Teleport pláza

A város főterén található a szintre vezető teleportkapu, mely egy négyszögletes alapú kőemelvény lényegében. Mögötte a városi katedrális emelkedik, melynek vaskapu bejáratát két hatalmas szobor őrzi. A templomtorony harangját óránként megkondítják, a gyakori esti ködben hátborzongató élmény a visszhangját hallgatni. A téren gyakran rendeznek vásárokat a helyi NPC árusok, de a környék szolgál a legtöbb bolt otthonául is.

\o/ Wíííí! \o/

Taft. Még soha nem jártam ebben a városban, pedig csinos kis település. Ha a céhemnek nem lennének alacsonyabb szintű tagjai, eskü ideköltöztetném a céhházat. Nagyokat szippantok a levegőbe, úgy szívom magamba a városka illatait, színkavalkádját, látványát, az emberek sokaságát, mint a szivacs. Jóleső érzés itt kóricálni, még ha egymagam vagyok is. Időnként még nekem is jólesik a magány, bármennyire is társasági emberke vagyok. Viszont ha éppenséggel nincs társaságom, akkor rendszerint éppen vadászok. Ezúttal azonban nem mobra, hanem itemre.
Megint besúgóztam. Igen, már megint. Nem bírok magammal >.> Pedig mióta fejlesztettük a céhházat, nem mondhatnám, hogy felvet a lóvé. Gyakorlatilag minden fölös cuccomat pénzzé tettem, teljesítettem 1-2 megrendelést is, végül az összegyűlt összeget jószerével majd mind elkockáztam. De legalább nem volt haszontalan a próbálkozásom, s ismét sikerült táncba vinnem Fortuna asszonyt! Néha már kezdek attól félni, hogy kockafüggő lettem, ráadásul az ilyen sikeres próbálkozások csak még kevésbé veszik el a kedvem az újabb és újabb besúgólátogatástól.
Egy hangyányit azért csalódott vagyok. Tényleg nem akarok telhetetlen lenni, de ennél már csak az lett volna mencsibb, ha T1-es normál és T2-es ritka páncélt tobok Üsse kő, ennek is örülni kell, hisz dobhattam volna egy büdös nagy semmit borsos áron. A koordináták furcsa helyre vezetnek, Taft teleport plázájához. Hogy mi a csudáért hívnak egy ilyen létesítményt plázának, sosem fogom megérteni... Elérkezem a megadott helyre, villog is veszettül a mapom, hogy biza' itt vannak a drágaságok, pontosan ott, ahol állok. Ám bárhogyan is pillogok, nem látok magam körül semmilyen árulkodó jelet. Egészen addig tanácstalan vagyok, míg el nem lépek, s így a lábam alatt meg nem mozdul egy kő! Áhhám, szóval most aktiváltam a kis hamist! S voálá, egy kőlap alatt lapul egy zsák, s bizonyára benne vannak az itemek. Lássuk mit mit dobott a szerencsekerék >.>

Egy meglepő találkozóra hívtak meg engem, melynek egy bizonyos Scorpion volt a feladója. Röviden és tömören csatlakozni akart hozzánk, a céhhez. Meglepődtem. Örültem is meg nem is. Örültem, mert a kicsiny céhünk úgy tűnt, hogy bővülni látszódott, azonban olyan lelkes sem voltam, mint amilyenek kellett volna lennem. Rég volt már, hogy csatlakozni akart volna hozzánk bárki is. Mióta megalakult a céh, azóta leginkább csak távoztak tőlünk. Csupán csak Jay csatlakozott hozzánk legutóbb Channak köszönhetően. Már – már mondhatni meg is szoktam a családias légkört.
Persze céhvezérként nem állhattam hozzá így ehhez a dologhoz, nem lehetett létszám stoppot mondanom, de talán jól is jött ez a találka, amolyan felvételi volt Scorpion számára.
Nem ismertem, nem tudtam róla semmit sem. Minek a leginkább a hasznát vettem volna, az egy külső leírás a személyét illetően, hisz igencsak feszengtem, hogy nem találtam őt. Leültem egy padra. Talán ő felismerhetett engem, talán. Ismerte a céhet, úgy gondoltam, ismert engem is valamelyest, látott legalább.
Hisame nem volt mellettem, engem hívott, a sárkányt nem említette. Meg hát egy sárkány nem is biztos, hogy jó első benyomást nyújtott volna a számára. Bár tény, hogy igencsak sokakat vonzott a pikkelyes is.
- Oh. – emeltem fel a tekintettem, hogy a nevemet kiabálták. Volt hangja, azt meg kellett hagyni. Felálltam, megigazítottam a ruhámat, azért mégis csak, majd indultam meg felé. Szőke haja volt, ártatlan tekintette. A lányok talán aranyosnak mondták volna, én maradtam a kisfiúsnál. Intettem neki, reméltem, hogy meglátott, majd léptem elé és nyújtottam is a kezem – Hejhó. Örvendek, Peter vagyok. És te Scorpion, ugye?

Oh, egy lovag volt ő. Már csak egy paripa hiányzott alóla és e szőke hajával milliókat tudott volna elcsábítani úgy. Mint egy herceg, hehe. No mindegy.
A céhről kérdezett, majd miután levettem a szemüvegem, úgy taglaltam is pár dolgot arról, míg egy pad irányába vezettem magunkat. Kezdtem a tényekkel, az adatokkal, majd folytattam a létszámmal és a tagok egy - két adatával. Nem árultam el titkokat, mondhatni csupán csak neveket és kasztokat. A céh alakulásának a célját is elmeséltem, a történetét, de persze csak felületesen, hisz sosem voltam nagy mesélő, majd kérdezett ő.
- Van, persze. Szinte alig mondtál valamit is magadról. – nevettem fel, majd tekintettem rá és mutattam egy talált üres pad irányába, hogy kanyarodjunk arra – Nos kezdjük talán a legfontosabb dologgal. Mindenkinek volt, van oka jelenleg a céhben, hogy miért is csatlakozott hozzánk. A kérdés egyszerű, te miérted tennél így? És mielőtt jönne a rövid válasz, tud, hogy a mert csak nem elég indok. Vigyázok a többiekre, az idegenekkel óvatos vagyok.
Legalábbis próbáltam az lenni. Shu és Chan, Jay is és Lea, Arisa. Mindenki védeni való volt és e feladat az enyém volt. Meg kellett ismernem Joeyt most, nem szabadott felelőtlennek lennem. Persze ez nem egy randevú volt, nem vártam csodát ettől a találkozótól, de nem maradhatott ismeretlen a számomra. Hogy nem tudtam róla semmit sem, úgy nem küldhettem el a meghívót neki. Legalább az okát tudnom kellett, hogy miért akart csatlakozni hozzánk. Bevallom nem akartam, hogy kihasználjon minket. Volt egy céhházunk, kevesen voltunk, így egyszerű logikával rá lehetett jönni, hogy volt egy kisebb felhalmozott tulajdonunk és nem akartam, hogy ez kihasználásra kerüljön bárki által is.
Leültem a padra.

Nem tudtam különösebben értékelni az elejtett poénjait. Persze jó volt látni, hogy ilyen jó kedve volt, de első ránézésre kicsit gyerekesnek tűnt a számomra, vagy csak félő én álltam már túl komolyan a dolgokhoz.
Nemes szándék vezérelte, mit tisztelni kellett, azonban az utolsó mondata nem kevés kételyt ébresztett fel bennem. Reméltem csak, hogy nem lányokat akart felhajtani a céhvel, mert ez nem arról szólt. Nyilván Channak ott volt Jay, Shu pedig enyhén kicsi volt még hozzá, így nem is a céh tagjait féltettem, de nem akartam, hogy a Young Justice-nak miatta rossz híre keljen.
A mondataiból és ebből a helyzetből pedig arra is rájöttem, hogy nem most és nem így fogom megismerni őt. Mintha egy vallató lettem volna, úgy éreztem magam a padon ülve. Kérdezek, válaszol és várja a következő kérdést, hogy újra válaszoljon. Nem illett hozzám ez a szerep és igencsak kényelmetlenül is éreztem így magam.
- Rendben. Persze ez még nagyon kevés, hogy bízzak benned, de azt hiszem, hogy menni fog. Egy ideig biztosan. – mosolyogtam rá biztatóan, remélve, hogy így enyhül valamelyest a helyzet.
Tényleg nem tudtam meg sokat róla, de az nyilvánvaló volt, hogy nem vezérelte ártó szándék. Meg ha az is vezérelte, úgy félő ő járt volna rosszabbul, nem én, illetve nem mi.
Felálltam, magamra vettem a napszemüveget, majd fordultam hozzá.
- Gyere, menjünk. Megmutatom a céhházat és addig még tudunk beszélni. – a kezem nem nyújtottam neki, hisz nem volt lány, de vártam, hogy ő is felálljon hozzám, hogy együtt indulhassunk. Talán majd a többiek is alkothatnak a fiúról véleményt, de kételkedtem benne, hogy bármelyikük is megszólta volna Joeyt. Aztán kitudja, később lehet jó baráttá is válik.