Piroska és a Farkas - Kazu x Jun

Annak ellenére, hogy elviekben tél van a második szinten viszonylag jó idő van, kellemesen fúj a szél, csupán annyira hűlt le a levegő, hogy vastagabb ruhákat kelljen viselni, kabátra szerencsére semmi szükség. Fura is lenne valami pufókabb öltözetben harcolni, vagy kazamatákat járni. Nem mintha valaha is annyira törtem volna magam, hogy kazamatákban járjak, fedezzek fel mocskos koszos katakombákat, vagy hasonlóak. Csupán boldoggá tesz, hogy nem minden szint azonosul a kinti évszakváltozással teljes egészében. Egyet nyújtózok mielőtt még átlépek a teleport kapun Arbusba. Amióta csatlakoztam az Artesbe egyetlen alkalommal sem tértem vissza ebbe a városkába, sőt még a szintet sem közelítettem meg. Különösebb emlékeket nem ébreszt bennem a szint mivel csak pár hetet töltöttem itt. Miközben elhagytam a várost a térképet böngésztem felszereléseim nagy része a táskámban lapult, feleslegesnek éreztem, hogy egy ilyen kis szinten teljes páncélzatban vonuljak egyik városból a másikba. Az itteni mobok veszélytelenek rám nézve, fél kézzel elintézem őket, éppen ezért elég az ha a gyűrűm rajtam van. Talán ez az egyedüli felszerelésem amit még alváshoz sem nagyon veszek le. Nem zavar nem kényelmetlen, néha még azt is elfelejtem, hogy rajtam van. Egy szóval tökéletes! Képes vagyok vele a legkisebb gyanúját is eltüntetni annak, hogy fegyver van nálam. Unottan böngésztem a térképet, a lehető legrövidebb útvonalat akartam megtalálni ami Marome faluba vezet. Kicsit sajnáltam, hogy nem a Tavacska melletti utat választottam, de az túl nagy kitérő lenne és nem szívesen töltenék el egy éjszakát a céhen kívül. Szóval maradt az erdőn keresztül vezető út. Nem szerettem a védett területre eső erdős részeket de ezúttal kivételt tettem, nem igazán látok rá esélyt, hogy összefussak ott valamivel amit nem fogok tudni kivédeni, vagy elmenekülni előle. Az erősebb vöröskék akik veszélyt jelenthetnek rám, pedig magasabb szinteken rejtőzködnek, legalábbis a pletykák szerint...

Már magam sem tudom mikor lehetett utoljára, hogy önfeledten sétálgattam a természetben mindenféle otromba páncélzat vagy fegyver nélkül. A lágy szellő gyengéden simogatta a faleveleket, néha néha egy erősebb fuvallat lebegtette meg a nyakam köré tekert sálat. Ennél tökéletesebb időt el sem tudnék képzelni egy téli hónapban. Jó érzés néha visszavonulni, és eltölteni egy-egy napot semmit tevéssel. Talán gyakrabban is vehetnék ki ilyen fajta "szabadságot". Nem mintha most is saját döntésem miatt kirándulgatnék, inkább csak egyfajta beszállítást folytatok. Néha vetek egy pillantást a térképre, hogy biztosan nem tévedtem e le a megfelelő ösvényről, ami talán elég nehéz is lenne ugyanis nem sok elágazás van szerencsére, ha meg van is talán ez van leginkább kitaposva. Rövidesen a természet csodálását leváltotta egy kavics figyelése. Vagyis... jobban mondva a vele való szórakozás. Aprócska gömbölyded kődarab, tökéletesnek bizonyult arra, hogy focizzak vele. Eleinte csak rugdostam magam előtt, szinte fel sem tűnt, majd végül már önfeledten hol az egyik hol pedig a másik lábammal próbáltam minél messzebb rúgni, úgy, hogy ne tűnjön el a dús fűcsomók közt. Mindaddig folytattam amíg a játékom meg nem zavarta az első útonálló. A bokrok rezgésére már hamar felfigyeltem, fél szemmel még a hang irányába is fordultam, lépteim lassultak, majd egy farkas ugrott ki egy közeli fa mögül. Vörös vérben forgó szemei alapján úgy tűnt, hogy támadni fog, megálltam és a bestia felé fordultam.
- Szia kutyuli - térdeltem le, és mosolyogtam a vadállat felé - Szeretnéd, ha kicsit játszanék veled? - gúnyolódtam a tudatlan pixelhalmon, majd megvártam, hogy támadjon. Valójában nem igazán volt időm végigmondani ugyanis hangos morgásokkal egyetemben ugrott is felém, szerencsére sokkal gyorsabb vagyok ezért könnyű szerrel félreugrottam előle, közben egy lándzsává változtattam a metamorphot, nem vártam rögtön oldalba döftem vele. Egy csapás bőven elég volt arra, hogy darabokra szedjem, nem is vártam tőle többet, ezen a szinten gyakorlatilag nincs elég erős ellenfél számomra. Nem időztem sokat rögtön tovább is álltam, fegyverem pedig ismét gyűrű formát ölt.

HP: 70
Páncél: 28

Jó ötletnek bizonyult egy olyan fegyverré alakítani amivel távolról is könnyedén kiütöm. Elég volt egy "legyintés" és már pixelekre esett szét a farkas. Éreztem, hogy ezen a szinten nem igazán lesz ellenfelem ilyen magas szinten. Elégedetten sétáltam tovább tartva a tempóm, nem siettem. Előttem áll még az egész nap, nincsenek kötöttségeim, miért ne élvezhetném ki? Egy pillantást vetettem a "jutalmamra" amit vadászatért kaptam, nem sokat ért az a minimális exp amit kaptam érte, felesleges lett volna sokáig elemezgetnem, ezért hamar be is zártam a felugró ablakot, de eközben egy férfias hang suhant el a fülem mellett. Nem nagyon volt ismerős a hang, de rögvest hátra fordultam, és egy kérdő pillantást vetettem a felém közeledő férfi felé. A szavai amikkel szinte megtámadott, rögtön lelkiismeret furdalást keltettek bennem. Úgy éreztem magam mint egy rossz gyerek aki éppen eltört egy drága vázát.
- Az a farkas egy pet volt? - lepődtem meg - Teljesen biztos voltam benne, hogy egy ellenséges mob támadott rám. - mormogtam halkan, közben próbáltam felidézni milyen indikátora is lehetett a farkasnak, azonban ezt nem sikerült - Akkor azt hiszem egy bocsánatkéréssel tartozom... Nem akartam megölni a társad. - hajoltam meg előtte tisztelettudóan, kellemetlenül éreztem az egész helyzetet főleg, mert ilyesmi még sosem fordult velem elő. Pont egy erre kalandozó idomár petjét sikerült kivégezni... Micsoda pech... Ráadásul elég bosszúsnak hangzik, biztos valami ritka pet volt. Duplán rossz, mi tévő legyek?
- Izé... Ha szeretnéd segíthetek befogni egy másik petet... kárpótlásul amiért az előbbit véletlenül... megöltem... - Pénz híján talán ezzel megbékíthetem a haragos játékost... viszont fogalmam sincs, hogyan tudnék segíteni neki, egy másikat találni. - A kristályom viszont nem szívesen adom oda, amúgy sincs semmi okom rá, hogy elmenjek innen... - jegyeztem meg, közben kiegyenesedtem és az illető tekintetét kerestem... már ha egyáltalán megtaláltam... fránya maszk... - Merre induljunk? - tettem fel a kérdést, viszont amilyen az én szerencsém kicsit elkésve vettem észre a vöröslő indikátort...

HP: 70
Páncél: 28

Megint előbb járt a szám mint, hogy gondolkodnék. Hová gondoltam amikor csak úgy felajánlottam a segítségem egy vadidegennek akinek a feje felett egy óriási vérvörös indikátor jelzi, hogy tilos és menekülnöm kellene. Szinte kiáltozik rám az a sokszög, hogy meneküljek amíg tehetem de ennek ellenére mégis csak rámosolyogtam kínomban és ismét megszólaltam.
- Mondtam már, hogy véletlen volt na... Többet nem fordul elő... Egyébként is nem tűnt ritka petnek, szóval gyorsan pótolni tudjuk nem igaz? - nem konyítok túl sokat a idomárok élőfegyvereihez, de talán nem a legjobb ötlet volt a "gyorsan pótolható"-t csak úgy odabiggyesztenem. Talán a legtöbb idomárt meg is siratnám ha így nevezném a kis házi kedvenceiket akik olyannyira a szívükhöz nőhettek, hogy elvesztésük felérhet egy játékos halálával is. - Vagyis... nem úgy értettem... szóval na.. érted... - kapkodtam a levegőben a kezeimet mentegetőzve, közben kiszűrtem a mondandója végéről a "jóllakni" szót. Furcsa mód nem szoktam elemezgetni senki mondandóit, sőt nem is figyelek rájuk legtöbb esetben, de most mégis megragadnak ezek az apróságok amik elég sok mindent elárulhatnak a személyről. Meglepetten néztem végig az egyénen, ruházata alapján nem tűnik kis szintűnek, se nem kezdőnek. Az indikátor pedig egyenesen arra utal, hogy erős harcos, akkor mégis, hogy történhetett az, hogy éhezik? Már ha egyáltalán az igazat mondja nekem és nem próbál szédíteni mindenféle hazugsággal. Lassan lenyitottam a menüm és elkezdtem szép sorjában felölteni magamra a páncélokat és bónuszt adó holmijaimat. Még szerencse, hogy nem voltam annyira hülye, hogy mindent otthon hagyjak, mert akkor most elég nagy bajban lennék. Még ha csak idomításról is van szó.
- Semmi okom sincs rá, hogy hazudjak neked. Ha nem látnád a kitűzőm én az Artes Liberales tagja vagyok. Kötelességem, hogy helyrehozzam a hibáimat amiket elkövettem. - húztam ki a mellkasom és mutattam a rajta ékeskedő jelvényre, ami tökéletesen bizonyítja hova tartozásom - A gyűrű más tészta... attól még, hogy szert tettem valami ilyesmire nem azt jelenti, hogy pénzben fürdök. - lepődtem meg, hogy milyen jól kiszúrta a metamorphot, miközben ö csak később érkezett nem vagyok benne biztos, hogy a bozótosból való kikecmergés közben láthatta egyáltalán mit is csinálok. Talán nem ártana meglepnem, valami olyasmivel amivel már sok mást is... Aranyosan elrugaszkodtam a helyemről, közben aktiváltam a képességemet amivel helyet is cseréltem a férfival, majd rögtön meg is fordultam és gyorsabb léptekkel indultam a bokrok felé.
- Na akkor keressünk egy farkast... ehehe... - csak egy pet... semmi több, minél gyorsabban rábukkanok annál hamarabb eltűnhetek a közeléből. Viszont a hangja olyan ismerős... lehet találkoztunk már?

HP: 70
Páncél: 28

Csak fél füllel figyeltem a hablatyolására addig a pontig, míg egy bizonyos mondat el nem hagyta a száját. Arteses. A céh említése lavinaként indította el a gondolataimat. Egy pillanat alatt megparancsoltam a támadni készülő árnyéknak, hogy tűnjön el a lány mögül, míg fejben megtárgyaltam magammal, hogy mi legyen. Azt a jelvényt bizony nem szerezhette akárhonnan. Hogy nem vettem észre? Ráadásul a lányt még ismerem is. Kis gondolkozás után még az is beugrott hogy honnan. Ez erősen megváltoztatja a felállást. Viola is az Artes tagja… na meg a céhet se lenne jó pont most magam ellen fordítani. Egy pillanat alatt lerombolná azt a kis együttműködést, amit kiharcoltam…
Ha megtudják! Viszont ez a lány gyenge és az egyik legértékesebb tárgyat hordja az ujján. Rengeteg pénzt kaphatnék érte vagy akár meg is tarthatnám. Egyáltalán miért bíznak rá ilyesmit? Szinte már könyörög érte, hogy az enyém legyen. Csak azt kell megakadályoznom, hogy megszökjön, vagy valahogy figyelmeztesse a társait. Csak egy jó terv kell, amivel minimalizálhatom a kockázatot. Tény hogy nem igazán szeretnék egy kislányt megölni de ha a gyűrűt akarom azt hiszem nincs más választásom. Szóló játékosként bizony nem vagyok túlságosan eleresztve pénzzel még úgy sem, hogy frontharcos vagyok… főleg úgy hogy frontharcos vagyok. A pénz - akárcsak odakint - itt is hatalmat jelent. Nekem pedig, még koránt sincs elég…
Hirtelen arra eszméltem fel, hogy már nem ott állok, ahol fél perccel korábban. Bosszúsan fordultam a lány után. Ez a képessége a későbbiekben még gondot okozhat. Megindultam utána a köpenyem rejtekében tapogatva ki az apró üvegcsét. Tudom mire lesz szükségem. Leakasztottam az oldalamról és hagytam, hogy a Parazita szétszedje az üveget, és magába szívja a mérget. Már csak azt kell elérnem, hogy első próbálkozásra eltaláljam, még mielőtt rájönne a trükkre és meglógna az orrom elől.
– Kösz… a segítséget. - morogtam, ahogy lassan megpróbáltam beérni a sietősen lépkedő lányt.
– Öhm… említetted hogy az Artes tagja vagy. - próbáltam némileg „csevegősebb” hangnemet megütni. - Mi a helyzet mostanában Aincrad legerősebb céhével? - érdeklődtem. Továbbra is könnyedén lépkedve mögötte hogy a lehető legkevesebb oka legyen gyanakodni rám. Amilyen naiv volt eddig, remélhetőleg a továbbiakban sem esik majd nehezére megtartani ezt a jó szokását. Csak azt nem értem, hogy nem ismerte még fel az egyik leghírhedtebb vörös játékost…

Kazuma:
Élet: 110/110
Páncél: 20/20

//1x Gyenge Speciális Méreg (2 körig megakadályozza a speciális képesség működését, maximum 1 találatig marad a pengén, bossokon nem használható) a Parazitára elhasználva//

A villámgyors átöltözésem a vadászathoz tényleg villámgyors volt... talán új személyi rekordot döntöttem vele. De nem is annyira meglepő, elég régen szereztem új tárgyat és már eléggé hozzászoktak az újaim a felszerelkezőmben lévő elrendezéshez, szóval automatikusan a jó gombokra nyomok rá. A kitűző felvétele pedig még hozzám képest is nagyszerű ötletnek tűnt, nem szoktam hivatkozni a hova tartozásom miatt de ezúttal talán megmentett egy hosszas magyarázkodástól. Büszkén húztam ki magam, engedve, hogy gyönyörködjön a szépen kidolgozott jelvényben, majd amikor már kezdett zavaró lenni ahogyan szúrós szemmel vizsgálja a mellkasomat "melleimre" tapasztott kézzel elfordultam tőle.
- Jó azért ennyi legyen elég... - halvány pír szaladt végig az arcomon közben lenyitottam a térképem, hogy körülbelülire behatárolódjon mekkora területen is érdemes petet keresni ennek a csodabogárnak. Miután félősen elfordultam, némi színészkedéssel eljátszva mennyire is magatehetetlen vagyok, hosszas csendjét megtörve ismét megszólalt a maszkos alak. Sietősen loholt utánam, nem fordultam meg, nem is lassítottam, elvégre nem egy öregemberről van szó és az időm pedig vészesen fogy, nem pocsékolhatom el a szabadnapomat holmi petfogásra. Minél előbb végzek vele annál előbb szabadulhatok innen.
- Ühüm, jól hallottad, viszont... nem túl régóta vagyok tag, sőt jobban mondva inkább csak egyfajta "próbaidőn" vagyok. Most is kristályokat szállítok, ugyanis senki sem ért rá eljönni a rendelésért, és gondoltam, ha már ráérek akkor jót tenne egy kis séta... - csacsogtam neki, habár a történetnek csak a fele igaz. Ne nézzen senki se hülyének, hogy fontos információkat adjak ki magamról egy vadidegennek aki ráadásul vörös is. Miközben beszéltem hozzá gyakran tettem hirtelen fordulatokat a bozótos irányába hol balra, hol pedig jobbra nézelődve, hátha találok egy arra kószáló farkast.
- Egyébként... - fordultam meg hirtelen, - Erősnek tűnsz... melyik céh tagja vagy? - oldalra döntött fejjel pislogtam rá.

HP: 70
Páncél: 28