Al's apartman

Anat kérése kicsit meglepett, de amikor meghallottam mit is kellene tennem rögtön igent mondtam neki. Ezt nem hagyhatom ki, Alexnak szüksége van rám, na meg persze tartoztam már neki ennyivel, na meg persze ott van az a rejtélyes szoba... Csak nyerhetek a dologgal, bepillantást nyerni egy férfi féltve őrzött szobájába. Előre felkészültem a nagy alkalomra és bátorkodtam beszerezni egy-két felszerelést ami hasznunkra válhat. Szerencsére a Kezdetek városának piacán szinte minden beszerezhető elég olcsó áron. Hosszú ízléses kék színű picikét fodros szoknya, hozzá illő kényelmes lábbeli és egy ing. A tükör előtt állva csodáltam magam, vagyis inkább elcsodálkoztam. Furcsán állt a szoknya, nem igazán szerettem, csak alkalmanként... Viszont valami még hiányzott a csodálatos cosplayemből. A haj, túl problémás lett volna tükör előtt állítgatni a hajhosszúságom, a színnel babrálni és a többi dologgal, na meg persze később a visszaállítás... Helyette beszereztem egy félhosszú szőke parókát. A szemszín maradhat... legalábbis nem éreztem szükségesnek minden apróságra kitérni, na meg persze ennyire közelről nem is volt alkalmam szegény lányt kifigyelni... Alig párszor találkoztam vele, csak reménykedni tudok, hogy nem tér el nagyon kettőnk szemének árnyalata. Hamarosan idő van... legalábbis ha nem jött közbe semmi Anatnak akkor minden bizonnyal már beinvitáltatta magát. Lassú óvatos léptekkel sétáltam a Limen folyosóin a kis öltözetemben, próbáltam odafigyelni, nehogy valaki meglásson ebben a hacukában, elég kellemetlen lenne... Amint az ajtóhoz értem, üdvözöltem egy biccentéssel "Segítő #1-es-chant", legalábbis ha ö előttem érkezett meg, majd a fejem óvatosan az ajtóhoz tartottam, ahhoz, hogy jól halljam a bent folyó beszélgetést pedig aktiváltam a Hallgatózás jártasságom. Anat éppen Hinari elhódításáról beszélt, amire Al heves ellenkezésbe tört ki, hangjából ítélve igazak a pletykák ö tényleg... Kicsit megmosolyogtatott, hogy ennyire nem képes leplezni az érzelmeit, magamat pedig gonosznak éreztem ezek után, de úgy éreztem szükség lesz itt egy szemléltető eszközre, és biztosan fura lenne ha egy életnagyságú kitömött Hinari-val sétálgatnék a tárgyaim között... Szóval maradt a cosplay. Megvártam a végszót majd nyúltam a kilincshez, azonban semmi szükség nem volt rá ugyanis az magától kinyílt. Fejemet lehajtottam, hogy hajkoronám az arcomba boruljon, és ne lehessen rögtön felismerni, legalábbis reményeim szerint... Megtettem pár lépést, hogy kényelmesen bejuthassak a szobába, majd Al felé kezdtem rohanni széttárt karokkal, hogy aztán a fiú nyakába ugorhassak. Egy szót sem szóltam inkább megvártam, hogy kifantáziálja magát.

//Hinari-nyan ha ezt olvasod/tad bocsi       //

Önfeledten már-már rohantam Al felé széttárt karokkal, bájos mosollyal az arcomon, úgy éreztem az öltözet túl jól sikerült, aranyos szép, és valljuk be egész jól áll a szőke haj. Al arckifejezése minden lépésemnél valamicskét mintha változott volna, de nem érdekelt, a mozdulatlan fiút oly egyszerűen öleltem át majd szorítottam magamhoz, mintha csak egy egyszerű plüssmackó lenne. Arcomat eleinte csak a mellkasába temettem, megható pillanatot varázsolva, ha már az igazi Hiivel ezt soha nem teheti meg...(xD) legalább pár másodpercig érezhesse, hogy milyen amikor átjárja a testét az önfeledt boldogság.
- Alex... - félénken mondtam ki a nevét felemet pedig az arca irányába fordítottam, szinte vadásztam a tekintetére. - most a szemembe kellene nézned, majd egy mély érzéki csókkal üdvözölnöd... Haah.. Ezt még gyakorolnunk kell! - fújtam fel az arcom, majd elengedtem a fiút, akit hosszú másodperceken keresztül öleltem, minden nőiességem bevetve. Pár lépést hátráltam tőle, majd Anatékhoz léptem.
- Igazad volt Anat, tényleg szüksége van egy barátnőre, a "Kicsi Saito"-nak. - hangsúlyoztam ki a nevet amit korábban Anat aggatott rá, elég nevetségesen hangzott főleg mert Anat magas férfias körberajongják a nők, Alex pedig korábbi tapasztalataim szerint inkább a háttérben marad, és még csak meg sem próbálja megvillogtatni a sármát. Egy tükröt próbáltam keresni a szobában, ha viszont nem találtam anélkül igazítottam meg a kócos hajam, és előkerestem egy Miriéhez hasonló szemüveget, végül is jelen esetben a külső fontos tényező, ahhoz, hogy feltárjuk mi is áll Al túlságos szégyenlőssége mögött.
- Legalább kicsit megdobogtattam a szíved ugye? - fordultam a fiú felé csillogó szemekkel, majd körbefordultam az új viseletemben, hagyva, hogy a szoknya szépen megperdüljön a levegőben.
- Fess és elegáns... na meg persze udvarias! - egészítettem ki Miri mondókáját. - Ha egyetlen lányt is valaha megsértesz, vagy rossz benyomást keltesz benne, legyen szó bármiről, azt örök életedben emlegetni fogja, és az összes ismerőse tudni fog róla, és persze azok ismerősei is... - Bólogattam hevesen, s fel alá sétáltam a szobában - még szerencse, hogy a mostani eset csupán egy rögtönzött próba volt, való igaz, hogy váratlanul ért, de egy igazi férfinak tudnia kell kezelni az ilyen eseteket is. - Ha a nap végére már azt sikerül elérnünk, hogy ne álljon mint egy szobor amikor felbukkanok, akkor már megérte a kemény munkát.  

Vetkőzz Al, Jun látni szeretné a hörcsögös alsógatyád! \o/ xD

Tükör híján végül csak felszínesen tudtam hejretapicskolni a rakoncátlan tincseket.
- Persze, hogy én vagyok. Csak nem másra számítottál? - nyújtottam nyelvet felé, majd megráztam a hajam, hátha többet érek el vele mintha órákig simogatnám... - Azért egy tükröt igazán elhelyezhettél volna... - jegyeztem meg a fiúknak aki szinte mozdulatlanul állt akár egy szobor arcáról pedig szinte gond nélkül le lehetett olvasni, hogy erre igazán nem számított. A meglepetés ereje ismét győzedelmeskedett. Elégedetten huppantam le a kanapéra, és figyeltem, hogy mit fog kiválasztani Anat ruhái közül. Mii-chan még oly kedves is volt, hogy egy szép inget is a kezébe nyomott.
- Gyerünk Al, ne várass minket. Az egész napunkat feláldoztuk csak érted. Amúgy sem kell szégyenlősködnöd előttünk. - vigyorogtam közben vártam, hogy mi következik. Szinte már láttam lelki szemeimmel, hogy Al vöröslő arccal lassan leveszi felső ruházatát, és egy lassú mozdulattal pedig megszabadul nadrágjától... Cuki állatmintás alsógatyájára pedig felhúzza Anat egyik nadrágját. Furcsa érzés ilyesmiről fantáziálgatni... és úgy tűnik mégsem fog előttünk átöltözni. Pedig azt gondolná az ember, hogy ilyen korban férfi ember már nem fog szégyenlősködni.
- Szeretnéd, hogy kimenjünk amíg átveszed a ruhákat? - mosolyogtam a fiúra, közben lábaimat hintáztattam a levegőben. Egészen kényelmes kanapé... a szoba pedig otthonosan van berendezve... - Egész csinos kis lakásod van, biztos minden lány megveszne érte... - simítottam végig kezem az üvegasztalon. Egy hozzá hasonló fiatal növésben lévő fiúnak biztos rengeteg rejtegetni valója van... főleg, hogy szingli. Biztos van egy-két szaftos magazinja is valahol... hmmm... ha a helyében lennék hova is rejteném? Az ágy alá! Óvatosan lemásztam a kanapéról, mivel ágy híján ezt találtam legmegfelelőbb helynek ahova elrejthet bármit is. Először csupán belestem a szűk kis lyukon, majd végül bedugtam a kezem hátha találok valami izgalmasat. Tényleg... vajon idebent is árulnak egyáltalán ilyen témájú dolgokat? (o_O)

Alt elnézve hosszú napnak nézünk elébe, már közel fél órája bent vagyunk nála és makacsul ragaszkodik amellett, hogy ö bizony jó úgy ahogy van, nem szükséges új ruhákat kipróbálnia és egyéb marhaságok. Kicsit megsajnáltam szegényt, de ez még nem jelenti azt, hogy nem kell kipróbálnia új dolgokat. Magamba feledkezve turkáltam Al kanapéja alatt, nem igazán akaródzott semmi sem horogra akadni, pedig teljesen biztos voltam, hogy oda rejtette el a kis titkait. Mii-chan kérdésére kaptam fel a fejem, és ültem fel.
- Háát... Mindig is ki akartam próbálni, hogy alaposan körülnézek valaki szobájában, és mivel Alex szingli és magányos gondoltam biztos van néhány érdekes magazinja. - válaszoltam a lány kérdésére, majd felkeltem a földről, ugyanis az ott folytatott kísérleteim kudarcba fulladtak, és visszahuppantam a kanapéra Anaték mellé karba tett kézzel és vártam Al divatbemutatóját. Ami azonban elmaradt... Szegényke túlságosan önbizalom hiányban szenved, pedig van egy szépen berendezett háza, egy jól menő céh tagja, viszonylag kedves is. Nem értem miért érzi úgy, hogy Hinari nemet fog neki mondani. Igaz, nem ismerem a lányt, fogalmam sincs hogyan vélekedhet róla, de biztos vagyok benne, hogy nem alaptalanok az érzelmei felé. Al kis önmarcangoló monológjára csak megráztam a fejem, majd felkeltem a kényelmes kanapéról és felé sétáltam.
- Al... nem tudom hallottál e róla, de én megtanultam Mer-chan híres pofonjának minden fortéját, szóval ne idegesíts fel. Nem akarlak megütni. - lépkedtem a fiú felé fenyegető tekintettel, habár közel sem sikerült olyan jól elsajátítanom Meredith-chan képességét mint szerettem volna, de hátha ettől észbe kap a fiú. Sosem volt kenyerem az erőszak, és nem is akarom most elkezdeni szegénynek a kínzását. Kitártam a karjaimat és megöleltem - Jól van,jól van, add ki szépen magadból ami odabent annyira fáj. - simogattam a hátát, mintha egy kisgyerek lenne akinek fáj a hasa - Ha végeztél akkor pedig végre komolyan veheted a feladatod. Légy férfi! - emeltem fel a hangom - Ahogy Anat is mondta, felpróbálsz pár ruhát, amelyik tetszik, megnézzük milyen vagy benne és léphetünk a következő feladat felé. - mondandóm végeztével elengedtem a fiút és hátráltam pár lépést.

Úgy tűnt elcsodálkozott a hirtelen felindulásomra, nem csoda nem sok embert fenyegettem még pofonnal, a komoly ábrázatot hamar felváltotta egy mosoly, amit egy ölelés kísért. Csoportos ölelés, Alnak szüksége van sok ölelésre, hogy érezhesse a szeretetünket, azt, hogy törődünk vele, és persze, hogy ne legyen depressziós. Amióta bent vagyunk mást se csinál csak csendben ül hallgat, elszörnyedve néz sápadt arccal mintha valami szörnyek lennénk. Nem szép dolog tőle, főleg mert mi miatta vagyunk itt. De ki lennék én ha nem bocsájtanék meg egy ilyen apróságot.
- Ha meg akarnánk fojtani akkor kötelet is hoztunk volna :3 - súgom a fiú fülébe, kis kuncogással megfűszerezve. Az a fő, hogy érezze a szeretetünket. Habár nem mintha kötelet nem akartam volna hozni, csak a nagy sietségben végül a szobámban maradt... Nem baj, jobb is így. Hátráltam pár lépést, miközben már én is szerettem volna levegőhöz jutni a csoportos ölelkezésből. Kicsit gyanúsan hosszúra nyúlt az ölelkezés... viszont gyorsan kapcsoltam és átláttam Anat sátáni tervét. Sietve rátapadtam Al derekára kezeimet átfontam körülötte és erősen tartottam, hogy véletlenül se tudjon megszökni.
- Nem hiszek neked - öltöttem nyelvet a fiú siránkozására. - Eleget kérleltünk már, most pedig add át magad az "élvezeteknek" - Félő, hogy ha így folytatom szarvaim nőnek. Pici ördögszarvak, habár talán egész jól állna, de jobb szeretném ha semmi sem akadályozna a fésülködésben.
- Anat ne hagyd, hogy átverjen, szedd le róla. - Anatot ismerve, lehet megsajnálja szegény párát miközben meghatóan siránkozik, ezt nem hagyhatom. Alnak le kell vetkőznie! Szinte kántálás szinten zúgtak a fejemben a szavak. Ha Anat sikeresen megfossza kicsi Saito-t a felső ruházatától, én is megpróbálkozom, hozzá hasonlóan leszedni róla a nadrágot.

//    Szarvaink fognak nőni //

Al nyafogása kezd az őrületbe kergetni, ennyire zavaró tud lenni számára két másik ember érintése, hogy könyörög a szabadságáért? Minden egyes mozdulata eszembe juttatja azt a pillanatot amikor hosszas elmélkedés után végül súlyemelés helyett keresés jártasságot vásároltam... Micsoda hiba volt... most könnyedén megfognám a lábait és pár mozdulattal ruhátlanítanám a fiút. Még csak a gombig kibontásáig se jutottam el de máris Miri szavaival próbált lelkiismeretemre hatni, majd Anat pillantása, elég volt, hogy elengedjem a fiút. Nem szívesen tettem ugyan, de legalább léphetünk a következő feladatra.
- De aztán meg ne szökj nekünk... elég egy gyanús mozdulat és minden emberemet rád állítom Al. - böktem meg a fiút, hogy mihamarabb a ruhatár felé vegye az irányt, és túlessünk ezen, hogy aztán komoly "felnőtt" emberek módjára megtaníthassuk egy két fogásra. Már előre láttam lelki szemeimmel, hogy Al elegáns férfias mozdulatokkal randira hívja a szőke kardforgató lányt, aki a fiú új megjelenése és modora láttán kénytelen lesz igent mondani, majd aztán hazakíséri és túlesnek az első csókon. Tökéletes haditerv, azonban semmit sem ér ha nem látom az áldozatot, mit is csinál. Arrébb lépdeltem, hogy tökéletesen belássak a ruhák közé, viszont Al inkább a sajátjaiból válogat, miközben mormolja, hogy mit érdemes felvennie az első randira. A fiú vetkőzése alatt mellé suhantam, hogy aztán betekintést nyerjek miket is rejteget odabent. - Az én ruhatáramhoz képest elég szegényes készleteid vannak. - jegyeztem meg hangosan, habár nem sértésnek inkább amolyan célzásként. Viszont abban lehet valami, hogy ö nem felesleges semmit érő divatos ruhákra költi a nehezen megtakarított pénzét, hanem inkább a harci felszerelései javíttatására, vagy új eszközök beszerzésére. Anattal ellentétben én inkább csak hátráltam a fiútól, bőven elég volt annyi a közelségéből ami alatt taperolhattam a lábait, illetve öltözés közbeni pillantások amiket rá vetettem.
- Egyáltalán nem lapoztál bele a könyvedbe igaz? - megráztam a fejem, minek is költöttem randitippes könyvre a fiúnak ha semmi hasznát nem veszi. Ennyi erővel vehettem volna neki antidepresszánsokat is talán azoknak több hasznát vette volna... - Az öltözeted túl szürke és komor, nem mindegy, hogy éppen randira vagy temetésre készülsz éppen. Legalább a kabát alatti ruháidat cseréld le valami melegebb színre. Mondjuk egy piros póló... vagy egy mintás boxer! - öltöttem ki a nyelvem a fiúra pillantva. De igazam volt, nem lehet mindene ennyire egyhangú, mert a randipartnerét is lehangolja vele. - De... a sál az jó ötlet. Ha Hinari-chan elfelejt felvenni a hidegben akkor a nyaka köré tekerheted, hogy ne fázzon meg.