A Jég és a Tűz dala, avagy Peter és Ayani 2, erőpróbája

Bűvészkedés, haladó szint. Nem mondom, hogy véletlenül lett ez a döntés, mert igenis volt egy célom vele, mit természetesen nem hangoztattam még senkinek sem úgy igazán. Lenéztek volna és elfordultak volna tőlem, hogy azt akartam elérni ezzel a képességemmel, amit.
A bűvészek bár különbözhettek egymástól, de azt el lehetett mondani róluk, hogy majd mindegyiknek volt egy stílusa, egy kisugárzása, mivel le tudták nyűgözni az embereket. És így, vagy úgy, de én is ezt akartam elérni. Túlzás lett volna azt állítani, hogy rajongókra vágytam, mert nem, valahogy sosem voltam az a természet, de akartam, hogy másképp nézzenek rám egyesek, mondjuk a magányos és szép lányok. Egy – két csodálkozó tekintet, hogy legyen némi örömöm, aztán a folytatás keresve a nagy Őt így, mert hát nem akartam én olyan „kalandozó” életet élni, nem illett volna hozzám.
Az első lépés az a bizonyos nyúl idomítása volt, kit a nem létező sapkámból kellett volna kihúzni. Mondjuk az én fülesemet nem lehetett elrejteni így, próbálkozhattam bármennyire is. Az enyém nagy volt, pikkelyes és szárnyas. Oh, Hisame. Jobb és lelkesebb társat kívánni sem lehetett volna. Persze ki ismerte valamennyire is a kettőnk kapcsolatát, az kételkedhetett ebben a kijelentésben, de igazából Hisame is hasonlóan motivált volt, mint én. Nem lányokat akart magának és nekem sem, hisz részéről volt neki egy Anyukája, csupán csak nyűgözni akarta még jobban az embereket, velem ellentétben ő valóban rajongókra vágyott.
No mindegy, így történt, hogy rózsákat varázsolva a ruhám ujjából sétálgattunk távol mindentől és így történt hogy futottunk bele egy ismerős párba, kik lelkesen és szépen énekeltek a földön pihenve.
Hisamének intettem, hogy fagyasszon meg egy szál rózsát, mit elrejtettem a ruhám ujjába. Igen, nem gondoltam át eléggé, a jég kellemetlenül hűvös volt, hogy a bőrömmel érintkezett, de ha már elkezdtem, nem volt megállás. Hozzájuk sétáltunk, guggoltam, majd egy egyszerű mozdulattal varázsoltam elő a megfagyott virágot.
- Egy pillanat. – és vártam, hogy a Paripa lángjai megolvasszák a jeget – Rózsát a Rózsának. – mosolyogtam, majd üdvözöltem őket – Sziasztok. Jó látni titeket.

- Hát… ööö… oké…
Nem tudom, hogy miért fogadott így minket. Nem vártam ilyen történetet tőle, mi azt mutatta, hogy rosszkor zavarhattuk őt, őket. Nem akartam rossz hangulatot, nem akartam szomorúnak látni és nem számítottam arra, hogy a pacinak adott rózsa ilyen hatással lesz rá. Újabb rekordot értem el időben, mi az emberek elszomorítását illette. Éljen…
Miközben beszélt, úgy közelebb hajolt hozzám. Kényelmetlen volt a számomra, hogy ő ilyen közel volt hozzám. Igazából még nem is volt időm megfigyelni őt ilyen közeli távolságból. Persze a versenyeknek köszönhetően már összefutottunk párszor, de ezeken az alkalmakon inkább vezetett a küzdelem szelleme, sem mint a megismerkedés szándéka. Még most is emlékszek, hogy hányszor akart már visszavágót tőlem, hisz akkor veszített ellenem. Szerencsém volt csak csupán és talán ez is dühítette őt annyira, hogy ne felejtse el a stadionbeli párharcunk.
Felálltam a guggolásból, majd nyújtottam a kezem neki, hogy tegyen ő is így.
- Nem akartalak elszomorítani. – tudom mit érzett. Bennem is számtalanszor fordultak meg már hasonló gondolatok és épp ezért sem akartam, hogy újra ezen elmélkedjek, ártott volna – Szóval van kedved ahhoz a visszavágóhoz, mit már annyiszor említettél nekem. – öltöttem rá mosolyogva a nyelvem.
Nem tudom, hogy mennyire volt jó ötlet ez, de részemről megért egy próbát. Ha más nem, feledtettem így a korábbi gondolatait, és talán örömet is okozhattam neki, hogy nem felejtettem el a párharcunk oly sokszor emlegetett visszavágóját. Bár tény, hogy nem volt most közönségünk, kik éljenezve nézték volna a küzdelmet és látták volna annak az eredményt, de talán ilyen családias hangulatban is elfogadható volt most a számára ez.

Hisame csak mosolygott, jól érezte igazából magát, majd lelkesen hallgatta Tűzrózsa „szavait” is. Ayani kérésére pedig nem tudtam, hogy mit kellett volna válaszolnom igazából.
- Ha te a tizenötödik szintnél jársz, akkor csupán csak egy – két szint van köztünk. – volt igazából négy – öt is, de nem akartam ezt így megmondani neki, hisz lehet nem lett volna már olyan lelkes a hallottak után. További kedvlohasztást pedig már tényleg nem akartam.
Hisame vigyora ijesztő volt, és hogy kacsintott felém, azzal sem segítette a helyzetét, sőt. Előre féltem, hogy mit is mondhatott szegény Rózsának.
- Na gyere te, mielőtt bármi rosszat csinálsz. – intettem neki, nem tetszett a sunyi mosolya – Szóval Ayani, akkor egy rendes küzdelem. Teljes élet és akkor aki győz, az győz. – léptem távolabb, hogy meg legyen a tisztes távolság. Nem tudom, hogy kellett e több információ, ahogy távolodtam, úgy csupán csak a küzdelemre hívást küldtem el még neki.
Bár megvolt a kellő szintkülönbség, hogy valamelyest magabiztosabb legyek, mégis, a legutóbb majdnem kikaptunk tőlük, így nem lehetett nagyvonalúnak lennem. Akkor persze sok minden más is közre játszott, de egyszer megszorongatott és úgy megszorongathatott máskor is. Ez nem volt kérdés, időnként igazán csak szorongatni való voltam. A pálcámat elővettem, a Megváltót és a többi felszerelésemet pedig magamra húztam. Meg volt minden, mi készen vártunk a másik párosra.
- Mit mondtál a Tűzrózsának? – hajoltam Hisaméhez, míg készültek.
- Csak pletykáltam erről – arról.
- Erről – arról? – vontam fel a szemöldököm.
- Ühüm. – bólogatott lelkesen.
- Akarom tudni?
- Nem hiszem. Hehe.
Nagyot sóhajtva csóváltam a fejem és vártam Ayaniékat. Átadtam nekik a kezdeményezést.

Megindultak és egymás mellett állva felkészülten vártunk rájuk. Rózsa Hisame felé vette az irányt, a lány pedig engem szemelt ki áldozatául. Csodáltam szinte, ahogy a lángoló paripa a sárkány felé vágtatott. Festeni való jelenet volt a tűz és a jég ilyen fajta ütközése és Hisame mintha még várta is volna ezt a találkozást, nem tért ki előle. Sokáig figyeltem őket, így megkésve tudtam csak Ayanira reagálni. Hajoltam hátra, az ökle talán csak egy – két centire, ha az arcom előtt süvített el, azonban e pár pillanat is egy elég hosszú percnek tűnt. Vonzotta a tekintettem a fehér kesztyűje, különleges érzés volt idomárként látni a legendás fegyverünket. Kiváltság volt azt viselni és talán most ki is deríthettem, hogy jó kezeken ékeskedett e a kesztyű.
- Szép kesztyűd van Ayani. – hogy a támadás véget ért, úgy tudtam szólni. Kuncogtam kicsit, majd viszonoztam én is a támadását. Próbáltam hasonlóképp ütni, mint ő az imént kiderítve, hogy ő hogyan is védte volna ki a saját ütését. Nem tudtam, hogy volt e logika ebben, hogy kellett e keresni egyáltalán, de talán kis trükknek is lehetett nevezni, hogy úgy támadtam, mint ő.
Eközben Hisame két lábra állt, Rózsa támadása így gyomor tájt találta el a sárkányt, azonban nem engedte el a lángoló paripát. Elszenvedte a támadását, a jól ismert lángoló unikornist, de hajolt is le hozzá és a mellső combjait(?) fogva ragadta meg, úgy próbálta odébb hajítani oldalra. Esély nem volt rá, hogy maga fölé emelje az állatot és így sem számítottam nagy sebzésre tőle. Talán csak egyszerű egyensúlyvesztésre, hisz úgy Hisame Rózsa fölé tudott volna kerekedni.

Hehe. Valóban feledve lett Rózsa képességének ezen tulajdonsága, de már nem volt mit tenni ellene. Hisame csinálta mindezt, így személy szerint bánkódni sem bánkódtam miatta. Rágódjon csak a sárkány, ha már megcsinálta magának. Bár Rózsa újra támadott, Hisame óvatosabbá vált, mondhatni megijedt, így pár szárnycsapással tért ki és került távolabb a lángoló paripától.
- Direkt így akartam. – persze senki sem hitte el a szavait, de nem most volt az az időpont, mikor Hisame beismerte, hogy hibázott. Nem is emlékeztem hirtelen, hogy volt e egyáltalán ilyen időpont – De ha más nem, amíg lángolsz, addig támadom a gazdit. – öltötte gyerekesen a nyelvét, majd fordult az irányunkba igazítva a farát.
- Azt hiszem, hogy mindjárt társaságot kapunk.
A korábbi ütésemet kivédte, és ráadásul még én is sebesültem. Nem értettem, de nem akadtam fent rajta, vagyis nem akartam olyan látványosan problémázni miatta. Persze nem esett jól, hogy ilyen hamar ilyen „hátrányba” kerültünk, de csupán csak bemelegítésnek könyveltem el mindezt a pár történését. Bár Hisame sebesült, rajtam csupán csak egy karcolás ha esett.
Pár lépéssel, mondhatni egyszerű táncmozdulatokkal akartam Ayani mögé kerülni. Így is elég közel voltam hozzá, hisz ököllel harcoltunk, úgyhogy nem volt nehéz megtenni azt a pár lépést. Az első már – már kínosan közelinek is sikerült, majd léptem oldalra és még egyet előrébb, hogy mögé kerüljek. Mindez a pár mozdulat igencsak gyors cselekvés volt, így reménykedtem benne, hogy fordulva tudom átölelni a lányt, míg a meglepetés hatása alatt áll. Már ha meglepődött egyáltalán.
Hisame mindeközben már elért hozzánk, így a karjaim fogságában tartva akartam Ayanit mozdulatlannak a számára. Csak a lány kitartásán és erején múlt, hogy ez a tervem mennyire is vált végül sikeressé.
- Csak egy kicsit maradj nyugton. - nevetve szóltam.

Bár Ayani próbált szabadulni, úgy tűnt, hogy erősebb és kitartóbb is voltam tőle. Talán a súlyemelés jártasságom is segített, hogy nem tudott megszökni a fogásomból. Ugyanakkor arra nem gondoltam, hogy Hisame így mindkettőnket elsöpörhet. Persze nem fájt, de a sebzése nem esett jól, hisz mégis csak az én oldalamon állt elméletileg.
- Á, addig nem mennék el. – nevettem a lány szavain, majd sietve álltam fel és szaladtam, hogy Rózsa támadása engem érjen Hisame helyett. Sokat sebzett a paripa, így ki kellett rá találnunk valamit és váltam élő pajzsává a sárkánynak első ötletként.
- Azt hiszem, hogy partnert kell cserélnünk.
- Ahogy gondolod. – nevetett fel – Tűzrózsa úgy is haragos most rád. – és öltötte rám úgy a nyelvét, mintha nekem akart volna rosszat – Ayani, várj meg! - suhant pár centivel a földtől.
Nehezen álltam fel Rózsa támadása után. Volt erő a patásba, s értettem is meg, hogy Hisame élete miért csökkent máris ilyen hamar majd a felére. Jó ötlet volt, hogy ellenfeleket cseréltünk, hisz a lány ütései elenyészőek voltak a lángoló paripáéhoz képest. Persze én is kisebbeket sebeztem, mint a sárkány, de jónak könyveltem el így ezt a felállást, hisz több életem volt, mint Ayaninak és lehetett remélni, hogy Hisame hamarabb végez a lánnyal, mint Rózsa én velem.
- Azt mondta Hisame, hogy haragos vagy. Lássuk, hogy mennyire is igaz ez. Ledobsz a hátadról? – kérdeztem, miként futottam felé. Célom volt az utolsó métereken kitérni és a hátára ugrani. Persze nem volt még egy kifejlett paripa, de a Mester szintű lovaglásommal úgy gondoltam, hogy nem okozhatott ez problémát. Legalábbis nekem, aztán hogy ő hogyan vélekedett minderről, azt hirtelen nem tudhattam. Oldalra tekintve pedig csak azt láttam, hogy Hisame föld felett levő suhanása földön való vágtává változik, de nem lassult, a lendülete megmaradt mivel feldönteni akarta a lányt.

- Ó jaj. – ijedtem meg hirtelen.
Valóban nem gondoltam, hogy újra ehhez a képességhez fordulnak, pedig az eszembe is lehetett volna. Nyilván tényleg nem volt itt olyan, kinek töltenie kellett az életpontjait, így talán ők is tudtak kicsit szabadabban küzdeni. Valamilyen szinten örültem is ennek, de szenvedő alanyként sajnáltam is kicsit. Úgy ugrottam le a lángoló paripa hátáról, mintha éreztem volna a fájdalmat, mit az állat tüze adott. Mosolyogtatni való jelenet lehetett, de mosolyogtatott engem az is, ahogy Hisame a lányt tarolta el a testével. Kellett engem figyelnie. Nyilván nem ez volt a terv, de végül nem is jöttünk ki belőle olyan rosszul.
- Hehe. – nevettem fel, azonban nem időzhettem rajtuk olyan sokat a tekintettemmel, így fordultam is vissza hamar az én páromhoz – Nos, lássuk milyen erős is vagy kedves Rózsa.
Előrébb hajoltam. Próbáltam igazítani a lábaim alatt a földet és látványos levegővételeim voltak. Próbáltam minél veszélyesebbnek látszódni, de Peter maradtam, így lényegében maradt minden úgy, mint ahogy korábban volt, talán csak egy kis értetlenséget sikerült szülnöm a paripa számára. Mindegy is, nem produkáltam tovább magam és rugaszkodtam el, futottam Rózsa irányába. A vállammal akartam borítani őt, már ha volt annyi erő bennem, hogy én borítsam és ne ő engem.
Hisame nevetését persze így is hallottam, hogy nem rájuk figyeltem. A kárörvendő hangja lelkes volt és a kacaja gonosz, hogy tudta borítani a lányt, azonban tudtam is, hogy ennyi nem volt elég a számára. Ha Ayani nem cselekedett mihamarabb, úgy félő újabb támadást kaphatott a lányomtól, mert bár örült, tudta, hogy ennyi nem volt elég, hogy véget érjen ez a küzdelem.

Idegesítő volt Rózsa képessége. Vagyis nem is egészen a képessége, csak az, hogy folyamatosan használatba volt az. Na meg hogy újra gyógyult, ahogy Ayani használta a legendás idomár kesztyűt. Nem sok esélyem volt így a paripa ellen, sőt szinte semmi és belegondolva, hogy Ayaninak milyen képességei is voltak még a tarsolyába. Ej, már elment a kedvem ettől a küzdelemtől.
Félretekintettem. Ayani épp Hisame hátán volt. A fejem csóváltam, mert nem értettem, hogy miért akarta mindenki meglovagolni őt. Vagyis tudtam, sárkány, meg miegymás, de egy idő után már unalmasnak tekintettem ezt az egészet. Elvesztette az értékét a sárkányon való lovaglás, hogy mindenki rajta akart lenni. Hogy Ayani lefogta a szárnyait, úgy szinte tehetetlenné tette Hisamét. A lány csak magának köszönhette a következő történést, miszerint Hisame a földre huppant és kezdett el a lánnyal együtt hemperegni a fűben és a sárban, míg le nem esett róla, vagy el nem engedte. Lehet, sőt biztos, hogy nem volt a legszebb megmozdulás a lányomtól, de Ayani nem hagyott más lehetőséget neki. A mosolyom őszinte volt, mivel Hisame „támadását” véleményeztem.
Eközben Rózsa is felállt. Az imént eldöntetett, hogy nem sokat értem ellene, így nem is erőltettem annyira tovább, hogy sebezzem őt. Inkább az ő támadásainak a kivédésre koncentráltam. Találkoztunk már párszor, hogy valamennyire ismerjem a mozdulatait és talán gyorsabb is voltam tőle. Bíztam benne, hogy sikerül. A célom volt, hogy magam mellett tartsam még egy ideig, hogy ne segítsen Ayaninak, de mégis minimális legyen a sérülésem és így inkább vártam, hogy ő támadjon újra.
- Remélem nem vagy olyan törékeny, mint egy tényleges virágszál. – utaltam a nevére és igyekeztem cukkolni egy kicsit.