KezdőlapHamano Tadayoshi
3 posters
1 / 1 oldal
Hamano Tadayoshi
by Hamano Tadayoshi Hétf. Szept. 24 2012, 16:30
Név: Hamano Tadayoshi
Nem: Férfi
Kaszt: Harcművész
Kor: 19 éves
Kinézet: Ha az igazi arcom mutatom a világ felé, az általában az aljasan vigyorgó, a lenéző és a magabiztosan önkifejezéstelen között váltakozik. Azonban amikor hízelgek mindenféle arckifejezésre képessé válok, a helyzettől függően. Átlagos testalkatú és magassággal rendelkezem, hajam rövid, barna, szemem fekete színű. Ruházatom a mindennapokban általában farmerban és ingben, esetleg öltönyben merül ki. A harc közben természetesen az átlagos felszerelést hordom.
Jellem: Szeret az emberek közelébe férkőzni és széttörni azokat. Kedveli azokat, akik rajonganak érte. Enyhén önimádó, amire igazából meg is van az oka. Szülei révén hatalmas vagyonnak résztulajdonosa, elég intelligens ahhoz, hogy a Tokyoi egyetemen is él tanuló legyen, ráadásul a sportban sem rossz. Reálisan gondolkodó ember lévén nem szeret feltételezésekbe bocsátkozni és nem hisz az olyanokban, mint a szerelem és a barátság.
Képességek: Képes a végtagjaiban tárolni a fegyvereit. Amikkel, akár a testéből irányított támadással is meg tudja sebezni az áldozatát. Legfeljebb szint*speciális képesség/2 fegyvert tud tárolni. Egy eszköznek számít minden olyan, amelyiknek hossza nem éri el az ötven centimétert, e felett pedig másfél tárgynak számítanak. Jelenlegi fegyverem egy 30 cm-es penge lenne.
Egy jómódú és kívülről tisztességesnek tűnő családba születtem. Apám elfoglalt ügyvéd, anyám pedig keresett könyvelő volt. Szüleim, ha tehették, otthon végezték el a munkájukat, azonban velem már csecsemőkórom óta nem foglalkoztak. Felvettek egy profi béranyát, aki babaként szoptatott és dédelgetet. A hölgy próbált átlagos gyereknek nevelni, ezért egyszerű feladatokat állított elém. Ezeket természetesen könnyűszerrel tudtam teljesíteni és ő meg is dicsért érte. Apám azonban sosem volt elégedett velem, mindig azt hangoztatta, hogy én sokkal nagyobbra vagyok és felesleges ilyen kicsinyes dolgokkal foglalkoznom. Anyám úgy gondolta, hogy ez a módszer elbutít és el fog veszni a bennem rejlő lehetőség. Öt éves koromban a szüleim, úgy döntöttek, hogy kirúgják a nőt.
Azonban ezután sem maradtam magamra, körbevettek takarítónők és szakácsok egyaránt. Ők megpróbáltak egy úton terelgetni, amivel jófiúvá válhatok, azonban amikor szüleim ezt észrevették a felnőttet nagyon letolták. Ők nem akarták, hogy egy gyenge akaratú, hiszékeny ember legyen belőlem. Éppen ezért, az első eset után, aki megint beleszólta nevelésükbe azonnal el lett bocsájtva. Már pici koromban idősebbeknek szóló matematikai feladatokkal foglalkoztattak, s a japán írást és az angol nyelvet is tanultatták velem. A feladatok egyre nehezebbé és érthetetlenebbekké váltak. Azonban tudtam, hogy ha nem sikerül valami, akkor jobban kell próbálkozni, amíg nem sikerül. Ha pedig máshogy tettem volna, tudtam, hogy szüleim nagyon megbüntettek volna.
Természetesen már hat éves korom óta elit iskolában tanultam, ahol szigorú tanítási rendszer nem engedhette meg a hibázást, minden nap hosszú órákat kellett tanulnom, ez azonban nem esett nehezemre. Az előkészítő foglalkozások sokat segítettek, így igazából nem is kellett volna annyira foglalkoznom velük, ezért gyakran többet csináltam, mint kellett volna vagy jobban. Kitűnő tanulmányi átlagom mellett szerettem focizni és kosárlabdázni is. Azonban sem a sport sem pedig a tanulás nem bírt lefoglalni. Így hát elkezdtem számítógépes játékokon játszani. A különböző programok sikeresen lefoglaltak néhány órára, de miután minden lehetőséget kijátszottam belőlük ők is érdektelenné tettek.
A mindennapok lassan és unalmasan teltek, amíg rá nem találtam életem első online szerepjátékára. A játék kezdetleges volt, de legalább szórakoztató. A játékosok elleni mód lehetővé tette a változatos játékot. Viszonylag hosszú ideig el is voltam vele, azonban egy idő után a grafika a szemem és az élmény rovására is ment. Ennek ellenére továbbjátszottam, egészen addig, amíg a játék meg nem szűnt. Hosszú ideig kerestem a hibát a gépemben, hogy tudjak még játszani valahogy legalább egy órát, vagy egy felet, aztán amikor észrevettem a főoldalon lévő kiírást, éreztem, hogy a szívemben fáj valami. Mintha egy darabot valaki letört volna belőle. Ekkor jöttem rá, hogy ez lett volna az a dolog, amitől anyámék azt akarjak, hogy megmeneküljek. Mindig azt mondták, hogy gondolkozzak ésszerűen és a magamnak legjobb döntést válasszam. Azonban az nem volt ésszerű, hogy egy élettelen programhoz kezdtem nőni. Ez után megfogadtam, hogy semmi olyanban, ami hibát követhet el, nem fogok megbízni és nem fogok kötődni hozzá.
Az iskolában észrevettem, hogy a többi gyerek a programokhoz és gépekhez hasonlóan nem hibátlan. Elkezdtem tőlük is a távolságot tartani, azonban nem észrevehetően, csupán magamban. Beszélgettem velük, ha hozzám szólak, de nem tettem nekik semmiféle szívességet. Nem segítettem senki házijában, nem tanítottam a kedvenc labdajátékaimban, sőt még pénzt sem adtam kölcsön. Természetesen jellememből adódóan megosztottam a társaimat a velem való nézettel kapcsolatban. Azonban ez csak őket foglalkoztatta, engem hidegen hagyott, hogy ki mit gondol rólam. Nem volt szükségem emberi kapcsolatokra, azonban szórakoztattak, így nem voltak ellenemre. Az iskola mellett továbbra is foglalkoztam számítógépes játékokkal, azonban most már figyeltem arra, hogy mielőtt hozzám nőne, abbahagyjam.
Tizennégy éves voltam, amikor egy nálam egy évvel idősebb lány félrehívott. Sejtettem, hogy mi következik és kíváncsi voltam. Ép0pen ezért nem is foglalkoztam az osztálytársaim reakciójával. Egy kihalt terembe mentünk, ahol csak ketten voltunk. A lány egészen a tanári asztalig sétált, én pedig becsuktam az ajtót és követtem, körülbelül fél méter távolsággal. A lány megfordult és a szemembe nézett. Arca alma pirossá vált, szemei zavart tükröztek, szájával hebegett valami érthetetlent, majd pedig megrázta magát és újból felszólalt.
- Hello! A nevem Akimoto Kumiko, tizenöt éves vagyok, a helyi középiskolába járok, ahol kitűnő eredménnyel teljesítek. Szeretek teniszezni és vásárolni. Valamint nehéz bevallanom, de rajongok érted! Hihetetlenül jó vagy a sportban és az iskolában egyaránt, a stílusod pedig elbűvöl, ahogy mindig megfontoltan és logikusan döntesz a többiek érdekeivel nem foglalkozva olyan menő! – Szavai utána lány egy mosollyal próbált elbűvölni. Már korábban végigmértem a hölgyet és úgy véltem, felesleges lenne elszalasztani a lehetőséget egy ilyen kísérletre egy ilyen nővel.
- Értem, és most járni szeretnél velem? – A lány csak még nagyobb mosollyal az arcán bólintott egyet. – Rendben, akkor add meg a számod és mondjuk, péntek este találkozzunk a suli előtt. - A lány talán „kicsit”hangosan sikított és örült, de nem foglalkoztam vele. odaadtam neki a mobilomat, mire ő bepötyögte a számát, én pedig miután visszakaptam kisétáltam az ajtón, meghagyva neki, hogy örömét nyugodtan ki tudja fejezni, ahogy szeretné.
A pénteki randin minden rendben ment. Kiderült, hogy egész sok közös van bennünk, valamint az is, hogy a lány mennyire is életvidám. Elmentünk moziba és játékterembe is, természetesen férfi lévén nekem kellett állnom mindent, de megérte a nap végén, ugyanis kellemes meglepetés ért. Este hét volt, kicsit fáztam, ahogy Kumiko is, éppen egy ruhaboltból jöttünk ki, ahonnét vettem neki egy szép fülbevalót. Már korábban megbeszéltük, hogy miután itt végeztünk, elválunk. Álltunk egymással szembe és néztük a másikat. A hideg borzolta a hajamat, de a melegség, amit ő árasztott a végtelen vidámságával elnyomta. Néhány másodperces csend után én szerettem volna megszólalni, ám akkor hírtelen egy forró csókot nyomott az számra. Néhány gyors, ámde csodás másodpercig eggyé váltak az ajkaink. Olyan volt, mintha egy tökéletes hőmérsékletű forró csokit vagy teát ittam volna, ami begyullasztotta az egész szervezetemet. Ezután elköszöntünk egymástól és másnap az interneten keresztül tartottuk a kapcsolatot.
Bár kapcsolatunk látszólag a kölcsönös szereteten alapult, én tudtam, hogy ez is, mint minden véget fog érni. Tudtam, hogy nagy szerepet játszik ebben a dologban a pénzem, ráadásul én sem kedveltem a hölgyet, csakis testi örömeim kielégítésére akartam használni, semmi egyébre. Persze el tudtam vele beszélgetni, de nekem az egy teljesen felesleges dolog. Remekül elvoltunk néhány hónapon keresztül, ám akkor elkezdett bonyolódni a kapcsolatunk. Elkezdett célozgatni, hogy szeretné, ha meghosszabbítanám a hajam, valamint annak is örülne, ha többet foglalkoznék azzal, hogy mit akarok. Végül odáig jutottunk, hogy ezeket már a szemembe is megmondta.
- Ez így nem mehet tovább! Kérlek, hosszabbítsd meg a hajad, akkor olyan jól néznél ki! N meg jó lenne, ha felhívlak, hogy szomorú vagyok, akkor gyere át hozzám, ott lakok tőled fél kilométerre! – Nekem nem kellett a stressz, ahogy ő is pótolható volt. Egyszerűen csak otthagytam egyetlen szó nélkül és többé nem létesítettem vele kommunikációt.
Szingli korszakom nem tartott sokáig, ugyanis hamar jött a következő hölgy és a következő, azonban egyik sem bírta sokáig. Miközben játszadoztam a hölgyekkel online szerepjátékos tudásom is tovább fokozódott. Ahogy egyre többet és többet foglalkoztam ezzel a kettővel, mintha egyfajta szokásaimmá váltak volna. A felső középiskolában tovább folytatva ezeket már a fiúk körében is sikerült szert tennem szimpatizánsokra. Kialakult egy végtelenül laza baráti köröm, amivel hétvégénkét eljártam szórakozni. Az életem folyt a maga medrében, majd 18 éves koromban tovább mentem a Tokyoi egyetemre. Ott is sikerült barátokat szereznem, így a régieket eldobtam.
Amikor hallottam, hogy a Sword Art Online nevű játékhoz béta tesztelőket keresnek azonnal jelentkeztem és kapcsolataim lévén be is kerültem. A játék elragadott magával és tudtam, hogy ha az igazi játék is megjelenik, akkor remek szórakozásban lesz majd részem. Amikor véget ért a tesztelés kicsit boldogtalanabb lettem, valamint egy kicsit nehezemre is esett megvárni a megjelenést. Amikor a fejemre vettem a Nerve Geart, ismét bekerültem abba csodálatos világba.
A digitális mező, amelyre kerültem sokkal csodálatosabb volt, mint akár melyik valódi. A szél nem volt sem csípős, sem meleg, olyan volt, mint amilyen a való világban sohasem lesz. Néhány másodpercig még élveztem a helyzetet, majd pedig elkezdtem játszani. Beaterként a játék nem esett nehezemre, amiért néhányan már rám is szerettek volna szállni, ám én elküldtem őket. Amikor az Admin a beszédét tartotta én a leghátsó sorok egyikében álltam. Nem mutattam jelét, annak, hogy túlságosan megérintett volna a dolog. Nekem aztán teljesen mindegy, hogy itt vagyok vagy odakinn. semmi nem húz kifelé, így nem rendít meg, hogy csak akkor tudok kijutni, ha kiakasztottam a játékot. Az pedig, hogy a kintiek leveszik a Gearemet elképzelhetetlen, mert apám és anyám is értesül az efféle hírekről.
Később, újból vadászni mentem és csak akkor jutott eszembe, hogy ez számomra olyan, mintha egy szülinapi ajándékot kaptam volna. Hiszen miközben ebben a játékban játszom, tönkre tudom tenni mások életét is, így egyszerre tudom csinálni a két legkedveltebb foglalkozásomat!
Nem: Férfi
Kaszt: Harcművész
Kor: 19 éves
Kinézet: Ha az igazi arcom mutatom a világ felé, az általában az aljasan vigyorgó, a lenéző és a magabiztosan önkifejezéstelen között váltakozik. Azonban amikor hízelgek mindenféle arckifejezésre képessé válok, a helyzettől függően. Átlagos testalkatú és magassággal rendelkezem, hajam rövid, barna, szemem fekete színű. Ruházatom a mindennapokban általában farmerban és ingben, esetleg öltönyben merül ki. A harc közben természetesen az átlagos felszerelést hordom.
Jellem: Szeret az emberek közelébe férkőzni és széttörni azokat. Kedveli azokat, akik rajonganak érte. Enyhén önimádó, amire igazából meg is van az oka. Szülei révén hatalmas vagyonnak résztulajdonosa, elég intelligens ahhoz, hogy a Tokyoi egyetemen is él tanuló legyen, ráadásul a sportban sem rossz. Reálisan gondolkodó ember lévén nem szeret feltételezésekbe bocsátkozni és nem hisz az olyanokban, mint a szerelem és a barátság.
Képességek: Képes a végtagjaiban tárolni a fegyvereit. Amikkel, akár a testéből irányított támadással is meg tudja sebezni az áldozatát. Legfeljebb szint*speciális képesség/2 fegyvert tud tárolni. Egy eszköznek számít minden olyan, amelyiknek hossza nem éri el az ötven centimétert, e felett pedig másfél tárgynak számítanak. Jelenlegi fegyverem egy 30 cm-es penge lenne.
Előtörténet:
Egy jómódú és kívülről tisztességesnek tűnő családba születtem. Apám elfoglalt ügyvéd, anyám pedig keresett könyvelő volt. Szüleim, ha tehették, otthon végezték el a munkájukat, azonban velem már csecsemőkórom óta nem foglalkoztak. Felvettek egy profi béranyát, aki babaként szoptatott és dédelgetet. A hölgy próbált átlagos gyereknek nevelni, ezért egyszerű feladatokat állított elém. Ezeket természetesen könnyűszerrel tudtam teljesíteni és ő meg is dicsért érte. Apám azonban sosem volt elégedett velem, mindig azt hangoztatta, hogy én sokkal nagyobbra vagyok és felesleges ilyen kicsinyes dolgokkal foglalkoznom. Anyám úgy gondolta, hogy ez a módszer elbutít és el fog veszni a bennem rejlő lehetőség. Öt éves koromban a szüleim, úgy döntöttek, hogy kirúgják a nőt.
Azonban ezután sem maradtam magamra, körbevettek takarítónők és szakácsok egyaránt. Ők megpróbáltak egy úton terelgetni, amivel jófiúvá válhatok, azonban amikor szüleim ezt észrevették a felnőttet nagyon letolták. Ők nem akarták, hogy egy gyenge akaratú, hiszékeny ember legyen belőlem. Éppen ezért, az első eset után, aki megint beleszólta nevelésükbe azonnal el lett bocsájtva. Már pici koromban idősebbeknek szóló matematikai feladatokkal foglalkoztattak, s a japán írást és az angol nyelvet is tanultatták velem. A feladatok egyre nehezebbé és érthetetlenebbekké váltak. Azonban tudtam, hogy ha nem sikerül valami, akkor jobban kell próbálkozni, amíg nem sikerül. Ha pedig máshogy tettem volna, tudtam, hogy szüleim nagyon megbüntettek volna.
Természetesen már hat éves korom óta elit iskolában tanultam, ahol szigorú tanítási rendszer nem engedhette meg a hibázást, minden nap hosszú órákat kellett tanulnom, ez azonban nem esett nehezemre. Az előkészítő foglalkozások sokat segítettek, így igazából nem is kellett volna annyira foglalkoznom velük, ezért gyakran többet csináltam, mint kellett volna vagy jobban. Kitűnő tanulmányi átlagom mellett szerettem focizni és kosárlabdázni is. Azonban sem a sport sem pedig a tanulás nem bírt lefoglalni. Így hát elkezdtem számítógépes játékokon játszani. A különböző programok sikeresen lefoglaltak néhány órára, de miután minden lehetőséget kijátszottam belőlük ők is érdektelenné tettek.
A mindennapok lassan és unalmasan teltek, amíg rá nem találtam életem első online szerepjátékára. A játék kezdetleges volt, de legalább szórakoztató. A játékosok elleni mód lehetővé tette a változatos játékot. Viszonylag hosszú ideig el is voltam vele, azonban egy idő után a grafika a szemem és az élmény rovására is ment. Ennek ellenére továbbjátszottam, egészen addig, amíg a játék meg nem szűnt. Hosszú ideig kerestem a hibát a gépemben, hogy tudjak még játszani valahogy legalább egy órát, vagy egy felet, aztán amikor észrevettem a főoldalon lévő kiírást, éreztem, hogy a szívemben fáj valami. Mintha egy darabot valaki letört volna belőle. Ekkor jöttem rá, hogy ez lett volna az a dolog, amitől anyámék azt akarjak, hogy megmeneküljek. Mindig azt mondták, hogy gondolkozzak ésszerűen és a magamnak legjobb döntést válasszam. Azonban az nem volt ésszerű, hogy egy élettelen programhoz kezdtem nőni. Ez után megfogadtam, hogy semmi olyanban, ami hibát követhet el, nem fogok megbízni és nem fogok kötődni hozzá.
Az iskolában észrevettem, hogy a többi gyerek a programokhoz és gépekhez hasonlóan nem hibátlan. Elkezdtem tőlük is a távolságot tartani, azonban nem észrevehetően, csupán magamban. Beszélgettem velük, ha hozzám szólak, de nem tettem nekik semmiféle szívességet. Nem segítettem senki házijában, nem tanítottam a kedvenc labdajátékaimban, sőt még pénzt sem adtam kölcsön. Természetesen jellememből adódóan megosztottam a társaimat a velem való nézettel kapcsolatban. Azonban ez csak őket foglalkoztatta, engem hidegen hagyott, hogy ki mit gondol rólam. Nem volt szükségem emberi kapcsolatokra, azonban szórakoztattak, így nem voltak ellenemre. Az iskola mellett továbbra is foglalkoztam számítógépes játékokkal, azonban most már figyeltem arra, hogy mielőtt hozzám nőne, abbahagyjam.
Tizennégy éves voltam, amikor egy nálam egy évvel idősebb lány félrehívott. Sejtettem, hogy mi következik és kíváncsi voltam. Ép0pen ezért nem is foglalkoztam az osztálytársaim reakciójával. Egy kihalt terembe mentünk, ahol csak ketten voltunk. A lány egészen a tanári asztalig sétált, én pedig becsuktam az ajtót és követtem, körülbelül fél méter távolsággal. A lány megfordult és a szemembe nézett. Arca alma pirossá vált, szemei zavart tükröztek, szájával hebegett valami érthetetlent, majd pedig megrázta magát és újból felszólalt.
- Hello! A nevem Akimoto Kumiko, tizenöt éves vagyok, a helyi középiskolába járok, ahol kitűnő eredménnyel teljesítek. Szeretek teniszezni és vásárolni. Valamint nehéz bevallanom, de rajongok érted! Hihetetlenül jó vagy a sportban és az iskolában egyaránt, a stílusod pedig elbűvöl, ahogy mindig megfontoltan és logikusan döntesz a többiek érdekeivel nem foglalkozva olyan menő! – Szavai utána lány egy mosollyal próbált elbűvölni. Már korábban végigmértem a hölgyet és úgy véltem, felesleges lenne elszalasztani a lehetőséget egy ilyen kísérletre egy ilyen nővel.
- Értem, és most járni szeretnél velem? – A lány csak még nagyobb mosollyal az arcán bólintott egyet. – Rendben, akkor add meg a számod és mondjuk, péntek este találkozzunk a suli előtt. - A lány talán „kicsit”hangosan sikított és örült, de nem foglalkoztam vele. odaadtam neki a mobilomat, mire ő bepötyögte a számát, én pedig miután visszakaptam kisétáltam az ajtón, meghagyva neki, hogy örömét nyugodtan ki tudja fejezni, ahogy szeretné.
A pénteki randin minden rendben ment. Kiderült, hogy egész sok közös van bennünk, valamint az is, hogy a lány mennyire is életvidám. Elmentünk moziba és játékterembe is, természetesen férfi lévén nekem kellett állnom mindent, de megérte a nap végén, ugyanis kellemes meglepetés ért. Este hét volt, kicsit fáztam, ahogy Kumiko is, éppen egy ruhaboltból jöttünk ki, ahonnét vettem neki egy szép fülbevalót. Már korábban megbeszéltük, hogy miután itt végeztünk, elválunk. Álltunk egymással szembe és néztük a másikat. A hideg borzolta a hajamat, de a melegség, amit ő árasztott a végtelen vidámságával elnyomta. Néhány másodperces csend után én szerettem volna megszólalni, ám akkor hírtelen egy forró csókot nyomott az számra. Néhány gyors, ámde csodás másodpercig eggyé váltak az ajkaink. Olyan volt, mintha egy tökéletes hőmérsékletű forró csokit vagy teát ittam volna, ami begyullasztotta az egész szervezetemet. Ezután elköszöntünk egymástól és másnap az interneten keresztül tartottuk a kapcsolatot.
Bár kapcsolatunk látszólag a kölcsönös szereteten alapult, én tudtam, hogy ez is, mint minden véget fog érni. Tudtam, hogy nagy szerepet játszik ebben a dologban a pénzem, ráadásul én sem kedveltem a hölgyet, csakis testi örömeim kielégítésére akartam használni, semmi egyébre. Persze el tudtam vele beszélgetni, de nekem az egy teljesen felesleges dolog. Remekül elvoltunk néhány hónapon keresztül, ám akkor elkezdett bonyolódni a kapcsolatunk. Elkezdett célozgatni, hogy szeretné, ha meghosszabbítanám a hajam, valamint annak is örülne, ha többet foglalkoznék azzal, hogy mit akarok. Végül odáig jutottunk, hogy ezeket már a szemembe is megmondta.
- Ez így nem mehet tovább! Kérlek, hosszabbítsd meg a hajad, akkor olyan jól néznél ki! N meg jó lenne, ha felhívlak, hogy szomorú vagyok, akkor gyere át hozzám, ott lakok tőled fél kilométerre! – Nekem nem kellett a stressz, ahogy ő is pótolható volt. Egyszerűen csak otthagytam egyetlen szó nélkül és többé nem létesítettem vele kommunikációt.
Szingli korszakom nem tartott sokáig, ugyanis hamar jött a következő hölgy és a következő, azonban egyik sem bírta sokáig. Miközben játszadoztam a hölgyekkel online szerepjátékos tudásom is tovább fokozódott. Ahogy egyre többet és többet foglalkoztam ezzel a kettővel, mintha egyfajta szokásaimmá váltak volna. A felső középiskolában tovább folytatva ezeket már a fiúk körében is sikerült szert tennem szimpatizánsokra. Kialakult egy végtelenül laza baráti köröm, amivel hétvégénkét eljártam szórakozni. Az életem folyt a maga medrében, majd 18 éves koromban tovább mentem a Tokyoi egyetemre. Ott is sikerült barátokat szereznem, így a régieket eldobtam.
Amikor hallottam, hogy a Sword Art Online nevű játékhoz béta tesztelőket keresnek azonnal jelentkeztem és kapcsolataim lévén be is kerültem. A játék elragadott magával és tudtam, hogy ha az igazi játék is megjelenik, akkor remek szórakozásban lesz majd részem. Amikor véget ért a tesztelés kicsit boldogtalanabb lettem, valamint egy kicsit nehezemre is esett megvárni a megjelenést. Amikor a fejemre vettem a Nerve Geart, ismét bekerültem abba csodálatos világba.
A digitális mező, amelyre kerültem sokkal csodálatosabb volt, mint akár melyik valódi. A szél nem volt sem csípős, sem meleg, olyan volt, mint amilyen a való világban sohasem lesz. Néhány másodpercig még élveztem a helyzetet, majd pedig elkezdtem játszani. Beaterként a játék nem esett nehezemre, amiért néhányan már rám is szerettek volna szállni, ám én elküldtem őket. Amikor az Admin a beszédét tartotta én a leghátsó sorok egyikében álltam. Nem mutattam jelét, annak, hogy túlságosan megérintett volna a dolog. Nekem aztán teljesen mindegy, hogy itt vagyok vagy odakinn. semmi nem húz kifelé, így nem rendít meg, hogy csak akkor tudok kijutni, ha kiakasztottam a játékot. Az pedig, hogy a kintiek leveszik a Gearemet elképzelhetetlen, mert apám és anyám is értesül az efféle hírekről.
Később, újból vadászni mentem és csak akkor jutott eszembe, hogy ez számomra olyan, mintha egy szülinapi ajándékot kaptam volna. Hiszen miközben ebben a játékban játszom, tönkre tudom tenni mások életét is, így egyszerre tudom csinálni a két legkedveltebb foglalkozásomat!
Hamano Tadayoshi- Harcművész
- Hozzászólások száma : 29
Join date : 2012. Sep. 22.
Age : 30
Tartózkodási hely : ...
Karakterlap
Szint: 1
Indikátor: -
Céh: -
Re: Hamano Tadayoshi
by Sachi Hétf. Szept. 24 2012, 21:43
Hát, hát, hát! Megértünk egy hasonló életcélú játékos karaktert is, én ezt így ahogy van el is fogatom. Helyesírási hibát keveset találtam, azt is csak véletlenül mert nem igazán kerestem. Szerintem a képesség is megfelelő
Viszont mielőtt minden más ki lenne osztva, a fegyverről szeretnék kicsit többet megtudni mielőtt az egész karaktert elfogadnám. A 30cm hosszú penge lehet néhány dolog. Egyébként harcművészeknek olyan közelharci fegyvereik vannak, melyek más kasztoknak nem, szóval ha mondjuk tőr akkor abban nem vagyok biztos hogy lehet és inkább KA tudja
Viszont mielőtt minden más ki lenne osztva, a fegyverről szeretnék kicsit többet megtudni mielőtt az egész karaktert elfogadnám. A 30cm hosszú penge lehet néhány dolog. Egyébként harcművészeknek olyan közelharci fegyvereik vannak, melyek más kasztoknak nem, szóval ha mondjuk tőr akkor abban nem vagyok biztos hogy lehet és inkább KA tudja
_________________
Clumsy GM (Slateblue | 6A5ACD)
Sachi- Mesélő
- Hozzászólások száma : 178
Join date : 2012. Aug. 23.
Karakterlap
Szint: 1
Indikátor: -
Céh: -
Re: Hamano Tadayoshi
by Hamano Tadayoshi Hétf. Szept. 24 2012, 22:38
Szóval a képesség körülbelül olyanná tesz, mint wolverine az x-menből, csak annyi különbséggel, hogy nekem nincs regenerálódási képességem, és ráadásul a pengém nem is törhetetlen. A penge tulajdonképp olyan, mint egy kard markolat nélkül,csak körülbelül 30 cm-es, amiből körülbelül 15-20 centiméter bír kilógni a kezemből (annak érdekében, hogy egy csapásváltás alkalmával ne essen ki a kezemből biztonságosabb ha nem használom az egész terjedelmét). természetesen az erőm növekedésével a hossz és az anyag is változni fog. Egyelőre koppantásnak tűnhet, de a későbbiekben egész más irányba fog elmenni ez a dolog.
Hamano Tadayoshi- Harcművész
- Hozzászólások száma : 29
Join date : 2012. Sep. 22.
Age : 30
Tartózkodási hely : ...
Karakterlap
Szint: 1
Indikátor: -
Céh: -
Re: Hamano Tadayoshi
by Kayaba Akihiko Kedd Szept. 25 2012, 16:30
Ezt a fejlődést csak akkor fogadom el, ha a fegyver semmilyen statot sem ad, így nem vehetsz fel semmit fegyvernek.
Ezután a legfontosabb, hogy pontozd a karakteredet. A karakterek kezdéskor tíz (10) pontot kapnak, amit a harcművész alapra, azaz:
Élet: 2
Fegyverkezelés: 2
Erő: 1
Kitartás: 0
Gyorsaság: 0
Speciális képesség: 0
Erre ráoszthatsz. Az elosztáshoz ha kéne egy kis segítség akkor ide kattints és a pontokat itt oszthatod el.
A kiosztás mellett kapsz tárgyakat is.
- (felszerelt, -)
Kezdő Ruha (felszerelt, +2 páncél)
Hazatérés Kristály (ezzel már ismert városokba teleportálhatsz)
1x Mini Potion (+5hp) - harc közben visszatölt 5 hp-t.
És ne feledkezzünk meg az aranyról. 70 arany üti a markodat.
Készítsd el az adatlapod.
Ezután a legfontosabb, hogy pontozd a karakteredet. A karakterek kezdéskor tíz (10) pontot kapnak, amit a harcművész alapra, azaz:
Élet: 2
Fegyverkezelés: 2
Erő: 1
Kitartás: 0
Gyorsaság: 0
Speciális képesség: 0
Erre ráoszthatsz. Az elosztáshoz ha kéne egy kis segítség akkor ide kattints és a pontokat itt oszthatod el.
A kiosztás mellett kapsz tárgyakat is.
- (felszerelt, -)
Kezdő Ruha (felszerelt, +2 páncél)
Hazatérés Kristály (ezzel már ismert városokba teleportálhatsz)
1x Mini Potion (+5hp) - harc közben visszatölt 5 hp-t.
És ne feledkezzünk meg az aranyról. 70 arany üti a markodat.
Készítsd el az adatlapod.
Kayaba Akihiko- Admin
- Hozzászólások száma : 19698
Join date : 2012. Jul. 29.
Similar topics1 / 1 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.