Niceplace

A nyomok végigvezettek az utcán, ott vibráltak feketén az utca kövén, fényes nappal.
Persze a nyomokat csak én láttam, a képességem elegendő volt hozzá, hogy lekövessem merre találom.
Már jó ideje nem tért vissza a céh kastélyába, ezért is vágtam neki a városnak, hogy a nyomára akadjak, reméltem, hogy nem azért nem láttam ilyen rég, mert a szörnyek martalékává vált.
Az egyik mellék utcába vezettek a kisméretű lábnyomok, és egy frissen mázolt épület ajtaja előtt fogytak el.
Benyitottam az ajtón, ami csilingelve tárta fel előttem a helységet. Nem is néztem belépés előtt, hogy hova visz a lábam, és most meglepődve tapasztaltam, hogy egy narancssárgára festett terembe lépek
- Milyen fura szín! De legalább vidám!
Asztalokat,foteleket, és egy pultot pillantottam meg, ahogy tekintetem balra vándorolt
- Zana-chan! Zana-chan! - kiáltottam nem túl hangosan
- Merre vagy Zana?
Most nyithattak, mert egy teremtett lélek se sietett a segítségemre, nem hogy a klántársnőm, akit kerestem.
Egy lépcső is vezetett fel az emeletre, de gondoltam, biztos minden szoba zárva van még, nem hiszem, hogy pont az egyikben találnám.
Aztán ráleltem egy hátsó kijáratra. Ahogy közelebb léptem, vettem csak észre, hogy egy szépen gondozott kertbe vezet. Nem láttam be ugyan az egészet, de nem volt ott se senki
- Zana-san! Itt vagy valahol? - aztán csüggedten rogytam le egy fehérre festet cikornyás fém kerti padra, a csobogó szökőkúttal szemben

Zakuro, társtulajdonos
//Danee//
Valaki a nevemet kiáltozta. Hangja ismerős volt, de hogy honnan, nem tudom. Gyorsan kiléptem a szobámból. Miután segítettem a Furukawa családnak, nekem adták, legjobb szobájukat, így most már itt lakom.
 A szobának volt egy kis előtere, fogas, és egy kis szekrény. A szobába lépve, pont szemben az ajtóval egy ablak található.Ez a hely, egy nappali szerűség. Az ablak alatt egy íróasztal. A szoba maga kék színű, közepén egy kis asztal. Az ajtó mellett, közvetlenül, egy kicsi konyha található. (Bár maga a fogadói kosz is tökéletes.) Kér kényelmes fotel egymással szemben. Kicsi, de ott honos. Balra nyílik egy ajtó, ez vezet a hálószobába. Puha ágy, rajta egy szál virág. (Egy ismeretlen játékos adta ajándékba). Az ágy mellett éjjeli szekrény, szekrény.
 A nappaliból nyílik egy nagyon kicsi szoba. Ez a fürdő.
Leszaladtam az előtérbe. Körbenéztem. Gyorsan beszaladtam a konyhába szólni Naginak, figyeljen a vendégekre. Körbenéztem, majd kiszaladtam a kertbe. Fekete köpenyem még mindig rajtam volt. Amikor megláttam azt ott ülő alakot, elé álltam, gyorsan lehajtottam köpenyem a kapucniját.
-Szia! mi szél hozott ide?- köszöntem rá Daneera.

Eszembe jutott, a Furukawa család bolondossága. Nagyon a szívemhez nőttek. Ezért segítettem nekik, embereket toborozni, akik idejárnak. Festettünk, pakoltunk, virágokat fűztünk, 3 nap se telt el, és készen volt a csodálatos fogadó. Tegnap egész nap a játékosokat fűztem, hogy ma térjenek be. Eddig egy vendég sem mutatkozott, de izgatottan várjuk, hogy jöjjön valaki. A remény sose hal meg. Így jó a világ, ha mindenki boldog.
 De vajon Danee miért jött ide? Biztos a fogadó miatt. Furukawáék nagyon boldogok lesznek!

- Ülj le mellém, - ütögetem meg finoman a padot magam mellett - valamit mondok,
- Szomjasnak látszol, - az inventorymból előhalászok két borospoharat meg egy mélybordó üveget
- Egy üveg bort kibontok, figyelj!
- Ja, nem... ez csak egy dalszöveg, de azért ülj le kérlek!
A borosüvegből kipattintom a dugót, cuppanó hangot adva pörögve-forogva repül bele a parafa a szökőkút vizébe Töltök a palackból az egyik pohárba, majd átnyújtom a teli poharat a leányzónak, aztán töltök a másikba is.
- Mit is akartam mondani? - kérdezem a szemébe nézve
- Áh, már nem tudom... - legyintek
- Igyunk! - emelem a poharam koccintásra
- Nem tudom mit akartam mondani, de azt tudom miért vagyok itt
- Aggódtam érted, napok óta nem láttalak a céh kastélyában, pedig képzeld, kész a saját lakosztályom!
- Szóval... itt voltál végig? - kérdem motyogva, lehajtott fejjel
Nem tudtam mit is keresek itt, miért áldoztam, erőt, időt arra, hogy ezt a lányt felleljem.
Talán csak mert ő volt az egyetlen lány, akivel beszélgetésbe elegyedtem mióta a SAO-ban ragadtam. Az igazság, amit saját magamnak is nehezen vallottam be, az volt valójában, hogy magányos voltam.
Rettenetesen magányos, nem is igazán itt a játékban kezdtem ezt érezni, hanem már jóval korábban, kint, a valóságban. Régóta nem volt már barátnőm, nem is törtem magam, hogy újra legyen. Nem akartam azt a rizikót vállalni, azt az érzelmi kiszolgáltatottságot, a függőséget, a sebezhetőséget, ami ezzel járt. De hiányzott minden más: a beszélgetések, a mosolyok, az átölelés. Most a családomtól se kapok ölelést, én itt ragadtam, ők odakint.
- Nahát! - nézek föl - milyen jól áll neked ez a ruha! - csípem meg nyitott köpeny alól kikandikáló szoknya alját
- Nagyon csini vagy benne! - mosolygok rá szeliden

Zakuro, társtulajdonos

//Danee//

Danee invitálására leültem mellé. Ekkor egy apró cinege szállt el felettem, és meglepetten követtem tekintetemmel. A kis márvány madárfürdőhöz repült, majd cuki lubickolásba kezdett. Elragadtatva néztem az apróságot. Még ha is virtuális, akkor is aranyos.
 Danee ekkor egy üveg bort húzott elő, ezzel megszakítva gondolkodásom. Mostanában sokszor megtörtént, hogy itt üldögéltem magányosan, amikor nem Nagival beszélgettem. Ebédkor kiültem, s csak 8 óra után tápászkodtam fel, és mentem el pihenni. Azért mostanában is sokszor megtörtént, hogy elmentem háztetőkre és egyéb ilyen építményre, mint szobrokra ücsörögni, és nézni a tömeget, megfigyelni másokat.
- Öhm... Tessék? Figyelni?- húztam fel szemöldökömet.
- Jahm, értem. - mosolyodtam el.
- Nos, ha nem emlékszel rá, biztos eszedbe jut, vagy csak nem volt fontos. - löktem meg könnyedén a fiú vállát. Koccintottam vele, majd kortyoltam egyet a borból. Nem rossz, de ebből is, mint e legtöbb borból, hiányzik a "beütés".
- Nem teljesen. Csak egy hete vagyok itt. Sokat sétálgattam, meg háztetőkön és szobrok tetején üldögéltem, öhm... általában ezt csinálom. - mondtam nevetgélve.- De amióta idekerültem, tele vagyok örömmel, mert meg kell mondanom, ez az NPC család olyan bolondos. Nagyon kedvelem őket. Olyan, egy hete ismerem őket, de már most a szívemhez nőttek. Nagyon klassz, hogy van saját lakosztályod! - mondtam Danee-nak mosolyogva. Imádok mosolyogni. (Furukawa NPC család)
 Ránéztem az elgondolkodó Danee-ra. Valószínű, hogy én is így nézek ki, amikor egy angyalszobor tetején üldögélek. Gyorsan megböktem a vállát, nehogy már itt belezuhanjon a gondolataiba. Ebben a pillanatban megcsípte a szoknyám alját.
-Nyo-nyo.- mondtam, majd kicsit odébb húzódtam. Azok a történetek is így kezdődtek, ami miatt kicsit mindig utálom a fiúkat. Folyton felakartak szedni, a vége pedig azzal végződött, hogy borsszrét fújtam a szemükbe, és nem láttam többé őket. - De azért köszi! Általában két öltözet között szoktam válogatni.
De azért a virtuális fiúk valamivel másabbak. Remélem ez így is marad. No, mindegy. Nemsoká azért visszamegyek a céhbe. De ide mindig visszatérek!

- Örülök, hogy boldog vagy! - válaszoltam nem túl hihető mosollyal.
- Már hogy lehet valaki boldog egy rakat NJK társaságában? - gondoltam magamban - Azt elhiszem, hogy ideig, óráig szórakoztatóak, meg jól esik a beléjük programozott figyelmesség, és talán még meg is simogatják, ha igazán bonyolultra lettek tervezve, de hogy hosszú távon miért nem érzi, hogy ezek csak lelketlen programok, üresek a mosolyaik, nincs egy őszinte érzésük se, azt nem értem
Megingattam a fejem, mint aki nem helyesli ezt az egészet, aztán belekortyoltam a boromba.
- Lehet, hogy olyanok neki mint a Chobitsból, Hidekinek Chi volt, vagy mint a Narutoból, a Kazekage számára az Anya és Apa bábok - gondolkodtam tovább
Továbbra is előredőlve ültem a padon, így folytattam a beszélgetést:
- Ja, ha van kedved, átugorhatnál egy teára, nagyon szívesen várlak!
Aztán vállon bökött, mire én felnéztem és végre őszintén rámosolyogtam.
- Ömmm ... - hezitáltam kimondani - ... van jakuzzim is ...
Aztán amikor megdicsértem és megcsippentettem a szoknyája szélét, láttam, hogy felzaklatja a dolog, és még arrébb is húzódik
Le is hervadt a mosolyom rögtön.
- De hát én csak kedveskedni akartam... - gondoltam elkomorodva - biztos azt hiszi, hogy molesztálni akarom, pedig én direkt próbáltam diszkrét lenni, nem is mertem semmi komolyabb csábítást, meg trükköt bevetni. Nem mintha tudnám mit is akarnék tőle pontosan. De ez azért ... így ... szarul esik ... akkor most mi legyen ... menjek inkább haza?
- Hahhh ... - sóhajtottam fel szomorúan - Bocsi ...
- Ömmm ... szívesen - válaszoltam bizonytalan hangon a bókomra érkezett dicséretére.
- Ja, hogy erre nem szokás rávágni, hogy szívesen ... - gondoltam magamban - a fenébe már, Danee, szedd már össze magad!
- Lehet, hogy jobb, ha haza megyek, nem akarok a terhedre lenni! - motyogtam, de nem mozdultam a padról, csak a poharam száját döntöttem az ajkamhoz, elkortyolva az utolsó cseppeket is belőle

- Jakuzzi... izgin hangzik. - nevettem el magam, mostanában olyan boldog tudok lenni. - A teákat is imádom! Otthon a húgommal mindig az versengtünk, ki issza meg a legtöbbet! A vége mindig az lett, hogy este folyton ki-be járkáltunk a WC-re.- itt megint csak elnevettem magam, hiszen ezek a történetek olyan viccesek.
Amint megláttam a szemében a szomorúságot, ijedten vettem észre, hogy kicsit elragadtattam magam. Túl sokat nevettem, ő pedig biztos magányos. "Pff... Zana! Hogy lehetsz ekkora barom?!" Arról mondjuk nem tehetek, hogy megijedtem. Akkoriban sok szörnyűség történt velem...
Ekkor hirtelen elhatározásból mesélni kezdtem neki:
- Az egyik napom épp hazafele tartottam énekóráról. A szüleim nem igen foglalkoztak velem, így a gyaloglás maradt. Akkoriban Tokióban laktunk, a város eléggé tömött volt, a levegő nagyon nehéz. Ekkor egy sötét alak ugrott elő a sötétből, és még mielőtt bármit tehettem volna, valamit a számra szorított, és elájultam. Egy sötét furgonban ébredtem. Ezután Európába vittek, és ott mutogattak, az, hogy vernek meg. - szomorúan felsóhajtottam.- Persze megtaláltak, és túléltem.
- Néhány év múlva, nos ami a két történet között történt, az egy nagyon különleges dolog. Röviden fogalmazva, meghaltam az ikertestvéremmel, és olyan túlvilágba jutottunk, ahova azok kerülnek, akiknek nem volt fényes a gyerekkoruk. De én hamarabb haltam meg, így testvérem testében raboskodtam. A lényeg az, hogy újra megszülettünk. Végül egy idő után, rájöttünk mi is volt akkoriban, emlékeztünk.
- Körül belül, 2 éve az utcán sétáltam haza fele. Egy fiú ugrott elém, és fejbe vágott. Egy nap lila puklival a fejemen ébredtem, egy sötét szobában. Megjelent az a fiú, és azt mondta, hogy nem szabadulok, és egyéb ilyen dolgokat. - fájdalmasan felsóhajtottam, sok rossz történt velem. - Végül lefújtam borssprével, és akkor nem is emlékszem mi történt. Kanade jelent meg az ajtóban. Többre nem emlékszem. De azóta nem bízom meg akárkiben. Az ember szemében látszik, ki is ő valójában.
- Nem voltak szüleim, nem volt senkim a testvéremen kívül. Minket nem csak a testvérség köt össze, egy ennél sokkal nagyobb dolog. Ez az NPC család, ők csodálatosak, és különlegesek. Van egy titkuk, amit nem árulhatok el, de nagyon szeretem őket. Szüleim helyett szüleim, családom. Az ami nekem sose volt meg. Kanade hiányzik, de nem kívánom azt, hogy itt legyen. Inkább haljak meg, csak ő ne! - szememet elfutotta a könny, hirtelen felálltam. - Elnézést! Tudom, hogy untatlak. - elkezdtem törölgetni a szemem...

//Zakuro//

- He-he! Ti lányok, meg a vécézés!... - hehe nevetek fel
- Hüm? Elraboltak? Az EU-ban kötöttél ki?  - döbbenek meg
- Miféle lány ez a Zana?  - ellenkeztem gondolatban - Ez képtelenség!!! ... tutira csak bebeszélte magának, és most elhiszi ... ilyen fiatalon ... szegény. Lefogadom, hogy éjjel-nappal akciófilmeket meg thrillert nézett otthon...
- Hogy mi? A túlvilágba?  - kérdeztem vissza, s a bort, amit még az íze miatt a számban tartottam, most az orromon, számon köptem ki  
Tágra nyílt pupillákkal fordultam felé  
- Ez a nő normális???  - kérdeztem magamban - Most engem akar hülyére venni, vagy tényleg elhiszi ezt a sok baromságot?
- Az is lehet, hogy...  - gondoltam tovább - ... vannak akik állítólag emlékeznek ...
- Te emlékszel az előző életedre, Zana-chan?  - kérdeztem tőle halálosan komoly ábrázattal
A bors-spréss dologra, meg a Furukawa családos dologra szinte már nem is figyeltem, teljesen ledöbbentett a dolog, hogy ez a lány itt mellettem, vagy tényleg emlékszik a korábbi életére, ami ezek szerint erőszakos halállal ért véget, vagy egy komplett pszichóval van dolgom.
- Nem, nem untatsz, de ugye tudod, hogy amiket most meséltél, az annyira hihetetlen, hogy ha egy pszichiáter ülne most a helyemben, akkor most azonnal kényszerkezelésre írna fel?
- Mö-mö-miért nem beszélünk, inkább valami vidámabb dologról?  - kérdeztem még mindig kiakadva - vi-vi-virágszedésről a me-mezőn, pi-pillangókról?
- Mi a francról hadoválok itt?  - izzottak fel az agytekervényeim - Már az se biztos, hogy egyáltalán biztonságban vagyok itt mellette! Mi van ha mindenféle játékszabályt felül írva, előhívja a pengéit és itt és most átvágja a torkomat?
Izzadságcseppek jelentek meg a halántékomon és folytak végig az arcomon
- He-he, he-he  - nevettem kényszeresen
- Most mi a fenét csináljak?  - gondolkodtam lázasan - Meneküljek vagy nyugodjak le? És mi van ha esetleg mégis igazat mond? Mi van ha nem hazudik? Ha ez tényleg mind megtörtént? Akkor viszont én vagyok az egyik vagy talán az egyetlen itt a játékban, akire rá merte bízni a titkát
- Ezek mind valóban megtörténtek veled, Zana-chan?  - kérdeztem vissza megerősítésért könyörögve, de hát ha igaz, ha nem, semmi sem bizonyítja egyiket sem. Jobb ha normálisan viselkedek vele, mert ha esetleg tényleg egy őrült, akkor lehet hogy mobozás közben egyszer csak hátba szúr, vagy hasonló. Amíg itt vagyunk a városban, és nem párbajozunk, addig nem eshet bajom!

Zakuro, társ tulajdonos
//Danee//
- Igen, Európában... - a gondolataim csak úgy cikáztak. Fájt, ezek az emlékek szörnyűek, és fájdalmasak.
- Mint mondtam, igen emlékszem. Végül csak eszünkbe jutott, Kanadeval.
- Virágot szedni? - hökkentem meg. Egy fiú szájából elég furcsán hangzik. Eléggé zavarban van, mit mondtam neki... Te jó ég, lehet, hogy mégse kellet volna elmesélnem?
- Látod, te se hiszel nekem. - mondtam szomorúan a könnyeimmel küszködve. - Igen, ezek mind megtörténtek. Eddig senki nem hitt nekem, csak a húgom, mert ő is emlékszik. Tudod, ez nagy titok... és... csak neked mondtam el... mert látszott a szemedben, hogy te megbízható vagy...- itt már nem bírtam türtőztetni magam, sírva fakadtam, és a térdemre rogyott. Teljesen meglátszott mit gondol rólam: Egy őrültnek néz, aki bármelyik pillanatban kinyírhatja.
- Ezek... szörnyű emlékek. - hüppögtem.- Olyan másfél évvel ezelőtt jöttünk rá. Tudod...- itt Danee szemébe néztem, és mosolyt erőltettem az arcomra. - Tudod, a húgom emlékezett egy dalra, amit "Ott" halott. Egy gyönyörű dal. És egyik nap, a városban sétált. Üzentem neki, hogy jöjjön haza...-itt mély lélegzetet vettem.- Ő pedig elindult, még mindig a dalt dúdolva. És akkor, valaki megérintette a vállát. Megfordult... és... ott volt egy fiú.- Itt megint ránéztem Danee-ra.
- Elmondom az egész történetet. Ez... egy... igazi szerelmes történet. Nagyon szép. Kérlek, ne nézz bolondnak. Vannak dolgok amiket az ember nem ért. Én se értem pontosan, de elhiszem, mert olyan nem létezik, hogy több, mint 15 ember, emlékszik egymásra... emlékszik, mi történt ott.. velünk...- itt elcsuklott a hangom. Keserves sírásba kezdtem. Milyen rég nem sírtam, s ez nagyon jól esett. Amikor még kicsit voltunk, egy nyári vihar elkapott bennünket, Kanadeval, és én akkor nagyon sokat sírtam, ő vigasztalt meg, midig ez jut eszembe. Az, ahogy átölelt, és biztatott, hogy haza jutunk. Eszembe jutottak, azok a történetek, amikor Európában kínoztak. - Fájt,-szólaltam meg újra-  de az tartott életben, hogy látnom kell még egyszer a testvérkém. Kómába estem, és a műtétem előtt örök pihenésbe nyugodtam. A húgomnak, mondhatni fantom fájása lett. Ha engem megütöttek, az neki is rossz volt, de ő még megérte a szív műtétet, ami cirka 10 hónapot rásegített abban, hogy éljen. Nem emlékszem sokra, és felőlem bolondnak is nézhetsz...

(Ha Danee, elhiszi, és nem néz bolondnak, akkor megkínálom egy finom tortával, és megmutatom neki, az üveg bort, amit a Karmazsin Selyemlepelben szereztem.)
(Ha Danee nem fogadja el, akkor elszaladok Sanaéhoz, hogy vigasztaljon meg (Sanaénak már sokszor meséltem erről.).)

//Hime//

Egy hang hallatszott lentről. Gyorsan leszaladtam. Egy vendég! Vidultam föl.
- Szia! Gyere ülj le egy asztalhoz.- mutattam körbe a kezemmel, és barátságosan rámosolyogtam a lányra, nőre... - Rendelj nyugodtan! - majd gyorsan elszaladtam, hogy szóljak Furukawáéknak.
- Mond csak, ha nem baj... leülhetek ide hozzád?- kérdeztem Himetől- Rég nem voltam emberek társaságában.- itt elnevettem magam.

(Ha Hime megengedi, hogy leüljek hozzá, akkor beszélgetése elegyedünk.)
(Ha Hime nem engedi, hogy leüljek hozzá, akkor elbattyogok, és szorgalmasan kiszolgálom.)

//Zakuro//

"Látod, te sem hiszel nekem" - hangzik el Zana szájából, és tovább visszhangzik Danee elméjében.
- Sarokba szorított, vagy talán én, saját magamat... basszus, nem megbántani akarom... ebből most hogy jövök ki jól, hogy hiteles maradjak, de őt se bántsam vele?
Mialatt Danee így mardossa magát, Zakuro lecsúszik a padról, és a kert járdakövén térdre rogyik, könnyekben törve ki.
- Ööö - habozik Danee, de aztán két pillanat múlva feláll a padról, Zana elé lép, és térdre ereszkedik előtte
- Ne haragudj, kérlek! - mondja a tőle telhető leglágyabb hangon, kezei majdcsak rákulcsolódnak Zaku felkarjára, de még mindig habozik megérinteni a lányt, akit ő maga fakasztott sírásra. Sajnos nem ez volt az első eset, hogy olyat kellett vigasztalnia, akinek ő maga okozott fájdalmat egy perce.
- Nem akartalak megbántani! - mondja elcsukló hangon, s a kezek rásimulnak Zaku karjára
- Ne sírj kérlek! - suttogja szelíden, elengedi, s bűnbánó arccal a könnyes szemű Zakurora néz, majd egyetlen szó nélkül átöleli a lányt, ott a kövön térdelve, magához húzza gyengéden, jobbja Zaku fejére simul a tarkója fölött, balja, a hátára siklik, bal vállát pedig a lány álla alá fészkeli be. Lágyan és lassan simogatni kezdi a lányt, a zokogástól reszkető mellkasának minden sülyedését és emelkedését ugyan úgy átérzi, mintha sajátja lenne.
Csöndben végighallgatja, ahogy a lány kiönti a lelkét, de egy percre se hagyja abba a simogatást. A simogatást, amiről hirtelen bevillan a kép, az érzés, amikor még őt vigasztalta az édesanyja.
- Nem nézlek bolondnak! - mondja Zana válla fölött
Ez van, Daneet teljesen magával sodorják az érzelmek, minden észérvet, ami eddig felsorakoztatott, a lány zokogó mellkasának lüktetése úgy mos el, mint egy kártyavárat. Az utolsó mondatában már nincs egy szemernyi kétely sem, maga is elhiszi, hogy Zakuro nem lehet szélhámos, vagy örült, csak egy szegény, sokat szenvedett lányka.
- Nyugodj meg, én itt leszek neked, ha szükséged van valakire! - s finoman eltolja magától, hogy lássa Zakuro arcát. Egy pillanatig így nézi, hol ide, hol oda vándorol a tekintete a sírós arcon, majd közelebb hajol, és egy puszival felitatja a lány könnyét az arcáról.

Zakuro, társtulajdonos
//Danee//
Danee hirtelen magához ölelt. Nagyon jól esett, szinte érezni lehetett a levegőben, a megértést, a bizalmat. Csak meséltem, és meséltem, mert végre, mióta bezáródtam a SAO-ba, valaki megért, és komolyan vesz.
- Nem nézlek bolondnak! - hallatszott szelíd hangja. Hát ezt a mondatot, nem sokan mondták nekem.
- Nyugodj meg, én itt leszek neked, ha szükséged van valakire! -hallatszott kedves hangja, majd óvatosan eltolt magától. Végigmérte könnyáztatta arcomat, majd egy puszival fel is itatta. Mivel nem láttam magam, így nem tudhatom pontosan, de elég valószínű, hogy elvörösödtem. Megdörzsöltem a szemem, mint egy álmos reggelen, majd megráztam a fejem, mintha ezzel akartam volna, kirázni magamból a rossz emlékképeket.
- Szedjünk virágot! Aztán megmutatom a fogadót, remélem tetszeni fog!- mosolyodtam el. Óvatosan felálltam, majd elindultam a kis kert felé. Néhány szál virág után pedig a fogadóba.
- Ez lenne itt az étterem része. Az ételek isteniek! - mondtam, majd gyorsan a pulthoz szaladtam, és a süti szeletet nyújtottam át Danee-nak.- Kóstold meg! - mosolyogtam rá. Ezután bemutattam neki Furukawáékat.
- Ő lenne itt Franklin, avagy Akio japán nevén. - Akio megforgatta a beasball ütőjét, majd elvigyorodott.
- Nehogy egyél a feleségem kenyeréből! Mindent finomnak csinál, csak a kenyeret nem!- nevetett, de a következő pillanatban sírás harsant föl mögötte. - Sanae! Isteni a kenyered! Szeretlek!- szaladt felesége után, s száját teli tömte a pulton lévő kenyérből.
- Ez minden nap így van!- mosolyodtam el.- Aki elfutott az Helena volt, Sanae japán nevén. Ő pedig...- mutattam a lányra.- A lányuk, Nagisa. Ezután felvezettem a vendégemet a szobákhoz. - Itt igazi vendég szeretet van! - majd meglengettem az ezüst láncon lógó kulcsomat, melyet egy angyal szárny díszített.- A kulcsokon a dísz, a hozzátartozója jelleméhez alkalmazkodik. Nekem a Sonic Death miatt van.- mutattam az apró szárnyakra.
- Ez itt pedig az én lakásom. - nyitottam be. - Mivel társ tulajdonos lettem, így egy nagyobb szobám van.

Zakuro, társtulajdonos

//Hime//
Bemutatkozott, majd bólintottam.
-Természetesen ideülhetsz, hisz szabad világban élünk, ahol mindenki egyenlő. De egy kérdést had tegyek fel. Hol is vagyok most pontosan? Mi ez a hely? Úgy megbabonázott már kintről, mintha valami varázs ülné a helyet, és bevonzana minden fáradt utazót. És áruld el, mi a jó kedved forrása? Nekem napok óta nem sikerül még csak mosolyognom se. - mondta. Persze, szabad világ... független ország.
- Ez a hely egy fogadó! -mutattam körbe vidáman. - A neve Niceplace. Egy NPC családé a hely, s mivel segítek nekik kuncsaftokat toborozni, társtulajdonos lettem. Tudod én is így voltam a dologgal. - beszéltem kedvesen, Himehez.- Hetekig magányosan, unottan sétálgattam, kóboroltam. Erre idekerültem. Azóta olyan önfeledt boldogság lett rajtam úrrá.- itt nevettem egyet. - Bár gyanítom, hogy Furakawáék miatt van, tudod ők az NPC család. Nagyon bolondosak, és hamar ráragad az emberre, valamint ez a helyből is csak úgy árad, gondolom ez is miattuk. Igaz, ami igaz, én amúgy nagyon szeretek mosolyogni, nevetni.
- Jajj! Bocsánat, be se mutatkoztam! - kaptam hirtelen a fejemhez.- A nevem Tachibana Zakuro, hívj csak Zanának, Zakunak vagy ahogy tetszik.
- Umm... Tessék, egy étlap. -nyújtottam át kedves vendégemnek.- Rendelj amit szeretnél, mondjuk én a barack teát nagyon szeretem, de gondolom neked is vannak kedvenc dolgaid. - itt kicsit megdőltöttem a fejem.- Ha fáradt vagy, nyugodtam megpihenhetsz, az emeleten lehet szobát bérelni.
- Tudod a szobák kulcsának van egy különlegessége. A kulcsok a gazdájuk jelleméhez alkalmazkodik.- az ezüst láncon lógó kulcsomat felmutatta, és megpöcköltem a rajta lévő angyal szárnyat.- Látod?

( Ha Hime kér szobát: )
 Átnyújtottam az ezüst láncon lógó kulcsot új barátnőmnek. Ajánlottam, hogy ha a nyakába akasztja, akkor mindig kéznél van. Amint Hime kezéhez ért a kulcs, elkezdett formálódni. Egy furcsa, virág alakja lett. Ha jó sejtem: Tűvirág.

//Zakuro//

Miután Zaku-chan felállt, én sem maradok térdepelve, egyébként is ilyenkorra már máskor, elkezdett volna fájni a térdem. Persze Aincradban ez nem fog megtörténni, de azért az idegrendszerem tudja, amit tud.
Zakut követve ő is összegyűjt egy csokorra való virágot a kertből, nem egy nagy virágkötő, de azért a színpárosítással nincs gondja. A tulipán a kedvence, sajnos a valóságban csak tavasszal virágzik, itt azonban erre sincs gond, és talál is a kertben egy pár szál üde, nagy szirmú, piros tulipánt. A fogadó asztalaira, a keskeny nyakú, apró vázákba jut mindenhová virág a ténykedésünk nyomán.
Danee mindenhova követi Zakut, ahova a lány elkalauzolja, illedelmesen köszön a családtagoknak, még hogy ha nem is JK-k.
- Nagyon szép kulcsod van! - dicsérem meg - jól néznek ki rajta a szárnyacskák!
Ahogy Zana benyit a szobájába, bekukkantok, aztán rá nézek.
- Tényleg, jó tágas szoba! - álmélkodom
- Igazából nem akarom nagyon zavarni az intim-szférádat, mármint a szobád, a szentélyed, hogy így mondjam! - toporgok a küszöbön - vagyis nem akarom összekoszolni a cipőmmel, meg ilyesmi...
- De ha van kedved, átugorhatnál hozzám, kicsit megdögönyözhetnénk a hátunkat a jakuzziban, meg valami frissítőt is kevernék! És közben beszélgethetnénk még!

Zakuro, társtuajdonos

//Danee//

 -Köszönöm! - mondom a kulcsomra kapott dicséretre. Majd elmosolyodom, mert ez a szoba is boldogságot áraszt, mint minden ezen a csodás helyen...
 - Azért egy picit bejöhetsz. -nevetek. - Utána pedig szívesen elmegyek, a lakosztályodra. A Céhkastély olyan gyönyörű, hogy szívesen járok arra felé. Bár mostanában sok dolgom volt itt.

//Hime,Kiyo//

- Azonnal hozom a rament! - mosolygok újdonsült barátnőmre, néhány perc múlva már vissza is érek. Ahogy az arcát elnéztem, nagyon tetszett neki a kulcs alakja. Tűzvirág, tényleg különleges.
 A fiú neve, aki az imént lépett be a fogadóba, Kiyo.
- Szia! Örvendek a találkozásnak! - mosolygok a fiúra, s kezet nyújtok neki. Hime könyörgően nézett rám, miközben a cseresznye tea mellé kér valami süteményt.
- Nem nagyon értek az ilyesmihez... Fogadós lévén nem...- gondolkodom el, s közben mosolyok.- De mondjuk egy csokis-málnás süteményhez mit szólnál?
 Ezután a fiúra néztem.
- Szeretnél rendelni valamit? - majd átnyújtok neki egy étlapot. Hime-nek úgyszintén odaadok egy étlapot, melyen sütemények sora áll. - De van több minden is.- Mutatok az asztalon álló fémtartóra, ami tele van különböző étlapokkal. - Nagyon sok mindent lehet rendelni, és aki az ételeket készíti, maximális a főzés járatossága. Az italokkal is így vagyunk. - mosolygok Kiyo-ra. - Valamint ha szeretnél, bérelhetsz magadnak szobát.

//Zakuro//

- Oké, köszi - felelem, és már lépnék be a szobába, amikor rájövök, hogy még mindig a félig elfogyasztott sütim papírálcáját szorongatom, rajta az édességgel, amit a leányzótól kaptam.
Sietve pár harapással betömöm a süti megmaradt felét, és bocsánat kérő fejet vágva igyekszem gyorsan elmajszolni, hogy ne kelljen sokáig várnia rám.
Közben nekilátok megszabadulni a cipőmtől, mivel nem akarom összepiszkolni a szobáját, ami annyiból áll, hogy a menüben kotorászva lekattintom a felszereléseim közül a lábbelit.
- Na meg is vagyok! - mosolygok zavaromban, és lábujjhegyen nagyot lépve át küszöb felett, mint egy settenkedő tolvaj.
Aztán a szoba közepére libbenek, mint egy balerina, körbefordulok
- Csodás a szobád! Igazi lány szoba! - mosolygok Zaku-chanra
Aztán az ablakhoz lépek és kihajolok rajta. A szél az arcomba fújja a hajam, amit fél kézzel a fülem mögé söprök, és visszanézek Zakurora
- Nagyon szép kilátás nyílik innen, nem csodálom, hogy már csak emiatt is szeretsz itt lenni!
Aztán megfeledkezve magamról az ágyára huppanok, kicsi rugózok ülve a szélén, majd a párnára dőlök
- Egész elálmosodtam... - mondom egy ásítást követően
- Hüüüüüm! Zana-chan illatát érezni a párnán!

Zakuro társtulajdonos
//Danee//

Rámosolygok Danee-ra. Elég nevetségesen festett süteménnyel teli szájával. Egy kicsit meglepett a balerina lépés. Kicsit kuncogtam, majd eszembe jutott, hogy a hugom járt táncra. Modern táncra igaz, de annak is a balett az alapja. És igaz ami igaz, én tiszta kétbalkezes vagyok, ennek hatására táncolni se tudok. Így amikor életemben először, és szerintem utoljára felkértek táncolni, széttapostam szerencsétlen fiúnak a lábát, és végül vörös fejjel bocsánatot kértem tőle, majd a bál végéig a sarokban ültem.
- Köszönöm, a fogadósokkal együtt rendeztük be! - mosolygok Danee-ra.
- Csodás ugye?- kérdezem, majd az ablakhoz lépek. Sokszor szoktam itt állni, vagy ülni az ablakban, néha a tetőn, és olvasgatni, vagy csak csodálni azt a világot, ami nem valódi. A valódit is szerettem csodálni, de most nincs erre lehetőségem. Gondolataimba merülve ésre sem veszem mit csinál a következő pillanatban vendégem.
Meglepődötten nézek rá, majd zavartan leülök az ágy végébe. Néhány pillanatig a fiút figyelem. Amíg odakinn éltem, addig én nem táncot tanultam, hanem mentalitást. És kiderül,t hogy csodás tehetségem van hozzá, így képes vagyok mások érzelmeit megérezni. Na, meg ott van a testbeszéd, amikor az emberek mozgása és egyéb ilyen dolog a megfigyelendő. A kettő együtt nagyon jól jön, így a legtöbb ember könnyen kifigyelhető.
Egy pillanatra azon próbálkozok, hogy vajon a SAO-n belül is képes vagyok használni ezt. De nem valami sikeresen, talán csak azért, mert nem jól csinálom.
- Egész elálmosodtam... - mondja Danee. Merengésemből újra rá pillantok. Milyen otthonosan érzi magát... Ez is a Furukawa család műve lehet, hogy mindenkinek otthonos ez a hely. Kicsi közelebb húzódok. Majd közelebb hajolok, hogy lássam el aludt-e.

//Zakuro//

Leragadnak a szemeim, fél arcom Zana párnájába dörgölöm, a finom illat teljesen körbevesz. Nem küzdök az álomittas érzés ellen, lassan átadom magam a puha párna érzésének, és már majdnem át is lépnék az álmok kapuján, amikor eszméletem utolsó, ponttá zsugorodó foltján át megérzem Zana-chan közelségét.
- Mmmmm - morgok nyűgös hangon, a szempilláim akár egy lepke szárnyai verdesnek.
Ásítva nyújtózkodok, majd a párnát még inkább a fejem alá húzva összegömbölyödök mint egy kisbaba, a szemeim újra lecsukódnak.
Hirtelen, mint akit áramütés ért riadok fel, azzal a tudattal, hogy valamit, ami egy pillanattal ezelőtt még az eszembe volt, elfelejtettem.
Félszemem tágra nyitom, és megpillantom Zana-chant, ahogy egész közelről néz engem.
Elmosolyodok.
Szabad kezemmel finoman megragadom a leányzót a karjánál fogva, és ugyanilyen finom mozdulattal közelebb vonom magamhoz.
Közben felkönyökölök az ágyon, úgy hogy végül a homlokunk alig érezhetően koppan, az orrunk pedig összeér. Érezni egymás leheletét.
- Hogy lehet egy lánynak ilyen szép mosolya, és ilyen édes illata?
Majd minkét oldalról nekidörzsölöm az orromat az övéhez
- Az eszkimók így puszilkódznak! - súgom halkan

Zakuro, társtulajdonos
//Danee//

Egészen biztos vagyok abban, hogy nem aludt túl sokat mostanában. Különben nem aludt volna el. Vagyis... nem! Még nem alszik. a légzése még nem nyugodt.
Biztosan sok dolga volt mostanában. Küldetések... És egyéb minden ilyesmi. Hát ez van. Én itt pihenek egész nap, nem fejlődök semmit, még mások az életüket kockáztatva dolgozna, harcolnak. Talán vállalnom kéne valamit. Nem is tudom... talán a jövőben.
(Vagy akár el is mehetnék a Céh kastélyba. Az a táj, még ha csak virtuális is, akkor is gyönyörű. Az erdő, madár csicsergés.... Tökéletes. Danee meg is hívott engem a lakosztályába. Vajon, hogy rendezhette be? Most nem rosszból, de nem minden férfi ért az ilyesmihez.... Vajon mit szólna, ha vinnék oda valamit, például virágot, levendulás párnát. )
Talán egy pillanatra sikerült felébresztem, de már megint aludni készült. Szegény... biztos nagyon álmos. Lehet, hogy nem is kéne felébresztenem, hanem hagynom aludni.
A következő pillanatban Danee hirtelen megrezdült. A következő pillanatban finoman közelebb húzott magához. Egészen közel húzott magához. A homlokunk és az orrunk összeért. Egymás leheletét is érezhettük.
Éreztem, ahogy az arcomba szökik a vér, ahogy fülem elpirul, utána az arcom.
Édes illat? Szép mosoly?
Orrát az enyémhez dörgölte.
- Az eszkimók? - mosolyodok el. Majd finoman átölelem Danee nyakát.
- Köszönöm... -súgom halkan a fülébe.

//Zakuro//

Szó nélkül visszaölelem a derekát átfonva. Recseg-ropog az ágy, ahogy mindeközben felülök a féloldalas könyöklésből, mert úgy sehogy se volt már kényelmes, és valószínűleg Zana-channak se annyira.
Most, így, ölelkezve kezdem csak felfogni, hogy mit is tettem az imént félálomban, teljesen az érzelmi intuícióm után menve. Zakuro a nyakamnál fogva ölelt, én meg előtte egy eszkimó puszival leptem meg. A szívem hevesen verni kezd: mi lett volna, ha fel se ébredek igazán, és az álom határán lebegve megcsókolom? A céhtársamat. Kérdések özöne rohamozza meg az elmém. Hogy tovább? Mit merjek még tenni? Mit merhetek érezni? Mit várhatok tőle? Nekem is nagyon jól esik az ölelése, de hogyan tekintsek Zanára? Eddig olyan volt nekem mintha kishúgom lenne, de most...
Nem tudom a válaszokat, csak bízok benne, hogy a majd a jelekből kiderül, hogyan is kellene tennem.
Kibontakozok az öleléséből, feltápászkodok az ágyról is.
- Most rajtad a sor!
- Gyere, megmutatom neked hogy néz ki a szobám a céh kastélyban! - azzal a vállára teszem a kezem, végig csúsztatom a tenyerem a karján, keze alá fogok, végigsimítom a puha kis női kezet, csak az ujjbegyeimmel kapaszkodok meg az övéi alatt. Magammal húzom az ajtó fele.
De aztán mégiscsak megtorpanok, kezeimre nézek, majd Zana-chan szemébe, és bizonytalan halk hangon kérdezem Zana-chant:
- Foghatom a kezed?

//ha úgy döntesz hogy meglátogatsz, a Lóherés Lakosztály topicba írd a választ, kérlek!

//Higurashi Sango//

/Folytatás innen: Nagy síkság/

Felpattantam a padról, majd előrehajolva Sango szemébe néztem.
- Na, akkor indulunk? - kérdeztem, majd megfordulva tengelyem körül elindultam az emlegettet Niceplace nevű hely irányába. Sango mosolyogva sétált mellettem. Útközben elmesélte, hogy a kulcsnak, amit a szobákhoz adnak, van egy különlegességük. Amint az ember kezéhez érnek, a gazdájuk jelleméhez igazodnak, vagyis egy formát alakítanak ki. Hát .. én inkább szerintem nem nyúlok hozzá .. most komolyan, egy gyilkosnak mi jöhet ki?? Csak el ne felejtsek ne hozzányúlni ... Gyorsan el is röppent az idő, és már az épület előtt is álltunk. Most már inkább felveszem a köpenyem .. nem akarok belépni egy idegen helyre a miniszoknyámban jókislányos hangulatot keltve. Az az oldalam .. hát elég ritkán látható. Összekapcsoltam mellkasomon a piros pongyolám, majd ránézve Sangora, elmosolyodtam. Olyan aranyosan állt ott mellettem. Kezemet szám elé téve nevettem el magam.
- Menjünk, jó? -mosolyodtam a lányra. Ráparancsoltunk Szierrára és Kirarára, hogy várjanak meg minket idekint, amíg mi bejelentkezünk. Elindultunk a terasz mellett .. tiszta muskátli .. most komolyan .. miért a legutáltabb virágomat rakták ide ki? El is vette a kedvem! Beléptünk a jobb oldalon található ajtón, majd egy narancssárga szobában találtuk magunkat. Meglátva a pultot, Sango előre sietett. Én mögötte sétálva felhúztam fejemre a kapucnim, majd lehajtottam kissé fejem. Utálom ezt .. a szemembe belenéz valaki, és máris azt hiszi, itt vége az életének, mindjárt megölöm. Csak azért, mert tűzpiros?? Nem értem .. néha jól jön, de a mindennapokban elég fárasztó csuklyával a fejemen mászkálni mindenhova. Sango viszont nagyon .. furcsa .. Ő nem retten meg. Ő az egyetlen .. még a saját anyám is kerüli velem a szemkontaktust!! Beleolvadva a gondolataimba siettem barátnőm után. Minden telis-tele van virágokkal. Meg a plafonról is az lóg, szó szerint! Ez feldobta a szoba hangulatát, mégis egy kicsit botanikus kertnek tűnt, minthogy fogadónak. De szépnek szép volt .. Sangonak is tetszhet?