[12. boss]

Bárki bármit is állítson, egy biztos: én ott voltam! Lehet, hogy senki tudomást sem vett rólam, elképzelhető, hogy észre se vettek, meg oda se fordultak hozzám, és nem trécseltem jólesően senkivel. Egy dologért jöttem: hogy pontot vadásszak magamnak. Rá kellett jönnöm, hogy igencsak jó dolog ez a bossozás, mert instant szintlépés jár minden ötödik után. Hát ezt hagytam ki én eddig? A többiek után kellett volna csinálnom…!

Biztos voltam benne, hogy túlélem, hogy kimaradok a nagycsaládi összejövetelekből. Itt voltak a múlt alkalomról megismert arcok. Legalábbis sok ismerős volt. Aztán a fene se tudja, hogy egész pontosan mennyivel is találkoztam. Értelemszerűen akkor nem az arcokat figyeltem. Az előző volt nekem az első, és ahhoz méltó módon izgultam is: fel ne ismerjenek, az arcom meg ne jegyezzék, senkiben semmilyen mélyebb benyomást ne tegyek. Hát, azt hiszem, hogy elnézve a körülöttem kialakuló társasági életet, ez sikerült is: tényleg senki oda nem jött volna hozzám. Siker! Csinálja valaki ezt utánam!

Szóval ezúttal nem stresszeltem: kényelmesen elhelyezkedtem a fal tövében, találtam egy megfelelően nem túl semmilyen helyet. Éppenséggel nekem bárhol jó lett volna, csak az akusztika legyen megfelelő, és legalább azt halljam, ami fontos: a főbb bossinfókat.

Nem igazán hívtak engem erre, de az nem azt jelenti, hogy nem voltak meg a saját értesüléseim azt illetően, hogy hová is kell mennem. Ugyan már, két lábon járó információbázis voltam! Hogy a bossinfók újdonságok? Részben, igen. Nekik erről persze nem kell tudniuk – vigyorogtam magamban, és nem, nem volt kedvem senkivel sem megosztani örömöm okát. Mondjuk ennek részben az is oka volt, hogy én sem tudtam: egyáltalán miért vagyok én ettől boldog? o.O

Vegyes érzések keringtek bennem. Szinte egész végig a hányinger kerülgetett. Ez nem az én közegem. Szívesen félrevonultam volna az ismerős sötét sarkokba, azonban most ezt nem tehettem meg. Én akartam hogy így legyen és végig is csinálom. Ott álltam előttük magabiztosan kihúzva magam és tettem azt, amihez értek. Minden szükségtelen gondolatot elfojtottam. Én így működöm.
Ahogy azt vártam Mirika nem osztotta meg velem a bossról szerzett infóit, de eldöntöttem hogy nem is érdekel. Nem fogok neki könyörögni. Aztán Ayani jött oda hozzám. A kézfogás sikerült - bár a kelleténél talán kicsit szorosabb volt - és a szavaira is lett volna válaszom, ha épp beszédesebb kedvemben vagyok. Rá azt hiszem, számíthatok. Nem egyszer segített már ki szorult helyzetekből egy-egy bossharc alatt, ami azért egy ponton eléggé bosszantó is…
Aztán mikor eltűnt az orrom elől észrevettem a közeledő maszkos alakot. Hiába takargatta az arcát nem volt nehéz kitalálni, hogy mégis kivel van dolgom. Ha most azért vette fel, hogy gúnyt űzzön belőlem, akkor tényleg nem tudom, mit csinálok vele… Végül ledobta elém és pár szóban emlékeztetett a megbeszélésre. Mintha kéne rá emlékeztetni… Egy kisebb bólintásra azért futotta felé is. Aztán elkezdte ismertetni a bossinfókat. Jó hogy mindenről én hallok utoljára. Annyi viszont továbbra is biztos, hogy nem fog túl sokáig elhúzódni a harc. Még mindig nem tudom eldönteni, hogy egész pontosan hogyan is viszonyuljak a kovácshoz.  Egy részről az őrületbe tudott kergetni de a következő pillanatban meg már egész elviselhető alaknak bizonyult.
Szophie is befutott. Azon maroknyi emberek egyike, akiknek talán tényleg örülni tudtam. Az ölelést mondjuk elég sután sikerült viszonozni de, örültem neki, hogy olyasvalaki is lesz a hátam mögött, aki remélhetőleg segít majd, ha szorul a hurok.
Végül úgy tűnt mindenki összegyűlt és készen állt, hogy bemenjünk. Többen voltak, mint vártam és ez zavaró volt. A fogaimat összeszorítva hátat fordítottam nekik és nekifeszültem a kapunak.
Rohanni kezdtem a boss felé és szinte szárnyaltam. Most hogy már nem volt időm idegeskedni és gondolkozni többet. Megtettem, amit már olyan régóta el akartam érni. Nem kellett már mások hátát néznem. Nem volt előttem senki más csak a boss. A többiek is jöttek. Hallottam magam mögött a rohanó lábak dübörgését de egyik sem tudta tartani velem a lépést. Tiszta fejjel egy pillanatnyi hezitálás nélkül aktiváltam a képességem mire az árnyékom életre kelt és a hátam mögül felemelkedve könnyű páncélként tapadt a bőrömre. Aztán elértem az első gyökeret és a kezeimmel szaggattam és kaszaboltam. Egy ütésem sem csúszott félre. Egytől-egyig tökéletesek voltak. Az már egyáltalán nem izgatott hogy ez talán csak a boss gyengesége.

//10x27=270 sebzés megy az első gyökérre majd ha az nullázódott, akkor a többi a következőre stb. Képesség sikeresen aktiválva: +28 hp így Kazu élete 138-ra növekszik.//

Mire odaértem, már eltűntek a gyökerek, és végre megmutatta magát ez a rondaság. Tövises szúrós boss, szerencsére viszont tudtam, hogy a törhetetlen fém bizonyára simán átvágja, ha nem is véglegesen. Hátrapillantottam, furcsa volt, hogy ennyire elöl voltam, nem szoktam hozzá ehhez a gyorsasághoz, persze ez nem jelentette azt, hogy hibáztam volna. Nem, jócskán tettem azért, hogy a vágásaim pontosak legyenek, így csupán a képességemet kellett aktiválnom, a már megszokott föld kulcsszóval, s amikor ez megvolt, már lendítettem is a Katanát, hogy salátát készítsek a többieknek.

Képességaktiválás, majd 5x(35+30)=325 sebzés megy a bossra, 6.körömben pihizek.