Re: A Könyvtár

by **Justin Taylor** Hétf. Márc. 24 2014, 21:21

Shukaku egy darabig nem válaszolt … gondolom, hogy el kalandozott egy kicsit (csak azért mert én is ezt csináltam Very Happy

). Rengeteg ölelést kaptam már életemben de mindegyik közül ez esett a legjobban. Végre egy olyan lányt tarthattam a karjaimban akit tényleg szeretek és akiről tudom, hogy ő is szeret. Igaz, hogy még csak kevés ideje ismerjük egymást és, hogy egy kicsit fiatalabb nálam de nem érdekel. Ha én egyszer úgy döntöttem, hogy együtt akarok lenni valakivel akkor ha törik ha szakad de addig megyek ameddig tényleg együtt nem leszek vele. És ez a valaki most jelen esetben Shukaku.
- Nem baj. Nekem az is elég. – A szemeim sarkában még mindig ott volt egy-két kusza könnycsepp amiket a kezeimmel óvatosan kidörzsöltem. Azért még sem maradhattak ott a végtelenségig. Hiába próbálkoztam a pónikkal Shukaku még így sem akart lovagolni. Nem baj ha nem akar lovagolni akkor nem kell neki … csak olyan jó lett volna egyszer együtt lovagolni vele. Szinte már ott lebegett lelki szemeim előtt amint együtt lovagolunk bele a nap lementébe (na jó ez pont nem) … csak az, hogy egyszer megtanítom lovagolni az egyik randinkon.
- Nem gond. Ha nem akarsz lovagolni akkor nem erőltetem. Hát én életemben egyszer találkoztam kóborlóval … aztán örökbe fogadtuk és ő lett a saját lovam. – Angliában nem igen látni kóborlovakat főleg nem Londonban a fővárosban. Diablo is egy kóborló volt mielőtt hozzánk került. Apuval tartottunk egy apa fia napot amikor 15 éves voltam. Úgy terveztük hogy felülünk a London Eye-ra előtte azonban sétáltunk egyet az St James’s Parkban. Már nagyon vártam hogy felülhessünk a London Eye-ra … majd nem kiértünk a parkból amikor halk nyihogást és prüszkölést halottam a fák között. Közelebb mentünk, hogy megnézzük mi van ott … akkor találtunk rá Diablora. Szegény nagyon rossz bőrben volt … tiszta csont és bőr volt és a térdei hatalmas sebekkel voltak tele. A mai napig nem tudom, hogy mi történhetett vele vagy, hogy miért pont oda tették ki de nagyon örülök neki, hogy még időben észre vettük … különben szerintem … mindegy ebbe még belegondolni sem szabad. (Visszatérve ide…) Timidusnak közben szemlátomást nagyon tetszett, hogy az ő igényeihez igazítottam a sárkányogolást. Még a nyelvkidugós mosolyomat is ellopta amin persze én csak nevettem.
- Látom tanulsz Timidus Very Happy

.
A nevetést és a jó kedvet hamarosan néma csönd és komolyság váltotta fel. Shukaku először csak engem figyelt majd lehajtotta fejét és nagyon halkan kezdett bele a kérdésbe. „ És … és most … most akkor mi … izé … és … és akkor … én” Innen azonban már nem tudta folytatni. De … de … kérlek … fejezd be kérlek. Shukaku azonban csak terelte a témát. De akkor ezek szerint ő is akarja csak még nem meri tőlem megkérdezni mert fél, hogy nemet mondok neki. És … most akkor én mit csináljak? Mert ha én kérdezem meg tőle ugyanezt akkor lehet, hogy ő mond nemet és, hogy mindent el rontok. Vagy … vagy lehet, hogy arra vár, hogy én kérdezzem meg … Hjajj … Mi legyen? Gyerünk gyorsan szedd össze gondolataidat ...
- Ni … nincs mit. – Na akkor mi legyen? Most vagy soha? – Öhmmm … izé az a kérdés amit az előbb félbehagytál … úgy … úgy értem hogy részemről igen … de csak ha te is akarod.

by **Shukaku** Kedd Márc. 25 2014, 08:07

-Kóborló kóbor ló…
Ízlelgette a sárkány a szavakat, amire az idomár reakciója egy halk kuncogás volt.
-Timidus! X3
-Most…
-Nem is tudtam, hogy vicceket is tudsz.
-Vicceket?
-Majd elmesélem.
-És mit tanulok?
Nézett ezúttal a sárkány a fiúra, mert ő nem nagyon vette észre, hogy mi is lett volna az az elsajátított tudás, amire az árnyharcos utalt. Azt, hogy a nyelvkiöltés mögött milyen jelentések vannak már réges-régen megtanulta, és jó hasznát vette ennek a tudásának, amikor még a többiek nem értették a szavait, Shu nem volt hajlandó lefordítani, de valahogy ki kellett nyilvánítania bizonyos emberek felé a véleményét.
Annak okán, hogy a hallgatására szintén hallgatás volt a válasz, Shu nagyon megijedt, de igyekezett nem mutatni. Az, ha kimutatja, hogy neki is vannak… elképzelései, vágyai, amiket meg szeretne valósítani, az befolyásolná Justin döntését, és ő egyáltalán nem akart semmit ráerőszakolni a fiúra, főleg önmagát nem. Persze ezt már akkor elrontotta, amikor idehívta őt, és emiatt szégyellte is magát, de ezen már nem tudott változtatni, és nem is volt abban biztos, hogy akarna. Tudta, hogy túl sokat mondott, és azt is tudta, hogy kihasználja Justin kedvességét… de akart maga mellé valakit. Valakit, aki őszinte vele és nem csak pátyolgatni szeretné, mint Peter. Tudta jól, hogy a céhvezér soha nem lehet az ő barátja igazándiból, mert sokkal idősebb nála, és soha nem fogja őt egyenlő félként kezelni, mindig csak nevelgetni és védeni akarja majd. A lány persze örült ennek, de úgy érezte, hogy nem erre van szüksége. Nem egy apára van szüksége, mert az már van neki. Barátra van szüksége, mert olyanja még sohasem volt... legalább is nem az emberek között. Azonban… Justin sem volt vele őszinte. Vagy nem volt őszinte, vagy nem akarta meghallani a szavait. Shu azt akarta, hogy lereagálják a szavait. Azt, hogy ismerje a fiú véleményét, hogy mit gondol róla. Addig nem szabadott lépnie. Addig, amíg ezt nem tudta, ez nem jelentett semmit, hiszen ugyanúgy ismeretlenek voltak egymásnak, mintha nem is találkoztak volna. Ugyanolyan ismeretlen, akárcsak bármely másik ember. Már éppen szólásra akarta nyitni a száját, amikor is a fiú közbevágott. Illetve… ugyanolyan, vagy csak egy kicsit magabiztosabb hebegéssel szólalt meg, mint ahogy az előbb Shu. A lány leszegte a tekintetét, majd lassan megcsóválta a fejét. Erre a kérdésre csak akkor tudott volna válaszolni, ha tudja, hogy mit akar. De ő nem tudta. Ilyen dolgokkal kapcsolatban sohasem tudta.
-Én… mit gondolsz rólam? Mit gondolsz azokról a dolgokról, amiket mondtam? Téged… ezek miért nem zavarnak? Miért nem ijesztenek meg, mint a többieket? Miben vagy te más?
Igen… ez volt a legfontosabb kérdés. A kinti világban is volt egy fiú… egy idősebb fiú, aki egyszer úgy csinált, mintha a lány a barátja lenne, még randizni is elhívta, csak azért, hogy azután nevetségessé tegye, a képébe mondhassa, hogy vele senki nem akar barátkozni, mert egy rakás szerencsétlenség. Mindenki kinevette… ami persze nem volt nagy dolog, hiszen azelőtt is úgy bántak vele, de mégis sokkal szörnyűbb volt, mint bármely más csíny, amit vele szemben elkövettek. Adott neki valamit, egyfajta reményt, csak azért, hogy utána elvehesse. Shu nem akart ugyanebbe a csapdába újra beleesni. Illetve… akart… nagyon is akart és vágyott arra, hogy valakit a barátjának mondhasson Timiduson kívül… de rettenetesen félt az újabb csalódástól.

by **Justin Taylor** Szomb. Márc. 29 2014, 20:03

„Kóborló kóbor ló” emésztgette Timidus a szavakat amire a lány válasza csak is a nevetés lehetett. Hogy én? Természetesen én is nevettem rajta, de igyekeztem azért úgy, hogy Timidus ne lássa meg nehogy sértődés legyen a vége.
- Semmit. Nem érdekes. – Mosolyodtam a sárkányra. Egy pillanatra el felejtettem, hogy a petek nem értik annyira jól meg azt amit az emberek néha mondanak nekik. Nem is baj hiszem úgy sem volt ennek a dolognak semmi tanulsága csak úgy mondtam. (Max Timidus hülyének néz emiatt.)
Shukaku először nem merte befejezni a mondatot … azt a mondatot ami mindent eldöntene. Biztos félt … félt attól, hogy ezzel a kérdéssel talán majd mindent elront. Vagy az is lehet, hogy nem is gondolta komolyan … csak eltervezte a kis fejében a dolgokat de igazából még nem gondolja komolyan. Először én sem tudtam mit mondjak neki … szerettem volna hogyha ő fejezi be ezt a mondatot … ehelyett azonban terelte a témát. Hiába … mindig a fiúknak kell lépni. Nem tudom, hogy miért … de valamiért úgy érzem, hogy végre sikerült megtalálnom azt a lányt akivel tényleg együtt akarok lenni itt … most. Valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva szeretem ezt a lányt akit alig ismerek … pedig velem nem szokott ilyen lenni. Mindig a lányok kerestek engem … és nem én őket … és akkor sem voltak köztünk olyan nagyon komoly dolgok. Csak azért jártak velem mert barátot akartak vagy mert „ő az osztály leghelyesebb sráca vagy pedig szőke haj, zöld szem” … sohasem volt egy normális kapcsolatom sem. Mindig kihasználtak a lányok … és most attól félek, hogy ha felteszem ezt a kérdést … illetve befejezem … és igen lesz a válasz akkor Shukaku is ezt fogja csinálni. Igaz, hogy nem olyannak ismertem meg, de attól még bármi megtörténhet … és még nem is ismerem eléggé. Viszont ha ennyire félek a választól … akkor miért érzem még is azt, hogy nem engedhetem el? hogy pont őt nem szabad? mi van velem?
~És ki mondta~Na Justin gratulálok. Egy enyhe lelki katarzis után nagy nehezen végre sikerült dadogva kinyögnöd valamit. Remélem, hogy legalább használ. Kérlek mond, hogy igen … kérlek mond, hogy igen … jesszusom mit csinálok. Miért idegeskedek ennyit? Na jó stop! Meg kell nyugodnom …. hiszen úgy sem befolyásolhatom a döntését.
~Shukaku leszegte a tekintetét és lassan megcsóválta a fejét. Justin számára egyenlőre ez egy egyértelmű nemet jelentett. Természetesen ez nagyon rosszul esett neki, hiszen még sohasem volt egyetlen egy lány sem akibe szerelmes lett volna ilyen rövid idő alatt még Szopienál sem ... mondjuk ott talán pont fordítva volt erősebb, de azért Justin is érzett valamit Szophie iránt. Azonban ezt az érzést a külön töltött évek szép lassan megölték. Azóta sem volt képes szeretni úgy senkit. Habár kitudja … lehet, hogy most jött el az ideje.~ Ez … akkor … most … nem? Minek kell nekem mindig hülyeséget csinálnom? Most ezt szépen elszúrtam és ezek után tuti, hogy Shukaku sem fog hozzám szólni. ~A lány ekkor azonban megmentette a helyzetet azzal, hogy el kezdete őt bombázni a kérdéseivel. Justin ezt először egy kicsit furcsálta, de örült neki, hogy a lány nem küldte el őt a búsba.~
- Én … - Mit gondolok rólad? Lássuk csak. – Shukaku szerintem te egy nagyon aranyos, kedves és szép lány vagy … és nagyon kedvellek téged. Mit gondolnék azokról amiket mondtál? És miért zavarnának? Hiszen senki sem lehet tökéletes és nem vagyunk egyformák … te ilyen vagy és kész és ezt nem rossz értelemben mondom. Engem egyáltalán nem zavarnak azok a dolgok amiket mondtál mert ez vagy igazából te. Ez az igazi Shukaku és én ezt akartam meg ismerni. Fogalmam sincs miben vagyok más mint a többiek … szerintem semmiben … egyszerűen csak te is egy külön egyéniség vagy ahogy én vagy Timidus. Mindannyiunknak meg vannak a maga dolgai amiket lehet, hogy mások cikisnek tartanak de ettől nem tudunk változtatni ezeken a dolgokon pár ember miatt. Csak az a baj, hogy ezt nagyon kevés ember érti meg és ezért elítéli a másikat de én nem vagyok ilyen. Engem nem ijesztenek meg azok a dolgok amiket mondtál … nem is értem miért hitted ezt?! Te ilyen vagy … így kell szeretni … és én ezt a valakit kedvelem. – Mondtam a lánynak majd rá mosolyogtam jelezve, hogy tényleg nincsen semmi baj. Nem értem, hogy Shukaku honnan vette, hogy ezek a dolgok engem zavarnának. Mindenki olyan amilyen, így kell őket elfogadni … legalább is engem erre neveltek. Soha sem ítéltem el senkit azért amilyen kivé ha okot adott rá … de ez ritkán volt. Remélem, hogy most már Shukaku is megnyugodott ezután a hegyi beszéd után.

by **Shukaku** Vas. Márc. 30 2014, 08:49

A sárkány csak legyintett a farkával. Ha valami nem érdekes, akkor nem érdekes. Ő elhitte Justinnak, hiszen a fiú bizonyára tudja, hogy a sárkányt érdeklik az érdekes dolgok, és biztosan nem hazudná valamiről, hogy nem érdekes, ha egyszer valójában meg az. Timidus részéről már el is van felejtve.
Shukaku viszont… őt nem tudták ilyen könnyen megnyugtatni Justin válaszai. Ez az egész annyira hihetetlen volt, hogy nem tudta elhinni. Valahol biztos volt abban, hogy Justin is csak játszik vele, csak kihasználja, csak nevetni akar rajta. Soha senki nem intézte el egy legyintéssel a dolgait. Még Peter is azt mondta, hogy ezeket tartsa titokban. Senki nem értett vele egyet, mégis senki nem mondott neki ellent soha, Alexen kívül. Minden olyan kusza volt és fura.
-Aranyos… kedves… szép… én… én nem tudom…
Csak ingatta tovább a fejét, de úgy érezte, hogy valamit neki is mondania kell. Valami hasonlóan nagyot, mint amivel a fiú állt elő.
-És… te is. Te is aranyos vagy és kedves.
-És szép.
-Igen. De… miért? Ez… pont ez az ijesztő. Miért vagy velem kedves? Anatole azért kedves, mert céhvezér… és jóban van Peterrel. Peter azért kedves, mert segíteni akar, és… elvileg én is segítek a céhnek. Chan azért kedves, mert valakinek el akarja mondani a dolgait. Tachi… ő talán csak Timidus miatt kedves velem. Utahime… neki pedig én segítettem, ahogy nekem Peter.
~Nem… neked semmi okod nincs, hogy kedves legyél velem. Nem ismersz. Emiatt hiszed azt, hogy velem akarsz lenni. Csak emiatt…~
-Én… én… mi lesz akkor, ha megint kicsúfolnak, mert szeretek a petekkel foglalkozni? Mi lesz akkor, ha mégis vége lesz a játéknak, és nem maradhatunk itt tovább? Mi lesz akkor, ha nem lesz vége? Ha nem lesz vége, akkor én ilyen maradok, te pedig nem akarsz majd… Danee is megmodta, hogy nem akarsz majd! Mi lesz akkor, ha téged is bántanak majd miattam? Én… én nem akarom! Nem akarok neked rosszat!
~Timiduson kívül senki mást! Senki mást sem! Timidus okosabb mint az emberek, és nem tudják őt bántani. Még Alex sem tudta bántani. Még Elysion sem!~
-Nem akarom, hogy miattam bántsanak!
Shu már ott billegett azon a bizonyos határon. A semmibe való belemerülés, az üveges tekintet és a világ kizárásának és a sírásnak a mezsgyéjén. Nem akart választani. Egyiket sem akarta. De valamit választania kellett, mert felőrölte az a gondolat, hogy bárkit, akit közel enged magához, azt tönkreteszi a többiek miatt. Ő nem vette fel a csúfolódásokat és a bántásokat. Ő megtanulta nem felvenni. Megtanulta, hogy ne érdekeljék őt mások véleményei. Azt azonban nem akarta, hogy ezt más is megtanulja miatta. Nem akarta Justint bajba keverni, nem akarta, hogy valaki őt is megalázza. Fejét az asztalra hajtotta, és halkan sírni kezdett. Még ez is jobb volt, mint a másik lehetőség.

by **Justin Taylor** Vas. Márc. 30 2014, 21:11

- Akkor most már tudod. Hidd el, hogy tényleg aranyos vagy, kedves és szép.
Anatole? Peter? Chan? Tachi? Mi van? Hogy jövök én ezekhez az emberekhez meg, hogy miért vagyok kedves Shuval? Miért lenne ez ijesztő? Miért minek kellene lennem egy bunkó taplónak? ~A fiú feje csordultig volt kérdésekkel. Nem egészen értette, hogy mit nem ért ebben Shukaku. Hiszen nem adott rá okot amiért ne lett volna kedves vele. Éppen ellenkezőleg. Miért ne lehetne kedves vele? Először nem értette meg a lány igazi mondanivalóját. Nem az volt Shunak az ijesztő, hogy kedves vele hanem az, hogy miért. Hiszen még csak kevés ideje ismerik egymást és még nem tudták egymást kiismerni. A lány számára ez volt a nagy kérdés/probléma.~ Akkor már értem … vagy is mégsem. Miért lenne ez ilyen nagy probléma? Hiszen már ott a vakranidin is … vagy … lehet, hogy Shu nem is kedvel engem csak ráerőszakolom az érzéseimet … vagy … miért csúfolnának ki? mivel bántana? Na jó … most már tényleg teljesen össze vagyok zavarodva. Shu tényleg ennyire fél attól, hogy mit gondolnak majd mások? Vagy lehet, hogy csak szégyellne engem? Most … most … mondanom kell neki valamit. Valahogy meg kell vele értetnem, hogy én nem akarom őt becsapni és, hogy nem zavarna mások véleménye. Amíg ezen gondolkodtam egyszer csak azt vettem észre, hogy valaki halkan elkezdett zokogni. A lány lehajtotta fejét az asztalra és csendesen elkezdett sírni. Úgy tűnik, hogy ő tényleg nagyon fél ezektől a dolgoktól … vagy is hát ezt eddig is tudtam de nem hittem volna, hogy ennyire megviseli. Nem bírom nézni ahogy sír … ha elkezd mellettem sírni egy lány akkor nekem az olyan mintha egy késsel le szúrnának … nagyon rossz ezt látni. Lassan odasétáltam a lány mellé, le ültem mellé, egyik kezemmel megfogtam a kezét a másikkal pedig amilyen gyengéden lehetett óvatosan felemeltem a fejét és a szemébe néztem. Az arca teljesen piros volt és a két szép szemében lévő ragyogást a könnytengerek immár teljesen elmosták.
- Kérlek ne sírj miattam. – Óvatosan letöröltem egy könny cseppet Shu arcáról. – Nem jó téged így látni. Én nem akarok neked gondot okozni. És nem tudom, hogy kik azok az emberek akiket felsoroltál vagy, hogy ki ez a Danee és mit mondott neked rólam … de amit mondtam neked azt tényleg komolyan is gondoltam. Engem nem zavarnak azok a dolgok amiket mondtál és nem akarlak téged bántani. Az meg pláne nem zavar, hogy szereted a peteket … nem értem, hogy ez miért lenne baj? Szerintem nagyon tiszteletre méltó dolog, hogy ennyire szereted őket is és az állatokat is. Ha pedig emiatt bántanak téged mások azoknak csak gratulálni tudok. Én a helyükben el ásnám magam jó mélyre. Ha pedig emiatt még egyszer bántani próbálnának téged vagy engem amiért kedvellek téged … hát lesz hozzájuk egy-két szavam … biztosan nem fogom hagyni. – Igen pontosan ez lenne … csak próbáljanak meg még egyszer belekötni Shuba gondoskodom róla, hogy soha többé ne mondjanak ilyet … szemetek! – De ha nem viszonzod azt amit én akkor ha akarod már most el is mehetek … és nem foglak zavarni … soha többé …

by **Shukaku** Vas. Márc. 30 2014, 22:05

~Nem! Nem akarom, hogy így lásson! Nem láthatja, hogy sírok! Annyira régóta nem sírtam mások előtt! Akik… akik bántani akartak. Nem bántottak, ha nem sírtam… de most sírok. De…de Justin nem akar bántani. Remélem nem. Biztosan nem.~
Nem húzta el a kezét és a fejét is engedte mozogni. Nem ő mozgatta, hanem hagyta, hogy Justin maga felé fordítsa. Hagyta, hogy belenézzen a szemébe. Hagyta, hogy lássa őt. Már régóta senki nem látta őt. Még Peter sem.
-Én… én nem akarok sírni… bocsánat.
Szipogta, de lassan valóban el is csitult a szipogás is, mert Justin beszélni kezdett. Újra beszélt, és újra kifejtette ugyanazt. Ugyanazzal a makacssággal és ugyanazzal a ragaszkodással. Shu bármit mondhatott, és ez a fiú nem akart mellőle tágítani.
-Én… de… félreértesz mindent. Te nem okozol gondot. Én okozok gondot. Én vagyok a gond. Téged… téged egyik dolog sem zavar? Nem zavar, hogy nem akarok visszamenni az árvaházba? Nem zavar, hogy a petek a barátaim és nem akarom őket bántani? Nem zavar, hogy…
Itt elcsuklott a hangja, mert ez volt az egyetlen dolog, amin a játékon belül ha akart sem tudott volna változtatni. Ez nem tőle függött.
-Nem zavar, hogy sohasem leszek nagyobb… hogy te nagyobb vagy… én meg nem… és…
Ránézett Timidusra, aki továbbra is szótlanul figyelte az eseményeket. Nem szeretett volna közbeavatkozni.
-És… és igenis bántanak. Például… Timidus miatt…
-A Bunkó…
-Igen. És… köszönöm, hogy megvédesz.
Majd az utolsó mondatra teljesen elhallgatott. Kifutott a vér az arcából, és csak annyit tudott tenni, hogy megragadta a fiú karját, hogy az ne tudjon előle elmenekülni.
~Máris elijesztettem. Elijesztettem, mert elmondtam neki az igazat. De… de… nem tarthatom itt, ha nem akar már itt lenni. De… ha talán mégis… ha talán csak…~
-Szeretném, hogy maradj.
Mondta halkan, de nem tudta elengedni Justin karját.
-És… és ha megkérdezel mindent. És én válaszolok mindenre. Minden mindenre. És… ha azután is szeretnél… akkor igen. Akkor én is igen.

by **Justin Taylor** Vas. Ápr. 06 2014, 22:09

- Nem kell bocsánatot kérned. Hiszen nem csináltál semmi rosszat. – Rossz volt látni hogy Shu sír … úgy éreztem mintha miattam sírna … mintha én lennék az oka, hogy szomorú és ezt nem hagyhattam.
- Mindent félre értek? – (Értetlen fej.) – Miért zavarnának ezek dolgok? Nem zavar, hogy nem akarsz vissza menni az árvaházba … a helyedben én sem akarnák vissza menni. És nem zavar, hogy szereted a peteket … nem is értem, hogy miért kellene, hogy ez zavarjon? De ezt már előbb is elmondtam neked. – Miért hiszi azt, hogy ezek zavarnak? Miért nem tud hinni nekem? Miért nem bízik bennem? … Vagy lehet, hogy velem van a baj … és csak így akar lerázni?
- Én sem leszek nagyobb … de nem is ez a lényeges. – Lehet, hogy zavarom csak nem akarja megmondani nehogy megbántson. De akkor elve miért hívott volna ide? Mire lett volna jó neki ez az egész? … Viszont ha ez így is van akkor nem akarom őt tovább zavarni. Lassan kezdtem fel kelni az asztaltól, hogy el mehessek. Nem tudtam, hogy mit gondoljak … nem tudtam, hogy mit tegyek … el akartam menni minél messzebb innen, minél messzebb tőle, hogy el kerüljük a kellemetlenségeket. Shukaku azonban megfogta a kezemet és vissz húzott az asztalhoz nem engedte, hogy elmenjek tőle. Arca sápadt volt, a szemeiben még mindig könnycseppektől csillogtak és két kezével makacsul tartotta az én kezeimet. „Szeretném, hogy maradj!” - Nyögte ki halkan a lány, szinte már alig hallhatóan. Akkor ezek szerint nem velem van a hiba … aminek nagyon örülök … de még jobban örülnék ha végre tudnám, hogy a lány mit akar. Alig, hogy erre gondoltam már meg is tudtam amit szerettem volna.
- Én úgy gondolom, hogy már megkérdeztem mindent … és, hogy te el is mondtál mindent amire én kíváncsi vagyok. Szóval – Kezemet lassan Shukaku arcára helyeztem … óvatosan közelebb húztam magamhoz … majd egy gyöngéd csókot leheltem ajkaira. Most már biztos voltam benne, hogy mit karok … Shukakut akarom. És azzal, hogy most kimondta, hogy ezt ő is szeretné úgy gondoltam ez sokkal többet jelent minden szónál. Mert nem lehet szavakkal kifejezni azt a csodálatos érzést amit most érzek … itt … vele … szeretlek!

by **Shukaku** Hétf. Ápr. 07 2014, 09:55

-Nem… nem csináltam semmi rosszat…
Ismételte automatikusan a fiú után, és nagyon szerette volna, hogy egyet tudjon vele érteni. Nagyon szerette volna elhinni azokat a szavakat, amiket Justin mondott neki. Jó volt hallani ezeket a szavakat, és mégis valahogy annyira furcsa. Annyira ijesztő. Még soha senki nem mondta azt neki, hogy megérti, mert soha senkinek nem hagyta, hogy megérthesse őt. Soha senki nem volt rá annyira kíváncsi, hogy megérthesse. Justin pedig… Justinnak majdnem mindent elmondott… és talán ő sem értette meg… és ezért nem akart elmenekülni. De… Shu elképzelni sem tudta, hogy egy fiú, ha ennyiszer elmondanak neki valamit, akkor hogyan nem láthatja a veszélyt. Hogyan nem veheti észre azt, hogy rossz helyen van, rossz úton jár, és csak saját magának okoz gondot azzal, ha valaki olyan személyében keresi a társaságot, mint Shu. A lány meg akarta védeni önmagától a másikat, de az makacsul ragaszkodott a döntéséhez, és nem hagyta ezt neki. Elengedhette volna, hagyhatta volna elmenni, ezzel egy újabb lehetőséget elszalasztva, egy újabb valakit megmentve önmagától… de neki kellett most ez a fiú. Kellett az, hogy valaki végre mellette akarjon lenni. Ő még sohasem kapott ennyi figyelmet ilyen önzetlenül, és bár ezt sehogyan sem tudta elhelyezni a világában, kifejezetten tetszett neki. Örült neki. Talán boldog is volt. Még mindig nem kapott választ a miértekre. Nem értette, hogy Justin miért vele akar lenni, miért őt szemelte ki, miért nem szaladt el miután megtudta ezeket a dolgokat. Peter szerint titkolnia kell, hogy nem akar kijutni, pedig Chan sem akart kijutni. És ezek szerint nem is zavarja annyira a többieket, ha valaki nem akar kijutni. Megérthetik. Ráadásul Justin még a szőkeségén és a zöld szemein kívül Alexra sem hasonlított. Nem gyűlölte Timidust, nem gondolta butaságnak, hogy a lány barátjának tekinti a sárkányt, és nem tartotta őt örültnek emiatt. És ami a legérthetetlenebb volt… azt mondta, hogy ő is úgy gondolkodik, ahogy Shu. Erre egyszerűen nem tudott mit mondani, annyira meglepte. Sohasem tapasztalt olyat, hogy valaki egyetértsen vele ezekről a dolgokról. Halk volt, inkább csak önmagának beszélt.
-Senki más… nem mondott még ilyet…
Tartották már őrültnek emiatt. Chan személyében még olyan is akadt, aki talán együtt érzett vele, de senki nem mondta azt, hogy ezek a dolgok nem lényegesek. Egyedül a fiú volt az, aki játszi könnyedséggel lépett túl a dolgokon. Újra az arcára tette a kezét. A lány azt hitte, hogy megint csak a szemébe akar nézni. Azonnal le is sütötte a pillantását. Félt attól, hogy Justin meglátja azt a végtelen zavartságot a tekintetében. Semmit nem értett, de most az egyszer nem is akarta érteni. Nem akarta kisilabizálni a dolgokat, megfejteni azt, hogy a fiú miért mondja ezeket a fura szavakat. Egyszerűen örült annak, hogy ő is így gondolja. Egy pillanatnyi még volt lehetősége megijedni attól, hogy Justin szerint már mindent elmondott, amire ő kíváncsi volt… tehát a fiú többé nem kíváncsi rá… de nem sok ideje maradt ezen mélázni, mert Justin valami elképzelhetetlen dolgot tett. Megpuszilta… a száján. A lány elhűlt, hátratántorodott, és ha Justinnak nem volt annyi lélekjelenléte, hogy ebben a romantikus pillanatban elkapja a széket, akkor hanyatt is vágódott, (Ez esetben Timidus vet rá egy értetlen pillantást, de amikor látja, hogy nincs baja, akkor csak egy kérdő csipogást hallat.) de egy szót sem szólt, csak remegő tekintettel és egy kis ijedt, értetlen mosollyal bámult előre.
Hogy készült-e Shu a csókra? Vajon melyik tizennégy éves lány ne készült volna arra, hogy egyszer… valaki… de egyáltalán nem így. Nem élete első randiján –ha beleszámolta a vakrandis öt percet, akkor a második, de azt nem tartotta igazinak-, amikor még enélkül a pillanat nélkül sem tudta, hogy mikor és mit és hogyan kell tennie. Semmit nem értett. Természetesen várta Justintól, de egyáltalán nem ilyen spontán megmozdulással. Remélte… illetve nem is remélt semmit… helyesebb inkább úgy fogalmazni, hogy úgy képzelte el, hogy a fiú tudja, hogy ő nem lehet valami gyakorlott ilyesféle dolgokban. A gondolataiban Justin rákérdezett, hogy szeretné-e, ő pedig azt válaszolta volna, hogy ez az első, és fél… de igen… vagy… és akkor közelebb hajol, és egy ideig csak a szemét figyeli, hogy a lány elhatározhassa magát, és amikor már látja, hogy ő is akarja, akkor… de semmi sem úgy történt, ahogyan azt Shu elképzelte. Minden nagyon hirtelen volt, és ő igyekezett jól elraktározni azt az egyetlen pillanatot a fejében, ha már nem készülhetett fel rá rendesen. Butterflies in the stomach. Ennél jobb kifejezést nem tudott, és nagyon szégyellte magát, amiért kavarog a gyomra… tudta, hogy nem ezt kellett volna éreznie, hanem mást. De… most ez az érzés sem volt rossz… kellemes volt. Érthetetlenül kellemes. Megszólalni sem tudott, de annak legalább örült, hogy a remegésén viszonylag hamar úrrá lett.

by **Justin Taylor** Hétf. Ápr. 14 2014, 20:57

- Na … akkor legalább nekem elhiheted. – Nem értem miért kell Suhakakut ezért bántani. Hiszen nem lehetünk egyformák … és szerintem ez egyáltalán nem olyan dolog amit szégyellni kellene … vagy gúnyolni. Mondjuk az is igaz, hogy még sem tudok mindent Shuról … de majd idővel úgy is megismerkedünk egymással.
Én úgy gondoltam, hogy amikor idejöttünk a könyvtárba akkor Shu már mindenről kifaggatott engem és, hogy ő is elmondott nekem mindent. Akkor ezek szerint ő is azt akarja … ő is azt szeretné, hogy együtt legyünk. Sajnos ilyenkor nem nagyon gondolom át azt amit teszek … ebből következett az a csók is … amivel lehet, hogy még várni kellett volna, de nekem így jött. Meg is kaptam érte a magamét Shu ugyanis tiszta erejéből ellökött magától. Szerencsére még időben sikerült elkapnom őt, hogy ne vágódjon hanyatt a székével aminek köszönhetően megint közel kerültünk egymáshoz. Ez a szitu nagyon kellemetlen volt főleg az előző reakciója után … nem akartam a szemébe nézni … szégyelltem magam a történtek miatt, de már nem tudok vele mit csinálni. Gyorsan el hajtottam fejemet és felállítottam Shukaku székét. Nem szóltam hozzá semmit és nem is néztem rá … először nem mertem a szemébe nézni mert nagyon ciki volt ez a helyzet. Csak néztem az asztal közepén lévő rózsát amit még Shunak adtam a randi elején. Most még is mit kellene csinálnom … mit mondhatnék neki?
- Ne haragudj ezt nem gondoltam át. – Hát nem túl bőbeszédű de jobb mint a semmi. – Nem akartalak megijeszteni gondolhattam volna, hogy ez lesz az első csókod.

by **Shukaku** Kedd Ápr. 15 2014, 08:09

Ugyan Justin elkapta a hátrafelé billenő széket, és ezáltal a lány nem vágódott hanyatt, de talán az sem kólintotta volna jobban fejbe, ha amiatt beveri esetleg a fejét a padlóba. Sőt, akkor talán tudott volna valamire hivatkozni, hogy miért ült ki ez az ijedtséggel ötvöződő bárgyú mosoly az arcára. Ezután már nem tolta el magától a fiút, és egyáltalán nem is zavarta, hogy az ilyen közel került hozzá. Illetve… egyszerre zavarta minden, és egyszerre nem is zavarta. Fogalma sem volt, hogy miért úgy történtek a dolgok, ahogy történtek, és lényegében azt sem tudta, hogy hol van, vagy mit kellene most tennie. Kissé kétségbeesetten kereste a fiú tekintetét, amikor már felocsúdott, hiszen Justin láthatóan sokkal gyakorlottabb és magabiztosabb volt az ilyen dolgokban nála, de a srác állandóan igyekezett elkerülni a szemkontaktust. Shu már megijedt, hogy a fiú megbánta amit tett, meg már nem is akarja, és ő döntött rosszul, amikor engedte neki, mert most azt hiszi, hogy ő mindenkinek engedi, és akkor most nem lesz különlegesebb mint a többiek… és még ezer és ezerféle gondolat kavargott a fejében, amikor Justin újra megszólalt. Bocsánatot kért. Shu felpislantott, és igyekezett emberi hangot formálni abból az elcsukló cincogásból, amire most az erejéből tellett.
-Én… nem…
Újra lesütötte a szemét, és teljesen elvörösödött. Nem akart ő hazudni, de attól is félt, hogy még inkább gyereknek nézik, ha még ez is kiderül. De… szerencsére fel sem merült az, hogy hazudjon, és az esetlenségéből a fiú már ki is találta, hogy mi a helyzet. Shu csak bólintott egyet, majd megpróbálta folytatni.
-Nem haragszom… és…
~Mit kellene mondanom? Mit kellene éreznem? Ilyennek kellett volna lennie? Gyors volt… fura… olyan…~
-Köszönöm. Én…
Haragudott magára. Haragudott azért, mert azt akarta, hogy Justin irányítson. Azt akarta, hogy a fiú a kezében tartsa a helyzetet, és tudja, hogy mit csinál. De Justin sem tudta. Egyikőjük se tudott igazán semmit, legalább is ő szerinte nem. A lány jelenleg mindenkire haragudott, akik miatt ő most egyáltalán nem tudja, hogy hogyan kellene viselkednie, mit kellene tennie… soha senki nem mondta el neki. Kezei lassan újra elindultak, és most még rájuk sem kellett pislantania, hogy biztos lehessen abban, hogy valóban a valóságban van. Elhitte, hogy ezek a dolgok valóban vele történnek, hogy az előtte álló fiú valóban ott van, valóban vele akar lenni és valóban megérintheti, és nem fog eltűnni vagy elszaladni. Minden valós volt. Félve ölelte át Justin nyakát. Ilyet sem tett senkivel azóta… Peter ugyan kapott egy ölelést tőle… de ő a derekán… és ő inkább apa típus volt… de semmiképpen nem pótlék… csak meg akarta köszönni… és most is meg akarja köszönni… és mégis minden annyira más. Fejét a fiú vállaira hajtotta, majd halkan sírni kezdett, ezúttal azonban nem a bánattól. Ha az a kis puszi olyan rövid ideig tartott is, akkor az ölelést kell megnyújtania. Emlékezni akart, mert a jó dolgok vele sohasem tartottak túl sokáig… legalább is nem a kinti világban. Timidus ezalatt lassan kihátrált a képből, és megpróbálta értelmezni a körülötte kavargó hullámokat.

by **Justin Taylor** Szer. Ápr. 23 2014, 19:26

Nagyon kellemetlen helyzet állt elő. Lehet, hogy nem kellett volna ennyire elsietnem a dolgokat … de egyszerűen nekem ez már annyira spontán jött olyan természetes volt és nem gondolkodtam mi előtt léptem. Gondolhattam volna, hogy lehet hogy Shunak ez lesz az első. Minden esetre azonban remélem, hogy nem haragszik rám nagyon. A válaszaiból nem sok mindent lehetett leszűrni mondjuk ez érthető volt az előbb történtek alapján.
Ezután egyikünk sem szólalt meg csak ott ültünk csendben az asztalnál. Vártam, hogy Shukaku is csináljon valamit. Tudom, hogy ez a dolog még új neki és hogy emiatt most zavarban van de azért igazán mondhatna valamit. Aztán egyik pillanatról a másikra olyan dolog történt amire egyáltalán nem számítottam. A gondolataim forgatagából kizökkentett két kis kéz amik gyengéden átölelték a nyakamat. Ez nagyon jól esett … de ugyanakkor fura is volt … inkább arra számítottam volna, hogy elküld melegebb éghajlatra de helyette ez történt. Ezután még kaptam Shutól egy rövid puszit az arcomra, majd a vállamra hajtotta a fejét és halkan sírni kezdett. De ezek már nem a bánat könnyei voltak hanem a boldogság könnyei. Akkor ezek szerint nem haragszik ez előző kis akcióm miatt sőt. Akkor ő is akarja … és akkor mi … két kezemet lassan a lány dereka köré fontam.
- Shukaku … ha már egyszer így alakultak a dolgok akkor szeretnék kérdezni tőled valamit. – Itt egy kis szünetet tartottam, hogy még egyszer átgondoljam mit is akarok tenni … nehogy megint lökdösődés legyen a vége. De előbb utóbb úgy is megkérdeztem volna … szóval akkor miért ne most? Mélyen a lány szemébe néztem és igyekeztem minél határozottabb lenni. – Mond leszel a barátnőm?

by **Shukaku** Szer. Ápr. 23 2014, 20:46

Először el sem ért hozzá a fiú hangja, de a nevét azért csak meghallotta, így kibontakozott az ölelésből, persze csak annyira, hogy azért az ő keze a fiú vállain maradjon, míg Justin kezei átfoghassák a derekát. Shu halovány fehér fakó bőre talán még sohasem volt ilyen vörös, mint amennyire most festette be a pír minden egyes kis négyzetcentiméterét, és érezte is a lüktetést a fülében, szívének heves dobogását, lábainak erőtlenségét, amikkel alig-alig tudta megtartani magát. Hirtelen eszébe jutott, hogy azért egy ilyen pillanatban igencsak hangulatromboló lehet, ahogy könnyesen és szipogva álldogál a fiú előtt, de az is, ha most kezdi el fújni az orrát… nem akart tönkretenni semmit. Nem akarta elrontani a pillanatot. Kínjában, hogy ilyen dilemmákkal kell szembenéznie azon a napon, amikor itt áll vele szemben egy ilyen fiú… halkan kacarászni kezdett, és elnézést kérve fordult el, hogy zsebkendőjével megtörölgethesse az arcát és kifújhassa az orrát. Ezután méginkább pirulva visszafordult, de már mosolygott. Nem volt széles mosoly, hiszen csak a szája szegletében bujkált egy aranyos kis kunkor, de láthatóan boldog volt… és zavart… és szégyenlős… fogalma sem volt, hogy mit kell csinálni, és erre még jött ez a kérdés is. Timidus, aki éppen távozni kívánt, hiszen érezte, hogy vele már senki nem törődik, meg felesleges is ijedten ugrott vissza, és ide-oda ingatta a fejét, hogy az egyikükre, hol a másikukra nézve. Shu igyekezett egy odapillantással megnyugtatni a barátját, de nem tudta, hogy sikerült-e neki… így inkább gyorsan le akarta zárni az ügyet, hogy megbeszélhesse vele.
-Justin… én… igen.
-És… akkor ti most…
-Igen, Timidus.
-És ez mit jelent?
Na ez viszont egy nagyon jó kérdés volt. A lány egy pillanatra elgondolkodva nézett a sárkányra, majd újdonsült partnerére, majd kitört belőle a nevetés és visszahuppant a székre. Tizennégy éves volt. Szerelmes. És ezidáig Timidus volt az egyetlen társa, akibe viszont érthető módon nem lehetett szerelmes, hiszen Timidus nőstény volt… és persze sárkány. Meg Timidusnak amúgy is ott volt Tachi. A lánynak fogalma sem volt arról, hogy mit jelent, mivel jár valakinek a barátnőjének lenni. Shu csak megkönnyebbülten kacagott, majd újra megtörölte a szemeit, és Justinra nézett.
-Tényleg Justin, ez akkor most mit jelent?

by **Justin Taylor** Szer. Május 07 2014, 21:24

Talán még soha sem hoztam magam ennyire megalázó helyzetbe, hogy így könyörögjek egy lánynak. Még sosem kellett csinálnom ilyet. Szégyen. De hát máshogy nem tudtam volna meggyőzni Shukakut. Szegénykém teljesen el is pirult amikor fel tettem a kérdésemet. Már készenlétbe helyeztem magam hátha el kell kapni. Erre szerencsére azonban nem volt szükség, jobb is mert nem tudom mihez kezdetem volna ott a könyvtár közepén egy ájult lánnyal és egy feldühödött sárkánnyal. A lány szemmel láthatóan örült a kérdésnek, Timidus pedig aki éppen távozni készült ijedten ugrott vissza.
Igen … tényleg igen? Vagy is khmmm … ez egy értelmű, hiszen még is csak rólam van szó Very Happy

. Na de komolyra fordítva a szót, nagyon örültem neki, hogy Shukaku igent mondott. Nem volt könnyű de végül még is csak sikerült ^^ .
- Öhmm … hogy mit jelent? – Nos ez egy nagyon jó kérdés! Ez a kérdés teljesen lefagyasztott … már csak azért is mert szerintem erre nem is létezik igazi normális magyarázat. Hiszen ez mindenkinek más és más. Most még is mondjak? Mit lehet erre mondani? ~ Mindenki vágyik a szerelemre … arra, hogy valaki támogassa … hogy valaki legalább annyira szeresse őt mint ő a másikat … aki mindig mellette áll … és aki nem számít hányszor van rossz napod, hányszor vagy szomorú, vagy hogy hányszor veszekedtek, mindig mosolyt tud varázsolni az arcodra. Aki ha egyedül érzed magad ebben az elveszett világban mindig nyújtja neked a kezét. És ha úgy érzed mindennek vége és ennél már csak rosszabb jöhet akkor csókjaival vigasztal téged és újra reményt ad neked, élni akarást. ~ Annyira belemerültem a gondolataimba, hogy fel sem tűnt, hogy hangosan gondolkodtam. Csak a lány csodálkozó tekintetéből jött rá, hogy kicsit előbb szólta el magát mint kellett volna.
- V..vagyis hát ezt. Szerintem ezt. – Nekem legalább is ezt jelentené, ha tényleg megtalálnám az igazit. Aztán kitudja lehet, hogy pont Shukaku lesz ez a valaki.
- Neked mit jelent/jelentene? Mármint most, hogy így alakultak a dolgok?

by **Shukaku** Szer. Május 07 2014, 22:18

A lány arca, szemei, egész lénye mosolyog. Mosolyog a fiúra, akit talán szerethet. Aki fura módon nem akar mellőle elszaladni. Nem nevezi őrültnek, nem fél tőle, nem akarja megváltoztatni, nem akar… nem akar semmit sem tőle csak azt, amit Shu is akar a fiútól. Ez a fiú nem követelődzik. Képes volt azt mondani, hogy így szereti. Talán hazudik… de mennyire gyönyörű lenne, ha igazat mondana. Nagyon kevés olyan ember van, aki képes elfogadni egy másik emberi lény egészét, minden apró és nagyobb hibájával. Shu igyekszik majd változni. Kedves lesz. Odafigyel majd, hogy mi bántja a fiút, hogy mit kell változtatnia a viselkedésén. Majd mindent megbeszélnek egymással. Sokat fognak beszélgetni. Együtt. És elhívja majd szafarizni. És elhívja a céhbe. Segít neki fejlődni, hogy vele tudjon tartani a magasabb szintekre. Együtt lesz valakivel, és nem fog félni tőle. Vagy… vagy talán fog. Attól fog félni, hogy mikor hagyja el. Attól, hogy mikor derül ki, hogy valami olyan dolgot, amit ő önmagában nem is tart rossznak, azt ez a fiú végtelenül ellenszenvesnek tartja majd, és örökre megutálja. De… ezt sem fogja előle eltitkolni. Csak egyetlen titka lesz majd, amit azonban nem fog megosztani senkivel. Még önmagával sem. Majd elfelejti. Mintha meg sem történt volna. Így lesz a legjobb.
-Te… biztosan te is szereted a verseket, ugye? Nagyon szépen beszélsz. Nem is tudtam, hogy egy fiú tud ilyen szépen beszélni.
Pirulva kuncog, és egy pillanatra a sárkányra pislant. Azt látja, amit várt. Timidus ide-oda ingatja a fejét, és gondolkodik.
-Ez más, Timidus. Igen, tudom, hogy rád is illenek ugyanezek a dolgok, de… beléd nem lehetek szerelmes, és te sem szeretnéd.
-Miért nem?
-Mert… mert… mert te inkább olyan vagy, mintha a testvérem lennél, és a testvérébe nem lehet szerelmes az ember.
-Miért nem?
-Mert… ez egy ilyen szabály.
-Oh… és a testvér az erősebb, vagy a szerelem.
-Féltékeny vagy, Timidus?
-Nem. Csak érdekel. Nincs okom féltékenynek lenni.
-Hát… tudod… nincs erősebb meg gyengébb. Meg… igazából nem tudom. Ugyanolyan lesz mint eddig, csak most nem ketten leszünk, hanem hárman. Nem fog változni semmi.
Nem. Nem fog választani. Nem akar választani. Nem tudna választani.
-Szerintem annyi a lényege, hogy mindent el merj mondani a másiknak, mert megbízol benne annyira, hogy bármi lényegeset megosztasz vele, ő meghallgat és megért… viszont tanácsot is ad, és megmondja, ha nincs igazad… mert tudja, hogy te is meghallgatod őt, és nem fogsz megsértődni.
Persze Shu nagylány volt mát, tudta, hogy mi másra jó még egy kapcsolat, de jelenleg ez egy cseppet sem érdekelte, és úgy látszott, hogy Justint sem, Timidus pedig nem is tudott róla.

by **Justin Taylor** Kedd Május 20 2014, 21:59

- Hát ami azt illeti igen. – Valójában nem is a versekért vagyok oda, hanem a könyvekért. Szeretek olvasni, de nem igazán a szép irodalmat, hanem inkább a horrort és a fantasztikus regényeket. De ha van olyan könyv ami nem feltétlenül ilyen műfajú és még is jó akkor azt is el olvasom. Verses köteteket is szoktam olvasni, de nem sűrűn. Azt pedig nem tudom, hogy valóban szépen beszélek-e. Igaz, hogy már mondták egy páran, de hát én ezt szoktam meg. Igazából a szüleimnek is nagyon szép volt a szókincse, és amikor még a kastélyba jártam akkor ott is Szophie és a szülei is nagyon szépen beszélte. Így hát én is eltanultam.
Miközben a versek iránti szeretetemet próbáltam elemezni eszembe jutott egy nagyon szép idézet amit még anno az anyukámtól hallottam: „ The best and most beautiful things in this world cannot be seen or even heard, but must be felt with the heart.” ( A világ legszebb és legcsodálatosabb dolgai rejtve vannak a szemünk és a fülünk elől. A szívünkkel kell érezni őket.) – Mondtam halkan, anyanyelvemet használva. Nem tudom, hogy Shukaku mennyit értett meg belőle, de sajnos én csak így tudom ezt elmondani. Nem azért, mert nem tudom le fordítani Japánra hanem mert szerintem ez, csak így szép, és így érheti el az igazi hatását. Elvégre ha valaki verset vagy akár egy ilyen idézetet mond akkor az szerintem csak úgy érheti el az igazi hatását, ha úgy mondják el ahogy az meg lett írva. Hiszen csak úgy lehet teljes.
Ezután Timidus és Shukaku tisztázták egymás között a helyzetet, hogy hogyan lesznek ezek utána dolgok most, hogy hárman vagyunk. De majd idővel csak megszokjuk egymást.
- Ezt te is nagyon szépen mondtad. Örülök neki, hogy ezt gondolod.

by **Shukaku** Szer. Május 21 2014, 08:28

És igen, és igen, és igen! A lány nem sok olyan jelenetre tudott visszaemlékezni az életéből, akkor sem, ha nagyon erősen próbált kutakodni, amikor teljesen biztos lehetett abban, hogy jó döntést hozott. Általában mindenben bizonytalan volt, és úgy kezelte a dolgait, hogy megpróbált minél kevesebb embernek bajt okozni. Ez volt a fő szabály, amit követett. Persze volt néhány ilyen eset, de ezek az óta a szörnyű eset óta mind-mind a játékhoz kötődtek. Jó döntés volt belépni a Sword Art Onlineba, remek döntés volt az is, hogy az idomár kasztot válassza. Nagyjából itt ki is merült minden. Timidust imádta, legjobban szerette mindenki közül, akit ismert, de még sem volt biztos abban soha, hogy megfelelően tanítgatja-e a sárkányt. Legtöbbször szeretett a céhben lenni, de nem lehetett biztos abban, hogy a megfelelő döntést hozta meg, amikor csatlakozott. Ezek olyan dolgok voltak, amelynek kimenetelét majd csak a nagyon távoli jövőben állapíthatja meg, vagy még ott sem. És most, egyre inkább érlelődött benne a gondolat, hogy jó döntés volt belemenni ebbe a játékba, idehívni Justint és elmondani neki a dolgokat. A fiú annyira szépen beszélt, és annyira őszintének tűnt. És ami a legcsodálatosabb volt, hogy a lány anyanyelvén szólalt meg. Ráadásul annyira figyelmes volt, hogy abból a könyvből idézett, amit most hozott vissza nekik, emlékeztetve arra, hogy Shukaku ezzel csalta ide őt. A kis herceg. Persze az eredeti szöveg franciául szólt, de Shu nem tudott franciául, mindössze olvasni. Szerette a verseket eredeti nyelven olvasni, még úgy is, hogy érteni csak a fordításból értette meg. Valahogy más csengése volt az egésznek, ha azon a nyelven olvassuk fel, ahogyan az író eredetileg kigondolta. On ne voit bien qu'avec le cœur. L'essentiel est invisible pour les yeux.
-Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.
Imádta ezt a könyvet, és mivel ő imádta, így számtalanszor elolvasta a sárkánynak amikor még pici volt, és Timidus is nagyon szerette. Olyan egyszerűen, őszintén fogalmazza meg az igazságot az alapvető emberi dolgokról, hogy még egy pet is megérthette, aki sohasem láthatta a kinti világot. Timidus elmosolyodott, és folytatta az idézetet. Egyrészt a precizitás megkövetelte, hogy be legyen fejezve, másrészt pedig meg akarta mutatni, hogy ő is ismeri. És persze ez a részlet róla szólt. Ez tetszett neki benne a legjobban.
-Az emberek elfelejtették ezt az igazságot. Neked azonban nem szabad elfelejtened. Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél.
Shu újra összenézett a sárkánnyal, és ő is mosolygott. A fiúnak tetszettek a szavai. Tényleg tetszettek neki, és az sem zavarta, hogy jelenleg csak második volt a lány életében. Bár nagyon nagy hatást gyakorolt rá, de Timidus lassan két éve volt mellette. Egyetlen randival nem kerülhetett a sárkánnyal egy szintre, elé pedig semmiképpen nem. Talán soha nem is fog. Azt azonban az idomár is tudta, hogy esélyt akar adni ennek a fiúnak. Szeretne vele több időt tölteni, és jobban megismerni. Ez fontos volt. Suttogva szólalt meg.
-Találkoznunk kell még... sokat... szeretnélek... megismerni. És... és... köszönöm. Nagyon szépen köszönöm!
És ez a köszönet nem csak a dicséretnek szólt. Ez mindennek szólt. Az eddigi, és az elkövetkező dolgoknak is.

by **Justin Taylor** Hétf. Jún. 02 2014, 14:52

Tudtam, hogy ennek az idézetnek egyszer még hasznát fogom venni. Legalább is Shunak úgy láttam, hogy tetszett. Én is nagyon szerettem ezt az idézetet … nagyon szépen fogalmazta meg a mondani válóját. Az pedig még tovább fokozta a hangulatot, hogy Shukaku és Timidus is folytatták az idézetet. Először fel sem fogtam, hogy a kis hercegből idéztem, de örülök neki, hogy végül így alakult. Már nagyon régen olvastam azt a könyvet, de nagyon tetszett. Igaz, hogy nem nagyon vagyok oda az ilyen könyvekért de ez kifejezetten tetszett.
- És fogunk is még találkozni sokat. Szeretnélek én is jobban megismerni – a sárkány felé fordultam – és téged is Timidus. Nem beszélgettem valami sokat Timidussal, de azért szeretném vele tudatni, hogy nem akarom őt kiszorítani Shu életéből … és azt is, hogy szeretném ha jóban lennénk. Shuval pedig már … hát úgy mond együtt járunk … szóval most, hogy ez így van szeretnék vele több időt tölteni itt ebben a játékban … segíteni neki fejlődni … jobban megismerni. És igaz, hogy ő azt mondta, hogy nem akar innen ki szabadulni, de azért jó lenne ha egyszer személyesen is találkozhatnánk kint a való világban. Igaz, hogy itt minden olyasmi mint amit kint látunk … de akkor is hamis. Ez a könyvtár ahol vagyunk … ez a randi. Ez a randi igaz, hogy jó, de még sem olyan mint az igazi.
- Ömm … izé. Mit szólnál hozzá, hogyha mondjuk legközelebb máshol találkoznánk? Mondjuk egy kávézóban? Vagy … mondjuk oda nem hiszem, hogy mehetnek árnyharcosok … de ha akrod el mehetnénk vadászni vagy valahova máshova amit te szeretsz. Barátnőm Wink

– Olyan jó érzés volt ezt most így kimondani. Remélem, hogy Shu sem fog érte meg haragudni. Mondjuk nem hiszem ez tenné, hiszen már ő is bele egyezett.

by **Shukaku** Kedd Jún. 03 2014, 08:58

Szeretnélek jobban megismerni. Ez az egyszerű pár szavas mondat annyira felemelő hatású volt, hogy a lány pár pillanatig csak bámulta a fiút, és elmerengett a jelentésén. Nem gyakran nézett ilyen sokáig senki szemébe, de most valahogy Justin tekintetéből igyekezett kifürkészni a válaszokat a kérdéseire. A fiú szeretné őt jobban megismerni. Szeretné, tehá még nem rettentette el magától. Szeretné, mert érdekes a számára, és még azok után is keresi a társaságát, hogy ezeket a dolgokat elmondta neki. Úgy is szeretné, hogy tudja, hogy csak ebben a világban lesznek együtt. És nem mellesleg abban a szóban, hogy szeretné, benne van a szeretet szó is. Tehát nem csak kötelességből csinálja, nem csak azért, mert már elkezdte és nem akarja megbántani, hanem valóban örömét leli abban, hogy megismerkedjen az idomárral. Jobban szeretné megismerni. Ez azt jelenti, hogy egyrészt már úgy sejti, hogy tu róla valamit, ami igaz is, hiszen a legfontosabb dolgokat, ami a kapcsolatuk végét jelentené még a megkezdése előtt, elmondta neki. Megosztotta vele, hogy ne számítson arra, hogy segíteni fog a kijutásban, vagy arra, hogy valaha is találkozni fognak a kinti világban, hiszen a lány reményei szerint soha nem kell oda visszamennie. Megosztotta vele azt is, hogy nem tud fontossági sorrendet állítani közte és Timidus között, és nem is akar, és ami a legszebb volt, hogy ezek szerint a fiú sem akart a sárkány helyébe lépni. És ami talán a legfontosabb… bár ezt sem tudta megítélni igazán, az az, hogy szeretné megismerni. Bár azt, hogy ez lehetséges-e, hogy lehetséges-e valakit megismerni, teljesen megismerni, azt még nem tudta. Nem akart sem kellemetlen meglepetéseket, sem csalódást okozni. Tudta, hogy igyekezni fog. És ami még ennél is gyönyörűbb volt, ha lehetett egyáltalán még ennél is gyönyörűbb, az az volt, hogy a lány legjobb barátja, a sárkány felé is álltak ugyanezek az igények. Shu nem is tudta volna tovább folytatni ezt a randit, hiszen jelenleg csak annyit tudott tenni, hogy elmeredt azokban a zöld szemekben, és ámuldozott azon, hogy vele ilyen megtörténhet, és ilyen emberek léteznek. Soha senki nem fogadta el teljesen Timiduson kívül. Még Peter sem. Most pedig itt volt ez a fiú… aki már a következő randit szervezte vele. Oh… tényleg… erre is mondania kellene valamit. Nem teheti meg, hogy ő is csak bólint, ahogyan a sárkány már válaszolt is.
-Izé… persze… szívesen… de… én nem szeretem a kávét… hanem… teázó… azt könnyebb is találni… ha nem baj… és… az árnyharcosok ugyanoda mehetnek, ahova bárki más… senki sincs sehonnan kitiltva… a sárkányok sem… ez egy igazságos világ…
Igen. Annak kellett lennie, ha végre vele is jó dolgok történtek. Timidus, a céh, most pedig Justin. Persze itt sem volt minden fenékig tejfel, de végtelenszer jobb volt az odakintnél. Az utolsó szóra nem tudott mit mondani. Nem tudta, hogy hogyan nevezze Justint, hogy mennyi mindent jelentene az az egyetlen szó… nem akarta, hogy a dolgok változzanak, nem akarta kategorizálni magukat… Justin Justin volt… és ez jó volt így. Mivel szavakat nem talált, és már jó pár másodperce csak bambán állt, Timidus úgy döntött, hogy ismételten besegít egy kicsit. Egy finom lökéssel közelebb nógatta a fiúhoz, aki így még egy ölelést kaphatott. Ez még mindig szokatlan volt, de Shu tudta, hogy ezentúl mindig egy öleléssel fogja köszönteni, és amikor elmegy, akkor így fog tőle búcsúzni. A sárkány is közéjük bújt, persze nem furakodva, de mivel egyenlőek voltak, így ebben nem volt semmi különös, és ha nem így tett volna, akkor a lány vonta volna magukhoz. Jóleső érzés volt. Most már hárman vannak.

by **Justin Taylor** Vas. Jún. 08 2014, 19:49

- Nincsen semmi gond. Ha nem akarsz kávézóba menni akkor nem megyünk oda. Én sem szeretem a kávét. Ó… Értem. – Itt egy pillanatra elhallgattam. Töprengtem, hogy vajon hova mehetnénk el. Igazság szerint nem sok kávézót ismerek itt, talán a Játékos sarkot. De hát az nem is igazán teázó hanem inkább cukrászda vagy inkább egy kis boltocska tele plüssökkel. És ott már voltam Szophieval és akkor is egy kín szenvedés volt azt végig ülni. Nem hiszem, hogy kibírnám ott még egyszer. (Ki lőve.) Akkor elmehetnénk valami étterembe. Mint a Sword and Phoenix úgy is azt hallottam hogy az egész Aincard legjobb szakácsa dolgozik ott. De tetszene ez neki? Most, hogy így bele gondolok ez az egész így egy kicsit el avultan hangzik … legalább is nekem. Lehet, hogy ez mégsem olyan jó ötlet. (Ki lőve.) Akkooooooor… Mit is mondtam még? Ja igen a vadászatot. Szerintem ez jó lenne. Shukaku ott nézegethetné az állatokat és Timidus is ki szaladgálhatná magát. És természetesen nem öljük meg az állatokat, mert Shu azt nem szereti (és akkor tuti, hogy engem is megölnének. oO”)
- Akkor mit szólnál hozzá ha el mennénk vadászni valahova? De természetesen nem öljük meg az állatokat hanem majd el engedjük őket. Jó lenne ez így neked/nektek?
Ezután hatás szünet következett. Csak ott álltunk egymással szemben elmerülve egymás szemeiben. És Timidus úgy gondolta, hogy besegít nekünk egy kicsit. Óvatosan közelebb lökte hozzám a lányt akitől így még egy ölelést kaptam. Timidus pedig megpróbált közénk befurakodni. Én pedig gondoltam, hogy őt is bevonom nehogy kimaradjon. Fél kezemet Shu derekára fonva hagytam, a másikkal pedig kinyúltam Timidus felé és behúztam középre. Hiszen ő is közénk tartozik.

by **Shukaku** Vas. Jún. 08 2014, 20:26

Ez az érzés… ez a különös, fura, bizsergető érzés… az öröm. Ez az öröm, melyre csak a gyermek képes, aki még egész lelkével mulat, magának teljes odaadásával. Képes arra, hogy teljesen átadja magát ennek az érzésnek, és amikor ez körüleszi, amikor végre körülöleli, ezúttal egy fiú gyengéd kezeivel, akkor kizár mindent mást, elfelejt minden egyebet, ami tönkretehetné ezt a gyönyörű pillanatot. Elfelejt gondolkodni, és csak a mának él, ennek a csodás pillanatnak. És a gyermek azt is tudja, hogy nem csak egy jól hangzó mondás az, hogy adni jobb mint kapni… és ha ebben azért nem is hisz teljesen, de legalább akkora örömnek éli meg. Örömből, szeretetből, boldogságból, jókedvből másoknak is kell juttatni. Tovább kell adni a fényt, mert akkor tovább is tart. Ezért jelentett akkora boldogságot, hogy a fiú a sárkányt is bevonta az ölelésbe. Ez mindkettejüknek rettentő fontos volt. A sárkányt megnyugtatta, hogy ő is részese lehet ennek az egésznek is, tehát tényleg nem különbözik az, ahogyan Shu Justint, és amiképpen őt szereti. Ekkor már tudta, hogy ezen túl az új tagot is kötelessége lesz megvédeni, és ez jó volt így. Shu pedig annak örült, hogy Justin ezek szerint komolyan gondolta, hogy nem fog irigykedni Timidusra, és nem is próbál meg magának több helyet szerezni, kitúrni a petet. A lány el sem tudta képzelni, hogy ilyen valaki létezhet. Pedig létezett, és most itt állt mellette… és őket ölelte. Nem is akarta, hogy elmúljon… és valahogy mégis. Ha egy öröm sohasem múlik el, akkor talán egy idő után unalmas lesz az állandósága. Egyszerre engedte el mindkettejüket, és gondolkodón tette ajkai elé a kezét.
-A vadászat remekül hangzik. Nagyon jó ötlet! Mi már elég régóta csináljuk, és muris, és rengeteg mindent láthatsz. Mi már egy csomó dolgot felfedeztünk, majd megmutogatjuk a titkos helyeket is.
És igen! És képes volt egy olyan dolgot felhozni amihez még ért is, és nem fogja feszélyezni annyira, hogy ez tulajdonképpen egy randi. Ez a fiú egyszerűen eszméletlen.
-Kellene a szinted és a vadászat jártasságod szintje. Akkor meg tudjuk szervezni, hogy hova mehetünk.
-Ezt biztosan Justin is tudja, Timidus. Legyen csak meglepetés.
-Meglepetés? Arra hogyan készüljek fel?
-Sehogyan. Ez a meglepetés lényege.
-Hát… rendben…
Az idomár nevetett, és újra Justint nézte. Alig várta, hogy elkezdhessenek egy új kalandot. Valahogy most annyira jó volt minden… pedig általában csak Timidussal tudta teljesen átadni magát a nyugalomnak… de most úgy tűnt, hogy valaki más is képes lesz előidézni benne ezt az érzést.

by **Cardinal** Csüt. Jún. 12 2014, 13:38

Justin Taylor: Koboldgyűrű (+2 fegyverkezelés)
Shukaku: Szakadt Köpeny (+1 kitartás)

by **Chancery** Pént. Május 01 2015, 14:52

***Innentől az új épületben***

by Ajánlott tartalom