[Küldetés] Egy érdekes próbálkozás

Egész nap ki sem mozdultam. Ebben a cuccban valószínűleg a következő két napban ki sem fogok mozdulni. Halálra fogom unni magam és valószínűleg mindenki előbb éri el kettes szintet, mint én. Végignéztem magamon és rosszul lettem. Rózsaszín. Miért mentem én a küzdőtérre?
Ha tegnap nem megyek oda, most nem lennék ilyen helyzetben. Pedig csak nézelődni mentem nem gondoltam volna, hogy valaki harcolni akar majd velem. Szépen ácsorogtam a lehető legsötétebb sarokból figyelve az eseményeket, hátha látok valamit, amit később hasznosíthatok, amikor előbukkant egy lány talán tizenhat lehetett? Azt mondta, hogy még kezdő és szeretne kipróbálni egy párbajt. Gondoltam egy kezdőt már csak legyőzök. Pedig ő maga volt az ördög… A tét, pedig hogy teljesítsem egy kívánságát vagy épp fordítva, ha én győzök. Itt kellett volna nemet mondanom, és akkor boldogan élnék tovább, de nem. A gyorsaságomat kihasználva sikerült levennem tőle pár életet erre ő egy csapással kiütött. Megfenyegetett hogy megöl, ha a következő három napban nem hordom ezt a borzalmas ruhát. Felvettem és bemenekültem az első helyre, ahol szállást találtam.
Azóta itt rejtőzök. Még jó hogy nem mondta, hol kell lennem a következő napokban. Mélyen elmerültem a gondolataimban és eltartott egy darabig mire észrevettem, hogy üzenetem jött. Gyorsan átfutottam a szöveget de egyvalamin megakadt a szemem. Nagyszerű fegyver. Ez kell nekem, de ekkor újra eszembe jutott a ruha. Így nem mehetek ki az utcára. Valahogy ki kell jutnom innen. Percekig gondolkoztam mire eszembe jutott, hogy van egy maszkom. Szuper legalább az arcom nem látják majd, mégis élhetek normális életet.
Gyorsan felvettem a maszkot és megnéztem magam a kis tükörben. Borzalmas az összhatás de így nem ismernek majd fel. Végre elindultam hogy minél gyorsabban kijuthassak a városból. A legnéptelenebb utcákat megcélozva haladtam kifelé a városból. Így is folyamatosan éreztem a hátamon a tekintetek tüzét, és amikor valaki felnevetett mögöttem vörösödő füllel gyorsítottam meg a lépteimet. Végül kijutottam a városból és a küldetésem felé vettem az irányt. Mikor elég messze jutottam újabb ötletem támadt. Gyorsan körbenéztem de, nem láttam senkit a közelben. Úgy tűnik nem követett, akkor minek hordom még ezt a maskarát? Gyorsan elraktam az inventory-ba azt a ”ruhát” és felvettem a sajátomat. Újra önmagam vagyok majd kicsattantam az örömtől. Levettem a maszkot is had lássák a gyönyörű arcomat.
Nem kellett sokat gyalogolnom mikor megláttam két alakot. Az egyik dagi volt bár hátulról többet nem láttam belőle. Azt viszont pont láttam, ahogy a vele szemben álló őőő. Lány? Nem látom rendesen… Hirtelen neki ugrott a daginak majd ugyanolyan hirtelen ugrott is vissza. Ezek épp verekednek? Remélem nem a fegyverem miatt, jöttek. Ezután leült, mint valami kutya. Ez azt hiszem valami cirkuszból, szökhetett meg. Lassú kimért léptekkel közelítettem feléjük és nagyjából teljesen érdektelen arccal figyeltem őket tovább. Ekkor észrevett és igen furcsa módon jelezte a ”társának” hogy nincsenek egyedül. Sikerült őket meglepnem? Ekkor hátra ugrott és vihogva tapsolni kezdett, de amit mondott meglepett. Ösztönösen megfordultam de nem volt ott senki és rájöttem, hogy rólam beszél. Széles vigyorral nézett rám. Elővettem a legfenyegetőbb mosolyomat és kihívóan néztem rá.
- Ez esetben ma finomat eszem. – Előhúztam a késeimet és lassan közelítettem tovább.
- Először téged kóstollak meg aztán a dagiból is, kanyarítok egy darabka szalonnát.
Megfeszített izmokkal néztem farkasszemet a pimasz lánnyal. Már épp egymásnak torkának ugrottunk volna, amikor valami megzavart. Feltűnt hogy a dagi a kezemet rángatja. Hirtelen nem is értettem mit akar de nem úgy tűnt, mint valami harci fogás mégis már-már ijesztő volt, ahogy az éhségtől csillogó szemeivel nézett rám. Szerencsémre a cirkuszi szökevény időben érkezett és betömte az éhes szájat. Mielőtt ismét egymás ellen fordulhattunk volna egy újabb idegen érkezett. Rögtön a tárgyra tért és kiderült hogy ő hívott ide minket így el is indultunk utána. Amúgy is fárasztott már az első kettő társasága. Viszont indulás után nem sokkal üzenetem érkezett. Ez állt benne: Hé hullajelölt! Arról volt szó, hogy három napig hordod a ruhát, különben kinyírlak.
Ez nem lehet igaz. Követ engem? Körbenéztem de, nem láttam senkit. Megálltam és megnyitottam a menüt. Másodpercekig meredtem a gusztustalan ruhára mire sikerült megnyomnom a gombot és fél pillanat múlva már megint rajtam volt. A többiek észrevették, hogy lemaradtam és az arckifejezésük egyáltalán nem tetszett.
- Láttátok... Meghaltok. – Csak ennyit sikerült kipréselnem magamból. A szégyentől és haragtól lángoló arcomat hamarosan elfedte a maszk, amit felvettem. Hiába döntöttem úgy a játék elején, hogy nem ölök játékost most mégis meg kell majd tennem…

Összeszorított fogakkal követtem tovább a társaságot. Azzal próbáltam elterelni a figyelmemet az idegesítő kis majom vihogásáról, hogy elképzeltem, ahogy szépen kibelezem. Kellemesen szívmelengető gondolatok voltak de egy idő után már unalmas volt és most egyébként is a feladatra kéne, koncentrálnom a többit meg elintézem utána. Idegesen figyeltem a környéket de csak néhány vaddisznó sétálgatott a közelben. Nem sokkal később megint egy fővel nőtt a létszám nem igazán foglalkoztam vele de, mikor a nagydarab arrébb rángatta már felettébb gyanúsnak hatottak.
Ekkor vettem észre, hogy a majom engem néz. Már valahogy a jelenlététől is ideges lettem a nézése, pedig rátett egy lapáttal. Nem tudtam felfogni, hogy lehet valaki ennyire idegesítő. Megindult felém és furcsa módon valami értelmeset mondott. Helyeslően morogtam neki.
- Vigyázz magadra! Én akarlak kibelezni. – Válaszoltam közönyösen. Közben a két fickó jött is visszafelé és az egyik elkezdte magyarázni a részleteket, de mostmár sokkal jobban figyeltem a gyanús jeleket.
A feladat viszonylag egyszerűnek tűnt de egyre kevésbé tetszett nekem ez a kettő. Jobb esetben velünk akarják elvégeztetni a piszkos munkát, aztán eltűnnek a cuccokkal rosszabb esetben, pedig csapdába sétálunk és… Ki tudja? Még az is lehet, hogy segítek nekik. Na persze nem lesz jó érzés, de ha úgy alakul miért ne? Figyelj! Várj! Csapj le! Ez az én mottóm és egyelőre ehhez is tartom magam. Egy kis bólintással jeleztem, hogy jövök. Érdekes módon úgy tűnt észre sem vették a „ruhámat” pedig az elég nehéz vagy legalább is semmilyen reakciót nem fedeztem fel rajtuk. Még nem tudtam hová tenni ezt az információt, de eléggé különösnek tűnt. Mindenki bemutatkozott így én is elmondtam azt, amit érdemes volt tudniuk.
- A név nem számít, ha megkapom a fizetségem, akkor megyek a dolgomra. – Ezzel részemről lezártnak tekintettem az ügyet. A dagi viszont feltett egy kérdést. Végignéztem rajta. A balek mintapéldánya így talán egyértelmű a választásuk viszont a válaszuk engem is érdekelt. A dagadt fiú elgondolkodtatott. Láttam, hogyan bánnak a hozzá hasonlókkal. Gyenge, de most megkapta a lehetőséget. Végre ugyanolyan erős lehetne, mint a többiek de úgy tűnik, még nem vette észre. Azt hiszem, ha nem változik meg hamar Game Over lesz neki. Kezdtem megsajnálni de, gyorsan elhessegettem a gondolatokat és inkább figyeltem az eseményeket.

Megint egy kis monoton séta következett. A bosszantó kölyökre már nem is figyeltem. Csak elengedtem a fülem mellett a megszólalásait. Nem telt el sok idő mire egy barlang szájához értünk. Elég sötét volt odabent, de ha kicsit megerőltettem a szemem, akkor még tűrhető volt. Elgondolkodtam, hogy talán a sötétben akarnak elintézni minket de, hamarosan előszedtek pár fáklyát, és mindenkinek adtak belőlük egyet. Tehát ez nem nyert. Végre szemügyre vehettük az úti célunkat, ami nem volt túl hívogató.
Öt járat indult ki innen. A vizes nem igazán jött be. Túl hangosan lehet benne haladni, és csak lelassítja az embert. Így maradt a másik három járat. Már elindultam volna az egyik járat felé, amikor beelőztek. A kölyök visszafordult és attól, amit mondott akaratlanul is felhúztam a szemöldököm. Bár a maszkom miatt ezt senki nem láthatta. Inkább szó nélkül folytattam utamat a kiválasztott járat felé. Közben visszanéztem a hátul maradtakra a dagi, még úgy tűnik, nem döntötte el, hogy mit tegyen de igazából a másik kettő érdekelt. Nem tetszett túlságosan a viselkedésük de belemegyek a játékba had lépjenek először. A három egyforma járat közül a középsőbe mentem be. Amint beléptem a járatba lassítottam kicsit és figyelni kezdtem az esetleges csapdákra. Bár jobb lenne a látásom, akkor most elrakhatnám a fáklyát. Így viszont úgy érzem magam, mint egy, két lábon járó céltábla.

Nos hogyan is írhatnám le a járatot? Sötét, nyirkos, nyomasztó. Lassan haladtam előre szinte túlzott óvatossággal. Hamarosan már fölfelé kellett ”másznom” ami nem volt túl előnyös, de már nem akartam visszafordulni. Félek, hogy elhagyna a bátorságom, úgyhogy inkább csak megyek előre. Hiába emelem magasra a fáklyát, így sem látok messze. A hallásomra is alig hagyatkozhatok az ember, azt gondolná, hogy egy ilyen barlangban síri csönd van de nem. A víz folytonos csöpögése a lépteim hangja a fáklya idegesítő ketyegése a visszhang miatt felerősödve teljesen süketté tesz de vajon a saját lépteimet hallom?
Megállok, és gyanakodva nézek körbe. Távolról mintha hangokat hallanék de, lehet, hogy csak a tudatalattim űz velem gonosz tréfát. Követnek vagy csak az árnyékomtól félek? Csak érnék már oda akármi is, legyen a vége. Tovább gyalogolok, nem állhatok meg. Ha megállok végem, ha kialszik a fáklya, akkor vesztettem már az első szinten. Ezt a szégyent nem engedhetem meg magamnak. Vajon a lánnyal mi van? Még most is olyan jó a kedve? Kétlem… Basszus majdnem átestem azon a kavicson. Figyelj már! Megálltam vettem egy nagy levegőt. Lenéztem magamra az egyik késem már a bal kezemben volt. Nem is emlékszem mikor vettem elő. Az időérzékemet is elvesztettem. A fáklyán megnézhetném mennyi ideje, vagyok itt de, félek megnézni a számlálót. Mióta vagyok itt? 10-15-25 perce? Még kattog. A járat itt már szűkebb és úgy tűnik sok itt a pók, talán már közeledem. Gyerünk tovább! Még pár méter és ott vagyok. A világom haladt tovább. Csak az a pár méter volt, amit a fáklyám látni engedett. Nem nagy de legalább világos, és az a kellemes kattogás… Amíg hallom nincs baj. A fáklya megvéd a sötéttől és az őrülettől, ami alig pár méterre vár…

Elegem van! Utálom a pókokat! Errefelé egyre több a pók. A falakon rohangásznak föl s alá. Magamban már az összes létező istenhez fohászkodtam. Pókháló és a járat folyamatos változása ellenére még mindig olyan érzésem van, mintha nem haladnék semmit. Ha körbe-körbe járkálnék, még azt se venném észre bár… a fő járatot követve végig fölfelé tartottam így nem mehettem körbe, hacsak a játék nem szívat engem. A fáklyát figyeltem. Még kattogott, pedig már régóta itt vagyok de, lehet, hogy csak én kezdek bedilizni. Nem egyszer ugrottam nagyokat egy-egy árnyéktól de általában csak egy kis pók vagy pókháló vetett nagyobb árnyékot a kelleténél.
- Nyugi. Mély levegő! Már közel van. – Ismételgettem ilyenkor már hangosan is. Jó volt hallani a saját hangomat. Benéztem az egyik oldalsó járatba de, nem láttam semmit. Néhány méterre még a megígért fegyverek is ott lehettek volna, akkor se látom. Nem mertem megkockáztatni időigényes kitérőket. Nem is egyszer mintha lépéseket hallottam volna sokkal jobban kivehető volt, mint eddig. Már biztos voltam benne hogy nem vagyok egyedül. Levettem a maszkomat. Nem mintha bármiben is akadályozott volna de már valahogy nagyon idegesített. Elkiáltottam magam.
- GYERE ELŐ! – Kihívónak szántam de a szavak erőtlenül kúsztak ki a számon.
- NE BUJKÁLJ! – Már sikerült több erőt adnom a kiáltásba de még így is inkább hangzott gyenge könyörgésnek, mint egy harcos kihívásának. Megőrültem, hogy itt kiabálok? Valószínűleg a környék összes teremtményét idevonzza majd. Nem vagyok normális. És ekkor szinte hangtalanul két kutyaméretű pók tűnik fel előttem de, megállnak a fénykör szélén.
Persze hogy pont pókok! A számat már nem merem kinyitni, mert valószínűleg egy rémült nyüszítésre futná de, összeszedem a bátorságomat. Egyet előre lépek és fenyegetően meglendítem feléjük a fáklyát. Ha erre kicsit meghátrálnak az némi önbizalmat ad, bár tudom, hogy nem játszhatom örökké. Ha ez történik, akkor addig próbálom hátrálásra kényszeríteni őket, amíg lehet. Ha viszont a fenyegető lépésemre hasonlóan reagálnak és közelítenek vagy futni, kezdenek felém akkor. Ha lassan de fenyegetően közelednek, akkor megvetem a lábamat, előre tartom a fáklyát, és a késem és felkészülök az esetleges támadásukra. Ha viszont futva közelítenek felém, abban az esetben, ha úgy látom gyorsabb, vagyok, elkezdek visszafelé futni de, ha ők a gyorsabbak, akkor feléjük fordulok és a fáklyával, meg a fegyveremmel próbálom távol tartani őket.

Nem sikerült. Megpróbáltam elfutni és bekerítettek. Négyen két oldalról egy szűk járatban. Hogy győzhetnék? Nem igaz hogy nem vagyok képes logikusan gondolkodni. Annyira egyértelmű volt ez a csapda, hogy szinte a fülembe ordított. A sok kis leágazás, a hangok és az árnyak. Nem csak képzeltem őket. Ezt a hibát többé nem követhetem el. Lassan közelítenek. Egy ötlet kell. Ha nem vagyok képes tisztán gondolkodni végem. Kell egy jel. Nem érdekelnek a rohadt fegyverek, csak jussak ki innen. A fáklya csak feldühíti őket de, ha kikapcsolom az nem garancia, arra hogy békén hagynak ráadásul ők, látnak a sötétben is. Szóval a fáklya marad. A pókoknak az oldalamat fordítva lassan hátrálok a falhoz. Egy gyors pillantást vetek rá de, nem látok semmi hasznosat a nyirkos köveken. Mintha kiáltást hallottam volna. Talán a többiek is bajban vannak. Nem érdekel! Hogy vágjak át a pókokon? Már a szagukat is érzem. Büdösek. Koncentrálj! Nyolc lábuk van. Ezzel nem érek semmit. Gyorsabbak. Ha ész nélkül rohanok végem. Nem tudom hogy van-e mérgük, és hogy milyen erősek. A gyorsaság az erősségem mégis lassú vagyok. Már vészesen közel vannak.
Dönts! Meglódulok a legközelebbi pók felé. A fáklyával a szeme felé súlytok és közben vaktában a másik pók felé vágok a késemmel. Ha sikerül a tervem, akkor kettejük között át tudok szaladni és szembefordulhatok velük. Így legalább egy oldalra kerülnek. Már nem tudom, hogy befelé vagy kifelé haladok de, legalább nem vagyok beszorítva. Ha nem tudok átjutni közöttük, akkor hátra ugrok és gyorsan a másik két pók felé, fordulok de, már azzal a lendülettel az egyikbe belevágom a késemet és a fáklyámat is, és ezzel próbálom félrelökni az útból. A lényeg hogy egy oldalamra kerüljenek akkor már könnyebben, küzdhetek ellenük.