Hasarii Fumiaki

Adatlap

Név: Hasarii Fumiaki
Nem: Fiú
Kaszt: Harcos
Kor: 15

Kinézet: Amolyan átlagos Észak-európainak néz ki, ellenben azzal, hogy Japán. Szőke haja, és kékeszöld szemei vannak. 176cm magas, és 60kg, látszólag vékony testalkata, ne tévesszen meg, ugyanis nagyon is edzett. A ruhája tetőtől talpig fekete.

Jellem: Már gyerekkorától fogva teljesen oktalanul, kissé nyomott hangulatban van, ezt a körülötte lévők is tisztán láthatják rajta, így az emberek többsége inkább kerüli, ha lehet, vagy megpróbálják elviselni. Egy kis humor érzéke sincs, nem érti a vicceket, ami még inkább fokozza az előbbi siralmas lelkiállapotát. Halálosan retteg a női nemtől, ez egy meglehetősen erős előítélettől van.

Képességek:
Multiple Strike:Energiát kezd gyűjteni a pörölybe, ami megtöbbszöröződik a sebzést, egy ütésig, viszont utána 2 percnyi visszatöltésre van szüksége a képességnek.
(képesség*0.5)+Erő

Előtörténet

Nem éppen átlagos családban születtem, apa egy jól működő vállalat igazgatója volt, így egyedül is képes volt fent tartani a családot, nem is igazán nevezhető családnak. Nem volt testvérem, az unokahúgaim pedig Amerikában tanultak, és nem látogattak el hozzánk, mivel minél előbb le akarták tenni a diplomájukat. Anya pszichológusi pályája sok stresszel járt neki, így hamar rákos lett, és meghalt, emiatt apa a munkájába menekült. Egyedül maradtam, egyedül, magányosan. Miután megkezdődött az iskola, hamarosan észre vettem apán, hogy még jobban gyötrődik anya elvesztése miatt, ezek után néhány hét múlva, ismeretlen nők kezdtek el feljönni apához. Viszont az iskola miatt, én szenvedtem. Az iskola régen lány iskolaként üzemelt, viszont most már vegyes, de még mindig nagyobb a szebbik nem létszáma. Az első napomon megtudtam valamit, az iskolában, a lányok többsége ott nagyon arrogáns, valamiért nagyon lenézték a férfi nemet, és úgy bántak velük, mint a kutyákkal. Azon a helyen vertem el, minden hetemből, öt, hat napot. Majd tizennégy éves koromban, rákaptam több MMORPG-re is, ezek miatt romlani kezdtek a jegyeim. Majd többször próbáltam elszokni tőlük, de nem ment, teljesen a játékok megszállottja lettem. Azóta több, nagyobb teljesítményű számítógépre is szert tettem, és még inkább ezekbe a játékokba vertem el a mindennapi stresszt, feszültséget. Néhány hónap múlva egy új játék megjelenéséről szereztem tudomást, így a megjelenésének napján azonnal, elmentem venni egyet, még éppen az utolsók közül sikerült leemelni a polcról, a játékot, és a konzolt, így még, éppen szerencsésnek mondhattam magam. A használati utasítást többszöri átolvasása után, neki álltam beállítani a játékot. Egy idő után kész lettem a munkával. Bezártam a szobám ajtaját, levegőzéshez kinyitottam az ablakot, utána pedig behúztam a függönyt, s a sötétítőt, majd a szobán átsétálva egy hűvösebb sarokban elhelyezkedő kényelmes fotelba ültem, a fejemre helyeztem a konzolt, majd beléptem. Első látásra bámulatba estem, a világ élethű megvalósításán. Mivel az ilyen típusú játékokban a „DPS” karakterekre voltam kiélezve, így a Harcos kasztot választottam, mivel az tűnt a leginkább ilyen típusú kasztnak, és hozzá egy Pörölyt választottam. Néhány óra gyakorlás után lassan lement a nap. Ekkor hirtelen harang szólalt meg, majd a téren találtam magamat. A Játékmester volt ott. Közölte a helyzetünket, azt, hogy ha itt meghalunk, akkor a való életben is meghalunk, és csak úgy élhetjük túl, ha végig visszük a száz szintet. A Játékmester eltűnt, majd egy pillanat múlva többen is bepánikoltak.
~Lehet, hogy itt fogunk meghalni? Ennyire összemosódott volta a Virtuális, és a Való világ?~ gondolkoztam magamban, majd kisétáltam a tömegből, magam után húzva a Kalapácsot, mely emiatt csikorgó hangot hallatott. Ennek a „játéknak” rossz vége is lehet.