[Játékos Küldetés] Mersz vagy nyersz?

Milyen szépek is voltak azok a napok amikor még sütött a nap, a madarak csiripeltek, az utcák tömve voltak játékosokkal a virágok virágoztak és minden olyan nyugodt volt. Azt hiszem ez hívják úgy hogy nyár...vagy mi... Mennyi szép emlék köt hozzá, kora nyár volt amikor elkezdtem a játékot, és amikor először szereztem pénzt kemény munkával és nem mások kirabolásával, vagy szépségemet kihasználva...A rossz, sőt egyenesen kellemetlen emlékek is most vicces, bátorságpróbáknak tűnnek. Milyen jó is volt amikor naphosszt ültem a fagyizóban, és néztem a sok szerencsétlent akik sorba állnak a jeges csodáért amíg én elégedetten vártam a kiszolgálást a privát kis törzstag asztalkámnál...Igen szép emlékek. Mit nem adnék, ha az ölembe pottyanna egy küldetés, akár még pincét is takarítanék, csak legyen nyár. Alig pár napja, hogy ősz van, nem vagyok benne, biztos hogy valami bug van a dologban de, azóta szinte mindig esik az eső. Az a pár óra amikor nem, heves széllökések közepette tud az ember csak megtenni pár kilométert anélkül, hogy hullának érezné magát vagy ismét eleredne...Nem is értem, hogy szeretheti bárki is ezt az évszakot... Reggel esett, délben szakadt, de volt pár óra amikor szabadon sétálgathattam az utcán anélkül, hogy szétáznának a ruháim. Ha már úgyis az első szinten vagyok, próbáltam bemérni a várostól egy távolabb eső települést, ami véletlen Horunka falu volt. Azelőtt még sosem jártam itt, de itt az idő csodát tenni. Jun megérkezett! A kicsiny falucska cseppet sem nyűgözött le, pár ház, egy két bolt, semmi több. Szerencsére épp időben belefutottam egy fogadóba ahol meghúzhattam magam az eső előtt. A kandalló mellől figyeltem az ablakra tapadó esőcseppek millióit, közben fél füllel figyeltem a helyi hősök meséire. Egyesek szellemhajókról mások vérnyulak inváziójáról meséltek. Micsoda badarság, én sosem találnék ki ilyen hihetetlen dolgokat amiknek a hihető része egyenlő a nullával. Hamarosan a csapos odabicegett hozzám egy bögre forrócsokival amit korábban rendeltem, nem gondoltam volna, hogy személyesen kapom meg tőle, de elfogadtam és némi borravalóval megspékelve az árat küldtem el még némi süteményért. Úgysincs jobb dolgom, akkor miért ne ennék? Tovább hallgattam a kicsit unalmassá váló történeteket amikor hirtelen kaptam egy üzenetet. Teljesen váratlanul ért, a feladó ismeretlen, a tartalma tömör és rövid, lényegre törő. Különös... A mellékletben még koordinátákat is adott. Szerencsére nem kellett hozzá átszelnem a fél térképet. Talán a sors akarta, hogy Horunka falut válasszam ma. Kicsit tanulmányoztam a térképet, a hős lovagok udvariasan útbaigazítottak, hogy melyik úton érdemes átvágni. A várost elhagyva egy erdőbe érkeztem, a vad természet teljesen elburjánzott. A föld sáros, kissé csúszós, minden lépésre oda kell figyelnem, hogy ne végezzem egy Pocsajában. Kezdtem egyre idegesebb lenni, hogy egyetlen lépést sem tudok megtenni anélkül, hogy ne akadjak fenn valamin. Sok szenvedés, vértizzadást követően végül egy házhoz érkeztem. Nem túl barátságos, sőt kicsit kezdem úgy érezni, hogy ez a Csuklyás új rezidenciája... talán jobb lenne visszafordulni...A háttérben felkárogó madarak valószínűleg hollók. Kísérteties hangulatot kelt a hely. Biztos, hogy itt akarok én maradni? Talán nem baj, ha egy kicsit várok még idekint, hátha valaki útbaigazít a pénzt illetően... A ház teraszára sétáltam, és vártam a csodát.

//Bacchus, ebben a körben 1000 szavas poszttal kell pótolnod!//

Résztvevők: Jun, Bacchus, Szophie, Tetsuko Jin
Minimum szó: 500
Sorrend: nincs
Határidő: egy hét/kör (szeptember 29.)

Még beszélgethettek egy jó darabig, aztán az egyikőtök mégis bekopog az ajtón, mire az kinyílik teljesen magától, és egy pillanatra zöld fény villan fel.
A fényt követően egy igazán gyönyörű, ám boszorkányszerű nővel szemben találjátok magatokat.

A nő:

Egyszerű hosszú, bő, fekete kínai stílusú ruhát visel, bőre napbarnított színben fénylik, sminkjét mindkét szeme alatt három csíkban teljesen lehúzta, vörös haja a hirtelen feltámadt éjszakai szélben fellibben egy pillanatra, majd aztán csak úgy lustán leng tovább a hátán. Lábai szép hosszúak és kecsesek, nem hord semmilyen lábbelit, egyszerűen mezítláb mászkál. Egyszerűen próbálnátok mondani valamit, de egyszerűen nem bírtok valamitől, főleg ti nem, Jin és Bacchus, mert az első látásra rögtön elvarázsol titeket a szépsége. Talán van benne valami egészen hipnotikus?
A nő végigmér benneteket, aztán negédesen elmosolyodik, és elegánsan köszönt titeket.
- Üdvözöllek benneteket szerény kis hajlékomban, kedveskéim! Már vártalak benneteket! Sylvanias vagyok, a warlock, azaz gyengébbek kedvéért boszorkánymester. Én leszek a ti játékmesteretek a játék folyamán. Talán nem igazán fogtátok fel a "bátorság" értelmét a szerény kis üzenetemben, ezért elmondom dióhéjban, miről szól a kis játékom: csak annyi az egész, hogy választanotok kell két funkció közül, és az alapján kiteszlek titeket a feladat elé, legalábbis öt körön keresztül, amiben pontokat szerezhettek 1 és 10 közötti skálán. Aki az ötödik forduló végével a legtöbb pontszámot szerzi, az fog győzni. De vigyázzatok!
Hangja itt szinte bejárja minden porcikátokat, mintha egy parazita lenne.
- Ez nem egy egyszerű "mersz vagy felelsz" játék lesz, előre figyelmeztetlek, drágáim! Ha egyszer benne vagytok a játékban, onnantól többé nincs visszaút, nem léphettek ki, amíg végig nem mentetek az öt körön. Ezért még egyszer és utoljára kérdezem tőletek, hogy meritek-e vállalni ezt a játékot? Aki nem meri vállalni a kockázatot, az szépen elmehet minden egyéb  gond nélkül... persze, ha valóban ilyen gyáva alak. Aki marad játszani, attól kérem, hogy írja alá ezt.
Sylvanas felemeli egyik kezét, ami zöld színben kezd foszforeszkálni, majd megidéz egy tekercsbe fogott szerződést, ami magától megnyílik, lebegni kezd előttetek. A tartalma éppen azt tartalmazza hivatalosabb verzióban fogalmazva, amit elmondott nektek.
Egy furcsa fekete tollpenna is megjelenik a semmiből, amivel alá kell írnotok a neveteket a szerződésben egymás után.

Egyelőre csak fogadjátok el vagy utasítsátok vissza (ha ebben az esetben valamelyikőtök inkább kihagyná ezt a játékot), és a szerződés aláírását úgy írjátok le, hogy éppen írni kezditek.

- Szép estét - intettem a lánynak és farkasának. Már meg sem lepődök, hogy ismét összefutok vele, kicsit örültem is neki, hogy újra látom, - Rég találkoztunk. - mosolyra húztam szám, habár ez nem igaz, mivel mégsem volt az olyan régen. Közelebb lépdelek a magas vörös hajú sráchoz és illedelmesen meghajolok előtte, és bemutatkozom neki.
- Jun vagyok. Örülök, hogy megismerhetlek. -  Végül köszönök egy egyszerű intéssel az iszákosnak.
- Milyen viharos éjszakánk van, - átkaroltam a saját mellkasom, az átázott öltözet és a hideg levegő miatt kicsit remeg... - Remélem nem csak valami átverés áldozatai lettünk... - gondoltam itt a legrosszabbakra is, de csak nem holmi tréfa kedvéért raktak egy házat a semmi közepére. A korlátokról kopik a festék...borzalmas... az ajtó sem néz ki szebben. Habár még mindig jobb mint az a kísértetház... Kezdtem unni a várakozást és magabiztosan az ajtóhoz léptem, kicsit vártam, talán arra, hátha valaki kinyitja, majd gyengéden megragadtam a kopogtatót és kettőt rávágtam vele az ajtóra. Nem volt túl hangos, legalábbis kívülről nem. Az ajtó túlsó végéről nem hallani semmit, a fejem hozzátapasztottam.
- Szerintem menjünk be. - de mintha varázsszóra, de a kilincs lenyomódik és egy nő lép ki az ajtón. Arcán gonosz vigyor húzódik végig, sminkje romokban és nem is visel túl sok ruhát. De ezek ellenére, is viszonylag szép, talán túlságosan is mű. Hosszú vöröses hajába időnként belekap a szél, ugyan de valamiért kiráz tőle a hideg. Végigmért minket, és hozzákezdet cseppet sem mondható rövid monológjának.
- Várt minket? - kérdeztem vissza meglepetten. De eszembe jutott, hogy nem csak egy éjszakai séta miatt vagyok itt, hanem arany. Bőséges jutalom... mennyi mindent vehetek majd belőle. - Mondd... Sylva...nias? - akadtam meg a hölgy nevében, túl bonyolult, kicsit fantasyba illő név. Nem próbáltam meg ismét kimondani inkább a lényegre tértem. - Azt mondta pontokat fogunk kapni, egytől tízig tartó skálán. Ki fogja ezeket a pontokat adni? Csak maga vagy esetleg valaki más? - néztem rá, közben elénk társ valami pergament félét. Nem ijeszt meg, a zöld fény biztos valami kristály vagy illúzió képesség hatása. Megvártam a nő válaszát, már ha válaszol egyáltalán, utána pedig elolvastam a papirost. Nem mondta, hogy miféle név kell, szóval csak simán odaírtam, hogy "Jun, A legerősebb"
Megvártam a többiek mit csinálnak, addig hátráltam kicsit. A fából készült, korlát amit korábban már nézegettem egy kicsiny részen egészen szépen néz ki. Legalábbis a többi elemhez képest. Lágyan meglöktem a kezemmel, hogy be nem dől ha nekidőlök. Stabilnak  tűnik, és nekitámaszkodtam és figyeltem az erdőt. Az eső hangja elnyom minden zajt ami kiszűrődhetne belőle. Kicsit talán megnyugtató érzés, olyan békés annak ellenére, hogy este van és szakad az eső... Fél szemmel a többieket néztem, ha aláírták, vagy ha elmentek a nő felé fordulok.
- Most már bemehetek a házba? Idekint nagyon hideg van. - vacogtam a hidegtől, és ha igent mondott be is rohantam, egy kandalló reményében. Ha mást nem is legalább az éjszakára adhatna egy szobácskát ahol pihenhetek... nem hiszem, hogy sokáig tartana a próbája, vagy komolyabb erőfeszítést igényelne. A többieket elnézne pedig nekik sem.

Épp végeztem az öregnél a napi munkával, amikor Malcolm üzent, hogy menjek be a Torubana város egy zegzugos kis kocsmájába üssük el ott az estét a többiekkel, egyértelműen visszautasítottam, nekem még sok dolgom van itt, meg amúgy is lazsálhatok, most senki sincs, aki hajtson, hogy edzeni kell, mert hamarosan bajnokság. Most akkor bunyózok, amikor kedvem szottyan ez a módi, a Bacchus módi. Elvigyorodtam, és egy gonosz nemmel küldtem el őket a más égtájakra. Majd kezem közé vettem a palackom és meghúztam. A jóízű bor helyett, rostos ital, baracklé volt benne, nyami a kedvencem! Ízibe le is öntöttem torkomon a jóleső itókát, bár ettől berúgni nem fogok :Pde jó az íze. Belefogtam az etetésbe, és mióta itt járt Szophie azóta minden nap foglalkozom a lovakkal és egyesével viszem ki őket futni. Na meg persze meg kell tanuljak lovagolni is, mert hogy ő profi volt benne, az biztos, de hogy ezt hogy kell rendesen megülni..
A második körömben voltam a barnát vittem ki éppen, amikor jött egy üzenet. Tuti az a barom Malcolm. Csak az az idióta lehet. Felnyitottam az üzenetet és ismeretlen levél fogadott. Élvezettel olvastam a rövid felhívást. Hogy én félek, hogy én ne nyerjek! – Ott a helyem! – kiáltottam az égbe, a ló megijedt és úgy kiugrott alólam, hogy se perc alatt a földre huppantam. A lónak nem. Rányomtam a levélben az elfogadásra, bár nem tudom, minek kell ilyennel szórakozni, magától értetődő ez.
Mikor beesteledett, megvártam még míg az njk szüleim elalszanak. Ahogy felültem és hátranéztem a szénakockákból összerakott ágyamon, láttam, hogy már alszanak, ugyanis sehol nem világított fény. Felkaptam a gourdom és nyomban útnak is indultam a térképen bejelölt helyre. Csak hogy minden biztos legyen tettem még három üveg bort és némi töményet az útra. Nem árt az óvatosság, jobb részegen menni, ha verekedés lesz a nyereményért, tuti ki kell ütni mindenkit. Ám ahogy ráléptem az útra, szokatlan érzés járt át. Gurulhatnékom volt még meg előre, nem az oldalamon. Nyomban neki is kezdtem egy tigrisbukfenccel. Megláttam egy arany karikát a levegőben és késztetést éreztem, vajon átférek rajta? Elég széles vállam van, erre a páncél is rásegít, de azért is átférek rajta. Ahogy átértem a karika közepén, ami könnyű volt, az nyomban eltűnt és az úton folyamatos sokaság alakult ki és egymás utánban voltak az egyszerűség végett. Több sem kellett az erdei útig, mocskos sok karikát gyűjtöttem, biztos a felszereléseim közé kerül automatán, így nem is törődtem vele, hogy megvannak-e. Sötét volt, de mégis hogy világítottak ennyire ezek a karikák..
Ahogy beértem az erdőbe, nem is kellett sokat gyalogolnom, a sűrű erdő megtelt furcsa zajokkal. Mivel az alvilági életben megtanultam, hogy ilyenkor szoktak sírt ásni valakinek ilyen helyen, így a hónom alá fogtam gourdom, ha jönne egy sírásó banda, akkor leagyabugyálom őket. És csak seregnyi hollóraj szálldogált fel és rikoltozott utam közben három alkalommal. A szakadó eső ártott imázsomnak, folyamatosan józanított, és ami talán még ennél is rosszabb, elkövetelte a papucsom, így mezítláb mentem tovább. A házhoz egész könnyű volt az út a sötétséget levéve. Felcaflattam némi hangerővel a teraszra és láttam a sötétben pár alakot, meg egy lányt, akit mindjárt megesz a farkasember. (ha Vezér két lábon járt) – Cső – szóltam oda az ajtó előtt kuksolóknak. Vajon bekopogtak már, vagy csak állnak ott és várják a csodát? Ha nem nyílt az ajtó odaléptem és izomból megrángattam a kilincset, és kettőt ököllel kopogtam. Amolyan nem nyitod ki megkeserülöd jelleggel.

2. kör

Ahogy odaértem a kisebb társasághoz, volt ott egy kislány, meg Szophie, meg valami fickó. Szophie! – Jó újra látni a sötétben először fel sem ismertelek! – mosolygok rá a főnök kisasszonyra. Egész sokat összefutok vele, mióta belém botlott az öreg tanyáján. De most van mellette egy farkas. Nem igazán értettem, hogy egy mob hogy került mellé, de jól van látszólagosan senki nem akarja leölni, semmi ilyesmi. Áhá! Értem már, biztosan nekem hozta, hogy öljem meg mondta is hogy milyen könnyű mobokat ölni. Nem jó, honnan tudta volna, hogy idejövök. – Szophie az az állat, amiről beszéltél, hogy könnyű velük fejlődni? – kérdeztem, miközben mutatóujjam a farkas fejének szegeztem. Fejemet kicsit félrehajlítottam, de végül is megelégedtem egy kellemes nyakropogtatással. Az a sok tigrisbukfenc biztosan megrántotta a nyakam, de ez a hely valahogy megakadályozza, hogy fájdalmat érezzek. A kislány, meg hogy jöhetett el ilyen helyre, biztosan félt ebben az erdőben. Azonban ő mihamarabb bent akarta magát tudni az ajtón belül, ahogy azt is reméli nem csak átverés. Ó ha tudná, az életben minden átverés. Talán a legjobb, amikor az átverést átverik, mint amikor Henry az a francia gyerek csőbe húzta azt a kis szerencsétlent. Át akarta verni a körmönfont társam, az a béna.
Be is kopogott az ajtón és játszi könnyedséggel nyílt ki az amúgy rozogának tűnő fa ajtó. Egyáltalán minek csinálnak még ilyet, a páncél ajtón is átjut Franky… azonban az ajtót egy tünemény nyitotta ki. Se perc alatt beleszerettem a bájos arcába és úgy az egész teremtésbe. – Cső az én nevem Bacchus – feleltem bemutatkozására, majd figyelmesen hallgattam, hisz nem véletlen van itt. Némi szesz segített a megértésben, hogy mit akar mondani, ne csak hablatyolás legyen. Az már biztos, hogy bátorság próba másmilyen értelemben lesz, mint elsőnek gondoltam. Pontgyűjtés.. miért nem ütlegelés. Ennyire nagy kérés egy kellemes kis bunyó? Más sem hiányzik, mint holmi játszadozás. Azt mondjuk nem lehet elkerülni, eljátszadoznék a tetovált lánnyal, összehasonlítgathatnánk hogy az én tíz éves bajnoki veretlenségem vagy az ő hat csíkja a menőbb. Se perc alatt rájönne, hogy labdába sem rúghat.. de azok a szemek, ne nézz már olyan szemekkel, a többiek útban vannak nem látod? Ránézek a másik srácra, ő is csak csodálja a nőcit. Mielőtt azonban kihívhatnám, egy bunyóra a csajért ő máris félrekapja a fejét. Ami igaz az igaz, nekem is erőlködni kell, hogy levegyem a szemem róla. Egyszerűen jó nő, na! Nem kell ezt taglalni. Ránézek Szophiera azért a jelenlétében nem kellene így viselkednem, hisz még semmit sem tud arról a Bacchusról, aki sok rosszat tett. És pár még rosszabbat. Majd kiderül, ha olyat kell bevállalni úgyis megteszem és akkor látni fogja. A Sylvanias nevű nő felajánlotta hogy írjam alá vagy fussak el és ne vállaljam el a feladatot. Pénz, szerencse és bátorság. Naná! Firkantottam is alá az egyszerű papírt. ’Bacchus szerepében Bacchus’ felirattal. Megigazítottam vállpáncélom, ránéztem Szophiera és rámosolyogtam, vajon előkapjam a nyuszi füleket nézéssel stíröltem szemeit. És most egy kis ideig sikerült levennem szemem a csábos teremtésről. De az az izé, ahogy megjelent a papír.. mikre képesek az emberek ebben a játékban. Vajon az én öklöm is csinálhat ilyet? Mert akkor már nem is kell boxer, a nélkül is megagyabugyálható bárki.


// szerencsére egy órája futott be vonatom, így összetudtam hozni Osztom Jin usere véleményét

//Tulajdonképpen nem sikerült róla ennél szebb képet találnom anime verzióban, de csak felvázolásnak tettem be a képet, hogy így nézne ki eredetileg, de amúgy ebben a küldiben egy igen gyönyörű boszorkány. XD //


Résztvevők: Jun, Bacchus, Szophie, Tetsuko Jin
Minimum szó: 500
Határidő: Október 7.

Sylvanast kicsit megsértetted azzal, hogy Sylviának szólítottad, Szophie, mert amikor megszólítottad, sötét tekintettel fordul hozzád.
- Csak Sylvanias vagyok neked, kicsikém. Mindent az igazi nevén kell szólítani, és ha még egyszer becézel, hátrányosabb helyzetből kezdheted a játékot.
Az előttetek lebegő tekercsbe mind aláírjátok a neveteket. Azonban észreveszitek, hogy a tollpenna vérrel firkantotta oda neveiteket, és a hp-tokból lement egy kevéske. Tulajdonképpen, mintha a saját nevetekkel írtátok volna alá a papírt. A szerződés végül zöld lángolással eltűnik, és Sylvanias felemeli a karjait, mintha áldást kérne az égiektől. Kezei és szemei zöld színben kezdenek foszforeszkálni.
- Most, hogy a saját életetek egy részével jóváhagytátok részvételeteket, nincs többé esély a visszalépésre. Mostantól kezdve a játékom foglyai vagytok, amíg a legmerészebb győz.
Azzal rátok mutat, és a zöld fényének sugarai rátok vetődik. Ahogy rátok vetődik, hirtelen minden elsötétül előttetek. Később, bár nektek pillanatoknak tűnt, magatokhoz tértek, és külön-külön helyen, szituációban találjátok magatokat.

Jun:
Ahogy magadhoz térsz, azt veszed észre, hogy ott állsz igazi fiú alakodban. Fegyvereid és más tárgyaid nincsenek az inventorydban, úgy érzed, hogy még a speciális képességeidet se tudnád használni.
Azonban ismerős hely előtt találod magad, ez pedig Sweet Dream cukrászda. Furcsa módon a környék teljesen üres, a cukrász ablakába benézve minden a sötétségben fürdőzik. A csend leginkább a vihar előtti csendre emlékeztet.
Egyszer csak megjelenik melletted Sylvanas, a tőle megszokott gonosz mosolyával.
- Szereted ezt a helyet, ugye? Tudom, mennyire kívánod a süteményt, kicsikém. És most itt áll előtted a lehetőség, hogy jól befalatozz a cukrászda minden egyes süteményéből, méghozzá ingyen. De ahhoz, hogy ezt elérhesd, be kell lépned az épületbe. Tulajdonképpen nem is kell belépned igazából, de akkor őszintén meg kell válaszolnod egy kérdésemet.

Szophie:
A felszereléseidből egy sincs meg, Vezér sincs sehol, és képességeidet se tudod használni. Mikor magadhoz térsz, talán hirtelen nosztalgiába esel: ugyanis az egykori otthonod, az angol birtokon találod magad, a kedvenc kertedben. A nap úgy sütött, mint anno, a környék ugyanolyan gyönyörű volt, a kastély mintha meg se látta volna azokat a borzalmakat, ami akkor történt. Még a kedvenc rózsáid is úgy illatoztak, mint emlékeidben. Furcsa módon minden tök üres.
Észreveszed, hogy Sylvanias ott ül a kedvenc padodban, miközben az egyik rózsát leszedve a bokorról megszagolgatta. Így nézett rád sejtelmesen.
- Gyönyörűek ezek a rózsák. Nagyon szép hely, legalábbis ha nem boszorkány-szemmel nézek itt végig. Biztos vagyok benne, hogy szívesen visszakapnád ezt a régi életet. Vagy szívesebben látnád a szüleidet? Megoldható. Csak teljesen be kell menned a kert belsejébe, ott fogod őket megtalálni. De ha nem akarod fárasztani ezzel magad, akkor helyette kérdést teszek fel, amire őszintén kell válaszolnod.

Jin:
A középiskoládban találod magad, a saját osztálytermedben. Minden ott van, ahol megszoktad azokat, viszont teljes üresség uralkodott. Bármit is tennél, mint például hazateleportált a kristállyal, vagy valami hasonlót tenni, azonban se a fegyvereid, se egyéb felszerelésed nincs meg, és könnyen észreveszed, hogy a speciális képességeid is annyira lekorlátozódtak, hogy nem tudod őket használni.
Meglátod Sylvaniast a tanári asztal mögött, méghozzá csinos diplomás öltözékben.
- Hát nem aranyos?! Még iskolába jár! Na de mondd csak, élvezted eddig is az iskolás éveidet? Vannak egyesek, akik szándékosan játsszák magukat, hogy megfeleljenek a társadalmi elvárásoknak, bár annak megvannak a saját hátrányai is. Bizonyos helyzetekben választanod kell, hogy vagy a valódi tudásodat adod, vagy megjátszod továbbra is a kis butácskát. De majd meglátod, ez milyen lesz! De ha nem akarod ezt csinálni, akkor őszinte választ várok el tőled egy kérdésemre.

Bacchus:
Meglepődsz, mikor magadhoz térve abban a Dojoban találod magad, ahol évekig apáddal és kisöcséddel edzettél. Ezért nem különösen zavarna, ha észreveszed: se fegyver, se más felszerelés. Ámbár a hely teljesen üres, félhomályos.
Mint a többieknél, Sylvanias téged is megillet személyével, méghozzá teljesen fekete kung-fu öltözékben. Szerepébe beleélve meg is hajol előtted, mintha éppen meccsen lennétek.
- Hai! A te családod férfi tagjai igazán sportos lelkek, el kell ismernem. Milyen nagy kár, hogy édesanyád ezt nem tudta elfogadni, milyen kár... de hát egy férfi attól is férfi, ha verekedik. Mit szólnál hozzá, ha a régi szép idők emlékére edzhetnél egy kicsit? Az ellenfeled már meg is van. Élvezheted a játékot, de lehet, hogy nem. Ezért nyugodtan felelhetsz helyette egy őszinteséget elváró kérdésemre, ha úgy tartja kedved.

Mikor befejezi a szövegelést, mindannyitoktól megkérdezi ugyanezt a kérdést:
- Mersz vagy nyersz?

Csak döntsétek el, hogy mit akartok, és a következő körben kell kiállnotok a próbát!

El sem hiszem, hogy ennyire bele tudnak habarodni a férfiak ebbe a nőbe. Csupán mert nagy mellei vannak és mély dekoltázsa...de ez még nem jelent semmit. Csupán egy nő, olyan mint a többi... kivéve, hogy a modora borzalmas, szegény Szophie fejét is leharapta, csak azért amiért eljátszadozott kicsit a nevével. Figyeltem ahogy a többiek is elolvassák, feldolgozzák mi is található a szerződésben, vagyis lehet ezt egyáltalán annak mondani? Mindegy is, végül mind aláírták, szóval nem maradok egyedül. A sötét hajú srác közelébe kerültem valahogy, csupán a véletlen műve lehetett. Az arca a nő felé fordul, és szemeivel szinte már... felnéztem a másik srácra ő kevésbé tűnik olyan perverznek mint a copfos. Hangosan megköszörültem a torkom, kicsit hátráltam tőle és egy jó nagy rúgást intéztem a lába irányába, nem hiszem, hogy érezni fogja de legalább észreveszi, hogy nem kéne ennyire feltűnően bámulni valakit aki nő és...ilyen kevés ruhát hord.
- Hé! - kiáltottam oda, - fejezd be! Nem bírom már elviselni, ahogyan nézed Sylva..Sylvanas-t! . -másodjára végül sikerült kimondani a hölgy nevét, nem kis nyelvtörő annyi szent. - Nem illik! Ő sem bámulja a te meztelen felsőtested! - fújtam fel az arcom, talán kicsit féltékeny vagyok, hogy minden figyelem erre a nőre központosul. Legalább Szophie és a farkasa nem vele foglalkozik, ez megnyugtató. Közben a nő elkezdett beszélni, meglepődve figyeltem a szája mozgását és a szavakat amik kijöttek rajta.
- Fogoly?! - emeltem fel a hangom. - Miféle játék lesz ez? - kérdeztem de mielőtt még választ kaphattam volna kérdésemre a nő valamiféle képességet aktivált rajtunk. Olyan érzés volt, mintha csak egy pillanat telne el, mire kinyitottam a szemem egy padon találtam magam, egy ismerős és számomra oly kedves hely előtt.
- Sweet Dreams Cukrászda? - pattantam fel a padról, közben valami hozzáért a lábamhoz. Fejemet afelé fordítottam, a rövidke nadrágom helyett egy kicsit hosszabb térd főlé érő volt, és hózenetróger lógott a lábamra. - Mi a... nem emlékszem rá, hogy  vettem volna ilyen ruhát.. - közben feljebb emeltem a fejem, és egy inget is felfedeztem magamon. Közelebb sétálva a cukrászdához, a kirakat ablakából tökéletesen visszatükröződő képem egy alig 12 évesnek tűnő fiúcska nézett vissza, fehér kockás ingben, középen elválasztott frufruval amit két-két hullámcsat tart a helyén. A boltba nem igazán látni be túl sötét van. Ahol eddig torták és sütemények sorakoztak most, egy fekete függöny takar mindent. Megtörölgettem a szemeim, semmit sem értek. Ez annak a nőnek lehet a műve, az biztos. Kicsit meglepett, hogy ilyen helyzetbe hozott.
- Szereted ezt a helyet ugye? - hangzott el a kérdés pontosan mellettem, fejemet a nő felé fordítottam, akivel nemrég találkoztam, és bólintottam felé egyet.
- Teljesen ingyen? - kérdeztem vissza, izgatottan, főleg mivel ez egy elég drága cukrászda és Isteniek a süteményeik. Na meg azok a fagylaltok... a gondolattól összefut a nyál az ember szájában. - de ha én ingyen felfalom a sütiket akkor mi lesz a haszna ebből magának? - kérdeztem vissza. - Gondolom nem csak etetni szeretne... - közben közelebb léptem az ajtóhoz.
- Biztos, hogy nem probléma ha én most ide bemegyek? - nyúltam a kilincshez, de nem nyomtam le, - be akarok menni. Bármi is lesz bent én fogok nyerni. - mondtam ki és lenyomtam a kilincset és belöktem az ajtót.

Résztvevők: Jun, Bacchus, Szophie, Tetsuko Jin
Minimum szó: 500
Határidő: Október 14.

Ezzel mindannyian kiválasztottatok egy típust, így Sílvanias az első próba első köre elé állít titeket. Egy játékos próbája addig tart, amíg át nem viszi azt, vagy elbukik. Aki már eljut az ötödikig, és sikeresen teljesítette, de a többiek még nem, akkor addig pihenhet.

Jun (mer):
- Akkor mersz. - suttogta Sylvanias, azzal egy zöld lángban el is tűnik, pillanatok alatt. Te meg, amint belépsz a cukrászdába, minden hirtelen néhány árnyalattal sötétebb lesz. Az asztalnál három sötét, vörös szemű alak ült egymással szemben. Mindhármukben felismered Anatole-t, Snowcatet és Jay-t, mármint az egyikük azoknak, akikkel eddigi játékaid során találkoztál. A három srác Oda se bagóznak rád, még csak fel se fognak figyelni arra, ha meg is szólalsz. Anatole, a hármas fogat vezére ijesztő visszhangzó hanggal beszél Jayhez és Snowcathez.
- Mit gondoltok? Nem lenne jobb inkább azt a kis szánalmas vakarcsot megölni? Jobban járna az egész Aincrad, ha megdöglene!
- Minek megölni, mikor kínozhatjuk is? - vetette fel a kérdést Snowcat ugyanolyan hanggal, mint Anatolé. - Jó lenne először megerőszakolni, de előtte vagy közben jól megkínozni. Esetleg benne lehetnétek ti is, hiszen gruppenben lenne ám az igazi élvezet.
Először nem érted miről beszélgetnek. Ha kérdezősködsz, akkor is úgy tennének, mintha levegő lennél. De Ja Vu érzés, nemde?
- Ugyan már Snowcat... minek erőszakolnád meg? Hiszen ő egy fiú igaából! És te meg "channak" is hívod azok után! - csapott az asztalra Jay. - Szánalmas kis féreg szándékosan játsza nekünk az agyát, és azt hiszi, hogy ő mindenki istennője, meg mi ez a duma, hogy az én lelkiismeretem! Inkább púp a hátamon! Simán végjuk apró darabokra, és kész!
- Ugyan már, Snowcatnek ez nem is lenne probléma, hiszen egyszer már megcsókolt valakit, aki állítólag nem is lány volt igazából, ugye, cicusfiú? Persze, kivéve, ha buzi az illető, de a kis féreg nem hiszem, hogy az lenne. - Anatole ravaszul elvigyorodik. - Azon csodálkozom, miért nem erőszakoltad meg. Egy lánynak álcázott fiú legnagyobb szégyene az, ha megerőszakolják abban a hitben, hogy tényleg lány. Ha játszani akarja magát saját, önző céljaiért, akkor tegye, de megkapja ezt a büntetést Snowcattől, mi meg majd lefogjuk Junt, és vagdossuk egy kicsit, amíg a pajtink nem végez.
- Előbb inkább nektek dobnám oda, hogy azt csináljatok vele, amit akartok. Végül is a legnagyobb és legvégsőbb kín, ha egy ártatlan kisfiúcska elveszti az ártatlanságát. - Snowcat felröhög gonoszul, és vele együtt Anat és Jay is.
A három fiú, akikkel oly könnyen összebarátkoztál, akikben megbíznál, ellened fordulnak. És a legszomorúbb, hogy eme terveléseket hallottad mindvégig úgy, mintha csak egy szellem lennél ott. Mégis mihez kezdesz most?

Szophie (mer):
- Csak az egyiket választhatod! - mondja szigorúan Sylvanias. - Vagy mersz, vagy nyersz! És mivel úgyis látni akarod a szüleidet, akkor maradunk a mersznél. Indulj akkor a kertbe.
Ezzel felgyullad zöld lángba borulva, és eltűnik pillanatok alatt, az út pedig a kert belsejéhez földből kiemelkedő ledes lámpák mutatják az utat. Nem furcsa, hogy aszott, halott kezek fogják ezeket a tárgyakat?
Elindulsz a kert belsejébe, ám ahogy sietsz befelé, úgy érzed, mintha órákig menetelnél az ösvényen, mely egyre sötétebbé válik, a gyönyörű virágok helyét tüskés gyökerek és indák veszik át, a gyönyörű zöldből sárgává fonnyagó bokrok árnyékaiból vöröslő szemek pislognak rád. Mintha csáprágós hangot adnának ki.
Végül eljutsz egy sötét tisztásra, aminek egyetlen pontján, egy hatalmas pókháló-lakon volt világos. Hogy mitől, jó kérdés.
A szüleid hálóba burkolva lógnak a háló-lakról, és nem tűnik úgy, mintha élnének. Fentről egy hatalmas fekete özvegy figyelte halott szüleidet, ám mikor megérkeztél, az összes vöröslő szeme rád vetődik.

Spoiler:

- Megjött a kis hercegnő! A szüleid olyan fonnyadtak, hogy a fél csáprágómra se lenne elég! Különben is halottak. Halottaknak meg nincs jó ízük. Viszont a testvéred igazán zamatos!
Föntről a pók mellé alácsügg egy újabb hálóburok, ámbár azon sokkal több minden kivehető volt, mint a szüleidén. Látod, hogy a testvéred él és virul, de kínlódik a fájdalomtól és a bénító méregtől, amit a pók belé mart. Néhány végtagja hiányzik is, úgy ömlik belőle a vér.
- Most, hogy itt vagy, legalább a bátyádnak lesz társasága, amíg elevenen el nem fogyasztlak titeket. - sziszegte ismét a pók, aztán aláereszkedik. Kecsesen, mégis lendülettel ért földet, és most feléd tart, hogy beteljesítse fenyegetését. Mit teszel?

Bacchus (mer):
- No-no, nem velem kell kiállnod! - mosolyodik el Sylvanias. - Az ellenfeled olyasvalaki lesz, aki olyan közel áll hozzád. Csak akkor juthatsz tovább, ha legyőzöd őt.
Azzal zöld lángok keretében eltűnik, és a helyszín sötétebbé válik. Ahol Sylvanias állt, most ott egy vörös szemű ember nézett veled farkasszemet. Rögtön felismered az édesanyádat.
- Mégis hogy képzelted?! - fakad ki az édesanyád. - Hát ezért szültelek? Hát ezért etettelek? Hát ezért neveltelek? Meg nem mondtam neked ezerszer, hogy soha többé nem űzheted ezt a veszélyes sportot?! Hálátlan kis fattyú! És még az öcsédet is belerángattad az egészbe! Mi lesz utána? Elveszed tőlem még a húgodat is? Elvetted az öcséd gyerekkorát, de a húgodét nem fogom engedni!
Kezében megjelenik egy hatalmas lándzsa, és azzal neked is ront. Csak a te lélekjeleneteden múlik, hogy ezt az ütközést meg. Szóval ha nyerni akarsz, le kell győznöd a saját édesanyádat, de hát ez nem lesz könnyű mulatság.

Jin (nyer):
- Szóval nyernél. - sóhajtotta Sylvanias. - A "nyersz" témák nem mindig olyan izgalmasak, ám azért mégis hasonlóak a "merszekhez". Akkor lássuk a kérdést.
Sylvanias mellett megjelenik a tanárod, aki olyan pofát vág, mint aki vallatni akarna téged. Olyan szigorúan szúrja beléd a vöröslő tekintetét, mintha ezzel akarna megölni téged. Hogy hogy került ide, hamarosan megtudod.
- A tanár úr mesélte nekem, hogy félig-meddig olyan pocsék vagy, hogy az már nagyobb bűn a halálnál is. De azt hallotta, hogy igazából egy zseni vagy, csak játszod magad az osztálytársaid, és barátaid mellett, mert félsz, hogy ha tudják, hogy egy lángész vagy, akkor meg fog vetni téged emiatt az ifjú társadalom. Ámde mi van, ha lesz egy olyan dolgozat, amikor el kell döntened, hogy melyik a fontosabb, ez meg olyan dolgozat, aminél ha csak pár hibát is elvétsz, akkor megbukhatsz, és ennek a nyoma életed végéig ott fog maradni. Vagy tönkreteszed a jövődet a kis csalásoddal, és megtartod a barátaidat, vagy pedig ezt az egyet hibátlanul megcsinálod, de viszont elveszíted a barátaidat. Szóval akkor... melyik a fontosabb? A jövőd vagy a barátaid? A csalás vagy az igazság?

- persze, hogy merek. - tapadtam az ablakra - most már bemehetek? - kérdeztem a nőtől de válasz nem jött. Eltűnt. Nem igazán foglalkoztam vele, egy vállrándítással el is intéztem a dolgot, remélem nem probléma neki ha kieszem a vagyonából. Gyorsan megragadom a kilincset és belököm lágyan az ajtót, a felrögzített csengettyű hangja pont olyan kellemesen szólt mint ahogyan az emlékeimben is szokott. Végignéztem az üzleten mintha sokkal sötétebb lenne mint szokott lenni... talán megint elrontott valamit az egyik cukrászlány... vagy az is lehet zárva van. Az megmagyarázná miért üres az üzlet és a sötétséget is. Tettem pár lépést közben végigsimítottam a kezem a hófehér asztalokon. Egyszer csak hangokra lettem figyelmes, ismerős férfi hang, a szoba túlsó felében az egyik asztalnál három alak társalog. A sötétség ellenére is tisztán látni kik azok. Anatole-senpai, vele szemben pedig Jay és nekem pedig háttal van Snowcat. Milyen régen találkoztunk utoljára. Főleg Jay-jel... Sok szép emlék eszembe jut mindhármukról. Az első Aincradi onsen élmény, a különös városka és a vadászkalandjaim.
- Héé! Sziasztok! - kezdtem el integetni nekik hangosan odakiáltva nekik. Azonban úgy tűnik nem hallották, ismét megpróbálkoztam vele. - Jay, Snowcat, Anat Sziasztok! - még hangosabban. De rám sem bagóztak. Hát nincs mit tenni, karba tett kézzel sétáltam az asztal felé. Közeledve feltűnt, hogy mennyi hasonlóság van közöttük, mindegyiküknek vörös szeme van. Különös, biztos voltam benne, hogy zöldes színű szeme volt Anatnak. Mindegy tévedni emberi dolog. Széles mosollyal az arcommal léptem az asztalhoz ép köszönni akartam amikor meghallottam, hogy a hősies senpai éppen valakinek a megöléséről beszél a másik két báránykához. Tágra nyílt szemekkel néztem magam elé. Sosem gondoltam volna, hogy ilyesmit fogok a szájából hallani, főleg azok után, hogy őt egy békés és kedves embernek ismertem meg. Majd a kis Snowcat szólalt fel, enyhe szadista ötlettel állva elő. De ami még inkább kiverte nálam a biztosítékot a megerőszakolás volt. Nem hagyhattam szó nélkül.
- Hé! Ti hárman mégis miről beszéltek?! Anat-nak barátnője van, és Jaynek is! - kiáltottam a gyerekre. De úgy tűnik szavaim üres fülekre találtak. Végre Jay is felszólalt, kicsit kezdtem megnyugodni végre valaki aki nem változott semmit. Vagyis ezt gondoltam egészen addig amíg magamra nem ismertem. Nem hiszem, hogy sokan lennének Aincradban akik fiúk de lánynak tűnnek, na meg persze ennek a háromnak az ismerőse is. Kirázott a hideg, hogy milyen nyugodtsággal képes volt olyan dolgokat mondani mint a feldarabolás.
- Srá..srácok... ugye... ez most csak valami rossz vicc... igaz? - dadogtam össze vissza. Nem tudtam elhinni, amit hallok. A megbecstelenítésemet pedig már nem tudtam hallgatni tovább.
- HÉ! FEJEZZÉTEK BE! EZ NEM VICCES! - csaptam az asztalra mire mindhárman felnevettek. Ez nagyon felidegesített, magamon kívül cselekedtem amikor egy könnyed mozdulattal ráborítottam az asztalt Snowcatre. - AZT MONDTAM HAGYJÁTOK ABBA! - kiáltottam fel ismét, - Ti csak valami rossz klónok vagytok! Tudom ám! Hallottam olyan lényről ami képes felvenni mások alakját!. - okoskodtam próbáltam megfelelő magyarázatot találni a történtekre. Habár még ha ez igaz is, majd összeszorult a szívem amikor az egyik társamra borítottam egy asztalt. Reménykedtem benne, hogy ennyi elég volt ahhoz, hogy észhez térjenek és ne kelljen agresszívabban hozzájuk vágnom még egy két széket is.

//Tágra nyílt szemekkel olvastam xD Hát erre tényleg nem számítottam xD //

// Bacchusnak bátyja van

Sylvanias meghátrálása vigyorra fakasztott. Szavai semmisek és üresek voltak. Azonban a megjelenő édesanyám látványától máris beugrott az iskolapad és görnyedés. Sose volt rossz kapcsolatunk, de tudom, nem szerette, ha éppen nem tanulok. Ki is fakadt azonnal.
- De anya! - vágtam szavába, ő azonban, csak mondta és mondta - Nem! Tudod jól, hogy jó vagyok benne, ebben nem állíthatsz meg, a füzetek és az a sok magolás meg herce-hurca nem nekem való, tudod ezt te - próbáltam félbeszakítani, de talán nem is figyelt válaszomra - Anya! Ne mondj ilyet rám! - próbáltam szavába vágni - Hugicám hozzád költözött, te vitted el tőlünk. Ahogyan apát is. Beteg volt, nem elhagynod kellett volna, hanem vele maradnod. Lehet ez, okozta, de lehet nem. Nekem ugrott egy lándzsával és rám támadt. Próbáltam kitérni támadásai elől, odakint pontosan tudom, mi lenne az eredménye egy ilyen küzdelemnek, az a srác is azért halt meg, mert eljárt az öklöm. Ameddig csak lehet kerülgetnem, kell támadásait. Szinte csak hadonászik a fegyverrel, nem igazán tűnik veszélyesnek, de kitudja. Felbőszült anyukák végtelen erősek lehetnek. Azonban, én erősebb vagyok nála. Egy újabb kitérést kíséreltem meg a lándzsa hegye elől és próbáltam csitítani édesanyám haragját, amit nem ellenem táplált, hanem azért mert szerinte túl középpontba kerültem és ő sose szerette, ha nincs minden az irányítása alatt, ha nem ő van középpontban. Sokat beszélt arról hogyan jött össze apával, és hogy előtte milyen lány volt, amikor még fiatalvolt szép és ereje, egészsége is jól szolgált. Megértem apa miért jött össze vele, azonban megtanulhatná átadni a staféta botot. Főleg azért, mert vezető is lettem az alvilágban egy kisfőnök. Erről is tud dolgokat, de keveset. Szerencsére. - Anya ennek nem lenne sok értelme, ezt te is tudod. Te nem létezel itt, te odakint élsz hugival és bátyóval. Én vagyok ide bezárva, mert kíváncsi voltam és te nem. Kérlek anya, nyugodj meg - próbáltam végre csitítani - ez nem old meg mindent és a fő probléma, hogy le kell győzzelek és az idő sürget. Add fel, tudod jól nem nyerhetsz ellenem. A tizenegyedik tetoválást akadályozta meg az, hogy bekerültem ide, de ez a korlátozás nem örök érvényű, tudod jól, elmondtam százszor már, nekem ez fontos, nem csak a hírnév miatt. Tudod a pénzt is ti kapjátok, engem ez a pénz nem érdekel. Be akarom bizonyítani, hogy veretlen tudok lenni húsz bajnokságon. És ezt akarom érvényesíteni – fejeztem be mondandóm és sóhajtottam egy nagyot. Merek vagy nyerek, egyértelműen merek. Azzal támadás sorozatot indítottam anyám ellen. Ha szúrt igyekeztem elhajolni előle és pusztaököllel ütni, az arcát. Kirúgni a térdét, és mihamarabb mozgásképtelenné tenni. Furcsa érzéssel töltött el, de meg kellett tegyem, ez Sylvanias műve volt és mihamarabb akartam inkább látni az ő csábos formáját, de hogy mitől tűnik olyan csinosnak, azt nem tudnám kinyögni, hisz van futtatónk is odakint és láttam már szebbet az örömlányaink közül, csak akkor még nem engedtek oda a főnökék, mert, hogy kiskorú vagyok.. persze-persze, csak le akarták aratni maguknak a babérokat. Az álszentek. – Anya sajnálom, hogy bántanom kell téged, de te odakint vagy, így nem félek tőled – azzal még próbáltam ütéseket bevinni neki.

Résztvevők: Jun, Bacchus, Szophie, Tetsuko Jin
Minimum szó: 500
Határidő: November 7.

Jun (mer):
Hiába szólítod őket, hiába kiabálsz, nem hallanak téged. Az asztalfelborítós kísérleted is kudarcba fullad, mert átesel az asztalon keresztül. Rájössz, hogy ebben a szituációban te csak egy szellem vagy, aki meg se tud érinteni dolgokat, még csak nem is hallanak. A három vörösszemű srác semmiről semmit sem sejtve tovább nevetgéltek, majd egyszer csak megszólal Jay.
- Hé srácok! Tulajdonképpen a megerőszakolás nem lenne túl nagy büntetés Jun számára. Hiszen van itt nálunk valaki, aki még sokkal fontosabb az életében!
- Tényleg! - csillan fel Anatole szeme. - Snowcat! Hozd ide a jómadárkát!
- Igenis! - tiszteleg Snowcat, és már rohant is. Alig prá másodperc múlva Snowcat vissza is tér egy nagyobb tárgyat vonszolva maga után. A tárgy egy nagy zsák volt, és benne mozgott valami kétségbeesett vergődéssel. Meg is tudod, mi van benne: Snowcat, mikor odaér a társaihoz, kinyitja a zsákot, majd kigurítja szeretett mostohaapádat, akinek kezét-lábát lekötözték szado-mazó holmikkal, és egy golyós szájpecket is ráraktak. Teljesen meztelen, és látszik, hogy fogsága alatt nem egyszer jól megverték, vagy meggyalázták igen más módszerrel. Az arcán félelem ül ki, mikor végignéz a három fogva tartóján. Snowcat elővett egy pórázt, amit a nyakára kötött, és úgy cibálja Jayhez és Anathoz.
- Gyerünk, Blöki! Itt a gazdi! Tessék Anat!
- Hogy van az én kis kutyusom? - kérdezi negédes mosollyal Anat, s végigsimít az apád haján. Az rémült vergődéssel díjazta az érintést.
Jay és Snowcat aljasul felnevetnek, mikor Anat hasra fordítja az apádat, és egy szöges korbáccsal vagy háromszor a fenekére csap.
- Csak ennyit kapsz egyelőre. - mondja a srác. - Ha elkapjuk a nevelt fiadat, végigfogja nézni, amint párszor megadjuk neked a törődést. Akkor majd kapsz még bőven. Bizony, ez lett az ára annak, hogy az a kis gnóm játssza a kis undorító szerepeit és mindenkit olyan aljasul átver. Saját hozzátartozói fognak megfizetni a sunnyogásaiért. Hogy miért is csinálja ezt az egészet? Mert egy lélek-szadista. Mi pedig teszünk róla, hogy megtudja, milyen érzés, ha a hóhért akasztják. De attól még nem tagadom meg a cimboráktól a még friss húst, ugye srácok?
Snowcat és Jay kapzsin összedörzsölik kezeiket. Itt vanami nagyon rossz fog történni. Valami csak tudsz még tenni, hogy megmentsd a nevelőapádat, akinek semmi köze nincs az egészhez.

Szophie (mer) /Szophie, ha nem olvastad el elég figyelmesen a két kör előtti posztomat, akkor most szólok neked, hogy nincs meg a fegyvered. /:
A fekete özvegy nem megy tovább a közeledbe, csak vigyorgó csáprágókkal figyeli, ahogy próbálsz szembeszegülni vele. Szinte könyökölve élvezi a műsorodat.
- Nocsak, valaki csak felbátorodott - többnyire. A bátorság nem csak abból áll, hogy egyszer szembe nézel a félelmeddel. A bátor embereknek nem csak szembe kell szállniuk, hanem merniük is. Te meg még így sem mersz. Túl gyáva vagy te ahhoz, hogy akár hozzám is érj. De lássuk, hogy a családtagjaidhoz mennyire mersz odanyúlni.
A pókháló-gubók húsevő növény módjára szétnyílnak, és az aszott szüleid, valamint a kiszáradt testvéred puhán lábra érnek a földre. Vöröslő szemeikkel feléd pillantanak, és kezeiket felemelik. Lassú, visszhangzó nyöszörgéssel zombikként lépkednek feléd, hogy megtegyék azt, amit a fekete özvegy akar tőlük: végezni veled. Szembe kell szállnod velük.

Bacchus - 1. próba teljesítve, átlépett a 2. próbára:
Anyád nagyon elszántan ütlegel téged, szinte majdnem minden találata betalál. HP szinted még így is keveset csökkent, de ha túl sokáig itt tekegóriázol vele, egy idő múlva KO-ra üt ki.
- Ne merészelj ellenkezni az anyáddal! - kiált a nő, és ad neked egy olyan jobb horgot, amilyet még soha nem láttál egy nőtől.
Végül is nincs más választásod, a győzelem érdekében mégis szembeszállsz a szülőddel. Furcsa módon elég volt egyet bemosnod az anyádnak, az meg hörgő nyögéssel oldalára dől, és széttárt végtagokkal feküdt ki a földre.
Egyszer csak megpillantod Sylvaniast, amint dojo végében elégedetten tapsolt neked.
- Bravó, bravó. Mindig is sejtettem, hogy te még az anyáddal is szembeszállnál azért, amit szeretsz csinálni. Ezt szeretem én egy férfiban. Egy ilyen jó férfi legyen határozott és kemény. Sokra viszed még a végén. - Csettint egyet, és a kifeküdt édesanyád pixelekre robban. A helyszín ugyanabban a pillanatban megváltozik: egy öt éveseknek való, színes (legalábbis majdnem rózsaszínes) területen találod magad.

Sylvanias ezúttal egy rózsaszín és fekete bodros balerinaruhában és tündérszárnyakkal röpköd előtted.
- Hát nem csodálatos a képzeletbeli világ? A legtöbb ember szívesebben élne ilyen békés helyen! Te szereted a durva világot, de őszintén szólva néha neked sem árt néha egy kis lazulás... és türelem. Szóval mit mondasz? Mennyire vagy kemény egy ilyen helyhez öt percig?
Mersz, vagy nyersz?

Jin - 1. próba teljesítve, átlépett a 2. próbára:
- Szóval fontosabbak a barátaid, mint az, hogy meg ne bukjál egy olyan vizsgán, ami egész életedre szól? - kérdezte Sylvanias. - Ha továbbra is fel akarsz vágni a haverok előtt, és ezzel később hosszú távon tönkretenni a családodat, akármit is hisznek erről az elvről, akkor...
A tanárod brutális ordítással neked akar támadni a vonalzójával, mikor Sylvanias csettint egyet, és a férfi hirtelen kámforrá válik pixeldarabok kíséretével. Sylvanias dicsérően, szinte büszkén néz rád.
- Te aztán fiú vagy a lábán! Pont az ilyen fiúcskákat szeretem, akiket ilyen lázadók és a saját dürögéseik fontosabbak a társadalmi elvárásoknál. Akkor léphetünk is a második szintre!

Egy pillanat alatt ott találod magad egy csodálatos, egzotikus tengerparti területen, egy pálmafás teraszon. Egy szalmás körasztalnál ülsz, előtted kókusztej, kaviár és gyümölcsöstál. Ott ül veled szemben Sylvanias lenge fekete nyári ruhában, papucsban és szalmakalappal a vörös üstökén.
- Gyönyörű ez a hely! Te is szívesen itt töltenéd az idődet azzal, aki fontos a számodra? Mondd csak, van neked kedveskéd?
Várja a válaszodat, amit meg is kap hála a hipnotikus bájainak, aztán elégedetten bólint.
- Biztos vagyok benne, hogy jól fogod érezni magad vele, ha akarod.
Mersz vagy nyersz?

A nagy ötlet, hogy rájuk borítom az asztalt és minden rendben lesz kudarcot vallott. Ahelyett, hogy a felboruló dolgok, és a hozzájuk vágott tárgyaktól észhez térnének, és minden rendben lenne, csak annyi történt, hogy átestem az asztalon. Gyorsan felugrottam a földről, leporoltam a ruhám, megigazítottam és körbesétáltam a társaságon. Újra és újra megpróbálva az asztalt valamelyikükre borítani, ezúttal is sikertelenül. A helyzet ismerős volt, korábban is fordult már elő ilyesmi. A sejtésem bebizonyosodott, ebben a dologban ismét a félelmem, játszik szerepet. Ha pedig ismét szellem vagyok akkor talán a Csuklyás sincs túl messze, sőt lehet visszatért, hogy bosszút álljon amiért leromboltuk a házikóját. Nagyot nyeltem, kicsit beleborzongtam a gondolatba. Miközben gondolkodtam mitévő legyek, hogy érthetném meg magam olyan emberekkel akik nem látnak és nem is tudok velük kapcsolatot teremteni, semmilyen módon sem, akaratlanul is sétálgatni kezdtem a szobában. Néha az ablakhoz léptem, kísérleteztem a szobában elrendezett tárgyakkal, hátha van mégis olyan amit sikerül a kezem ügyébe kapnom, anélkül, hogy átnyúlnék rajta. Hatalmasat sóhajtok amikor már tényleg nem sikerül semmit találnom, a háromfős társaságra cseppet sem figyelek, mondjanak amit akarnak nem tudnak vele felhúzni. Hirtelen megcsapta a fülem egy érdekes kijelentés, és közben egy jellegzetes hang. Odafordultam kíváncsian most mivel álltak elő az én idegesítésemre. Egy hatalmas zsákot húz maga után az alacsonyabbik. Élénkvörös szemeiben a gonoszság világít, a mosolya pedig teljesen az őrületbe kerget. Karba tett kézzel vártam mit fog kiszedni belőle, lassan csomagolta ki, majd egy könnyed, egyszerű mozdulattal kinyitotta a zsákot, és kiöntötte a tartalmát. Egy majdnem teljesen meztelen férfi test gurult ki a padlóra. Arccal a föld felé nézve. A testét, jónéhány seb tarkította, ruházata néhány bőrdarab volt, amik teljesen testéhez tapadtak. A látvány gusztustalan volt, főleg ahogyan a három férfi körberajongta a frissen hozott férfit. Közelebb léptem, hogy jobban láthassam, közben Snowcat a nyakörvénél fogva elkezdte húzni és Anat felé vitte. Amikor láthatóvá vált a férfi arca, teljesen elsápadtam, a szemeim hatalmasra nyíltak szinte teljesen mozdulatlanul álltam és néztem magam elé.
- A...Apu? - nehezen akaródzott kijönni a hang a számon. Majdnem egy éve nem találkoztam vele, és pontosan úgy néz ki mint amikor elmentem, a sebeket leszámítva. A kezemet a számra tapasztottam és könnyek szöktek a szemembe. Soha sem gondoltam volna, hogy a mindig erős és magabiztos nevelőapám egyszer így fogom látni. Ráadásul olyan emberek teszik ezt vele akikben minden tekintetben megbíztam és szerettem. A testem teljesen elnehezedett, és lábaim összerogytak.
- Én... én ezt nem akarom...Nem...nem..nem...NEM! NEM AKAROM! FEJEZZÉTEK BE! - álltam fel a földről és rohantam oda könnyes szemmel Anathoz rohantam, - Kérlek fejezzétek be... kérlek. - könyörögtem neki, közben megtöröltem a nedves szemeim. Ha nem sikerült próbáltam ugyanezt Jay-el majd végül Snowcattel. - Bármit megteszek, csak őt ne! - Fogalmam sincs hogy került be a játékba, talán utánam jött, és ha igen akkor a bátyáim is itt vannak?