Al's apartman; the second

- Meglepetésbuli! Meglepetésbuli!... Meglepetés.. Buli? Miről beszélsz Mr. Canterbury? - a tenyerem a plüssmaci szájára tapasztom, és magamhoz szorítva az ajtóhoz osonok, kipillantok rajta, majd hangtalanul visszacsukom, hátam nekitámasztva csusszanok le a földre, a játékszert "vállainál" fogva magam elé tartva nézek farkasszemet a kis husikával.
- Psszt. Ez titok! Ha elpletykálod mindenkinek akkor az már nem titok! - hiba volt elmondani ennek a medvének... nem tudja tartani a száját... Hangosan felsóhajtok, majd ismét két lábra küzdöm magam. - Gyere, visszaviszlek Timberly-hez, és Mr. Thompsonhoz. Szerintem rossz hatással volt rád, hogy külön aludtál. Nézd meg, annyira vágytál a társaságra, hogy rögtön ilyen alaptalan dolgokat pletykálsz! Ejnye! Még, hogy Meglepetés buli lesz, Alex szobájában. Micsoda butaság HA HA HA! Nem tudom, honnan vetted ezt a butaságot Mr. Canterbury. Ez most úgy hangzott mintha azt feltételeznéd, hogy Shu az imént küldött volna egy üzenetet amiben összehívott  volna minket... Ne csinálj úgy mintha én nem tudtam volna tartani a szám! - a medve orrához nyomom az  ujjaim, és csúnyán nézek rá. Mérgesen.. Majd lepakolom a másik két plüss közé, ahogy ígértem.

Megfésülködtem, és felvettem a legszebb ruhámat, amit még anyukám vett nekem a születésnapomra. Nagyon szeretem, és gyönyörűen nézek ki benne. Tudom, mert anyukám mindig azt mondja, hogy úgy ragyogok benne akárcsak a napocska! Mert a ruha sárgaa. Bizony sárgaa. Két szép napraforgót mintázatú csattocskával ékesítettem a hajamat, hogy ne csússzon szét. Belemosolyogtam a tükörbe, ahogy a hölgyek csinálják, megcsipkedtem az arcocskám, hogy kipiruljon.
- Kéééész! Gyönyörű vagy Jun! Nagyon gyönörűű! Ez az a ruha amit azért vettél magadnak, hogy majd nyáron amikor Anat elvisz randizni, lenyűgözd vele ugye?
- Persze, ez az a ruha TükörJun... Szerinted is tetszeni fogok neki benne ugye? Alig várom, hogy lásson! - kirohantam a szobából, keresztül a folyosón, végig a céhházon, majd bekopogtam az ominózus ajtón. Természetesen nem érkezett válasz. Csendben várakoztam, majd körbenéztem, hogy senki se legyen a közelben ahogy azt mindig szoktam amikor idejövök.
- Ma is eljöttem Senpai! Ma lesz a... - félve körbenéztem majd a szám elé teszem a kezem és suttogom - a buli - majd ismét elvettem a kezem és normál hangnemben folytatom a társalgást. - Szerintem mindenki örülne, ha el tudnál jönni, tudom, hogy nagyon fontos munkád van, ezért nem is zavarnálak sokat, de azt hiszem kezdek aggódni érted. A többiek is aggódnak. Néha majd gyere elő, szeretnék sok mindenről beszélgetni veled. Szeretlek, majd még jövök. - megölelem az ajtót, és elindulok Alex lakrésze felé...


- Kop kop kop! Van itthon valaki? - vigyázzállásban várakozok az ajtó előtt, hogy bejuthassak. Ha kinyílik az ajtó, bemegyek, és becsukom magam mögött az ajtót, és Shu-tanék felé fordulok. - Mi a terv? Szeretnéd ha elbújnék Alex fehérneműs fiókjában? Nem hiszem, hogy beférek oda, de ha mindenképpen ezt szeretnéd... Megpróbálhatom. - Ha nem válaszol azonnal szökellek is a fiók után kutatva, hogy belemásszak.

Spoiler:

A fiók nem lett meg ugyan de végül sikerült elbújni egy szekrényben. Résnyire nyitva hagytam az ajtót, hogy ki tudjak kukucskálni, és ugyan tökéletes rejtekhelynek bizonyult, nem kellett sokáig Alex csinos göncei mellett lógnom. Az ajtó kinyílt és mindenki a belépő fiúra veti magát, én sem teszek másképpen, hiszen ez a feladatom. Kitörő örömmel fogadom, szélesre tárom a karjaim és a utolsóként rohamozom meg, egy picike löketet adok a szégyellősebbeknek, és újoncoknak, többek között Kanamit is próbálom magammal rántani, hogy őt is a fiúhoz nyomikázzam picikét, hiszen ez az ismerkedés alapja. Az érintkezés.

Összeücsörgés a kanapén, segítek kipakolni egy kis rágcsálni valót, és italt, poharakat sorakoztatok fel még mielőtt én is bepasszírozom magam. Shu-chan ötletére izgatottan dolgoztak az ujjaim, majd hagytam legalább öt másodpercet, hogy valaki önként vállalja a feladatot és kezdjen.
- Senki? Akkor majd én kezdek! - pattanok fel a helyemről, és már hozzá is kezdek a képek sorozatos vetítéséhez és azoknak a kommentálásához.
- Közös Dojotakarítósi buli. Mindenki tisztítószerekkel felfegyverkezve felsorakozik Chizu-channál a dojoban, és várják az eligazítást. - végigsimítok az államon, és vetek még egy pillantást a képre (Kanamin rajza), majd lapozok, ezúttal az én mesterművem következik.
- Ah ez könnyű! A művész a céhtagok egyéniségéből próbált kiragadni egy darabot és papírra varázsolni azt. Nézzétek ezeket a határozott vonásokat a papíron, a színvilágot, a karakterek karakterességét, és ha elég csendben vagyunk akkor hallhatjuk, hogy mit is mondd nekünk valójában. Psssz. - és a fülemhez tartom kitárva a kezem és közelítek a képhez, mintha hallgatózni próbálkoznék. Persze semmi nem idevaló hangra nem figyelek fel, vállat vonok és lapozok.
- A kép címe lehetne akár "A szerelmünk beteljesedése" is. Nézzétek az asztalnál ülő étkező emberek boldog arcát, ahogyan szerelemmel átitatott étellel tömik magukat. Aaah. Úgy érzem, hogy az alkotó egy mélyebb üzenetet is elrejtett a műben! Elég csak a betűkre pillantani. Ha picit átrendezzük a szereplők feje felé írt betűket akkor megkapjuk azt, hogy "D A I S U K I JUN!" Hmm érdekes... - huncut vigyor, és büszkeséget sugárzok magamból, képességeimet és szemfülességem akár még Sherlock is megirigyelhetné, hiszen ilyen rövid időn belül sikerült rátalálnom a kép valódi mondanivalójára, ami nem más mint egy burkolt szerelmi vallomás egy szégyenlős fiú tollából. Lapoztam is tovább.
- Szerelmem születése. Nézzétek azokat a picinyke szarvacskákat, azokat a békés, ártatlan szemecskéket, azokat a karmokat amik kozmetikus után kiáltanak. Hát nem imádni való? - és már lapoztam is tovább az utolsó képre(Cearso képére) - Ez pedig az előző kép folytatása is lehetne. A címe pedig "Az eljegyzés." Amikor az összes szerelmem felsorakozik a 9. szint legelőire majd egyenként térdre rogyva előkapják a zsebükből a gyűrűket, és megküzdenek a jobb kezem szerelmetességéért. Nem kell tolongni srácok. Én mindenkié vagyok. Mindenkit szeretek. Keblemre \o/ - tárom szét a mancsaim és várok, hátha a soron következő szeretne egy ölelést

Ötletelő - rajzok


Most már tessenek írni szépen :paskol:

~El fogok késni. El fogok késni. Ez is a te hibád..
Korholom le az Artemist, miközben elteszem a helyére, és gyorsan leszerelem magamról a harci felszerelést.
Na jó, részben egy kicsit én is hibás vagyok a dologban.
~Miért kell elfogadnom minden egyes kihívást, amit felém intéznek?
Én meg még azt hittem, hogy gyors kis párbaj lesz. Nem pedig egy félórás adok-kapok alakul ki a végére... De ez már egy másik történet, amit nem most fogok elmesélni.

Kopogok néhányat az ajtón, és ha nem reagálnak, akkor benyitok. Majd a szemeimmel 
-Elnézést a késésért. Volt egy kis dolgom. Örülök, hogy visszajöttél a céhhez.
Megállok a szoba küszöbe előtt. Engem még úgy neveltek, hogy ne menjek be egy szobába, ha nem adják meg rá az engedélyt. Ezt még egy meglepetés buli se írhatja felül. Főleg úgy, hogy nem igazán jöttünk ki a legutóbbi találkozásunkkor. Mármint nem az egymásba bórulós esetnél, hanem mikor Anat elöször mutatott be a csapatnak.
-Nem tudom, hogy ilyenkor szoktak-e ajándékozni az emberek, de hoztam egy ilyet. Azt mondták, hogy minél hamarabb meg kell enni.

Előveszem a dobozt, amiben a tortát tárolom, mióta Shu-val megküzdöttem. Persze a tortáról azóta levarázsoltam az íjász figurát.
-Lemaradtam esetleg valamiről? Ha nem, akkor lenne egy dolog, amit el szeretnék mondani.

Lassacskán úgy tűnik megvan mindenki, és Alexcica is meglepően heves. Süteményt majszolgatva hallgattam végig a mondókáját, ezúttal csendben. Majd amikor már úgy tűnt, hogy Alex abbahagyja, és már éppen nyithattam volna a szám, hogy én is mondjak valamit...megelőztek. Szóval ahogy az lenni szokott, egy újabb mondat, egy újabb elfogyasztott muffin, és a már így is túl bonyolult szappanoperánk szereplői ismét  mutattak valami újat magukból.
Röviden összegezve: Timidus féltékeny Hinarira aki elrabolja Alexcica szívét, Alex feje el lett tekergetve, és annak érdekében, hogy szerelmeteskedjen Hinarinnal, olyan szavakat használ amitől okosnak látszik. Shu-tan szeretné támogatni Alexcica szerelmességét, viszont legbelül szomorú amiért a céhbátyuskája szeretné kibontani a szárnyacskáit. Mindeközben Mi mellékszereplők lettünk.
Nem kellett sok, és máris összetalálkozott a pillantásunk Shushuval, rögtön tudtam mit szeretne, és azt is, hogy mit kell tennem. Nincs szükségem holmi forgatókönyvekre, a gondolkodás pedig mint tudjuk a gyengébbeknek való, ezért hát, lenyeltem az utolsó falatot is, ittam egy korty üdítőt, felkeltem és odasétáltam Alexhoz.
- Jólvan, jólvan. - megpróbáltam megveregetni a vállát. - Tessék itt egy keksz. :3 - felkaptam egy tálcát, és megkínáltam, hogy amíg beszélek ne vágjon a szavamba.
- Szóval, már régóta sejtettem, hogy van valakid mellettem. AH! - drámai, féltékenykedő félrepillantós fejfordítós póz. - De, hogy pont az unokatestvérem, nevelőanyjának legjobb barátnőjével? IGEN? Szép! Mondhatom szép... Még szerencse, hogy úgy kezdted a mondatot, hogy senkit sem szeretnél elhagyni, ezért nem leszek annyira nagyon, féltékeny, csak egy icuripicurit, rendben? - közben böködöm a tálcával.
- Amúgy engem nem zavar ha el akarsz költözni. Hiányozni fogsz, de ha ezzel közelebb kerülünk más céhekhez akkor nekem nem baj. Talán még közösen ünnepelhetünk is majd, a többiekkel, vagy ilyenek. Viszont... miért nem Hinarin költözik ide? - Hmm.. mintha Cear is mondani akart volna valamit... reméljük, hogy ő nem szerelmesedett bele egy másik céh egyik csinos/jóképű tagjába..