssel nyújtottam a rendelkezésemre álló időt. A szem általában megbízható a támadás irányát tekintve, de hiába nézte a lány a bal oldalamat, a karja nem úgy állt, mint aki 100%-osan beleinvesztálta az energiáját a támadás irányába. Minden jel arra utalt, hogy a támadás nem oda fog érkezni. Ahogy az is nyilvánvaló volt, hogy mindenre kész, csak egyvalamire nem. Amint eldöntötte, hogy szúrást indít felém, berogyasztottam a bal térdem és elvetődtem, elgurultam oldalra, majd amint talpra értem, előreszökkentem egy kísérletért, hogy mögéje kerüljek. Lefelé nem figyelt, arra számított, hogy megmaradok abban a vonalban, amiben eddig is voltam. Most azonban még nem intéztem feléje "támadást", egyszerűen azt néztem, hogy... mennyire jól reagálja le, ha megpróbálok mögé kerülni. Szóval bevetettem egy ügyetlennek mondható bukfencet, és menekültem.

by **Hinari** Pént. Nov. 07 2014, 10:18

Nem feleltem neki, kijelentését csupán egy elégedett bólintással nyugtáztam: ezek szerint ő minden harcot, még az egyszerű gyakorlást is úgy veszi, mintha az élete múlna rajta. Elkötelezett, azt meg kell hagyni, s ennek eredményeképpen igen képzett is lehet: ha ennyi a játékban töltött hónap elteltével is képes így hozzáállni, bizonyosan nem tapasztalhatta sokszor a bukást – vagy ha igen, úgy megtanulta azt a helyén kezelni. Magabiztossága is erről tanúskodott, nem egy olyan játékos volt, mint akit egyszerű szavakkal el lehet bizonytalanítani – bár nekem most nem is ez volt a célom. A kijelentése viszont felkeltette az érdeklődésemet: képesség lehet, vagy csak különleges érzék, esetleg ugyanúgy nagyzol, mint az asztalnál is? Mosolyomon nem látszódott semmiféle töprengés, úgy voltam vele, hogy úgyis meglátom majd, s amúgysem akartam húzni az időt kivárással, annál jobban vártam az elkövetkezendő pár percet.
Viszonylag egyszerűen tért ki ez elől a próba elől is, ráadásul a jó oldal felé: nem tudtam rögtön utánaszúrni, a fordulathoz ugyanis először a bal lábamat kellett előretennem, s ezzel együtt fordultam irányba, a jobb lábamat oldalra, a másik lábam felé csúsztatva, de úgy, hogy a vállszélességű terpesz azért megmaradjon. Nem vesztegettem az időt: nem terveztem több pihenőt adni neki. Kihasználva helyzeti előnyöm, lendültem előre, s amíg neki kellett egy pár ütem, mire a gurulásból újra egyensúlyba kerül, addig én egy gyors szúrással támadtam, igyekezve elkapni azt a momentumot, amikor a legkevésbé tudja változtatni a mozgását – mondjuk a bukfenc közben. Silver menekült, de rá kellett jönnie lassan, hogy semmire sem megy, ha egyáltalán nem támad: nem lehet a végtelenségig játszani a fogócskát. S én végig ott voltam a nyomában.

by **Silver** Vas. Nov. 09 2014, 19:18

Már eddig is levontam a tanulságot, hogy hazai pályán győz le képzettség tekintetében. Gyors voltam, de ő gyorsabb nálam, pontos voltam, de ő pontosabb nálam. És valóban, nem menekülhettem örökké. Csak annak köszönhettem az eddigi sikereimet, hogy az első támadása túl laza volt, a másodikra pedig kellőképpen fel voltam készülve, és jól reagáltam le. Most azonban már nem volt hová menekülnöm. A follow-upot, amit az imént hiányoltam, most megcsinálta, és annak ellenére is utolért, hogy több utat kellett megtennie, mint nekem. A balanszom a tökéletlen bukfencem közepette instabil volt, képtelen voltam megfelelően kitámasztani egy gyors irányváltáshoz, és ekkor kapott el. Easy job done. Csupán éreztem a karakteres bizsergést, látni nem láttam gurulás közben. Viszont mindennek ellenére értékes tapasztalattal gazdagodtam. Mögé lehet kerülni, csak gyorsabbnak kell lennem. Sőt, már tudtam is, hogyan kéne mozognom ahhoz, hogy véghezvigyem a tervemet. Ahhoz viszont esélyt kell rá hagynia...
Most viszont a szúrással és a sebbel együtt a levegő is kiszaladt a virtuális tüdőmből, és ahogy megállapodtam a gyepen, elterültem rajta. Hanyatt feküdtem, szétdobott kezekkel és lábakkal pihegtem. A mellkasom hevesen fel-le mozgott, én pedig ziháltam. Van vajon olyasmi, amiben én jobb vagyok nála? A páncélom a múlté volt, ahogy a fogadalmam is. Mozdulatlan maradtam sokáig, túl sokáig is. Becsuktam a szemem, és pihentem. Élveztem a napsütést, a madarak csicsergését, a Miss kardjának fémes suhogását, a páncélok súrlódásának hangját. Csendes csatamező volt.
- Miért kötelezted el magad a gyengék védelme érdekében? Miért harcolsz? - kérdeztem bele a természet csendjébe, aztán felnyitottam a szemem és lassan talpra álltam. Leporoltam magam és vettem egy mély levegőt, mielőtt újra defenzív pozíciót vettem fel. Továbbra is a kontrázás volt a stratégiám, csak várnom kellett a megfelelő alkalmat. Türelem, győzelmet terem Wink

by **Hinari** Kedd Nov. 11 2014, 14:33

Valamilyen szinten megkönnyebbültem, amint megéreztem a sikeresen bevitt találatot: a Katana pengéje lelassult, ahogy a levegő után belevágott a szilárdnak mondható pixelhalmazba, engem is egy kissé megállítva. Végre. Igen kellemetlen lett volna, ha egyszer se találom el, ennyi fegyverkezelés ellenére sem, habár azt meg kellett állapítanom, hogy ő is rendesen osztott erre a statra. Erősebb volt, mint azt elsőre hittem, s mostmár nem kételkedtem benne, hogy eléri a boss szintjét is. Ha egy kicsit javítunk a felszerelésén, értékes tagjává válhat a frontharcosoknak, habár kíváncsi voltam a képességeire is, melyek közül eddig még egyet se mutatott meg. Ez a párbaj viszont nem is erről szólt.
Amíg Silver a füvön pihent, én is hátrébb léptem, kifújva magam egy kicsit, a fegyveremet is magam mellett, lefelé tartva, már-már hozzáérintve a földhöz. Jólesett egy kis pihenő, s kellett is: volt egy olyan sejtésem, hogy innentől nem lesz egyszerű a dolgom, s különösen figyelnem kell minden mozdulatára, ha nem akarom, hogy a hátam mögé kerüljön. Igaz, hogy volt valamim, a Katana, ami biztosan meg fogja lepni, ám ennek is csak egyszer, az első alkalommal lesz jelentősége, vagy ha nagyon ügyes, akkor lehet még akkor se. Annyi bizonyos, hogy részemről full koncentrációt fog igényelni a harc ezutáni része.
- A kijutásért, természetesen – feleltem neki szinte azonnal, ám mivel a kérdései bővebb válaszokat igényeltek, így egy mosoly után folytattam, elnézve az erdő felé – De úgy, hogy eközben minél kevesebben haljanak meg. Tudod, fontos, hogy segítsünk, és őszintén szeretném, hogy a lehető legtöbb ember jusson ki innen élve… s ezért igyekszek mindent meg is tenni, a lehetőségeimhez mérten - elgondolkoztam. Hogy miért is? Minduntalan Lewis jutott eszembe, Naxon, a mezőn történtek és az a párbaj, ahol az idióta majmos srác hülyeségén múlt egyedül, hogy végül nem tudott megölni. És Hope, Rita, Peter és a többiek. Annyian haltak már meg… Nem akartam, hogy mégegyszer megtörténjen. Nem, itt nem, amíg itt vagyok, nem. Szabad kezem ökölbe szorítottam: tudtam, hogy sokat kérek. Rengeteget, ettől a világtól. Mégis, vágytam rá, hogy sikerüljön, s mindent megtettem volna érte. Talán önzőségből is. Benne volt. Mosolyogni látni mindenkit, odakint, a családjával, újra látni Naithen elnéző mosolyát, érezni a szüleim óvó szeretetét... De ez még nagyon messze volt – De fejlődni kell, ha el akarok jutni odáig – mondtam, hangosan folytatva a gondolatmenetet - S nemcsak nekem. Hisz egyedül semmire se megyek... Ezért jó, hogy vannak társaim, s hogy a fronton is egyre többen leszünk – néztem rá, tekintetében egyetértést vagy ellenvetést keresve – És te? – kérdeztem vissza, s tényleg érdekelt az álláspontja – Mik a céljaid, mit szeretnél elérni?

by **Silver** Szer. Nov. 12 2014, 21:18

...illetve... megfogant a fejemben egy másik ötlet is. Konkrétan amiatt, hogy beszédbe elegyedtünk. Miközben hallgattam a válaszát, egyből beugrott a dolog, a tekintetem egyből félre is siklott egy pillanatra, hogy átgondoltam, megvalósítható-e. De azt hiszem... yes, it's possible. Or plausible at least Suspect

Lejjebb eresztettem a kardom, és óvatos, lassú keresztlépésekkel kezdtem körmenetbe a Miss körül, külön odafigyelve rá, hogy minden egyes pillanatban meglegyen a megfelelő támaszték egy hirtelen irányváltáshoz. Megvolt a stratégiámban a kockázat, hiszen a gyorsaságát egy bizonyos távolságon belülről nem tudtam lereagálni még úgy sem, hogy kvázi előre látom, mit fog tenni, de ha ügyes vagyok, akkor nem lesz problem :3
- Szép elgondolás... bár én néha úgy érzem, hogy az erő önmagában nem elég ahhoz, hogy megvédd, aki fontos a számodra - mosolyodtam el kicsit keserűen. Én hiába voltam mindig elég erős, ha nem voltam ott, vagy ha nem voltam elég elhivatott. Nem is beszélve a szerencséről, ami egyszer már csúnyán elpártolt előlem. Legalábbis én így érzem, pedig azon a napon Miss Fortuna pont, hogy mellettem állt. Hiába nem kértem.
- Well... én a legjobb akarok lenni! - mosolyodtam el magabiztosan - Mindig is az motivált a leginkább, ha a csúcs felé törhettem, ha voltak riválisaim, akik felett diadalt arathattam. Az anyatejjel szívhattam magamba a versenyszellemet - nevettem el magam - És ha a csúcson vagyok, onnan a legkönnyebb segíteni másoknak. Csak nyújtanom kell a kezem a biztonságos magasból. Meg tudom osztani a tapasztalataimat azokkal, akik még küzdenek azzal a sziklafallal, amit én már megmásztam. Ezért akarok a legjobb lenni! - tartottam ki oldalra a fakardom, hogy a mellkasomra csaphassak egyet. Közben a kört egyre szűkebben vettem, és most már azt hiszem elég közel értem. Kitámasztottam, és egy hirtelen mozdulattal szökkentem előre, vagyis pontosabban el mellette, majd jött egy gyors pördülés, és emeltem a kezeimet. Remélem a vállára tudom tenni, mielőtt megfordul bounce

by **Hinari** Szomb. Nov. 15 2014, 13:15

Nem feledkezett meg a párbajról. Még így se, hogy éppen szünetet tartottunk, s amikor arrébb lépett, majd mégegyet, én fordultam vele együtt, innentől végig megtartva a szemkontaktust, úgy fejezve be a gondolatmenetem. Pár lépes, egy-két méter, miközben én csupán pár centit mozdultam, gondosan ügyelve rá, hogy szemben maradjak vele, s arra, hogy az egyensúlyom tökéletes legyen. Beszélt, válaszolt nekem, mozdulataiból azonban kiéreztem az eltökéltséget, s tudtam, hogy bármelyik szótag között megindulhat. Figyelj oda rá – egyszerű kérés, s máris odakoncentrálhattam a kérdéskörre, amit felvetettünk, keserű mosolyára hasonlóképp felelve, egy bólintással toldva meg, s egy sóhajjal.
- Nem… tényleg nem elég – sütöttem le a szemeim, ám többet nem fűztem hozzá. Hangomból kiérezhette a bánatot, ám tudtam, hogy ennek nincs itt az ideje. Alig pár másodpercig tartott, s újra felemeltem tekintetem, határozottan nézve rá, feleletére önkéntelenül is mosolyra húzva szám, bólintva egyet, jelezve, hogy egyetértek. Ami azt illeti, sokban egyetértettünk, már ha igazat mondott, és ennek őszintén örültem. Kevesen voltak, akik így vélekedtek, igaz, viszonylag kevesekkel is beszéltem erről. Silver pedig nem az a fajta volt, aki csak álmodik, de nem tesz érte – legalábbis eddigi tapasztalataim alapján biztosan nem. Ügyesen mozgott, s ha azt nézzük, hogy most érte utol a frontot… vajon mennyire lenne ügyes, ha azonos levelszinten lennénk? Dinamikussága és lelkesedése egy kicsit Naxonra emlékeztetett, a felismerés pedig meglepett, éppen annyira, hogy ezt ki is használhassa, hihetetlen gyorsasággal érve közel hozzám. Támadni fog! Ez volt az első gondolatom, egyfajta reflexes reakció, mi az előző két évben fejlődött ki… ám volt egy másik, ami képes volt még ezt is felülírni:
- Pördülj, jobb kezes vízszintes vágás!
Ez volt az a hang, melyben megtanultam bízni, s melynek utasításait anélkül követtem, hogy előtte magam is megbizonyosodtam volna azok helyességéről. S mint oly sokszor, a Katanának újfent igaza lett: mire a fiú a közelembe ért, bal lábammal oldalra támasztottam ki, elindítva egy gyors fordulatot, közben egy kézbe véve a kardot, a pörgésből szerzett lendülettel vágva magam körül, Silvert is megvágva, ha nem sikerül időben kikerülnie a vágás hatósugarából.

by **Silver** Csüt. Nov. 20 2014, 17:31

Már néhány lépés után látszott, hogy a tervem nem fog összejönni. Nem lettem önbizalom hiányos, szó se volt róla, egyszerűen láttam a tartásán, hogy résen maradt, és egyáltalán nem eresztette le a beszélgetés fonalával együtt a védelmére szolgáló pajzsot, aminek felkészültség és összpontosítás a neve. Komolyan vette most már minden egyes pillanatban a harcot, és nem feledte el, hogy egy párbaj kellős közepén vagyunk. Not good ._. Így aztán nem lesz könnyű dolgom, kénytelen voltam hatványozottan is odafigyelni, hogy mikor kalandozik el legalább egy másodpercre, mikor nyílik egy aprócska résecske, amit megpróbálhatok kihasználni. Mereven néztem a szemébe, és az erőfeszítéseimet siker koronázta végül is. Találtam egy pillanatot, amikor is képes voltam "támadást" indítani, és egy fél momentum erejéig úgy festett, hogy kellően megzavartam vele, hogy sikerrel járhatok, mert a reflexei nem azt a mozdulatot hozták ki belőle, amivel kivédhette volna a mögé kerülésem. Egy kardot simán, de a fegyverem itt nem játszott. Aztán váratlanul megszólalt egy mély, bölcsességet sugárzó hang, és a Miss mozgása egy csapásra rendezett lett. Fel se fogtam, mit hallottam, vagy hogy egyáltalán honnan jött a hang, a következő pillanatban már keresztül hasított a testemen a lány kardja, és a nem várt változástól végül én zavarodtam meg. Mire eljutott a tudatomig, hogy egy tanácsot hallottam, és hogy az változtatta meg a kimenetelt, addigra Miss Hinari mozdulata már a végén járt. Zavarodottan néztem körbe, de nem láttam és nem is érzékeltem senkit a környéken, miközben kicsit elveszve és tétován fejeztem be az eredeti tervemet, vagyis a vállak megragadását. Csakhogy nem volt egyetlen váll sem, amit a kezeim közé kaparinthattam volna, magától cselekedett a testem, mely elfelejtette nagy zavarában, hogy már nincs miért folytatni. Végül aztán valami mégis kikötött a tenyeremben. Valami kicsi, de puha, mintha egy díszpárna lett volna... mondjuk. Odanéztem, pislogtam kettőt értetlenül, majd nagy lendülettel hátrálni kezdtem fülig pirulva, ahogy ráébredtem, mit is fogtam meg a válla helyett.
- Bo-bo-bo-bocsánat, nem volt sz-szándékos! - mentegetőztem, és persze a rendezetlen hátrálástól a lábaim is összeakadtak, így hanyatt estem. Zavarom mondjuk hamar elmúlt, mert eszembe ötlött, hogy ezt a helyzetet akár a javamra is fordíthatom. Perpillanat nem is volt nehéz folytatni azt a viselkedést, szemlesütve bámultam a földet. Azért remélem nem fog nagyon megorrolni rám a lány Embarassed

by **Hinari** Csüt. Nov. 27 2014, 11:14

Jól mérte fel a helyzetet, és aligha hittem, hogy csupán a véletlen műve, hogy abban a pár másodpercben indult meg, amikor nem száz százalékosan őrá figyeltem. Jól mondta, a szeme elől tényleg nem szökött meg egyetlen részlet sem. Ám nekem is volt valamim, és ez láthatólag elbizonytalanította, így kitérni sem tudott a septiben kitalált védekező támadásom elől, mely narancsba lökte az életcsíkját, igaz, hogy csak éppenhogy. S amíg én rácsodálkoztam a tényre, és levontam a következtetést, miszerint igencsak sok életpontja lehet, ő befejezte azt, amit elkezdett – csakhogy én már rég máshol voltam, illetve más irányban.
Egyszerre vörösödtünk el, én talán még nálánál is jobban, s amíg ő hátraesett, én zavartan néztem az ügyetlenkedését, nemigen tudva mit hozzászólni a dologhoz. Egy kissé váratlanul ért, és erre még a Katana sem tudott előre figyelmeztetni.
- Izé, semmi gond… - próbáltam menteni a dolgot, de voltaképpen még mindig csak pislogni tudtam volna a szituáción… ám valamiért őt eszembe se volt felpofozni. Voltak elegen, akikkel simán és spontán megtettem volna, de ő nem az a fiú volt: nem tűnt perverznek, és elhittem neki, hogy nem szándékosan tette. De ezzel szemben… akkor most folytassuk úgy a párbajt, mintha mi sem történt volna? Tanácstalanul helyeztem át a testsúlyom a másik lábamra, és vártam, hogy Silver megmozduljon, felálljon vagy mondjon… valamit. A pörgős, tizedmásodperceken múló harc most lelassult, olyannyira, hogy a balesetből adódó kényelmetlenséget, amit éreztem, ez csak tovább fokozta. S nem tudtam, hogy a fiú mit gondol. Mégcsak rám se nézett. Eltelhetett így talán fél perc is, mire - persze csak ha közben Silver nem csinált valamit – meguntam az egyhelyben álldogálást, és egy lemondó sóhaj kíséretében nevettem el magam, habár utóbbi nem volt teljesen őszinte. Inkább csak egy próbálkozás a szituáció oldására, miközben szabad kezemmel mutattam, hogy álljon csak fel:
- Ennyivel nem úszod meg – mondtam ki hangosan a gondolatmenet végét, valamiféle vidám kuncogással, ami lehet félelmetesnek is tűnhetett azok számára, akik eleve úgy álltak hozzá. Én viszont puszta kihívásnak szántam, negatív jelző nélkül, s reméltem, hogy ő sincs annyira elveszve, hogy ne tudná folytatni. Végtére is, ilyenek előfordulhatnak, s így, a kezdeti meglepettség elmúlása után semmi okom nem volt rá, hogy a normálisnál drasztikusabban reagáljam le a történéseket.

by **Silver** Szomb. Nov. 29 2014, 16:57

Ahogy lecsillapodtak a kedélyek, lassacskán előtört ismét egy kérdés az elmém mélyéről. Habár még mindig éreztem a kezemben a puhaságot, amit az imént tapasztaltam, és még mindig valamelyest zavarban voltam a kínos szituációtól, amibe belekeveredtünk, a meglepetés forrása mégis egyre inkább foglalkoztatott. Honnan jöhetett az a hang? Ki segített Miss Hinarinak? Akármerre néztem, nem láttam az égvilágon senkit a környéken, a hang pedig olyan közelről és tisztán jött, hogy nem lehetett egy fa, vagy bokor mögött megbúvó valaki. Se törpe, se manó nem rejtőzött a fűben sem. Ráadásul a lány nem lepődött meg, sőt, észhez térítette. Vagyis hozzá volt szokva. Ez volt az évszázad rejtélye jelenleg a számomra, amit próbáltam visszagyömöszölni a helyére, és inkább azzal foglalkozni, ami előttem állt. Vagyis azzal, aki. Természetesen a bocsánatkérés nem maradhatott el, ugyanakkor nagy kő esett le a szívemről, hogy a meglepettségen kívül semmi baja nem esett a szöszinek... és hogy talán nekem se fog semmi bajom esni ^^" Miss Hinari nem tsundere \o/
Az eddig önkéntelenül visszatartott lélegzetem most egy halk sóhajtás kíséretében távozott, majd vettem egy mély levegőt és óvatosan felnéztem nevetgélő ellenfelemre. Eredetileg úgy gondoltam, hogy majd a zavarából adódó figyelmetlenséget fogom kihasználni, még úgy is, hogy nem túl lovagias cselekedet, de úgy festett, hogy a fegyver a kezében egészen más gondolatokat keltett a lányban. Például azt, hogy mégis erőszakkal áll bosszút a balesetért. Ez pedig bennem, mármint a terveimben is változást okozott. Persze egy éles váltás túl feltűnő lett volna, úgyhogy még egy kicsit bizonytalanul álltam talpra.
- Hát... ha biztos nem gond... - szólaltam meg habozva - Azt hittem ti lányok kicsit komolyabban veszitek ezt... - folytattam egy pillanatra lehunyva a szemem, mintha erőt merítenék. És bátorságot. Igazság szerint kellett is - ...akkor ha tényleg nem gond, akár folytathatnánk is - kaparásztam az arcomat zavartan a mutatóujjammal, miközben csak félve mertem rá-ránézni Miss Hinarira, de azért tettem felé egy lépést - Igazság szerint szép lánynak talállak. Szimpatikus is vagy - újabb két lépés - Boldoggá tenne, ha magamhoz ölelhetnélek és én is örömet okozhatnék neked - és azzal kitártam feléje a kezem, elsősorban a mellkasa felé persze. Nyilván az volt a célom, hogy zavarba hozzam, és indulatból cselekedjen. Hiszen ha megtámad, akkor a saját lendületét kihasználva fogom elkapni a derekát, akár a találatot is bevállalva, hogy megpördítsem és átöleljem hátulról a vállait; ha pedig menekülőre fogja és hátat fordít az egyre gyorsuló lépteim okán, akkor pedig konkrétan nyert ügyem van, és amíg megfordul, egy gyors szökkenéssel elérhetem a célom Cool

by **Hinari** Szomb. Dec. 06 2014, 19:20

A normálisnál nem drasztikusabban, igen. Persze csak abban az esetben, ha a fiú megáll itt, és még véletlen se bátorodik fel rajta, egy picit sem, sőt, mégcsak nem is mutatja ki ezirányú gondolatait. Ugyebár. Silver viszont pontosan azt tette, ami egy szempillantás alatt olyan zavarba hozott, hogy hirtelen azt se tudtam, mit feleljek neki. „Nem, én nem így gondoltam, tényleg, csak azt akartam ezzel mondani, hogy megtörténhet, véletlenül, tehát nem haragszom meg semmi, de…”
- Izé, szóval balesetek előfordulhatnak – próbáltam átfogalmazni neki, hátha ez már kevésbé félreérthető, közben pedig az összpontosításom fele arra ment rá, hogy kiűzzem fejemből a kusza habogást, aminek semmi értelme nem lett volna még akkor sem, ha kimondom őket. Silver pedig eközben folyamatosan közeledett felém, s zavaromban mégcsak fel se merült bennem, hogy minden szava és cselekedete csupán csel lehet, vagy hasonló. Sőt. Az első gondolatom Alex volt, ha ő ezt látná… Megráztam a fejem, s hátráltam egy lépést, nem is igazán figyelve oda rá, merre haladok. Inkább a fiút néztem, az arcán tükröződő mosolyt, széttárt karjait, és önkéntelenül is felmerült bennem, hogy akkor most mit is kéne tenni vagy nem tenni, hisz ott volt Al, s ezt így azért mégsem… meg amúgysem, főleg ilyen kevés idő után, hogy is gondolja? - Sorry, I… - nyeltem egyet, hátracsúsztatva lábam a füvön, közben igyekezve összeszedni magam, és határozottan fogalmazni – Azt hiszem félreértettél. Nekem… - s csak ekkor döbbentem rá igazából, hogy nem tudok mit mondani neki. Hiszen abban sem voltam biztos, hogy akkor a kertben mi volt, illetve minek számított, s a harcos fiú azóta nem is szólt hozzám, s még Miri szavai ellenére sem tudtam tisztázni magamnak, hogy mi is a helyzet. Velünk. Ez a kósza gondolat pedig még az eddiginél is jobban összezavart, a homlokomat ráncoltam, újabb centiket távolodva tőle, tudat alatt hátrálva egyre gyorsabban, kompenzálva ezzel az ő sebességnövekedését. Csakhogy eszemben sem volt magam mögé nézni. Csak el ebből a szituációból. Ez pedig egy olyan látványos, és egy cseppet sem céhvezérhez méltó hátraesést eredményezett, hogy azon se lepődtem volna meg, ha Silver nemes egyszerűséggel kinevet és faképnél hagy. So much for this. Halkan sóhajtottam, s most én voltam az, aki a világért nem nézett volna a másik szemébe.
- I have someone. I think… - fejeztem be végül, két kezemmel támasztva meg magam, míg felültem. A Katanát ugyan fogtam még, berögzült reakció volt, hogy rámarkoltam esés közben, de nem voltunk épp harcra képes állapotban. A sárkányminta sártól volt pettyes, pengéjét elsárgult levelek bujtatták, a puffanás által keltett szellő hátán sodródva elé. Én pedig… momentán azt kívántam, bárcsak itt se lennék. Szophie és Ai előtt rendben volt mindez, de ez nem az a szituáció volt. Nagyon nem.

by **Silver** Szomb. Dec. 06 2014, 20:27

Honestly... azt hittem ez viccesebb lesz, de mint általában, rá kellett jönnöm, hogy a való élet az nem egy anime, és a lányok nem úgy reagálnak, ahogy én azt azok alapján eltervezem. Hajlandó voltam megfeledkezni róla, hogy attól még, mert én ilyen szerepet játszok, és mert egy játékban vagyunk, még nem jelenti azt, hogy mindenki felveszi a sztereotipikus viselkedést. Szóval ahogy egyre közelebb lépdeltem, úgy éreztem magam egyre rosszabbul, amiért ilyen helyzetbe hozok egy ártatlan, tisztességes lányt. Csakhogy ha most visszakoznék, akkor követném el a legnagyobb hibát. Ha most megtorpannék és azt mondanám, hogy nem is tudom, mi ütött belém, azzal csak egy be nem számítható, perverz tininek tűnnék, aki képtelen megfékezni magát, ha egy csinos lányt lát. Csakhogy tini már nem voltam, ami duplán rossz színben tüntetne fel.
- A balesetek pedig azért vannak, hogy kihasználjuk őket - ejtettem meg egy óvatos kacsintást. Nem voltam azért egy kiéhezett vadállat, de valószínűleg Miss Hinari számára így is ijesztő voltam. Igaz nem állt tőlem távol az effajta szívatás, de ebben a helyzetben csak ellenérzéseket keltett bennem. Ez csak akkor működik, ha a partner más kategóriába tartozik. Azt hiszem, az lesz a legjobb, ha minél gyorsabban túlesünk rajta pale

Ekkor esett hanyatt a lány, ahogy az imént az enyém, most az ő lábai is összeakadtak ijedt hátrálás közben. Majdnem lendült a kezem, hogy felsegítem, de megálltam a késztetést, és fürgén melléje léptem. Kihasználtam, hogy nem néz rám, és a talpam azonnal a kardja lapjára tettem, méghozzá feltűnés nélkül, hiszen közben leültem mellé, és egy biztató mosolyt villantva megpróbáltam átölelni a vállait és magamhoz húzni. Effektíve mögé kerülve, a vállait megragadva...
- Yes, you have me, Miss Hinari - búgtam a fülébe, de most már tényleg elég volt ebből. Felnevethettem végre, még ha egy kicsit mesterkéltnek és zavartnak is hatott a kacajom. Próbáltam felszabadult lenni - Vagy fordítva? - kérdeztem, immár normális hangnemben, aztán vettem egy nagy levegőt - Nem számítottam rá, hogy így reagálsz, rettentően sajnálom. Túllőttem a célon, rossz vicc lett belőle. Még ha nem is volt minden szavam vicc ^^" - kapartam meg újra a szám szélét, kerülve a Miss tekintetét.

by **Hinari** Szomb. Dec. 06 2014, 21:53

És még mellém is lépett. Szó nélkül bámultam magam elé, az egész olyan kényelmetlen volt, s a harc maga már nem is foglalkoztatott annyira. Talán a Katana is ezért maradt csöndben. Teljesen megfeledkeztem a párbajról, annak különleges szabályával együtt, éppen ezért először nem is értettem, mire érti a fiú azt, hogy „fordítva”. Csak lassan esett le, ahogy a nevetését hallgattam.
- I see – mondtam halkan, ám nem kellett sok idő, mire képes voltam én is elmosolyodni. Kezei a két vállamon nyugodtak. Vesztettem.
- Mindent a győzelemért, mi? – kérdeztem csakúgy, szavaimat éppen annyira szánhattam a felhőknek, mint a mellettem ülő fiúnak. Nem volt kedvem felállni, helyette inkább hátradőltem, elnyúlva az avarban, az eget bámulva – Hatékony húzás volt, ezt elismerem. Még ha nem is túl szép – hagytam némi szünetet, megvárva, amíg elhalad felettünk egy árny. Messze volt, magasan, mély acélkék szárnyai innen egészen feketének tűntek. Örültem neki, hogy nem vett észre minket – De tudod, egyáltalán nem haragszom érte, sőt. Mindez ráébresztett, hogy Ő tényleg fontos nekem… mégha eddig ezzel nem is voltam teljesen tisztában – magyaráztam, továbbra sem nézve rá, s noha tudtam, hogy valószínű nem tudja, kiről van szó, s így nem is érti igazán a helyzetet, a szavak mégis előtörtek belőlem, önkéntelenül is. Jólesett kimondani őket, valakinek. Később talán szégyellni fogom magam érte, igen. Végtére is, Silvert érintheti rosszul mindez. De most… most csak mosolyogtam. Magam sem tudtam, pontosan miért.

Fogalmam se volt, mennyi idő telhetett el, lehet csak másodpercek, mire észbe kaptam. Zavartan ültem fel, először ránézve, majd a földön nyugvó fegyverre, különösebb reakció nélkül konstatálva a szituációt.
- Öhm, rajta ülsz a Katanán. Nem hiszem, hogy díjazza – mutattam az említett tárgy irányába, végül lágyan az ölembe véve azt, a menümből előhívva egy törlőkendőt – s ha már úgyis ott voltam, pár gombnyomással a párbajt is feladtam, s leszerelkeztem – Nah és rájöttél már, ki szólt közbe akkor? – kérdeztem Silvertől, arcomon enyhe, már-már sunyi mosollyal: láttam rajta, hogy az a momentum, amikor a Katana közbeszólt, őt is elbizonytalanította kissé, és érdekelt, hogy sikerült-e rájönnie a rejtély nyitjára – s ha nem, vajon milyen megoldással áll elő. Csupán fél szemmel figyeltem őt, közben ráérősen kezdve el törölgetni a kardot, a sárkánymintával kezdve, úgy haladva lefelé a penge ívén. Ahhoz képest, hogy régóta a hűvös földön ültünk, kezdtem egészen kellemesen érezni magam.

by **Silver** Szomb. Dec. 06 2014, 22:33

Elengedtem a vállait, és odébb húzódtam. Nem szerettem volna, hogy félreértse, így talán a kelleténél jelentősebb távolságot is kreáltam kettőnk közé. Végül a kardjáról is leszálltam így, és a példáját követve én is elfeküdtem az avarban. Nem éreztem magam győztesnek. Ilyen körülmények között nem. This is not my ninja way, vagy mi. Nem mintha ninja lettem volna, egy cseppnyi nin-nin se volt bennem. Ha választanom kellene, inkább szamuráj lennék, de én nem az ilyen jellegű szerepjátékokban voltam otthon. Meg nem is szerettem őket, túl kötöttek voltak.
- Csaltam, nem a saját elveimet követve harcoltam. Csak így nyerhettem ellened, más esélyt nem hagytál. Congratulations! - gratuláltam, a saját szintemen áttörhetetlennek ítéltem a védelmét hagyományos módszerekkel. Még sokat kell fejlődnöm, de készen álltam arra, hogy ezt a kihívást is felvegyem a sorba, és szorgalmas munkával legyőzzem. Persze ki tudja, mi lett volna, ha teljesen komoly harcot vívunk? Lehetetlen gondolat, hogy kezet emeljek rá akármilyen formában is, de a rend kedvéért érdemes volt átgondolnom, hogy voltak-e olyan rések a védelmében, amit vívással át tudtam volna törni. Csak tudnám, a mozdulatai helyett miért egy puha párna jut eszembe róla? Rolling Eyes

Elmosolyodtam arra, hogy azért mégis csak segítettem neki valahogy. Szavak nélkül hagytam, nem volt mit hozzáfűznöm. És nem, nem esett rosszul sem, annak ellenére sem, hogy ez rám nézve kritika volt. Különben sem versenghettem olyasvalakivel, akit már régóta ismer. Velem most találkozott először, ez még nálam se elég, hogy a szimpátiánál több alakuljon ki. Amit elismertem, hogy csinos és szemrevaló lány volt, de ez fact, és nem vélemény. Bármely férfitársam elismerné. Míg ő felült, én továbbra is a felhőket bámultam, csak egy fűszál hiányzott a számból, miközben a lassan úszó fehér hajókat csodáltam az égbolt tengerén. Megnyugtató volt a látványuk.
- Hasbeszélő vagy. Csak ez lehet - feleltem, lévén továbbra se volt a környéken senki, még egy mókus sem. Beszélő felszerelések pedig nincsenek, az én cipőm se dumál vissza, ha beletaposok egy nagyobb kavicsba, és a sisakom se panaszkodik, ha félrecsúszik párbaj közben.
- Megfeleltem? A próbán - kérdeztem végül, hirtelen. Teljesen megérteném, ha azt mondaná, nem szeretne egy magam fajta fickót maga mellett tudni, és inkább keressek egy másik céhet, ahol jobban tolerálják a tréfáimat. De hátha nem.

by **Hinari** Szomb. Dec. 06 2014, 23:34

Valamilyen szinten talán igaza volt: én sem értettem teljesen egyet az effajta trükközéssel egy párbaj közben, ám azzal, hogy ő maga is elítélte a dolgot, voltaképpen felmentette magát, tovább bővítve a róla kialakult képet. De nem bólintottam; valószínű elég volt ezt neki elrendeznie, semmilyen egyetértésre vagy ellenkezésre nem volt szüksége most. Csöndesen hallgattam a természet csöndjét, elgondolkozva a történteken, és Alexen, hogy vajon mit csinálhat, mire gondolhat most? Pixelek szálltak. A kosz és a sár utolsó maradványai is eltűntek a mostmár fényesen csillogó pengéről, s én büszkén néztem végig rajta. Elnézést. Máskor jobban fogok figyelni – mondtam neki egy félmosoly kíséretében, majd újra az ölembe fektettem. Amikor pedig Silver válaszolt, immáron nemcsak félig, de teljesen feléje fordultam, egy pillanatig a szavain agyalva. Végül elnevettem magam. Megtörve a némaságot, nem sértőn, s míg a kacaj utolsó hangjai a fák között visszhangoztak, én már felszabadult mosollyal pillantottam a fiúra.
- Yuichi is pont ugyanezt mondta, amikor először hallotta. Az egyik céhtársam – tájékoztattam Silvert vidáman, az ezután feltett kérdését is tudomásul véve, ám fejemben még mindig a Katana járt, és az, hogy – szerencsére – még nem terjedt el semmilyen szóbeszéd, ami kimondta volna az igazságot, megszüntetve ezzel a meglepetés előnyét a harcok alatt. Vagy ha volt is, a fiú még nem hallott róla. S bár felmerült bennem, hogy így a párbaj végén elmondom neki a rejtély nyitját, úgy döntöttem, hogy az előzőek után a fiú megérdemli, hogy ne legyen ennyire egyszerű a dolga. Csupán egy icipici revans, amiért kellemetlen helyzetbe hozott – Deee nem nyert. És nem is mondom el, majd rájössz magad ^^ - kuncogtam, újfent lenyitva a menüm – Lesz még rá alkalmad... Persze csak ha neked is megfelel – tettem hozzá mosolyogva, kérdőn nézve rá, s amennyiben nem visszakozott, úgy elküldtem neki a céhbelépési felkérést – Üdvözöllek a céhben! ^^

by **Kayaba Akihiko** Vas. Dec. 07 2014, 16:36

A küzdőteret lezárom.

Jutalmak: 85 exp, 240 arany
Katana +27 exp.

by Ajánlott tartalom

Hinari vs Silver

Hinari vs Silver

Re: Hinari vs Silver

Re: Hinari vs Silver

Re: Hinari vs Silver

Re: Hinari vs Silver

Re: Hinari vs Silver

Re: Hinari vs Silver

Re: Hinari vs Silver

Re: Hinari vs Silver

Re: Hinari vs Silver

Re: Hinari vs Silver

Re: Hinari vs Silver

Re: Hinari vs Silver

Re: Hinari vs Silver

Re: Hinari vs Silver

Re: Hinari vs Silver

Re: Hinari vs Silver

Re: Hinari vs Silver

Re: Hinari vs Silver

Re: Hinari vs Silver

Re: Hinari vs Silver

Re: Hinari vs Silver

Re: Hinari vs Silver