[Küldetés] Tenka

Ghost csak szavakat mond, nem értelmes mondatokat, így vele nem megyünk semmire. Szerencsére sikerült Kenichi-t elkapnom, így nem rohant bele a csapdába. Ezt a gondolatot az ismerős csivitelés azonnal elvetette, ugyanis a tulajdonosa egyenesen felénk rohant, egy agár nagyságú Mímelő mókus személyében. Ghost megint csak szavakat mondott, de szerencsére Kenichi lefordította: 800 életpontja van, 18-at sebez. Azonnal a többiek elé állt, hogy megvédjen minket. Remélem az első képességem nem hagy cserben, és a mókus nem ugrik nekünk. Majd meghallottam egy beképzelt, nyávogó hangot. Elő is jött a tulajdonosa, egy gótikus cirkuszból kiszökött beképzelt liba, meg a nagy darab társa. Nem voltak céh tagjai, pedig elvileg csak céhből hívtak ide játékosokat, de az volt a legijesztőbb, hogy a férfinak vörös volt az indikátora és sárgában állt az életcsíkja. Talán megölte a saját klántársait?  Kenichi kérdésére a szöszi annyit felelt, hogy biztonságban van. Nekem sajnos volt olyan érzésem, hogy már rég halott. Mintha nem lett volna elég, a szőke engemet és Peter-t kihívott egy kettő egy elleni párbajra, és a társát a többiekre küldte, miután Ghost szépen elárult minket.
- Ha valamelyikünk céhére fáj a fogad ri**nc, felejtsd el! - jelentette ki helyettem is Villámlás.
- Villámlás, menj, állítsd meg a fickót! Nem hagyhatjuk, hogy bántsa valamelyiküket! - Villámlás azonnal Raiga elé ugrott.
- Csak a testemen keresztül! - már a Villámkarmokat is bevetésre készítette. Én visszafordultam Peter-re.
- Ha harcot akar, kapja meg, kettőnkkel nem tud mit kezdeni. - feleltem neki, majd mikor Peter készen állt, második képességemmel a Daru jelet használtam, és úgy indultam el a harcba.

//A daru jellel szintem felével növekszik az életem, ugyan annyival csökken az erő. Az első képességem folyton bekapcsolva van, így ha igaz, a mókus kevésbé lesz agresszív a közelemben//

Szerencsére sikerült megállítani a bagázst. Természetesen mit számítottam rá, nem mindenki hitt engem elsőre, de miután Raven is megerősítette állításomat, szerencsére nem sok vita volt. Mindenesetre a dolgokból már-már kezd elegem lenni. Főleg a képi hiány viselt meg eléggé. De még mielőtt kiheverhetnénk az előző csata izgalmait, máris egy újabb probléma ötlött elénk. Azon kívül, hogy az ajtón kívül, is csak enemy vár ránk. Egy Mímelő Mókus nevű mob ugrándozott elénk. Nagyszerű egy ismeretlen mobbal futottunk össze. Ha nem ilyen helyzetben lennénk, talán még élvezném is ezt a hihetetlen eseményt, de miután nyílódott az ajtó, és sok számomra zavaros esemény után végbe ment a „felállás” eléggé össze lettem zavarodva. Gyorsan tisztázni kellett magamnak a dolgokat. Mímelő kus előttünk, melynek 800 élete van és 18-akat sebez ránk. Hát hogy mit mondja elég rosszul ál a szénánk. Talán ha 5-6 max 7 csapást bírnék ki.. vagy valahogy a körül, de a fönt lévő 2 ellenfél is nagy veszélyt jelent ránk.. meg Ghost, akit nem is figyeltem mikor került oda. Mindenesetre jó lenne előbb, utóbb megtudni. Az viszont zavart, hogy egyiküknek vörös indikátora volt, illetve az is, hogy céhküldetés ellenében nincs nevüknél céhlogó, de ez most mellékes infó. Ezek utána nőci kihívta Enhit és Petert egy harcra. Főleg Peter élete aggasztott, így odaléptem mellé, és odasúgom nekik ötletemet.
- Ha át tudunk jutni az ajtón ki, tudjuk zárni a mókust. Így 1 ellenféllel kevesebb, illetve nem tudom miért, de szerintem, ha nem támadunk rá, nem fog támadni addig. A Mímelő szócska miatt, de szerintem tévedek, de amíg ne támad, ne dühítsük fel. Mindenesetre jobb lenne minél előbb túljutni az ajtón. Ha mindannyian egyszerre rohamozunk, talán nem tudnak megállítani minket. – mondom ötletemet, majd ha rábólintanak a többiek, akkor közvetlenül mellettük haladva, petemmel megpróbáljuk felborítani a páncélos alakot. Közben a Pörgős funkciót is bekapcsoltam kesztyűmön, így a gyorsaságunk megugrott. Ha sikerült átjutnia mindegyik csapattársunknak az ajtón megpróbálom még azelőtt becsukni, mielőtt a mókus követne, így ezután, már csak a két emberkét kéne elintéznünk. Amennyiben nem támogatják ötletünket, akkor csak nekitámadunk az egyik támadónknak…

Azt tettem, amit Enheriel mondott: A melák elé álltam, hogy ne bántsa a többieket.
- Csak a testemen keresztül! - feleltem neki. A Villámkarmokat is bevetésre készítettem, ha arra kerül sor.  Közben Enherielt is figyeltem. Tettre készen állt, hallottam, ahogy a lotyó közli velük, hogy neki nem kell céh, csak kihívást keres. És hogy ő Kayaba leánya, mert soha senki nem győzte le. Pff, na persze. Raven szól Enherielnek, hogy hívjon vissza, mert a lány erősnek tűnik. De mielőtt Enheriel regált volna rá, hirtelen Kenichi megindult a páros felé.
- ÁLLJ! - kiáltottam felé, de már késő volt: míg a liba elszökellt, a melák egy ütéssel megölte a fiút, és a lendület okozta lökéshullám is szépen leküldött engemet, Tűzrózsát, a hülye lányt és a kardforgatót a lépcső aljára. És még így akar a melák üzenni nekünk valamit. Láttam, hogy a lovag és a kislány a mókus előtt áll, a mob meg fura módon nem tanúsított agresszivitást. Talán Enheriel képessége miatt? Ilyen nagy hatósugarú köre van?

A lovag, Raven szavai miatt éppen akkor fordultam feléjük, amikor Kenichi meghalt, s a lökéshullám leküldte a peteket és két embert a lépcső aljára. Szegény Kenichi, nem ezt érdemelte. A lány kardja ugyanolyan volt, mint Ozirisz-é, de semmi tisztelet nem volt a fegyver iránt. Kész csoda, hogy nem dobta el hanyagul, úgy lóbálta. A liba kihívást keres a mi személyünkbe, és szerinte simán legyőz minket. Micsoda szerencse, hogy a kedvesem nincs itt, mert biztos nekiment volna, hogy megvédjen... s a vesztébe rohant volna. Volt kedves, hogy mi kezdhetjük el a párbajt, miután kért, és hogy legyünk megtisztelve. Odasúgtam Peter-nek minden esetre:
- Próbáljunk több irányból támadni rá, hogy ne tudjon koncentrálni. - Én elfogadtam a kihívást, és vártam Peterre. Ekkor vettem észre két dolgot: Ghost az ajtóban figyelt, illetve hogy Peter élete növekedett.

Csak pislogni tudtam a hirtelen sokktól. Addig minden jól ment, hogy sikerült meggyőzni mindenkit a tervről, azonban, ami azután követett teljesen lesokkoltatott. Még addig eljotottunk, hogy többen bele is egyeztek gondolatomban… Azonban a tankuk előreindult, ám nem jutott messzire. Az ellenfelünk egyetlen hatalmas csapással pixeljeire szabta, és minket is elküldött finoman szólva a fenébe. A soktól azt sem vettem észre, hogy a lépcső alján fekszek, és a többiek próbálnak kikászálódni a kupacból. Bár nem én voltam legfelül, akkor is gondot okozhattam nekik emiatt, de nem tudtam mozogni. Mindig ez van… vagy a sors utál valamiért, vagy a karma marcangolja szerencsémet, esetleg ez KA bosszúja, mivel életeket mentek képességemmel, így a döntéseim többsége végzetes a körülöttem levőkre. Mindenestre akkor is elkeserített. Ez már a sokat ilyen eset.. hiába voltak néha jó következtetéseim, többször keveredtem nagyobb csávába, mint amibe eddig voltam.. Pedig az út jó… de mégis miért.. Nagyokat pislogva térek magamhoz, mikor megérzem Tűzrózsa érdes nyelvét az arcomat.
- Pfuj Tűzrózsa! Tudod, hogy nem szeretem, ha nyalogatod az arcom! – mondom mérgesen, de végül egy fáradt mosolyt kísérve hálásan bólintok neki – Köszi, hogy kizökkentettél a depiből.
Felnézek a többiekre. A 2 enemyből inkább a nőt nézem a vezetőnek, és nem úgy tűnik, mintha Peterék nagyon meg akarnák támadni. Bár nem nagyon tudtam követni az események fordulatait. Mindenesetre odafordultam a lovaghoz, és elidőztem egy kicsit Sayan. Nem kéne itt lennie. Nem itt, ahol mindannyian halál küszöbén járunk. Ozirisz eközben feltápászkodott. Vajon azért nem kelt fel eddig, mert nem akart leerőszakoskodni engem magáról? Mindenesetre Ozirisz vállára teszem a kezem.
- Tudom, hogy nehéz, de ne húzd fele magad. – mondom, még kissé remegve, mivel még mindig megviselt, hogy ez mind az én hibám – Peterék elboldogulnak a lánnyal. Bízok bennük. Ha a melák túl közel menne Peterékhez szólj, addig megpróbálok segíteni Sayaéknak. A mókus kettejüknek túl nagy falat. Bár azok ketten a lépcső tetején sem piskóták…. – mondom, majd Ravenékhez sietek némán.

//megjegyzem, hogy az Állatszeretet passzív, azaz állandóan be van kapcsolvaXD//

- Peter, eressz! - kérleltem őt, mikor megfogott, de már lement a számláló nullára. A lány engemet spécizett ki először. Elképedve láttam, ahogy az életem értéke a felére megy, és erőbuffot kapok.
- Mi a-- - mielőtt befejezhettem volna, a lány lecsapott, és legyőzött egy ütéssel, amit Villámlás is észrevett.
- Enhi! - oda akart repülni hozzám, hogy megvédjen, viszont azonnal intettem neki, hogy ne, mert féltem, hogy a férfi meg fogja ölni őt, amint a közelében ér. Viszont már tudom, miért nem veszít sohasem állítólag! Lehet, hogy hackol a kis szajha, aki most Peter és Hisame között válogat! És még gyengének mer nevezni! Közben a férfi hangosan mondta a magáét a többieknek. Hála istennek a lány, akit elkaptak, elmenekült. Viszont valami Tenkát emlegetett, és azt, hogy a céhek (akik húzzák le a rolót) azért vannak, hogy ennek a Tenkának átadják a bevételeiket, hogy csak ő/ők gazdagodhasson/gazdaghossanak Aincrad-ban. Gazdasági monopólium. A lány is igazolta ezt, és elvárta, hogy adjuk oda nekik ami a miénk. Betelt nálam a pohár végleg.
- SOHA! - már kiabáltam dühösen. - NEM FOGOM ÉN ODAADNI A CÉHEM ÉRTÉKEIT SENKINEK SEM, FŐLEG NEM EGY HOZZÁD HASONLÓ, BEKÉPZELT ****NAK, AKI ANNYIRA GERINCTELEN, ÉS GYÁVA, HOGY HACKOLÁSSAL MÁSOK KÉPESSÉGÉT BABRÁLGATJA A SAJÁT ELŐNYÉRE AHELYETT, HOGY TISZTESSÉGESEN HARCOLNA! - nem igen szoktam kiabálni senkivel sem, Villámlást ez meg is lepte, olyan hirtelen tört ki belőlem, de ez már végképp sok volt. Még jó, hogy nem azt akarják, hogy az egyedik tárgyakat is odaadjuk nekik! A boltomat is azért nyitottam meg, hogy a céhemnek szerezzek pénzt, nem ezeknek! A lány közben Hisame-nak ugrott, hogy levághassa a szárnyait, ám számomra nem ez volt a probléma.
- ENHI, A MÓKUS! - fordultam oda Villámlás felé, hogy mi van a mobbal. De az mögöttem, illetve már előttem volt, és nem volt már békés! Az egyetlen dolog, amit tehettem ijedtemben, hogy védekezésképben az arcom elé kaptam a karjaim, és két lehetőség egyikét vártam: vagy megöl a mob, vagy az első képességem megment...

Freya gyors volt, s Enherielt támadta először. En életpontjai azonban a támadása előtt csökkentek, s nem tudtam eldönteni, hogy miért, nem tudtam, hogy mi történhetett vele. Meglepődni nem lepődtem meg, hisz e barlangban már annyi szokatlan dolog történt, hogy talán fölösleges is volt ezekkel foglalkozni, azonban ez nem változtatott azon a kellemetlen érzésen, mi bennem volt most. A fiú korábbi csapása után ugyanakkor most megnyugodtam, felsóhajtottam, hogy Freya támadása nem járt halállal. Nyilván egy csapás neki is elég volt így, azonban Enheriel csupán csak kiesett a küzdelemből, mit talán nem is bántam most oly nagyon. A vezértársam kiadta a hangos szavaival magából még mi benne volt, azonban hogy a lány most Hisamét szemelte ki következőnek, úgy tennem kellett nekem is valamit. Ugyanakkor Enheriel mögé is váratlan a mókus került, s úgy tűnt, hogy nem tudta megvédeni magát. A fenébe! Átkoztam némán a helyzetünket, majd hirtelen ötletként vezérelve vettem elő a közös batyunkból a még talán használható kristályt. A képességeimen nem is gondolkoztam. Félő csak fölösleges próbálkozás lett volna belőlük.
- Switch, Hisame!
Hogy én kerültem Freyával szemben, vagyis Freya alá - hisz magasra ugrott a lány -, úgy próbáltam is a lány mellkasán törni a düh kristályunkat. Ha nem ő rá hívtam így a mókust, akkor magamra, de bármelyik eshetőség jobb volt attól, mi történni látszott ebben a pillanatban. A káosz változatlan volt, csupán csak ügyesen magam köré sűrítettem most a központját. Talán jobb volt így, talán könnyebb ha nem is nekem, de a többieknek igen. Reméltem legalábbis, nem akartam őket is elveszíteni most.

Elhasználtama halvány düh kristályt.

Elég idegesítő ez a melák. Nem elég az a hangnem, amit megenged velünk szemben, de még le is néz a szemétje. Ha egymagam lennék, nem érdekelne, de vannak körülöttem sokkal jobb, és megbízhatóbb emberek nálam, akik viszont nem érdemelték volna meg ezt a megnevezést. Saya felé fordulok, lés halkan odasúgom neki.
- Ha ránk támadna a melák, és a harc kilátástalannak tűnne, amely nagyon valószínű, akkor inkább teleportálj el. Egyvalakinek mindenképp túl kell élnie, hogy a céheink megtudják mi történt… és szerintem se Hianri, se Anat, se Miri nem örülne, hogy a meláékktól tudnák meg. Hm… ez kicsit pesszimistán hatott… - vakartam meg a fejemet, miután visszafordulok. Bár fél szemmel még nézegetem a Mímelő Mókust.
Nem éppen jó ötletnek tartottam Enhi kiborulását, főleg most, hogy minden perc számít, és őneki amúgy is cseppnyi élete volt már csak. Bár szó mi szó, én se örülnék, ha Miri „tárt karokkal várná” ezeket a beképzelteket, hogy lakmározzanak a Vioce kincsiből. Azt már nem! Főleg egy olyan ember céhének nem, akinek a tagjai még fogalmazni sem tudnak, mert ha mindegyikük olyan jól forgatja a szavakat, mint ez itt, akkor már most sajnálom, azt a céhet komolyan mondom… Mindenesetre a fabábos eladásánál, már-már majdnem felszólaltam.
~ Te melák tudtad, hogy fát fel lehet gyújtani?
Azonban bármennyire is szívesen mondtam volna, nem tettem, mert van, olyan érzésem mi húznánk a rövidebbet. Azonban ahogy láttam elég sután mozog. Biztonság kedvéért aktiváltam a Kesztyű Pörgős Funkcióját. Ám ekkor a Mókus mozdult, és Enhi felé vette az irányt.
- Ne! Switch Enheriel! – kiáltom.
Ha eredetileg Enheriel volt a célpontja, most rám kéne figyelnie, ám ha valami csoda folytán nem őt vette célba az jó… már ha nem Petert vette célba.