Rita Hanami VS Hamano Tadayoshi

by **Hamano Tadayoshi** Kedd Szept. 25 2012, 20:49

Mikor beesteledett és véget vetettem a vadászatomnak, reflexszerűen ki szerettem volna jelentkezni. Mikor észhez tértem a fejemet fogtam saját naivitásomon. Természetesen nem aludhattam a szabad ég alatt, mert akkor olyan veszélynek lettem volna kitéve, amit nem vállalhattam a helyzetemben. Az éjszakafolyamán rengeteg gondolat járt-kelt a fejemben. Jövőbeni terveim is helyet kaptak a fergetegben. Belegondoltam, hogy ha már most kihívom magam ellen a népet, rövid pályafutásnak örvendhetek majd. Valamint, hogyha túl erőssé fejlődöm rövid időn belül, könnyen a világgal szemben találhatom magam az irigyeim miatt. Egyelőre egy céhbe kell csatlakoznom, mint minden túlélésre vágyó játékos, majd pedig miután elég erőssé váltam, és sikerült szereznem pár hozzám hasonló társat, elárulom őket és alapítok egy saját céhet.
Másnap reggel már tervemnek megfelelően keltem az utcán és kerestem a potenciális társakat. Sok lehetséges társat találtam, de egyikből sem éreztem azt az erőt, vagy stílust, amivel magával ragadhatna. A sok kezdő játékos szerencsétlenkedése az npckkel, elgondolkodtatott, hogy biztosan ezt akarom-e. Majdnem sírva fakadtam, amikor egy srác elkezdett veszekedni szegény piaci eladóval, amikor rossz tárgyat vett meg és ő azt szerette volna, hogy 100%-os áron vásárolja vissza azt, hogy meg tudja venni, amit valóban szeretne. Hosszú órákon keresztül keresgéltem, ám mindhiába.
Néhány harcot is megfigyeltem, hátha sikerül egy erős srácot találnom, de hiába. Az, aki elég erős lett volna, nem volt elég könyörtelen számomra, aki pedig elég könyörtelen volt, nem volt elég tehetséges. Annak ellenére, hogy a legtöbb játékos próbálta elkerülni az ellenfél kivégzését, jó néhány harcos elhullását láttam. Rendkívül haszontalannak könyveltem el a napot, így inkább úgy döntöttem, hogy a vadászmezőkön fogok társakat keresni. Napokig így is tettem, azonban hiába. Azok, akik szimpatikusak voltak tehetségük alapján, mind túl segítőkészek voltak. Ami viszont ennél is zavaróbb volt, hogy az élhetetlen kezdők pedig mind rám szerettek volna támaszkodni.
Egy éjszaka túl sokáig kerestem, és túl messze keveredtem a várostól, így eldöntöttem, hogy éjszakai kóborlókat fogok keresni. Hasznos lett volna az észlelést megtanulnom, de sajnos nem törődtem vele eleget. Gyakran néztem hátra, nehogy a végén valaki még hátba támadjon, így sokkal lassabban haladtam.
Végül a távolban észrevettem egy pontot. Aztán, ahogy közelebb értem a pont kettévált, és kibontakozott egy emberi alak és egy állat. Az alak hamar legyőzte ellenét, majd körbenézett. Észrevett, de nem közelített meg, én is megálltam. Rövid ideig „farkasszemet” néztünk. Sem ő, sem pedig én nem mozdultunk, próbáltunk egymás sziluettjéből kiolvasni valamit. Végül mindkettőnket legyőzte a kíváncsiság. Talpam alatt most keményebben és hangosabban ropogott a fű, talán mert sokkal jobban koncentráltam mindenre. Egy nő bontakozott ki, hosszú fekete hajával és lilás szemeivel nem is nézett ki olyan rosszul.
Nem bíztam benne, ahhoz túl jól nézett ki. Az ilyen nők pedig hozzám hasonlóan az alantas és gyors támadás hívei. Körülbelül három méter távolság telepedett le közénk, amikor mind a ketten megálltunk. Én nem hátráltam, s ő sem. Szememmel próbáltam kiolvasni belőle valamit, de csak azt sikerült leolvasnom róla, hogy ő is engem kutat. végül megszólaltam.
- Hello! – hangom a csendes éjszakába szinte belevillámlott. Miközben a válaszát vártam, továbbra is figyeltem testének mindenapró moccanását, miközben a kezemben rejtőző pengémet előkészítettem arra az alkalomra, amikor egy támadó jellegű rezdülést veszek észre a hölgy mozgásában.

by **Rita Hanami** Pént. Szept. 28 2012, 12:18

Egy hosszú és sötét folyosón találtam magam amit csak jó néhány méterenként világit meg egy-egy haloványan pislogó fáklya. Hátra néztem, de mögöttem csupán egy fal volt. Nem maradt hát sok választásom csupán előre haladni. A folyosó végét elnyelte a sötétség így nem láttam annak a végét. Nem tudtam hová vezet majd vagy, hogy mi vár majd rám a végén sőt, még csak azt se tudtam, hogyan kerültem ide. Legalább 4 perce sétáltam mikor egy örült női kacaj hangja szűrődött ki a falak közül. Körbenéztem de nem láttam senkit azonban ez a hang rettenetesen ismerős volt de sehogy nem tudtam rájönni honnan. Nem tehettem mást csak folytattam az utam előre miközben kacaj egyre erősödött, már-már fülsüketítő hangon majd végül egy ajtót pillantottam meg. Bizonytalanul nyúltam a kilincshez és mikor megfogtam azt a nevetés egy csapásra megszűnt. Lassan kinyitottam az ajtót és beléptem rajta mire egy teljesen üres, sötét szobába jutottam csupán középen világított egy fénysugár mintha valaki egy reflektorral kimondottan csak arra a pontra koncentrálna benne pedig egy lány állt.
-Te? – Ismertem fel a fényben álló barna hajú lányt. Vagyis a pontosabban akarnák fogalmazni a kardját ismertem fel. Rögtön fegyvert ragadtam és már rohantam is volna a lánynak mikor előttem egy újabb fénysugár jelent meg benne pedig az a harcos akivel még a legelső küldetésemen találkoztam és akit az a nő ölt meg. A fiú a szemembe nézett.
- Meg se próbáltál segíteni! Csak fetrengtél a porban még én tehetetlenül álltam előtte és néztem, hogyan hatol bele a kardja a mellkasomba. Pedig halottad, amikor a párbajról beszéltem. Még láttad is mikor megjött a felkérés, de mégsem tettél semmit. – Elkaptam róla a tekintetem és hátráltam egy lépést. Képtelen voltam a szemébe nézni. Igaza volt. Ha jobban figyeltem volna akkor talán most még mindig élne.
- Én… - Próbáltam mondani valamit, de a fiú eltűnt. Mi ez az egész? Ekkor két másik fénysugár is megjelent Moriāti mellet benne pedig Reiko és RenAi alakját fedeztem fel bennük.
- Minket is hagysz majd meghalni? – Kérdezte Ren.
- Csupán végignézed a halálunkat, mint ahogy vele tetted? Vagy pont, hogy te ölsz meg minket. –Folytatta Reiko.
- Én nem… - Próbáltam mentegetőzni de Moriāti kacaja félbeszakított majd a magasba emelte a kardját… - FEJEZD BE… - Üvöltöttem de ő csak tovább nevetett majd kettőt suhintott a kardjával mire Reiko és Ren is pixeljeire bomlott. Határtalan düh fogott el a szemei pedig köbcseppekkel terítődtek meg. Ordítva rontottam a lány a kardomat magam elé tartva azzal a céllal, hogy szíven szúrjam őt de ekkor pont mielőtt még a kardom elérhette volna őt Tsubaki jelent meg kettőnk között és a penge az ő szívén szalad át.
- Onee-chan… Azt ígérted nem fogod engedni, hogy bajom essen… hogy majd kijutunk innen és kint majd együtt lehetünk… - Ennyit tudott még mondani mielőtt ő is eltűnhetett volna. Az érzések amik ekkor kavarogni kezdtek bennem szinte már elviselhetetlenek voltak… keserűség, bánat, bűntudat, önutálat… DŰH! Ez az érzés volt bennem a legerősebb.
- ROHADJ MEG! - Visítottam ahogy próbáltam elfojtani a sírásom és a kardomat hátra lendítve akartam Moriātit apró darabkákra felszabdalni viszont a kezem nem mozdult, mintha valami hátulról megragadta volna a fegyvert és nem engedne lesújtani. Hátra néztem de nem volt ott senki.
- Ennyi a nagy tudományod! Ész nélkül neki rohanni a fegyvereddel a másiknak ha egy picit és feldühít. Azt gondolod a kardal mindent eltudsz intézni? Lassan nem is te irányítod a fegyvered hanem ő irányit téged! – Amikor ezeket kimondta a kard mintha életre kelt volna a pengéje pedig mint egy kígyó tekeregni kezdett míg a markolat mintha olvadni kezdett volna majd valami fémes anyag elkezdte bevonni a kezem és örült sebességgel elkezdett haladni felfelé a karomon egészen az arcomig. Sikítani próbáltam de addigra már az egész fejemet elnyelte…

*

Zihálva és izzadva tértem magamhoz az ágyamon felülve. Körülnéztem és lassan kezdtem felismerni a szobát ahol voltam. A fogadó volt az ahol megszálltunk. Rápillantottam Tsubakira aki mélyen aludt. Szerencsére nem ébresztettem fel. Úgy tűnik csak egy rémálom volt az egész. Hosszan kifújtam a levegőt és kikeltem az ágyból. Szükségem volt egy kis friss levegőre így miután felöltöztem elhagytam a fogadót és kisétáltam az utcákra majd onnan pedig a közeli erdőbe. Sok minden járt az eszembe mikor az egyik bokor megzörrent és egy vaddisznó ugrott ki belőle és rögtön nekem támadt. Hála a sebességemnek könnyedén ki tértem előle és a következő rohamot már kivont kardal vártam. A harc csupán néhány másodpercig tartott és a malac rövid időn belül eltűnt a játékból. Eltettettem a kardot és szétnéztem. Ekkor egy alakot pillantottam meg nem messze tőlem de nem tudtam megmondani, hogy ki lehetett az mivel sötét volt és a fák árnyékai is úgy vetültek rá, hogy teljesen eltakarták az arcát. Épp oda akartam szólni, hogy megtudjam, ki lehet az mikor egy aprócska sárgán világító bogár repült el az orrom előtt és rászállt a vállamra. Már épp lesöpörtem volna onnan mikor az előttem lévő alak megszólalt. Ránéztem és nem hittem a szememnek. Moriāti volt az. Szinte azonnal kardot ragadtam és támadó állást vettem fel. Ez már nem egy védett terület volt, így bármikor rám támadhat.
-Már megint kezded! – Szólalt meg egy hang a fejemben és közben éreztem, hogy valami mozog a kezemben. Lenéztem és látta, hogy ugyan az történik mint az álmomban. A kard elkezdte elnyelni a kezem igaz ezúttal jóval lassabban mint az álmomban.
- NE… - Kiáltottam és eldobtam a fegyvert egyenesen az előttem álló lány irányába aki ha nem tér ki az útjából akkor pontosan a nyakát találja el viszont ha elhajol akkor a kard a mögötte lévő fába fog beleállni.
- Mi folyik itt? Még minidig álmodom? – Kérdeztem halkan magamtól. Nem értettem a helyzetet de nem is volt időm ezen agyalni mert egy roppant veszélyes ellenféllel álltam szemben aki épp…

by **Hamano Tadayoshi** Pént. Szept. 28 2012, 16:33

Köszöntem az idegen hölgynek, de talán nem kellett volna. Lehet, azt hiszi, hogy ezen a védetlen területen csak végezni szeretnék vele, bár ez részben így is van, de előtte szeretném kideríteni, hogy elég erős és kegyetlen-e a társamnak. Számomra érthetetlen okból, mintha tudna gyilkos szándékomról támadó pozíciót vett fel a hölgy. Nem tehettem mást, nem állhattam tétlenül, mint egy bolond. S félő, ha néhány pillanatot is tovább várok olyan hibát követek el, amiért az életemmel fizethettem volna. ahogy gondoltam a következő másodpercben már érkezett is a támadás. Érdekes fordulat volt, ugyanis nem a kardjával csapott le rám, hanem egyenesen a kardját hajította felém. Váratlan lépés volt ez tőle, ugyanis így elvesztette az erejének legnagyobb forrását.
Szokatlan taktika az biztos, de vajon mi állhat a háttérben egy másik kard, vagy a kard annyira ócska volt, hogy így is közel azonos sebzést tud nekem bevinni. Hosszú játékos pályafutásom alatt még egyetlen egyszer sem találkoztam ilyen harcstílussal. Ki tudja, lehet, egy remek alkalmam adódik arra, hogy egy mindeddig ismeretlen harci technikát ismerjek ki. S ha később ilyesmivel próbálkoznának ellenem, meglenne az előnyöm, hogy ismerem a gyengéit. Bár az egyik már meg is van, méghozzá, hogy így védtelenné válik a harcos, talán a harcos kasztnak hasznosabb lenne ez a rendszer, hisz nekik ott van a pajzsuk. De ellenemnek nem volt, így hátrányba került.
Nem kell sietnem, hisz, immár rengeteg előnyöm van a harcban. Teszek egy-két lépést felé, majd ismét szólni szeretnék. Azonban a velem szemben álló ezt nem engedi. Nem foglalkozva azzal, hogy kardja messze tőle egy fában van, rohamozni kezd. Érthetetlen, hogy mi hajthatja őt annyira, hogy egy hozzám hasonló idegennel szemben is ennyire ellenszenves legyen. Talán a való világból ismerne engem. Nem, az nem lehet, akkor valami halvány emlékem lenne róla, de sajnos semmilyen emlékem nincs róla. de persze az is lehet, hogy mindig is a távolból figyelte a ténykedésemet, s én ezért nem ismerem. Miközben kicsit elbambultam, rájöttem, hogy az ellenfelem sokkal, de sokkal gyorsabb, mint én.
Fegyvere híján öklével húzott be nekem. Ám még így is elég erőset sikerült belém ütnie, ami levett három életemet, ám még így is maradt tizenkettő. Ami azt jelenti, hogy még további négy ütést engedhetek be. Bár nem fogok, de legrosszabb esetben annyit tudok elviselni. Kihasználva azonban az alkalmat, én is megpróbáltam mérni rá egy ütést, azonban kitért előle és egy újabb ütéssel próbálkozott volna, én viszont oldalra vetődtem előle és elkiabáltam magam.
- Állj, nyugodj meg! – Nem tudtam, hogy szavaim eljutnak-e a dühödt nőhöz, így készen álltam arra, hogy immár a pengémet is előhúzzam, ha újabb támadásra készül.
A nő minden bizonnyal sok pontot rakott az erőre és a gyorsaságra, viszont így talán nem tudott annyit tenni az életre és a kitartásra. S minden bizonnyal a fegyverkezelése sem lehet olyan jó, ezért is vált meg tőle olyan könnyen. Ezeknek az ismeretében egy taktikát kell kitalálnom, amivel lelassíthatom a küzdelmet, hogy végül a kitartása elhagyja és akár legyengítsem, hogy beszélhessek vele, vagy akár végezzek vele.

by **Rita Hanami** Pént. Szept. 28 2012, 20:01

Ahogy az várható volt a lány félre hajolt a kard elől és az bele állt a mögötte lévő fába. Persze nem támadásnak szántam, de attól még nem lett volna hátrány, ha telibe találja. De most így viszont teljesen védtelenné váltam vele szemben de szerencsére még nem volt reménytelen a helyezte ugyanis nem láttam nála a kardját tehát még nem vette elő. A célom innentől fogva egyszerű volt, meg kell akadályoznom, hogy fegyvert rántson, legalább addig még vissza nem szerzem a sajátom. Elindult felém, de nem hagyom, hogy ő lépjen elsőnek így felé rohantam és egy jobb horoggal támadtam rá ami el is találta. Látszólag meglepte az, hogy puszta kézzel rontok neki de viszont volt annyi lélek jelenléte még, hogy vissza üssön ami elöl sikeresen ki is tértem. Az ellenfelem lassú volt amit elég furcsának találtam mivel mikor legutóbb láttam még én is alig tudtam követni a mozgását pedig ha valamire akkor a sebességemre büszke voltam. A lány oldalra vetődött és arra kért nyugodjak meg de ettől csak még jobban felhergelt.
-Nyugodjak meg? – Mondtam és mivel most már elég közel kerültem az eldobott kardomhoz oda sétáltam és könnyedén kihúztam a fából majd átpördítve azt a hegyével magam mellé a földre szegeztem azt. – Teljesen nyugodt vagyok. Nyugodtan fogok megfizetni neked, azért amit tettél! – Emeltem fel kissé a fejem és egy szúrós pillantást vetettem rá ezzel is azt sugallva, hogy fölösleges lenne győzködnie vagy egyáltalán beszélnie a hozzám. – Gyerünk, húzd elő a fegyvered! Nem szeretek fegyvertelen emberekre kezet emelni bár te ezt úgy se érted. Meg aztán már amúgy is kinéztem magamnak a fegyvered, kitűnően fog állni az én kezemben is. – Kezdtem el méregetni a kezemben lévő kardot mint egy összehasonlításképpen. Rideg voltam a lánnyal de úgy gondoltam, hogy aki szemrebbenés nélkül képes megölni valakit az maga sem érdemel más bánásmódot. De ha igazán őszinte akartam lenni magamhoz, legbelül féltem tőle, még ha ennek kívülről nem is adtam semmilyen jelét és ez volt a másik ok amiért nem támadtam rá ismét. Elvégre olyan könnyedén legyőzte azt a fiút.

by **Hamano Tadayoshi** Vas. Szept. 30 2012, 07:58

Nem tudtam, hogy mi a kirohanásának az oka, hogy azt e, hogy miféle kardról beszél. Hiszen nem is olyan fegyverrel küzdök, amit ő használni tudna. Én harcművész vagyok, ő pedig kardforgató, a két kaszt pedig ég és föld! Ráadásul a fegyveremet még elő se vontam, miből gondolja, hogy jobb, mint az ő eszköze? Magamban arra a döntésre jutottam, hogy a nő összetéveszt valakivel, aki ezelőtt nagyon mély nyomot hagyott benne a játék során. Enyhe érdeklődést kezdtem mutatni a leányzó után, de ez természetesen csak egészséges kíváncsiság az ellenfelem iránt, semmi több. korábban még felmerült bennem a lehetőség, hogy elmenekülök és meg van oldva a szorított helyzetem, de most, hogy tudom, ő sokkal gyorsabb nálam már nem gondolkozok ilyesmin.
- Rendben, legyen hát, megküzdök veled! – Miközben ezt mormogom, vészhelyzet esetére előveszem a hazatérő kristályom, hogy a végén ne érjen ily szörnyű véget a játékom. – De megsúgom neked, hogy az, amivel ellened küzdök, nem kard, hanem egy különleges penge, ami a jobb kezembe van ültetve. A nevem pedig Hamano Tadayoshi, csak azért árulom el a nevem, hogy tudd, ki az, aki legyőzött, s végezhetett volna veled, de lásd, milyen kegyes nem teszi meg ezt! – Miután elárasztottam a számára új, ámde mégis igaz információkkal, erőt vettem magamon és hatalmas lendülettel támadtam.
Mint, ahogy azt már említettem neki is, nem akarok végezni vele, így nem céloztam létfontosságú szervét, ám amit céloztam sem találtam el, mivel kardjával hárította a támadásom. Annak érdekében, hogy ne tudjon visszatámadni. Ráadásul, ha tovább töredezem a harcot, az is az én malmomra hajtja a vizet, hacsak a várakozásaimmal ellentétben nem rakott pontot a kitartására is a nő. Akkor viszont minden esélyem nullára redukálódik.
Az már tisztázódott bennem, hogy ellenem nem egészen normális, de hogy ez mitől lehet az egy másik dolog, amiről fogalmam sincsen. Kihasználva elég közeli helyzetemet, elkezdtem vizsgálni őt. A ruháján, s fegyverén sem találtam semmi különöset, vállán azonban ott pihent egy bogár. Mivel más nyomot nem találtam, őt tettem felelőssé a kialakult helyzetért.

by **Rita Hanami** Szer. Okt. 10 2012, 12:57

-Nem mintha bármi más választásod lett volna. – Vontam meg a vállam és egyet léptem felé mikor érdekes információkat osztott meg velem. Megtorpantam és az agyam elkezdett pörögni azon amiket mondott. Biztos voltam benne, hogy legutóbb kardot használt és nem pedig a karból kijövő pengéket. Hanamo Tadayoshi? Ez lenne a valódi neve... hm… elég fiúsan hangzik. Egyre kevésbé értettem a dolgokat de sok időm nem is volt ezen agyalni mert a lány rám támadt a már említett pengékkel amit szerencsémre még időben kitudtam védeni és a két fegyver így összeakadt. Viszont nem hagytam, hogy ez sokáig így maradjon így lefelé rántottam a kardom ezzel együtt pedig a fiút is magam felé rántottam majd ugyan ezzel a lendülettel a vállammal hátra löktem őt ezzel megint egy kisseb távolságot sikerült létrehoznom kettőnk között (feltéve persze ha ellenfelem nem tesz valami olyat amivel ezt meggátolja).
– Nincs szükségem a kegyelmedre, mert én sem fogom megadni a számodra. – Reagáltam még a támadása előtti mondatára. – De ugyan ezen az alapon jobb ha tudod ki az aki ellen alulmaradsz. Hanami Rita. – A kardot magam elé emeltem, ha esetleg újra támadni szeretne tekintetemmel pedig végigmértem őt. Sokkal erősebbnek hittem őt a legutóbb látottak alapján de persze az is lehet, hogy csak szórakozik velem és még csak ki sem mutatta a foga fehérjét. Nem lankadhat a figyelmem egy percre sem elvégre nem halhatok meg főleg nem egy sima játékos keze által. Megígértem Tsubakinak, hogy végig mellette leszek és be is fogom tartani. Kicsit felbátorodtam ezen gondolatok miatt és így én voltam az aki támadást kezdeményezett, rögtön két csapással. Az egyik fentről lefelé egy álos csapás volt a mellkasára, míg a másik egy sima vízszintes támadás szintén a mellkasára…

by **Kayaba Akihiko** Hétf. Okt. 29 2012, 11:18

Kérésre a küzdőteret lezárom.

Jutalom: 5 exp 10 arany

Matsuo Kazumának 1 exp, céhbankba 1 arany

by Ajánlott tartalom

Rita Hanami VS Hamano Tadayoshi

Rita Hanami VS Hamano Tadayoshi

Re: Rita Hanami VS Hamano Tadayoshi

Re: Rita Hanami VS Hamano Tadayoshi

Re: Rita Hanami VS Hamano Tadayoshi

Re: Rita Hanami VS Hamano Tadayoshi

Re: Rita Hanami VS Hamano Tadayoshi

Re: Rita Hanami VS Hamano Tadayoshi

Re: Rita Hanami VS Hamano Tadayoshi