Re: Nemes kard és fürge kések (Hinari vs Mirika)

by **Hinari** Hétf. Márc. 03 2014, 21:18

Érdeklődéssel vegyes feszültséggel ültem a földön, és fogalmam sem volt, hogy mi történt az előző pár másodpercben. Valami rémlett, egy érzés, hogy szinte már elképedve konstatáltam, hogy Mirika nemhogy a vágást, de a még soha nem alkalmazott ütést is kivédte, mindezt úgy, hogy még a Katanával is igyekeztem elterelni a figyelmét. Vagy ügyes volt, vagy ennyire előrelátó, vagy csak szimplán szerencsés. Utóbbi persze rám is elmondható volt, ugyanis hallottam még, amint a kezem felől jön a gyors és ellentmondást nem tűrő hang, „Hajolj hátra!”, de már annyira összezavarodtam a kavalkádban, hogy nem tudtam, pontosan hogyan is hajtsam végre a feladatot. Nem néztem az árnyharcos lány késeit, fogalmam sem volt, merre járnak, csak a Katanára összepontosítottam, és egy elegánsnak egyáltalán nem mondható mozdulattal dőltem hátra, olyan spontán, hogy már kitámasztani sem tudtam: a hanyattvágódásom egy kisebb porfelhőt kavart, de nem igazán foglalkoztam vele, gondolataimban csak egy dolog járt: sebzést kell okoznom! Így egy tőlem egyáltalán nem megszokott módon vágtam Mirika felé, dupla vagy semmi alapon, előretervezés nélkül, és egy halvány mosoly azért megjelent az arcomon, amikor rájöttem, hogy per pillanat ő sem áll a koordináció magasfokán. Aztán néztem csak föl az életcsíkomra, ami nem kevés pánikra adott okot, úgy talált el, az egyik késsel, ami még belefért volna, de csak abban az esetben, ha sikerült volna a tervem. Ami persze nem sikerült. Fújtam egyet, és akarattal kellett visszafognom magam, hogy ne emeljem fel a fegyverkezelésem, az ilyen esetek elkerülésére. Vagy mondjuk, ne eresszek belé egy sárkányt, amíg ő is a földön csücsül. Bár, jut eszembe, még meg se néztem, hogy egészen véletlenül összejött-e a támadásnak nem igazán nevezhető próbálkozásom. Nem mintha az információ sokat változtatott volna a pozíciómon, a föld mostanra már egészen kényelmessé vált, és minden igyekezetem, ami a talpra vergődést szolgálta volna, kimerült egy hosszú sóhajtásban. Azt hiszem mindketten elfáradtunk.
- Méghogy nem tudsz párbajozni – mondtam, egy cseppnyi hajlandóságot nem mutatva arra, hogy én most innen fölkeljek, majd, amennyiben nem ért még véget a meccs (ha meg véget ért, akkor is), úgy hozzátettem – Inkább menjünk el abba a cukrászdába.
Tartoztam neki, nameg nem utolsó sorban, a kiélezett küzdelem rendesen meghozza ám az étvágyat.

by **Mirika** Hétf. Márc. 03 2014, 22:39

Ehhehe... már nem is tudom, hanyadszorra kötöttem közelebbi ismeretséget a talajjal ma, hol szándékosan, hol kényszerből. Most éppen az utóbbi állt fenn, elvégre én nem tudtam megállni a lábamon, de valahogy, talán csak a mázlinak köszönhetően, vagy csak a jó reflexeimnek hála sikerült megúsznom sérülés nélkül Hinari-chan akcióját. Franc se gondolta volna, hogy ütni fog, nem néztem volna ki a lányból, hogy ilyen... nem is tudom... közönséges...? módszerhez folyamodik. Nem, nem illett hozzá, hogy ököllel jött nekem. Fura volt. Nem tudom, lehet csak kompenzálni akarta, hogy neki csak egy fegyvere van és ezt találta ki, de... áh, nagyon nem illett hozzá. Ő elegáns volt, aki egy ilyen párbajban csak a kardjára hagyatkozik, meg minden ilyesmi :3
Fejemet fogva tápászkodtam fel, és szinte már vártam, hogy Hinari lecsapja a karom, és véget vessen a párbajnak. Hiszen teljesen kiszolgáltatott helyzetbe kerültem, rosszul estem és alig voltam magamnál. Tuti nem tudnék elugrani most, ha támadna. De nem támadott. Ahogy a porfelhő leülni látszott, megpillantottam a lányt velem szemben, és egészen hasonló pózban volt, mint én. Halvány lila gőzöm nem volt róla, ő miért esett el, ez nem olyan, mint az ásítás, hogy szimpátiából utánozzon Suspect

Mindenesetre elég komikus látvány lehetett, a két legerősebb frontharcos lány a porban fetrengenek, és kábé nem is tudnak magukról. Hát, nem pont így képzelné el az ember kettőnk csatáját Razz

Lassacskán visszatértek az érzékeim hozzám, és feltűnt, hogy a több tucat főssé duzzadt közönségünk szokatlanul elevenné vált, úgy éljeneztek és ünnepeltek minket, mintha már véget is ért volna a párbaj. Az egyik részleg Hinari nevét kántálta, a másik azt üvöltötte, hogy "szép volt, Mirika". Utóbbiak voltak a kövér, szemüveges srácok ilyen fan-fejkötőkkel a kobakjukon facepalm

Na jó, azért nem csak ilyenek voltak köztük, ahogy szétnéztem, de kocka volt mind, ez kétségtelen. Itt különben mindenki kocka, azt tanították már az oskolában? Razz

Álmatag fejjel próbáltam lelesni, miért ez a nagy üdvrivalgás, és miután meggyőződtem róla, hogy nem a bugyim látszik ki, rátévedt a tekintetem a fejünk felett csüngő feliratra: winner Hinari. Wut? Hogy? Mikor? Megráztam a fejem, hátha csak káprázott a szemem, de nem. Szentül meg voltam győződve róla, hogy hárítottam a kardcsapását. Az ökle sem ért el. De akkor... eh, ezt sose fogom már megtudni.
- Hát nem kikaptam? - sóhajtottam fel csalódottan, de gyorsan mosoly került az ajkaimra, ahogy meghallottam a lány hangját - Ugyanazt a párbajt vívtuk mi? Nem láttad, hány szúrásom ment mellé? :3 - kérdeztem kuncogva. Minimum a fele, ha nem több. Csak azért lehetett ilyen szoros, mert gyorsabban spameltem a támadásokat, mint ő, egyébként teljesen legázolt. Jó, nem annyira, mint az a másik szöszi, mert az még csak igazán komolyan se vette a harcot, de na... Feltápászkodtam, és odalépdeltem hozzá, majd nyújtottam neki a kezemet.
- Gratulálok, nagy vagy! - szóltam elismerően, és... hát, voltaképpen közönség előtt most vesztettem el a legerősebb nő harcos titulusát, hiszen azon a tornán én vívtam ki azt azzal, hogy döntőbe jutottam. Ha elfogadta a segítséget, talpra húztam és a magasba emeltem a kezét. Kicsit keserű szívvel, de mosolyogva, és közben fél szemmel ránézve :3
- Egyszer visszavágok De most cukrászda, milyen sütit szeretsz, onee-sama? :3 - nevettem el magam a gyors témaváltáson, és már húztam is magam után a szőkeséget. Egy perccel többet sem akartam itt tölteni, még a végén lerohannak minket a nézők. Meg kellett szöknünk előlük Suspect

// Köszi a játékot, rettentően élveztem *.* //

by **Hinari** Szer. Márc. 05 2014, 20:18

Követtem Miri tekintetét, és így első körben csak pislogni tudtam. Betaláltam? Mégis mikor? A winner felirat azonban elég meggyőző volt, és én örültem is, de nem a győzelemnek: ez nem egy nagytorna döntő volt, nem is egy verseny, itt nem az eredmény számított, hanem a harc közben szerzett tapasztalat. Ezzel pedig többet nyertem, mint azt gondolhattam volna, és azért valahol reméltem, hogy a velem szemben ülő lány is hasonlóképp gondolja.
- Több életem volt, mégis levitted pirosba – mosolyodtam el én is – Szóval szerintem ugyanazt vívtuk – tettem még hozzá, ám amikor még meg is dicsért, elpirultam, igazán nem kellett volna ezt mondania, vagyis… - Köszönöm – sütöttem le a szemeim, és egy pillanatra elgondolkoztam rajta, mennyit is fejlődtem az utóbbi időben. Bevallom, nagyon jólesett, amiket mondott, főleg mivel tőle jött, én pedig nem igazán szoktam hozzá ehhez – bár amilyen visszajelzéseket kaptam, lassan ideje lenne, csakhát… valahol még mindig Annabell vagyok, és nem Hinari. Kifújtam a levegőt, és körülnéztem, közben Miri fel is segített, ám azért nem hagytam, hogy sokáig emelje a kezem, ígyis rendkívül zavarban voltam, nem kívántam fokozni az érzést.
- Alig várom – feleltem, megengedve magamnak egy vigyort is, majd kapva kapva az alkalmon, váltottam én is témát – Hmmm, valami csokisat vagy vaníliásat… mondjuk fánkot, azt már úgyis régen ettem – gondolkodtam el egy másodpercre, újra eszembe jutott a krémesevő verseny, ám hamar el is vetettem azt az édességet, miközben lábaim maguktól követték Mirikát, el innen, mielőtt bezáródott volna a körülöttünk a kör. Csak ekkor jutott eszembe, hogy a Katana még mindig a kezemben van, így mosolyogva köszöntem meg neki a segítségét, persze csak gondolatban, majd tettem el a tokjába. Eddig minden pompásan alakult. Rég volt ilyen napom.

/ Én is köszi, rég volt ilyen izgalmas és technikás játékom! ^^ /

by **Kayaba Akihiko** Szomb. Márc. 08 2014, 13:25

Jutalom: 75 exp 180 arany
Katana: 23 exp

by Ajánlott tartalom