"Harc a fejlődésért... vagy csak adrenalinért?" Rosemarie Ewerard vs Hasarii Fumiaki

Újabb unalmas nap kezdődik a SAO-ban. A normális szobámban ébredtem, igaz most nem az ágyban, hanem azon kívül, a földön. Leestem az ágyamról. Belekapaszkodtam az ágyamba, majd fölhúztam magamat, majd tovább mozogva föltápászkodtam. Nagy sóhaj, majd lehúztam a menü-t, és fölszerelkeztem. Ezzel meg is voltak a fölkelés utáni tevékenységek.
Kiléptem a szobaajtón, majd kisétáltam az épületből, és az utcán találtam magamat. Nem tudtam mit kezdeni magammal, csak ott álltam, és néztem előre. Kezdett kicsit idegesíteni. Körbenéztem, és elindultam jobbra, sétáltam néhány utcát, majd balra fordultam. Nem volt nálam a fegyverem, úgyhogy ez gyorsabban sikerült, mint azt vártam. Átvágtam a tömegen, majd a csendesebb részhez kerültem, ahol, most nem volt sok ember, találtam egy üres padot. Leültem, majd vártam, egy kis idő múlva a nap felbukkant az egyik épület mögül, és az egyik fénysugár eltalálta a szememet, ami kellemetlenül hatott. Még jó pár percig vártam, vagy unatkoztam, ez a kettő fogalom a fejemben, már szinte szinonima. Fölegyenesedtem, és körbenéztem. Egy lányon akadt meg a szemem, sápadt volt, a haja fehér. Albínónak nézett ki. Unaloműzés, és harc.
Érdekesnek tűnt. Elindultam felé, és egy minimális idő alatt megérkeztem hozzá.
-Te is unatkozol? Ha igen, szeretnék veled harcolni.- mondtam egy kissé rámenősen, amivel zavarba hoztam magamat, mert első ilyen volt, hogy közvetlenül, kezdeményező félként álltam egy harc előtt. Visszagondolva, múltban egy szemüveges, sráccal harcoltam, aki magasabb szintű volt, mint én. Ezúttal nyerni fogok ebben a harcban!

-Nem, egy kicsit sem viccelek, tényleg harcolni szeretnék. Így mellékesen, nekem akár, itt is megfelel a harc, de ha gondolod, mehetünk nyílt terepre.- mondtam, majd halvány mosoly futott végig az arcomon egy pillanatig, a lány arcán fekvő vigyor, vagy inkább rosszul sikerült mosolyra válaszolva.
-Ha elsőre megfelel, akkor játsszuk fél életig.- válaszoltam az utolsó kérdésére. Lehúztam a menümet, majd keresni kezdtem a menü pontok között azért, hogy elküldhessem az invitálást. Miután nehézkesen, és egy kis siettetés után sikerült megtalálnom, elküldtem. Ekkor, megjelent a levegőben, az egyszer már látott visszaszámlálás. Előkaptam a pörölyömet, majd kicsit visszább ugrottam, tartva a tisztes távolságot. Igaz nem voltam íjász, így ez csak felesleges dolog lett volna, de az ellenfelem kitartásának minimális csökkentésére éppen hogy megfelelt.
-Nos, ebben a típusban egyszerű a szabály. Amint te, vagy én elvesztem az életem felét, a harcnak vége. Ezzel nem kell megölnünk egymást, így lesz mindkettőnknek lehetősége egy visszavágóra.- mondtam, és beálltam a harci pózba.

-Akkor kezdjük!- mondtam, majd a kezdetet jelző hang megszólalt. Láttam, hogy futni kezd felém. Két kés volt a kezében.
~Milyen kaszt ez?~ gondolkodtam, miközben a lány egyre közelebb ért. Még erősebben megszorítottam a pörölyömet. Meglendítettem, egy kicsit gyorsabb voltam, mint ő, így talán el is találtam (Kockadobással szeretném eldönteni, a találatot. Korona esetén nem találtam el, koponya esetén eltaláltam). Ha nem találtam el, akkor sikerült eltűnnie a szemem elől. Ekkor forgolódni kezdem, hogy meglássam, de nem találtam.
-Hol vagy?- kérdeztem a semmitől, ami valójában a lánynak szólt, egy kis nyomot akartam találni, legalább.
~Láttam már, ilyen kasztú játékosokat, az utcán. Ha jól tudom... Árnyharcos.- gondolkodtam, majd az árnyékomra néztem. Nem, lehetetlen, hogy az árnyékomban bújón el, biztos valamilyen másik dolgot használ, mint például a láthatatlanság. Gyáva dolog. Az előző ellenfelem nem volt, ilyen aljas. Még mindig kerestem, ekkor viszont a páncélzatom hiányát vettem észre. Megsebzett valami, a lábamnál volt a vágás/szúrás. Ez félelmetes volt, talán gyorsabb voltam, de ha közel van, az elől nem tudok kitérni. Körbenéztem, de ekkor egy kis szürke pontot vettem észre az árnyékomban, de nem úgy tűnt, mintha az árnyékomhoz tartozna. Hova tűnt?!
-Gyere elő, gyáva!- ordítottam, majd mozogni kezdtem, hátha nem talál el. Ezt nem hiszem el. Ilyen nem létezhet.

//Hát akkor guruljon az a kocka. //

The member 'Hasarii Fumiaki' has done the following action : Kockadobás

'2 oldal halál/korona' :

A küzdelem elkezdődött. Nem húzzuk sokáig az időt. Miért tennénk? Remélhetőleg egy érdekes és felettébb szórakoztató küzdelemben lesz részem. Én azonnal megindulok. Miért ne cselekednék másként. Aki az első találatot beviszi, az uralja a harcot. Hát igen. Ez volt eddig az alapelvem, amivel csatába indultam nap mint nap. Így kezdtem neki most is. Elhatároztam, hogy enyém lesz az utolsó ütés.
Ellenfelem út közben lendíti fegyverét. Elég érdekes fegyver, melyből lehet következtetni kasztjára is. Elvégre ki más járna egy nagy pöröllyel, ha nem egy harcos? Nos, ez eldöntetett. Ennek ellenére... A kasztjából nem gondolnám, de gyors. Még nálam is gyorsabb, nem is kicsivel. Így történhet meg, hogy eltalál, még mielőtt eltűnnék. Csak figyelem, ahogy páncélom ripityára törik, életpontjaim pedig vészesen csökkenni kezdenek. Ennek ellenére eltűnök. Jobb ez így. Egy ház árnyékában rejtőzöm el. Mikor kérdez, csak keserűen felnevetek.
- Itt - válaszolok kérdésére és előjövök.
Alakom azonnal feltűnik. Fehér hajam és bőröm tökéletes kontrasztban van az árnyékkal sötétített fallal. A földön térdelek. Bevallom, igencsak megviselt az előző támadása. Nem is kicsit.
- Ez kicsit gyorsabb volt, mint vártam... Sajnálom, nem voltam megfelelő ellenfeled! - mosolyodom el.
Na igen. Bárki meglepődne mostani viselkedésemen, de én, nem. A megfelelő ellenfél megérdemli a tiszteletet, még az én groteszknek mondható világomban is. A vereség ritka és szép pillanat. Na jó, nem annyira szép, mint a győzelem, de néha ez is kell. Különben mi dühítene fel, nemde? Pont úgy, ahogy most. Dühös vagyok, nem vitás. Ezt viszont igyekszem nem most kimutatni. Ráérek vele később is. Mondjuk a következő kihívón levezethetem dühömet. A küzdelem végét jelző hang már rég elhangzott. Felkelek, kicsit a falnak dőlök. Nem fáj, de határozottan kellemetlen az, ahogyan az ütésre reagál testem. A levegőt még kicsit gyorsabban veszem a kelleténél. Ezt igyekszem gyorsan szabályozni, aztán ellököm magam a faltól és egy gyors mozdulattal megigazítom hajam.

A lány végül előjött, nem úgy sikerült, ahogy vártam, azt hittem, hogy a kasztjához hűen gyors, éppen ezért én is minden sebességemet bevetettem, de úgy tűnt, hogy egy kicsit lassabb, mint én, és még az élete is kevés volt. Arra volt, még ideje, hogy eltűnjön.
-Hol vagy?- kérdem kis nyugalommal, majd hallom a választ egy ház árnyékából, oda fordulok, és a lány kiemelkedik az árnyból. Odasétáltam.
-Bocsi, hogy nem fogtam vissza magamat, azt hittem, hogy hasonló szintű vagy, mint én. Úgy tűnik, hogy még nem tudok kíméletes lenni.- mondtam, majd fájdalmas mosolyt vetettem a lányra. Vége lett a harcnak.
-Köszönöm a harcot, ha gondolod, egyszer majd csinálhatunk visszavágót. Remélem, hogy akkor már nem fogok egycsapással végezni.- mondtam, majd meghajoltam, sarkon fordultam, és elsétáltam. Győztem, de furcsa mód nem éreztem boldogságot. Sokkal inkább nyomasztott, hogy ilyen fölénnyel győztem. Egyetlen csapást vittem be, és az egésznek vége lett. Nem volt valami izgalmas. Megkönnyebbültem, hogy nem öltem meg, most semmi gyilkos ösztön nem volt rajtam. Az unalom tovább folytatódik, mint mindig. Sétáltam a városban, majd alkonyatkor elindultam a lakásom felé, beléptem az ajtón, leszedtem a felszerelést, és lefeküdtem aludni. Holnap is lesz nap.