Kard ki kard

by **Hayashi Yuichi** Szer. Szept. 03 2014, 20:32

Borongós reggel, szeles napfény majd mosolygó hold. Mindegy hogyan váltakoztak, csak teltek a napok. Többnyire az ágy szélébe kapaszkodva ültem és pénzem mennyiségét számoltam át újra. Még két burokra futja és utána.. Újra csak tépett tovább belül, hiába veszek, burkot, nem tudok magamra vigyázni, nem hogy másra. Nincs miért.. ezt a gondolatot elhessegettem. Józan ésszel kellene újra és újra átgondolni, miért nyissam ki azt az ajtót. Azért, hogy mosolyt és életet lássak. Ez egy épeszű érv, de mire megyek vele? Rettenetes szörnyetegek és más veszélyek vannak odakint. Ha megint csak nem tudok kardommal ütni nem csak nekem lesz végem, hanem azoknak is akit védelmeznék, vagy maga az összes játékos.
Azért ez enyhén túlzás, nem függ én tőlem mindenki, sőt.. legördítve az üzenet listát, három üzenet vár olvasásra, napok óta. Az egyikük ismeretlen számomra, de két levél is vár tőle. Ha elolvasom, az azt jelenti, hogy kinyitom az ajtót, addig viszont nem, míg nincs rá biztosíték, hogy nem hal meg valaki, hanem meg tudom védeni. Sokadik alkalommal is elbukjak.. nem tudom. Legutóbb, amikor itt járt Hinari, az valahogy másabb volt. Azóta harcoltam is ellene, és hihetetlenül erős, neki is pontosan olyan beszélő kardja van, mint nekem. Mosolyogva néztem rá, mire az mozdításra, megvillogtatta tudását, és egy hangos "Angárd" kifejezés töltötte be szobám bensőjét.
Jó kedvre derített, de eszembe jutott, ahogy Hermit mellett harcolt és Hermit ellen egyik kardom sem ért semmit. Képtelen voltam eltalálni. Láttam, ahogy Anatole megőrül és Hürrem hogyan véd engem. Nem jó ez így. Miért kellett azt a napot túlélnem? Egyszerűen csak le kellett volna ugorjak, ott álltam a szegélyen és olyan közel volt hogy befejezzem a játékot. Erre meg most itt hallgatom a világot, de nem akarom látni. Akkor mégis hogyan legyek egy láncszem a gépezetben, ami végig játssza a játékot? Hogyan?

Újabb nap jött fel, ez alkalommal, a fény apró melege, mosolyogva szűrődött rám. Nem zavart, élveztem a röpke érintését.
Majd egy újabb este szállt tova, aludni készültem, mert fejem már nem bírja az ébrenlétet. Teljesen el akarok szakadni a külvilágtól és hagyni veszni mindent.. ezt akarod Yuichi?
Nem akarom ezt, majd lehunytam a szemem és aludni kezdtem. Mikor felnyitottam a szemem szobám szürke volt és fénytelen. Lenyitottam menüm és ellenőriztem a dátumot. Remek aludtam négy órát. Felültem az ágyon és összekucorodtam rajta, hogy minél kisebb helyet foglaljak el a világból. Törökülésbe fordulva merengtem tovább. Sok rosszat tettem, úgy érzem. Sok jót is, és sok jóba belepróbáltam, de azokhoz gyenge voltam. Rita mindig edzett. Talán követhetném a példáját, addig edzeni, míg hozzá nem szokok teljesen az itt használatos mozdulatoknak. Meg akkor már egyben meg is keresem és felkérem egy újabb edzésre. Még lehet megint elmennénk vadászni. Azonban belepirultam a gondolatba, hisz ott vetkezett le előttem. Lehet mégsem kellene. Inkább alszok.

Ahogy felébredtem, már jócskán fent volt a nap és tegnapihoz képest, jobban tűzött. Ez nem rossz ötlet, mégsem. Edzés, és visszajövök, a frontra, ha már eléggé erős is leszek. Pont mint Rita. Ha meg leakar vetkőzni, nem akadályozom meg, de nem is ígérem, hogy visszatar.. mire gondolok én..
Felöltöztem és elfordítottam az ajtón a zár állását nyitottra. Ezt magamért teszem, nem csak mindenkiért. Majd lenyomtam a kilincset. És irányomat a konyha és étkező felé vettem. Hónapok óta nem ettem.

// amennyiben bírja a karakter étlen-szomjan.

by **Hinari** Csüt. Szept. 04 2014, 23:55

Régóta nem láttam már Yuichit. Amikor éppen eszembe jut, vagy valami hír, történés aggodalomra adna okot, végig szoktam nézegetni a céhtagjaim és barátaim helyzetét a minimapon, de a kardforgató fiút még egyszer sem jelezte a szobáján kívül máshol. Néha, amikor elmentem az ajtaja előtt, erős késztetést éreztem rá, hogy bekopogjak, hogy megkérdezzem, segíthetek-e, s még a felirat, amit a hirdetőtáblára írt, sem tudott kellően megnyugtatni. De mégsem kerestem, egyszer sem. Megígérte, hogy szól, ha szüksége van rám. Eddig nem tette, s én nem is szándékoztam ráerőszakolni magam, még akkor sem, amikor Maci meglátogatott, amikor kiderült, hogy mi lett Ritával. Ők ketten közel álltak egymáshoz, mester és tanítvány, mégis egy egymást tisztelő, barátias viszony: úgy gondoltam, Yuichinak joga van tudni a történtekről. Mégis féltem, a fiú bizonytalan volt, s egy rossz hír talán még az eddiginél is jobban megingathatta volna: nem, még erősödnie kell, mielőtt megtudja. Majd ha ő is készen áll a harcra.
S kapva kaptam az alkalmon, igaz szerencsém is volt, Nestor éppen akkor jött vissza a gyakorlásból, s boldogan jelentette, hogy mozgást látott Yuichi szobájában. Vidáman nyitottam le a térképet, mosolyogva csóválva meg a fejem: hát persze, a konyha. Hisz a férfiaknak mégiscsak a hasuk az első. Nem vesztegettem az időt, siettem a fiú után, kezembe már előre bekészítve a süteményt, ám nem rontottam rá, csak megálltam a küszöbön, hátamat az ajtófélfának támasztva.
- Ez jól jöhet – mondtam őszinte mosollyal, s dobtam oda neki az édességet ívesen, nem hagyva neki időt a meglepődésre, kicsit tesztelve a reflexeit – Erőt önt beléd, többet mint a hagyományos ennivalók – tettem még hozzá, vidáman bólintva, ha rám nézett, ám többet nem szóltam: csöndben, türelmesen vártam, hisz most őneki kellett elkezdenie.

by **Hayashi Yuichi** Pént. Szept. 05 2014, 14:19

Igaz a testem semmit nem változott, de eléggé megtépázta már idegszálaim az éhség és a semmi. Az üresség, amit bukás sorozatom okozott. Tényleg, ennyire remete hajlamú volnék? Közben kezem alatt, étkek sokasága került elő. Több aranyat fogok most beadni a céhbankba, ez az ennivaló mennyiség legalább húsz-harminc arany értékű lehet. Végig néztem az asztalon, a még alapanyag állapotban lévő étkek így is ehetőnek tűntek, de azért mégsem egy vadállat vagyok, hogy így egyem meg. Legalább főzhetek egy kicsit és fejlődhet tovább a főzés szakmám, messze még a mester cím belőle. Ahogy pár alapanyagot egyesítettem és feltettem az első két lábast, ismerős hangú lány lépett be a helyiségbe, és valami repült felém. Fordulás nélkül elkaptam Rolling Eyes

és közel voltam hogy rászorítsak. De puhaságából megítélve, jobb hogy nem tettem. Hinari.. mosolyogtam magam elé. - Szia, Hinari - fordultam felé, és közben sikeresen levertem az egyik lábast a hátratartott kezemmel, amiben a puha ennivalót tartottam. Oops.. automatán összerándultak szemhéjaim, de nem mertem hátra nézni. Majd magam elé tartva a kezemben lévő ennivalót, megláttam, hogy süti. Felnevettem kínomban, majd kicsit visszább fogva magam hátra sandítottam a romokra. Szerencsére, már elpixeleződött, így nem találtam ott semmit.
- Köszönöm a sütit - és azzal két falással el is tüntettem. - Fáradj beljebb, és foglalj helyet - miközben beszéltem odasétáltam az asztalhoz, és kihúztam egy széket, majd rá bízva, hogy leül-e nem is tudom hol kezdjem.
Ő itt van, én eddig fent voltam a szobámban, legutoljára ő látott leghosszabban. Ugyanis az All star óta nem különösebben találkoztam senkivel. Elég hamar, kiszálltam a játékból, és nem adtam magamnak több esélyt. A boss harcokon is siralmasan teljesítettem. Egyet tudok, hogy nem fog letolni érte, sőt inkább..
- Sajnálom, hogy elég rég óta nem voltam jelen semmilyen eseményen. De már belátom, mindegy mennyit ülök, a bossok hullanak el, de én még jobban lemaradok Rita mögött. Aztán meg még annyi esélyem sem lesz a későbbiekben - mondtam szinte végig lefelé tekintve. Szégyenlem magam ostoba viselkedésemért, igazából így nem is vagyok mindenki védelmére, hogy vegetálok és nézem, hogy kel fel a nap, hogy megy le és hogyan jelennek meg a csillagok. Hátrálásom befejeztem a főzőpultnál. Sűrű bocsánat kérésekben sem törhetek ki, hisz akkor már biztosan megpróbáltak volna kiszabadítani börtönömből. További magyarázkodás helyett, inkább egy viszonylag barátibb irányból, próbálok nyitni. Hinarit, mint egy álom céhvezérként ismertem meg eddig, aki törődik mindenkivel és vele is törődött az a szőke srác a farkasával.
- Hogy s mint vagy? - kérdeztem, és láthatatlan kezemmel máris képen vágtam magam. Idióta, hogy kérdezheted ilyen bunkón.. közben az esetleges csendbe megszólalt gyomrom egy mély és hosszú korgással.

by **Hinari** Vas. Szept. 14 2014, 13:32

Elmosolyodtam a reflexein, egy bólintással konstatálva csupán, hogy nem csalódtam benne, hogy nem adta fel teljesen, és továbbra is értékeli a képességeit annyira, hogy nem tekinti őket semmisnek. Hogy közben leverte a konyhakészlet nagy részét, azon csak felnevettem, az arckifejezése pedig csak fokozta a pillanatnyi derűmet, sugallva felé, hogy nem történt semmi rendkívüli. Beljebb invitálására csak ellöktem magam az ajtófélfától, előbb egy mozdulattal felvéve és elrakva a lábost – az egyetlen dolgot, amit egy esés nem tud elpixelezni - , s csak azután ülve le.
- Jó reggelt, vagy inkább delet – köszöntem én is vidáman, elnéztem a fiút egy darabig, szavaira azonban elkomorodtam, és lesütöttem a szemeim. Rita… ezek szerint nem tudja, mi történt. Most hogyan mondjam el neki? Nem akartam pont egy ilyen hírrel fogadni őt, amikor végre rászánta magát a visszatérésre. Vettem egy mély levegőt, a szemeibe nézve, ám egy pár pillanatig még nem tudtam megszólalni.
- Jó sok mindenről lemaradtál… - kezdtem, s közben ugyan rájöttem, hogy ez nem éppen a legmegfelelőbb felütése volt a történetnek, de már nem lehetett változtatni rajta – Rita már nem fog tudni többet harcolni – mondtam csendesen, kezeimmel a szoknyám szélét gyűrögetve – Nem halt meg, legalábbis azt hiszem. A minimap mutatja a helyét, szóval… de… - összezavarodtam, hisz még én magam sem tudtam pontosan, hogyan s mi történt – Megmentette egy társát, aki valamilyen képességgel egy itemmé, egy kristállyá alakította, hogy a mobok ne tudják megölni. Egy medveféle játékos, Maci, Aiéknál lakik, és nála van a kristály. Nekem nem adta oda… - sóhajtottam, megrázva a fejem – De ameddig vigyáz rá, nem lesz baja Ritának sem –pillantottam a fiúra biztatón - Viszont kiszabadítani csak úgy tudjuk, hogy kivisszük a játékot… Odakint, ő is fel fog ébredni… - Legalábbis remélem. Ezt azonban már nem mondtam ki hangosan. Felálltam, képtelen voltam egyhelyben ülni, s jobb híján, amolyan pótcselekvésként, három gombnyomással összeállítottam egy tojásrántottát, ám ujjaim megálltak a levegőben, még mielőtt a serpenyőbe öntöttem volna a masszát. Kezeim ökölbe szorultak, s én csak néztem magam elé; tincseim eltakarták az arcom – Sajnálom…

by **Hayashi Yuichi** Csüt. Szept. 25 2014, 20:12

Jólesett újra nevetést hallani, még ha nekem nem is menne, de legalább szabadabban tudom már magam érezni, hogy nem csak egy ablak van a világra. Minden megmozdult újra és él. Hebehurgyaságom utolsó maradéka is helyére kerülve köszöntésén haloványan nevettem, de inkább csak a szemem, mint a szám. Alvás, többet kell aludnom és kevesebbet kell magam őrölni, akkor tényleg könnyebben és jobban élhetem száműzött napjaim és óráim. A valóságról kezdtem el fantáziálni, míg ő már leült és elkezdett beszélni. Sok mindenről maradtam le, de még mennyire, azonban ahogy első mondatát befejezte Rita történetére felkaptam a fejem, főleg, hogy nem fog többet harcolni. Kitátottam kicsit a szám és máris éreztem, hogy kiugrik a szívem a helyéről. Nem akartam faggatni.. miről maradtam le.. csak ne, remélem nem. Lehajtottam a fejem és kezeim összefontam magam előtt, míg könyököm megtámasztottam szélesre nyitott terpeszben álló térdeimen. Kifújtam a levegőt, Ai vigyáz rá, bármily alakban is létezik Rita. - Viszont.. - hirtelen visszaszívtam a levegőt, mikor rájöttem, hogy gondolataim elkezdtek volna kifelé áradni - sajnálom - válaszoltam egy szóban hirtelen, talán mindenre. Hogy nem voltam ott amikor Rita elindult mobokra vadászni. Sajnálom, hogy nem voltam jelen máshol sem és hogy csak galibát okoztam. Sajnálom, hogy cserben hagytam őket a bossokon és azon a tornán, sajnos tisztán emlékszem, hogy kardforgató képességem elhagyott, talán örökre.
Tekintetem továbbra is a földnek szegeztem és bármennyire is siránkozni akartam, azt tudom nem segít, sajnáltatni magam meg nincs jogom, és nincs is miért. Én magam rontottam el, és szeretném jóvátenni. Rita útját járva edzeni és fejlődni, sőt ezek után érte harcolni még inkább. Bárki is ez a Maci, amit tett vele, hogy bezárta.. nem szeretném, ha hosszasan szenvedne egy börtönben, ahogy én lakatoltam el magam. Vagy másképp. Sóhajtottam egy rövidet, majd felnéztem Hinarira.
Ő sem festett túl jól, bármennyire is vidám személyiség.
- Nem tudom mire gondolhatsz most, de én is sajnálom. Nem volt a fejem éber amikor ez történhetett. Rita.. szeretem, mint barátot, és ha igaz amit Maci mond, kérlek Hinari.. - nyeltem egyet - vidd ki a játékot. Mielőtt még félre érthette volna folytattam - nem áll szándékomban butaságot csinálni, szeretnék ebben segíteni. Megpróbálom újra használni a kardom, és tanulni abból, amin legutóbbi alkalmakkor elbuktam. Köszönöm, hogy nem szüntetted meg tagságom és helyem családotokban. Mondtam halovány mosollyal szám szegletében. - Kérhetek egy tányérral belőle? - kérdeztem érdeklődően, miközben ő tevékenykedett én meg csak itt ülök és.. beszélek. Két kezem végig húztam lábamon és felállni készültem ültő helyzetemből, azonban gyomrom hangosat kordult.

by **Hinari** Pént. Szept. 26 2014, 23:25

Nem tudtam mit mondani. Szavai egyszerre estek jól és töltöttek el aggodalommal, s reflexből válaszoltam volna neki, és ígértem volna meg, hogy igen, megteszem. Kiviszem a játékot. De ez… nem volt ilyen egyszerű. Lassan haladtunk, és egyre másra veszítettük el a barátainkat, itteni családtagjainkat, akik meg megmaradtak, is egyre inkább alkalmazkodtak a játékhoz, a kezdeti motiváció sokakban elhalványult. Kezem ökölbe szorítottam, továbbra is magam elé meredve. Én hiába igyekszem, egyedül nem fog menni.
- Megteszem, amit tudok – feleltem végül, magamra erőltetve egy félmosolyt, elnézve a fiút még egy darabig. Maga alatt volt rendesen, s bár én pontosan nem tudtam, milyen érzés csalódni magadban, de azért igyekeztem átérezni a helyzetét és valahogyan segíteni neki – Figyelj, mindenkinek kell a szünet. De ettől még közénk tartozol – mondtam, immáron biztatón, közben keresve a megfelelő szavakat. Hibáztam azon a tornán, azon az egy fordulón, amit megtartottak. Ha tudtam volna, hogy ennyire magára veszi a debuffomat… Elhúztam a számat: fogalmam se volt, mit csináltam volna. Lehet nem változtatott volna semmin... Viszont a boss és most Rita… vele gyakorolt, együtt fejlődtek, a toronyban is, s én mégcsak tippelni sem tudtam, milyen lehet az ő mester-tanítvány viszonyuk, s hogy a lány hiánya milyen változásokat fog okozni a fiúban. Gondolataimba mélyedve fordultam vissza a pulthoz, a kérdésére felnevetve, a hangulat és a téma ellenére is: pasik…
- Persze hogy kaphatsz, neked csinálom baka – ingattam a fejem lemondóan, közben befejezve az ételt, lehívva egy tányért s rápakolva a rántottát – Én már ettem, de azért megkóstolom, mennyire ehető – fogtam meg egy fakanalat, és vettem ki egy darabkát, elégedetten konstatálva, hogy megteszi. Ezután odacsúsztattam Yuichi elé az asztalra, én magam pedig leültem a mellette lévő székre.
Eleinte szótlanul vártam, hogy befejezze, aztán mégiscsak kibukott belőlem az, ami körül a gondolataim jártak – Ha szeretnéd, öhm… én gyakorlok veled. Nem lesz olyan, mint Ritával volt, de talán segít – mosolyogtam rá. Mivel Yuinak különösen fontos volt a kardforgatás művészete, kinti indokokból is, így nem hagyhattam, hogy teljesen elveszítse a kardjába vetett hitét. Arról nem is beszélve, hogy amíg még bizonytalan, nem is engedném a mobok közelébe, így egy visszatérő meccs pont ideális kezdés lehetne neki – Mit gondolsz?

by **Hayashi Yuichi** Szer. Okt. 01 2014, 20:30

Csak egyre tudtam következtetni, mégis félreértette. Tekintete kellőképp letargikus, Sir Lewis halálakor ennél pár fokkal rosszabbul festett a lány. Nem csak egy családtag elvesztése miatt, hanem amiatt is, amit a nyakába kapott. Nem tudtam, igazán akkor segíteni rajta, nem tudtam úgy segíteni rajta, ahogy kellett volna, meg azzal tereltem el figyelmem, hogy Askr megteszi, botorság ilyet gondolnom. Ő jött és bátorságot öntött belém, mikor kellett, legközelebb a szünetem másra fogom használni, ezt bizton el merem határozni. El akartam kalandozni innen jó messzire, legalábbis, ha már levedlettem fásult palástom és kibújtam a bábból. Ideje valamit tenni is, nem csak nyavalyognom.
Gyomrom hangos lázadása gondolataim ellen.. arra ösztökéltek, hogy bizony ne rohangásszak még.
- Köszi - mondtam, elszégyellve és mosolyogva - rántotta, nyami - farkaséhesen néztem a tányért. Felvillant a fejemben egy veszély jelző, hogy kevés lesz, de itt ezen a világon máshogy szól a fáma. Nem eszem, nem bánom, megeszem, imádom! Rögvest neki is álltam az evésnek kényelmesen ülve. Az első három villacsapás talán gyorsabb volt a kelleténél, mert bekapcsolt alap gyorsaságom. Mivel eddig oda pontoztam a legtöbbet, szeretnék legfürgébb lenni a játékban, ez valahogy korábban is így működött, vagy a tank szerep. De azt hiszem ahhoz nekem túl sok a fóbiám, és félek is kicsit, hogy a páncél nem tart ki. Rágás közben megráztam a fejem és lassítottam. Már lassabban csapódott le a villa és emeltem számhoz, nem illik zabálni hölgy előtt.
- Nagyon finom - mondtam két falat között, ami tényleg úgy is volt. Biztosan magas már a főzés jártassága, (de nem csak azért, mert lány Surprised

) én magam is haladok vele, csak lassan, egy biztos, nekem ez még félreszokott sikerülni. viccesnek találtam és inkább nevetnék, de jó hogy nem tud gondolatot olvasni, kapnék a fejemre szemtelenség miatt.
Azonban mielőtt még az utolsó falatokat sikerült volna levadásznom a tányérról, kérdése nem lepett meg ugyan, de jólesett. Nem tudom, legutóbb, megmutatta, hogy megüthetem ugyan karddal, de az életereje visszatölt. Azonban, mégis tanultam én is belőle, amikor azt a valamit maga köré teszi, nem érdemes belesétálni, valamint amikor Hermit oldalán harcolt, akkor csinált valamit azzal a sárkánymarással. Erre a kettőre jó lesz odafigyelni. Ezen felül, igaza van, nem lesz olyan, mint Ritával. Rita olyan, mint egy angyalbőrbe bújt buldózer. Hinari kecses, ő képes lesz nem csak vágásokra alapozni és csépelésre. Rég fogtam kardot..
Csendben keresztbe tettem a villát a tányéron, fejem lehajtottam és örültem. Úgy hogy arcom elrejtsem előle, odasétáltam a mosogató pultig, ahol egy mozdulattal tiszta lett és eltüntettem a szekrény tároló menüjében. Mennyire praktikus ez a technológia, odakint is ilyen kell majd.
- Örömmel - fordultam mosolyogva Hinari felé - örömömben akartam ugrálni, de azzal eltörtem volna a tányért - majd, ha nem estem hanyatt és nem ugrott félre előlem, kb rá ugrottam, hogy megöleljem.
- Mehetünk is - mondtam még mindig vidáman, miután elengedtem egy röpke másodperc után, vagy a földről feltápászkodtam.

Azonban még a konyha bejáratánál megálltam, és ha jött előre engedtem. - A terepet te válaszd kérlek, rég jártam a szobámon kívül és a palota kertje nagy, sosem ismertem a palota minden zugát, egyedül csak Rita hálóját - ömm.. - vagyis az ajtaját - vágtam összetett képet, ahol érzelmek vihara tombolt, kaotikusan, de végül is a vörös fülvégeket elhessegettem. Minden szavammal saját magamba taposok.. ez vagyok én Hayashi Yuichi és elnevettem magam.

by **Hinari** Hétf. Okt. 06 2014, 14:28

Csöndesen hallgattam, ahogy eszik, kicsit megnyugodva, hogy ízlik neki, már amennyire kiderült abból a vehemenciából, amivel hozzálátott. Nem tudtam, mennyire fog segíteni a felajánlásom, talán nem is kellett volna, nem igazán tudtam, javítok-e vagy rontok a helyzeten, s belegondolva a viadal utáni állapotomba… nem biztos, hogy ott akkor bárkitől bármit is szívesen fogadtam volna. Yuichi azonban úgy reagált, olyan örömmel, hogy ha akartam volna se tudtam volna palástolni a meglepettségemet. Egész egyszerűen a nyakamba ugrott, s nem lévén súlyemelésem, olyan könnyedén borított föl, székestül mindenestül, hogy azon már én is csak nevetni tudtam.
- Ööö… rendben - feleltem, miután levegőhöz jutottam, csodálkozva a hirtelen hangulatváltozásán, de inkább elnéző mosollyal konstatálva az eseményeket, mint rosszallóan. Jobban szeretheti a kardforgatást, mint gondoltam… ha képes volt a rossz hírek után ilyen gyorsan váltani. Legalábbis erre következtettem, nem igazán véve számításba a kevésbé kedvező opciókat.
- Hmmm, hát a céhkertbe kimehetünk – álltam meg egy pillanatra, majd egy bólintás után előrementem, a folyosón azért bevárva őt, a Ritás elszólására direkt nem reagálva – Van is egy hely annak végében, ahol érdekes lehet a párbaj – tettem hozzá vidám mosollyal, de ha kérdezte sem mondtam neki többet addig, amíg oda nem értünk.
Végül megálltam a híd lábánál. Már elhagytuk a céhkert hivatalosan is a JL-hez tartozó részét, ám a folyócska ettől függetlenül a palotához kapcsolódott, így nem is járt más errefelé: csak a chocobok csivitelését lehetett hallani a távolból, ha az ember nem a víz zubogására összpontosított.
- Jó lesz? – kérdeztem, körbemutatva, felkínálva neki a lehetőséget, hogy ő válassza meg a kezdőpozícióját. Lehetett magán a hídon harcolni, annak párkányán, vagy akár a kövek közé is leugorva, ha szükséges. Ideális hely egy kis gyakorlásra, a sík, pados-füves terepet pedig már amúgyis leteszteltük az előző párbajunkon. Ha készen állt, úgy elküldtem neki a párbajfelkérést, s miközben kiválasztotta, milyen harcot szeretne, én az inventorymat görgettem hümmögve, végül úgy döntve, hogy nem fogok teljes harci szettben megmérkőzni vele. Előhívtam tehát a Katanát, beleillesztve az igazság rúnát, átváltottam a cipőmet, felvettem a köpenyemet és részemről ennyi volt az öltözködés – Te kezdesz – mondtam még, miközben beálltam egy alap védekező pozícióba, várva, hogy megszólaljon a gong.

by **Hayashi Yuichi** Kedd Okt. 07 2014, 11:18

- Milyen hely? - tettem fel a reflex szerű kérdést, miután behúztam magam mögött a konyha ajtaját. Azonban sem erre a kérdésemre, sem másra nem felelt, csak jókedvűen ballagott és hagytunk magunk mögött a fákat és cserjéket. Majd egyszer csak megtorpant és bemutatta a helyet, ahová tartott. Ránézésre remek! Mikor megláttam a hidat, a patak zubogása, a fák susogása, végül is még válasszal nem szolgálva, odasétáltam ahhoz a részhez, ahol a mélyen fekvő patak futott. Lenéztem, és egy fajta dübögés indult meg a mellkasomban.
- Tökéletes - feleltem felé nézve, majd vissza a patakra, a hídra és újra rá.
Elkezdtem menümből egyesével előhívni a tárgyakat, utolsó előttinek a maszkot. Mikor megjelent arcomon, nem zavart a látásban, egyfajta.. ürességet adott. Mintha gonosz lennék, vagy ilyesmi. Nem ez nem így megy, majd a szabdalót lehívtam. Bal kezemmel kézfejembe fogtam a pengét és végig simítottam kezemmel. Ismerős és szokatlan érzés volt egyszerre. Hiányzott, és persze ez pont olyan kard, mint amit Ritánál láttam. Talán emiatt is, de ettől nem szeretnék megválni.
Fogadtam Hinari kihívását, és vártam a gongot. A lányon nem volt sok harci felszerelés, inkább ilyen "szuperwoman" öltözéket vett fel, de ő is kardjával állt előttem.
- Ángárd - mondtam hangosan felé, miközben megindultam a gong után. Bekapcsoljam? Nem, később. Viszont az akrobatikát bekapcsoltam. Hosszabbra szökellőre tudtam nyújtani lépteim. Na nézzük emlékszik-e még az alapokra és persze én is.
Arcomon mosollyal száguldottam felé, kardomat egyenesen mellkasának szegezve, pengével előre.
- Háríts kérlek - suttogtam magam elé, és elrugaszkodtam, mikor kar- és kardtávon belülre értem. Lendületből szúrás, és ha sikerül, talajhoz szögezés, miközben felborítom. Első lecke könnyű nehézség. Kivitelezés.. folyamatban.

// 1 támadás, a hasonló gyorsaság miatt Smile

by **Hinari** Pént. Okt. 10 2014, 15:25

Ahogy azt egy ilyen harc megkívánta. Féléletes párbaj, félig felszerelkezve, egy mindkettőnk számára ismeretlen terepen, tömeg és nézők nélkül. Örültem, hogy nem adta lejjebb és minden item rajta volt. Enyhén behajlított térdekkel vártam, annyi időt adva neki, amennyit megkívánt: nem lehetett egyszerű újra megismerkedni a szabdalójával, és ugyanazon az összeszokott módon használni, ahogyan a kihagyása előtt tette. Nem is gondoltam, hogy elsőre menni fog, ámbár a fiú hozzáállásában nem csalódtam. Mosolyogva ismételtem utána a szót, furcsa volt kiejteni, arra a napra emlékeztetett, amikor a játékkardja mondogatta ezt, fent Yuichi szobájában, még azután a boss után…
És már itt is volt. Nem mondom, cseppet sem lassult a szintharc óta; s hiába töltöttem fejlődéssel az időt, könnyedén hozta a szintet, kicsit talán meg is lepve vele, de persze annyira azért nem, hogy ne tudtam volna felkészülten fogadni a támadását. Ezúttal nem próbálkozott semmilyen kombinációval, egyszerű bemelegítő szúrás volt, s ekképpen egy egyszerű mozdulattal hárítható is. Erősen, két kézben tartva a Katanát helyeztem egy kicsit kijjebb az előrébb lévő, jobb lábam, s az elrugaszkodásának pillanatában léptem el a bal lábammal hátrafelé, testemmel jobbra kifordulva. A pengéje simán elsuhant volna mellettem, ám – megelőzve egy esetleges irányváltást – azért eléje tettem a Katanát, jobb csuklómmal felfelé, a Katana élét a fegyverének aljához feszítve: a két fém szikrázva feszült egymásnak, ahogyan lazán elcsúsztattam a szabdalón. Nem támadtam vissza, csupán kijelöltem a kardjának útját, tőlem elfele, megszüntetve a feszülést, amikor a Katana éle Yui kezének közelébe ért volna. Innen pedig csak két apró mozdulat lett volna feljebb emelni a vállam, s fordítva a csuklóm, hogy a szabdaló után érkező fiú vállába hasítson a hirtelen lendületet szerzett Katana. De megállítottam a pengét, Yuichitől pár centire, s elmosolyodva ugrottam hátra, újra védekező pozíciót felvéve.
- Jó. De ennél több kell – mondtam, intve neki, hogy támadjon újra.

Statpontjaim az előző reagban leírt szettel (csakhogy legyen vmi viszonyítási alapunk):
Élet: 39 = 195hp
Fegyverkezelés : 66
Erő: 45
Kitartás: 21
Gyorsaság: 60 (+6 kasztbónusz)
Speciális képesség: 28
Páncél: +10

by **Hayashi Yuichi** Pént. Okt. 17 2014, 14:28

-Ügyes! - dicsértem meg hangosan örömmel. Nem elég, hogy kitért a kar elől, de felkészített egy támadást, amit ugyan visszavont, és mindezt egy hang nélkül. Hinari volt most teljes önmaga. A kard nem adott tanácsot, ez azt hiszem tetszetős lesz. Viszont egy biztos, jólesik a mozgás. Meglengettem a kardom a levegőben és leírtam egy X-et míg ő felvette a védekező pozíciót. Kár vitatni, gyorsaságon múlik, hogy bevitte-e volna azt az ütést, viszont ezt láttam, így magabiztos mosollyal fogadtam azt a be nem vitt támadást.
Ami viszont furcsa reflexem, mintha kopott volna, már össze kellett volna csomagoljam Rolling Eyes

Megráztam a fejem, butaság, most a tiszta levegő és a háttérzajok fontosak, valamit Ő, hogy milyen hangokat ad ki és Ő aki a kezében van. Egy furmányos terv kezdett kialakulni kobakomban, amit már most el is döntöttem. Ha védekezel Hinari, akkor én támadhatok, legalább megismerem, meddig támaszkodsz, arra amit tanultál és gyakoroltál.
Azonban ahhoz, hogy meglepjem ez alkalommal a rendszert kell használjam, ami körbevesz. Tekintetem végig rajta tartottam és csak ennyit szóltam oda.
- Máris jövök - azzal viszont egy tapodtat sem tettem előre, hangosan kifújtam a levegőt és felidéztem magam előtt azt a napot, amikor Hinari elmondta nekünk, hogy Lewis meghalt, piros játékosok tőrbe csalták és lassan kivégezték. Düh apró szikrája gyúlt fel bennem a pirosak és módszereik ellen. A pvp nem helyes, de kényszer is lehet egy ilyen játékban. Viszont ez a pvp másabb, megölték őt... megölték.
Meglódultam és kardom fénye pirosba változott, azonban lábam nem egyenesen Hinari felé rontott, alig másfél méterre a fához, aminek a törzsére felléptem és arról elrugaszkodva váltott testem irányt a védekező állású lány felé. Tekintetem végig rajta tartottam, nem akartam elveszíteni a szem kontaktust és a lehetőséget sem a képesség használatra. Még két méter.. egy pillanat múltán viszont már elértem a kellő távot, sőt közelebb is értem. Kardom árulkodón egy felső vágásra mutattam, azonban még jóval előtte a levegőbe szeltem bele egy annyit, hogy combja és dereka környékén álljon meg a penge, de még messze tőle. Ha képességem sikerült, úgy egy piros fényárban kardom hossza megnyúlt, átszúrva őt, úgy hogy egészen a földbe belefúródhatott, vagy a dereka mögött hosszasan kilógott. Amennyiben besült a képesség, úgy a piros fény felhagyott kardomból. Ezt követően fejem kitisztult, és újra csak Hinarit láttam magam előtt, nem azt a három arctalan gonoszt.
Megráztam a fejem és kardom még mindig így tartva kíváncsian vártam merre indul.

//Képesség használat, siker esetén teljes sebzés Smile

Statpontjaim a teljes szettel:
Élet 25=125
Fegyverkezelés: 35
Erő/Irányítás: 34
Kitartás: 12
Gyorsaság: 50
Speciális képesség: 19
Páncél: 30

by **Hinari** Hétf. Okt. 27 2014, 22:35

Észrevette a befejezetlen mozdulatot, ezzel egyfajta alapot szolgáltatva nekem, hogy kezdjem ezt a harcot és a feléje való hozzáállásomat is egyre komolyabban venni; inkább rendes harcnak felfogva a párbajt, mintsem puszta visszatérő meccsnek. Máris, ennyi idő után is látszott, hogy ha játékos meg is teszi esetleg, a rendszer bizony nem felejti el a fegyverkezelést és más statot sem. Yuichira viszont mindkettő jellemző volt. Párat vágott a levegőbe, szoktatva magát az érzéshez, és láttam rajta, hogy tetszik neki, hogy kezd ő is fellelkesedni, magáénak érezni a ritmust. S végülis ez is volt a célom. Mostmár csak el kell jutni odáig, hogy hosszútávon is tudja tartani a koncentrációt, ami – elnézve az eddigieket és a fiú a kardforgatás iránt érzett szeretetét – nem hiszem, hogy gondot fog okozni. Kihívón néztem a szemébe, felkészülve a védekezésre: volt egy olyan sejtésem, hogy a bemelegítésnek vége.
Gondoltam, hogy készül valamire. Mondta, hogy jön, mégse indult el, tehát előkészít valamit, képességet esetleg, újat, vagy éppen a másik kardot fogja a kezébe venni, mint a múltkor. Élénken és kíváncsian figyeltem, a vörösen felizzó fegyverét és a mozdulatait is: fogalmam sem volt a tervéről, de éppen ezért volt izgalmas. Megállni a helyed az ismeretlennel szemben. Pillantásommal követtem, így nem mozdultam idő előtt, csupán egy apró fordulatot tettem, hogy szembekerüljek a fatörzzsel, amire felugrott, előkészítve valamiféle hárító mozdulatot a felülről, lendületből jövő vágása ellen. Legalábbis ennek kellett jönnie, a helyzetből adódóan. Gyorsan mozgott, s gyorsan változtatott a szabdaló irányán is, s noha a vágásával tudtam volna mit kezdeni, a suhintás, melyet elindított, kissé váratlanul ért. Önkéntelenül ugrottam volna, az most mindegy volt, hogy merre, de a Katana megelőzött.
- Nem fog elérni. Ellentámadás!
Mire kimondta, már számomra is nyilvánvalóvá vált, ám a figyelmeztetéssel ritmust és az elugráshoz képest helyzeti előnyt is nyertem, így a súlypontomat, amit a védekező reflex hátratolt, most előre helyeztem, jobb kezembe véve a fegyvert. Mindez nem tartott talán fél másodpercig sem, itt a sebesség és a jó döntések egyaránt számítottak, s néha kockáztatni is kellett.
- Ugorj hátra! – ezzel viszont nem számoltam. Most melyik? Ám mire megjelentek volna homlokomon az értetlenségből fakadó ráncok, már éreztem is a bizsergéssel párosodó lökőerőt, amely miatt hátrébb is csúsztam volna pár centit, ha a derekamból kiálló kard engedi. Az viszont makacsul álldogált, a megnyúlt pengéjével együtt. Fájni nem fájt, de elég kellemetlen volt, és eleddig azt hiszem még egyszer sem szúrtak át konkrétan, így meg is lepődtem rajta, reflexből rezzenve össze: mégiscsak egy odakint halálos sebet kaptam.
– Támadj! – a Katana hangja zökkentett ki a kinti világ valóságából a fájdalomérzet nélküli játékába, s nekem ugyan kellett még pár másodperc, mire megláttam a helyzet hihetetlensége mögötti tényleges előnyt, de aztán már tettem is a dolgom. Lévén a fegyveremnek igaza volt: most védtelen. Egy mozdulattal kirántottam magamból a megnagyobbodott, pirosan fénylő fegyvert, s az azt tartó fiút célozva rugaszkodtam el a talajtól, megpróbálva a meglepetés erejével szúrni át a vállát. Majd hátraugrottam, rá a híd párkányára, jópár métert hagyva kettőnk között: egyelőre jobbnak láttam, ha nincs hozzám túlságosan közel.
- Ügyes – mosolyodtam el, elismételve korábbi szavait, a szemem sarkából megnézve az életcsíkom állását, tekintetem a szúrás okozta maradék pixeldarabkára emelve, amik még a levegőben úsztak. Van hova fejlődni. Arcomra elégedett mosoly ült ki: jó kis párbaj volt ez, attól függetlenül, hogy még nagyon az elején jártunk.

Kard ki kard 6973f4dd60b8b75ea312ec232a06c6bf_066f413bb11a647e89e822285515841856507bd3

by **Hayashi Yuichi** Szer. Okt. 29 2014, 20:13

Ahogy átszúrtam, ezt nem akartam látni, nem szeretem előhívni a rossz dolgokat, főleg, hogy amiket el kell képzeljek ahhoz, hogy ez egyáltalán előjöjjön. Ezt a képességet, egyszer használtam ez előtt, de ott a halálfélelem is közrejátszott, akkor még féltem tőle, azóta kicsit másképp működik, de megmaradt, és ez a kard fény gonosz, viszont Hinari katanája megérezte, alig egy fél másodperc alatt változtattam a vágást szúrásra, amit a képességgel vittem véghez és ezt is látta előre. Az a kard a jelenlegi legjobb helyén van, a kezemben egészen más emberré formálhatna, mint ami vagyok, viszont Hinarinak meg kell tanulnia jobban megbízni kardjában, mint amit lát, és még ennél is gyorsabbnak lennie, ami viszont igaz, nagyon gyors! A vállamból kihúzódó pengét láttam már csak, ami könnyedén megcakkozta az életerőmet, jelentős hányadban. Majd sebtében fel is ugrott a híd párkányára és ott várta, hogy érkezzek. Ami viszont hátrányom, hogy nekem máris eljött a pihenő ideje, úgyhogy, valahogy meg kell oldjam, ezt az apró malőrt. A potion, ki tudna húzni ebből a helyzetből, de nem tudom, hogy használható-e még az.
- Szúrás váltásban jók vagyunk, és az meg is látszik rajtunk - nevettem fel és mutattam felfelé bal mutató ujjammal.
- Jól fel ismerted, hogyan támadj, míg ugyan Ő csak azt mondta, hogy támadj. Vágás elől kislisszolhattam volna, így viszont.. - eszembe jutott a kép, ahogy átszúrtam, mint egy egyszerű gyilkost.. nem azt nem akarom - felnyársaltuk egymást. Bocsájts meg azért a támadásért - hallgattam el egy pillanatra, viszont, ha szólni akart nem hagytam és folytattam, ha már kigondoltam - tudod, ez számomra egy nehéz képesség, bármennyire is szívből jön. Esetedben fel kellett idéznem rossz dolgokat, hogy használni tudjam, és szeretném, hogy tudd, ezzel a képességgel akár három embert is felszúrhatok. Úgy érzem később ez még fokozódni fog. Láttam olyan képesség kombinációkat, amivel ezt.. átalakíthatnám valamivé, ami még ennél is.. gonoszabb. Sajnálom.
Azzal odasétáltam a párkányhoz és fel ültem rá, míg ő tőlem kicsivel távolabb állt és várhatta, hogy támadjak.
- Szeretnék valamit kipróbálni mielőtt folytatom. Érdekel egy trükk, ami még kellemes is tud lenni? - kérdeztem tőle, arccal felé fordulva.

Kard ki kard 0af1fd36705581256534e31ab6d76f57_e76b12fa9c255f92086cb094fa4b2228b491a89b

Kard ki kard 0af1fd36705581256534e31ab6d76f57_e76b12fa9c255f92086cb094fa4b2228b491a89b

//pihikör

by **Hinari** Hétf. Nov. 03 2014, 12:08

Nem jött utánam rögtön, így egy viszonylag kényelmes pozíciót vehettem fel, miközben beszélt. A híd párkányán álltam eddig, most viszont leguggoltam, két kezemet magam előtt tartva, súlypontomat ezzel egy kicsit előrébb helyezve, nehogy véletlenül hátraessek. Hallgattam őt. Néha bólintottam, s azon gondolkoztam, mennyire lehetett neki rosszérzés mindez, az előbb történtek. Hónapok óta nem mozdult ki, s ez a bemelegítésnek szánt harc – az ő kinti mércéjével mérve – kezdett eldurvulni. Nem tudtam, így akarta-e, de meg kellett nyugtatnom.
- Semmi gond, egy párbajban ez teljesen normális – érintettem meg szabad kezemmel az oldalam ott, ahol megszúrt, s mosolyogva néztem rá: nem akartam, hogy ilyen csekélységek miatt aggódjon. S hogy hallotta-e, vagy egyáltalán be tudtam-e fejezni a mondatot, az is kérdéses volt, mindenesetre hiába szerettem volna még folytatni, valami olyasmivel, hogy itt csak sebzés van, fájdalomérzet az nincsen, Yuichi hanglejtése megakasztotta szavaim: volt benne valami, ami miatt jobbnak láttam csöndben maradni, és figyelmesen várni végig, amíg befejezi. Szomorú volt, és nem tudta teljesen magáénak a képességét – Úgy gondolod, hogy olyanná változtatna, amilyen nem akarsz lenni? – kérdeztem, a szemébe nézve, majd csak kimondtam, amire az előbb nem volt lehetőségem – Ez a sao. Ne hasonlítsd a kinti világhoz, itt nem okozol fájdalmat azzal, ha felnyársalsz, hiába éli meg úgy a tudatod. Ez egy jó képesség, érdemes fejleszteni, szerintem. Könnyen meg tudod vele lepni az ellenfeleid – mosolyogtam rá biztatón – Arról nem is beszélve, hogy szorult helyzetekben az életed mentheti meg – gondolkoztam el, s abban a pillanatban, a lovag szavai jutottak eszembe, akivel az erdőben találkoztam. Ő azt mondta, a képességek akár meg is ölhetik a játékost, s Yui most valami hasonlót mondott, igaz, ő inkább értékrendbeli változást, mintsem fizikai halált említett. Sóhajtottam: azt hiszem, mindketten tévednek – Tudod, a skillek a játék részei, s mint olyan, arra vannak, hogy segítsenek minket. Nem lesz gonosz, ha nem gondolsz rá gonoszként. Ennyi erővel a sárkányom is az lenne, amit rád uszítottam az all staron – nevettem fel – De ugyanez a sárkány mentett meg később a kazamatában. Gondolj a tiédre is úgy, mint egy plusz segítségre, a rossz felidézésére pedig úgy, hogy az csupán egy módszer, amivel ezt a segítséget erősítheted – mondtam, időközben én is leülve a híd szélére, ahogyan ő tette.
- Persze, hogy érdekel – feleltem, ellökve magam a párkánytól, két lábbal a híd közepére érkezve – Kíváncsi vagyok, miket tudsz még. ^^

by **Hayashi Yuichi** Szer. Nov. 05 2014, 14:23

Néztem, ahogy megérinti a pontot, ahol átszúrtam, de csak folytattam. Ez.. legszívesebben megcsóváltam volna a fejem, de az sem segíthet ezen.
Kérdése és válasza sem segített sokat, és ahol tudtam közbe szóltam is.
- Pont ez az.. - de nem folytattam, kíváncsi voltam még mit szeretne mondani. Pozitív látása a szituációban meglepő, és abban igaza is van, nem mondhatom rá, hogy gonosz vagy nem gonosz, nem vagyok hívő sem, egyedül az értékrendemmel nem stimmel. És talán pont ez az, hogy a kíváncsiság, hozott ebbe a világba, a kalandvágy, a küldetések teljesítése, vagy kudarca utáni menekülés, valamin a szörnyek elleni harc. Emberek ellen küzdeni nem akartam elejétől fogva.. aztán.
- Tudod pont ez az, odakint egyetlen egyszer sem szúrtam át senkit, hisz abba bele is halhatott volna. Nem tanultam mást mint a levegőt szelni, meg hárítani lehető legjobb tudásom szerint. Rést nyitni a szemben álló védelmén és ott imitálni egy végzete csapást., de sosem fejeztem be egyetlen egy mozdulatsort sem - umm tartottam egy pillanat szünetet, amíg fejem átfordítottam lefelé a lábam előtt heverő apró kavicsos talajra.. egy meglepetés támadás, biztosan kizökkentené mind a beszélgetést, mind őt.. nem, nem.. - itt viszont lehetőségem nyílt befejezni a mozdulatsort, viszont, kapni sebet könnyebb, mint adni. És nem a fegyverkezelésre gondolok itt, hanem ha eltalálnak nem érzek fájdalmat és ezt előnyömre kovácsolhatom ezt tudom, valamint az ellenfelem is ugyan így áll velem szemben, de ez nekem fáj. Főleg ilyen helyzetekben, te nem egy szörny vagy.. Szörnyet ölni léptem be a játékba. Emberek elleni abszolút más. Nem a védekezésre fókuszál a legtöbb játékos, hanem a vagdalkozásra és a gyors küzdelmekre technika nélkül - elmosolyodtam, miután folytattam. Most kellene támadnom, nem számít rám. - A stratégia persze majdnem mindenkiben ott van, amit technikának hívnak, de örülök, hogy te tudsz kardot forgatni - néztem rá újból és fel is hoztam kis terelésnek a szórakozást. Míg ő a párkányról leugrott a híd közepére az apró kavicsokra, úgy én egészen mást terveztem.
- Támadj most te, adj kis időt, hogy újra megszokjam, milyen egy embert megsebezni - mondtam enyhe mosollyal, és hátamat hátravetve egy félhátra szaltóval a patak medrében teremtem és a híd alatti részben a vízben csizmáig elmerülve vártam Hinari érkezését. Szabdalómat magam elé tartva vártam csobbanását. Azt hiszem ez egy jó terep lesz egy kis vívásra. Védek amíg tudok és utána jöhet, valami új.. Smile

//nem támadok. Valamint a víz 0-55 cm magasságban váltakozik.
Ellenben életerőmet elrontottam Rolling Eyes

110 életerőm van nem 80. Páncél értékről megfeledkeztem, hogy van olyanom is.

by **Hinari** Csüt. Nov. 06 2014, 14:41

Értettem őt, és pontosan tudtam, mire gondol, átérezni viszont bárhogy próbálkoztam a helyzetét, képtelen voltam rá. Ő odakint már megtanulta a kardforgatás művészetét, annak szabályaival együtt. Olyan szabályokkal, amik áthágása gyilkolást eredményezett, itt viszont… nem nyerhetett ezek nélkül. Sokkal nehezebb dolga volt, mint nekem.
- Tudod miért választottam ezt a kasztot? – kérdeztem tőle, szkeptikus mosollyal pillantva őrá, s a Katanára – Én sose harcoltam odakint. Egyszer meg is vágtam magam egy karddal, mikor tanítani akartak, s azután mégcsak rá se néztem, egészen a login-ig. Ott viszont mégis erre nyomtam rá. Merthát miért ne, ugye? – mondtam, kis szünetet tartva – Meg akartam tanulni, a sao szabályai pedig könnyebbséget jelentettek. Odakint féltem – ráztam meg a fejem lassan – Eleinte itt is. Aztán megtanultam bízni benne, és őszintén szólva nem tudom mit fogok kezdeni vele, ha egyszer kijutunk. Nem ismerem a kinti szabályokat, s nem akarok balesetet – sóhajtottam, a fiú tekintetét keresve – Neked hasonló lehet most, csak fordítva – gondolkodtam el egy pillanatra, majd hirtelen néztem rá - Segítek neked idebent, te meg majd nekem odakint, jó? ^^ - mosolyogtam rá vidáman és bíztatón, próbáltam egy kicsit jobb kedvre deríteni – Igaz, hogy el lehet kerülni ezt, az első találatos párbajok pont erre jók. De nem mondhatom neked, hogy ne bánts senkit… meg kell szoknod, hiszen kerülhetsz olyan helyzetbe, ahol vagy te, vagy ők – váltottam eggyel komolyabb hangnemre, s a szemeiből próbáltam kitalálni, mire gondol, hogy ő is belátja-e. Kérésére csak bólintottam, egy mosollyal nyugtázva a terepváltást, de nem mentem rögtön utána. Helyette felkaptam egy nehéz követ – olyat, amit még elbírtam súlyemelés nélkül – s ahogy elcsendesült a zaj, ledobtam azt a híd másik oldalán, remélhetőleg pont a háta mögé. Arra számítottam, hogy a csobbanásra megfordul, azt gondolva, hogy onnan jön a támadás - s pont emiatt nem fog tudni időben reagálni a tényleges manőverre. Mire a kő leért, én már ugrottam is, azon az oldalon, ahol ő is eltűnt, ám nem a vízbe érkeztem: arccal a híd felé rugaszkodtam el a párkányról, a híd alsó szélében megkapaszkodva, módosítva az esés ívén, egyenesen Yuichit célozva meg, még a levegőben elindítva egy kétkezes csapást. Ha észre is veszi még időben, hogy a kő csak elterelés volt, egy fölülről érkező támadásra valószínű kevéssé számít.

by **Hayashi Yuichi** Csüt. Nov. 06 2014, 16:07

Nézete a kardforgatás terén felkeltette érdeklődésem még inkább. Ő sem veti meg, bár szeret csapkodni a pengével, ez ki is ült arcomra, megmosolyogtatott pár pillanatig, majd visszavettem a komolyságot, már nem azt a lelombozó hangnemet. Meg értem őt is, én sem nyúltam volna egy ilyen fegyverhez, mint például az íjhoz. Azt a srácot nem fogom sosem elfelejteni, akinek a barátja vette el látását egy ilyen fegyverrel, veszélyes nagyon ehhez képest. Felajánlására elmosolyodtam és fölé néztem a felhőkbe. Az odakint nagyon messze van, ha elfogadom máris van egy tartozásom, hmmm.. vállalom. Csapott át mosolyom, valami felemelőbbé.
- Jó, segítségedre leszek, és köszönöm elfogadom. Első csapás.. - morfondíroztam a harc típuson, már nagyon régen felfedeztem az opciót,, viszont ez páncél értéktő függ. Lovag ellen esélytelen, pajzs áttöréshez gyorsnak kell lenni, vagy megkerülni. Viszont a játék más, mintha odakint kerülöm meg. Itt ugyanígy számol páncélértéket, amit sebzésemből és az ő pajzs értékének különbségéből ad meg egy aktuálisra változtatott értéket. Mellesleg ez láthatatlanul, egyedüli esélyem, ha számolok, de azt teljes életes harcban tudom csak kamatoztatni. Ami eddig igen jól is ment.
- Én vagy ők.. - mondtam utána lassan - ez egy nagyon jó felvetés, ilyen helyzetben én menekülésre fordultam mindig. Minimális harc, ha kellett, majd elfutottam - nem szégyelltem ezért magam, továbbra is jobb kedvvel üldögéltem a korláton és átjárt a kipihentség, hisz gyakorlás közepette nem árt az sem.

Ahogy levetettem magam vártam a csobbanást, ami nem akart rögvest érkezni, hol ide, hol oda tekintettem át a vállam fölött. Majd jött egy csobbanás is oda perdültem, de csak a víz fodrozódását láttam, Hinari sehol. Szemmel partól-partig pásztáztam és a közel átlátszó vízfelszínt, majd egyfajta ösztönként, az elterelésből egyet jobbra léptem, ahol bizony már mélyebb a víz, így kissé lassabban fordultam hátrafelé.
A látvány felettébb érdekes volt, ahogy a hang is ahogy pendültek kardjaim. Jobb kezemmel megindítva egy hátrafelé csapást és testtömegem teljes áthelyezésével a jobb sarkamra, rövidet pörögtem a vízben egy lábon. Katanáját, épphogy elkerülve, arcom előtt robogott. Szemvillanásnyi időmbe került felismerni a lehetőségeim, hogy vágását ne tudja oldalazó vágássá alakítani, a pengémmel félrelökött pengéjének útját állva magam elé tartottam. Ha nem jött azonnal visszacsapás. Úgy röppályáját igyekeztem megakadályozni egy természetes csellel, bal kézzel mellkasa vagy háta felé igyekszem könyökölni (amelyik éppen égnek fordul Rolling Eyes

) majd a közelségből egyértelmű lenne a markolattal ütés, de a rendszer nem engedte ilyen könnyen, támadássá kell alakítsam, mellékcselekvésként nem engedi. Így végül is a helyzettel nem lehet mit kezdeni, könyöklés után megpróbálom megragadni ruháját, hogy ne tudjon könnyen kisiklani következő támadások alól.

//egy támadás, könyöklés találat esetén 12-es sebzés talán?

by **Hinari** Vas. Nov. 09 2014, 13:59

Bár maga a kérdés tényleg komolyabb volt, mint azt elsőre gondoltam, Yuichi mégis beleegyezett, s ez valamilyen szinten vidámabbá tett. Nem is magáért a konkrét kérésért, hogy segíteni fog, inkább a mélyebb részei miatt, hogy ő is szeretne kijutni, és nem veti el a tervezést, ami sokszor felelőtlenségnek tűnhet. Talán most is az volt, de már kimondtam, és innentől nem szándékoztam visszavonni, nem is jöttem volna ki jól belőle.
- Igen, ez ilyenkor az ésszerű – bólintottam – Én is tettem már így – mondtam elgondolkodva: az erdőben történtek még mindig élénken éltek bennem, s jóllehet valamit kezdeni kellett volna velük, mégis jobbnak láttam elfutni akkor. Túlerőben voltak, s a hősködéssel nem értem volna el semmit, az ostobaságon kívül.

Ahogy reméltem, mikor feléje ugrottam, ő háttal állt nekem, s későn jöttem rá, hogy lopakodással talán sikerülhetett volna meglepnem és bevinni a találatot. Így viszont még időben észrevett, s mivel a levegőben igen korlátozottak voltak a lehetőségeim, többszörös előnybe került abban a pillanatban, ahogy a két penge találkozott, egészen addig, amíg le nem érkeztem a vízbe. Ez a pár másodperc pedig egy hozzá hasonló kardforgatónak több volt mint elegendő, így végülis még örülhettem is neki, hogy egy pusztakezes ütéssel megúsztam a dolgot. A Katanát se tudtam rendesen használni, amíg ilyen erővel tartott ellen, így először ki kellett támasztanom és hátrahúzni a kardot tartó kezem, megszüntetve a feszülést, s csak ezután gondolkozhattam elkerülésben vagy visszatámadásban. Előbbi még össze is jött, ám közben szabad kezével utánam is nyúlt, így – ha már a menekülés esélytelenné vált – fordítottam kicsit a csuklómon, és a hátrahúzott fegyverem előrelendítettem, egy alulról induló, rendkívül spontán történő és gyors vágással, egyenesen az engem tartó karja felé. Eközben pedig bal lábamat hátracsúsztattam, kitámasztva, hogy ne essek el, ha elengedne. Vagy sebződött, vagy visszakozott és elengedett, utóbbinál szinte azonnal leguggoltam – hiszen a vízben nehézkes lett volna hátraugrani – és már jött is a vízszintes vágás, kihasználva, hogy a vízben ő se tudja olyan könnyedén elkerülni a csapásaim.

by **Hayashi Yuichi** Hétf. Nov. 10 2014, 19:49

Örültem, hogy ő sem felelőtlen, de annak még inkább, hogy képes felismerni a szituációt, amikor tényleg muszáj visszavonulni. Az emberek, egyben kegyetlenek és rendkívül kedvesek tudnak lenni. Míg ez a szörnyekről nem mondható el. A piros indikátor egyértelmű a mobokon. Míg azok az emberek, akik ugyan ezt az indikátort kapják.. azokat nem lehet szóval illetni. PvP ebben a játékban, kellő emberségességi potenciál nélkül, állatokká változtatja őket. Sőt rosszabbá.

Jött is, és kezem elkaptam így elengedve őt, hogy ne tudjon megfosztani karomtól. Testrészem még nem vesztettem el harcokban, és igazán nem is vagyok kíváncsi, milyen lehet fájdalom nélkül végig nézni, ahogy leesik a karom vagy eldől a lábam egy-egy darabja. Borzalmas érzés lehet. Azonban örömömre nem hagyott sok időt ilyesmiken agyalni, már jött is vágása. Szabaddá vélt kardforgató karomnak ez viszont pont ideálisan jött. Egyszerűen csak félresöpörve, a nem komolynak szánt vágást, ami a vízzel párhuzamosan siklott gyomrom felé. Ha nem villogna az a kijelző, akkor legalább kezdhetnék valamit a helyzettel, de ez gátol újra. Jól bírja Hinari szuflával, míg én pihegek folyton. Kardját félre ütve és mozdulatomat megszakítva egyszerűen csak egy lépést hátráltam a még mélyebb víz felé. Bár ennél sokkal mélyebb már nem lehet, de nem fog rosszul jönni, következő támadásakor, hogy a víz szinte leköt.
- Ilyen helyzetben, ha teheted, ne a vágás mellett dönts. Mint láttad, csak egy laza mozdulattal félre ütöttem a kardod. Csavard meg a támadást, vagy, terelj és szúrj. Nem túl lovagias módszerek is beválnak, ahhoz, hogy bevigyél egy döntő jellegű csapást. Figyeld merre jár a kardom és merre mehet. Hozd védhetetlen helyzetbe támadásod - fejeztem be egy apró mosollyal a beszédet. - Kezdek bemelegedni - nevettem el magam - a vízben állva - tettem hozzá kacagva.

//pihikör

by **Hinari** Kedd Nov. 11 2014, 09:42

Ekkorra már én is képes voltam őszintén felnevetni, attól függetlenül, hogy ebben a helyzetben vajmi kevés, tényleges okom lett volna rá. Térdig érő vízben álltam, mindennemű hátrálásra vagy elugrásra képtelenül, és Yuichi olyan egyszerűen hárította a támadásom, mintha csak egy kezdővel lenne dolga, aki egy fakarddal hadonászik. Ám érdekes módon, ha esetleg nem is tűnt úgy elsőre, mégis pozitívumként könyveltem el a szavait: egy pillanatig nem vettem úgy, hogy kioktat, hiszen tapasztaltabb volt nálam, a tanácsok pedig mindig kellettek. Feleletül csupán bólintottam, egy enyhe mosoly kíséretében, miközben felegyenesedtem, ám amikor láttam rajta, hogy ő is kezd jobb kedvre derülni, önkéntelenül is elnevettem magam.
- Különleges egy patak ez – fűztem tovább a gondolatot, kissé megemelve a lábamat, hogy érezzem is, hogy ott van: hiába, így az ősz közepén nem volt éppen meleg a víz. Hátráltam egy fél métert, újra készenlétbe helyezve magam, a Katanát két kézbe fogva, magam előtt tartva. Míg ő beljebb ment, én inkább hátrébb és egy cseppet kijjebb: jól tudtam, hogy a mélyvíz neki kedvez, lévén ott az elugrások nélküli közelharcnak van nagyobb jelentősége, és bár valahol kíváncsi voltam, mire mennék egy ilyen szituációban, nem terveztem könnyen odaadni neki a győzelmet. A célomat már elértem, hiszen kezdte úgy forgatni a szabdalóját, ahogy régen is tette, és a magabiztossága is visszajött. Olyannyira, hogy lassan már én éreztem úgy, mintha ő segítene nekem, és nem fordítva, ahogyan eredetileg volt, ám ennek momentán inkább örültem, s egy kicsit sem zavart a kialakult helyzet. Hisz ezért vagyunk itt. Vártam, hogy támadjon, egyelőre viszont helyben maradt, így én is kifújhattam magam egy kicsit, átgondolva újra az eddig történteket.
- Készen állok. Jöhet a trükk, amit mutatni akartál – mondtam aztán, behajlítva a térdeim, kinézve magamnak egy közeli sziklát, ami talán ideális lehet egy elkerülő manőverhez.

by **Hayashi Yuichi** Kedd Nov. 11 2014, 15:49

Nem tudtam mire gondolhat, de annak örültem, hogy legalább ő is jól érzi magát. Végül is, jobb ha nem tudja, hogy előbb a kardjától akartam megfosztani. Ahogy a vívásban benne van a lehetőség, a gyorsabbnak és ügyesebbnek lehetősége nyílhat lefegyverezni a másikat. Viszont ebben nem vagyok biztos, hogy én volnék-e az, aki képes erre. Egy tuti.. aranyos, ahogy várja a trükköt, de az most meg olyan magasan van.. tekintek fel a híd párkányára. Mögötte a szikla falon kellene feljussak, ahhoz. Harc nélkül is menne, de anélkül biztosan csak leesnék és nevetség tárgya lehetek csak. Ez a patak, pont jó helyen van, de mégis rejtély.
- Azt nem értem a patakkal kapcsolatban, hogy merre tart? Céhépület mögött a kertben nem láttam csatlakozását. Vagy a céh épület mögötti tóba fut bele? Tudod azon a hídon.. - gondolkoztam el ezen. - Te sétáltál már a patak vonalán? - kérdeztem és közben bal kezem ujjaival a víz felszínébe martam és kavartam fel a víz felszínét, amit lassan haladt tovább ujjaim között. Nyúlcipőm beázott és alsó ruházatom is már jó ideje átengedte a vizet, ez azonban természetes érzés volt.
Ha válaszolt megvártam és csak utána cselekedtem, kicsit elgondolkozva a hallottakon.
- Köszönöm, ezt is - mosolyogtam, majd én is felvettem egy támadóbb pozíciót. Vizes kezemmel is rámarkoltam a szabdalóra, majd így két kézzel néztem vele farkas szemet. Nem szóltam csak fürkésztem tekintetét. Kíváncsi volnék meddig bírja, az olvasást a szembogarában, de ahhoz túl messze van, hogy könnyen menjen. Végül is félre néztem és vizes kezemmel lenyitottam a menüm. Kikerestem a tárgyak között a "vörös bika potion" elnevezésű feliratot és lehívtam a tárgyat. Amikor kezembe megjelent, lepattintottam a kupakját és megittam a tartalmát.
- Készülj a harcra - s vele a kudarcra, megment.. megráztam a fejem, miket beszélek én - vagyis, jövök, most kevésbé fogom pihenőre - húztam el szám szélét haloványabb mosolyra. Ez most kelleni fog, hogy visszatérjek teljesen.

Újra ráfogva két kézzel szabdalóra lassú rohamra indultam. Nehéz volt a futás a vízben, hiába ugráltam lábujjhegyről lábujjhegyre. Kivonszoltam magam a térdig érő vízbe, ahol már tudtam újra kissé gyorsulni. Pengém az övének nyomtam lapjával és lendülettel próbáltam a sziklafal felé taszítani, ha nem engedett tartása és megtörte rohamom, úgy fejembe bevillant két kép. Megfejelem vagy lábai között rúgom.. ez odakint bevált, hogy eltereljem a figyelmet a kardomról és védelemre ösztönözzem a szemben állót, de ezt... nem biztos, hogy kéne.. . Pengém visszahúztam és bal kezemmel, immáron két kézzel ráfogva, a köpenye alá kulcscsontja felé szúrnék. Azonban, ha sikerült elsodornom, úgy kardlapommal kupán (fej tetőn) (próbálom) vágom. Rolling Eyes

//bika poti és támadás \o/

by **Hinari** Kedd Nov. 11 2014, 21:13

- Még nem – gondolkodtam el a kérdésén, az említett patak felé pillantva, szememmel végigkövetve azt, ameddig tudtam – A céhkert belső részét nem érinti, azt megkerülve ömlik bele a tóba, a forrása pedig valahol a hegyekben lehet – mutattam fölfelé – Egyszer lehet érdemes lenne felsétálni odáig – mosolyodtam el: ilyeneken valahogy sose gondolkoztam el, pedig ez is beletartozott a sao oly részletes világába. Mindig csak a fejlődés… Megráztam fejem, és felkészülten néztem a fiúra, erősen megmarkolva a Katanát. Szükséges, ha ki akarunk jutni. Yuichi időközben a menüjében matatott valamit, s amikor végül előhívta a bika potit, csöppnyi elégedettséggel figyeltem, ahogyan megissza. Úgy tűnik, teljes erőbedobással fog küzdeni innentől, aminek őszintén örültem. Még akkor is, ha sok már nem volt hátra ebből a párbajból.
Viszont elhatároztam, hogy meglepem kicsit, egy egyszerű taktikaváltással. Maga az ötlet is hirtelen jött, ám úgy gondoltam, sokat nem veszíthetek vele. Most potizott, így ebben a körben már nem fog tudni képességet használni, tehát egyetlen fegyvere a támadás maradt. Abba fogja tenni minden energiáját, s én ekképpen is igyekeztem hozzáállni, és megfelelő módon fogadni azt. Kijjebb léptem, hátsó lábam rátéve egy nagyobb kőre, védekező állásba helyezkedve, várva a rohamát. És ő jött is. Az első próbálkozását egy egyszerű oldalra kilépéssel hárítottam, ha hozzá is ért az övemhez, a lendületét elnyelte a folyó, mely nem engedte, hogy csakúgy hátracsússzak. Szabdalóját két kézre fogta, és szúrásra készült, én pedig a Katanát emeltem, úgy ívelve azt, hogy ki tudjam védeni a csapását, félrelökve a fegyverét. Vagyis, így tűnt. A két fegyver csupán két-három centire suhant el egymás mellett, s elsőre tűnhetett úgy, hogy csak hibáztam, a célom mindvégig a fiú teste volt. Gond nélkül belémdöfte a pengét oda, ahová ő akarta, cserébe védtelen és fegyvertelen maradt, ráadásul elég közel is volt hozzám, a hosszabb Katana pedig simán elérte őt. Mögötte a mélyülő patakkal, aligha maradhatott ideje az elugrásra, s ha sikerült is volna neki, a fegyvere nélkül kellett volna megtennie.
- Csakhogy szokjad – mosolyogtam rá, bal kezemmel elengedve a Katanát, ráfogva a Szabdalójára, és egy határozott mozdulattal kihúzva azt magamból. Csak ezután néztem meg a fiú fölött lebegő életcsíkot. Vajon betaláltam?

by **Hayashi Yuichi** Szer. Nov. 12 2014, 14:38

Felnéztem a nem is olyan távoli hegyen futó patak szegletekre, ami itt ott eltűnik zöldellő kiszögellések vagy sziklás csúcsok mögött, de még így is megcsillan rajta a napfény itt-ott. Bőven lenne rá lehetőség, hogy egy napon egy napon belül sikerüljön megtalálni a patak forrását, ami lehet a hegy tetején lévő hósipka, vagy kürtőtó, vagy akár egy hegy mélyéből feltörő forrás.
- Biztos vagyok benne - fűztem hozzá szavához. Hisz az embereknél egy valami jobb és szebb, az pedig a környezet. Egy nap megnézem mi van arra mosolyogtam magam elé.

Kard ki kard D952d5ffa8d3e9de26120a1e475d7f63_28f64d05c4ae08713ddcf40317e779264d23373a

Kard ki kard D952d5ffa8d3e9de26120a1e475d7f63_28f64d05c4ae08713ddcf40317e779264d23373a

Nagyon kevés, talán ötvenegy százalékon van életerőm. Kaptam még egy lehetőséget a játéktól. Letekintettem kardjára, ami átdöfött, érzem, hogy a penge kilóg a hátamon és hasonló képp ő is felnyársalva van kardomon. Apró hullám futott végig gerincemen, ahogy nem érzek fájdalmat és ő sem. Igaz ez a kard minőségétől függően egy halálos seb is lehetne, itt viszont nem ezt jelenti. Csak lejebb ment az életerőm, amit visszatölthetek. Oldalazáshoz ugrottam és közben kirántottam fegyverem testéből, ami könnyen engedett. Nincs csont ami megfogja, és belőlem is ugyna így kicsúszott a kard. Nem várakozva tovább hátrafelé csúszásomnak a vizes kavicsokon megálljt parancsoltam és felső testem lejjebb engedve ellensúlyoztam a csúszást, hogy ki tudjak lőni újra. Egy régi csel, a megfelelő gyorsaság mellett, sikerülhet. Viszont hogy talál-e az koncentrációjától függ.
Kurjantottam egyet és felé ugrottam, jobbról balra átlós szelés indítottam meg, ahol félúton kardomat megdobva jobb kézzel elengedtem és bal kezemmel sebtében elkapva, visszahúztam a támadás ívét ellentétes irányba. Talán a mellei fölött és nyaka alatt vágok, csak ne a nyakát érje, vagy védje. Sebesen haladt a penge pontosan ellentétes irányba, mint előbb és sokkal közelebb hozzá, mivel az ívelt pengének pályájába beleadtam bal kezem nyújtását.

by **Hinari** Szer. Nov. 12 2014, 15:36

A mázlista. Kicsit elszámoltam magam, ahogy láttam, a sebzésem épphogy nem volt elegendő ahhoz, hogy sárgába essen, s ezzel lehetőséget adtam neki egy ellentámadásra. Úgy terveztem, hogyha betalálok, már nem lesz kockázat, így engedtem a szúrását is, ami az én életemet is erőteljesen leapasztotta. Ám hibáztam, s így nagyon ott kellett lennem fejben, ha nem akartam elveszíteni ezt a párbajt.

Kard ki kard F19a7eb3a77a8016c9a2dfbd241eaebf_8a332c3b69ee98b458efebb07e95a1b97470ad72

Kard ki kard F19a7eb3a77a8016c9a2dfbd241eaebf_8a332c3b69ee98b458efebb07e95a1b97470ad72

Most kell odafigyelni, biztos, hogy kombinációt fog használni – mondtam a Katanának gondolatban, s felkészülten vártam a támadását, mely nem is késett sokat. Helyzeti előnyben volt, lévén én már nemigen tudtam hova hátrálni a fölöttem magasodó kőfal miatt, ám kaptam tőle pár ütemnyi haladékot, így amíg ő a hátracsúszásból elrugaszkodott, én oldalra ugrottam ki. Bokáig bele a vízbe, mely hangosan fröccsent talpam alatt, ám közben már fordítottam is a felsőtestemet, hisz Yuichi egészen bizonyosan alkalmazkodni fog az új helyzethez, ekképpen módosítva a vágása irányát.
- Hajolj le – hallottam, s reflexből engedelmeskedtem, még úgy is, hogy eleinte nem értettem, miért utasít erre a Katana, hiszen a fiú vágása előttem haladt el, s csak a szele érintett meg. Alighogy azonban leguggoltam, egy visszakézből indított vágás suhant el felettem, pár hajszálamat el is vágva, s csak ekkor döbbentem rá, hogy mennyire jól tettem, hogy megbíztam a fegyveremben – újból. Bal lábamat hátratoltam, s amíg a fiú azzal volt elfoglalva, hogy megállítsa a lendületét és visszairányítsa a kardját, és egy gyors szúrást indítottam feléje, a lábát figyelve: ha hátra akart ugrani, úgy a hátsó lábamról ellöktem magam, félig felegyenesedve, testsúlyom az elülső, jobb lábamra helyezve át, úgy folytatva a szúrást s hosszabbítva meg annak hatótávolságát. Eközben pedig a Katana figyelt a szabdalóra, azonnal szólva, hogyha a veszélyes zónán belülre érne.

by **Hayashi Yuichi** Szer. Nov. 12 2014, 16:04

Elhajolt, és a kard ezt is tudta. Tökéletes harc, rendkívül nehéz, ezt igazán szeretem, viszont itt vége.

Kard ki kard Adc4a09c90c838c13ca801729674f91d_03659014c2ddbaeca77194e785528ce388a5b563

Kard ki kard Adc4a09c90c838c13ca801729674f91d_03659014c2ddbaeca77194e785528ce388a5b563

A seb, a felgyorsult események, és a bika poti okozta lehetőség jó volt, azonban nyíltan támadtam, és egyértelműen a sebzése sem volt kevés. Életerőm sárga zónába zuhant rendkívül közel piroshoz. A küzdelem végét jelző kijelző és hang Hinari nevét hirdette.
Mégsem érzem magam vesztesnek. Nyertem valamit, amit már oly rég kitöröltem fejemből. Gyakorolhattam és nem voltak elvárások, hanem csak úgy, ahogyan szeretnék. Igaz akrobatikán még van még mit csiszolni, egyszerűbb lett volna egyetlen ugrással fölötte átszaltózni, és míg nem tud felkelni szúrni újra és gyorsaságból kettőt vágni, de ez még várat magára. Valamint szívósabbnak kell lennem, túl gyorsan elfáradok.. de ez most azt hiszem alig, hogy lényeg.
- Köszönöm, hogy segítettél a gyakorlásban - hajoltam meg a lány előtt és nyújtottam felé kezem, hogy felsegítsem, majd mikor már ő is kiegyenesedett, folytattam és kardomat forgattam kezemben - jó érzés újra fogni és érezni a súlyát - majd képességem aktiválva lehívtam a díszes katanát is bal kezembe. Ez is megforgattam.
- Rita tanításai nagyszerűek voltak - néztem szemébe és folytattam tovább - azt hiszem ezt eldobni a legnagyobb vétség lenne. Ott szeretnék lenni, nijivel a kezemben és lezárni a maradék ember sorsát. Vagyis jobb ha így fogalmazok, leütni a rácsokról a lakatot - nevettem el magam. Valahogy a beszéd sosem volt igazi erősségem, de ennek ellenére mindig beszédre törekedtem. Talán, hogy fejlődjön, igen, ahogy ezeknek a használata is. Gyakorlással, mindent el lehet érni.
- Ami pedig a trükköt illeti - néztem fel újra a hídra - nem is igazán trükk, inkább lazítás, egyben megfordítja a világot és más szögből mutat rá - néztem a híd korlátjára fókuszálva.

by Ajánlott tartalom

Kard ki kard

Kard ki kard

Re: Kard ki kard

Re: Kard ki kard

Re: Kard ki kard

Re: Kard ki kard

Re: Kard ki kard

Re: Kard ki kard

Re: Kard ki kard

Re: Kard ki kard

Re: Kard ki kard

Re: Kard ki kard

Re: Kard ki kard

Re: Kard ki kard

Re: Kard ki kard

Re: Kard ki kard

Re: Kard ki kard

Re: Kard ki kard

Re: Kard ki kard

Re: Kard ki kard

Re: Kard ki kard

Re: Kard ki kard

Re: Kard ki kard

Re: Kard ki kard

Re: Kard ki kard

Re: Kard ki kard

Re: Kard ki kard