[Miniboss] Chocobo Faló

A felesleges sokadiknak éreztem magam közöttük, de ez az érzés ismerős volt, úgyhogy csak vállon ragadtam, magamhoz húztam, és vigyorogva barackot nyomtam a fejére. A vigyor tényleg kiült az arcomra, a többit azonban csak gondolatban játszottam el. Furán is néztek volna rám biztos a többiek. Én meg nem akartam feltűnést kelteni. A világ minden kincséért sem. Nem véletlenül úgy sunnyogtam be közéjük. Nem a lopakodásommal, csak úgy, tudod, óvatos lépések és ilyesmik. Nem akartam zavarni őket. Én szépen megleszek magamban is, köszönöm.
Persze tisztában voltam vele, hogy ez nem így fog működni, hiszen volt már szerencsém egy-két társas bénázáshoz. Én bénázásnak hívom őket, de az adott csapat, akikkel voltam, rendre élvezték. Én nem egészen így voltam vele, de rájuk hagytam: ha cserébe ők eltűrték, hogy velük vagyok, az nekem csak jó volt. Könnyebb gyakás, olcsóbb fejlődés. Tovább lehet lépni. Futni. Szaladni. Tép… Eh, milyen baromságokat beszélek?!
A társas kapcsolatok ápolása engem nem érintett, senkit nem kellett üdvözölnöm. Darab ismerőst nem láttam. Vagy ha valakivel együtt is kalandozhattam valamikor a múltban, bizony az arca köddé vált az emlékezetemben azóta. Így pedig… Darab low EI-vel megáldott mozgó környezetszínező darabkaként álltam a csoportosulásunk szélén.
Néhányan, akik nem voltak túl ismertek, bemutatkoztak. Nem számítottam túlzott figyelemre, így biztos voltam benne, hogy senki nem fogja zokon venni, ha én nem mondok nevet. Kezdő felszerelésem volt rajtam. Ugyan ki szentelne különösebb figyelmet egy újoncnak? Reméltem, hogy a választ jól sejtem, és magas szintű pontjaim majd átsegítenek a nehézségeken. Kardomat markoltam, pajzsomba kapaszkodtam… Felőlem indulhatunk, készen álltam!

Miután úgy tűnt, hogy másnak nem volt kérdése a Chocobokról, Jeanie merészen bólintott egyet, majd a kerítésen található ajtóhoz lépett, hogy kinyissa azt. Hati közben elvigyorodva lépett Al és Hinari közé, könyökével barátságosan oldalba bökve a fiút.
- Majd legközelebb, haver! - kuncogott kissé gonosz hanglejtésben, aztán a kislányhoz lépett, megvárván, hogy mindnyájan bemenjetek a boss termébe. Azon túl a táj egy csapásra megváltozik: egy kietlen vidéken vagytok, egy vékony sziklaszirten táncoltok. Egy embernek nem is lenne olyan vékony, de tizenhétnek? Legalább harminc méter, ha nem, kevesebb, tehát nem a legalkalmasabb egy ütközethez. Egy üvöltés hangja rázza meg a földet, és láthatjátok, hogy három-négy, felnőtt mérettel rendelkező futómadár húz el mellettetek. Egy sziklán megjelenik az ocsmányság, egy halott Chocoboval a karmaiban, aminek a fejét rögtön bekapja, majd száját megnyalva elhajítja a tetemet, leugrik elétek, karmával rátok mutat. Feje fölött vörös név díszeleg: >>Chocobo Faló<<

Láttam, hogy közeledik felém. Bizonyára csak köszönni akar vagy ilyesmi… Nyitottam a számat hogy kipréseljek magamból egy „Sok szerencsét” vagy „Hello”-t de a következő pillanatban már ijedten kaptam félre a kezeimet, ahogy megölelt. Fújtam egy nagyot.
– Szophie… légy szíves ne velem ölesd már meg magad. - mondtam neki a szemeimet forgatva. Végül azért a jobb kezemmel viszonoztam az ölelést vigyázva, hogy a késem hegyesebbik fele ne érje a hátát.
– Na sok szerencsét és még több itemet. - engedtem tovább. Kicsit jobb hangulatban nézhettem újra körbe mire észrevettem egy újabb ismerőst, akit a legkevésbé sem akartam itt látni. Szívesen odamentem volna hogy „gratuláljak” a bossom legyőzőjének de Tachi megelőzött. Inkább úgy döntöttem, hogy ignorálom a kovácsot. A Parazita vacsoráira gondoltam, amiket tőle szereztem a tudta nélkül. Ezt neked te bolond, ilyen könnyű túljárni azon a rövid eszeden.
Végre elindultunk. A nem túl széles sziklaszirten végiggyalogolva aztán elértük a bosst. Nem teketóriáztam. Amint a szemem elé került megpróbáltam aktiválni a képességem és megindultam, hogy addig kaszaboljam, míg egy darabban van.

//Egy pihenő kör. Minden támadás talált: 8x26=208 sebzés. Képesség nem sikerült.//

A boss 23-at sebez Kazumára.

A boss felordít, majd Hinarit a szírt közepéről a jobb peremére taszítja.

A távolban hallhatjátok a démonfarkas kétségbeesett üvöltését:
- Gyorsan lökjétek vissza!

Az emlékképek:

1., Egy rövid emlékfoszlány: egy másik, felnőtt Faló a kölykével. A nagyobbik a szírt bal peremén elveszíti egyensúlyát, és tehetetlenül zuhan a mélység felé, míg a kicsi fájdalmas üvöltés közepette néz utána.

2., Néhány fiatalabb játékos, szembe a szörnyeteggel. A helyszín ugyanaz: a szírt, mely nem a legjobb harci helyszín, elvégre ti is alig fértek el. A Faló két karját kinyújtva vetődik a játékosok felé, kik a szírt szélén táncolva nem tudták túlélni a szörny elleni harcot. Egytől egyig a mélyben lévő sziklák, és a vad tenger áldozataivá váltak, és nem volt kiút...

3., Egy fészek, tele halott futómadárral. A fiatal Faló ott lakomázik. Az emlékben látható, hogy amint eszik a tetemekből, visszanyeri az erejét. A szörny pofáján iszonyatos önelégültség rajzolódik ki - látszik, hogy mennyire élvezi a vérfürdőt. A környék tele van Chocobo csontokkal.

Boss: Full élet, -367 páncél

Kazuma: 53 HP
Anatole Saito: 130 HP, 35 Páncél
Hinari: 140 HP, 44 Páncél
Szophie: 125 HP, 39 Páncél
Hayashi Yuichi: 65 HP, 25 Páncél
Rita Hanami: 70 HP, 27 Páncél
Meredith White: 50 HP, 33 Páncél
RenAi: 185 HP, 43 Páncél
Kincaid: 165 HP, 10 Páncél
Halász Alex: 110 HP, 40 Páncél
Chancery: 55 HP, 25 Páncél
Jun: 70 HP, 16 Páncél
Tachibana Makoto: 90 HP, 61 Páncél
Jay: 45 HP, 7 Páncél
Ozirisz: 70 HP, 27 Páncél
Enheriel: 70 HP, 15 Páncél
Ryutoshi Kurasai: 30 HP, 18 Páncél

Hinari jön.

Nemsokára Rita is megérkezett a céhház bejáratához, kérdésére mosolyogva bólintottam, kedves volt tőle az aggódás, de most, egy fontos harc előtt nem akartam belemenni a részletekbe e téren. Hamarosan befutottak a többiek is, Szophiet hiányoltam, de biztosan más dolga volt, így inkább bemutattam a legújabb tagunkat, Ai furcsa reakciójára pedig nevetve csóváltam a fejem, majd Ozi felé pillantottam:
- Ne aggódj, néha kicsit… hát, ilyen – böktem a kékhajú lány felé, majd lemondóan sóhajtottam, de azért vidáman, és reméltem, a fiú nem vette túlságosan magára Ai szavait. Yuichi is igyekezett oldani a feszültséget, aminek külön örültem, nem lett volna jó, ha már az első benyomások se pozitívak itt egymásról. Az út során azért nem tudtam nem észrevenni, ahogy Ozirisz kicsit félrevonult, de mégis hagytam, nem tudtam, mit csinál, így nem akartam zavarni. Nem ismertem őt eléggé, így inkább a többieket hallgattam, érdeklődve figyelve a Kyuubis történetre.

Sokan összegyűltünk, volt itt frontharcostól elkezdve mindenki, és jópár játékos, akit nem is ismertem, még látásból sem. Pillogtam egyet kettőt, próbáltam memorizálni az arcokat, meglepődve fordulva a lovag felé, aki megszólított.
- Szia, rég láttalak. Igen, az a jégsárkány tényleg legyőzhetetlen volt az akkori szintünkkel – feleltem Ryutoshinak – De mostmár sokkal erősebbek vagyunk – kacsintottam rá, hogy megnyugtassam kissé. Érdekes módon egy cseppet sem nehezteltem már rá, és noha azon a küldetésen nem volt túl szimpatikus, de jó volt látni, hogy kizöldült az indikátora. Alex a kislányhoz intézett szavain csak a szememet forgattam, és bocsánatkérően ráztam a fejem a fiú mögött, hogy Jeanie azért ne higgyen el mindent az íjá… oh télleg, kasztváltás. Gondolkodóba estem, és már éppen rá akartam kérdezni Alexnél, amikor a srác már válaszolt is.
- Szia, megkaptam – mosolyogtam rá, vidámsága valahogyan félresöpörte az aggodalmam, messziről látszott rajta, hogy örül a döntésének - De tudod-e, hogy a kést csak akkor kapod vissza, ha legyőzöl? – huncut mosoly, mert ezt nem hagyhattam ki, majd már hajoltam is le az időközben közénk álló démonfarkashoz, és simogattam meg a fejét, magamban csak sóhajtva egyet, hogy ezek sose fogják abbahagyni a civakodást. Szophienak csak intettem, hisz nem jött ide hozzánk, de hogy Kazut ölelgette… összeráncolt homlokkal figyeltem az eseményt, majd gondolataimat visszateremtem az előttünk álló feladatra: később majd rákérdezek a lánynál, de ez egyelőre várhat. Ki tudja, milyen előzményei voltak mindennek, és amíg nem tudom, kár ezen agyalni a miniboss helyett. Közben Anat is megjelent, így teljes lett a csapat. Készenlétbe helyzetem tehát a Katanát, és miután a kislány kinyitotta a kaput, már száguldottam is befelé.

Illetve száguldottam volna, ha az első lépésemet nem követi egy igen érdekes hang, amit kezdetben nem tudtam mire vélni. Tekintetemet gyorsan végigfuttattam a társaságon, az „elkövetőt” keresve, ám mivel így hirtelen senki sem tűnt gyanúsnak (ami a hangot illeti), így rohamoztam tovább, meglepődve azon, hogy már harmadikként üthetem a minibosst. Ekkor azonban a szörnyeteg hirtelen rontott rám, meglendítve karját, és csak azon csodálkoztam, hogy nem sebzett, mégis repültem. A szakadék felé. Ez olyannyira jellemző volt, bár lehet, csak én voltam a legkézreesőbb a minibossnak, hallottam Hati hangját is, azonban továbbra is én következtem a sorban, így valahogyan visszamásztam középre, bosszúsan aktiválva a képességemet, hogy nőjön az erőm, majd háromszor megvágtam, pihivel zárva a kört. Minél előbb le kell ütnünk, nem tetszett ez a trükközés.


3 támadás, 1 pihikör.
Aktív képességnél 3x57 sebzés, ha a képi nem sikerült, akkor 3x35 sebzés.