Tolbana Hősei Emlékmű

by **Kayaba Akihiko** Vas. Jan. 19 2014, 13:50

Egy emlékmű, a következő felirattal:

Akinek köszönhetjük Tolbana biztonságát.
Akik megmentették a várost a nyulaktól.

Majd ezalatt egy névsor látható:

Allen Dante
Anatole Saito
Chitose
Clio Chronos
Fuuko Shinatsu
Hinari
Hotaka
Joey Chrome
Judy Noxia
Kyuushiro
Mirika
Peter Worker
Ryuninji Ren
Tatsuki Ranmaru
Thunder

by **Ayse** Hétf. Júl. 28 2014, 21:36

~Jade Arton

Reggeli futásom után, úgy döntöttem némielg jobban körbe kémlelem a várost, a részleteket, hisz ki tudja merre lehet elrejtve egy-egy kazamata, ami remélhetőleg megfelel a szintemnek, ha nem hát akkor meg bukta. Hallottam egy emlékműről, melyen a legerősebb harcosok, akik valószínűleg mind frontharcosok… őket mind lefogom győzni. Tollbana… harcosai?... Biztos valami event lehetett, kár hogy én nem mehettem rá, akkor talán… áhh>.> Nekem nem kell olyan, viszont … léptem közelebb az emlékműhöz hogy végig fussam a neveket….
~ Egyszer mindegyiküket kihívom… -Fogadtam meg magamnak, miközben sejtettem hogy a régi eventek és játékok, nagyja elmúl ugyanúgy mint ahogy a játékosok egy része is… Bár őke levben a legjobbak, kíváncsi lennék hogy vajon él-e még mind…
Felsóhajtottam majd csípőre tett kézzel álltam a szobor előtt a neveket memorizálva. Nem kellett sokszor átfussam, hisz akadtak nevek amiket már hallottam, bár tulajdonosaikkal még nem futottam össze.

Lépteket hallottam magam mögött… Ösztönösen a fegyveremhez nyúltam. Rámarkoltam, de nem vettem elő, csupán ezzel a testhelyzettel fordultam meg, hogy lássam a léptek hangjának tulajdonosát is.
- 'Napot… - Köszöntem neki, és elengedtem a fegyverem mikor láttam hogy veszélytelen a pasas. Bár meglepett hogy nem csak én járok erre, és hogy nem csak én kutatok fel emlékhelyeket… Bár talán ő lehet a nevek egyike, ez esetben számíthat a kihívásomra, valahol remélem hogy így van. Hogy a tag, nem véletlen jár erre, és talán némi szórakoztatással is bír számomra. Kora idősebb az átlagnál, megjelenése eléggé elegáns és talán némileg tanult is. Bár ezt külső alapján nem fogom megítélni.
- Maga is az emlékmű miatt jár itt? – Kérdezem. Bár mi másért….

by **Jade Arton** Kedd Júl. 29 2014, 02:20

A Kezdetek Városának viszonylagos nyüzsgése után Tolbana keskeny utcái kissé szokatlannak tűntek. A városka szolíd, alacsony épületekkel szegélyezett utcái teljesen eltérőek voltak a korábban tapasztaltaktól. Mindazonáltal az általuk nyújtott biztonságérzet, a nyugalmas atmoszféra jól esett a lovagnak, ráérősen derítette fel az egyébként nem sok látványossággal kecsegtető területet. Ez a tempó lehetővé tette, hogy a tevékenység akár hosszabb időre is lefoglalja őt. Nagyvárosokhoz szokott személyként ez az út is a gyerekkori nyaralásokra emlékeztette, ahol tucatszám járták családjával idegen országok településeinek óvárosait.
A séta tulajdonképpen céltalannak indult. Az ébredése óta eltelt pár nap eseménydúsnak volt mondható, érdekes személyekkel találkozhatott érdekes körülmények között. Pedig kivétel nélkül, minden alkalommal csak egy random sétára indult. Úgy tűnt, ez egy ilyen világ - az ember kilép az ajtón, az események és elfoglaltságok pedig egy páncélos hadosztály lendületével rohamozzák meg. Már amennyiben ezt szeretné is, mert egyéb esetben azért ez egy kicsit túlzás.
Tolbana azok közé a települések közé tartozott, amik nem rendelkeztek kirívó látványossággal, vagyis sokkal inkább önmaguk voltak a látványosság. Olyan sok minden bele se fért volna, egészben megtekintve viszont jól érezhető volt a rég letűnt korok városainak kisugárzása. A völgyben megbúvó helység egyetlen jellegzetessége az őt körülölelő városfal és a rátelepített szélmalmok voltak. Illetve még talán egy emlékmű, melynek létezéséről Jade eddig nem tudott, és ami így egyelőre - céljának ismerete nélkül - csak szimplán "egy emlékmű"-ként élt a fejében.
Aktuális céljai között tartotta számon az emlékmű megszemlélését közelebbről is. Ahogy csökkent a távolság, figyelmes lett a téren rajta kívül egyedüliként tartózkodó egyénre is. Vöröses hajú, alacsony, kicsit, mintha levegőből lenne. Ezzel a feltételezéssel csak a magánál tartott tiszteletre méltó nagyságú kard ellenkezett, mert azért azt mégse tarthatja olyasvalaki, aki levegőből van. A vörös hajzat tulajdonosának nemét viszont nem tudta teljes bizonyossággal megtippelni, ez jellemző volt a tizedik életévüket nemrég elhagyottak jelentős részére, már amennyiben nem segítenek a szemlélőnek a megfelelő irányba terelő ruházat viselésével. Ő most itt épp nem tűnt igyekvőnek e tekintetben. Nem állt szándékában lopakodni, de még így is elég hamar feltűnt a másiknak, hogy nincs egyedül, és a lovag még el sem ért az emlékműhöz, de az már meg is fordult, majd üdvözölte. Jade kissé meglepődött, mert a kard birtokosának se az arca, se a hangja nem segített őt jobban elhelyezni, a friss információ talán még rontott is a helyzeten. Zavarni nem zavarta a dolog, meg Tokióban egyébként is gyakran találkozik az ember ezzel a látvánnyal, de mindig is furcsának tartotta, hogy ennyire el lehet találni a két véglet közti felezőpontot.
- Viszont! - válaszolt röviden egy biccentés mellett, ahogy a harcos mellé ért. A markolat markolászását észrevette, de nem tartotta fontosnak, végtére is ezek a városok nem az erőszak helyszíneinek számítottak. Megrázta a fejét.
- Nem, azt nem hiszem. Illetve, ha már itt vagyok, megnézem. De eddig nem tudtam, hogy itt van.
Közben közelebb lépett az emlékműhöz, hogy megtekintse a rajta álló feliratot. A felsorolt nevek szinte teljesen ismeretlenek voltak számára, bár ez nem csoda, hiszen ismerősei is alig voltak ebben a világban. Egyedül Peter Worker neve csengett ismerősen, ő nemrég merült fel egy másik játékossal való beszélgetés során. Visszalépett, hogy jobban szemügyre vegye a lassan beszélgetőtárssá előlépő személyt.
- Pár nappal ezelőttig valami tárolóban lebegtem, úgyhogy csak most jutottam el eddig, hogy felfedezzem a városokat. Ez volt a legközelebb. Szóval... - kissé megtorpant, ösztönös tegeződő volt, de a vörös hajú elég határozottnak tűnt, amikor magázódott, szóval lehet, hogy neki ez a természetes. Akkor már megpróbált alkalmazkodni. - Gondolom, akkor önnek ez volt a célja. Tudja esetleg, milyen apropóból épült? - mutatott az emlékműre. A felirat kissé ködös volt, a nyulakról pedig kizárólag az előző évezredből megmaradt brit humor jutott eszébe, ami valószínűleg nem segített különösebben az értelmezésben.

by **Ayse** Szer. Aug. 06 2014, 11:58

~ Jade Arthon

Akárhogy is nem szeretném beismerni, kezdő vagyok… egy kis porszem a nagyok között… és ez ellen csakis én tehetek… Persze KA-nyomorultságos x-százalékába kellett bele esnem, akik szintén a napokban ébredtek… Irondikus bele gondolni hogy ébredésem oka valakinek a halálát jelenti, mive csakis így lehet pótolni valamelyest a hiányzó számokat… Számok… jelenleg nem vagyunk tobbek náluk. Tudatunk különböztet meg valamelyest az npck-től, de az sem sokban, hisz ahogy tapasztaltam ez a technika az érzelmi parancssort is képes lerírni és felülírni… Valahol ilyesztő, valahol kifejezetten csodálatraméltó jelenség ez…

Hosszú sétát terveztem mára, a szükségleteim megvannak, mindent megvásároltam, és már ki is néztem miféle eszközöket és felszereléseket szerzek meg a közeljövőben… Persze ahhoz pénz kell és azt jelenleg csupán küldetések és eventek, küzdőterek útján kapjuk… De a kevés információ veszélyesebb mint a kevés pénz és gyenge felszerelés… Mindent tudnom kell! A helyeket feltérképzeni, a lejobb boltokat és kovácsokat megtalálni, és minnél több mebert magam mellé állítani… Persze nem akarok barátságokat… azokra nincs szükségem… csupán az ismeretek hiánya miatt van szükségem ismeretlenek társaságára… Válaszokat kapni, és talán olyan dolgokra rájönni a játékról amik számomra még nem voltak egyértelműek.

A sétám melynek különösebb oka nem volt, csupán részletesebb ismeretekkel bővítenem a tudásom, most végre célt ért… Az emlékmű látványa lenyűgözött, és példaképek helyett inkább célokat láttam bennük. Az arcokban, a nevekben… Tudtam. Egyszer majd legyőzöm mindegyiket!

A gondolatok megfogalmazódtak bennem, az érzések szabadon kelltek útra, a legkisebb gátat nem szabtam nekik. Szerettem mikor felpezsdülök egy cél érdekében. Olyankor élettel telinek érzem magam. Lépteket hallottam… Halk nyugodt csendes lépteket. A vállam fölött hátra nézve pillantottam meg egy idősebb pasast. A megjelenése ellegáns volt, afféle angol szerzett… de a kora… meglepet. Idősebbekkel aligha találkoztam még, és ha nem láttam volna az indikátorát, akkor bizony megfordult volna bennem a gondolat hogy csupán egy npc… Köszöntem neki, vissza köszönt.. Közelített, amint láttam hogy veszélytelen elengedtem a fegverem markolatát. Hiába, úgy érzem nem lehetek elég óvatos… de ahogy nézem ez a tag nem épp az óvatosságáról híres, hisz kérdés nélkül ad ki magáról könnyen felhasználható információkat… de engem mindez nem érdekel, Ő élete, Ő tudja mit tesz vele… a hangja nyugodt volt és mély, a beszéde választékos… Igazán nem értem hogy az efféle úri pasik hogy tudtak bekerülni ilyen eszeveszett környezetbe…
- Értem… találkoztam már hasonlókkal. – Persze én nem fogom magamról kijelenteni hogy én is pár hete ébredtem…
- Viszont ha erősödni szeretne kicsit gyorsabban, akkor a kiképzőtisztnél igényelheti a tízes szint elérését, aminek persze van hátránya is, de plusz pontokat kap kezdésnek, ami sokszor jól jön. – Mondtam, bár kezdtem magam kicsit locsi-fecsinek érezni, de ha már én igénybe vettem, miért ne tehetné más is, hisz nekem is tanácsolták…
- Nem egészen… nekem csupán a mapp bővebb feltérképezése volt a célom, de nekem is megakadt rajta a szemem… Mint ahogy az acokon és a neveken is… Egyszer majd mindegyiküket kihívom, és legyőzöm! – Jelentettem ki, vigyorogva.
- Én is csak annyit tudok mint ami a leírásban szerepel, gondolom valami küldetés vagy event lehet, ahol kiemelkedő szerepet értek el… - Folytatom.
- És ha kérhetem ne magázzon, van némi korkülönbség köztünk… - Jegyeztem meg, bár nem tudom mennyire veszi sértésnek, de ha annak veszi is csak jót mosolygok rajta.

by **Jade Arton** Csüt. Aug. 07 2014, 20:44

A lovag számára szintúgy céltalanul induló nap máris érdekesebbé vált. A srác - vagy lány - stílusa elég hasonló volt egy másik, nemrég megismert játékoséhoz, azonban a találkozás most békésebb keretek között történt meg. Meglepő, hogy ekkora többségben voltak a fiatalkorúak ebben az első napos játékosokból felépülő társadalomban. Mintha az idősebbek mind túlóráztak volna aznap este - bizonyára a másnap reggeli hírekig bosszankodva, hogy elveszik azt a maradék szabadidejüket is, ami volt. Továbbá lényegesen több hasonló eset alapján levonhatta volna a következtetést, hogy a másik által képviselt személyiségtípus különösen favorizálja a virtuális világokat, de a minta jelenleg túl kicsi volt ehhez, inkább a szerencsének tulajdonította a dolgot. Ugyan nem szimpatizált Ayse felfogásával, de a legutóbb is abszolút pozitív volt a "beszélgetés" eredménye, így alapvetően pozitívan állt hozzá a helyzethez. Merőben eltérő emberekkel társalogni mindig érdekes tapasztalat, ha sikerül a dolgokat civilizált kereket között tartani. Annak mindenesetre örült, hogy a magázódást gyorsan ejtheti.
- Igen, azt én is gondoltam, hogy azért áll itt. Ugyanakkor érdekelnének a konkrét körülmények, eddig nem úgy ismertem a nyulakat, mint amiktől városokat kéne védelmezni... Legfeljebb a növényeimet félteném tőlük, ha lennének. - válaszolt nevetve. Amikor abbahagyta, megköszörülte a torkát, és folytatta.- Ja igen, ebben az esetben a magázódást hanyagold te is, nem vagyok nagy híve a "korkülönbségesdinek". - Közben elválasztotta tekintetét az emlékműtől, és átirányította rá.- A kiképzőtisztről már másoktól is hallottam, de nem áll szándékomban élni vele. Persze elég sok munkát megspórolnék, de később jól jöhet, ha az ember már megismerkedett a játék működésével, ez alól persze kivétel, ha bétázott korábban. De azért köszönöm, hogy megemlítetted.
A leányzó - vagy fiú - harciassága, mint ahogy sok esetben más játékosoké is, kicsit meglepte. A jelenség megszokott volt, de nem tudott azonosulni a "kié a nagyobb" mentalitással, az élet számára nem erről szólt, még ha jelenleg egy olyan világban élt is, ahol a korábbi életcéljai és felfogása igencsak kiszorultak a látótérből. A határozottság mögötti indíték viszont érdekelte, úgyhogy rákérdezett.
- Van valami oka is annak, hogy le akarod őket győzni, vagy csak rühelled a pve-t? - érdeklődött a szemöldökét felvonva, aránylag barátságos hangnemben. Nem feltétlenül rossz ötlet ezzel foglalatoskodni, olyan szabály sem létezik, hogy mindenkinek a kijutáson kell munkálkodnia. Csupán a hangnem alapján következtetett arra, hogy nem a legracionálisabb indokok támasztják alá az elhatározást, viszont ha sikerül megérteni, lehet, eleresztheti a feltételezést.

by **Ayse** Kedd Aug. 12 2014, 20:35

~ Jade Arton

- Ayse! – Nyújtottam a jobbosomat mikor a közelembe ért. Majd a műemléket mind a ketten érdekes helyszínnek találtuk, pedig én csak véletlen keveredtem ide. Nem konkrét céllal. Kihalt volt ez a terület, vagy kevesen ismerik, vagy már unalmasnak találhatják mások, nem úgy mint én… Aki akárhogy is de újnak számított ezeken a területeken. A férfi mondatán én is felnevettem. Ámbár selytelmesen hozzá tettem.
- Egy mmo-ban sosem lehet tudni. Álltalában mindenki és minden más mint aminek mutatja magát elsőre. – Vigyorodtam el. Azt hiszem kezdő lehet, lol, egy low... bár ezt nem tudom elsőre így memondani, nem is kell… Hagyom hogy a beszélgetésünk tovább folyjon… igazán nem lenne jó ilyesmin fennakadni, főleg nem elhamarkodottan ítélkezni. A magázódás főleg irányomban feszélyezve, kellemetlenül érint. Nem vagyok hozzá szokva, ugyanakkor fel is hívom erre a figyelmét, mire ős is ugyanezt kéri tőlem. Stírolom az arcát… igyekszem nem bámulni, de megfelyteni hogy mennyi is lehet. Ha a korom duplája akkor magázódok… huszonnyolc?....Nem. Nem…. Már még ha nem is látszik két évvel idősebb vagyok, tehát harminc… Talán még nincs…
- Vagy már harminc? – Kérdem meg nyíltan, miért is ne. Ő ajánlotta fel a magázódás, a közvetlenség egyik jelét így én azt kis is használom.
Majd mesél magáról, igaz nem sokat, de épp eleget hogy a kiképzőtisztet megemlítsem neki. Ámbár az ébredésem… azt hogy pár hónapja történt meg… még én is titkolom. Eddig csak kényszerből egy embernek mondtam el, és azt is ostobaságnak találtam utólag. Felesleges húzás volt, ámbár az idő és helyzet is sürgetet… De legalább megtanultam hogy kapkodni sem szabad, legyen bármilyen húzós is a helyzet.
- Hmm… értem, ámbár én a küldetések alatt… nem lennék mások terhére. – Vigyorodok el, hisz én, én vagyok. Ő tudja miként vélekedik a dolgokról.
- De van igazság a mondatodban, ugyanakkor így legalább át is élheted mennyit is jelent egy-egy szint. Megéled a fejlődést. – Húzom ismételten vigyorra a szám. Tetszik a hozzáállása ugyanakkor én biztos nem így cselekednék. Majd ismét a szobrok és az emlékmű szerepel a fő témakörben.
- Persze… Ők mind… - elhallgatok, keresem a legmegfelelőbb szót… Ellenségek? Nem. Potenciáis?.. Mik? Én magam sem tudom….
- A céljaim! – A válaszban benne van, igen, célok, azt hogy mi okból… én sem értem… de a kérdése meglepett… Majd felfogtam hogy olyan szót használt, amit főként jártasabb emberek ismernek az mmo-k világában. Talán mégsem noob, sőt ezentúl talán kérdéses lehet hogy igazat mondott arról hogy kezdő volna….
- Miért utálnám az npc-k elleni harcot? oO – Igazán nem értem, hisz az a lényege a dolgoknak… Ők adnak pontokat, és álltaluk fejlődünk… furcsa ez az alak, de remélem kifejti bővebben hogy megértsem. Sokat álltam, és a tűző nap ugyan nem bánt, de a sétálással eltöltött idő kicsit kifárasztott… így leültem az egyik patkára, az árnyékba…
- Egy maga fajta pasit… mi vonzotta az efféle játékokban? – Bár kicsit érdeklődök hisz a kora, inkább csupán középiskoláig szoktak játszani az emberek, plusz a gazdag idejükben bővelkedő emberkék, akik nem igen tudnak mit kezdeni magukkal…

by **Jade Arton** Pént. Aug. 15 2014, 04:43

Bemutatkozással jobb az egész. Még ha igen felületes formája is a békés szándék, vagy a szimpátia kifejezésének - már ha ez a szándéka a cselekvőnek -, a két résztvevő automatikusan kerül közelebb egymáshoz. A harcos ezt követő mondataival már könnyebben tudott azonosulni, bár lehet, hogy csak a stílushoz kezdett hozzászokni. A felé nyújtott kezet mindenesetre elfogadta, röviden, de határozottan megszorította, és szintén elárulta a nevét.
- Jade Arton. Az egyszerűség kedvéért hívj Jade-nek, bár gondolom amúgy se használtad volna az egészet.
A korát illető kérdés a megszokottnál közvetlenebbül érkezett, de egyrészt ő szólította fel a másikat a tegeződésre, másrészt kedvelte a lényegre törő megfogalmazást.
- Majdnem eltaláltad. Ha minden igaz, akkor átaludtam két évet, huszonhét voltam, amikor beléptem, szóval huszonkilenc kell legyek. Igaz amit mondasz egyébként, de szerintem itt máshogy működik, mint a standard mmo-ban. Úgy könnyű eltérni a valós önmagadtól, hogy csak egy avatár meg egy beszélgető panel látszik belőled. Itt, ha rád nézek, tudom, hogy valójában is ilyen vagy, a testbeszéded, a hangod, a stílusod is hasonló lehet, mint a valódi. Hacsak nem vagy nagyon jó színész, vagy nincs erős szándékod arra, hogy félrevezess, esetleg mindkettő, akkor nagyon is közel áll mindenki a valósághoz... A világra természetesen ez nem vonatkozik, az tényleg lehet bármi. - mosolygott vissza az előtte állóra.
A mások legyőzése iránti érdeklődést ugyanakkor nem indokolta meg számára, hogy a nevek mögött álló személyek a "céljai". Persze, ha Ayse korábban a kompetitív több résztvevős játékok híve volt, akkor ez lehet a megszokás miatt, onnantól meg érthető az egész.
- A motivációdra voltam kíváncsi, hogy miért fontos, hogy megmérkőzz a többi játékossal. A pve-utálat egy lehetséges magyarázat volt, bár nyilván túloztam vele. Sok embert ismertem más játékokban, akik kifejezetten a világ, vagy a többi játékos által nyújtott kihívások leküzdésére specializálódtak, a többi lehetőségtől többé-kevésbé elhatárolódva. - kezdett a magyarázatba - Itt igazából főleg azért érdekes kérdés a "miért", mert itt van egy elég konkrétan meghatározott feladatunk: kijutni ebből a világból, eljutni a végéig, ami egy tisztán a világ által képviselt kihívás. Ami nyilván nem tiltja az erőd összemérését más játékosokkal, de nálam például ennek a fontossága háttérbe szorul a fejlődéssel és a szintek meghódításával szemben.
Sikerült a tervezettnél kicsit terjedelmesebben reagálnia, de így legalább nagyobb valószínűséggel kapja meg maga is a választ, amit szeretne. Követte Aysét az ülőhelyként szolgáló padkához, és szintén helyet foglalt. Ő is az árnyékban ülést preferálta a további napon álldogálással szemben. A térdére könyökölt, hol a várost pásztázta, hol a mellette ülőre sandított.
- Mit értesz az alatt, hogy magamfajta? Egyébként széles érdeklődési köröm van, a játékok is beleesnek. Elég régóta, meg akkoriban nem is volt sok választásom... Mindegy. Szóval? - indított vissza egy kérdést, mielőtt válaszolt volna, mert csakugyan nem volt tisztában azzal, melyik tulajdonsága az, ami érdekessé teszi az itteni jelenlétét. Tippje persze volt, de inkább szerette volna hallani a vörös haj tulajdonosának véleményét.

by **Ayse** Kedd Szept. 16 2014, 11:22

Jade. Így hívják, most már ezt is tudom. Persze nem tudtam egyenlőre eldönteni hogy magázzam-e vagy sem, de minden esetre magáztam abból félreértés aligha születhet. A korát megnézve kicsit meglepődtem, a stílusa, öltözéke, modora választékos igazi úriemberes az én flegma stílusomhoz képest, de megpróbáltam kihozni magamból amit csak tudtam. A kézfogásom elfogadta, amit jó jelnek véltem, a kérdésemre habozás nélkül válaszolt, pedig elég hirtelen érinthette.
- Hmm… akkor tegezhetelek, tudod korom duplájáig szoktam magázódni. – Magyaráztam meg neki nemes egyszerűséggel.
- Ez valóban így van, mondjuk nekem aligha lenne okom arra hogy megjátsszam magam, főleg hogy semmilyen kapcsolatban nem is állunk, szóval igen te most a valódi énemet látod és feltételezem hogy én is, ha ezt ilyen nyíltan kijelentetted. - Feltételeztem.
- A motivációm nem más, mintsem hogy erősebbé váljak, hogy utórendelésem őket, hisz két évig én is csupán aludtam, a semmiben töltöttem el két hosszú évet… és ez bosszant… hogy lemaradtam, hogy én is bele estem ebbe a „csapdába” és két év az két év, a semmittevésé vált, elveszett… és be kell töltenem azt az időt amilyen gyorsan csak lehet… - Fejeztem be végül, hisz a legfontosabb tényleg ez volt számomra. Majd a tűző napfényt kikerülve árnyékba vonultunk mind a ketten. Jade elgondolkodva térdére támasztva a karját figyelte a tájat majd feltett egy kérdést.
- Hát… úgy.. hogy a te korodban már a munka az első nem pedig a szórakozás, nem hiszttem hogy túl sok időd van grindelős játékokra, amik az időre és pénzre építenek igazán. – Magyaráztm meg gyorsan..
- Mert ha végig nézel itt főként iskolásokat, álltalános és közép iskolásokat látsz, vagy akiknek befutott az élet, van pénzük és idejük is bőven. – Pillantottam Jade-ra célozva hogy akkor ő is ilyen lehet. Majd jelzett az üzenet jelzőm, meglepődtem hisz nem vártam senkitől sem pm.-et, de egy bocsánatkérés után, elolvastam majd felálltam a patkáról.
- Elnézést kérek, de nekem mennem kell. – Nyújtottam kezet a férfinak, majd elköszöntem és elteleportáltam.

/Bocsánat a sietős befejezésért!/

by **Jade Arton** Pént. Okt. 17 2014, 21:08

Ayse magyarázata tulajdonképpen logikus volt. Ő szimplán többet látott itteni életének értelmébe, továbbá tény és való, hogy nagy hátrány a többi játékoshoz képest mérhető két évnyi lemaradás. Jade nem érezte ilyen sürgetőnek ezen hiány pótlását, jelen helyzetében legalábbis nem érezte sürgetőnek a dolgot. Ilyen alacsony szinten nem tűnt okos dolognak az emberkedés. De Ayse a kiképzőtiszt segítségével rögtön átugrott egy jókora szakadékot a lemaradásból, és így, pár tapasztalatoknak valószínűleg híján volt, már lehettek komolyabb lehetőségei.
Az árnyékban ülve a másik kifejtette a Jade-re utaló kérdését is, nagyjából az érdekelte, amire a férfi számított. Furcsállta az ilyen kérdéseket, ő úgy gondolta - és tapasztalta is -, ezek a szórakozási módok aránylag kis mértékben függnek csak a kortól, és bár régebben csak egy szűkebb társadalmi réteg élt velük, mára teljesen elterjedté vált. A nála fiatalabb, épp a fejlett digitális technológia korába született generáció is felnőtt már, huszon-pár évesen ismerkedtek a felnőttléttel. Egész életüket átszőtte az új technikai vívmányok használata, bár igaz ami igaz, többnyire inkább használták, mint értették. Ezért sokan inkább az alkalmi, egyszerűbb játékokat választották a komplex, időt és energiát igénylők helyett, de az utóbbiakra mindig is megvolt és meg is lesz az igény.
Mindazonáltal az Ayse által felsorolt lehetőségekbe épp ő is beletartozott, hiszen olyasmivel foglalkozott, ami mellett belefértek az életébe az ehhez hasonló játékok is. Nem temetkezett beléjük túlságosan - fiatalabb korában azért megesett -, de sokfélét kipróbált, mert érdekelték a fiktív világok. Elgondolkodtató, talán a mellette ülő élete is hasonlóképp alakul, ha túléli a végéig. Előre nem lehet tudni.
- Az ember magának határozza meg, mi neki az első. Aztán később meglátja, mennyire engedi meg a világ, hogy eszerint éljen. Velem véletlenül pont engedékeny volt, és amivel foglalkozom az egyszerre a munkám és a szórakozásom egy része, így nem kell rangsorolnom. Időm meg marad mellette erre is, arra is. Szóval, ha... - kezdett volna bele egy újabb mondatba, de úgy tűnt, hirtelen sürgős tennivalója akadt. Nem nagy kár érte, csak egy rövid tanácsnak szánta. A másik sietett, így felállni se nagyon volt ideje, így ülve rázta meg a másik kezét.
- Semmi probléma. További szép napot, kellemes életet!
A hatalmas kard birtokosa eltűnt a szeme elől, és semmi jel nem utalt rá, hogy másodpercekkel korábban itt tartózkodott volna. Jade még nézte egy ideig az árnyékból az emlékművet, és végül ő is magára hagyta az üres téren álló építményt.

//Semmi, gond! Ez nekem is eltartott egy ideig. Köszönöm az ugyan rövid, de meglévő játékot!//

by **Kayaba Akihiko** Kedd Nov. 11 2014, 21:45

Ayse: Gyenge Gyengítő Méreg
Jade Arton: Szakadt Köpeny

by **Atoru** Szer. Ápr. 06 2016, 17:01

Egy napsütéses reggelre virradtam, a madarak ódákat zengtek a tavasz édes mámoráról, párok bújtak össze a Kezdetek Városában, pedig már elmúlt a tél. Így néz ki egy átlagos posztkezdemény. Elkezdem írni a tájat, majd a nagytotálból egyre közelítek a főhősöm felé, magamhoz. Ez általában így megy. De rendkívüli események nem mindennapi leírást várnak el... Ezt sajnos nem tudom teljesíteni.
Így maradjunk a trillázó madaraknál és turbékoló emberpároknál.
Én éppen a Főtéren lézengtem, mint mostanában oly sokszor. A boltom felé régóta nem jártam, azt sem tudom, hogy nyitva van-e, vagy zárva. Az emberek nem jöttek, ezért én se mentem, az üzlet pedig nem érdekelt többet. Azt hiszem, ezt nevezik csődnek. Velem pont ez történt.
Felvetődik a kérdés, hogy ezek után maradhatok-e céhtag? Nincs állandó jövedelmem, pedig ez elvárás... Ezért is szóltam Mirinek, hogy ma találkozzunk Tolbanában. Megírtam azt is, hogy pontos helyet majd később küldöm és megadtam a találka időpontját is. Még volt egy teljes órám, ezért lassan elindultam a városka felé és körbenéztem, mégis hol találkozzunk. A belvárosban volt cukrászda, ahol még régebben találkoztam egy lánnyal... Hogy is hívták? Már a nevére sem emlékszem. Ilyenkor szomorú vagyok, mert nem tudom, hogy él-e még azóta. A belvárosban nem találkozunk, ezt akkor döntöttem el.
Hasonló tematika alapján húztam ki a listáról a kastélyt és Potion mester házát is, ami a főzetkészítők zarándokhelye. Az Onsen sem jó, mert a végén még félreértené. Vagy ami még rosszabb, felbuzdulna és... Hagyjuk is inkább.
Keresésem közben találtam rá egy emlékműre. Szégyellem, de eddig észre se vettem. Pedig virít ott néhány ismerős név. Nem értettem a feliratot és még volt negyedóra a megbeszélt időpontig. Így hát írtam Mirinek, hogy találkozzunk a tolbanai emlékműnél. Ha nem tudná merre van, beállítom, hogy ne csak a szintet, hanem a pontos koordinátát is lássák azok, akik a barátlistámon vannak. Így szépen lassan idetalál majd... Legalább is ezt remélem.

by **Mirika** Szer. Ápr. 06 2016, 17:43

Baljós megérzésem volt. Mármint, Atorura nem volt jellemző, hogy csak úgy random helyekre hívogasson, ráadásul ilyen körülményesen, hogy helyszínt meg időpontot is küld az üzenetben, meg minden. Egyszerűen odajöhetne hozzám, azért olyan sok helyen nem fordulok meg összességében, hogy ne lehessen bármikor megtalálni, ha valaki nagyon akar velem találkozni. Még ha mondjuk ma lenne a szülinapom, akkor tökre érthető lenne, hogy a meglepetésbulira valahogy így hív meg, deee... hát, nem nagyon tudja senki, mikor van a szülinapom, meg nekem amúgy se szerveznének ilyesmit. Szóval maradt ez a gyanakvás, hogy vajon mi lehet az, aminek ekkora feneket kell keríteni...
Összességében kicsit idegessé is váltam emiatt, de mivel mostanában amúgy is kicsit ingerlékeny vagyok, ez nem volt túl váratlan. Alapból is sok minden fel tud cseszni, de most aztán különösen érzékeny voltam. Nagyrészt magamnak köszönhettem, zavart, hogy csak sodródok a semmiben. És akkor most ugye ide jöhetnének a mély, filozófiai eszmefuttatások a magányról meg a többiről, de azon a holtponton már réges-rég túllendültem, amikor folyton magamat emésztettem. Most csak... voltam, időnként megpróbáltam kitörni, és hát eddig nem igazán sikerült, de majd egyszer fog. Legalábbis én így gondoltam. Addig is maradok házisárkány Rolling Eyes

Mondjuk speciel szerintem joggal húztam fel magam ezúttal, mert mire Acchan hajlandó volt megírni, hol szeretne velem találkozni, már csak egy jó negyed óra volt addig az időpontig, amit írt. Én eddigre már rég a városban szöszmötöltem, és... untam magam. Ez egy unalmas hely volt, az egész első szinten már csak egy rosszabb hely van ennél. Ráadásul meg akartam szívatni annyival a srácot, hogy ha már ennyire lassan óhajtott megküldeni azt az üzenetet, akkor már én is kések, de ezzel magamat is szívattam, mert hát mi az istent lehet itt csinálni? Sétálni? Bah... Mindegy, azért valahogy megoldottam, hogy egy jó tíz perccel később érkeztem meg ahhoz az emlékműhöz, amit többek között az én tiszteletemre is felhúztak, de nem voltam rá büszke, mert az az event egy hatalmas ökörség volt. Mindenesetre jó alaposan becserkésztem a srácot, és egy csatakiáltással rávetettem magam hátulról és átöleltem Rolling Eyes

by **Atoru** Szer. Ápr. 06 2016, 18:05

Először azt hittem, hogy néhány percen belül megérkezik. Megszoktam Shutól, hogy mindig előbb, vagy pontosan érkezik és ez berögzült bennem. A megszokások rossz hatással vannak az emberekre, ez pedig baj.
Az első gond az volt, hogy nem érkezett meg időre. Aztán eszembe jutott, hogy csacsiság ilyen komolyan vennem, hiszen mégiscsak Miriről van szó, nem? Ha valamit szeret, akkor másokat megviccelni. Főleg azokat, akik bohócot is csinálnak magukból. Sajnálatomra én is közéjük tartoztam.
Ezután eltelt öt perc és még mindig nem jelent meg. Normális esetben ez nem sok idő. Én mégis mindenféle katasztrófán kezdtem gondolkodni, ami megtörténhetett vele... Egy sem jutott eszembe, ezért lenyugodtam.
Nyolc-kilenc perccel később egyaránt dolgozott bennem az ingerültség és az aggódás, versenyt futva egymással, hogy felülkerekedjenek. Egyiküknek sem sikerült. Aztán rájöttem, hogy nem is érdemes ezen rágnom magam. Ha Miri tényleg komolyabb bajba keveredett, majd a többiekkel kimentjük. A csapatmunka mindent megold!
A következő dolog, amire emlékszem, hogy meglepődötten felkiáltok, mert valaki rám támadott. Kifejezetten támadásra emlékszem, még a csatakiáltást is hallottam. De nem volt sem lila fal, sem sebzés, csak két kéz, amint átölelnek. Tudtam, hogy kinek vannak ekkorka kezei.
- Miri? - tettem fel a költőinek szánt kérdést, de úgyis kapni fogok egy csípős visszaszólást... Azt hiszem. Nem tudtam meghatározni, hogy pontosan milyen idegállapotban lehet.
- Szervusz. - köszöntöttem, hogyha szembe tudtam fordulni vele. Lefeszegetni a világért sem akartam magamról, mert nem lett volna rá esély. - Erre jártam és... Megláttam ezt az emlékművet. Rajta a nevetekkel. Kíváncsi voltam, hogy tényleg olyan hősies csatát vívtatok-e a nyulakkal, mint ahogy állítják - persze ez nem a fő indok volt. De kíváncsi voltam, hogy milyen állapotban volt; hogy mennyire képes elviselni bizonyos dolgokat. Miután válaszolt, hosszan néztem rá, majd így feleltem: - Miri, azt hiszem nőttél.

by **Mirika** Szer. Ápr. 06 2016, 18:37

- Nihihiii :3 - reagáltam a kérdésre, hátha a hangom alapján felismer, és közben dörgöltem az arcomat a hátához. Nem volt éppen túl széles, de az én apró termetem mellett éppenséggel nem volt probléma helyet találni rajta. Meg egyébként is nyújtott egyfajta különös... biztonságot. Nem azt a bizonyos nagybetűset, de jó dolgokkal asszociáltam, amikor ölelgettem. Azért azt nem fogom elfelejteni, hogy ő volt az első, aki ki tudott rángatni a szobámból, még ha nem is önmaga miatt. Inkább csak azért, mert elég makacs volt hozzá, hogy ott legyen, amikor ki mertem már dugni a képem. És ha már ott volt, akkor ő volt az első, akinek a teste melegét éreztem, és aki egy picit megnyugtatott vele. Most viszont nem láthatott, mert nem engedtem el, csak nyugtattam a fejemet a hátán. Nem volt ugyan éppen szükségem arra a biztonságra, de ettől függetlenül jól esett, meg mostanában egyébként is jól esik, bárkit is ölelhetek. Acchan meg talán nem orrol meg érte, ha már céhtársam meg minden :3
- Óóó, nagyon hősies volt, utolsó életpontunkig küzdöttünk a galád húsvéti nyulakkal. Körülbelül semmire sem emlékszem már belőle - szólaltam meg. Nem néztem rá a felgravírozott nevekre még véletlenül sem, nem tudtam, kik vannak rajtuk pontosan, de abban majdnem biztos voltam, hogy sok-sok olyan név, akiket nem akarok látni, mert csak elrontaná a kedvemet. Tényleg, én nem bosszús voltam eddig? Nem vagyok egy kicsit szeszélyes, hogy egy pillanat alatt elfelejtem? Rolling Eyes

Akárhogy is, végül csak elengedtem, és tettem hátra két lépést, hadd forduljon meg. A kezeimet a hátam mögé rejtve, testsúlyomat az egyik lábamról a másikra helyezve billegtem, míg meg nem hallottam a megjegyzését. Ekkor összefűztem a kezeimet a kebleim alatt, hogy kellően kiemeljem őket.
- Heeeh, valóban úgy gondolod? :3 - vigyorodtam el. Mondjuk nem rémlik, hogy nagyon a hátának nyomtam volna őket ezelőtt, szóval nem hinném, hogy lenne összehasonlítási alapja... akkor viszont a szeme nagyon jó. Vagy nagyon rossz Rolling Eyes

Mert hát az kizárt dolog, hogy bármilyen tekintetben nőjek, arra csak a pasik képesek errefelé

- Sokat vártál rám? :3 - érdeklődtem ártatlanul. Na, ez már gonoszkodás volt, mert én tudtam, hogy igen, de ő meg nem mondhatja ezt, nem illik meg minden :3 - Hmm... nem látok nálad se csokit, se virágot, elég furcsa kezdése ez egy randinak... - gondolkodtam el félhangosan, majd a rend kedvéért belestem a háta mögé, mintha azt nézném, nem-e rejteget valamit. Alapból most úgy viselkedtem, mint valami energiabomba, folyamatosan mozgásban voltam. Ha valami kényes témát hozott, elég nehezen fogja tudni így felvetni Rolling Eyes

by **Atoru** Szer. Ápr. 06 2016, 20:43

Igen, ez Miri, állapítottam meg magamban. Csak ő képes ilyesfajta komiszságokra. Viszont, valami fura volt... Talán az, hogy dörgölőzött. Az eddig merev tartásom most hirtelen megenyhült. Úgy gondoltam, most végig gondol mindent, ami zavarta és mélyen a lelke mélyére bereteszeli egy ajtó mögé, hogy véletlenül se zavarjon meg minket a kommunikálásban. Miri újra Miri volt. De vajon ugyanaz maradt, mint annak előtte?
- Kár. Pedig szívesen hallottam volna néhány történetet a robbanó tojásokról és répanyilak záporáról - viccelődtem és megvontam a vállam. Ha nem, hát nem. Ezután elengedett és láthatóan jelezte, hogy nem akar a nevekre tekinteni. Én sem tudom, hogy mit gondoltam. Az itteni játékosok közül talán csak Hinari és Mirika maradt meg. A többiek pedig... Mindegy is. Erre még gondolni sem érdemes.
És vajon ennek tudatában megkérdezzem tőle Anatole esetét? Fel akarom göngyölíteni az ügyet, és ehhez információk kellenek. De első sorban mégiscsak a céhtársa vagyok! Így meg kell várnom, míg túlteszi magát rajta. Bármikor is legyen az.
A következő reakcióját nem tudtam mire vélni. Eléggé kukának tűnhettem, ahogy azt néztem, hogy miért a melleit mutogatja. - A magasságodra gondoltam - meredtem rá értetlenül. Nem tudom miért érdekelne engem a mellmérete. Ha bedurcizott volna, akkor megpaskoltam a fejét. - Ha érdekel Miri, akkor szerintem úgy is nőttél - a lehető legártatlanabb kisfiús mosollyal. Első a jó kedv. Ez egy jó mottó lehetne.
- A céhvezérem nélkül töltött idő mindig nagy fájdalom számomra, de főleg akkor, ha várom a találkozásunkat - feleltem. És ez tényleg így volt. Mióta megérkezett, azóta sokat javult a közérzetem és a görcs is eltűnt a hasamból. Mintha a nap is melegebben sütne...
A megjegyzése rángatott vissza a földre. - A céhvezérrel kikezdeni nagy felelőtlenség lenne, ezért nem is próbálkozom. Másfelől, már van valakim - mondtam és kiöltöttem a nyelvemet. - Nem mellesleg, nem randi miatt hívtalak ide. Hanem üzleti okokból. És egy kis beszélgetésre, mert régen találkoztunk. Mit szólsz hozzá?

by **Mirika** Szer. Ápr. 06 2016, 21:16

Hát, akárhogy is erőltetem meg a nem túl erős memóriámat, gyakorlatilag momentumára nem emlékszem annak az eventnek, úgyhogy nem tudtam sehogy sem kielégíteni a fiú kíváncsiságát. Azért az elég gáz, hogy már vannak olyan momentumai az ittlétünknek, amikre nem is emlékszem. Mutatja, hogy milyen régóta senyvedünk ebben a digitális kacatban. Meg hát attól is tartok, hogy ha egyszer kijutunk, akkor nem fogjuk-e azt megszívni, hogy így hozzászoktunk az itteni körülményekhez? Bele se akarok gondolni ><"
- Eh, a magasságomra? o.O - tettettem a fogalmatlant - Ez de kínos - motyogtam magam elé, de aztán elvigyorodtam - Szerintem csak te mentél össze :3 - vágtam vissza a srácnak. Hamisítatlan Acchan volt, abszolút nulla humorral, de pont ez volt benne a szórakoztató, hogy a szívatásaimra tök értetlenül reagált, mint most is. Persze van, amikor inkább idegesít, de most nem ez volt a helyzet, jót vigyorogtam rajta.
- Ezt akkor úgy értelmezem, hogy gyógyír vagyok számodra :3 - feleltem, de megvallom őszintén, hosszú pillanatokra lefagytam a nem várt választól, még a szavait is nehezemre esett értelmezni hirtelenjében. Jó, hát rendszerint ez van, igazából nem illettünk össze túlságosan, ő komoly volt és karót nyelt, én meg imádtam szórakozni, éles volt a nyelvem meg minden. Szóval akármit csináltam, ő nem vette a lapot, hanem azonnal jött a földhöz ragadt igazsággal. Lásd a randi-témát Rolling Eyes

- Üzleti ok? Akkor vegyek kiskosztümöt? :3 - kérdeztem vigyorogva. Szerettem volna folytatni a játékos hangulatot, még ha ő mindent meg is tett azért, hogy elrontsa Razz

- Amúgy mi ez a céhvezérrel nem illik dolog? Nem vagyok a főnököd, vagy ilyesmi - forgattam a szemeimet - A van már valakid az sokkal jobb kifogás, azt talán elfogadom :3 - mondtam nagy kegyesen - Amúgy én csak örülök, ha egy barátom veszi a fáradságot, hogy beszélgessen velem, szóval ne fogd vissza magad. A tiéd vagyok - kacsintottam pajkosan - Ja, de a csokit nem úszod meg, anélkül szóba se állok veled ˇ^ˇ - tettem hozzá gyorsan.

by **Atoru** Vas. Ápr. 10 2016, 21:03

Továbbra is értetlenül álltam a jelenet előtt. Azt hiszem ezt a részét Mirinek soha nem fogom megérteni. Nem is gond. Talán így a legjobb. A visszavágása viszont fájón érintett. Dicsérni akartam, erre így válaszol. Az élet kegyetlen.
- Ahogy szeretné, kedves céhvezérem. Úgy gondolom ez áll a legközelebb a valósághoz - a formalitás előnye, hogy könnyű használni. Hátránya: egy idő után kínossá válhat. Nekem is váltanom kell, mert Miri fejemet veszi, ha túl sokáig használom. Főleg, mert azt sem tudom milyen állapotban van jelenleg.
Megjegyeztem volna, hogy a kiskosztüm számára egyszerű kosztüm... De inkább magamban tartottam. - Ez egy céhen belüli megbeszélés. Nem hinném, hogy szükség van ilyen formalitásokra - válaszoltam. Csak ezután jutott eszembe, hogy mi van akkor, ha csak viccnek szánta. Eh, most már mindegy. A barát dologra nem tudtam volna mit szólni. Vajon tényleg annak tart engem, vagy mindez csak a bizalmasabb beszélgetés megteremtéséhez szükséges neki? Azt hiszem ekkor döntöttem el, hogy nem olvasok annyi pszichológiával foglalkozó könyvet. - Egyik sem kifogás volt... - ezt inkább csak magam elé motyogtam, mintsem neki. Ezek szilárd morális elvek, amik alapján az életem élem. Nem kifogások... - Akkor hát induljunk el az egyik itteni cukrászdába, addig pedig egyenlítem a tartozásom. Rendben? - kérdeztem meg, és ha belement, akkor elindultam a belváros felé. - Tudod... Én már nem szeretnék italokkal kereskedni. Unalmasnak találom. És nem tudom, hogy ennek ellenére maradhatok-e továbbra is a céh tagja. És ez volt az egyik dolog, ami miatt felkerestelek - vázoltam fel neki. - A másik pedig te vagy. Hogy vagy mostanság? - remélem nem valami közhelyes választ fog adni. Persze mégiscsak a céhtagja vagyok, és fent kell tartania a látszatot. De remélem ezt velem nem fogja eljátszani.
Közben a cukrászdához is eljuthattunk és vártam a rendelését. Ha elfogadta. Ha nem, akkor az emlékműnél várom az ötleteit.

by **Mirika** Hétf. Ápr. 11 2016, 17:31

Heee? Ezzel most megpróbált vajon visszavágni? Csak nem megteszi az első bizonytalan lépéseit a vérszívás parázzsal borított talajára? Vagy mi volt ez a formális válasz? Pillanatra ráncoltam rajta a homlokomat, de aztán túllendültem az örökké komoly és a humort taszító fiatalúr furcsa kilengésén.
- Azért nagyon ne menj össze, a gyerekeket nem csípem... idegesítenek :3 - figyelmeztettem a srácot, újabb próbát téve a megnevettetésére. Ő az a típusú fiú volt, aki mindent, de mindent komolyan vett, amire kiváló példát is szolgáltatott ebben a pillanatban, én viszont nem voltam hajlandó feladni, hátha megnevelem egyszer és akkor lehet majd úgy viccelődni vele, hogy ne legyen már lassan nekem kínos, ahogy nem veszi a poénokat. Hát na, Aya-channak azt mondtam róla, hogy csodabogár, és azt nem véletlenül mondtam, tényleg annak tartottam Atorut.
- Eeeh, ezzel azt akarod mondani, hogy nem vagyok elég attraktív? - adtam hangot csalódásomnak szomorúan, persze nem volt komoly, mert hát tudtam magamról, hogy nincs olyan pasi, akinek a finom kis lelkében ne keletkeznének piszkos gondolatok az irányomban. Még Atoru sem kivétel, csak kicsit stimulálni kellene hozzá :3
- Nincs nálad semmi csoki? Hát ez súlyos hiba, barátom. Hm... most az egyszer megbocsátom, de legközelebb gyere felkészülten :3 - fontam össze karjaimat a mellkasom előtt, és néztem rá szúrós szemekkel, miközben megfeddtem őt, egyben jeleztem, hogy igazán nem szükséges cukrászdákba ráncigálnia. Meg hát biztos volt valami oka, hogy konkrétan idehívott, és nem teázni vitt, vagy ilyen.
- Hát, ha unod, azzal nem nagyon lehet mit csinálni. Helyette tervezel valamit? :3 - kérdeztem - Az meg hülye kérdés, maradhatsz-e a céhben. Miért ne maradhatnál? Baka - pöccintettem meg a homlokát - Vagy nem érzed jól magad? - kérdeztem meg azért kicsit aggódva. Azért... ez érzékeny téma volt, és gyűlt is a gombóc a torkomba. Nyeltem egy nagyot, hogy leküzdjem, jól is jött az újabb kérdése.
- Nagyjából megvagyok. Kicsit... nem tudom, mit kezdjek magammal, túl sok a... szabadidőm - vallottam meg. Azért ez már legalább valami, hogy félig-meddig maszatoltam valamit, amiben volt igazságtartalom. Azért a céhtagok mások, ők félig-meddig a családom, még ha nem is voltunk sülve-főve együtt, meg ilyesmi.

by **Atoru** Hétf. Ápr. 11 2016, 21:00

Egy mosoly jelent meg a szám sarkában. Ha valamit tudott Miri, akkor beszélni. És szerintem szerette is. Addig is múlt az idő és lehetett nevetni.
- Kár. Pedig szerintem téged kedvelnének - amilyen szerencséje van, még társukként is kezelnék. Nehéz lehet alacsonynak lenni. Viszont a gyerekek tényleg szeretnék. Kedves arca van. És biztos vagyok benne, hogy nem gondolta komolyan azt, amit mondott.
- Hogy... Attraktív? Nos - mértem végig. - Nem, nem vagy elég attraktív. Sajnálom, Miri - feleltem nemes egyszerűséggel. Fogalmam sincs mire célzott, de... Tényleg nem elég attraktív. Ha nyuszi ruhában ugrálna összevissza, akkor az lenne. Feltűnő. De egyszerű ruhákban esélye sincs.
Nem akar elmenni a cukrászdába. Sőt, már csokit sem akar. Azt hiszem más oka is van, amiért úgy nem tetszik Miri. Sóhajtottam. Ha nem, hát nem. Akkor itt maradunk.
Sose hittem volna, hogy ekkora megkönnyebbülést okozhat egy homlokpöccintés.
- De. Csak én... Hát, azt hittem, hogy... - nem találtam szavakat. Lehajtottam a fejemet és így mondtam köszönetet Mirikának. Majd ezután kicsit megkönnyebbültem folytattam. - Tudod, az Angelic Voice előtt Judy Noxia céhében voltam - tekintettem a műemlékre. - Ő nem volt túlságosan jó céhvezér, ha szabad ilyet mondani. Te sokkal jobb vagy. És a céh is összetartó, még ha nem is vagyunk együtt mindig és mindenkor. Vagy ha egyikünk-másikunk eltűnik hosszú időre. Tudni lehet, hogy mindig visszatérünk - mosolyogtam rá. Nem tudtam, mi mást mondhatnék még.
Figyelmesen hallgattam azt a néhány információt, amit megosztott velem.
- Hm, értem - mást nem válaszolhattam. Elvégre nem feszegethettem azt. És a rövid válaszból felfogtam, hogy Miri se szeretne annyit beszélni. Egy hosszabb szünet után szólaltam csak meg. - Az előbb azt kérdezted, hogy tervezek-e valamit. És bizony tervezek. De azt nem árulhatom el, hogy mit - öltöttem ki a nyelvem. - No, még mindig nem szeretnél elmenni a cukrászdába? Az egészet én állom. - Éreztem, hogy ezt baj volt kimondanom, mert az én pénztárcám bánja. De a közérzetem nem fogja.

by **Mirika** Szer. Ápr. 13 2016, 15:27

- Persze, állítólag bánni is tudok velük, csak attól még idegesítenek - feleltem, erősködve rajta, hogy itt az én oldalam számít, nem az övék. Itt is már tapasztaltam, hogy tök szívesen nyaggatnak, csak engem... nem tudom, egyszerűen idegesítettek, pont. Nem tudtam megmondani, miért. De nem is kell megmagyaráznom Rolling Eyes

Ahogy azt se, hogy miért nem tudtam hirtelen se köpni, se nyelni. Olyan még abszolút nem volt, hogy konkrétan vissza is nyaljon a fagyi, ha Acchannal poénkodok, úgyhogy most az eljátszott csalódottságból olcsó bókgyűjtés helyett teljesen őszinte dühöt és sértődöttséget szült bennem. Ha más mondta volna, poénnak venném, de mivel ennek a fiúnak a száján csúszott ki, tudtam, hogy tök komolyan gondolja. Úgyhogy... pofon vágtam. Reflexből, méregből, miközben ha pillantással ölni lehetett volna, akkor egy kupac por maradt volna a srácból. Még Ren se tudott ennyire feldühíteni, talán pont azért, mert tudtam, hogy ő azért szólogat be, hogy felcsessze az agyam.
- Judy-chan innen lépett ki. Céhtagnak is pocsék volt - jegyeztem meg ridegen. Most a dicséret sem tudott érdekelni, ennyivel nem fog kiengesztelni. Plusz a lány említése csak még jobban felforralta az agyvizem, az egy agyament, aljas liba volt, a legnagyobb hiba volt őt felvenni, és messze nem rázott meg annyira a távozása, mint bárki másé.
- Nem vagyok éhes - utasítottam vissza újra a cukrászdát, halvány lila gőzöm se volt, miért akar ennyire elrángatni oda. Azt hiszi, hogy ha édeset töm belém, akkor majd könnyebben lenyelem a dolgokat, amiket hozzám vág? Cöhh...
- Mindenki, aki úgy kezdett valamit, hogy nem árulhatja el, mit tervez, az már halott - jegyeztem meg nyersen, szúrós szemmel pillantva a fiúra. Tuti valami veszélyeset tervezett, szóval egyre esélyesebb volt, hogy le fogom üvölteni a fejét, amit eddig nem tettem meg, mert a pofon levezette a feszültségem egy részét Rolling Eyes

by **Atoru** Vas. Ápr. 17 2016, 19:26

A pofon váratlanul ért. Még semmilyen ütés nem rendített meg ennyire, mint most Mirié. Tudtam, hogy nem kéne fájnia, de én tényleg érezni véltem. Próbáltam minél hamarabb összeszedni magamat.
- Mivel volt a gond, Mirika? - kérdeztem tárgyilagosan. - Ha megbántottalak azzal, hogy nem vagy elég attraktív, akkor tudd meg: Senki nem lesz elég attraktív, míg Kokoro itt van nekem. Ennek ellenére sajnálom, ha ezzel sértettelek meg - hajoltam meg formálisan. - Ha viszont Judy miatt kaptam... Akkor emlékeztetnélek, hogy halottakat tiszteletben kell tartani, akármilyeneket is voltak éltükben. Nekem is voltak rossz tapasztalataim vele kapcsolatban, ezért hagytam el a céhet. De ettől függetlenül megadom neki a kellő tiszteletet - ha eddig nem is volt tisztában Judy halálával, akkor most az lehetett. Nem voltam mérges rá. Teljesen jogosan vált indulatossá, miután én is tapasztaltam Judy árnyoldalát. És akkor is igaza lett volna, ha beszólásnak érezte megszólalásom. A viccelődés sosem volt az erősségem.
Cukrászdába nem megyünk. Ezt már nem értettem annyira. Előbb édességet szeretne, majd később nem akar elmenni oda, ahol kaphatunk is. Nem értem, tényleg nem értem.
A figyelmeztetését annál inkább. Motoszkált bennem egy gondolat, hogy talán Anatole is hasonlókat mondhatott neki halála előtt. Vagy akárki más, aki közel állt hozzá. Hogy eshetett ez neki? Milyen érzés lehetett tudatlanul továbbélni, nem tudva miért ölték meg az ismerősét?
Becsuktam szememet, majd sóhajtva biccentettem. Így adtam tudtára, hogy megértettem.
- Tudtad, hogy Anatole Sayoara tag volt? - kérdeztem meg tőle. Biztos voltam benne, hogy Miri tudta ezt. Mindössze így akartam közölni, hogy én is tudok róla. - Én nemrég tudtam meg. És van egy elméletem a halálával kapcsolatban... Mint mondtam, csak elmélet. Ezt akarom igazolni. Most éppen adatokat gyűjtök. Érdekel az elméletem, vagy beszéljünk inkább másról? - Anatole-ról volt szó. Az emberről, aki az én példaképem és Miri szerelme volt. És éppen ezért nem tudtam mit akar. Abban biztos voltam, hogy kiakad. Üvölteni fog. Ideges lesz. Talán ki is dob a céhből. Ki tudhatja, mi jár most a fejében?

by **Mirika** Kedd Ápr. 19 2016, 15:44

Megtehettem volna azt is, hogy otthagyom a francba. Mégse tettem. Nyilván, mert most hiába haragudtam rá, attól még nem utáltam. Megsértett, de ha egy picit átgondolom, akkor leesik, hogy nem megbántani akart, csak ő... ilyen. Nyers, karót nyelt és túl őszinte. Kicsit emlékeztet Jin-chanra, ő is körülbelül ugyanígy volt irritáló azzal, ahogy nem ismerte és nem is tudta alkalmazni a viccet. Én nem voltam kompatibilis az ilyen emberekkel, nem tudtam és nem is akartam megérteni a gondolkodásukat. Ettől még lehettek értékes céhtagok, barátok. Jin nem volt az... mármint céhtagnak egy darabig értékes volt, aztán megzakkant, vagy nem tudom. Viszont rá nem tekintettem soha barátként, hiányzott belőle valami, ami Atoruban megvan. Talán egy cseppnyi empátiaként lehet megfogalmazni, vagy... fene tudja. De a lényeg, hogy erre a srácra tudtam barátként tekinteni, legyen akármilyen robot a kommunikációban, attól még emberi volt.
Most persze mindettől függetlenül haragudtam rá, és nem segített ellágyulnom semmi, amit mondott. Nem ért semmit a bocsánatkérése, a kifogása, az meg csak súlyosbított a helyzeten, hogy még tippelgetett is arra, hogy mivel bántott meg. És még Aya-chan csodálkozik, amikor csodabogárnak hívom Acchant Rolling Eyes

- Elmondta, amikor már nyakig benne volt - bólintottam komoran. Haragudtam Anatra emiatt. Hogy eltitkolta, és nem avatott be előbb. Hogy nem kezelt különleges helyen, csak ugyanúgy, mint az Artes tagjait. Hogy nem lehetett beleszólásom abba, amit tesz, hanem magánakciózik. Ezer meg egy okom volt rá, hogy dühös legyek rá ezért.
- Miért akarod felhánytorgatni? Változtat az valamin, ha ez az... elmélet igaznak bizonyul? - kérdeztem szúrós tekintettel. Sokáig, nagyon sokáig rágódtam azon, hogy mit tegyek. Hogy próbáljam-e kideríteni az igazságot, vagy inkább próbáljak meg túllépni rajta, és azt tenni, amihez a legjobban értek, és amivel a legtöbbet segítek. A félelmeim inkább az utóbbi útra vezettek el. Lehet, hogy menekülés, de az totál igaz, hogy semmit sem változtat az, ha tudjuk, mi történt azon a napon.

by **Atoru** Csüt. Május 26 2016, 20:37

Miri nem engedett, én pedig egy nagyot sóhajtottam. Az istenit... Miért olyan nagyon érzékeny? Persze tudtam az okát, ezért nem is szóltam rá semmit. Még az sem segített, hogy megpróbáltam elsimítani a félreértést. Vannak olyanok emberek, akiknél idő kell ahhoz, hogy megbocsássanak. Miri közéjük tartozott.
Csak... Zavart, hogy most miattam tart haragot. Eddig még senkiből nem váltottam ki ilyesmit. Bár valljuk meg, nem is a legnyugodtabb témákkal álltam elé. Hiába, van amihez nem értek, és ez a nyitott emberekkel való kommunikáció. És jó pár egyéb dolog is.
Szóval Anatole elárulta neki. Erre csak értő biccentéssel feleltem. Azt sem vethetem a szemére, hogy miért nem szólt. Miért szólt volna? Bár tiszteltem a harcost és felnéztem rá, de ez nem jogosít fel engem, hogy mindenről tudjak. Ennek ellenére mégis jó lenne tisztában lenni a dolgokkal.
- Egyébként hogy érted, hogy nyakig benne volt? Csak nem nézeteltérései támadtak a céhvel? - kérdeztem rá, bár most aligha számíthattam válaszra. Miri haragudott, így nem csodálnám, ha nem válaszolna. Tényleg ilyen rosszat mondtam volna?
Már majdnem megpróbáltam megmagyarázni, de inkább befogtam a szám. Hiszen mit is változtatna meg, ha az elméletem igaz lenne? A Sayonara erős, polgárháborúra pedig nincs szükség. És nem is hinném, hogy előidézhetünk.
- Nem zaklatlak vele, ha nem szeretnéd. És nem tudom... Egyszerűen nem hagy nyugodni, hogy ilyesmi megtörténhetett a példaképemmel. Te ismerted a legjobban, Miri. Voltak haragosai? Egyáltalán milyen ember volt? Persze, nem muszáj beszélned róla. Ha úgy érzed, hogy nem rám tartozik, nyugodtan mondd meg, megértem - az élet kegyetlenül bánt vele. Bezárták egy világba, ha sportoló akart lenni, ahhoz a kijutás után sokat kell tennie, emellett pedig elvesztette élet párját. Ez... nem igazságos. Nem vele kellett volna ennek megtörténnie. Nem érdemelte ezt ki.
Megráztam a fejemet. Biztos nem szeretné látni, hogy sajnálom. Senki nem szereti, ha sajnálják. Ugyanis ez megmutatja az embernek, hogy mennyire gyenge is tud lenni.
- No és, a többiekkel mi újság? Hallottál valamit Aidor, vagy Ayani felől? - kérdeztem meg a másik fontos dolgot. Nem tartom olyan szorosan a kapcsolatot velük, mint kéne. És ez nagy kár, nagyon nagy kár. De talán a dolgok most már változni fognak. A koboldok eltűnnek és minden a régi lesz. Vagy csak majdnem a régi.

by **Mirika** Vas. Május 29 2016, 11:50

Hevesen megráztam a fejem a feltételezését hallva. Én legalábbis nem tudtam róla, hogy lett volna bármi nézeteltérése azokkal a kapzsi nyomorékokkal. Nekem volt, de én zsigerből utáltam őket, és erre megvolt minden okom. Kihasználták, hogy olyasmi van a kezükben, amire nekünk szükségünk van, és segítség helyett kizsákmányoltak minket, pofátlan módon.
- Nyakig benne volt, mármint hogy régóta be volt épülve - helyesbítettem, morcosan elhúzva a számat. Kicsit miatta is, de most már inkább azért, mert eszembe jutott mennyire rettentően csalódott voltam, amikor Nacchan elmondta nekem, hogy miben utazik. Persze ki ne érezné magát becsapva, amikor azt hiszed, hogy a párod megbízik benned, és nincs egymás előtt titkotok, aztán beállít egy ilyennel.
- Én ismertem a legjobban? - horkantam fel bosszúsan - Inkább Jun, vagy Shuu-chan. A céhe előrébb volt, mint én, jobban megbízott bennük - tettem hozzá nyersen. Persze ez engem akkor nem érdekelt, akkor boldog voltam, és nem tűnt fel, hogy Anat engem csak második helyre tesz, és a magánéletébe sokkal inkább beengedi az arteseket, mint engem. Ami furán hangzik, tudom, mert rengeteg időt együtt töltöttünk, de én mégis úgy érzem, hiába éreztük jól magunkat egymás társaságában, mert... csak jól éreztük magunkat. És ennyi. Az, hogy mi foglalkoztatta, mi nyomta a szívét, abba vajmi kevésszer kaptam betekintést.
- Sok haragosa volt... vagyis inkább irigyei. Ahogy nekem is. Sikeres embereknek mindig sok van, mert tudjuk, mit akarunk, és el is érjük azt. Meg hát... nézz rá. Stílusos volt, humoros és lehengerlően megnyerő, nagyon tudta, hogy varázsoljon el... - mosolyodtam el kicsit melankolikusan. Bármikor képes volt levenni a lábamról... Persze én is őt, képtelen volt nekem ellenállni Rolling Eyes

- Csak ne lett volna ennyire felelőtlen, és sokszor egyenesen gyerekes >.> - nevettem el magam kissé, de már közben gombóc gyűlt a torkomba, és párásodott a tekintetem is - Volt egy ilyen... céh... Egyszer megpróbáltak minket megfélemlíteni, még mielőtt összejöttünk. Ők voltak a legközelebb ahhoz, hogy azt mondjam rájuk, az ellenségeink voltak, de nem megölni akartak minket... Csak aztán Anat szerintem utánuk is kutatni akart, és rossz darázsfészekbe nyúlkált... - mondtam a szememet törölgetve, miközben lehajtottam a fejemet. Nem tudom, pontosan mi történt, de biztos voltam benne, hogy kiprovokálta valamivel, mert nem tudott nyugton maradni, és nem bízott meg bennem... bennünk eléggé. Pedig együtt bármit meg tudtunk oldani. Bármit...

by **Atoru** Hétf. Május 30 2016, 20:02

Szóval nézeteltérésekről nem tud. Ez vagy azt jelenti, hogy nem volt, vagy azt, hogy nem árulta el Mirinek. Ez...Ez tényleg rossz érzés lehet. Amikor az, akiben a legjobban megbízol, egyszer csak egy nagyobb horderejű titokkal áll elő. És kiderül, hogy már hónapok óta rejtegeti előled.
A sakkfigurára gondoltam a zsebemben. A fehér futó, hm. Vajon el fogom ezt valaha mesélni másoknak is? Elvégre egy titkos szervezet azért titkos, mert kevesen tudnak róla, nincs igazam? Mégis aggódom, hogy meddig tudom ezt a helyzetet fenntartani Kokoroval, vagy Mirivel. Végtére is, meg tudom érteni Anatole-t.
- Lehet, hogy csak meg akart védeni - vettem védelmembe a harcost. - Senki nem tudja, hogy mi rejlik a Sayonara mögött. - Annyit tudunk, hogy erősek. Piszok erősek. És a szóbeszéd szerint olyan dolgokról is tudnak, amiről egy átlag játékos álmodni se mer. De vajon ki terjesztheti ezeket a híreket? És mennyire igazak?
Láttam Mirin, hogy a sírás kerülgeti, én pedig... Nem tudtam mit tegyek. Ez végtére is nem egy anime, vagy valami kitalált történet, ahol a szereplők összeborulnak és megvigasztalják egymást. Ez a valóság. És a valóság az, hogy választanom kell: vagy barátként vigasztalom meg Mirit, vagy céhvezérként. Döntöttem.
Nem érdekeltek a formalitások.
Közelebb húztam magamhoz, miközben Anatole-ról beszélt. A fenébe is, teljesen igaza van. És bár gombócot nem is, de szomorúságot éreztem. És igazságtalanságot.
Ha egy kissé lenyugodott - esetleg csípős megjegyzések közepette ellökött magától -, óvatosan folytattam a beszélgetést.
- Nem hinném, hogy bennük jobban bízott. Azt mesélték, hogy nem sokkal azelőtt mesélte el nekik is... - mondtam bátortalanul. A céhről inkább nem kérdeztem. Így is eleget zaklattam.
- No és, most mi legyen? - ez eléggé általános kérdés volt... Viszont jogos. Sok mindenről kéne beszélnünk... És nem csak nekünk. Mindegyikünknek. A céhnek.

by Ajánlott tartalom

Tolbana Hősei Emlékmű

Tolbana Hősei Emlékmű

Re: Tolbana Hősei Emlékmű

Re: Tolbana Hősei Emlékmű

Re: Tolbana Hősei Emlékmű

Re: Tolbana Hősei Emlékmű

Re: Tolbana Hősei Emlékmű

Re: Tolbana Hősei Emlékmű

Re: Tolbana Hősei Emlékmű

Re: Tolbana Hősei Emlékmű

Re: Tolbana Hősei Emlékmű

Re: Tolbana Hősei Emlékmű

Re: Tolbana Hősei Emlékmű

Re: Tolbana Hősei Emlékmű

Re: Tolbana Hősei Emlékmű

Re: Tolbana Hősei Emlékmű

Re: Tolbana Hősei Emlékmű

Re: Tolbana Hősei Emlékmű

Re: Tolbana Hősei Emlékmű

Re: Tolbana Hősei Emlékmű

Re: Tolbana Hősei Emlékmű

Re: Tolbana Hősei Emlékmű

Re: Tolbana Hősei Emlékmű

Re: Tolbana Hősei Emlékmű

Re: Tolbana Hősei Emlékmű

Re: Tolbana Hősei Emlékmű

Re: Tolbana Hősei Emlékmű